4. rész
- Hae Ra! Hae Ra- nyögte Min Soo
egyre kétségbeesetten, majd a kezét a bal mellemre fektette, ahol eltalált a
golyó. Én meg reflexből kapcsolva elcsaptam onnan a végtagját.
- Hozzá ne érj a mellemhez-
morogtam, és próbáltam felülni. A fiú megkövülten nézett rám, és arrébb
húzódott, hogy kényelmesen tudjak ülni.
- De… a golyó a szívedbe ment és…-
motyogta értetlenül, mire még mindig sokkos állapotban ránéztem, majd egy
egyszerű mozdulattal benyúltam a melltartómba, és elővettem az odarejtett
telefont. A képernyője, ami kifelé állt, darabokban volt. Abba ment a golyó, és valamiben fennakadhatott. Megmentette az
életemet.
- Nem múlott sokon…- motyogtam
döbbenten, elvégre majdnem átrepült a golyó a készülékemen. Hát ez is
használhatatlanná vált… de megérte.
- Úristen- sóhajtott egy nagyot
megkönnyebbülten a fiú, majd mire feleszmélhettem volna, magához szorított,
amennyire csak bírt. Majdnem megfulladtam. De furcsán jól esett abban a
pillanatban a közelsége. Nem tagadhattam, megijedtem a történtektől, és féltem
is kicsit, és most az erős karjai között kicsit megnyugvást találtam. Egészen
addig, míg rá nem jöttem, ki is ölelget.
- De jössz nekem egy új telóval-
morogtam, mire eltolt magától, és kicsit kényszeredett mosolyra húzta a száját.
- Rendben, kölyök, veszek neked
egyet.
Ekkor hallottam meg valaki
ordibálását, valaki felénk futott, rendőrautók szirénája zengett mindenhol. De
már késő volt. Két embert meggyilkoltak, minket meg eléggé megvertek, és már
messze is jártak az elkövetők. Ráadásul ebben az esőben bottal üthették a
nyomukat tényleg.
- Min Soo- lépett oda hozzánk
valaki, és mikor felnéztem, a parancsnokot láttam magam előtt, C.A.P apját.
A fiú két lábra tápászkodott, úgy
hajolt meg apja előtt.
- Mi folyik itt?- kérdezte a férfi
kissé szigorúan. De hát megértem.
- Meggyilkolták őket. Fogalmunk sincs, kicsodák. Nem tudtunk közbe lépni- magyarázta a
fiú. Ennél többet nem mondott, ami fura volt.
- Gyertek be az őrsre, vallomást
kell tennetek- mondta határozottan a parancsnok, mire Min Soo megfogta a
karját.
- Hae Ra… kis híján lelőtték. El
kéne látni a sebeit. Az én felelősségem, és…- a vizes hajába túrt
idegességében- Nem akarom, hogy baja essen. Ma már úgysem találják meg őket.
Elviszem a kórházba, aztán majd holnap bemegyünk vallomást tenni- furcsa volt
ilyen határozottnak látni a fellépését.
- Rendben. De holnap mindenképpen
gyertek be. Jól vagy, Park Hae Ra?- nézett rám bíráló tekintettel, mire
megpróbáltam végre függőlegesbe tornázni magamat, és úgy bizonyítani, hogy
nincs túlzottan semmi bajom.
- Igen, uram- motyogtam, mire az
bólintva arrébb ment, a holtesteket megvizsgálva. Fel sem tűnt, mennyien lettek
hirtelen körülöttünk, mindenféle nyomozók, akik néha furcsa pillantásokat vetettek
felénk.
- Gyere, elviszlek a kórházba!-
ragadta meg a karom C.A.P mikor látta, hogy dőlnék elfele. Igazából nem voltam
rosszul, csak kicsit fájtak a tagjaim, de azért hagytam hogy a fiú kikísérjen a
tömegből. A kocsija felé kezdett húzni, amit a szórakozóhely előtt hagytunk,
majd mikor beültünk, kényelmesen hátradőltem, és lehunytam a szememet. Vége
van… megölték őket. Ezek után mi a teendő? Az agyam sebesen járt, közben végig
éreztem valami maró érzést, hogy mi talán tehettünk volna valamit, ami megmentette
volna őket a brutális gyilkosságtól. Ki ölte meg őket? Miért?
Min Soo nem szólt hozzám, ő is
csendben volt, ezért, mikor a kórház felé vezető útra kanyarodott volna felé
fordultam.
- Tegyél ki, kérlek.
- Tegyelek ki? Dehogy teszlek.
Elviszlek a kórházba- nézett rám értetlenül.
- Jól vagyok, csak felületi
sérülés- morogtam.
- Kaptál pár ütést, ami nem erre
utal…- mondta határozottan.
- Ha nem teszel ki, kiugrok-
mondtam a kezemet a autókilincsre téve, mire felsóhajtott.
- Akkor visszaviszlek a koliba-
mondta csalódottan.
- Ne!- kiáltottam fel, mire leállt
az út szélére, és teljes testével felém fordult, kérdő tekintettel.
- Miért ne?
- Mert… magyarázkodhatnék
mindenkinek. És most nem akarok. Ezért most kiszállok, ki kell szellőztetnem a
fejemet- már nyitottam volna az ajtót, mikor megragadta a csuklómat.
- Most vertek laposra, az arcodon
folyik a vér, láttam, hogy a gyomrodba is kaptál egy nagyot. Ráadásul egyre
jobban esik. Persze, hogy nem teszlek ki csak úgy. Jó, elhiszem, hogy nem
akarsz a koliba menni. Vigyelek el Rokhyun-hoz?- vonta fel a szemöldökét.
- Minek?- horkantottam fel- Pont az
ő hiperaktivitásához nem lenne most kedvem. És ha meglát így, akkor azt te sem
éled túl- próbálkoztam mosolyogni.
- Akkor sem hagylak itt!-
sóhajtott, és 180 fokos fordulatot vett a kocsival, és elindult visszafelé.
Fogalmam sem volt, hogy hová fog vinni, de inkább nem álltam
le vitázni. Fáradt voltam már hozzá.
10 perc múlva megállt egy
mélygarázsba, és intett, hogy kövessem. Nem tudtam, hogy hol vagyunk, de szó
nélkül követtem. Beszálltunk a liftbe, ami tükrös volt, és szembesültem azzal,
hogy a szám ki van csattanva, a bal szemem alatt is volt egy zúzódás, a vállam
felszántotta a földet, és a lábam is elég ramaty állapotban volt. Vigasztalt a
tudat, hogy nem én vagyok az egyetlen rokkant. Csak épp C.A.P még a harci
sérüléseivel is rohadt jól nézett ki… Vannak szerencsések. Észre vette, hogy
figyelem, mert felém fordult.
- Már megint bogár van a hajamban?-
mosolyodott el.
- Nem, most azon gondolkozok, hova
a fenébe megyünk…
- Nem volt más választásom-
sóhajtott, majd mikor nyílt a lift ajtaja, egy kis folyosón terelgetni kezdett,
míg meg nem állt egy ajtó előtt, ahol egy kódot beütve, betolt az ajtón.
- Nézd el, hogy kicsit kupis
vagyok- vonta meg a vállát, majd lerúgta a cipőjét, és bement mellettem a
lakásba.
- Te haza hoztál?- hűltem el, mikor
rájöttem, hogy hol is vagyunk. Már nem láttam az előszobából, csak a hangját
hallottam bentről.
- Nem tudtalak máshová tenni,
sajnálom. Így legalább tudom, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget.
Átfutott az agyamon, hogy
megfordulok, és kirohanok ennek a srácnak a lakásából, de végül sóhajtva
levettem a magassarkúmat, és beléptem a nappaliba. Azonnal elhűltem, mert a
szemben lévő ablak teljes panorámát nyújtott a Han folyóra. Gyönyörű volt.
Mondjuk nem is csodáltam, hogy telt neki ilyesmire.
- Gyere, ülj le!- mutatott a
kanapéra, és észre sem vettem, hogy a kezébe már egy elsősegély dobozt tart.
Vonakodva letettem magam mellé, mire azonnal kezelésbe vett. Szótlanul
fertőtlenítette a sebeimet, bár kicsit zavarban voltam, mikor az arcomat
piszkálta. Bármilyen férfias volt is, olyan gyengédek voltak az ujjai… Ráadásul
olyan aranyosan ráncolta a szemöldökét koncentrálásában… Kicsit belemerültem a
tanulmányozásába, hogy magam is elszégyelltem, és félre néztem.
- Kész is vagy!- mondta öt perc
múlva- Az oldaladat is megnézzem? Ha esetleg leveszed ezt a ruhát, akkor…
- Megőrültél?- akadtam ki- Egy
szavadra ledobálom a ruhámat?- hitetlenkedtem.
- Drága, mondtam már szerintem, ha
meg nem, akkor most mondom. Nem áll szándékomban rád mászni, nagyon nem vagy az
esetem!- csóválta a fejét.
- Hát ennek örülök. De így sem
fogok levetkőzni előtted.
- Nekem aztán mindegy!- vonta meg a
vállát, majd felállt volna, de elkaptam a kezét, és visszarántottam a kanapéra.
- A te képednek is szüksége van egy
kezelésre- böktem a zúzódásaira, de csak megvillantotta gyilkos mosolyát, és
közelebb hajolt az arcomhoz.
- De én még ezzel is szexi vagyok-
ahogy mély hangján morogta ezt, az én szívem is összezavarodott, de hamar
rendeztem gondolataimat.
- Engem ez nem hat meg!- mondtam,
majd a fertőtlenítő felé nyúltam, egy kis vattapamacsra csepegtettem, majd az
arca felé közelítettem.
- Hagyjál már- morgott, és
elfordította a fejét. A másik oldalról próbálkoztam, de így sem hagyta magát. Hát hogy lehet egy férfi ennyire makacs? Megelégeltem a fejrángatásait, és az
elveimre fittyet hányva beleültem az ölébe, amitől meglepetten felnézett rám.
- Nyugi, nem foglak megrontani-
mosolyodtam el gúnyosan, majd élvezve az édes győzelmet, arcához érintettem a
fertőtlenítőt. Láttam, hogy összerándulnak az arcán az izmai, de nem adta más
jelét a fájdalomnak. Lehunyta a szemét, és úgy tűrte, míg bekentem az arcát.
- Amúgy is beszélni akartam veled!-
sóhajtottam, miközben az utolsó simításokat végeztem.
- Miről?- nyitotta fel a szemét.
- Tudod a ma este… És holnap
vallomást kell tennünk… Mit fogunk mondani?- kérdeztem.
- Természetesen az igazat-
válaszolt egyértelműen.
- De te szerintem nem hallottad,
amit akkor beszéltek, mikor a konténereknél voltak, ahol én rejtőztem… Az
újonnan jött, az tudta, hogy ott leszünk… Hogy nyomozás folyik ott, és ezért
leteremtette a másikat, hogy miért pont akkor kiellett kinyírnia.
- Tudta, hogy megyünk… de hát az
egyetlenek, akik tudhatták…- a szeme elkerekedett a döbbenettől.
- Igen, a rendőrségről valóak… én
nem mondtam senki másnak, gyanítom te sem- mondtam, szinte feleslegesen.
- Akkor is… Ez így nem egyszerű…
Jelentenünk kell valakinek, hogy… De mi van akkor, ha…- úgy tűnt, hangosan
gondolkozik- Az a baj, ha most valaki olyan fülébe jut a dolog, aki a
rendőrségen belül tégla, akkor tuti nem tudjuk őket sohasem elkapni. Viszont ha
kicsit ferdítek a dolgokon, akkor talán sikerül a nyomukra akadni- nagy
gondolkozásában a combomra fektette a kezét és kicsit rátámaszkodott. Ez volt
az a pillanat, amikor szerintem mindketten rájöttünk, hogy még mindig az ölébe
ülök, és miután kettőt pislogtunk egymásra értetlenül, szinte fejvesztve
vetődtem a padlóra.
- Azért ennyire nem vagyok vészes-
nevetett a srác.
-
Hát persze- morogtam, fájó hátsómat masszírozva- Tudsz adni egy
telefont…? Vagyis mindegy, úgysem tudom senki számát fejből- legyintettem- A
sim kártyám meg tönkre ment…- motyogtam.
- Menj el fürdeni, utána aludjunk.
Holnap reggel meg még megbeszéljük a dolgot, jó? Kerítek neked ruhát!- majd
eltűnt egy szobában, és két perc múlva vissza is tért- Tessék, a póló elég
nagy!- nyomott hozzám egy fehér pólót és egy alsógatyát… hát köszi szépen!- A
fürdő második ajtó balra- intett, majd visszafeküdt a kanapéra.
Bezárkóztam a fürdőbe, és lemostam
végre valahára magamról a mai nap koszát, a mai nap szörnyűségeit. Nem voltam
sosem ijedős, de… hogy az első ilyen ügynél ezzel találkozzak… ráadásul az is
lehet, hogy eltusoljuk az egészet, és akkor… te jó ég! Nem, Hae Ra, most ne
gondolkozz!
Miután alaposan letusoltam,
felvettem a Min Soo-tól kapott ruhát, és kimerészkedtem a nappaliban. A fiú ott
feküdt, ahol hagytam, csak egyenletes szuszogásán láttam, hogy már nem éber.
Végiggondoltam azokat a dolgokat, amin ma közösen keresztül mentünk. Min Soo annyira
nem is volt vészes, mint hittem. Kár lett volna érte, ha ott hagyja a fogát.
Furcsán nyugodt volt az arca, ahogy aludt. Sokkal fiatalabbnak tűnt így. És talán még jóképűbb volt, már ha ez lehetséges.
Sóhajtva felvettem az egyik
pokrócot a kanapéról, és betakartam vele, majd lekapcsoltam a nagy villanyt a
nappaliban. Mivel nekem nem mondta, hol aludjak, és mivel fel sem akartam ezért
felébreszteni, egyszerűen csak összegömbölyödtem az egyik fotelben, majd mintha fejbevágtak volna, elaludtam.
*
Reggel, mikor felkeltem, valami
puhán feküdtem. Körbenéztem álmosan, majd realizálódott, hogy egy puha
ágyikóban aludtam, egy szobában. Hogy kerültem ide? Valószínűleg Min Soo vitt
be… kicsit elpirultam a gondolatra, de aztán rendeztem magamat. Ha bevitt,
akkor bevitt, kit izgat?
Kitámolyogtam a szobából, és
megláttam C.A.P-et a konyhában kávét készíteni. Akaratlanul is mosoly kúszott
az arcomra, amit valahogy nem tudtam levakarni.
- Mitől van ilyen jó kedved? Jól aludtál? Miért nem feküdtél az ágyra eleve?- vonta
össze a szemöldökét, mikor észre vett, majd letett két kávéscsészét az
étkezőasztalra, és intett, hogy csatlakozzak hozzá.
- Köszönöm- kortyoltam bele a
kávéba, és élveztem, ahogy átáramlik rajtam a koffein- Nem akartam engedély nélkül őfelsége ágyában aludni... És nincs jó kedvem. Csak
épp még élünk, és ezt örvendetesnek tartom.
- Mondj el pár imát az arcodért is.
Nem fognak elmúlni a sebeid egyhamar- mosolyodott el.
Erre elhúztam a számat. Igaza volt,
elég rendesen helybenhagytak. Mondjuk ő sem nézett ki másképp.
- Velem most mi lesz?- kérdeztem.
- Mi lenne? Vallomást teszünk… és
nem mondjuk el, mi történt pontosan. Annyit mondunk, hogy valakik váratlanul
megjelentek, és megölték őket. Fogalmunk sincs, kik voltak. Nem mondjuk, hogy
ők voltak az ügyfelek. Rendben?- bólintottam egyet. Talán így lesz a legjobb
egyenlőre.
- És utána…?
- Utána szépen visszamész az
akadémiára, és megülsz a fenekeden.
- Még mit nem- nevettem fel- Együtt
kerültünk bele ebbe, együtt is oldjuk meg!
- Ó, milyen nagy lett a szád! Ezért
lesz jobb kimaradnod belőle… Majd egyedül megoldom.
- Mint tegnap, igaz?- kérdeztem
gúnyosan.
- Nem tehetlek ki ekkora
kockázatnak, értsd meg!- mondta egyre ingerültebben.
- Tegnap sem haltam meg…
- De rád lőttek. Ha nincs az a
telefon, akkor…
- De ott volt!
- Hae Ra, kérlek…- most először
mondta így ki a nevemet, ami meglepett.
- Akkor legalább csak kicsit hadd
segítsek. Te is hibás vagy, amiért tönkre ment a gyakorlatom. A veszélyes
helyzetekbe nem mászok bele. Kérlek, Min Soo- mondtam én is rendesen a nevét.
Pár másodpercig összehúzott
szemekkel nézett rám, majd felsóhajtott.
- Legyen, közlegény. De én vagyok a
parancsnok. Most pedig elmegyek zuhanyozni, te addig mosogass el!- állt fel, és
elindult a fürdő felé.
- Nem vagyok a rabszolgád!- szóltam
utána, de végül muszáj volt elmosogatnom. Nem akartam, hogy emiatt vonja vissza
a szavát. Lassan szobalánynak is felvehetne...
Még mindig abban a fenomenális
pólóban voltam, elvégre a tegnapi ruhámat elszakítottam, szétlőtték, másom meg
nem volt.
Már nem tudtam mit csinál C.A.P
ennyi ideig, mikor csöngettek. Fogalmam sem volt, ki lehet, ezért úgy
gondoltam, inkább nem nyitom ki.
- Nézd meg ki az, mindjárt megyek!-
hallottam Min Soo hangját a fürdőből, mire nagyot sóhajtva odasétáltam az
ajtóhoz, kikulcsoltam, és szélesre tártam. Arra számítottam, hogy a postás,
vagy a szomszéd néni, de… Sung Mi nyomozónőre egyáltalán nem számítottam.
- Öhm… jó napot!- hajoltam meg
kissé esetlenül, mikor éreztem, hogy szemei majd kiesnek, engem bámulva.
- Na, kölyök, ki jött…- jelent meg
mögöttem C.A.P, és mikor hátrafordultam, láttam, hogy csak egy törölközőt
tekert a dereka elé, a haja vizes, felsőteste fedetlen. Már rég láttam ilyen
szépen kidolgozott felsőtestet, mit ne mondjak… de most volt ennél égetőbb
problémám is. Elvégre kicsit félreérthető volt a helyzet. Nem is kicsit, nagyon...
- Sung Mi…- motyogta a fiú, majd
mikor a nő észbe kapott, és hebegve habogva le akart lépni, folytatta- Ez
egyáltalán nem az, amire gondolsz!- mondta-
Igaz, Hae Ra?- nézett rám szúrós szemmel.
- Hát persze, hogy nem az- nyögtem
én is zavarban.
- Ne nézz bolondnak, Min Soo-
sóhajtott a nő- Itt vagy egy nővel, rajtad ruha nincs, rajta meg a te ruhád…
- Akkor talán nézz az arcára, meg
az enyémre…- vágott közbe a fiú- Tegnap közösen voltunk terepen, és elég
rosszul jöttünk ki belőle. Rálőttek, és meg volt rémülve. Nem hagyhattam ott
akárhol… Ő kérte, hogy ne hagyjam egyedül, igaz?- nézett ismét rám. Na jó, ez
így elég nagy hazugság volt, de hát mit lehet tenni, az élete szerelméért még
erre is helyeseltem. Min Soo... rohadt sokkal jössz nekem...
- Nyugodjon meg nyomozónő, nem
pályázok más ember pasijára… még csak alkalomadtán sem…
Erre kicsit meghökkenve nézett rám,
majd C.A.P-re.
- Hát… mondjuk úgy, hogy elhiszem…-
mondta, majd beljebb jött a lakásba- Igazából azért jöttem, hogy együtt menjünk
dolgozni- mondta a fiúnak, aki elmosolyodott.
- Remek. Felöltözök, addig várj
itt, és mehetünk is!- mondta mély, szexi hangján, majd rám nézve
elgondolkozott.
- Gyere velem, adok neked valami
normális ruhát!- fogta meg a karomat, majd bevonszolt a szobájába.
- Tényleg van valami köztetek,
igaz?- kérdeztem kicsit talán túlságosan gúnyosan.
- Semmi közöd hozzá
- Hát persze, hogy nincs! De
érdekel…
- Miért is? Én sem kérdezem, hogy
Rokhyun-nal heti hányszor fekszel le, jó? Mondj még egypár ilyen hülyeséget, és
ne is álmodj arról, hogy együtt dolgozunk.
- Igenis, főnök…- húztam a számat,
majd elém dobott egy egyberészes ruhát.
- A húgomé, aki gyakran van nálam.
Ne képzelj bele mást!- mondta, majd kisietett a szobából. Sóhajtottam egyet.
Talán mégiscsak olyan ez a srác, mint amilyennek először hittem…
Felöltöztem, bármennyire nem volt
stílusom az a ruha, és kimentem a nappaliba. Ott épp Sung Mi kenegette valami
krémmel a fiú arcát, és úgy tűnt, nagyon bele vannak merülve egymásba. Remek,
észre sem vettek…
Az ajtóhoz sétáltam, mert
egyértelmű volt, hogy nem vagyok kívánt személy. Felvettem a tegnap levetett
magas sarkúmat, majd észre vettem az előszobaszekrényen egy post it tömböt.
Több sem kellett, ráfirkantottam egy szót, és az ajtóra ragasztottam belülről,
majd kiléptem a lakásból. Bár azért kíváncsi lettem volna, milyen reakciója
lesz, mikor meglátja a gyöngybetűimmel, amit gondolok róla: SEGGFEJ.
*
Busszal mentem az akadémiáig, és a
mellette lévő nyomozóirodához, így is jó sok időbe telt, mert a tömegközlekedés
nagy kerülőúttal vezetett oda. Mikor kiszálltam, vettem egy mély levegőt, és
elindultam volna, mikor megláttam a rendőrség előtti kis park egyik padján
legjobb barátomat. Rokhyun tenyerébe temette az arcát, és mozdulatlan volt.
Odasétáltam hozzá, és megérintettem a vállát, mire azonnal felnézett. Karikás
szemei, mihelyst megláttak tágra nyíltak.
- Hae Ra?- kérdezte döbbenten, majd
a következő pillanatban azt vettem észre, hogy szorosan átölel, hogy szinte
megfulladok- Tudod te, mennyire aggódtam érted? Nem jöttél haza este, pedig
sokáig vártalak a kolitok előtt. Nem vetted fel a telefonodat, nem is csörgött
ki. Ma reggel bejöttem ide, de nem mondtak semmi… Már azt hittem, hogy valami
történt veled…- kicsit eltolt magától, majd mikor az arcomra nézett, leesett az
álla- Mi történt veled? Csupa seb a fejed… és a karod!- simított végig a
végtagomon.
Most először örültem, hogy valaki
foglalkozik velem. Min Soo sem dobott ki az ablakon, de ő azért aggódott értem,
mert ha bajom esik, az neki lesz kellemetlen. Rokhyun azért aggódott értem,
mert barátok voltunk.
- Nem úgy alakult a tegnap este,
mint gondoltuk! De még élek, ne aggódj értem!- mosolyogtam ennek
bizonyításaként, mire megcsóválta a fejét.
- C.A.P ezért meghal…Kinyírom!
- Neki is kezdhetsz!- hallottam a
hátam mögül egy mély hangot. Hátrafordulva ott állt mögöttem Min So. Nyilván ők
is most érkeztek munkába. Sung Mi-t biztos ott hagyta valahol…
Rokhyun ellenséges szemekkel
méregette az előtte álló nyomozót, és már szinte éreztem, hogy lendülne az ökle, de megfogtam a kezét, hogy csak véletlenül se csináljon semmi hülyeséget.
- Nem csinálod? Akkor, ha
megbocsájtasz…!- C.A.P megragadta a karomat, és magához húzott- Most vallomást kell
tennünk.
Ingerülten kitéptem a karomat a
szorításából, és Rokhyun felé fordultam.
- Bocsi, majd elmesélem a dolgokat,
ha végeztünk. Ígérem!- mosolyogtam rá, mire viszonozta a gesztust, majd
hirtelen elvigyorodott, és megragadva a derekamat, nyomott egy apró csókot a
számra, amin nem kicsit lepődtem meg. Rokhyun mi a fenéért csinál ilyet? De a
képéről nem lehetett letörölni a vigyort.
- Csak azért nem töröm be az orrod,
mert Hae Ra nem akarná- fordult a mellettünk álló, gúnyosan néző Min Soo
felé, aki az egész jelenetnek tanúja volt- De még egyszer ilyen helyzetbe kevered… akkor már nem fog érdekelni, ki
vagy!- majd elengedett, hátat fordított, és elsétált. Wow, Rokhyun ez nagyon
menő volt… de miért csókoltál meg?- néztem utána zavartan.
- Jó, most már menjünk!- morogta
mögöttem Min Soo, majd mikor el akartam sétálni mellette, megragadott és
szembefordított magával.
- Megkaptam az aranyos, reggeli
üzenetedet az ajtón. Nem is számítottam másra… De csak hogy tudd! Ha együtt
akarunk dolgozni, akkor nem szabad feleselned, és hisztizned… El kell fogadnod,
hogy én irányítok. És azt kell tenned, amit mondok. Ha azt mondom gyere, akkor
gyere… én ne állj le romantikázni ezzel a sráccal előttem, mert ettől rosszul
vagyok… Értetted?- most olyan szigorú és határozott fejet vágott, hogy alig
tudtam tartani vele a szemkontaktust…
- Értettem- mondtam végül, bár nem értettem, hol van neki joga azt kérni, hogy ne legyek Rokhyun-nal, mikor ő reggel konkrétan megfeledkezett rólam, Sung Mi nyomozónő miatt.
- Helyes. Akkor mostantól partnerek
vagyunk- nyújtotta ki a kezét felém- Tegyünk egy hamis vallomást, aztán szegjük
meg a lehető összes szabályt, és kapjuk el a bűnösöket magunk… És utána vigyük
el a balhét… a jó nagy balhét. Készen állsz?- ahogy ezt kimondta, már nem is
tűnt olyan vonzónak az egész… De már nem táncolhattam vissza. Inkább megráztam
a kezét, és elmosolyodtam.
- Egy jó kis balhéra mindig készen
állok!
/folyt.köv/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése