Mental breakdown 1. rész /Chunji+a többi hülyegyerek/

Majdnem elfelejtkeztem a másik, jóval szomorúbb egy éves évforduló mellett arra, hogy... tulajdonképpen pontosan egy éve tettem fel a blogra az első írást (Chunji drágával). És hát akkor ez egy... születésnap is. Tehát valamit össze kellett ütnöm gyorsan, hogy ezt megünnepeljem itt "édeskettesben" a blogommal, és remélem veletek is.

Nagyon kis lepkefingnyi, tényleg, és értelme sincs sok, mint ahogy a címe is mutatja. És nem tudom, mire fog kijönni az egész, igazából egy részesre terveztem, de mikor elfogyott az ihlet is, és az idő is, inkább meghagytam ilyen rövidre, folytatás reményében.

Hát akkor boldog születésnapot a blognak! :)
/Fogom folytatni a Jinyoung-osat és a Castle high-t is, mihelyst kapok egy kis levegőt a sulitól... :)/

1. rész

- Nem bírom már!- sóhajtottam fel a TOP media tánctermében eldőlve. Már reggel óta a koreográfiát gyakoroltuk az új számunkra, de egyszerűen mindent elbénáztak a csapat többi tagjai, amit lehetett. Niel mindig nekem jött, de szerinte az én hibám volt, C.A.P szerintem elaludt, igen, tánc közben, Byung Hun időközönként pofára esett a saját lábában, Changjo, aki persze már kívülről fújta a koreográfiát, random elkezdte táncolni közben a Rocking mozdulatsorait, Ricky, meg csak szimplán felvisított röhögésében, mikor ezek valamelyikét látta.

Miért hiszem azt, hogy én vagyok az egyetlen normális a csapatban? Komolyan, még jó, hogy én vagyok a visual a csoportból, és megőrzöm a méltóságomat.

De kiterülésemet a csapat úgy vette, hogy most szünetet tartunk, így mindenki szétszóródva elvetette magát a földön. Kivéve Niel-t.

- Srácok, keljetek fel, és folytassuk- adta ki a parancsot, de senki nem mozdult.

- Majd ha a leader azt mondja- mondta Ricky pimaszul, és visszatemetkezett a telefonjába, amin éppen a You’re beautiful című örökbecsű dráma egyik részét kezdte azonnal folytatni, időnként idiótán elnevetve magát. Még mindig jobb, mint mikor legutóbb a Heirs-t nézte, és eltökélte, hogy átveszi az ottani Lee Min Ho stílusát, és ő is rózsaszín bolyhos pulcsikat fog hordani. Azonnal lebeszéltem róla. Hisz a rózsaszín az én színem!

- Jó, akkor C.A.P, parancsolj rá a bagázsra!- fordult a másik énekesünk a drága vezetőnk felé, aki azonban már bekuporodott egy sarokba, és olyan édesdeden aludt, hogy épp a nyál nem folyt ki a szájából. Képes volt akárhol, akármilyen rövid idő alatt álomba szenderülni.

- Reménytelen!- sóhajtott végül Niel, és nincs mit tenni elv alapján ő is elterült a földön. Csak sajnos ezzel meglökte L.Joe-t, akinek így kiesett a kezéből a telefonja, amin éppen a kutyái videóját nézte. Nem értem, miért bámulja őket mindig, ahelyett, hogy mondjuk ő is NORMÁLIS lenne, és lenne társaságom akkor.

- Komolyan, Niel, nem tudnál jobban vigyázni?- háborodott fel a rapper fiú, mire drága Emotional Voice Niel-ünk feltette a kezét védekezően.

- Nem tudtok két percre csöndben maradni?- kérdezte Changjo, mire mindenki, kivéve ugye C.A.P tekintete rá vetült- Így nem tudom levideózni magamat.

- Minek videózod magad?- nevetett Ricky.

- Kell a cucc instagramra- mondta a fiú egyszerűen.

- De hát Niel akkora tehén!- tárta szét karjait Byung Hun.

- Milyen tehén, te kis töpszli?!- vágott vissza az előbb említett.

- Töpszli?- pattant fel a másik is- Gyere ide, és mondd a szemembe, te nagyra nőtt aranyhal!- igen, ez volt az, amitől a legjobban fel tudta idegesíteni magát.

Előre láttam, hogy tömegbunyó lesz a vége, így gyorsan kisurrantam, mielőtt még az arcomnak valami baja esett volna. Az értékeket óvni kell, nem igaz? De az ajtóban észrevett Ricky, és utánam kiáltott.

- Chunji hyung, hozz nekem egy latte machiato-t!- nyilván kitalálta, hogy az kávéautomatához indulok.

- Itt csak szar, és még szarabb kávé közül választhatsz!- kiáltottam vissza, majd ott is hagytam a bagázst, hogy kicsit kiszellőzzön a fejem ennyi agyi szellentés után. Hát igen, a bandánk nem túlságosan az érett férfi magatartásról híres.

A kávéautomata felé sétáltam, és közben azon gondolkoztam, hogy milyen arckrémet vegyek a legközelebb, mert ez a mostani kezd már kifogyni, mikor megláttam egy hosszú hajú alakot az előtérben, szintén kávét venni. Sophie. Elvigyorodtam. A menedzserünk lánya alig volt fiatalabb nálam, és különlegesen szép volt az európai származása miatt. Itt éltek Koreában már elég rég óta, apja itt kapott állást nálunk, így megtanult már rendesen koreaiul, és gyakran jött be a céghez is. Bár már két hete nem láttam, mert Jeju-do-n voltak tanulmányi kiránduláson az osztályukkal.

Csak egyetlen egy gond volt vele kapcsolatban, de azt igyekeztem kiküszöbölni…

Elhatároztam, hogy vállal nekidőlök a kávéautomatának, lazán elvigyorodok, és benyögök valami totálmenő szöveget, amitől majd lehidal. Addig rendben is volt, hogy odasétáljak, csak sajnos nem vettem figyelembe az automata mellé kihelyezett szemeteskukát, és mikor véletlenül belerúgtam, úgy megijedtem, hogy megugrottam, ezzel szegény lányt is fellökve, akire így ráborult a forró csoki.

- Jól vagy, Sophie?- néztem rá nagy szemekkel, és égő pofával. Eddig szidtam gondolatban a többieket, de nézzenek oda, én még náluk is szerencsétlenebb vagyok.

- Komolyan, nem tudsz vigyázni?- kérdezte édes akcentusával felháborodottan, és a ruháját kezdte törölgetni, ami történetesen fehér volt. Csak hogy jobban látszódjon a folt.

- Nem akartam…- kezdtem szabadkozni, hirtelen azt sem tudva, hogy mihez kezdjek most magammal szégyenemben.

- Hát mertem remélni!- forgatta a szemét, majd mikor látta szenvedő arckifejezésemet, felsóhajtott- Semmi baj, felejtsd el.

- Figyelj, jóvá teszem. Hadd hívjalak meg egy italra!- próbáltam a hátrányomat előnyömre fordítani, áldva közben a nagy eszemet, amiért ilyen cseles voltam.

- Hogy azt is rám borítsd? Köszi, de nem!- mosolyodott el kényszeredetten, majd elnézett a vállam fölött- Changbumie!- kiáltott fel széles vigyorral, majd tovább nem is foglalkozva velem kikerült, és a folyosón éppen elhaladó 100% taghoz sietett. Tátott szájjal néztem utána.

Említettem, hogy volt vele egy kis probléma, igaz? Hát ízlése nem volt… Hogy nem tetszhetek neki? De nem is csak a tetszéssel volt a probléma. Úgy tűnt, hogy a csaj teljesen idegesítőnek talál, és sosem nézett rám férfiként. Pedig én vagyok a legjobb pasi a cégnél. De ő amúgy is jobban kedvelte a 100%-ot a Teen Top-nál. Ez örök fájdalom maradt nálam.

- Szép lebőgés volt, haver!- karolta át a vállamat Chanyong, szintén a testvérbandánkból, akivel mindig is jóban voltunk azonos korunk miatt- Törődj bele, hogy a csajnak nem vagy az esete.

- Olyan nincs, hogy valakinek Lee Chan Hee ne tetsszen- szegtem fel az államat- Majd én megmutatom nektek. Belém fog esni a csaj!

- Majd a következő életedben!- nevetett az az idióta, majd elsétált mellettem.

Jó. Sürgős eset van. Riasztanom kell a többieket!

Mikor berontottam a táncterembe, hogy kupaktanácsot hívjak össze, kaotikus állapotban találtam őket. Pedig azt hittem, már megnyugodtak valamelyest.

Mondjuk C.A.P hyung csak pozíciót váltott, Ricky gumicukrot dobált Changjo hajába, akinek semmiképpen nem jött össze a kép, ezért úgy döntött, hogy a gumicukrot fotózza le. Niel a földön feküdt, felette L.Joe állt, és rugdosta az énekest.

- Ki a töpszli, ki a töpszli?- szinte a szája is habzott, annyira nagyon belemelegedett a dologba.

- Mindenki megállni!- ordítottam el magamat az ajtóban, mire egy személyként kapták a fejüket felém, igen még drága leaderünk is.

- Mi az?- kérdezte mély hangján.

- Óriási probléma van!- túrtam a hajamba színpadiasan. Na, erre megint földi pokollá vált a próbaterem, így egyszerre kezdtek ordibálni…

- Lemondják a comebackünket?- rémült meg Niel.

- Csak vicc volt az a múltkori cikk a neten a magasságnövelő gyógyszerről?- pattant fel L.Joe.

- Egy órával korábban kel kelni?- dörmögte C.A.P.

- Eljöttek az idegenek?- dermedt meg Ricky is, majd a következő pillanatban feltépte az ajtót, és kiordított – UFÓ, hadd legyek én a kiválasztott!

- Hagyjátok már abba- szólt a maknae- Egyértelmű, hogy Chunji azt akarja közölni, hogy most jött rá, hogy nekem kéne a visualnak lennem…

Fejemet fogva vártam, hogy lehiggadjanak, és végre várakozóan nézzenek rám a válaszért. Na, nagyjából ez öt percbe telt.

- Szóval?- kérdezte Niel.

- Nem kellek a csajnak!- nyöszörögtem.

- Ja!- jött az egyöntetű rácsodálkozás az igazságra, majd mindenki visszatért az eddig csinált dolgához. Changjo a gumicucuhoz, Ricky a doramához, L.Joe a kutyákhoz, Niel a… Niel a haját fésülte éppen, C.A.P pedig újra elaludt (!).

- Nem már, segítenetek kell!

- Mit nyerünk mi azzal?- nézett fel L.Joe. Mióta lett ilyen számító dög, mikor a legjobb barátom?

- Egy csirkét. Egy nagyon nagy csirkét! Fejenként!- rajzoltam a kezemmel a csirke leendő méretét a levegőbe, ezzel mintegy hipnotizálva a társaságot, akik ismét rám néztek ennek hatására.

- Hol a csaj?- állt fel tettre készen C.A.P, és intett a többieknek is, akiknek ezúttal nem kellett kétszer mondani.

- És ki az, egészen pontosan?- kérdezte Ricky.

- A menedzser lánya, Sophie…- vakartam meg a tarkómat.

- Veszett ügy, annak a csajnak nem vagyunk a szíve csücske…- rázta a fejét Changjo.

- Ne legyél ilyen negatív, akkor nem kapunk csirkét…- motyogta Ricky átszellemülten, majd felkapta a fejét- Raboljuk el! Öltözzünk be idegeneknek, és akkor Chunji megmentheti tőlünk, és ő lesz a hős! Na, ki a király? Tuti engem visznek el az UFÓk, ha egyszer erre járnak, az eszem miatt!

- Ricky, ennek semmi értelme!- vágta tarkón Niel- Természetesen romantikusnak kell lennie. Szóval odamegyünk este az ablaka alá, és éneklünk neki. Múltkor úgyis megtanultam mandolinon játszani…

- Youtube tutorial videókból?- horkantott L.Joe- Nem, ide komolyabb eszközök kellenek! Hívd el kutyát sétáltatni, az nagyon frankó lehet! Kölcsönadom a kutyáimat, hogy ne csak egy legyen, aztán majd elrohangálnak, ti meg tök romantikusan kergetitek majd őket…!- ábrándozott el bárgyú kis mosollyal.

- C.A.P? Changjo?- néztem segélykérően a maradék kettőre.

- Küldj neki szívecskét virtuálisan!- vette elő zsebéből a mobilját a legfiatalabb- Múltkor letöltöttem egy nagyon pöpec appot a telómra, ha akarod, akkor…

- Elég, egy normális ötletetek sincsen?- már majdhogynem a hajamat kezdtem el tépni, mikor C.A.P, szinte csigalassúsággal megszólalt.

- Hülyék, ne foglalkozz velük… Megoldom a problémádat, ne aggódj. De két csirkét kérek!

- Figyelj, megkapod a többiekét is…- nevettem kínomban.

- Rendben… akkor csak bízd rám!- majd felállt a földről, és elindult az ajtó felé. Mosolyogva biccentettem. Ő biztosan megoldja!

/folyt. köv/

Yes, Sam! 2. rész /Jinyoung/

Elérkeztem oda, hogy már fogalmam sincs, mit akartam kihozni ebből a történetből... sebaj, újratervezés folyamatban :'D Kellemes húsvétot mindenkinek :)

2. rész

Ahogy a tekintetem összekapcsolódott Jinyoung-éval, úgy éreztem, hogy értetlenségből és meglepődöttségből idegessé vált, nyilván leesett neki, hogy még csak végzős gimnazista vagyok. Ezt tényleg benéztem.

Az arcom valószínűleg vörösen izzott, így gyorsan a helyemre iszkoltam Jolie mellé.

- Ez a sors keze- sziszegte a lány szintén halálra vált arccal.

- Ez a szilveszteri csók átka… többet sosem töltöm más szájában az újév első perceit- nyögtem halkan, és igyekeztem eggyé válni a pad színével. Nem jött össze, mert az zöld volt, én meg piros… még komplementer párok is…

- Sziasztok! A nevem Jung Jinyoung, és matematikát fogok nektek oktatni- mondta a szép szemű a katedránál, mindenkire nézve, csak rám nem- Nem ismerlek titeket még, de remélem, hogy jól ki fogunk jönni, és együtt tudunk majd dolgozni!- kicsit megköszörülte a torkát, nyilván ő is igyekezett leplezni meglepődöttségét.

- Tart majd a tanár úr különórákat?- tette fel a kezét az egyik csaj az osztályunkból, aki épp, hogy az igazgatóval nem kavart össze. Persze, neki megbocsájtottak, mert apuci nagy támogatója volt a sulinak. Bezzeg, kiderülne, hogy volt valami köztünk Jinyoung „tanár úrral”, valamelyikünk mehetne. Ez egy konzervatív iskola. És mindennemű tanár-diák románc, még ha csak gyakornok tanárról van szó, tilos. Csupa nagy, piros betűs tiltás.

- Remélem, hogy érthető lesz az órán is, ha elmagyarázom rendesen!- válaszolt a srác, és kezébe vette a könyvet.

Legalább leszerelte a csajt. Helyes…

Vagyis… miért is érdekel engem? Felőlem aztán azt csinál, amit akar, hisz semmit nem jelentett az a csók. Vagyis… bár jelentett volna. Így meg, hogy hazudtam, pláne esélytelen, hogy nőként nézzen rám.

Az óra igazából nem lett különlegesebb, hogy ő tartotta. Vagyis de! Soha életemben nem gondoltam volna, hogy egy matek képlet ennyire szexi lehet. Basszus, rohadt szexi volt. Ahogy az egyenletben az a-t és a b-t kanyarította. Bahh, tökéletes volt… És ahogy magyarázás közben mozgott a szája… az a gyönyörű ajka… szerintem az összes lány a teremben arra gondolt, amire én. Ezt a fajta szépséget már büntetni kéne, mert felelős lesz pár csaj spontán haláláért.

Az óra így hamar el is szállt, és bár nem sokat fogtam fel az anyagból, értelmesen telt el.

- Jolie Song! Maga az osztálytitkár, igaz?- szólalt meg az eredeti matektanárunk, aki végigülte az órát, hogy felügyelje a gyakornokot- Kísérje a matematika szertárba Jung tanár urat.

- Tanárnő, találkozóm van Kang titkárral a szünetben, lehet, hogy Son Daseom megy helyettem?- pislogott ártatlanul a tanárra, aki beleegyezően bólintott.

Jolie! Meghalsz, komolyan mondom, hogy az én kezeim által!

De sajnos a szemeimmel nem tudtam gyilkolni, így nem vittek el a rendőrök, ezért lassan felálltam, és a katedra felé igyekeztem. Nem mertem Jinyoung-ra nézni, csak intettem neki, hogy kövessen. Ő sem szólalt meg a folyosón, csak némán haladt. Tiszteletteljesen odaköszöntem a szembejövő tanároknak, amit amúgy nem szoktam. Most bármit, ami eltereli a figyelmemet erről az alfahímről itt mellettem…

Már csak két méter…

- Szóval ez a terem az…- motyogtam az ajtóra mutatva, majd léptem is tovább, hogy felszívódjak, de gyorsan mozoghatott, mert megragadta a csuklómat, belökte az ajtót, és behúzott maga után. Ott egy padig hátráltam, de utánam jött, és kétoldalt megtámaszkodott mellettem, hogy nem tudtam menekülni. Most egyáltalán nem nézett ki olyan tanácstalannak. A szemei határozottságról, és dühről tanúskodtak. Azt üzenték, hogy nagyon nagy bajban vagyok.

- Son DaSeom…- mondta halkan- Legalább a nevedről nem hazudtál…

- Figyelj… - kezdtem- Vagyis, figyeljen, Seonsaengnim…!

- Seonsaengnim?- nevetett fel egy kicsit- Nagyon hülyén hangzik a tőled. Mint mondtam, a nevem Jinyoung. Legalábbis azoknak, akik már jártak a számban…

- Jinyoung… hidd el, hogy ez a helyzet nekem is kényelmetlen- forgattam a szememet- Igen, azt mondtam, hogy egyetemista vagyok, de csak mert Jolie előtte azt hazudta… meg igazából nem is volt köztünk semmi. Nem is… ismerlek- néztem el másik irányba, mert hirtelen megint nagyon közel éreztem magamhoz a száját.

- Ez igaz… Nem egy szerencsés helyzet. Ha nem kéne tanítsalak, talán randira hívnálak, de így… nem lehet. Szóval te se nagyon terjeszd, hogy ismerjük egymást.

- Mintha büszke lennék rá!- kapcsolt be ismét a védekező funkcióm, de bár lakatot tettem volna a számra.

- Szóval nem élvezted? Nem úgy tűnt!- hajolt még közelebb, ami következtében ismét nagyot nyeltem. Az ajka az enyém fölött lebegett.

- Úgy értem…- motyogtam átszellemülten, és azon gondolkoztam, hogy ugorjak e rá és tépjem le a ruháját, vagy várjam meg, míg ő teszi ezt velem… mert a szemében ilyesmi csillogott.

- Szeretnéd, mi?- nem húzódott hátrébb, minden idegsejtjével engem figyelt. Úgy tűnt, ő még tud koncentrálni, az én gondolataimban már régen puha dunyhák és dallamosan ugató kis fehér, puha bundájú kutyuskák között fetrengtünk…

Hogy mi?

Megráztam a fejem, hogy eltűnjenek a fejemből azok az állatok, ezzel sikeresen meg is fejeltem a fiút, de legalább a szája tisztes távolságba került az enyémtől.

- Ne feszítsd túl a húrt, kérlek…- pillantottam el róla, és a körmömet kezdtem kapirgálni, mintegy pótcselekvésként. Túl egyértelmű lehettem, mert észrevette.

- Hagyd abba, és nézz rám!- szólt rám, kicsit erényesebben, mire felemeltem a pilláimat- Az igazság az, hogy… figyelj…- szívta be az alsó ajkát, és már pont a lényegre tért volna, mikor nyitódott a szertár ajtaja.

- Hát ezt nem hiszem el!- jött a hang is két pillanat múlva, mire Jinyoung sóhajtva elhajolt tőlem, és az ajtóban álló Kwang Soo felé fordult.

- Nem hinném, hogy kopogás nélkül belépni valahova jólneveltségről ad tanúbizonyságot!- a hangja hideg volt.

- Diáklányokat inzultálni talán annyira elfogadott?- kérdezte ingerülten a másik srác.

- Hé, senki nem inzultált!- próbáltam megszakítani szavammal a két hímnemű szempárbaját.

- De nagyon is akart, igaz?- horkantott fel az osztálytársam.

- Először is- lépett közelebb hozzá Jinyoung- Semmi olyat nem tettem eddig DaSeom-mal, amit ő nem akart volna, másodszor… pont most mondtam neki, hogy felejtsük el az egészet, hisz ezt nem szabad. Esetleg van még valami problémád?

- Nincs… De ne merj még egyszer a közelébe menni!

Erre kicsit felnevetett a szépszerű gyakornokfiú.

- Te meg ne merj velem ilyen hangon beszélni. A tanárod vagyok…

- Az állasa nagyon is veszélyben van…

- Te most fenyegetsz?

- Állj le, Kwang Soo, és menjünk… Semmi nem volt és nem is lesz közöttünk Jung tanár úrral. Efelől teljesen megnyugodhatsz- léptem az osztálytársam mellé, és hogy jobban meggyőzzem, összefűztem az ujjainkat. Fogalmam sincs, hogy miért csináltam, hisz már egy ideje nem volt közöttünk semmi, de úgy tűnt, ez megnyugtatja. Nem tudtam nem észrevenni azonban, hogy a tanár szeme akaratlanul is kezeinkre téved, és furcsa érzés suhan át rajta.

- Rendben, menjünk… De figyelmeztettem- fújta ki a bent tartott levegőt a fiú, és ujjaimat megszorítva kihúzott a szertárból. Pár lépés után azonban kitéptem magam a szorításából.

- Te teljesen megőrültél? Minek hiszed magad? Neked nem teljesen mindegy, hogy mit és kivel csinálok?- kérdeztem halkan tőle, hogy a közelben álló diákok ne hallják. Tuti én lettem volna akkor a beszédtéma egy ideig.

- Nem mindegy! És neked sem lesz mindegy! Mától a barátnőm vagy megint!- jelentette ki.

- Ezt nem mondhatod komolyan! A beleegyezésem nélkül, ezt így elhatározod? Komolyan, mi ütött beléd?- úgy éreztem, ha nem szorítom le magam mellé a kezemet, akkor biztos nekiesek, és megfojtom.

- Vagy velem jársz, vagy mindenki megtudja, hogy egy tanárral kavartál!- vigyorgott a gonoszan.

- Te meg mégis…- hűltem el- Ezt… ezt nem teheted…

- Dehogynem. Lásd be végre, DaSeom, hogy hiba volt szakítanunk anno. Mi remek páros vagyunk.

- Te nem ilyen voltál eddig! Nem akarok többé veled lenni, Kwang Soo, fogd fel végre.

- Nincs választásod, fogd fel te!- majd a következő pillanatban megragadta a tarkómat, és erőszakosan szájon csókolt a folyosó kellős közepén.

Egy pillanatra ledöbbentem, majd el akartam lökni magamtól, de szorosan derekam köré tekerte a karjait.

Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, hisz a fenébe is, ezt egy csomóan látták, még a fényképezés hangját is hallottam.

Ebből hogy jövök ki?

Végül a fiú eresztett el, és mielőtt még úgy istenesen tökön rúgtam volna, amiért ilyen átkozott dologra szánta el magát, nyomott még egy puszit a homlokomra, majd a fülemhez hajolt.

- Már hivatalosan is együtt a suli legjobban hiányolt párja. Majd hívlak, édesem!- majd megsimította az arcomat, és hátranézett a vállam fölött egy kihívó mosollyal, majd hátat fordított és elsétált.

Elnéztem a vállam fölött, hogy lássam, kinek szólt az a gonosz mosoly. Jinyoung állt a szertár ajtajában, és elgondolkodva figyelte a jelentet. Majd hűvös arccal megfordult, és visszalépett a helyiségbe. A körénk gyűltek mindig hangosan pusmogtak az imént látottakról.

Hát kösz… ki vagyok segítve mindkét fiúval.

De a következő pillanatban még rosszabbra változott a helyzet. Hisz előttem Jolie jelent meg, összefont karral.

- Son DaSeom! Meg tudod magyarázni értelmesen a helyzetet?

A szememet a plafon felé fordítottam.

Könyörgöm, szakadj rám!

*

Olyan erőszakosan ütöttem azt a szerencsétlen teniszlabdát az ütővel, amilyen erősen csak tudtam.

Te szerencsétlen Jinyoung, minek kellett a suliba jönnöd?

Hatalmas ütés.

Az Isten áldjon meg, Kwang Soo, miért kellett beleártanod magad, és kikiáltanod a barátnődnek?

Még egy ütés.

Jolie, miért nem állsz legalább te is mellém?

Még egy ütés.

Fáradtan rogytam le, mikor a velem szemben álló edző leintett.

- Elég lesz mára ennyi! Már egy így sokat ütöttél. Pihenj…- mosolygott rám, majd hátamat megpaskolva elsietett.

Amúgy eszembe sem jutott volna elmenni délután a sportkörbe, de anya még reggel eszembe juttatta, hogy hamarosan lejár a teniszbérletem, így el kéne mennem, mert van pár alkalmam.

Eleve nem értem, hogy miért kellett nekem teniszbérlet?

Annyira sosem volt a kedvenc sportom, de most végül is jól jött, hogy valamelyest le tudtam rajta vezetni a feszültségemet.

Izzadt voltam, és büdös, így lassan kezdtem el vonszolni magamat az öltöző felé, miközben a többi párost néztem akik boldogon passzolgatták egymásnak a labdát.

Megmutatnám én nekik, hogyan kell ezt a játékot igazán agresszívan játszani! Ú, de odavágnék!- szorítottam össze az állkapcsomat.

- Hé, visszadobnád?- jött a hang a hátam mögül, mire felfigyeltem. Ismerős mély hang volt, de fogalmam sem volt, honnan ismerhetném.

- Hé, te ott!- jött újra, mire hátranéztem, hátha nekem szól. Megláttam egy barna hajú, vigyorgó srácot, akinek a haja összevissza állt, és vadul kalimpált felém. Ismerős volt valahonnan, mondjuk rengeteg hülye jár a sulimba, nem kéne ezen meglepődnöm.

Felvontam a szemöldökömet, és körülnéztem. Pont felém gurult az egyik labda, így felkaptam, és visszadobtam. Nyilván az kellett neki…

De annyira bámult rám, hogy nem látta, hogy már repül is felé a gyilkos laszti, így az egészségesen fejbe kapta.

Ó, te jó ég!

Azonnal odafutottam hozzá, és a képébe hajoltam.

- Jól vagy?- integettem az orra előtt, de csak bambán bámult. Na ne, hogy maradandó agykárosodást szenvedett itt nekem!- Hé, hallasz?- ráztam meg kicsit.

- Te vagy Jinyoung új csaja?- kérdezte hirtelen.

- Hogy mi?- nyíltak tágra a szemeim hirtelen. Honnan tudná, hogy…?

- Nem emlékszel? Szilveszter este találkoztunk… a haverja vagyok, Baro… Nem rémlik?

Hirtelen beugrott.

- De, tényleg, most hogy mondod, már értem, miért voltál ilyen ismerős…- igyekeztem mosolyogni, ugyanakkor kényelmetlenül éreztem magam, hogy itt térdelek Jinyoung haverjának a homloka közepén növő púpot bámulva.

Komolyan, ki lehet még ennyire szerencsétlen?

- Végül is, tényleg nem nagyon emlékezhetsz, hisz egész végig Jinyoung arcát bámultad, és közben a szemeiddel vetkőztetted…- vigyorodott el.

- Hogy én? Mikor? Hogyan?- habogtam vörös arccal.

- Ugyan, nem kell tagadni, ha bejön… Találkoztatok még utána? Pont ma fogunk összegyűlni haverok, ő meg beszámol az első munkanapjáról. Tudod, most gyakornok a közeli gimiben, aztán…

- Tudom..- motyogtam megsemmisülten.

- Szóval tényleg találkoztatok. Gratula, ha összejöttetek, biztos nagyon boldog vagy akk…

- Nem, Baro, ez egy félreértés....

- Nem egészen értem!- csóválta a fejét.

- Nem fogok összejönni a barátoddal…- sóhajtottam.

- Ó, neked én jövök be?- nevetett.

- Ó, komolyan, csak gimnazista vagyok, és Jinyoung lett a gyakornoktanár nálunk, és erre ma jöttünk rá mindketten. Oltári ciki volt!- fakadtam ki végre valahára valakinek. Baro csak nagy szemekkel pislogott rám.

- Hát ez tényleg az. Nem az volt, hogy egyetemisták vagytok?

- Jolie és a kamuzása…

- Hát kislány, akkor ez bizony kellemetlen… pedig Jinyoung-nak tényleg nagyon bejöttél… azóta téged keresett a közösségi oldalakon is, az egyetemen.

Ajkamba haraptam.

- Ne mondd el neki, hogy találkoztunk… bár ti pasik biztos nem beszéltek egymással ilyenekről.

- Így van. Mert mi csak a focimeccsekről, a nők mellméretéről és a sült csirke sör kombóról tudunk beszélni, páratlanul izgalmasak a témáink!- hangjában felismertem az iróniát- Hé, kislány. Segítek neked, ígérem. Már ha komolyan érdekel a haverom.

- Érdekelne, csak… akadt még egy kis probléma…- szívtam be az ajkamat, majd körvonalakban ecseteltem a Kwang Soo-s ügyet. Fogalmam sincs, miért adtam ki ennyire mindent egy vadidegennek, de jól esett végre. Csak bólogatott és hümmögött, majd hosszan kifújta a levegőt.

- Zseniális! Jinyoung mindig ilyen barátnőt akart. Aki nem egysíkú és unalmas… Na, mi lenne, ha egy kicsit segítenék neked? Beszéljek vele az érdekedben?- csapta össze a tenyerét.

- Miért tennéd?- vontam fel a szemöldökömet.

- Mert oltári jó arc vagyok, és mert mindjárt játszol velem egy tenisz meccset. Igaz?- mosolyodott el, vigyora szinte körbeért a fején.

- Játszok, egy szavadba kerül… de aki a problémát megoldja, az én leszek… nem más. Te csak egyet tegyél meg… Engedd meg, hogy előtte kerítsünk jeges az elsősegély szobából, hacsak nem akarsz egyszarvút játszani!- mosolyodtam el.

- Ó, hát ez…- nyúlt a homlokához, majd elnevette magát.

Ahogy az arcát néztem, belül megint csak egy gonosz hangocskát hallottam:

Ez az, DaSeom! Te már megint megtaláltad a legjobb barátot!