Mental breakdown 1. rész /Chunji+a többi hülyegyerek/

Majdnem elfelejtkeztem a másik, jóval szomorúbb egy éves évforduló mellett arra, hogy... tulajdonképpen pontosan egy éve tettem fel a blogra az első írást (Chunji drágával). És hát akkor ez egy... születésnap is. Tehát valamit össze kellett ütnöm gyorsan, hogy ezt megünnepeljem itt "édeskettesben" a blogommal, és remélem veletek is.

Nagyon kis lepkefingnyi, tényleg, és értelme sincs sok, mint ahogy a címe is mutatja. És nem tudom, mire fog kijönni az egész, igazából egy részesre terveztem, de mikor elfogyott az ihlet is, és az idő is, inkább meghagytam ilyen rövidre, folytatás reményében.

Hát akkor boldog születésnapot a blognak! :)
/Fogom folytatni a Jinyoung-osat és a Castle high-t is, mihelyst kapok egy kis levegőt a sulitól... :)/

1. rész

- Nem bírom már!- sóhajtottam fel a TOP media tánctermében eldőlve. Már reggel óta a koreográfiát gyakoroltuk az új számunkra, de egyszerűen mindent elbénáztak a csapat többi tagjai, amit lehetett. Niel mindig nekem jött, de szerinte az én hibám volt, C.A.P szerintem elaludt, igen, tánc közben, Byung Hun időközönként pofára esett a saját lábában, Changjo, aki persze már kívülről fújta a koreográfiát, random elkezdte táncolni közben a Rocking mozdulatsorait, Ricky, meg csak szimplán felvisított röhögésében, mikor ezek valamelyikét látta.

Miért hiszem azt, hogy én vagyok az egyetlen normális a csapatban? Komolyan, még jó, hogy én vagyok a visual a csoportból, és megőrzöm a méltóságomat.

De kiterülésemet a csapat úgy vette, hogy most szünetet tartunk, így mindenki szétszóródva elvetette magát a földön. Kivéve Niel-t.

- Srácok, keljetek fel, és folytassuk- adta ki a parancsot, de senki nem mozdult.

- Majd ha a leader azt mondja- mondta Ricky pimaszul, és visszatemetkezett a telefonjába, amin éppen a You’re beautiful című örökbecsű dráma egyik részét kezdte azonnal folytatni, időnként idiótán elnevetve magát. Még mindig jobb, mint mikor legutóbb a Heirs-t nézte, és eltökélte, hogy átveszi az ottani Lee Min Ho stílusát, és ő is rózsaszín bolyhos pulcsikat fog hordani. Azonnal lebeszéltem róla. Hisz a rózsaszín az én színem!

- Jó, akkor C.A.P, parancsolj rá a bagázsra!- fordult a másik énekesünk a drága vezetőnk felé, aki azonban már bekuporodott egy sarokba, és olyan édesdeden aludt, hogy épp a nyál nem folyt ki a szájából. Képes volt akárhol, akármilyen rövid idő alatt álomba szenderülni.

- Reménytelen!- sóhajtott végül Niel, és nincs mit tenni elv alapján ő is elterült a földön. Csak sajnos ezzel meglökte L.Joe-t, akinek így kiesett a kezéből a telefonja, amin éppen a kutyái videóját nézte. Nem értem, miért bámulja őket mindig, ahelyett, hogy mondjuk ő is NORMÁLIS lenne, és lenne társaságom akkor.

- Komolyan, Niel, nem tudnál jobban vigyázni?- háborodott fel a rapper fiú, mire drága Emotional Voice Niel-ünk feltette a kezét védekezően.

- Nem tudtok két percre csöndben maradni?- kérdezte Changjo, mire mindenki, kivéve ugye C.A.P tekintete rá vetült- Így nem tudom levideózni magamat.

- Minek videózod magad?- nevetett Ricky.

- Kell a cucc instagramra- mondta a fiú egyszerűen.

- De hát Niel akkora tehén!- tárta szét karjait Byung Hun.

- Milyen tehén, te kis töpszli?!- vágott vissza az előbb említett.

- Töpszli?- pattant fel a másik is- Gyere ide, és mondd a szemembe, te nagyra nőtt aranyhal!- igen, ez volt az, amitől a legjobban fel tudta idegesíteni magát.

Előre láttam, hogy tömegbunyó lesz a vége, így gyorsan kisurrantam, mielőtt még az arcomnak valami baja esett volna. Az értékeket óvni kell, nem igaz? De az ajtóban észrevett Ricky, és utánam kiáltott.

- Chunji hyung, hozz nekem egy latte machiato-t!- nyilván kitalálta, hogy az kávéautomatához indulok.

- Itt csak szar, és még szarabb kávé közül választhatsz!- kiáltottam vissza, majd ott is hagytam a bagázst, hogy kicsit kiszellőzzön a fejem ennyi agyi szellentés után. Hát igen, a bandánk nem túlságosan az érett férfi magatartásról híres.

A kávéautomata felé sétáltam, és közben azon gondolkoztam, hogy milyen arckrémet vegyek a legközelebb, mert ez a mostani kezd már kifogyni, mikor megláttam egy hosszú hajú alakot az előtérben, szintén kávét venni. Sophie. Elvigyorodtam. A menedzserünk lánya alig volt fiatalabb nálam, és különlegesen szép volt az európai származása miatt. Itt éltek Koreában már elég rég óta, apja itt kapott állást nálunk, így megtanult már rendesen koreaiul, és gyakran jött be a céghez is. Bár már két hete nem láttam, mert Jeju-do-n voltak tanulmányi kiránduláson az osztályukkal.

Csak egyetlen egy gond volt vele kapcsolatban, de azt igyekeztem kiküszöbölni…

Elhatároztam, hogy vállal nekidőlök a kávéautomatának, lazán elvigyorodok, és benyögök valami totálmenő szöveget, amitől majd lehidal. Addig rendben is volt, hogy odasétáljak, csak sajnos nem vettem figyelembe az automata mellé kihelyezett szemeteskukát, és mikor véletlenül belerúgtam, úgy megijedtem, hogy megugrottam, ezzel szegény lányt is fellökve, akire így ráborult a forró csoki.

- Jól vagy, Sophie?- néztem rá nagy szemekkel, és égő pofával. Eddig szidtam gondolatban a többieket, de nézzenek oda, én még náluk is szerencsétlenebb vagyok.

- Komolyan, nem tudsz vigyázni?- kérdezte édes akcentusával felháborodottan, és a ruháját kezdte törölgetni, ami történetesen fehér volt. Csak hogy jobban látszódjon a folt.

- Nem akartam…- kezdtem szabadkozni, hirtelen azt sem tudva, hogy mihez kezdjek most magammal szégyenemben.

- Hát mertem remélni!- forgatta a szemét, majd mikor látta szenvedő arckifejezésemet, felsóhajtott- Semmi baj, felejtsd el.

- Figyelj, jóvá teszem. Hadd hívjalak meg egy italra!- próbáltam a hátrányomat előnyömre fordítani, áldva közben a nagy eszemet, amiért ilyen cseles voltam.

- Hogy azt is rám borítsd? Köszi, de nem!- mosolyodott el kényszeredetten, majd elnézett a vállam fölött- Changbumie!- kiáltott fel széles vigyorral, majd tovább nem is foglalkozva velem kikerült, és a folyosón éppen elhaladó 100% taghoz sietett. Tátott szájjal néztem utána.

Említettem, hogy volt vele egy kis probléma, igaz? Hát ízlése nem volt… Hogy nem tetszhetek neki? De nem is csak a tetszéssel volt a probléma. Úgy tűnt, hogy a csaj teljesen idegesítőnek talál, és sosem nézett rám férfiként. Pedig én vagyok a legjobb pasi a cégnél. De ő amúgy is jobban kedvelte a 100%-ot a Teen Top-nál. Ez örök fájdalom maradt nálam.

- Szép lebőgés volt, haver!- karolta át a vállamat Chanyong, szintén a testvérbandánkból, akivel mindig is jóban voltunk azonos korunk miatt- Törődj bele, hogy a csajnak nem vagy az esete.

- Olyan nincs, hogy valakinek Lee Chan Hee ne tetsszen- szegtem fel az államat- Majd én megmutatom nektek. Belém fog esni a csaj!

- Majd a következő életedben!- nevetett az az idióta, majd elsétált mellettem.

Jó. Sürgős eset van. Riasztanom kell a többieket!

Mikor berontottam a táncterembe, hogy kupaktanácsot hívjak össze, kaotikus állapotban találtam őket. Pedig azt hittem, már megnyugodtak valamelyest.

Mondjuk C.A.P hyung csak pozíciót váltott, Ricky gumicukrot dobált Changjo hajába, akinek semmiképpen nem jött össze a kép, ezért úgy döntött, hogy a gumicukrot fotózza le. Niel a földön feküdt, felette L.Joe állt, és rugdosta az énekest.

- Ki a töpszli, ki a töpszli?- szinte a szája is habzott, annyira nagyon belemelegedett a dologba.

- Mindenki megállni!- ordítottam el magamat az ajtóban, mire egy személyként kapták a fejüket felém, igen még drága leaderünk is.

- Mi az?- kérdezte mély hangján.

- Óriási probléma van!- túrtam a hajamba színpadiasan. Na, erre megint földi pokollá vált a próbaterem, így egyszerre kezdtek ordibálni…

- Lemondják a comebackünket?- rémült meg Niel.

- Csak vicc volt az a múltkori cikk a neten a magasságnövelő gyógyszerről?- pattant fel L.Joe.

- Egy órával korábban kel kelni?- dörmögte C.A.P.

- Eljöttek az idegenek?- dermedt meg Ricky is, majd a következő pillanatban feltépte az ajtót, és kiordított – UFÓ, hadd legyek én a kiválasztott!

- Hagyjátok már abba- szólt a maknae- Egyértelmű, hogy Chunji azt akarja közölni, hogy most jött rá, hogy nekem kéne a visualnak lennem…

Fejemet fogva vártam, hogy lehiggadjanak, és végre várakozóan nézzenek rám a válaszért. Na, nagyjából ez öt percbe telt.

- Szóval?- kérdezte Niel.

- Nem kellek a csajnak!- nyöszörögtem.

- Ja!- jött az egyöntetű rácsodálkozás az igazságra, majd mindenki visszatért az eddig csinált dolgához. Changjo a gumicucuhoz, Ricky a doramához, L.Joe a kutyákhoz, Niel a… Niel a haját fésülte éppen, C.A.P pedig újra elaludt (!).

- Nem már, segítenetek kell!

- Mit nyerünk mi azzal?- nézett fel L.Joe. Mióta lett ilyen számító dög, mikor a legjobb barátom?

- Egy csirkét. Egy nagyon nagy csirkét! Fejenként!- rajzoltam a kezemmel a csirke leendő méretét a levegőbe, ezzel mintegy hipnotizálva a társaságot, akik ismét rám néztek ennek hatására.

- Hol a csaj?- állt fel tettre készen C.A.P, és intett a többieknek is, akiknek ezúttal nem kellett kétszer mondani.

- És ki az, egészen pontosan?- kérdezte Ricky.

- A menedzser lánya, Sophie…- vakartam meg a tarkómat.

- Veszett ügy, annak a csajnak nem vagyunk a szíve csücske…- rázta a fejét Changjo.

- Ne legyél ilyen negatív, akkor nem kapunk csirkét…- motyogta Ricky átszellemülten, majd felkapta a fejét- Raboljuk el! Öltözzünk be idegeneknek, és akkor Chunji megmentheti tőlünk, és ő lesz a hős! Na, ki a király? Tuti engem visznek el az UFÓk, ha egyszer erre járnak, az eszem miatt!

- Ricky, ennek semmi értelme!- vágta tarkón Niel- Természetesen romantikusnak kell lennie. Szóval odamegyünk este az ablaka alá, és éneklünk neki. Múltkor úgyis megtanultam mandolinon játszani…

- Youtube tutorial videókból?- horkantott L.Joe- Nem, ide komolyabb eszközök kellenek! Hívd el kutyát sétáltatni, az nagyon frankó lehet! Kölcsönadom a kutyáimat, hogy ne csak egy legyen, aztán majd elrohangálnak, ti meg tök romantikusan kergetitek majd őket…!- ábrándozott el bárgyú kis mosollyal.

- C.A.P? Changjo?- néztem segélykérően a maradék kettőre.

- Küldj neki szívecskét virtuálisan!- vette elő zsebéből a mobilját a legfiatalabb- Múltkor letöltöttem egy nagyon pöpec appot a telómra, ha akarod, akkor…

- Elég, egy normális ötletetek sincsen?- már majdhogynem a hajamat kezdtem el tépni, mikor C.A.P, szinte csigalassúsággal megszólalt.

- Hülyék, ne foglalkozz velük… Megoldom a problémádat, ne aggódj. De két csirkét kérek!

- Figyelj, megkapod a többiekét is…- nevettem kínomban.

- Rendben… akkor csak bízd rám!- majd felállt a földről, és elindult az ajtó felé. Mosolyogva biccentettem. Ő biztosan megoldja!

/folyt. köv/

Mission 001- 10. rész [END] /C.A.P/

/Ésss *dobpergés*, sikerült befejezni :) Remélem, hogy tetszeni fog. Írjátok meg, hogy milyennek találtátok. (tényleg nem ilyenre terveztem az egész történetet, és sokszor én sem tudtam, hogy hova tart, de remélem így is elnyerte a tetszéseteket!) Jó olvasást :)/

10. rész

Három hónap múlva

- Hae Ra, komolyan meddig akarod ezt csinálni?

- Ameddig jól esik!- vontam meg a vállamat, és nekiálltam, hogy kiöntsem a kért rövidital mennyiséget az előbbi vendégnek, és elé tettem.

- Nem hiszem el, hogy neked ez jól esik!- csóválta a fejét Rokhyun, aki szinte minden estéjét bent töltötte a bárban, ahol már majdnem három hónapja dolgoztam.

- Miért nem?- könyököltem a pultra- Nézd. Kirúgtak a rendészetiről. Év közben nem mehetek másik egyetemre. Mégis, mit vársz? Ide felvettek, én meg örülök neki!

- De ez a hely olyan…

- Olyan milyen?- vontam fel a szemöldököm.

- Mindenki téged bámul, és…

- Jaj, Rokhyun- nevettem fel- Azt hiszed nem tudnám megvédeni magam, ha bármi is történne? Ne felejtsd el, én voltam a legjobb a csoportban.

- Hogy tudnám elfelejteni… - motyogta, elnézve egy másik irányba- Amúgy- folytatta- Ő… C.A.P… szóval…

Megdermedtem, és megállt a kezembe a rongy, amivel pont egy kis pohárkát törölgettem. Nem kellett volna ezt kimondani. Minden egyes nap igyekeztem elfelejteni, kitépni az emlékemből azt az embert. De Rokhyun eszembe juttatta azt az estét. Eszembe jutott, hogyan ugrott elém, hogy engem megvédjen. És őt érte a golyó.

Hae Ra… Én is szeretlek!

Mikor visszanyertem az eszméletemet, három hónapja, egy kórházi ágyon feküdtem. Minden fehér volt, ez volt az első, ami feltűnt. Először azt is hittem, hogy meghaltam, mert a fejem majd szétesett, hirtelen azt sem tudtam, mi történt. Igyekeztem felkelni, de csövekhez voltam kötve. A csuklómon kötés volt.

Hogy kerültem ide?- ez volt az első, ami eszembe jutott. Aztán szépen lassan beugrott minden. Mi történt…

- Min Soo…- motyogtam magam elé, majd egyszerűen kitéptem magam a csövek fogságából, és bár bizonytalan lábakon, de kirontottam a szobából, ahol eddig egyedül voltam. Az ajtó előtt Rokhyun ült, tenyerébe temetett arccal. Az ajtónyitódásra felnézett, és rám pislogott.

Csak mert nem lehet
eltekinteni attól, hogy
milyen kis cuki :)

- Hál’ Istennek felkeltél!- mosolyodott el, és időt sem hagyva, szorosan magához ölelt- Aggódtam érted…. nagyon. Olyan bolond voltál tegnap. Ez az egész felfordulás…. nem hiszem el, hogy a te hibád volt!

- Rokhyun…- néztem fel rá nagy szemekkel- Min Soo…?

Féltem a választól. Nagyon is. De tudnom kellett, még ha a szívem ezer darabra törik is.

- Min Soo... Most műtötték meg, reggelre. Még nem tért magához, de már túl van a kritikus állapoton. Nagyon hosszú műtétje volt…

Erre a földre estem, a lábaim nem bírták tovább.

Hát életben van. Nem halt meg!

Megkönnyebbülésemben könnyeim elkezdtek folyni. Él!

- Oda akarok menni hozzá!- mondtam, mikor Rokhyun felsegített a földről.

- Rendben- bólogatott a fiú, és kezdte volna mutatni az utat, de megfogtam a karját.

- Rokhyun… sajnálom a tegnapit. De te voltál az egyetlen, akinek szólhattam. Nem akartalak belekeverni. De… ha baj van, úgy tűnik, csak rád számíthatok- lehajtottam a fejem.

- Rám egész életedben számíthatsz majd. Mint a legjobb barátod. Sem több. Sem kevesebb. Oké, csajszi! Nézzük meg a herceget!

Mosolya a régi volt. És én hálásabb nem is lehettem volna.

A folyosó másik végére vezetett, és ott megállt egy ajtó előtt, és intett, hogy menjek be. Ő leült a váróban addig.

Bang Min Soo. Ez volt a kis táblára írva. Bekopogtam, de nem jött válasz. Óvatosan lenyomtam a kilincset, és senkit nem láttam a kórházi ágyon fekvő fiún kívül. Közelebb sétáltam. Arcát több helyen ütések nyoma, és karcolások csúfították. De a tény, hogy mellkasa fel-le mozgott, nekem elég volt a boldogsághoz.

- Köszönöm- simítottam meg a kezét, nem törődve a ténnyel, hogy nem hallhat engem- De soha többet ne keverd magadat bajba miattam. Annyira sajnálom. Remélem, hogy hamar magadhoz térsz. Vajon, tényleg szeretsz engem?

Elgondolkozva néztem a békés arcát, és leültem az ágy szélére.

- Én szeretlek téged. Remélem, hamar felkelsz, és akkor… akkor talán... el tudom ezt neked mondani rendesen is...

Hirtelen megfontolásból az ajkához hajoltam, és nyomtam rá egy puszit.

Torokköszörülés zavart meg, mire rémülten leugrottam az ágyról, és megfordultam. Az ajtóban Bang igazgató állt, és elég ellenségesen nézett rám.

- Szereted a fiamat?- kérdezte tárgyilagosan. Meglepődtem.

- Igen- hajtottam le a fejemet- De tudom, hogy hibáztam. Az egész tegnapi… az én hibám volt.

- Igen, a te hibád. Igaz, senki nem halt meg közülünk, és sikerült a WIND-nek is véget vetni. Min Sok csoportvezető pedig már a bíróságon van. Jó sok év szabadságvesztést fog kapni. Talán más esetben, még kitüntetést is kapnátok ti ketten. De a tényt, hogy meg volt a lehetőségetek elárulni az igazat, de ti hamisan vallottatok... Nem akarok nagy ügyet kavarni az egészből. Nem akarom, hogy a sajtó megtudja az igazat. Így egyszerűen akarom megoldani. Ha igazán szereted a fiamat, akkor el kell hagynod az akadémiát, és meghúznod magadat. Akkor az ügy elfelejtődik. Min Soo maradhat a helyén, mintha semmi nem történt volna.

- Köszönöm- sóhajtottam megkönnyebbülten.

- Mit köszönsz? Most rúgtalak ki az akadémiáról. És most arra is megkérlek, hogy ne találkozz többet a fiammal. Nem örülnék, ha egy ilyen lánnyal lenne. Inkább ne keverd többé bajba. Hagyd, hogy elfelejtsen.

- De…

- Nincs de… ebben az esetben nem visszük bíróság elé az ügyet. Kérlek, tartsd titokban te is a történteket. Így mindenki biztonságban lehet.

- Értettem- hajtottam le a fejemet nehezen. Én sem akartam felfordulást- Én reméltem… hogy egy nap nyomozó válhat belőlem. Úgy éreztem, meg lenne hozzá a tehetségem. És motivált voltam. Nem is tudom, mit gondoltam… De... elfogadom a döntését. Ígérem, nem keresem fel többet a fiát. De még egyszer látnom kellett. Örülök, hogy fel fog épülni. Akkor…- fejet hajtottam, és elsétáltam mellette, ki az ajtón. Ki az életükből. Majd vissza sem nézve sétáltam a folyosón. Előre, azért, hogy sikerüljön elfelejtenem a férfit, akit… akit akaratom ellenére szerettem meg.

Még aznap elhagytam a kórházat, és kiköltöztem a kollégiumból. A bátyámhoz költöztem, de nem akartam, hogy ő tartson el. Neki amúgy elmeséltem az egész történetet, és megértett. Ismerte Min Soo-t, és felajánlotta, hogy elmeséli majd, hogy mi van vele, ha érdekel, de én csak a fejemet ráztam. Ha felőle hallanék, nem tudnám elfelejteni. A telefonszámomat is megváltoztattam, ne zavarjon a régi életem.

Dolgozni kezdtem abban a bárban. Ami amúgy nem is volt rossz hely. Gangnam-ben volt, elég elit helyen. Jól is kerestem. Addig, ameddig kitaláltam, mit akarok, addig jó volt. Sok energiámat lekötötte. De hiányzott a suli. Bár Rokhyun mindig mellettem volt. Mint barát. És semmi több. Ő volt a vigaszom az egészben.

Most, hogy újból szóba hozta a fiút, ismét feltörtek az emlékek.

- Ne hozd szóba, kérlek!- mondtam érzelem mentesen.

- Még mindig szereted…

- Próbálom nem szeretni. Azóta nem is láttam.

- Egyszer biztosan látni fogod.

- Addigra immunis leszek ellene. Hidd el, csak idő kell- mosolyodtam el kényszeredetten.

- Ahogy gondolod. Ezt neked kell tudni... De nekem most mennem kell. Polgári jogból kell beadandót írni…

- Menj csak… most nem irigyellek- intettem neki, mire csak sóhajtott egyet, és egyedül hagyott. Kénytelen voltam ezentúl a munkámra koncentrálni. Megint hajnalig kellett bent maradnom.

11 felé járhatott már, mikor ismét sokan jöttek, és elég sok munka adódott. A másik lány a pultban, még nálam is elfoglaltabb volt, így, mikor egyszer a raktárból hoztam ki olyan alkoholt, ami már elfogyott a pultban, akkor odaszólt hozzám.

- Át tudod venni azt a párt akik a pultnál ülnek?

Épp háttal voltam, kipakolva az üvegeket.

- Pillanat!- mondtam, majd mikor végeztem, megfordultam, hogy a vendégekhez forduljak. De mikor megláttam, hogy kik azok, a szemem elkerekedett, és torkomon akadt a : Jó estét, mit adhatok? kérdés. Min Soo és Sung Mi nyomozónő ült velem szemben. Az ő szemük is tágra nyílt engem látva.

- Hae Ra…- motyogta C.A.P pár pillanat múlva- Te meg hogyan…?

- Mit hozhatok?- kérdeztem rekedt hangon, félbeszakítva őt. Nem akartam újra látni. Akkor kezdhetem újra az egészet. Hisz még mindig ugyanazt éreztem iránta. De nem engedhettem meg magamnak. Bang Igazgató ezt világosan elmondta.

- Két whisky lesz- mondta Sung Mi, megmentve a helyzetet. Most az egyszer hálás voltam neki. Ugyanakkor utáltam. Most randiznak? Vagy mi? C.A.P most őt csókolja úgy, mint engem? Őt szereti? Féltékeny voltam. Legszívesebben kirohantam volna az épületből.

Miközben a whisky-t öntöttem ki, éreztem, hogy remeg a kezem, és vigyáznom kellett, hogy ki ne öntsem. Mit csináljak? Mit csináljak? Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar viszontlátom.

- Tessék!- tettem le eléjük az italt, magamra varázsolt mosollyal.

- Hae Ra! Az ég szerelmére!- csattant fel Min Soo- Ezért hagytad ott az akadémiát? Hogy most ezt csináld?

Otthagyni? Engem kicsaptak… Ah, hogy ezt neki másképp mondták? Legalább utánam kérdezett. Ez kedves.

- Rájöttem, hogy nem nekem való. Min Sok csoportvezető esete rádöbbentett, hogy senkiben nem lehet megbízni. És ez kiábrándított a rendőrökből és nyomozókból.

- De egy szó nélkül elmentél… azt vártam, hogy legalább…

- Mit vártál?- kérdeztem kicsit ingerülten én is. Nem akartam most ezt ilyen közönség előtt megbeszélni- Hagyjuk ezt, jó? Örülj neki, hogy neked legalább nem kell most mellettem állnod- morogtam.

- Ezt hogy érted?- vonta össze a szemöldökét.

- Felejtsd el. Apádnak köszönhetően nem lett belőle baj.

- Az apám…

- Min Soo… hagyd őt, ami volt, az elmúlt!- karolt bele a nyomozónő- Igaz?- mosolygott rám, de láttam, hogy nem őszinte a mosolya.

- Így van. Bocsássatok meg, nagyon sok a vendég, és ki kell őket szolgáljam!- hajoltam meg egy kicsit, és arrébb mentem a pultban. De nem tudtam koncentrálni. Magamon éreztem a tekintetét. Ezért örültem, mikor fél óra múlva leváltottak, és bemehettem hátra, a mosogatós részre. Általában utáltam azt csinálni, de most örültem, hogy nem kell előtte lennem. Nem sokon múlt, hogy vissza tudjam tartani a könnyeimet. Miért kellett ilyen hamar újra látnom őt? Ráadásul egy nővel?

Miért kellett így látnia engem?

Nem is jöttem elő, egészen a műszak végéig, mikor zárt a bár. -addigra az is kiürült. Remélni mertem, hogy C.A.P ezután nem fogja felkeresni ezt a helyet. Fáradtan öltöztem át, és felvéve táskámat, kisétáltam a hátsó ajtón. Hajnal volt, de még mindig voltak emberek az utcán. Nem lakott a bátyám messze, gyalog 20 perc volt, így afelé indultam el.

De a járdán, a bár előtti padon megláttam egy alakot ülni. Ahogy felismertem, legszívesebben hátat fordítottam volna, és elfutottam volna messzire. De ő is észrevett, és azonnal felém sétált. Ezúttal nem volt hova menekülnöm.

- Miért vagy itt?- kérdeztem C.A.P -et.

- Téged vártalak- válaszolta egyszerűen.

- Késő van…- motyogtam.

- Nem érdekel. Beszélni akartam veled.

- Mondd!- mondtam. Hisz akkor talán hamarabb megszabadulhatok.

- Légy őszinte! Mi történt igazából? Mikor felébredtem, az apám azt mondta, mikor rólad kérdeztem, hogy annyira megijesztett az az este, hogy otthagyod a sulit, és meghagytad, hogy senki ne keressen téged onnan soha többet. Ezerszer próbáltalak hívni, de megváltoztattad a számodat. Hiába vagyok nyomozó, nem találtak sehol sem. Tudod, mennyire össze voltam zavarodva? Nem is érdekelt, mi van velem?- csattant fel.

- Gondolom meggyógyult a sebed. Bolond voltál, hogy elém ugrottál…- fordítottam el a fejemet.

- Csak ennyit tudsz mondani?- hitetlenkedett, karjait széttárva.

- Igen. Neked menni kéne már, a barátnőd biztosan vár.

- Barátnő? Sung Mi még mindig csak a munkatársam, és sosem lesz több. Nem megmondtam világosan, hogy kit akarok?- fogta meg az államat, hogy maga felé fordítson. Megállt bennem a levegő.

- Min Soo…- hunytam le a szememet, hogy ne kelljen rá nézni. Nem a barátnője? Engem akar?

- Nyisd ki a szemed. Ne menekülj el. Könyörgöm. Azt hittem, hogy te is így érzel. Tévedtem?

Végre ránéztem. Arca közel volt az enyémhez. Meg akartam csókolni. De nem lehetett. Nem tehettem meg. Egyre jobban ideges lettem. Nem bírtam magamban tartani tovább.

- Szerinted?- kérdeztem idegesen- Szerinted mi történt egész pontosan? Szerinted ott akartam hagyni az akadémiát? És téged? Szerinted miért hoztam ekkora áldozatot? Csak is miattad! Szóval, ha kicsit is értékeled a dolgot, akkor most hagyj békén.

Mire rájöttem, hogy mit is mondtam, már késő volt. Nem tudtam visszaszívni.

- Hogy mi?- nyílt tágra a szeme- Te miattam tetted? Ez… az apám műve?

Gyorsan kapcsolt. Én meg igyekeztem kimagyarázni a dolgot.

- Nézd, Min Soo… így volt a legegyszerűbb. Így semmi bajod nem lett. Az apád úgy tudja, hogy én voltam az egész kitalálója, ezért kellett nekem eljönnöm. Nem is kell tudnia az igazat. Rendben? Te maradhatsz továbbra is az Örsön, én pedig…

Nem tudtam tovább mondani, mert idegesen megragadta a vállamat.

- Az apám egy idióta. Megfosztott attól, amit a legjobban akartam. Három hónapon keresztül azt hittem, hogy te léptél le egy szó nélkül. Erre ő rúgott ki? Hae Ra… el kellett volna mondanod… Aggódtam érted…

- C.A.P… éppen ezért kell hagynunk a dolgot. Felejtsük el egymást…

- Te el tudsz felejteni?- kérdezte ingerülten, mire szorosan lehunytam a szememet, és mellkasára támasztottam a fejemet.

- Hogyan tudnálak?- suttogtam, mire körém fonta a karjait, fejem búbjára támasztva az állát.

- Milyen régen várok arra, hogy ezt nyugodtan megtegyem. Nem érdekel, az apám mit mondd. Akkor is szeretlek.

- Hogy mi?- azt hittem, rosszul hallok.

- Szeretlek! És ezt elmondom az apámnak is. És megkérem, hogy visszahelyezzenek az akadémiára…

- Te sem tehetsz meg mindent.

- De érted igen- söpörte ki a szememből a hajszálakat, ezzel megbabonázva, és lassan közelebb hajolt ajkamhoz. Már hagytam volna neki, hogy megcsókoljon, mikor rájöttem, hogy ez nem helyes. Elfordítottam a fejemet.

- Igen, veled akarok lenni, de nem akarok az apáddal összetűzésbe kerülni. És nekem fontosabb az, hogy ne legyen semmi bajod, mint hogy önzően magamnak akarjalak…

- Megoldható…- sóhajtott egyet, ajkába harapva hajába túrt, és elengedett.

Elővette a telefonját, és tárcsázott. Megdöbbenve néztem rá. Most mégis, mire készül?

- Áh, apa. Bocsi, hogy ilyen későn hívlak. Igen, emlékszel Park Hae Ra-ra?.. Igen, az igazság az, hogy az a lány hazudott neked. Az egész nem az ő hibája volt. Én mondtam, hogy csináljuk. Én akartam eltitkolni mindenki elől. Csak engem védett azzal, hogy magára vállalta. Szóval, ha nem akarod, hogy ezt kitálaljam a sajtónak, akkor áldásodat kell adnod arra, hogy a barátnőm legyen. Holnap beszélünk!- majd választ sem várva, letette.

- Te megőrültél?- néztem rá rémülten.

- Igen. Megőrültem- mondta dühösen- Mert elegem van, hogy ilyen szappanoperába illő okok miatt nem lehetek veled. Nekem ne mondja meg senki, mit csináljak!- majd megragadott, és magához húzva, ajkait enyémre nyomta. Ismerős érzés, ismerős pillangók a gyomromban. Imádtam, mikor ilyen szenvedélyes volt. Így azonnal visszacsókoltam, és erősen belé kapaszkodtam. Különben a lábaim nem bírták volna. Nem volt túl hosszú, de annál intenzívebb.

- Szóval fogadd el a helyzetet, hogy a barátnőm vagy!- morogta, mikor elvált tőlem, és mélyen a szemembe nézett.

- Meg sem kérdezted!- húztam fel az orrom.

- Azért mert te csak egy közlegény vagy még. Mert elérem, hogy visszavegyenek az akadémiára, hisz apám túlságosan szeret engem ahhoz, hogy elveszítsen. Így meg a felettesed leszek megint. Szóval követned kell a parancsaimat- vigyorgott rám.

- Micsoda paraszt…- morogtam az orrom alatt.

- Hallottam- pöckölt homlokon- Jó, legyen. Azt megengedem, hogy behajtsd rajtam az ígéretem, miszerint elveszem a szüzességedet…

- Hjá!- ütöttem egyet a vállára a kis táskámmal- Hihetetlen vagy. Hogyan is szerethettem beléd?

- Úgy, ahogy én beléd- fonta össze az ujjainkat- Többet ne merd elereszteni. Értetted? Vagy nyomkövetőt szerelek beléd! De valamire kíváncsi vagyok. Első nap megkérdeztem: Ha én most egy rossz-fiú lennék, és az életedet akarnám, de téged elbűvölne az arcom, mit tennél? Erre azt mondtad, „átrendezném az arcodat, hogy kevésbé találjam vonzónak. De be kell valljam, nekem kevésbé jönnek be az ilyen macsó majmok, mint a többi lánynak”.- utánozta lányos hangomat szórakozva- Most mit tennél?

Pár pillanatig elgondolkoztam, majd lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam. Elválva tőle rámosolyogtam, és felmutattam összefűzött kezünket. Nem volt kérdéses a dolog.

- Ha te egy rossz-fiú lennél, akkor érted átállnék a rossz oldalra.

[VÉGE]