Yes, Sam! 7. rész /Jinyoung/

/Sziasztok! Megijedtem, mikor rájöttem, hogy már több, mint két hónapja napolom a frissítést itt. Ne utáljatok nagyon érte -.- De most végre hoztam, és remélem, hogy a következő részben már le is tudom zárni ezt a történetet :)/

 

7. rész

 

Nem tudom, meddig álltunk, átölelve egymást, próbálva felfogni, hogy mit is mondtunk az előbb egymásnak, majd finoman eltolt, arcomra simította a kezét, és közelebb akart hajolni az ajkamhoz, de hirtelen megfontolásból mutatóujjamat a szája elé tettem, mire összehúzta a szemöldökét.

- Félreértettem volna valamit?- kérdezte értetlenül.

- Nem… de… ne kezdjük ezt most, mert akkor elveszed az eszemet! Beszélgetni akarok most veled!- ültem le az ágyam szélére, és megpaskoltam magam mellett a puha matracot, hogy kövessen. Ő fel is pattant rá, majd ledőlt, magával húzva engem is, így fejem vállának csapódott.

Csúnyán néztem rá, de ő csak fekve közelebb húzott, és összekulcsolta a kezünket.

- Ezt csak szabad, nem?- nézett túlságosan is szépen ahhoz, hogy haragudjak rá.

- Ezért még nem veszem a fejedet…

- Akkor… miről akarsz beszélgetni?- simított végig karomon.

- Rólad… Igazából nem is ismerlek annyira…

- Annyira én sem téged. Rendben, egyet te kérdezel, egyet én! Így megfelel?

- Persze! Én kezdem!- vágtam rá- Miért akarsz tanár lenni?

- Ennél egyedibb kérdésre számítottam…- nevetett- Hmm… Mert az kellőképp felelősséggel járó feladat, és öröm azt látni, ha valaki miattam szerzi meg a tudást.

- A pad másik oldalán ezt nem így élik meg a diákok…

- Tudom, csak fél lábbal léptem ki az iskolapadból- nevetett- De én jövök. Ha nem bukkanok fel a suliban, nem is hiányoztam volna? Az utána  csók után…?

- Hát… mivel hazudtam a korunkról, kicsit kellemetlen lett volna újra találkozni. Mint amilyen volt is. De igazából csak egy fogadásból kellett aznap megcsókolnom valakit. Jolie azt mondta, nem merek csak úgy megcsókolni valakit…

- És te mertél…

- Amint látod. Te neked tán hiányoztam?- nem ezt akartam volna eleve kérdezni, de csak kicsúszott.

- Hát zavart, hogy csak úgy elrohantál aznap este- nevetett- Mondd csak DaSeom, hány pasid volt eddig?

- Ez meg milyen kérdés?- ráncoltam a szemöldökömet.

- Csak válaszolj.

- De ez…

- Kérlek!- nézett rám áthatóan.

- Három…- forgattam a szemem.

- Remek. Akkor csak hármat kell felülszárnyalnom… Én leszek a legjobb barátod…

Csak döbbenten pislogtam rá.

- A legjobb mim?

- Nem akarsz a barátnőm lenni?

- Hogyan lehetnék? Ne bolondozz!

- Majd titokban!- hajolt közelebb, amitől megint gyorsabban vert a szívem.

- Nem félsz?- suttogtam, mert ajka hirtelen megint nagyon közel volt.

- Attól félek, felrobbanok, ha most azonnal nem csókollak meg, francba a kérdéseiddel!- morogta, majd a következő pillanatban már erőteljes nyomást éreztem meg az ajkamon. Egy pillanatig azon voltam, hogy azonnal véget vetek neki, hisz mondtam, beszélgetni akarok vele, de a következő másodpercben már teljesen hagytam, hogy a rabjává váljak. Felém gördült, ezzel kissé belepréselve a matracba, de ez érdekelt a legkevésbé, kezemet felemelve a puha hajába túrtam, és úgy csókoltam vissza, mintha nem lenne holnap.

Kezével közben derekamon simított végig, amitől egész testemen átfutott a hideg.

- Csak pár kérdésig jutottunk!- suttogtam ajkára, mikor kicsit eltávolodott- Több nem is érdekel rólam?

- Dehogynem. Minden érdekel, ami veled kapcsolatos. Minden, ami rólad szól, csak nem bírtam magammal… De még mindig ne volt elég…- hajolt volna vissza, de ekkor kicsapódott a szobám ajtaja, és egy hang kiáltott fel.

- Gyerekek, hoztam a tanulás mellé desszer…- itt elakadt apám hangja, nyilván, mikor meglátta, hogy a vendégségbe jött fiú rajtam fekszik, nagyon egymás intim szférájába kerültünk, és a közelben híre sincs a matekkönyvnek. Jinyoung azonnal legurult rólam, és meg felültem, és számat harapdálva néztem apám dermedt képére, aki nagyon lassan fordította a tekintetét Jinyoungra.

- Édes fiam…!- kezdte fenyegető hangon.

- Meg tudom magyarázni…!- lépett hátra a fiú a biztonság kedvéért.

- Azt hiszem, beszélnünk kéne…- lett apa még kimértebb. Igazából, ha kívülről láttam volna a jelenetet, nagyon viccesnek tűnt volna. Hisz apa nem szokott semmiféle agresszív viselkedést mutatni.

- Apa!- léptem Jinyoung elé- Nem kell bántanod. Bántottam én már eleget, és viszont, de…

- Bántottad az egy szem lányomat?- harsan fel apa öblös hangján. Ó, te jó ég…

- Dehogy!- vágta rá hirtelen a fiú- Csak egy félreértés volt. A lányával akarok lenni, csak féltem, mi lenne, ha ez kiderülne. Az iskolában elvégre a tanára vagyok!

- Így igaz… de miért kellett eltitkolni előlünk? És… és… miért…?- kezdte nagy vehemenciával.

- Jaj, apa elég volt! Kedvelem Jinyoungot már elég régóta, nem szükséges előadnod azt, amit a hétvégi doramáidban szoktál látni!- ráztam a fejem, utalva arra, hogy amit már csinál, az kínos. Elvégre… felnőtt emberek vagyunk… vagyis majdnem.

- Kisasszony, ne beszélj ilyen hangnemben az apádhoz, ha kérhetem, és most igazítsd meg a ruhádat, és indulás lefelé az étkezőbe, magyarázattal szolgáltok! Mindenkinek!- majd elindult trappolva lefelé a lépcsőn.

Összenéztem a háta mögött a kicsit döbbent Jinyounggal, majd meglöktem a vállát kicsit játékosan.

- Azért nem kell betojni!

- Senki nem tojt be!- nézett rám féloldalas vigyorral, majd a derekamnál fogva magához húzott, és nyomott egy édes csókot a számra- Érted bármit! Vagyis… majdnem bármit!- helyesbített.

- Mi az, hogy majdnem bármit?- akadtam fent ezen az apróságon.

- Ha azt kérnéd, hogy hagyjalak békén, azt mondjuk nem tenném érted!

- Milyen jó, hogy ilyet nem kérek tőled.

- Még jó!- suttogta, és ismét közelebb hajolt volna, hogy megcsókoljon, de apa hangja felharsant.

- Azt mondtam, indulás!

Erre összemosolyogtunk, és összekulcsolt kezekkel indultunk le apa nyomában.

*

- Azért ez nem volt semmi- nevetett mellettem Jinyoung, egy padon ülve. Nagy nehezen túléltük a magyarázatot, és azonnal engedélyt kértünk, hogy leléphessünk egyet sétálni. Apa szigorú szemekkel ugyan, de eleresztett minket, mondván, már nagy gyerekek vagyunk, hogy akár késő este is sétáljunk, ha vigyázunk egymásra. Amúgy Jinyoung szülei láthatóan örültek a dolognak… mondjuk a fiús anyukák biztosan könnyebben viselik ezt, mint a lányos apukák… A lányokat mindig jobban kell félteni? Nem is értem…

Egy közeli parkig sétáltunk, és ott leültünk egymás mellé a padra. Kicsit hideg volt, de Jinyoung, kezeinket összekulcsolva, a saját kabátzsebébe dugta, úgy mosolygott rám töretlenül.

- Hát igen, bevallom ez a dolog most nekem is váratlan volt…- pirultam el kissé.

- Ugyan DaSeom, rájöhettél volna, hogy nagyon-nagyon bejössz nekem… bár bevallom, tényleg voltak rossz húzásaim… csak a suliban ne tudják meg ezt!- mondta kicsit feszengve.

- Arra utalsz, hogy a suliban ne is szóljunk egymáshoz?- vontam fel a szemöldökömet.

- Úgysem bírnánk ki!- rázta a fejét.

- Én lehet, kibírnám!- gondolkoztam el.

- Mert te ilyen ironlady vagy. Én így sem tudom, hogy fogok tanítani, mikor ott fogsz fel alá járkálni, abban a rövid egyen szoknyában…- sóhajtott kicsit túljátszva frusztráltságát- Egyszerre utálom, és imádom is, aki kitalálta. Még jó, hogy tudod, hol a matek szertár…- hajolt közelebb az arcomhoz, hogy megcsókoljon, de elfordítottam a fejem nevetve.

- Alig hogy valami van köztünk, te már azon gondolkozol, hogyan mássz rám a suli szertárában? Mondd, hogy nem ilyen az összes tanár, mert még megijedek!- ütöttem a vállába, mire elkapta a kezemet, és közelebb húzott magához.

- Ilyen szerencsés nincs több!- majd ajkaimra tapadt, és birtokba vette lefagyott ajkaimat, amit előszeretettel viszonoztam. Még mindig képes volt megőrjíteni. Nem törődve fagyoskodó kezeimmel, túrtam bele puha hajába, mikor megcsörrent a telefonom, mire kicsit felkuncogott, és elhúzódott tőlem.

- Szokásos időzítés!- motyogtam, még mindig a csók hatása alatt, és előhúztam a telefonomat. Jolie neve villogott rajta, és mivel a boldogságtól remegő hangomból azonnal levonta volna a következtetést, miszerint valami nem stimmel, inkább kinyomtam. Személyesen akartam neki elújságolni a dolgot másnap az iskolában.

- Szóval…- fordultam vissza felé, összekulcsolva ujjainkat- Hol is tartottunk?

Ő egy mosoly után nyomott egy puszit a számra.

- Olyan a kezed, mint a jégcsap, lehet, hogy lassan vissza kéne mennünk már. Az is lehet, hogy anyámék már elmentek, holnap meg már iskola is van…- mondta halkan.

- Ó, és a tanár bácsi félti a kis tanítványát?- kicsit gúnyos volt a hangom.

- Attól is, hogy megfázik, és attól is, hogy nem piheni ki magát, és majd a matekórán alszik be!- fintorgott vissza- Akkor kénytelen leszek őt behívni valahova, beszélgetni az illetlen viselkedésről.

- Az illendőséget mi már rég elhagytuk…- legyintettem.

- Ugyan már, csak kistanár vagyok, nem pedofil…- nevetett, majd felállt, engem is felhúzva- Induljunk!- majd kezeinket továbbra is összekulcsolva indult visszafelé a házunkhoz. Lassan sétáltunk azért, hogy kihasználjuk az időt, amíg még együtt vagyunk. Közben halkan beszélgettünk… úgy mindenről, ami eszünkbe jutott. Furcsa helyzet volt… túlságosan idilli, hogy elhiggyem, ez tartósan ilyen lesz. Furcsán rossz előérzésem volt, de csak egy pillanatig. Aztán rájöttem, hogy csak egy vészmadár vagyok… Így elkergettem a furcsa gondolatokat, és kiélveztem a pillanatot.

Egészen addig, míg jobb ötletem támadt, és a még mindig a földet borító hóból összegyúrtam egy golyóbist, és hozzá nem vágtam nevetve a fiúhoz.

- Na várj csak, te kis sunyi!- láttam a szemén a harci kedvet, és vissza is kaptam, de duplán. Ezért nevetve, visítva indultam el rohanva a házunk felé, míg ő megkergetett, egy még nagyobb hógolyóval.

Végül utolért, és elkapta a karomat, amitől megcsúszva beleborultam az apám által összetúrt hókupacba, a házunkkal átelleni részen, arccal lefelé természetesen.

A hátam mögül fuldokló nevetést hallottam, és kiemelve az arcomat a jeges rakásból gyilkos szemekkel néztem a hátam mögött hasát fogva szórakozó Jinyounggal.

- Hagyd abba!- fintorogtam rá, de csak még kedélyesebb lett- Húzz fel!- nyújtottam felé a kezemet sértődötten.

- Mi az, hercegnő? Talán egyedül már nem megy!- vigyorgott, de a kezét nyújtotta, mire egy mozdulattal magam mellé rántottam. Ő természetesen jól esett a kupacra, nem fejelt bele, így kedvét nem szegte semmi- Ez aztán reváns volt a javából!- bólogatott, tettetett elismeréssel, mire csak fújtam egyet- Na, mi a probléma? Havas lett a pofikád?- csípte fagyos ujjai közé pofazacskómat, mire végre én is felnevettem.

- Csókolj meg, engesztelésként!- hajoltam közelebb hozzá arcommal.

- Mi ez a követelőzés?- könyökölt fel a hóban- Kérd szépen!

- Jinyoung oppa!- pislogtam rá, túlcsorduló és túljátszott aegyoval.

- Oh, milyen aranyos az én barátnőm!- csóválta a fejét mulatva, majd közelebb hajolt, és az ajkaimra tapadt. Sosem tudtam megszokni ezt a kellemesen bizsergető érzést, hiába tudtam, hogy ez már nem az első csók, és már bármikor megkaphatom, hisz az enyém…

Annyira belemerültem, hogy el sem jutottak a tudatomig, hogy léptek közeledtek felénk, csak amikor meghallottam az ismerős hangot.

- DaSeom?- a hang annyira hitetlen volt, hogy még én is megkérdőjeleztem, hogy én vagyok-e, akihez szólnak, de mivel hamar leesett a helyzet, olyan gyorsan toltam el magamtól a fiút, és pislogtam a felettünk álló, tágra nyílt szemű alakra.

- KwangSoo…- motyogtam- Ez nem az… ez nem az, aminek…- makogtam értelmetlenül.

- Aminek látszik?- húzta gúnyos mosolyra a száját a fiú- Akkor mi?

- Figyelj…!- porolta le magát kicsit hideg hangnemben Jinyoung, és felállt, hisz még mindig a hókupacban fetrengtünk, mikor megleptek minket- Neked ehhez semmi közöd már, nem a barátnőd! Semmi beleszólásod nincs! Szóval lépj most le, amíg szépen mondom, és felejtsd el, amit láttál!

- Na idefigyeljen, maga…- Kwang Soo feje egyre vörösebb lett, mint az enyém is, rájőve, hogy mekkora hibát követtem el- Nem is veled kéne beszélnem!- fintorgott rá, majd felém fordult, aki már szintén kikászálódtam a kupacból.

- Mi folyik itt, DaSeom? Válaszolj!

- Én nem akartam…

- Nem akartál hazudni? Azt mondtad, ma nem tudunk találkozni, mert Jolieval vagy. Véletlenül felhívtam a csajt, és fogalma sem volt rólad!

Hát persze, elfelejtettem közölni vele, hogy falaznia kéne… mekkora barom vagyok….

- Nem akartam elmondani, hogy…

- Hogy közben a kistanárunkkal fekszel össze?

- Nem feküdtem vele össze, hanem, mivel képzeld, a családunk régi ismerős, ezért eljöttek hozzánk vacsorára. Nem mondtam, mert úgyis csak félreértetted volna. Aztán a dolgok úgy alakultak, hogy… Hát így!- tártam szét a kezemet.

- És mi ez az így?- horkantott az exem.

- Az, hogy most már esélyed sincsen, mert az én csajom…- fortyant fel Jinyoung.

- Azt hiszi, hogy sokáig mellette maradhat? Az iskolában ezért szétszedik…

- Pont ezért nem fogod elmondani senkinek!- lépett közelebb hozzá fenyegetően Jinyoung.

- Igen?- húzta száját gonosz mosolyra Kwang Soo- Hát egye fene, nem szólok semmit… De most akkor mi legyen a hétfői randinkkal DaSeom? Ígértél nekem egyet. Hisz ma elvileg nem találkozhattunk!

- Ne fuss olyan után, amit úgysem kapsz meg!- mondta Jinyoung ezzel közbevágva.

- Ó, te azt csak hiszed! DaSeomot nem keverem bajba, de téged bármikor…

Már láttam, hogy Jinyoung legszívesebben letörölné a szájáról a vigyort, ezért jobbnak láttam végre tenni valamit a dolog ellen.

- Elég volt fiúk, beszéljük meg rendesen!- igyekeztem véget vetni a szempárbajuknak- Kwang Soo, én Jinyounggal vagyok, kedvelem őt, és… kérlek ezt tartsd tiszteletben. Sajnálom, hogy nem lehettem veled úgy együtt, mint régen, hisz kedves srác vagy a szíved mélyén, ha most elő is adod a nagy alfahímet…

- Semmi baj, bébi!- mondta, rám sem nézve- Nem bántom a pillanatnyi szerelmedet… Te meg..- köpte Jinyoung felé- Örülj neki, hogy egyenlőre azt hiheted, hogy megnyerted a fogadást.

- Milyen fogadást?!- értetlenkedtem.

- Nem volt semmilyen fogadás!- majd Jinyoung megfogta a kezemet, és közelebb húzott magához- Össze-vissza beszél, csak mert alulmaradt.

- Azt mondtad, nézzük meg, kihez megy a csaj, ha kedvesek vagyunk vele! Nem emlékszel?

- Az nem fogadás volt, egyszerű megállapítás!- láttam az állítólagos párórás barátomon, hogy már nagyon ideges. És én is kissé az lettem. Mit egyezkedtek ezek a tudtom nélkül? Ráadásul rólam?

- Így is nevezhetjük… De azért eléggé komolyan pedáloztál… Hát megkaptad, meddig leszel vele? Úgy hallottam, régebben elég rendesen váltogattad a nőidet… ráadásul egy ennyivel fiatalabb kis fruska… meddig leszel elégedett vele? Hány alkalom lesz? Vagy csak addig tart, míg az ágyába enged? Ó, vagy ez már meg is tört…- nem tudta tovább mondani, mert Jinyoung egy jól irányzott ütésétől azonnal hátratántorodott. Ijedtemben felvisítottam, és azonnal a fiú karja után kaptam, mikor láttam, hogy már mérné a következőt.

- Ne csináld!- visítottam, de lesöpörte a karomat magáról.

- Hogy merészelsz ilyeneket mondani?- sziszegte a másik arcába. Meglepett ez a reakció tőle, ennyire idegesnek még sosem láttam.

- Elég volt!- kiáltottam fel végső elkeseredettségemben, könnyekkel küzdve, mire felém kapták a fejüket- Komolyan, így kell megoldani a problémát?- szipogtam- Komolyan, nem vagyunk ennyire felnőttek? Könyörgöm, én vagyok a legfiatalabb, és ti mentek egymásnak? Tényleg ennyire szánalmasak vagytok?

- De hallottad, mit mondott rád!- tárta szét a karját Jinyoung.

- Igen, rám mondta, nem rád. Tudom kezelni a problémákat.

- Igen, azt látom!- lett kicsit gunyorosabb a hangja.

- Gyönyörű kapcsolat!- nevetett fel gonoszan Kwang Soo, mire végképp elfogyott a türelmem

- Tudjátok mit?- nevettem fel hisztérikusan- Nyírjátok ki egymást, ahogy akarjátok, holnapra meg jöjjön meg az eszetek! Én mentem!- sóhajtottam fel, és hátat fordítottam nekik, a ház felé sietve. Hallottam még, hogy utánam kiabálnak, hogy álljak meg, és ne viselkedjek így, de nem hallgattam, csak becsaptam magam mögött a bejárati ajtót.

Már csak apa volt ott, Jinyoung szülei már elmehettek.

- Mi van, kicsim, mi volt az a hangoskodás?- nézett ki apa a konyhából.

- Semmi, fáradt vagyok- motyogtam, és ki akartam kerülni, de elém állt.

- Biztos minden rendben?

- Persze- próbáltam mosolyogni- De most megyek aludni… hosszú nap volt!- majd válaszra sem várva feliszkoltam a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Na, most tegyenek rendet a fejemben!

*

Másnap kicsit kialvatlanul ébredtem. A két fiú egész este bombázott az üzeneteivel, hogy végül kénytelen voltam mérgemben kikapcsolni a készüléket, ha aludni is akartam, legalább pár percet. Szerencsére senki nem volt otthon, mikor elindultam a suliba, de így is nagyon lassan vánszorogtam a suli felé. Vagy tíz perccel az első óra előtt értem be, és elindultam a folyosón a szekrényemhez. Nem igazán érdekelt senki, nem néztem se jobbra, se balra, de mégis furcsán éreztem magamat, mintha mindenki engem nézne. Mi van, a szemhéjtust a számra kentem? Komolyan megőrjít ez a bámuló népség!

De még össze is súgtak, most komolyan ennyire gyerekesek? Lehet, hogy karikásak a szemeim, de ennél azért jobban nézek ki, hogy ezt kapjam…

Már nyúltam volna a szekrényemhez, hogy elforgassam a számkombinációt, mikor megakadt valamiben a kezem. Egy papírlapban. Fáradtan pislogtam rá, de ahogy sikerült bemérni, azonnal le is ment a vérnyomásom, és azt hittem, ott helyben elájulok. A folyosón közben egyre többen gyűltek mögém, és egyre nagyobb lett a ricsaj.

Miattam.

Hogy került egy olyan kép, nyomtatásban a szekrényemre ragasztva, amin éppen szilveszter éjjel csókolózok Jinyounggal, ráadásul mindkettőnk arca még rendesen látszik is? Ki a franc tette ide? A kép sarkában kivettem a szórakozóhely logóját, de már semmit nem értettem. Kwang Soo lett volna? A tegnapi miatt? Ki más tudhatott volna róla, mi történt, és gondot akart nekem okozni?

Így ezt mindenki láthatta…. mondd, hogy még álmodom…

Remegő kezekkel nyúltam a papírért, és egy mozdulattal letéptem, de nem lettem nyugodtabb. Alatta piros alkoholos filccel állt a felirat:  

DaSeom, te ribanc…

/Folyt. köv./

Mental breakdown 1. rész /Chunji+a többi hülyegyerek/

Majdnem elfelejtkeztem a másik, jóval szomorúbb egy éves évforduló mellett arra, hogy... tulajdonképpen pontosan egy éve tettem fel a blogra az első írást (Chunji drágával). És hát akkor ez egy... születésnap is. Tehát valamit össze kellett ütnöm gyorsan, hogy ezt megünnepeljem itt "édeskettesben" a blogommal, és remélem veletek is.

Nagyon kis lepkefingnyi, tényleg, és értelme sincs sok, mint ahogy a címe is mutatja. És nem tudom, mire fog kijönni az egész, igazából egy részesre terveztem, de mikor elfogyott az ihlet is, és az idő is, inkább meghagytam ilyen rövidre, folytatás reményében.

Hát akkor boldog születésnapot a blognak! :)
/Fogom folytatni a Jinyoung-osat és a Castle high-t is, mihelyst kapok egy kis levegőt a sulitól... :)/

1. rész

- Nem bírom már!- sóhajtottam fel a TOP media tánctermében eldőlve. Már reggel óta a koreográfiát gyakoroltuk az új számunkra, de egyszerűen mindent elbénáztak a csapat többi tagjai, amit lehetett. Niel mindig nekem jött, de szerinte az én hibám volt, C.A.P szerintem elaludt, igen, tánc közben, Byung Hun időközönként pofára esett a saját lábában, Changjo, aki persze már kívülről fújta a koreográfiát, random elkezdte táncolni közben a Rocking mozdulatsorait, Ricky, meg csak szimplán felvisított röhögésében, mikor ezek valamelyikét látta.

Miért hiszem azt, hogy én vagyok az egyetlen normális a csapatban? Komolyan, még jó, hogy én vagyok a visual a csoportból, és megőrzöm a méltóságomat.

De kiterülésemet a csapat úgy vette, hogy most szünetet tartunk, így mindenki szétszóródva elvetette magát a földön. Kivéve Niel-t.

- Srácok, keljetek fel, és folytassuk- adta ki a parancsot, de senki nem mozdult.

- Majd ha a leader azt mondja- mondta Ricky pimaszul, és visszatemetkezett a telefonjába, amin éppen a You’re beautiful című örökbecsű dráma egyik részét kezdte azonnal folytatni, időnként idiótán elnevetve magát. Még mindig jobb, mint mikor legutóbb a Heirs-t nézte, és eltökélte, hogy átveszi az ottani Lee Min Ho stílusát, és ő is rózsaszín bolyhos pulcsikat fog hordani. Azonnal lebeszéltem róla. Hisz a rózsaszín az én színem!

- Jó, akkor C.A.P, parancsolj rá a bagázsra!- fordult a másik énekesünk a drága vezetőnk felé, aki azonban már bekuporodott egy sarokba, és olyan édesdeden aludt, hogy épp a nyál nem folyt ki a szájából. Képes volt akárhol, akármilyen rövid idő alatt álomba szenderülni.

- Reménytelen!- sóhajtott végül Niel, és nincs mit tenni elv alapján ő is elterült a földön. Csak sajnos ezzel meglökte L.Joe-t, akinek így kiesett a kezéből a telefonja, amin éppen a kutyái videóját nézte. Nem értem, miért bámulja őket mindig, ahelyett, hogy mondjuk ő is NORMÁLIS lenne, és lenne társaságom akkor.

- Komolyan, Niel, nem tudnál jobban vigyázni?- háborodott fel a rapper fiú, mire drága Emotional Voice Niel-ünk feltette a kezét védekezően.

- Nem tudtok két percre csöndben maradni?- kérdezte Changjo, mire mindenki, kivéve ugye C.A.P tekintete rá vetült- Így nem tudom levideózni magamat.

- Minek videózod magad?- nevetett Ricky.

- Kell a cucc instagramra- mondta a fiú egyszerűen.

- De hát Niel akkora tehén!- tárta szét karjait Byung Hun.

- Milyen tehén, te kis töpszli?!- vágott vissza az előbb említett.

- Töpszli?- pattant fel a másik is- Gyere ide, és mondd a szemembe, te nagyra nőtt aranyhal!- igen, ez volt az, amitől a legjobban fel tudta idegesíteni magát.

Előre láttam, hogy tömegbunyó lesz a vége, így gyorsan kisurrantam, mielőtt még az arcomnak valami baja esett volna. Az értékeket óvni kell, nem igaz? De az ajtóban észrevett Ricky, és utánam kiáltott.

- Chunji hyung, hozz nekem egy latte machiato-t!- nyilván kitalálta, hogy az kávéautomatához indulok.

- Itt csak szar, és még szarabb kávé közül választhatsz!- kiáltottam vissza, majd ott is hagytam a bagázst, hogy kicsit kiszellőzzön a fejem ennyi agyi szellentés után. Hát igen, a bandánk nem túlságosan az érett férfi magatartásról híres.

A kávéautomata felé sétáltam, és közben azon gondolkoztam, hogy milyen arckrémet vegyek a legközelebb, mert ez a mostani kezd már kifogyni, mikor megláttam egy hosszú hajú alakot az előtérben, szintén kávét venni. Sophie. Elvigyorodtam. A menedzserünk lánya alig volt fiatalabb nálam, és különlegesen szép volt az európai származása miatt. Itt éltek Koreában már elég rég óta, apja itt kapott állást nálunk, így megtanult már rendesen koreaiul, és gyakran jött be a céghez is. Bár már két hete nem láttam, mert Jeju-do-n voltak tanulmányi kiránduláson az osztályukkal.

Csak egyetlen egy gond volt vele kapcsolatban, de azt igyekeztem kiküszöbölni…

Elhatároztam, hogy vállal nekidőlök a kávéautomatának, lazán elvigyorodok, és benyögök valami totálmenő szöveget, amitől majd lehidal. Addig rendben is volt, hogy odasétáljak, csak sajnos nem vettem figyelembe az automata mellé kihelyezett szemeteskukát, és mikor véletlenül belerúgtam, úgy megijedtem, hogy megugrottam, ezzel szegény lányt is fellökve, akire így ráborult a forró csoki.

- Jól vagy, Sophie?- néztem rá nagy szemekkel, és égő pofával. Eddig szidtam gondolatban a többieket, de nézzenek oda, én még náluk is szerencsétlenebb vagyok.

- Komolyan, nem tudsz vigyázni?- kérdezte édes akcentusával felháborodottan, és a ruháját kezdte törölgetni, ami történetesen fehér volt. Csak hogy jobban látszódjon a folt.

- Nem akartam…- kezdtem szabadkozni, hirtelen azt sem tudva, hogy mihez kezdjek most magammal szégyenemben.

- Hát mertem remélni!- forgatta a szemét, majd mikor látta szenvedő arckifejezésemet, felsóhajtott- Semmi baj, felejtsd el.

- Figyelj, jóvá teszem. Hadd hívjalak meg egy italra!- próbáltam a hátrányomat előnyömre fordítani, áldva közben a nagy eszemet, amiért ilyen cseles voltam.

- Hogy azt is rám borítsd? Köszi, de nem!- mosolyodott el kényszeredetten, majd elnézett a vállam fölött- Changbumie!- kiáltott fel széles vigyorral, majd tovább nem is foglalkozva velem kikerült, és a folyosón éppen elhaladó 100% taghoz sietett. Tátott szájjal néztem utána.

Említettem, hogy volt vele egy kis probléma, igaz? Hát ízlése nem volt… Hogy nem tetszhetek neki? De nem is csak a tetszéssel volt a probléma. Úgy tűnt, hogy a csaj teljesen idegesítőnek talál, és sosem nézett rám férfiként. Pedig én vagyok a legjobb pasi a cégnél. De ő amúgy is jobban kedvelte a 100%-ot a Teen Top-nál. Ez örök fájdalom maradt nálam.

- Szép lebőgés volt, haver!- karolta át a vállamat Chanyong, szintén a testvérbandánkból, akivel mindig is jóban voltunk azonos korunk miatt- Törődj bele, hogy a csajnak nem vagy az esete.

- Olyan nincs, hogy valakinek Lee Chan Hee ne tetsszen- szegtem fel az államat- Majd én megmutatom nektek. Belém fog esni a csaj!

- Majd a következő életedben!- nevetett az az idióta, majd elsétált mellettem.

Jó. Sürgős eset van. Riasztanom kell a többieket!

Mikor berontottam a táncterembe, hogy kupaktanácsot hívjak össze, kaotikus állapotban találtam őket. Pedig azt hittem, már megnyugodtak valamelyest.

Mondjuk C.A.P hyung csak pozíciót váltott, Ricky gumicukrot dobált Changjo hajába, akinek semmiképpen nem jött össze a kép, ezért úgy döntött, hogy a gumicukrot fotózza le. Niel a földön feküdt, felette L.Joe állt, és rugdosta az énekest.

- Ki a töpszli, ki a töpszli?- szinte a szája is habzott, annyira nagyon belemelegedett a dologba.

- Mindenki megállni!- ordítottam el magamat az ajtóban, mire egy személyként kapták a fejüket felém, igen még drága leaderünk is.

- Mi az?- kérdezte mély hangján.

- Óriási probléma van!- túrtam a hajamba színpadiasan. Na, erre megint földi pokollá vált a próbaterem, így egyszerre kezdtek ordibálni…

- Lemondják a comebackünket?- rémült meg Niel.

- Csak vicc volt az a múltkori cikk a neten a magasságnövelő gyógyszerről?- pattant fel L.Joe.

- Egy órával korábban kel kelni?- dörmögte C.A.P.

- Eljöttek az idegenek?- dermedt meg Ricky is, majd a következő pillanatban feltépte az ajtót, és kiordított – UFÓ, hadd legyek én a kiválasztott!

- Hagyjátok már abba- szólt a maknae- Egyértelmű, hogy Chunji azt akarja közölni, hogy most jött rá, hogy nekem kéne a visualnak lennem…

Fejemet fogva vártam, hogy lehiggadjanak, és végre várakozóan nézzenek rám a válaszért. Na, nagyjából ez öt percbe telt.

- Szóval?- kérdezte Niel.

- Nem kellek a csajnak!- nyöszörögtem.

- Ja!- jött az egyöntetű rácsodálkozás az igazságra, majd mindenki visszatért az eddig csinált dolgához. Changjo a gumicucuhoz, Ricky a doramához, L.Joe a kutyákhoz, Niel a… Niel a haját fésülte éppen, C.A.P pedig újra elaludt (!).

- Nem már, segítenetek kell!

- Mit nyerünk mi azzal?- nézett fel L.Joe. Mióta lett ilyen számító dög, mikor a legjobb barátom?

- Egy csirkét. Egy nagyon nagy csirkét! Fejenként!- rajzoltam a kezemmel a csirke leendő méretét a levegőbe, ezzel mintegy hipnotizálva a társaságot, akik ismét rám néztek ennek hatására.

- Hol a csaj?- állt fel tettre készen C.A.P, és intett a többieknek is, akiknek ezúttal nem kellett kétszer mondani.

- És ki az, egészen pontosan?- kérdezte Ricky.

- A menedzser lánya, Sophie…- vakartam meg a tarkómat.

- Veszett ügy, annak a csajnak nem vagyunk a szíve csücske…- rázta a fejét Changjo.

- Ne legyél ilyen negatív, akkor nem kapunk csirkét…- motyogta Ricky átszellemülten, majd felkapta a fejét- Raboljuk el! Öltözzünk be idegeneknek, és akkor Chunji megmentheti tőlünk, és ő lesz a hős! Na, ki a király? Tuti engem visznek el az UFÓk, ha egyszer erre járnak, az eszem miatt!

- Ricky, ennek semmi értelme!- vágta tarkón Niel- Természetesen romantikusnak kell lennie. Szóval odamegyünk este az ablaka alá, és éneklünk neki. Múltkor úgyis megtanultam mandolinon játszani…

- Youtube tutorial videókból?- horkantott L.Joe- Nem, ide komolyabb eszközök kellenek! Hívd el kutyát sétáltatni, az nagyon frankó lehet! Kölcsönadom a kutyáimat, hogy ne csak egy legyen, aztán majd elrohangálnak, ti meg tök romantikusan kergetitek majd őket…!- ábrándozott el bárgyú kis mosollyal.

- C.A.P? Changjo?- néztem segélykérően a maradék kettőre.

- Küldj neki szívecskét virtuálisan!- vette elő zsebéből a mobilját a legfiatalabb- Múltkor letöltöttem egy nagyon pöpec appot a telómra, ha akarod, akkor…

- Elég, egy normális ötletetek sincsen?- már majdhogynem a hajamat kezdtem el tépni, mikor C.A.P, szinte csigalassúsággal megszólalt.

- Hülyék, ne foglalkozz velük… Megoldom a problémádat, ne aggódj. De két csirkét kérek!

- Figyelj, megkapod a többiekét is…- nevettem kínomban.

- Rendben… akkor csak bízd rám!- majd felállt a földről, és elindult az ajtó felé. Mosolyogva biccentettem. Ő biztosan megoldja!

/folyt. köv/