Nyomkövetés /Jungkook OS/

- Gyerekek! Bírjátok ki, még pár perc!- szólt az osztályfőnökünk, és próbált minket éber helyzetbe imádkozni, kevés sikerrel. Én is az egyik leghátsó padban fetrengtem, és próbáltam kényelmes pozíciót találni… Már az sem érdekelt, hogy félig Jungkook-on fekszek, mondjuk őt sem túlságosan zavarta, mert a mai napot is, csak úgy mint minden napot, amit az iskolában kellett szenvedni, szunyálással töltötte. Igazából elég édesen tudott aludni. Ilyenkor olyan volt, mint egy angyal. Amúgy egy ördögnek felelt meg. Egy kisördögnek.

Ő volt az osztályban a legmenőbb, mindenki hozzá akart közel kerülni. És ezt tudta is. Az idősebb srácokkal bandázott együtt szabadidejében, suliban pedig az osztály további menő srácaival lógott, ezért csak órák alkalmával volt szerencsénk csodálni a srácot. Már aki csodálta. Én 3 éve voltam a padtársa, és biztosíthatom, a srácban nincs semmi különleges, nem is értettem, miért rajongják körül, mintha legalább ő fingotta volna a passzátszelet. Kész szégyen… Én speciel kicsit beképzeltnek találtam.

Nem is nagyon beszéltünk egymással ezalatt a 3 év alatt. De annyira nem is vágytam rá. Amíg ő nem foglalkozott velem, addig engem sem zavart a tény, hogy létezik. Legalább a mellettem töltött ideje nyugodt volt, a csajok sokszor lerohanták „szegénykét”. Én megértettem, hogy egy átlag gimis srác sem szereti, ha Korea össz női lakossága a nyakába szakad. Teljesen megértem.

- Szóval, mivel tudjátok, holnap van az utolsó nap az iskolából a szünet előtt- folytatta az ofő rendületlenül- Ezért úgy döntöttem, rendhagyó napot tartunk holnap. Egy játékot készítettem nektek. Sok munka volt vele, de remélem, mindenkinek elnyeri a tetszését. Ez egy nyomkövetős játék a városban.

Erre elkerekedett a szemem. Nyomkövetős játék? Ezt meg hogy gondolja?

Oldalba böktem a fiút mellettem véletlenül a könyökömmel, mire felnézett.

- Te meg ki vagy?- a hangja őszinte csodálkozással volt vegyes.

- A padtársad. 3 éve. De most figyelj az ofőre- suttogtam gúnyosan, mire úgy tűnt leesett neki, honnan is voltam ennyire ismerős. Agyam eldobom.

- És ki az ofőnk?- nézett körbe álmosan, mire sóhajtottam egyet. Tényleg baj van a fiú fejében. Vagy csak még félálomban van? Talán este kevesebb parti a srácokkal, és a probléma meg lenne oldva.

- Ő ott, elől- mutattam a tanár fel, mire elmosolyodott. Igaz, az osztályfőnökünk egy fiatal, formás idomokkal megáldott nő volt. Még jó, hogy a fiú nyála nem folyt el…

- A nyomkövetős játék abból fog állni, hogy párban, mindenki a padtársával kap egy rejtvényt, ami elvezeti a következő helyre, aztán a következőre, és így tovább. 5 helyet kell megtalálni, ahol újabb útmutatást kap a következő helyszínt illetően. A végcél pedig meglepetés. Remélem tetszeni fog!

Igazából mindenki fellelkesült. Én is szerettem a rejtélyeket. Nem is tűnt olyan béna játéknak… csak… a padtársamra néztem, aki még mindig félálomba volt.

- Most ezt álmodta tegnap este?- kérdezte suttogva, mire a fejemet fogtam.

- Nem, ezt fogjuk holnap csinálni, hülyegyerek!- morogtam.

- Jah, jó!- nyugtázta, és visszaaludt. Hát ez kész!

- A leggyorsabb páros jutalmat kap!- harsogta lelkesen a tanár, mire az egyik lány feltette a kezét.

- Lehet párt cserélni Eun Mi-vel?- nézett rám. Igen, Eun Mi én voltam, de szívesen felvilágosítottam volna, hogy Jungkook-kal bizony nem jár jól, ha nyerni akar. Bár a csajt elnézve, nem nyerni akart…khm…

- Nincs párcsere. A padtársak már jól ismerhetik egymást, így jól össze fognak dolgozni. Szükségük lesz rá. Holnap Szöult veszik közösen a nyakukba. Reggel találkozunk fél 8-kor, senki ne merjen hiányozni, utolsó nap, bírjátok ki- majd kisietett a teremből, magára hagyva egy felbolydult osztályt.

A hangzavarra Jungkook is felnézett.

- Veled kell töltenem a holnapi napot?- nézett rám áthatóan, tüzetesen, kis mosollyal a szája sarkában.

- Bele ne halj!- morogtam, majd elkezdtem pakolni a táskámba.

- Azért annyira nem vagy vészes- kuncogott.

- Akkor aggódj az én agyi épségemért!- morogtam. Lefárasztott a srác, és minderre rá, még legyek lenyűgözve, amiért létezik?

- Hé, ez nem volt szép!- dőlt hátra- Hogy is hívnak?- kösz, szépen, kedves vagy.

- No.1.

- Hogy mi?

- „Akit nem hat meg a mosolyod” lány No.1. De lehet, hogy a vége felesleges, mert ilyenből én vagyok az egyetlen.

- Miért vagy velem ilyen?- biccentette félre a fejét, mikor vállamra kaptam a táskámat.

- Mert te csak addig vagy elviselhető, míg alszol- válaszoltam, és ott hagytam egyedül, hadd eméssze meg, hogy van olyan, aki nincs oda érte.

*

Másnap nem akartam kikelni az ágyból. Tölthetem az egész napom azzal a szerencsétlennel… aissh… Tegnap a legjobb barátnő, Yura, próbált lebeszélni az öngyilkosságról, és végül sikerült is neki, miszerint ha túlélem a holnapot, vesz nekem egy kiló gumicukrot. Mondjuk ő amúgy nem értette, hogy mi bajom a sráccal… Szerinte is, idézem „cuki” gyerek. Hát… majdnem.

Így fáradtan indultam el, hogy fél nyolcra beérjek. A suli előtti parkban gyülekezett az osztályunk, és már jó sokan ott voltak. Megláttam Yura-t is, aki padtársával, aki egyben élete szerelme is volt, nagyban trécselt. Ezért nem is akartam zavarni. Jungkook is ott lebzselt, a barátaival egyetemben. Mit keres itt a bagázsa? Beképzelt fejűek… A fiú is szokatlanul éber volt, vagyis nem aludt el a villanyoszlopnak dőlve, hanem együtt nevetett a többiekkel. Milyen kis édes mosolya van... És hogy felélénkül, ha épp nem tanulni kell… Megértettem, miért tetszik a lányoknak. Csak vegyék már észre, hogy ez nem minden. A fiú kiszúrt, ahogy ott álltam, és néztem őt.

- Áh, No.1! Már azt hittem, egyedül hagysz- intett nekem, mire melléjük sétáltam.

- Erős kényszert éreztem, de nem akartam pokolra jutni!- húztam el a számat, és körbenéztem a bandán, akik engem méregettek… elég tüzetesen.

- No.1?- nézett rám az egyik srác- Ez azt jelenti, hogy te vagy a legjobb csaj? Mondjuk, lehetne kicsit nagyobb melle!- pofám leszakad…

- Nem, Jimin, ő az első antifanom…- magyarázta lelkesen Jungkook, mire a fejem kissé vörösre gyulladt. Azért ez így kicsit gáz volt. A többiek egy hangos húúú-t hallattak, mintha ez valami rendkívüli dolog lett volna… eszem megáll, ezek leragadtak az óvodás szintnél? Meg sem tudtam szólalni…

- Együtt fogsz vele kincset keresni?- kérdezte egy vörös hajú- Igazából, ez a lány már magában a legnagyobb kincs!- vigyorgott rám, és még kacsintott is mellé. Mamám!

- V, hagyd már, zavarba jön! Amúgy meg javíts a csajozós dumáidon, mert nagyon szar- szólt közbe egy napszemüveges srác. Okés, ezek tényleg hülyét akarnak belőlem csinálni…

- Menjetek, nekünk is mindjárt indulni kell- fordult feléjük nyomkövető társam, majd lepacsizott velük.

- Aztán nem berángatni egy sikátorba a csajt!- borzolt a hajába egy eddig némán álló srác.

- Suga, nem az esetem, nyugi!- röhögött Jungkook, majd mikor a fiúk intettek egyet, és leléptek, felém fordult- Na, vedd elő a legszebb mosolyod, és legalább tettesd, hogy jól érzed magadat!- veregetett vállon, majd leült a mellettünk lévő padra, és arcát a nap felé fordította, hogy a kora reggeli sugarak érjék a tökéletes baba-popsi bőrét… Tényleg majdnem élveztem a társaságát…

- Jól van, emberek. Kiosztom a borítékokat- szólalt meg az osztályfőnök lelkesen- Ti meg ésszel szabaduljatok el a városban, rendben?

Kiosztotta a borítékokat, és mindenki lelkesen vetette bele magát a kibontásába.

- Akarod kibontani?- nyújtotta felém a fiú a borítékot.

- Csak nyisd!- intettem, és vártam, hogy kiügyeskedje, de annyira béna volt, hogy inkább kikaptam a kezéből, és magam téptem fel. Kivettem belőle a papírt, és széthajtottam.

- Az első helyszín mindenkinek egy rajz- harsogta a tanárnő- Keressétek meg azt a helyet, és ott találjátok meg a következő útmatatót. Nektek kell rájönnötök, hogy onnan hogyan tovább. Az utolsó, 6. helyszín mindenkinek ugyanaz. Ott találkozunk. Akkor… sok sikert!- kiáltotta, majd mindenki belemélyedt a rejtvényébe. Én is a lapon lévő ábrát néztem, mikor hirtelen a vállamnál megéreztem egy állat.

- Na, hova megyünk?- hallottam Jungkook hangját, mire megugrottam, és kicsit arrébb löktem a fiút.

- Ne mássz bele az intim szférámba!- akadtam ki.

- Zavarba hoztalak, No.1?- vigyorgott győztesen.

- Nem, a hányinger tört rám!- morogtam.

- Na, de miért? Nem tudom, miért nem bírsz engem!- tárta szét a karját.

- Mert nem adtál rá okot…- csóváltam a fejem, és a képe elé toltam a papírt- Tessék, te is felismered, ugye?

- Igen, ez a 63. Building- mondta.

- Igen, gyerünk oda- intettem, hogy kövessen.

- Gyalog megyünk?- nézett rám felvont szemöldökkel.

- Nem, gondoltam tömegközlekedéssel…- mondtam, mint egy értelmi fogyatékosnak.

- Mehetünk a motorommal is- mutatott egy nem messze parkoló moci felé.

- Te tudod vezetni?- kérdeztem döbbenten.

- Nem, gondoltam ráülsz, és tollak- most rajta volt a sor a gúnyos hangnemmel.

- Haha, nagyon vicces. Tudod, mikor bízom rád az életem! Irány a metró!

*

Első állomás: 63. Building

- Itt is vagyunk- mondtam, miután végre leszálltunk a metróról, ahol egymás mellett ülve bámultunk ki a fejünkből. Sem ő, sem én nem akartam beszélgetést kezdeményezni. Így alakult, hogy végül a szemben ülő ahjussi újságából próbáltam kihámozni, hogy a helyi zöldségest most akkor bezárták, vagy sem… Jungkook meg a telefonján játszott.

Még jó, hogy nem utaztunk többet 15 percnél. Reméltem, hogy a többi állomás sem lesz messzebb.

- És most hogyan tovább?- nézett rám a fiú.

- Nem tudom, volt még valami a papírra írva- vontam meg a vállam, és előkerestem a papírunkat a táskából, és felolvastam a sort, ami rajta volt: „Vegyél egy lufit!”

- Vegyünk egy lufit?- vonta össze a szemöldökét a fiú- Minek?

- Hát, ha tudnám, már nem itt lennék- morogtam, és elindultam közelebb az épülethez.

- Lehet, egyszerűbb lenne, ha nem lennél ilyen ellenséges- követett a fiú.

- Én nem vagyok ellenséges, csak túladagolásom van belőled. 3 év alatt nem beszéltünk annyit, mint ma és tegnap.

- Ez igaz… Miért is nem?

- Mert végigalszod az órákat, menő vagy, a csajok folyton lerohannak, a maradék szabadidődet pedig a haverjaiddal töltöd. Nem csoda, hogy a padtársadra nincs időd.

- Szeretnéd, hogy több időt töltsek veled?- vigyorgott töretlenül.

- Isten ments!- tettem fel védekezően a kezemet.

- Mit csináljak veled…? A nap végére megszerettetem magamat.

- Sok sikert!- nevettem vissza, és körbenéztem- Látsz valahol lufi árust?

- Nem nagyon…- lesett körbe- Menjünk az épület mögé!- intett, hogy kövessem.

Megkerültük a böszme felhőkarcolót, és egyszerre kiáltottunk fel.

- Ott van!- majd elkezdtünk szaladni a lufi árus bódé felé.

- Ahjussi!- vigyorogtam rá- Egy lufit szeretnénk!- mondtam, és így belegondolva elég idiótán hangzott egy gimnazista szájából.

- Milyen lufit?- mosolygott a bácsi.

- Hát… arra nem volt útmutatás!- pislogtam bele a papírba, és a fiú is tehetetlenül állt mellettem.

- Á, ti vagytok a rejtvényfejtők, igaz? Várjatok egy pillanatot!- előkeresett egy lufit, ami egy csillámpónit formázott, és boldogan lebegett a levegőben, majd a kezünkbe nyomta.

- Sok sikert, gyerekek, keressétek meg a többit is.

- Mennyi lesz?- kérdezte Jungkook.

- Ez ajándék!- intett a bácsi, majd más vevőkhöz fordult.

- És most?- néztünk egymásra.

- Lehet, hogy ez azt jelenti, hogy a vidámparkba kell mennünk?- gondolkozott el a fiú.

- Egy csillám póniból erre asszociálsz?- néztem rá kérdőn.

- Miért, te mire? Állatkert?

- Nem tudom- mondtam, és kivettem a kezéből a lufit, mire meghallottam valamit- Áh, van benne valami!- ráztam meg megint, és hallottam, hogy valami zörög benne.

- Akkor durrantsuk ki!- állt volna neki a fiú, mikor elrántottam.

- Te állatkínzó vagy?- háborodtam fel.

- Ez csak egy lufi!- nézett rám, mintha egy idiótával beszélne.

- Akkor sem nyírod ki!

- De akkor nem tudjuk meg mi van benne!- lefogta a karom, és próbálta kiszedni belőle a lufi madzagját, de nem hagytam neki. Még mit nem!

- Ne makacskodj már, a fenébe is- rántotta el, mire a madzag engedett, és szegény lufi hozzácsapódhatott a mellettünk lévő pad helyes sarkának, mert egy hatalmas pukkanással bevégeztetett.

Jungkook-ra emeltem vádló szememet, aki szintén meglepődöttségtől pislogott rám.

- Megölted!- sziszegtem.

- Nem, igazából önként választotta a halált!- próbálkozott egy mosollyal, majd mikor látta, hogy nem hat meg, felsóhajtott- Majd eltemetjük!

- Hülye vagy, még mindig- csóváltam a fejem, majd lehajoltam, hogy felvegyem a lufi darabkái közül a papírt, ami benne rejlett. Széthajtottam, és felolvastam a rá rótt sorokat.

„Ahol a víz felett ível a szivárvány, oda menjetek

A Gangnam felőli oldalt keressétek

Ott egy kis utcai árus áll

Ahol egy kis finomság vár.”

- A tanárnő tényleg nagyon beindult- kuncogtam.

- Most akkor mégsem vidámparkba megyünk?- vált csalódottá a fiú.

- Nem, tök egyértelmű, hová kell menni, és az nem a vidámpark… sajnálom, Jungkook..- mondtam tettetet együttérzéssel.

- Jó, akkor hova megyünk a szivárvány hátán?

- Hát szivárvány a víz felett, meg Gangnam közelsége… Ez csak a Banpo híd lehet. Gyerünk!

*

- Remélem a többi állomás nem lesz ilyen messze!- húzta a száját a fiú, miközben folyton nekem ütődött a 40 perces metróúton. Azt hittem volna, hogy direkt csinálja, ha nem lett volna óriás tömeg, ami mindig nekem tolta. És láttam rajta, hogy ő sem élvezi.

- Még a másodikhoz sem értünk oda, te már nyafogsz- sóhajtottam.

- Nem nyafogok, csak megjegyeztem valamit. De te meg örömödet leled abban, hogy kiforgatod a szavaimat.

- Nem forgattam ki semmit.

- Mi lenne, ha… Áh, mindegy!- legyintett lemondóan, majd némaságba burkolózott. Azonban a következő metrómegállónál ismét rengetegen szálltak fel, így a nagy népmozgástól a fiú nekem esett, és teljesen a falhoz szorított a testével. Kényelmetlenül közel kerültünk egymáshoz.

- Nem… kapok… levegőt…- morogtam, és próbáltam kicsit arrébb tolni, de mivel annyira be voltunk ékelődve, mozdulni sem tudtam.

- Én sem, nyugi- morogta a fülembe. Az arcom a nyakhajlatába fúródott a tömegnyomortól, és beszívhattam a parfümének illatát. Igazából… finom illata volt. Nagyon finom. Ráadásul annyira nem is volt már kellemetlen érzés, ahogy nekem préselődött. Vagyis… valamiért a szívem gyorsabban kezdett verni. Egyre nagyobbak szívtam az illatából, már csak azt vettem észre, hogy a fiú döbbenten mustrálja az arcomat, végre egy kis helyhez jutva.

- Te meg mégis, mit csinálsz?

- Csak… nem érzed ezt a gyros illatot…? Tuti innen jön. Úgy ennék egyet, te nem?- kamuztam hirtelen, mentve a menthetőt, mire még mindig bizalmatlanul méregetett.

- De, a gyrost szeretem… De nem érzem, hogy lenne a közelben… pláne rajtam- vigyorodott el.

- Akkor nézesd meg a szaglószervedet- húztam fel az orrom, és szerencsére meghallottam az állomásunk nevét, ahol le kellett szállnunk. Meg kellett ugyan harcolnunk az emberekkel, hogy eljuthassunk a kijárathoz, de végül sikerült.

- Na, valld be, hogy jól érezted ott magadat!- bökött vállon.

- Soha!- sepertem le a kezét, és igyekeztem felfelé a metróból. Kellett egy kicsit sétálnunk, mire a Han folyóhoz értünk, és a fiú egész végig próbált meggyőzni, hogy én igenis élveztem azt, hogy hozzám préselődött. Én meg próbáltam meggyőzni, hogy ez érzéki csalódás volt.

- Hagyd abba, és inkább derítsd ki, hogy hova kell mennünk!- mondtam, mikor ott álltunk már a híd mellett.

Második állomás: Banpo híd

- Tudom hova kell mennünk. Múltkor a srácokkal jártunk annál az utcai kajáldánál. Igazából egy kis autó, ahol lehet venni hamburgert meg ilyeneket. Veszek neked egy gyrost, hogy ne rám csorgasd a nyáladat!- ragadta meg a karomat, és a híd lába alatt álló kis kajás autó felé húzott, anélkül, hogy tiltakozhattam volna, akár az érintése, akár a mondanivalója ellen.

- Jó napot, Ahjummal!- köszönt nagy mosollyal- Két gyrost szeretnénk.

- Máris, kedveském- mosolygott ránk a néni, majd nekiállt elkészíteni a kívánt ételt, majd utána jól megnézte az arcunkat. Mintha felismert volna.

- Tessék, szép napot! Látom, iskolások vagytok. Tessék, ma ajándék szerencse süti jár mellé- adott két kis becsomagolt szerencse sütit a gyrosok mellé.

- Köszönjük!- mosolyogtam rá.

- És most?- kérdeztem körbenézve. Sehol nem láttam semmi jelet.

- Üljünk le a parkba, együnk, aztán majd megbeszéljük- intett a fiú. Letelepedtünk a gyönyörű zöld fűre, ahol mellesleg jó sok fiatal sziesztázott rajtunk kívül. Én is szerettem Yurával a Hangang parkokban piknikezni. De eddig még fiúval nem voltam itt. Ezért volt fura, hogy most mellettem Jungkook falta a gyrosát, majd mikor végeztünk, a kezembe nyomta az egyik kis zacskót.

- Nézzük meg, mi van benne!- tépte fel a sajátját, mire követtem a példáját. Kettétörtem a kis kekszszerűséget, és kisimítottam a papírt, majd az ismerős sorokat meglátva elmosolyodtam.

„Menj oda, ahol 13 fiú volt először,

És amihez később 9 lány szegődött,

Majd 5-5 fiú és lány társult

Végül 12 farkas elszabadult…”

Értetlenül pislogtam a papírra.

- Hát a tanárnő tényleg nem semmi! Vajon képet adott rólunk az ahjummának?- vigyorgott a fiú, mire belenéztem az övébe is, ami az enyém folytatása lehetett.

„… Ott találsz mellette egy kis kávézót.

Menj be és kérd a cappuchinót.

Kövesd, amit az ital diktál

És megleled a következő állomást!”

- Lehet, hogy most tényleg állatkertbe megyünk. Nem értem, mi ez a farkasos cucc- motyogtam, mire kivette a kezemből a papíromat. Elolvasta, majd jóízűt kacagott.

- És még én vagyok a kretén!- vigyorgott- Te tényleg nem érted ezt?- nézett rám érdeklődve.

- Nem, nem értem!- mondtam sértődötten, elvégre tök nincs értelme, ami ott állt.

- Ez mókás. Na, figyelj. 13 tagú volt eredetileg a Super Junior, aztán megalapult a 9 tagú SNSD, majd jött a SHINee, és f(x), ami mindkettő 5 tagú, végül pedig a 12 tagú EXO, akik néha farkasnak képzelik magukat a Wolf számuk miatt… Szóval mi a közös bennük?- nézett rám várakozóan.

- Öhm, híresek?- kérdeztem vissza, mire lemondóan felsóhajtott.

- Nem. SM. Entertainment, szivi! De úgy tűnik a tanárnő a TVXQ-t kihagyta…- gondolkozott el, mire bólogattam. Ismertem ezeket a neveket, de hát engem különösebben nem izgatott, hogy melyik banda melyik cégnél üzemel…

- De most kifáradtam, úgyhogy pihenjünk. Már kettőt megoldottunk, és közel van az SM is. Dőljünk le egy kicsit!- majd válaszra sem várva hátravágódott a fűben, és lehunyta a szemét. Akaratlanul is elmosolyodtam. Mégiscsak használható valamire a fiú. Azt hittem unatkozni fog, és semmi kedve nem lesz az egészhez. De most is kis mosoly bujkál a szája sarkában, ahogy élvezi a napsütést. Talán rosszul ítéltem volna meg? Lehet, hogy mégsem olyan szörnyű? Lehet, hogy nem csak a kinézete vonzza a lányokat? Lehet, hogy tényleg van benne valami? Elgondolkozva néztem, és visszagondolva elfintorogtam arra, hogy azt mondta, nem vagyok az esete… mindegy is. Nekem tökéletes, ha barátok vagyunk. Felsóhajtottam, és én is elnyúltam mellette a füvön, és elengedtem magamat.

Arra eszméltem, hogy valami csikizi az orromat. Fintorogva odakaptam, majd kinyitottam a szememet. Jungkook piszkálta az orrom hegyét egy fűszállal.

- Meg akarsz halni?- motyogtam, mire még jobban elvigyorodott.

- Ha lehet, akkor még nem. De ébresztő csipkerózsika, indulnunk kell!

Erre nyögtem egyet, nem volt kedvem felállni, olyan meleg volt, de végül feltápászkodtam ülő helyzetbe. Viszont a srác nem volt hajlandó abbahagyni a piszkálásomat. Tovább játszott a fűszállal, csak már a nyakamat bizgerélte.

- Mondom, hogy hagyd abba- csaptam felé, de csak azt értem el, hogy én eldőltem, ő pedig arrébb húzódott, kinevetve.

- Nem jött össze- nevetett, majd mikor erre felpattantam, és üldözőbe vettem, rémülten kezdett előttem szaladni. Nem tudom meddig kergettem a Han partján, de végül kimerülten álltam meg, egy fának dőlve. Látszólag már ő sem bírta volna tovább, nevetve mellém sétált és rám nézett.

- Gyorsan futsz!

- Te pedig úgy visítasz, mint egy lány!- vigyorogtam akaratlanul. Jó kedvem volt, a levegő csak akkor rekedt bent, mikor közelebb lépett, és a hajamat kezdte piszkálni átszellemülten.

- Mi a fenét csinálsz?- motyogtam zavarodottan.

- Nyugi már, totál gazos a hajad. Még a végén nekiállsz fotoszintetizálni…

- Haha- toltam el a kezét, és ráztam meg a hajamat- Most már megfelelő?- néztem felé, mire aranyosan rám mosolygott.

- Tökéletes.

Nem kellett sokáig sétálnunk, mire megérkeztünk az SM mellé.

- Szóval, te nem vagy nagy K-pop rajongó?- kérdezte útközben a fiú érdeklődve.

- Ez most az ismerjük meg egymást jobban misszió?- néztem rá.

- Ne csináld már! Tök fej lehetnél, ha nem lennél ilyen elutasító velem. Csak próbálok kijönni veled!- mondta, ami egész őszintétek tűnt.

- Jó, szeretem a k-pop-ot, de nem vágom az összes banda tagját, forgalmazóját, menedzserük nevét, alakulási évszámát, a vezérigazgató anyukájának szülinapját és…

- Oké, értem!- vágott a szavamba.

- Te meg fanboy vagy? Minden SNSD koncerten VIP jegy, igaz?- nevettem rá, mire ő is felkunkorította szája sarkát.

- Nem, de tetszik, amit az énekesek csinálnak. Mi is szoktunk énekelni a fiúkkal.

- Azokkal a fiúkkal?- kerekedett el a szemem.

- Ja, miért, mit hittél, mit csinálunk együtt? Vandál módjára kukákat borogatunk, és budi-papírt tekerünk a szomszéd fái köré?

- Nem, csak…

- Csak?- nézett rám kérdően- Csak elképzeltél valamilyennek, és kiderült, hogy nem olyan vagyok, mi? Ez most sokkolt téged, ennyire?

- Csak épp nem tudom elképzelni- mondtam védekezően.

- Majd egyszer eljössz egy próbánkra, és meglátod.

- Nem hinném, hogy erre sor fog kerülni- motyogtam az orrom alatt, elvégre mihelyst megtaláljuk a végcélt, Jungkook és jómagam ismét csak padtársak leszünk, akik hetente egyszer egymáshoz szólnak talán.

Harmadik állomás: SM Ent.

- De, biztos lehetsz benne!- bólogatott maga elé, majd szemével az SM melletti épületeket vette szemügyre.

- Hol lehet…- motyogta. Én az SM épületét néztem. Szóval ebben annyi tehetséges embert képeznek ki… Elvigyorodtam, és nem bírtam megállni, hogy ne kiáltsam el magam.

- Nézd, Kook, ott integet Yoona!- mutattam az épület felé, mire a fiú megfordult a tengelye körül, és nagy szemekkel nézte az épületet, őszinte jókedvemre.

- Ez gonosz volt!- morogta.

- Dehogyis, láttad volna a fejedet!- kacagtam tovább, ő meg csak bámult engem.

- Aranyos vagy, mikor nevetsz- mondta, mire belém rekedtek a hangok. Hogy aranyos vagyok? Ez meg hogy jött ide? A fejem valószínűleg csurom vörös volt, és ő ezt észrevette. Azért vágott ilyen diadalmas arcot.

- Hát…- nyögtem- Köszönöm. De most keressük meg azt a kávézót!- majd elindultam az épület előtt. Nem is volt messze, egy kis beülős hely. Jungkook bement előttem, mint jól nevelt fiúhoz illik, tartotta nekem az ajtót. Köszöntünk, majd a pulthoz mentünk.

- Két cappuchinót kérünk!- mondta a fiú.

- Ti vagytok a….. gimnáziumból?- kérdezte a pultos lány, mire meglepődötten bólogattunk.

- Rendben. Mihelyst kitaláltátok a cappuchino-ba rejtett feladványt, kaptok egy levelet ami útmutató a következőhöz.

Helyeseltünk, majd leültünk az egyik asztalhoz.

- Ez egyre érdekesebb…- mondta a fiú.

- Azt hittem, nem fogod élvezni.

- Az ilyet mindenki élvezi, akiben van egy kis kalandvágy- vonta meg a vállát.

- Igaz… azt hittem, téged csak a haverjaid és a bulijaitok érdekelnek- sóhajtottam.

- Megint tévedtél…- mosolygott édesen, mire gyorsan témát kellett váltanom.

- Van egy húgom. Ő nagyon vágja az idolokat- mondtam, anélkül, hogy gondolkoznék.

- Mennyi idős?- kérdezett vissza a fiú érdeklődve. Érdeklődve! Igen, a fiú, aki 3 évet végig aludt mellettem. Ez több, mint furcsa…

Ezután elkezdtem mesélni a családomról neki, és ő is mesélt az övéről. Öröm volt hallgatni. Persze pár percenként eszembe jutott, hogy nem kéne ilyen hamar levennie a lábamról, amit pár csípős megjegyzéssel szépítettem. Ilyenkor csak felsóhajtott, és úgy csinált, mintha nem is hallotta volna.

Kihozták a rendelésünket, és én csak bámultam a bele rajzolt mintákra.

- Ez alapján kéne eljutnunk a következő helyre?- kérdeztem értetlenül.

- Hát… a tanárnő azt írta… hogy kövessük a kávét… A tiédben mi van?- nézett át a csészémbe, és én is az övébe.

Az enyémbe a koreai abc első 3 betűje szerepelt rajzolva, az övében pedig egy száz won-os érme kezdetleges mása.

- Öhm… van ilyen nevű bank?- nézett rám a fiú értetlenül.

- Hülye, a tanárnő tuti nem tőzsdézésre akar minket rávenni, hanem valami kulturális… Ó, de hát ez egyszerű… azonnal be kellett volna ugrania- vigyorogtam.

- Hallgatlak, mester- fordult felém.

- Mi van az én kávémba?- próbáltam rávezetni.

- Hangul betűk.

- És mi van a 100 won-oson?

- Sejong király… Ó, hát Sejong találta ki a hangul abc-t. Akkor a következő a Sejong múzeum, vagyis a Sejong szobor.

- Szerintem is- pacsiztunk össze, megiszogattuk az italt, majd felpattanjunk, hogy elmondjuk a pultos csajnak, amit gondolunk. Úgy tűnt, a válasz helyes.

- Rendben, ügyesek vagytok! A tanárnő ezt küldi nektek- nyújtott át egy fehér kis papírlapot. Gyorsan széthajtottuk, és kisilabizáltuk a tanárnő kézírását.

Keressétek, amit a király meredten néz

Az a következő állomás, szinte minden kész

Ott mondjátok a nevetek

És célotok meglelitek.

- Amit a király meredten néz?- ismételtem meg értetlenül a mondatot.

- Milyen irányba néz a szobor?

- Hát… fogalmam sincs, nem járok oda napi szinten. A háta mögött egy palota van…

- Akkor irány oda, és megnézzük- mondta a fiú lelkesen, és elköszönve a kávézóban, ismét kijutottunk a friss levegőre. Már dél bőven elmúlt, a sok ide-oda rohangálásban, és a hangang parti sziesztában elment az idő, és az idő is nagyon felmelegedett.

- Mi a terved a szünetre?- nézett rám a fiú érdeklődve, míg a metróhoz igyekeztünk. Ezúttal is vagy 40 perc utazás várt ránk.

- Hát…- elgondolkoztam- Nem túl sok. Yurával még beszéltük, hogy a környéken fogunk kirándulni, meg hasonlók- vontam vállat- És te?

- A haverokkal leszek.

- Értem- bólogattam.

- Tényleg nem vagyunk szörnyű társaság.

- Azt láttam…- motyogtam, elgondolkozva, mikor az egyik azt mondta, hogy kicsi a mellem, a másik azt mondta, hogy én vagyok a legnagyobb kincs, aztán a harmadik, meg hogy ne rántson be egy sikátorba… Szerintem is minden rendben van velük ott fejben…

A metrón ismét sokan voltak, de szerencsére egy kis sarokba be tudtunk húzódni. Mellettünk pont egy iskolás lány csapat szobrozott, akik, mikor észrevették, hogy Jungkook nagyon flower boy kategória, azonnal elkezdtek suttogni. Nem is halkan.

- Milyen aranyos!- visította az egyikük, mire megforgattam a szememet. A fiú azonban látszólag élvezte a figyelmet.

- Biztos velünk egyidős… Az ott a barátnője mellette?

- Biztos nem. Nem is szép annyira.

Erre ajkamba haraptam. Ha már kibeszélnek minket, akkor halkabban, az ég szerelmére! Ráadásul ez rám nézve sértő. Nem tudtam, hogy visszaszóljak nekik, vagy eresszem el a fülem mellett. Lehet, hogy nem vagyok egy bombázó, de nem kéne rólam így beszélni. Ki szabja meg, hogy ki kihez illik? Ők? Na ne szórakozzanak.

Már éppen nyitottam volna a számat, hogy valami cifrát mondjak, mikor hirtelen megéreztem, hogy Jungkook ujjai az enyém köré kulcsolódnak. Mikor a fiúra néztem döbbenetemben, ő előrehajolt, és nyomott egy kis puszit az arcomra, és alig észrevehetően kacsintott egyet. Megállt bennem az ütő, és nem tudtam, hogy reagáljak erre. Essek össze, pofozzam fel, vagy csak álljak megkövülten…?

A lányok mindenesetre elhallgattak, és arrébb mentek a vagonban… szívás… Mihelyst eltűntek a látóterünkből, kirántottam a kezem a fiúéból.

- Ezt nem kellett volna- néztem el oldalra, meg mindenhová, csak a szemébe nem.

- Így legalább békén hagytak- vont vállat rendíthetetlen mosolyával.

- Miért érint ez téged?- motyogtam magamban, de meghallotta.

- Mert mi most partnerek vagyunk, és nem hagyom, hogy az egyetlen, No.1 antifanomat bántalom érje. Nézd, ott felszabadult két hely- húzott az ülésekhez. Az út további részét magunkba mélyedve töltöttük, bár párszor láttam, hogy a fiú felém fordul, már szólásra nyitja a száját, de végül egyszer sem szólalt meg. Én csak magamban gondolkoztam, hogy akkor most mit is gondolok róla… Tény, hogy a fiú sokkal rendesebb, mint gondoltam. Tény, hogy a suli leghelyesebb sráca. Tény, hogy az előbb megpuszilt… Mi? Ez hogy jött ide? Sehogy, csak elkalandoztam, szóval… Tény, hogy mihelyst vége lesz a napnak, elfelejt. Igen, én csak partner vagyok neki mára, akivel elszórakozhat. Ezért jobb, ha nem habarodok bele tényleg. Így is elég, hogy itt lélegzik mellettem, már zavarban vagyok… mi változott meg ilyen rövid idő alatt? Mikor még valószínűleg a nevemet sem tudja… Cöhh…

- Leszállunk!- ragadott ki a fantáziálásomból a fiú, mire még épp időben kisurrantunk a metróból. Esküszöm ma több metróvonalon ültem, mint az eddigi életemben bármikor…

- Akkor nézzük meg, mit néz Sejong király olyan tüzetesen!- adtam ki az utasítást, majd felmentünk a felszínre. A tér, ahol feljöttünk nagyon nagy volt, és tele volt emberekkel. Ráadásul a beton árasztotta a meleget, így elővettem a vizesüvegemet, és ittam belőle. Észrevettem, hogy Jungkook nagyon nézi, így felé nyújtottam.

- Kérsz?- ő elmosolyodott el elfogadta az üveget. Le sem törölte előtte a száját, jól meghúzta…. akkor az most egy közvetett csók volt? Észbe kaptam, és megráztam a fejemet. Eun Mi! Mióta vannak neked ilyen hülye gondolataid? Lehet, hogy napszúrást kaptam?- gondolkoztam el, de nem tudtam tovább folytatni az eszme futtatást, mert a fiú megindult előttem, én meg követtem.

Negyedik állomás: Sejong szobor

Odasétáltunk Sejong lábához, ahol fel voltak vésve a hangul betűk, amiket ő talált ki, majd hátat fordítottunk neki. Elénk tárult a tér további része, épületek, további műemlékek. De mi az, amire a tanárnő gondolt? Mit nézhet ezek közül a király? Mi az, ahol ha mondjuk a nevünket, elérünk a célunkhoz?

- Mire gondolsz?- kérdeztem a fiút.

- Arra, hogy úgy ennék egy fagyit- jött a válasz.

- Bolond! Mit néz a király?

- Hát…- elkezdett nézelődni, majd elvigyorodott szélesen- A Seoul Tower-t.

- A Seoul Tower nem is látszik innen!- csóváltam a fejem reményvesztetten.

- Akkor az ott mi?- mutatott egy kis felállított pultra, ami mögött egy nagy plakát volt a toronnyal. Valamit hirdettek. Hogy a hétvégén fele áron lehet bejutni a toronyba, mert valami jubileuma lesz. Pont szemben állították fel a szoborral, alig 30 méternyire. És tényleg olyan volt, mintha ezt nézte volna Sejong. Felkuncogtam.

- Tényleg. Akkor megvan az utolsó hely. Utána már a végcél jön, ahol találkozunk a többiekkel. Szerintem még jó időben vagyunk. Vajon a többieknek is ilyen könnyen sikerülhet?

- Ki tudja. Lehet, hogy csak mi vagyunk ilyen jó páros- karolta át a vállam. Jó páros? Megint zavarba jöttem. Komolyan, a mai nap többször pirultam el, mint eddigi életem alatt…

- Ah!- mutatott az arcomra a fiú győztesen- Zavarba jöttél!

- Nem, dehogy!- kaptam az arcom elé, de már szinte felesleges volt.

- Dehogynem! Ugye tudod, hogy veszélyben a No.1 név?

- Nem tudom, miről beszélsz!- mondtam, mintha számítana valamit, de csak a vállamba bökött.

- Ne makacskodj. Bejövök neked, mi?

- Mi baja a fülednek?- néztem rá- Mondtam, hogy nem. Mondjam más nyelven is, hogy megértsd?

- Aha, kíváncsi lennék rá- harapott az ajkába, mintha tudta volna, hogy ezzel még jobban összezavar.

- Menjünk inkább a toronyhoz- váltottam témát, mielőtt még lehetetlen lenne kikecmeregnem onnan, ahova estem.

- Remek. Akarsz velem egy lakatot kirakni?- kacsintott nevetve, mire legszívesebben kirohantam volna a világból. Legyen már vége ennek a napnak!

*

Ott állt előttünk a Seoul Tower, teljes valójában. Nem túl gyakran jöttem ide, szöuli lakos létemre, de már párszor voltam odafent.

- Remek, akkor bemegyünk az információs pulthoz, megmondjuk a nevünket, kapunk valami útmutatást, és már itt sem vagyunk- summáztam teendőinket.

- Ha már itt vagyunk, miért nem megyünk fel?- nézett rám a fiú kérdőn.

- Nem fáradtál el a mai nap eléggé?

- Tudod, mondhatjuk úgy, hogy az összes létező tanítási napon rákészültem erre az alkalomra. Hisz csak akkor vagyok elviselhető, ha alszok, nem igaz? Na, gyerünk No.1, menjünk fel!

- De úgy lehet, hogy megelőznek minket.

- És, akkor mi van? Győzni akarsz egy ilyen versenyen, vagy egy romantikus sétát velem, a Seoul Tower tete… Ááá! Azért nem kell fejbe vágni- masszírozta a tarkóját, ahol a kezem érte.

- Jó, menjünk, turistáskodd ki magad, aztán szerezzük meg az infót, és menjünk- engedtem végül, hadd örüljön.

- Remek. Akkor gyerünk!- ragadta meg a karomat, és húzott magával a liftekhez. Nem volt erőm ellenkezni, így hagytam, hogy kézen fogva hadd húzzon oda, ahova akar. Elvégre pár óra, és újra elfelejthetjük egymást, nem igaz? Vagyis, ő elfelejt engem, én meg még napokig rágódok azon, hogy pontosan mi is ez az érzés, ami belülről feszít, akárhányszor hozzám ér. De legalább itt lesz a szünet. Egy jó hosszú szünet, ami alatt biztosan kiheverem a mai nap traumáját.

A liftben Jungkook belelendült valami történetbe, hogy mi történt pár hete, mikor az a V nevezetű gyerek valami nagyon mókás dolgot csinált, de nem igazán tudtam a mondandóra figyelni, mert lekötött, hogy milyen szép szája van. Ritka az ilyen szép íves száj. Egyetlen hibája volt a srác kinézetének, hogy nem volt hibája. Kisvártatva a fiú felnevetett, mire követtem a példáját, biztos ez volt a sztori csattanója. De csak pár szó rémlik az egészből, mint például: csokitorta, vadászgörény, energiaital és vizi bicikli. De hogy ezek milyen módon kapcsolódtak össze a V gyerekkel, és azzal a bizonyos nappal, már nem tudnám megmondani.

Itt valami csodával határos módon nem voltak olyan sokan, lehet, hogy ebben a legnagyobb forróságban mindenki későbbre hagyta ezt a programot.

Ötödik állomás: Seoul Tower

- Á, ez a kilátás!- lépett ki a lakatok mellé a kilátórészhez a fiú, és lenézett a mélybe- Nem bánod már te sem, hogy feljöttünk, nem igaz?- nézett rám a fiú.

- Nem, nem bánom- adtam neki igazat, mert tudtam, hogy beindulna, ha tiltakoznék.

- Szóval most már jó véleménnyel vagy rólam?- lesett felém.

- Nem vagyok olyan rossz véleménnyel, de nem fogok tőled elájulni még most sem- dőltem a korlátnak a hátammal. A fiú sóhajtva elém sétált, és egyik oldalamon megtámasztott magát.

- Van barátod?

- Hogy mi?- értetlenkedtem- Nem, nincs. De hogy jön ez ide?

- Szerinted jól nézek ki?- jött a következő kérdés, ahogy kicsit közelebb hajolt az arcomhoz.

- Jungkook… mi van veled?- nyöszögtem zavaromban- Te is tudod, hogy jól nézel ki.

- Akkor… miért nem tetszek neked mégsem?

- Mert… mert felesleges lenne!

- Felesleges?- vonta fel a szemöldöködet.

- Hisz nem vagyok az eseted- húztam fel az orromat, pedig nem terveztem adni a sértődött királylányt. Erre kicsit távolabb lépett, és felnevetett.

- Aranyos vagy, No.1!- borzolta össze a hajamat kicsit, majd arrébb sétált, hogy körbeszemlélje a kilátást. Hát ez tényleg különös… Szórakozik itt, és azt sem tudja, milyen hatást vált ki. Ó, legalább egyszer kapná vissza ezt, nem szórakozna többé az emberek érzéseivel.

Még vagy 20 percet lézengtünk odafent, majd úgy döntöttünk, ideje elindulni lefelé. A liftbe valami furcsa véletlen során csak ketten kerültünk (mint mondtam, nem volt forgalmas nap). Jungkook magába mélyedt, és én sem tettem máshogy. Azonban egyszer csak a lift egy váratlan döccenéssel megállt, és döccent egyet. A lendülettől a fiúnak estem, és mindketten a földön kötöttünk ki.

- Mi a fene…- nyöszörgött alattam a srác, majd aggódva rám nézett.

- Minden rendben?- pislogott felfelé.

- Azt hiszem- motyogtam, miközben megpróbáltam lekecmeregni róla- Miért álltunk meg?

- Elnézést kérünk a pillanatnyi kellemetlenségért, de a felvonó technikai okok miatt leállt. A munkatársak a hibát azonnal orvosolják. Kérem, őrizzék meg nyugalmukat- mondta egy női hang a lift hangszórójából.

- Remek. Itt ragadtunk- motyogta a fiú, és ülő helyzetbe tornázta magát. Ott ültünk egymás mellett, és tanácstalanul pislogtunk a másikra- Ugye nem vagy klausztrofóbiás?- kérdezte végül.

- Csak egy minimális szinten- nyugtattam meg. Igazából be tudtam pánikolni néha, ha be voltam zárni valahová, de mivel itt nem voltam egyedül, ráadásul a hang azt ígérte, hogy hamar lejutunk, ezért nem féltem... még. De mikor már eltelt vagy 5 perc, és még semmi mozdulás, kezdtem ideges lenni.

- Ezért kellett feljönnünk, igaz?- kérdeztem, kicsit gúnyosan.

- Kend még rám a torony technikai hibáit is!- háborodott fel Jungkook is.

- Ha rám hallgatsz, akkor már rég a végcélunknál lennénk- ütöttem tovább a vasat.

- Igaz. Te vagy itt a szent. Tudod, eddig próbálkoztam jól kijönni veled, próbálkoztam barátkozni, de te annyira elutasító vagy néha… Szóval nem érdekel, menj a francba- morogta, és elfordult tőlem. Erre elkerekedett a szemem. Jobban belegondolva... Igaza volt, nem hibáztattam érte, ő tényleg próbálkozott. És most megutált volna? Azt semmiképp nem akartam. A hülye nagy szám miatt nem akartam rosszba lenni vele. 5 percig ültünk így, majd megelégeltem.

- Jungkook…- suttogtam felé, de nem fordult felém, továbbra is figyelmen kívül hagyott.

- Kookie…- csúsztam közelebb hozzá.

- Hagyjál- jött a morgó hang.

- Na, figyelj…!- értem mellé, és vállára tettem a kezemet. De ebben a pillanatban ismét rántott egyet magán a lift, és ezúttal én dőltem hátra… a fiú pedig rám.

- Úristen…- nyögtem zavartan, ahogy a fiú rajtam feküdt teljes testsúlyával.

- Nem a mi napunk…- motyogta a fiú is, majd legördült rólam.

- Ne haragudj rám! Csak kicsit ideges vagyok…- mondtam.

- Semmi baj. De most már abba hagyhatod. Akármennyire is próbálod előadni, tudom, hogy nem vagy jéghercegnő!

- Sose mondtam, hogy az lennék… Csak azt mondtam, hogy No.1 vagyok.

- Igen- mosolygott- Az vagy.

Pár percig ültünk egymás mellett, némán. Nem tudtam, mit mondjak, és ő is zavartan a cipőfűzőjét piszkálta..

- Énekelj nekem valamit- csúszott ki a számon.

- Hogy mi?

- Énekelj valamit. Azt mondtad, hogy szeretsz énekelni.

- Igen…- kicsit, mintha elpirult volna- De még sosem hallottak mások énekelni, mint a srácok.

- Ha híres akarsz lenni, úgyis fognak. Most gyakorolhatsz- mosolyogtam rá.

- De akkor ne nevess ki!

- Miért nevetnélek?- tártam szét a karom.

- Rendben… Aztán én is kérek valami szívességet.

- Jó, kérhetsz. De most énekelj!

A fiú előkeresett egy számot a telefonjából egy számot, beindította, majd pár másodperc múlva elkezdett énekelni rá. Agyam eldobtam… Ilyen hangja… hogy lehet? Tágra nyílt szemekkel hallgattam, és néztem az angyal arcát, ahogy lehunyta a szemét, és úgy énekelt. Istenem… ha eddig nem is, akkor most zúgtam bele menthetetlenül ebbe a srácba. Hogy a fenébe lehet ennyire… ennyire… ennyire… tökéletes. Mert ő az. Nem annyira beképzelt, jófej, jóképű, tehetséges… ez így nem igazságos…

- Milyen voltam?- mosolygott rám szerényen, mikor befejezte.

- Nagyon tetszett- motyogtam átszellemült arccal.

- Akkor megélek majd belőle…?

- Csak ha kapok jegyet az első sorba a koncertedre- bukott ki belőlem.

- Tudtam én…- vigyorgott.

- Mit?- kérdeztem vissza.

- Hogy leveszlek a lábadról a nap végére… lehet, hogy azonnal egy szerenáddal kellett volna kezdeni…- gondolkozott el.

- Bolond…- mosolyogtam rá.

- De most jön az én szívességem…

- Mi lenne az?- néztem fel rá kérdően, és kicsit tartva a választól.

- Mondjuk… Csináljunk egy közös képet!- mondta hirtelen, és azonnal beüzemelte a telefonján a fényképező funkciót. Erre tényleg nem számítottam, ezért elkerekedett a szemem. Miért jó neki, ha közös képet csinálunk?

- Gyere közelebb- karolta át a vállamat, majd arcát szinte az enyémnek préselve belemosolygott a kamerába. Időm sem volt felfogni, mi történt, már el is készítette a fotót. Visszanézte a képet, és nagyot kacagott.

- Olyan nagy a szemed, mint egy békának… meglepődtél?- nézett rám, mire közelebb hajoltam, hogy megszemléljem. Tényleg borzalmasan néztem ki rajta.

- Töröld ki!- nyúltam volna a készülékért, de elhúzta a karját.

- Dehogy, nagyon édes kép…- nevetett tovább.

- Ha nem te, akkor én törlöm ki- másztam közelebb, hogy elérjem a kezét, de ő még távolabb húzta.

- Eun Mi, mondom, hogy meg akarom tartani…- ellenkezett. Az arca közel került az enyémhez, pár centire voltak egymástól. Így közelről még szebb volt. Aztán leesett valami.

- Te tudod a nevemet?- motyogtam zavartan, és valahogy az arca egyre közelibbnek tűnt.

- Hogy ne tudnám a padtársam nevét. 3 éve tudom- a hangja halk volt, de mivel olyan közel voltunk egymáshoz, jól értettem.

- Akkor meg miért csináltál úgy, mintha…

- Éretlen és javíthatatlan vagyok…- azzal nem is hagyva időt a döbbenetre, nyakamra futtatta a kezét, így kicsit közelebb húzva engem. Egyre közelebb hajolt az ajkával, lehunyva a szemét. Fel sem fogtam, mi történik. Már csak milliméterek választottak el, szinte összesúrlódott a szánk, mikor a lift egy újabb rándulással elindult lefelé, mi meg szétrebbentünk egymástól. Jungkook zavartan felállt, és a tarkóját kezdte vakargatni, én pedig hirtelen találtam valami piszkot a rövidnadrágomon, amit feltétlenül most kellett eltávolítani. Hihetetlenül zavarban voltam. Kis híján megcsókolt a srác, aki a suli legmenőbbje, és ma valahogy én is fülig beleestem, ha nem jobban. Hogy jutottunk idáig?

- Jungkook…- motyogtam.

- Igen?- kérdezett vissza feszülten.

- Ne szórakozz velem.

- Én nem…

- És ne magyarázkodj, nem szükséges- mosolyogtam rá- Inkább keressük meg a végcélunkat, aztán tegyünk pontot a nap végére.

Némán bólintott egyet.

Amint leértünk, azonnal odasiettek hozzánk a biztonságiak, hogy megtudakolják, nem volt e semmi baj. De biztosítottuk őket, hogy semmi probléma nem volt, türelmesen vártunk… és majdnem elcsattant életem első csókja, de ugye ezt nem kell tudniuk… igazán varázslatos ereje van a Seoul Tower-nek.

A recepciós pulthoz siettünk.

- Jeon Jeong Guk és Park Eun Mi vagyunk. Nem tudom, hogy…- kezdte a fiú, de a barátságos arcú férfi azonnal egy borítékot nyújtott át.

- Már azt hittük, hogy eltévedtek. Sok sikert a továbbiakban- mosolygott ránk, majd utunkra engedett. Kimentünk a szabadba, ott nyitottuk fel a papírost. Ismét egy kis versike állt rajta.

Ahol először láttuk egymást

Azon a helyen várunk rád

És az akkori 20 diák

Együtt mondja: Éljen a nyár!

- Vissza kell mennünk a suliba? Azért tettük meg ezt az egészet, hogy visszakerüljünk az elejére?- kérdezte a fiú.

- Nem tudom. 3 éve… olyan rég volt. Hol találkozott először az osztályunk…?- tűnődtem el, majd egyszerre néztünk fel, és egyszerre kiáltottuk pár másodperc múlva:

- Seoul Forest!

A Seoul Forest itt volt nem messze a Namsan hegytől, a Han egyik szigetén. Ott volt még az első találkozója a diákoknak egy piknikkel összekötött sütögetésen. Nagyon élveztem, ott barátkoztam össze Yura-val.

- Már 5 óra, sietnünk kéne. A többiek már biztosan ott vannak- mondta Jungkook mindenhová nézve, csak a szemembe nem. Nyilván rájött, hogy olyat tett a liftben, amit nem akart, és most bánja.

- Kapjunk el egy buszt- mondtam fáradtan, és elindultam a megálló felé, és hallottam, ahogy a fiú csöndben követ.

*

A busz a szigeten tett le, de kellett egy kicsit sétálni, míg elértünk a Seoul Forest-hez, és még mindig tovább kellett mennünk, ha oda akartunk eljutni, ahol először az osztály találkozott.

Mikor elénk tárult a kis liget, és mi is a liget elé tárultunk, hirtelen 19 ember pattant fel (az összes 18 osztálytárs és az osztályfőnökünk) egy tábortűz körül, és elkezdtek tapsolni és ujjongani.

- Utolsónak, de beértetek ti is. Akadt valami probléma?- sietett hozzánk nagy mosollyal a tanárnő.

- Beragadtunk a Seoul Tower liftjébe- mondta a fiú kis nevetéssel egybekötve.

- De hát oda nem is kellett felmennetek!- csodálkozott a nő.

- Jungkook mindenképpen meg akarta nézni, így kénytelenek voltunk felmenni- fűztem hozzá.

- Semmi baj. Talán amúgy is a te feladataitok voltak a legbonyolultabbak. De örülök, hogy megoldottátok, gyertek, üljetek le a tábortűzhöz!- intett nekünk, mire én azonnal Yura mellé startoltam, és ledobtam magam egy kis tönkre, szemem sarkából pedig láttam, hogy Kookie a fiúk felé veszi az irányt. Remek. Mindenki visszakerült oda, ahová való. Vége van a mai napnak. És vége ennek a furcsa érzésnek.

Végállomás: Seoul Forest

- Mi tartott ennyi ideig?- fordult felém a barátnőm- Mi már másfél órája itt vagyunk. Amúgy meglepő, hogy még éltek mindketten. Mármint nem nyírtad ki sem őt, sem magadat… Bo Mi meg már féltékenykedett, hogy biztos jobb programot találtatok, mint a nyomkeresés…- nevetett barátnőm, mire elpirultam, ahogy eszembe jutott az a majdnem csók- Úristen, tényleg történt valami?- kerekedett el barátnőm szeme.

- Dehogy!- ellenkeztem- Az agyamra ment egész nap. Ti milyen helyeken voltatok?- tereltem el gyorsan a témát.

- Hát, a COEX Mall-ba, a Gyeongbukgong palota előtt, a Hallyu kávézóban, a Park Hyatt hotelnél és a Lee Sun Shin szobornál… De egyszerűek voltak az útmutatások, és Hyun Woo nagyon jó társ volt- mosolygott át a tűz felett szívszerelmére, amitől nekem is felfelé görbült az ajkam.

- Örülök, hogy jól érezted magadat- mosolyogtam rá, majd gyorsan kerítettem magamnak én is egy nyársat, hogy úgy, mint 3 éve, ismét sütögessünk egyet az osztállyal, és úgy, mint 3 éve, Jungkook  ismét egy olyan srác legyen, aki csak a padtársam.

*

Már besötétedett, és egyre jobb volt a hangulat. Régi sztorizgatások mentek, a tanárnő is pironkodott, mikor ezerszer megköszöntük neki, hogy ilyen remek játékot készített elő nekünk. Tényleg sok meló lehetett vele. De megérte. Így estére még jobban összekovácsolt sokakat.

- Eun Mi… Ott van a kocsim, van még benne kenyér, ide kéne hozni, mert elfogyott. Megtennéd?- lépett mellém a tanárnő, és a vagy 50 méterre parkoló kocsija felé mutatott.

- Persze- egyeztem bele, és dudorászva elindultam arrafelé. Kivettem a hátsó ülésről a zacskót, és épp mikor becsaptam volna az ajtót, hirtelen egy hangot hallottam a hátam mögül, mire ijedten felugrottam, emiatt megfejelve a kocsi tetejét.

- Francba…- morogtam, majd hátranéztem- Jungkook… a frászt hozod rám!- puffogtam, ahogy megláttam a sötétben a fiú körvonalait.

- Kell segíteni?- nézett rám kérdően.

- Nem, megoldom!- zártam be az ajtót végül, és elsétáltam volna a fiú mellett, de megragadta a kezemet, és visszahúzott.

- Mit akarsz?- kérdeztem, és a hátamat a kocsinak döntöttem. Ha ki akarna nyírni, akkor most jó esélyei vannak, mert a kocsitól pont nem látott minket senki- futott át az agyamon, de aztán elvetettem. Miért akarna kinyírni? Túl sok krimit nézel, Eun Mi!

- Beszélni akartam veled… Tudod… ma jól éreztem magamat.

- Ennek örülök. Én is- válaszoltam egyszerűen. Hová akar kilyukadni?

- Nem fogom azt mondani, hogy mikor először megláttalak, megtetszettél. Nyugodt volt melletted ülni mindig is. Bár sosem értettem, hogy téged miért nem érdekellek. Az utóbbi időben kezdett csak el érdekelni a dolog. Sokszor figyeltem, mit csinálsz, kikkel vagy. Érdekesnek találtalak.

- Érdekesnek? Ezt hogy értsem...?

- Tudod… te vagy eddig az első lány, aki beszólt nekem. Nem tudom, miért tartom ezt vonzónak…

- Krónikus tetszeni vágyás kényszered van, biztos ezért- adtam egy ésszerű választ, ugyanakkor zavarban is voltam. Most azt mondta, hogy vonzódik hozzám?

- Ez nem az… amúgy is… Nem tudom szavakba önteni… Azt hiszem… azt hiszem…- egyre lelkesebben és érthetetlenül magyarázott, mire én is egyre nagyobb zavarban voltam. Elvégre itt voltunk, csak ketten a sötétben, én nekem nagyon bejött a srác, ő pedig valamit nagyon át akart adni…

- Azt hiszem…- mondta el harmadjára, majd megcsörrent a telefonja. Bosszankodva halászta elő, és felvette.

- Igen, Nam Joon?... Igen…. Nem, nem sokára…. Ott leszek!- sóhajtott egy utolsót, majd letette- Mennem kell!- sóhajtott fel, és elindult vissza a tűz felé.

- Látod…- szaladt ki belőlem, miután tett két lépést- Te most elmész, és mikor legközelebb találkozunk, ismét csak egy padtárs leszek, aki mellett kényelmes az élet. És ez így is van rendjén. Lehet, hogy nekem bejössz, hisz ma meggyőztél a rólad alkotott véleményem ellenkezőjéről, de hát mi sosem leszünk többek egymásnak. Mondom, mihelyst kiszellőzik a fejed, már nem fogod magad összezavartnak érezni, pláne miattam, mert…- de nem tudtam tovább folytatni rendkívüli monológomat, mert a fiú, aki eddig meredten figyelte az arcomat, most egy váratlan mozdulattal belém fojtotta a szót. Nem is akárhogyan. Finom párnáit az enyémre nyomva, elnémítva ezzel, a kezeit pedig derekamra fűzte, egészen az autóhoz préselve engem. Először csak finom puszikat nyomott ajkamra, majd mikor látta, hogy teljes mental breakdown állt be nálam, és engedtem neki, csináljon, amit akar. elmélyítette a csókot, mire a karom automatikusan dereka köré tekeredett. Furcsa érzés volt… mégis… sosem éreztem még ilyet. Imádtam a pillanatot, és azt akartam, hogy a végtelenségig tartson. Sajnos nem tartott. A fiú kicsit elhúzódott tőlem, és mélyen szemembe nézett.

- Azt hiszem… - kezdte megint- Azt hiszem, kedvellek, Eun Mi!- mondta, mire a lábam elgyengült.

- Hát… én is kedvellek Jungkook, de… nem tudom, hogy ez…

- Hé! Nem a kezedet kértem meg. Nyugi. De… élvezted a mai játékot?- vonta fel a szemöldökét.

- Ühüm!- bólogattam, elveszve a tekintetében.

- Mi lenne, ha holnap folytatnánk?- hajolt közelebb.

- Holnap?- nyögtem értelmesen.

- Igen. Kiindulópont a házatok. A végcél pedig a mai Banpo híd melletti park, ahol voltunk. A közte lévő állomásokat te találod ki. Na, mit szólsz?- suttogta a fülembe kis nevetős hangján, amitől elmosolyodtam.

- Nem túl elgondolkoztató feladvány- suttogtam vissza, mire kicsit elhúzódott, hogy szemembe nézzen.

- Esetleg valami egyéb hozzáfűznivaló?- forgatta meg a szemét beszólásomra.

- Délután négy?- kérdeztem vissza, mire bólintott egyet- Rendben, legyen.

- Remek- nyomott egy gyors kis csókot a számra, majd ellökte magát a kocsitól, és intett egyet- Viszlát No.1.

- Még ezek után is No.1?- vontam fel a szemöldököm.

- A lány, akiért küzdenem kellett No.1. Akkor holnap!- mosolygott egy utolsót, majd elsétált a tűzhely felé, és onnan tovább a barátaihoz. Hosszasan néztem utána boldog mosollyal az arcomon. Váratlan volt. A mai nap kicsit felborította eddigi életemet. Nem tudtam hogy engem kinek szánt a sors, hogy most vajon helyesen cselekedtem e… De ezek után reméltem, hogy a végső nyom végül Jungkook-hoz vezet el… és onnan már nem kanyarodik semerre… maximum párosan.

/Vége/