Coffee Prince 3. rész /Ricky/

3. rész

Másnap reggel már az őrület határán voltam.

- Ez a ruha túlságosan slampos... ez meg túl elegáns. Ez kivágott, de még mennyire...- nyögtem, és a hátam mögé néztem, az egyre magasodó ruhahalomra, ami nem felelt meg az elvárásaimnak. Tehetetlenül lerogytam az ágyamra. Nem hittem el, hogy ez tényleg én vagyok. Mit érdekel engem, hogy milyen ruhába megyek találkozni ezzel a fiúval? A mi kapcsolatunk teljesen csak a munkán alapszik, és elég egyértelműen leszögezte, hogy ez nem randi... Amúgy sem randiznék velem, még jó, hogy nem!

Éppen ezért nem értettem, hogy most miért is lovaltam bele magam ennyire, a "mit vegyek fel, ami Ricky-nek tetszeni fog" dologba. Ez a fiú csak a bajt hozza rám. Végső elkeseredésemben magamra kaptam a kedvenc barackszínű lenge nyári ruhámat, hozzá illő lapos sarkú cipőt, hajam tetejét csattal felfogtam, hogy ne lógjon a szemembe, a többit szabadon hagytam. Belenéztem utoljára a tükörbe, és bár nem voltam közel sem tökéletes ebben a szerelésben, mégiscsak így indultam el. 

10 perc volt gyalog a kávézóig, amit nyugodt tempóban tettem meg, nem akartam megizzadni, hogy még büdös is legyek. Így viszont...

- Késtél. Öt percet- jegyezte meg Ricky, aki lazán a kávézó falának dőlt. Azonban mosolyán láttam, hogy nem igazán haragszik ezért. Egyszerű farmerben, és egy pólóban volt, ami legalább annyira jól állt neki, mint a kávézóban viselt egyenruhája, inggel. Vagyis, Yoora, vedd elő a szemedet, nincs ebben a fiúban semmi különleges, csak épp annyi, hogy valamiért még nem zúgott beléd!

- Az én telefonomon csak négyet- mutattam fel a készüléket.

- Az enyém szerint néztük- szélesedett el még jobban a mosolya- Amúgy megérte várni. Csinos vagy!- folytatta, amitől éreztem, hogy a fejem azonnal, és persze, természetesen indokolatlanul vörös lesz. Hogy leplezzem, lehajtottam a fejemet, és a hajamat kezdtem birizgálni. De csak azt értem el, hogy felnevetett, elém lépett, és az ujjával megemelte az államat, így kénytelen voltam a szemébe nézni. Úgy tűnt, nagyon jól szórakozik.

- A fiúk felétek nem szoktak ilyeneket mondani? Vagy mitől jöttél ennyire zavarba, Hercegnő?

Erre valamelyest észbe kaptam, és elhessegettem a kezét.

- Fenét jöttem zavarba tőled...- motyogtam.

- Helyes! Akkor még beköszönünk Hyori-nak, és a hétvégenként dolgozó Soo Hyun-nak, aztán mehetünk is.

Beléptünk a kávézóba, ahol volt épp pár vendég. Soo Hyun egy átlagos srác volt, aranyos arccal, jöttünkre felnézett.

- Ricky, a barátnőd?- kérdezte a mellettem álló fiút.

- Nem, az új alkalmazott. Ti pont sosem fogtok együtt dolgozni, de azért jó, ha ismeritek egymást. Soo Hyun, ő Kwon Yoora!- mondta a a fiú.

- Szia!- intettem neki mosolyogva- Hyori?

A lány épp akkor sietett ki a raktárból, és nagyra nyílt a szeme, mikor meglátott minket.

- Hát ti? Visszahúz a melóhely szabadnapon is?

- Ugyan!- legyintett nevetve a fiú- Csak megyünk valahová, és beköszöntünk!

- Együtt? Randiztok?- csillant fel a szeme és cikázott közöttünk. Csak felsóhajtottam.

- Persze, azonnal össze is házasodunk...- morogtam, mire Ricky rosszallóan nézett rám.

- Nem, munkaügyben megyünk- hárította el ő is.

- Pedig jól néznétek ki együtt- vont vállat Hyori vigyorogva, mire már kezdtem zavarba jönni.

- Nem megyünk?- szűrtem a fogaim között a mellettem álló fiúnak, aki csak jól szórakozott rajtam, de bólintott.

- Jó munkát mára!- kiáltotta vissza a másik kettőnek, majd megindult az ajtó felé, én meg követtem.

- Most már elmondod, hogy hova megyünk?- kérdeztem, mikor megindult az utcán.

- Meglátod!- válaszolt és kicsit lassított, hogy beérhessem.

- Messze van?- kérdeztem egy perc után.

- Metróznunk kell és egy kicsit gyalogolni- vonta meg a vállát, nem nézve rám.

- Miért nem fogunk taxit?- értetlenkedtem.

- Mert nem szennyezzük a környezetet- mosolygott rám.

- A sok gyaloglástól fájhat a lábam!- makacskodtam tovább, mire megtorpant, és felém fordult.

- Ha majd leszakad a lábad, viszlek a hátamon! Amúgy nem azt mondtad, hogy nem leszel idegesítő?

- Már bánod, hogy magaddal hoztál?- vigyorogtam rá, élvezve, hogy ki tudom hozni a sodrából. Hogy legalább valamilyen reakciót kiváltok belőle.

- Közel vagyok hozzá!- csóválta a fejét, majd ismét elindult, én meg mentem utána, még mindig vigyorogva, mint a tejbetök.

*

- Nyugi, már csak be kell kanyarodnunk abba az utcába!- mondta egy fél óra után, mikor átmetróztuk az egész várost.

- De ezt mondtad 5 perce is- motyogtam. Már tényleg nem tudtam hová megyünk.

Két perc múlva azonban megállt egy épület előtt.

- Itt is vagyunk!

Felpillantottam az impozáns épületre. Még sosem jártam itt előtte.

- Mi ez?

Erre csak felsóhajtott.

- Nyisd ki a szemedet!- majd felmutatott egy nagy plakátra, ami az ajtó felett díszelgett, rajta a felirat: 24. Nemzetközi Kávéfesztivál.

- Kávéfesztivál? Ilyen is van?- nevettem fel.

- Már hogy ne lenne. Elég nívós rendezvény, csak a meghívottak mehetnek el. Idén az első, hogy kaptunk mi is, de a főnöknő elfoglalt volt, így ő nem tudott eljönni. Ezért nekem adta a két jegyet- indult meg a bejárat felé, és a biztonsági őrnek átadva a jegyeket, be is léptünk.

- És akkor miért engem hoztál el?- csodálkoztam.

- Nem is tudom. Más nem ért rá, te pedig szeretethiányos vagy- vigyorgott- Meg még szakmába is vág.

- Szeretethiányos, mi?- nevettem- És majd te jól megszeretgetsz?

Erre megtorpant, és rám nézett. Furcsa mód, kicsit vörös volt a feje, mintha zavarba lenne. 

- Nincs tervben, de ügyes lány vagy, találsz magadnak valakit!

- Nem csoda, hogy nincs barátnőd- morogtam.

- Honnan tudod, hogy van e vagy nincs?- vonta fel a szemöldökét.

- Ha lenne, nem engem "pesztrálnál"- vigyorogtam rá. De egy percig tényleg elgondolkoztam, hogy mi van, ha tényleg van barátnője

- Fárasztó vagy, na gyere!- intett, majd egy ajtón keresztül beléptünk egy hatalmas térbe. Szó szerint leesett az állam. Bent egy csomó kis stand volt felállítva, és egy csomó ember járkált körülöttük, látszólag sok volt a külföldi is. A levegőben a kávé semmivel nem összetéveszthető illata terjengett.

- Ez nem semmi- motyogtam. Lenyűgözött, hogy tényleg ilyen nagyszabású a dolog.

- Mondtam én! Na gyere, nézzünk körbe.

*

A következő három óra azzal telt, hogy körbejártunk minden egyes standot, megnéztük a különleges kávékat, a kávé elkészítéséhez legjobb gépeket, a kávéba való rajzolás legjobbjai is jelen voltak. De a legérdekesebb számomra mégis Ricky volt. Az arca, ami teljesen átszellemülten nézte a dolgokat, és a hangneme is teljesen megváltozott még velem szemben is. 

Mondta, hogy kóstoljam meg a kávésoknál kitett mintákat, mondjak róluk véleményt. Így egy csomót kávét, kávés csokit, egy kis kávés sütit termeltem be aznap. 

Végül délután sikerült újra leülni, és kezemben (ki gondolta volna) egy kávéscsészével, mellettem egy szintén kicsit kifáradt fiúval, végre szusszanhattam az egyik kihelyezett kávézónál.

- Ennyi kávé után két hétig nem alszok- kuncogtam.

- Ki mondta, hogy ennyit igyál- bökött vállon Ricky.

- Mert úgy tűnik, hogy nem iszol kávét, így valakinek csekkolnia kellett őket, nem igaz?- mondtam. Mert feltűnt, hogy a srác valóban odavan a kávés dolgokért. De semmilyen kávét nem ivott mégsem egész nap.

- Én érzem az illatukról, hogy jók e- mondta.

- Kóstolás nélkül?- csodálkoztam.

- Nem szeretem annyira a kávét, meg aztán nincs szükségem rá, így is sokat pörgök- nevetett.

- Akkor miért dolgozol egy ilyen helyen?- dőltem előre, az asztalra könyökölve- Úgy jött le, hogy imádod a munkádat.

- Igen, tényleg szeretem. De nem a kávé miatt. Az emberek miatt. A kávézási szokások sok mindent elárulnak az emberekről, higgy nekem.

- Mit árulnak el?- furcsálltam.

- Nehéz elmagyarázni...- mondta, majd rámutatott egy nőre- Ő például azért issza a kávét, mert siet, valószínűleg este lesz műszakja, de ide mindenképpen jönni akart. Azok az öltönyösök ott, azért isszák a kávét, mert úgy stílusosabb megbeszélést tartani. Valószínűleg a fele ott fog maradni. Meg is feledkeznek róla. Az a férfi ott a kávé ízéért issza, és nem a hatásáért. Valószínűleg túl sokat is iszik, látszik is rajta, hogy nem kéne....

- Jó, elég... ezt te honnan látod?

Igen, én nem láttam semmi különöset se a nőn, se az öltönyösökön, se azon a fickón. Mind egyformán, nyugodtan ült a helyén.

- Ismerem már eléggé a jeleket- vigyorgott, felvonva a szemöldökét.

- Akkor én miért iszom a kávét?- tettem keresztbe a kezem kihívóan.

- Hmm... eddig még nem láttalak kávézni. Valószínűleg te sem szoktál. De ma ittál. Hogy miért? Mert a kedvembe akartál járni!- vigyorgott.

- Persze, azért iszom, hogy boldoggá tegyelek!- fintorogtam, majd a vállára csaptam.

- Ha boldoggá tudnál tenni, már elvettelek volna feleségül- vágott vissza.

- Ki mondta, hogy igent mondanék?

- Igaz is, rád egy szőke herceg vár valahol... - kacsintott rám- Nem vagy éhes?- váltott témát.

- Nem...- de korgó hasam ellenem beszélt.

- Rendben, a kávézó közelében van egy BBQ hely, menjünk oda- rángatott fel finoman, majd kimentünk az épületből. Annyira már nem is bántam, hogy újra friss levegőn lehetünk, mert már kezdett megfájdulni a fejem a sok kávétól, és a tömény illattól.
 Az ott látott kávékról beszélgettünk visszafelé a metrón, és az út most sokkal rövidebbnek tűnt.

- Köszi, Ricky, hogy elhívtál!- motyogtam, miközben leültünk az étteremben.

- Ugyan már. Örülök, hogy nem kellett egyedül jönnöm. Jobb voltál, mint a semmi- nevetett, majd leadta a rendelést.

- Bájos stílusodat csak felém nem villogtatod- csóváltam a fejem- Tettem valamit ellened?

- Hasonlítasz valakire- dőlt hátra, és rám nézett.

- Valakire?- csodálkoztam.

- Valakire, aki már nincs köztünk...

- Oh- meglepődtem- Sajnálom... valaki, aki fontos volt neked.... meghalt?

- Jaj, szó sincs róla, hogy meghalt volna, vagy ilyesmi- nevetett fel- Csupán már nem olyan, mint volt!

- Értem- könnyebbültem meg. Nem szerettem, ha az emberek életében valami melodráma volt- Ex barátnő?

- Sok a személyes kérdés. Ennyire azért még nem vagyunk közel egymáshoz!- nézett el másfelé, mire lebiggyesztettem az ajkamat- Talán te is olyanná válsz majd egyszer, mint ő- motyogta, majd mosolyát visszavarázsolva felém fordult.

- Iszunk soju-t?

Én meg, mivel jobb ötletem nem volt, rábólintottam.

*

Végül fene tudja, hogy lett hirtelen este 10 óra, de arra eszméltem, hogy anya hívott, hol a fenébe is vagyok. 

Igazából zavarba ejtő volt az, hogy mennyire belefeledkeztem a fiúba, és a vele való társalgásba. Végül megittunk bizonyos mennyiségű soju-t is, de annyit nem, hogy megárthasson. Mármint én magam csak kicsit szédelegtem az elején, de mivel ettem rá, ezért sokkal jobban lettem. És Ricky-n sem látszott semmi jele annak, hogy nem lenne magánál.

- Mennem kell!- álltam fel, mire követte a példámat.

- Hazakísérlek!- ajánlotta fel.

- Nem szükséges!- hárítottam el- A munka után is hazataláltam egyedül.

- Csak fogd be, és menjünk!- csóválta a fejét vigyorogva, és kiléptünk az éjszakába.

Némán mentünk hazafelé, kicsit befagytak a témák. Pedig ma valóban nagyon jól éreztem magam vele. És valahogy... jó tudom, hülyeség, elvégre miért imponál valakinek az, ha valaki nem érdeklődik iránta, de ezért talán még jobban tetszett. Attól féltem, ha nem vigyázok, akaratlanul is beleesek ebbe a srácba, holott nagyon nem kéne. Barátnak még szuper, de... aissh, Yoora, ne veszítsd el a fejedet!

- Itt is vagyunk- álltam meg a kapunk előtt.

- Szóval ez a hercegnő palotája!- nézett fel a házamra.

- Azért nem ilyen drasztikus a helyzet- nevettem zavartan.

- Jól éreztem magam ma- mondta hirtelen.

- Én is- mosolyogtam rá.

- Azt hiszem te vagy életem kudarca. Az első ember, akit egy kicsit félreismertem- biccentette félre a fejét.

- Kicsit?- kérdeztem vissza.

- Na jó, nem vagy olyan vészes, Hercegnő!

- Te sem vagy olyan borzalmas, oppa!- csúszott ki a számon, mielőtt végiggondoltam volna.

- Mit mondtál?- vigyorgott rám.

- Semmit- makogtam, és elfordultam, hogy bemeneküljek a házba, mire visszahúzott és karjait körém fonta, hogy ne meneküljek.

- Naa, hadd halljam még egyszer! Minek neveztél?- nevetett a fülembe, és elkezdte csikizni az oldalamat.

- Félrehallottad- nevettem, és tehetetlenül vergődtem a karjaiba, majd annyira szenvedtem, hogy kivisítottam:- Oppa!

- Látod, nem volt olyan vészes!- állt le, és szembefordított magával. Meglepődtem, hogy hirtelen szembetaláltam magam a kipirult arcával. Ezért belém rekedt a szó, lenyűgözve néztem a fiút, majd lassan az ajkára tévedt a tekintetem, ami relatíve nem is volt annyira messze az enyémtől. És elkapott a vágy, hogy megcsókoljam...
Láttam a szemén, hogy észrevette a változásom, és azt hittem, azonnal el fog tolni magától, de csak meredt rám továbbra is. Libabőrös lettem, és már nem is próbáltam a hűs esti szélre fogni. Megdermedtem, mikor közelebb hajolt... majd még közelebb... Már tényleg nem volt messze... Már lehunytam a szememet, arcomon érezve a leheletét...

- Hercegnő, van valami a szempilládon!- mondta végül, nagyon közelről, hogy azonnal kipattantak a szemeim. 

- Oh- nyögtem végtelen zavaromba, és tűrtem, hogy leseperjen valamit a szememtől. Hogy lehettem ilyen bolond? Hát persze, hogy esze ágában sem volt megcsókolni, totál beégettem magamat!- haraptam az ajkamba.

- Akkor én megyek, hétfőn találkozunk- szólalt meg, és mintha ő is kicsit zavarba lett volna. Intett egyet, és elindult visszafelé az utcán, de még visszafordult- Ja, és ha lehet, legközelebb is hagyd otthon a koronád, kislány, mert ma élveztem a társaságod!- a sötétben is láttam, hogy elvigyorodott, majd integetett még egy sort, és végül eltűnt a szemem elől. Homlokomat nekitámasztottam a hideg kerítésünknek. Basszus, basszus, basszus... tényleg belezúgtam a kávés fiúba?

/Folyt. köv./

Coffee Prince 2. rész /Ricky/

2. rész

- Kelj fel, Yoora!- noszogatott az anyám.

- Nem akarok visszamenni oda- motyogtam a párnámba.

- Márpedig muszáj- lehúzta rólam a takarót, hogy megéreztem a lábamon a hideget. Így kénytelen voltam kikászálódni az ágyból, a fejemet a hideg víz alá dugni, hogy valamivel éberebb legyek. És Ricky azt mondta, ma reggel még fel is kell mosnom... Annyira, de annyira idegesített annak a  fiúnak a gondolata is, hogy az arckrémes tubust a földhöz csaptam. 

Csak mert ő annyira emberbarát, akkor már ő valaki? Azt hiszi elvigyorodik, és az ölébe esik minden? Azt hiszi, hogy lealázhat engem? Engem, Kwon Yoorát? Hát majd lesheti.

Mikor készen lettem, felkaptam a táskámat, és elindultam a kávézó felé. 35 perccel hamarabb érkeztem, még öt perccel hamarabb is odaértem, mint az a Hobbit kérte. A baj az volt, hogy ő ezt nem láthatta, mert bent sem volt. Sőt, egész végig nem volt ott, míg felmostam a padlót. Pedig tényleg nagyon igyekeztem, hogy az orra alá dörgölhessem, hogy nem vagyok olyan, akinek a munkától letörik a körme. Épp a takarítószertárba pakoltam a sötétben (persze, hogy nem találtam a villanyt) mikor hallottam, hogy valaki besiet a pult mögé. Na végre, itt van Ricky!- gondoltam magamban, magam sem értve, miért örülök a társaságának.

Azonban, mikor valaki két másodperc múlva a nyakamba ugrott, egy hatalmas: Meglepetés! felkiáltással, azonnal tudtam, hogy házszámot tévesztettem, ez nagyon nem az a fiú. Ijedtemben nekiestem a polcnak, mire valami kemény a fejemre esett.

- A francba..- motyogtam a fejemet tapogatva, hogy egyben van e még. majd felnéztem a támadómra. Egy szőkés hajú, ismeretlen fiú állt felettem tátott szájjal, és meredten bámult rám. Nyilván őt is meglephette a dolog.

- Te nem Ricky vagy...- motyogta.

- Örülök, hogy rájöttél!- mondtam, miközben még szédelegtem.

- Nagyon sajnálom!- harapott a szájába a fiú.

- Á, Changjo, itt vagy?- hallottam a pult felől Ricky hangját, és nemsoká megjelent a feje a szertárajtóban- Mit csináltok ti itt kettesben? És Yoora... miért vérzik a homlokod?- nézett rám kérdően.

- Vérzik a homlokom?- nyúltam az említett testrészemhez, és valóban éreztem, valami nedveset.

- Letámadtam, mert azt hittem, hogy te vagy az!- mondta a szőke fiú, Changjo még mindig bűnbánó arccal.

- Te szerencsétlen- csóválta a fejét Ricky, majd a karomnál fogva kihúzott a pult mögé, és leültetett- Hozok valami fertőtlenítőt, várj egy percet.

Úgy tettem, ahogy mondta, majd egy perc múlva vattapamaccsal és egy elsősegélydobozzal jelent meg.

- Szóval, Yoora, ez itt az idióta haverom, Changjo. Changjo, ez pedig a tegnap felvett csaj, Yoora.

- A beképzelt?- kérdezett vissza a szőke. 

Remek. El lettem könyvelve. De fáradtnak éreztem magam ahhoz, hogy vitát nyissak, így lehunytam a szememet, és hagytam, hogy Ricky bekenje valamivel a sebemet a fejemen. Egy szisszenés sem hagyta el az ajkamat.

- Nem olyan vészes...- motyogta Ricky, de nem tudhattam,hogy ez válasz Changjo-nak, vagy az én sebemnek az értékelése. De kíváncsi voltam, ezért kinyitottam a szememet. Azt azonban nem is sejtettem, hogy ilyen közel lesz hozzám az arca, ahogy épp ráfúj egyet a sebemre. Ő is meglepődött, mikor találkozott a tekintetünk.Csak meredten bámult rám, és én meg rá.

Valami furcsa érzés kerített a hatalmába, de nem tudtam megmondani, hogy mi is az pontosan. Egyszerűen csak... volt valami ebben a fiúban, amire nem tudtam rájönni. De könnyű volt belemerülni a tekintetébe. Várjunk... mi?

- Öhm... ha meguntátok egymás bámulását, akkor esetleg válaszoltok a kérdésemre?- jutott el hozzám Changjo hangja, mire egyszerre néztünk el másfelé. Ricky megköszörülte a torkát, és fejbe vágta barátját.

- Legközelebb ne ugorj rá a kollégáimra- morogta- Amúgy mi volt a kérdés?

- Kapok egy kávét?- támaszkodott a pultnak a fiú.

- Persze, Yoora csinál neked egyet. De legközelebb ne gyere be nyitás előtt!- majd hátra ment az irodába. Utána néztem, és fintorogtam egyet. Micsoda kiskirály!

Visszafordultam Changjo felé, és gyorsan készítettem neki egy hosszú kávét, amit kért, papírpohárban.

- Annyira nem vagy szörnyű, mint tegnap Ricky leírt- nézett rám áthatóan a fiú- Sőt, igazából azt mondta, hogy "Jött egy új alkalmazottunk. Nagyon szép, de beképzelt, hisztis, és nem érdekli az egész kávézó. Nem csípem az ilyen lányokat!"- utánozta Ricky hangját, ami önmagában elég vicces lett volna.

- Valamiért nem lepődtem meg, hogy a Hobbit ilyesmiket gondol rólam!- sóhajtottam, és Changjo elé toltam a kávét.

- Hobbit?- nevette el magát.

- Olyan kis édes manó- csúszott ki a számon, mielőtt gondolkozhattam volna.

- Édes?- nevetett még jobban.

- Nem úgy értettem- morogtam, majd mikor ki akarta fizetni a kávét, csak eltoltam a kezét- Meghívtalak rá!- vontam vállat.

- Ricky tényleg tévedett. Lehet, hogy elhívlak randizni is!- csapott az asztalra mókásan a fiú.

- Van barátnőd, ember- jelent meg Ricky a pult mögött.

- Hát, ha esetleg már nem lenne, akkor visszatérünk a témához!- ütögette meg a kezemet- Ne aggódj!

A másik már éppen készült fejbe vágni, de az arrébb csusszant, és már az ajtónál is volt

- Majd még jövök a napokban!- intett egyet, és már kint is volt. Elmosolyodtam.

- Bocsi, Changjo kicsit idióta- fordult a kávéfőző felé Ricky.

- Kedves srác!- vontam a vállam- Jó fej.

- Pedig nem vagytok egy "kategóriában"- macskakörmözött a levegőbe apró kis mosolyával.

- Nem. És akkor mi van?- néztem rá kihívóan, mire elvigyorodott.

- Fejlődsz, Kwon Yoora. De most fordítsd meg a táblát. Kinyitunk.

*

Végül egész nap nem sokat beszéltünk. Néha feltűnt ugyan, hogy rajta hagytam a szememet a fiún, magam sem értve a tettemet. Minden emberrel annyira közvetlen volt, mindenkire őszintén mosolygott, mindenkihez volt egy két kedves szava, igen, feltűnt, hogy gimis lányok csoportjai kérték tőle a kávét, és pirultak el, ha megdicsérte a hajpántjukat. Milyen nevetségesek!

Mégis, mi olyan nagyszerű ebben a fiúban? Jó, nyilván nekem is imponálna, ha éppen azzal a kis jogvédett mosolyával mondana valami kedveset, de hát ugye... jelek szerint egyetlen ember vagyok a földön, akit valamiért nem bír, és csak szórakozik rajtam. Hogy miért? Jó ég tudja...

Délután kellemes meglepetés fogadott. A legjobb barátnőim jöttek be hozzám, So Hee és Kyung Mi.

- El sem hiszem hogy tényleg itt dolgozol!- húzta a száját So Hee, mikor üdvözöltem őket.

- Én azt nem hiszem el, hogy belementél!- mondta Kyung Mi, és mikor elkészítettem a kávét kérlelően néztem Ricky-re aki csak egy legyintéssel mutatta, hogy odamehetek hozzájuk az asztalhoz.

Kivittem nekik a kávét, aminek habjába Ricky két kis koronát rajzolt, ezzel utalva valamilyen szinten arra, hogy üvegkalitkában felnőtt hercegnőknek tart minket. És lehet, hogy igaza is volt.

- Jól néz ki- szagoltak bele barátnőim- Hogy bírod?

Valahogy úgy éreztem, hogyha találkozok majd velük, akkor kiakadok, hogy mennyire utálok itt lenni, és mennyire megalázó, most viszont úgy éreztem, hogy meg kell védenem a helyzetemet.

- Nem olyan vészes. Sőt, egész jó.

- Ez tényleg te vagy?- tette a homlokomra a kezét So Hee- Te voltál az, aki mindig lenézte az ilyen munkákat. Most meg…?

- Tényleg vannak pillanatok, mikor érdekes. Sok ember fordul meg itt, jó őket figyelni.

- Sosem hittem volna, hogy bejön neked egy ilyen meló!- fintorgott kicsit Kyung Mi.

- Ne mondjatok semmi rosszat a munkámra. Inkább próbáljátok ki ti is!- dőltem hátra a széken összefont karral. Tudtam, hogy számukra furcsa a viselkedésem, de… számomra is furcsa volt.

- Jó, rendben, elhisszük, nem kell ilyen messzire menni- vigyorogtak.

- És ki ez a kis tündérfiú? Nagyon édes!- kérdezte So Hee.

- Ő Ricky…

- Már kellően beléd zúgott?- nevetett Kyung Mi.

- Nem ilyen egyszerű a helyzet. Nem bírja a gazdag csajokat- nyögtem.

- Nem hinném… Most is erre felé bámul!

Erre odakaptam a fejemet, és megláttam, hogy a fiú valóban minket néz. De úgy tűnt, hogy inkább csak elbambult, mert nem vette észre, hogy felé nézek, csak pár másodperc múlva találkozott a tekintetünk, mikor felvonta a szemöldökét, majd elfordult. Mi a baja?

- Bár úgysem nagyon esélyes, de azért aranyosan mosolyog- vigyorgott So Hee.

- Mi a tervetek mára?- tereltem a témát a hobbitomról. Vagyis…. miről beszélek, ő nem az én hobbitom.

- Délután elugrunk abba a szaunába, ahol a múltkor is voltunk. Meg egy szépségszalonba. Kár, hogy nem jössz velünk!- biggyesztette le a száját Kyung Mi.

- Bizony kár… De majd gyertek be, ha tudtok, hozzám, rendben?- néztem rájuk kérlelően, mire hevesen bólogattak.

- Nyugi, mindennap bejövünk. Te meg mutasd meg annak a srácnak, hogy ki Szöul királynője!

Ezen elmosolyodtam, de magamban valahogy úgy éreztem, hogy pont a csillogás az, ami nem nyűgözi le a fiút.

Nem soká elmentek a lányok, én meg visszamentem a pult mögé. Kicsit furcsának éreztem most a lányokat. Valamiért zavart, hogy olyan lenézően beszéltek erről a helyről, holott magamban én is szidom. Mintha más nem szidhatná, csak én. Elvégre… annyira nem rossz tényleg.

- Ha befejezted a gondolkozást, ami mellesleg nem áll jól, kiszolgálnád a vendégeket- bökött meg a vállával a fiú viccelődve, mire bólintottam egyet, rá sem nézve megindultam a vásárlók felé. Az arcomra varázsoltam egy mosolyt, elvégre nem akartam, hogy bajt okozzak, kirúgjanak, és örökre szégyenben éljek, hogy még ennyit sem tudok megtenni. Meg hát vártam, hogy vége legyen majd ennek a munkának, és én visszatérjek ahonnan jöttem. És utána irány az álomutazás.

*

Másnap Ricky nem volt munkába, helyette egy másik lány volt, Hyori, aki hétvégenként szokott lenni főleg (én heti 4 napot dolgoztam, a hétvégéim mindig szabadok lehettek, és még egy nap a hétköznapok közül). Velem egyidős volt, és mint kiderült, ő volt Changjo barátnője. Azonnal megkedveltem, cserfes, mosolygós csaj volt, be nem állt a szája, ráadásul pont nem érdekelte, hogy honnan jöttem, nem tett gúnyos megjegyzéseket rám, egyszerűen elfogadott. Hamar összebarátkoztunk, valahogy én is könnyebben megszoktam az ő társaságát, mint a nyársat nyelt sznob fiatalokat. (Mint már említettem, nekem nem sok olyan barátom volt, aki nem tartozott a felső 10000-be.)

Így a szerda hamar elrepült. Az egyedüli, ami fájt, hogy hiába ígérték a barátnőim, hogy eljönnek, nem jelentkeztek. Mikor meg sms-t írtam nekik, akkor egyszerűen csak egy „bocsi, sajnos közbejött valami” választ kaptam. És ez nagyon nem tetszett.

Csütörtökön volt a szabadnapom, alig vártam akkor is, hogy végre valami olyat csináljak, ami a régi életemhez köt. Felhívtam a lányokat, hogy találkozzunk, de egyikük sem vette fel a telefont, a hívott szám, nem is volt elérhető. Végül hívtam a szüleiket, és ők csodálkozva kérdezték, hogy én miért nem tudom, hogy Busan-ba mentek két napra, még tegnap este, és azt sem értették, hogy én miért nem mentem velük. Motyogtam valamit arról, hogy tudtam, de nem voltam benne biztos, és épp nem érek rá, majd letettem.

Mi ez? Már nem is szólnak? Lehet, hogy tényleg nem tudnék menni, de attól még szólhattak volna igazán. Hisz mondtam nekik, hogy csütörtökön szabadnapom lesz.

Így persze elment a kedvem a kimozdulástól, pedig szívesen beköszöntem volna Hyori-nak, aki ma Ricky-vel dolgozott együtt, de így maradtam otthon. Mivel nem tudtam magammal mit kezdeni, elkezdtem a neten nézni, hogyan kell a kávéhabból olyan csodákat csinálni, mint amit Ricky szokott. Találtam is videót a neten, nem is tűnt olyan nehéznek. Persze, mikor én álltam neki, hogy majd megmutatom a világnak, hogyan kell, hát nekem teljesen katasztrofális eredményt sikerült elérnem. A bejárónőnk állt mellettem a konyhába, próbált segíteni, és jót nevetett a bénázásomon. De hát… együtt nevettünk. Tényleg nem pincérnek születtem.

Pénteken már szinte vártam, hogy a munkában legyek. Ismét én voltam az első, aki érkezett, és itt ismét megpróbáltam alkotni valamit a kávés tejes dologból. Annyira belemerültem (mondjuk még mindig csak egy amorf paca lett), hogy nem is hallottam, hogy valaki a hátam mögé lép.

- Mit csinálsz?- hallottam a fülembe Ricky semmivel nem összetéveszthető hangját, mire ijedtemben kiesett a kezemből a kis hegyes végű szerszám, amivel a vonalakat húzogattam. Megfordítottam a fejemet, ezzel remélve, hogy a fiú kimászik az aurámból, de csak továbbra is nézte a csészémet, nem is zavartatva magát, hogy az orrom az arcát súrolja. Mivel a munkájáról van szó, úgy tűnt nem érzékel semmi mást.

- Ezt nem így kell csinálni!- mondta- Sokkal inkább a technikán van a hangsúly. Megmutatom- hátulról megragadta a kézfejemet, megfogott vele egy másik hegyes eszközt, és a kezemet mozgatva, vonalakat húzott vele. Az igazság az, hogy nagyon nem tudtam koncentrálni arra, amit mond és mutat. Hanem sokkal inkább arra, hogy az arcunk egymásnak préselődött, és a karja is körülöttem van. Miért hoz ez a fiú mindig zavarba? És én miért hagyom, hogy zavarba hozzon? Mi van velem? Ki ez a fiú?

- Így már világos?- nézett rám végül elengedve. Én még mindig úgy álltam, ahogy hagyott, magam elé bambulva.

- Mi van hercegnő? Sokkos állapotba kerültél egy közönséges pór érintésétől?- kuncogott, mire arcára néztem. Mosoly bujkált a szája szélén- Tudod, kicsit már hiányoztál, két együtt töltött nap után. De most végre újra együtt dolgozhatunk. Szóval mi lenne, ha először is lemosnád az asztalokat?- kacsintott rám, mire sóhajtottam egyet. Hosszú lesz ez a nap is.

*

Estefelé betoppant So Hee, nagy vigyorral az arcán, és azonnal elkezdte mondani, hogy mennyi minden jó dolgot láttak Busanban. Nem igazán volt hozzá hangulatom, elvégre engem elfelejtettek.

- És annyira helyes srác kérte el a telefonszámomat. Az apja a Park Hyatt Hotel egyik fejese- fejezte be a mondandóját So Hee.

- Rólam elfeledkeztetek?- kérdeztem durcásan.

- Hogy mi?- nézett rám nagy szemekkel.

- Mondtam, hogy csütörtökön nem dolgozok. Akár veletek mehettem volna…

- Nem dolgoztál? Nem is emlékeztem rá…- döntötte el a fejét a lány- De amúgy is azt mondtad, hogy annyira szeretsz itt dolgozni. Nem akartuk, hogy miattunk hiányozz… Meg amúgy is csak két hely volt már a repülőn- adta a jobbnál jobb indokokat, mire gúnyosan felnevettem. Nem ilyennek ismertem ezeket a lányokat. Fájt, hogy ilyen egyszerűen hagytak a fenébe… Minden megbánás nélkül.

- Akkor legközelebb is menjetek nélkülem, mert én annyira rohadtul szeretek itt dolgozni!- álltam fel idegesen.

- Nem értem, hogy miért kell így felkapni a vizet!- akadt ki ő is- Ha valami nem tetszik, akkor mondjad!

- Most mondtam! De ezentúl talán nem is tudom mondani… Mert már nem is fogjuk látni egymást, annyira el vagytok magatokkal!

- Hah, nevetséges vagy és féltékeny. Ha ilyen vagy, nem is jövök többet!- majd felállt és kicsörtetett az ajtón. Utána néztem, és ajkamba haraptam. Tényleg nem foglalkoztak velem, és bármennyire tudtam, hogy belőlem is a sértettség szólt, tudtam, hogy nem voltak ők igaz barátok. Eszembe jutott, amit anya mondott.

„- Elhiszem, Yoora, hogy azt hiszed, jobb vagy náluk, de apáddal rájöttünk, ha még most, nem teszünk semmit azért, hogy megváltozz, később sem fogsz elboldogulni az életben. Szerinted olyan sokan akarnak majd egy ilyen személyiségű lánnyal barátkozni?”

Egészen egy héttel ezelőttig hittem benne, hogy a barátaim nem a pozícióm miatt vannak velem. De hát ismertem őket jól. Kibeszéltük gyakran az embereket, főleg, akiket nem szívleltünk. Ezek után, hogy ilyen helyen dolgozok, és úgymond bemocskolom a kezemet, rólam is pletykákat terjesztenek majd? Azok, akikről azt hittem, jóban, rosszban együtt leszünk?

Nevetségen. Majdnem előtörtek a könnyeim, így motyogtam valamit Ricky-nek arról, hogy a raktárból kell szalvéta, aki mellesleg valószínűleg végig hallotta a beszélgetést, és beléptem a helységbe, majd leültem az egyik ládára. Hagytam, hogy kibukjanak a könnycseppjeim. Tudtam, hogy gyengeség sírni, de… csak úgy csorogtak. Nem tudtam megálljt parancsolni nekik.

- Menne a fenébe az összes hülye, beképzelt picsa!- sírtam fel belerúgva egy üres üvegbe. Majd rájöttem, hogy én is egy vagyok közülük. Nem! Én akkor is más leszek- határoztam el magamban. Ezentúl nem érdekel semmi, azt teszem, amit jónak látok, és nem azt, amiről azt hiszem, hogy a rétegem jónak látja.

- Nocsak, ha a hercegnőből Hamupipőke lesz, akkor a barátai cserbenhagyják?- hallottam egy hangot az ajtóból.

- Ricky, hagyd abba…- nyögtem, és felé fordítottam az arcomat. A szeme elkerekedett, mikor meglátta a könnyeimet. Az ajkába harapott zavartan, és közelebb lépett, majd mellém ült, és esetlenül átölelte a vállamat.

- Ne sírj! Hallottam a beszélgetést, és megértelek. Most mérges vagy, de biztosan ki fogtok békülni, és kiderül, hogy csak félreértés volt…- motyogta, közben a vállamat simogatva. Az arcomat a mellkasába temettem zavaromban, amitől kicsit meglepődhetett. Vagyis a keze megállt, és a lélegzete is furcsán rendszertelen lett.

- De annyira utálom őket!- sírtam az ingébe.

- Tudom. Tudom milyen érzés, ha a barátok otthagynak. Ezért te próbálj meg más lenni, jó? – tolt el magától, és nézett a szemembe. Az arcomhoz emelte a kezét, és letörölte a lecsorgó könnyeket. Most annyira más volt, mint szokott lenni.

- Nem hiszem el, hogy ezt mondom, de azt hiszem ez a legtöbb, amit érted tehetek. Gyere el velem holnap valahová!- mosolyodott el édesen.

- Hogy mi?- döbbentem meg, és egy percre a sírásról is megfeledkeztem- Most randira hívsz?

- Isten ments, hercegnő!- nevetett fel jóízűen- Csak valahová készültem, a munkával kapcsolatos, de nagyon szuper hely, miért nem jössz velem? Eleve két embert hívtak. Egyedül akartam menni, de jó lenne, ha te is jönnél.

- Miért hívsz magaddal?- kérdeztem gyanakodva.

- Mert úgy érzem, hogy most szükséged van barátokra. Olyanokra, akikre számíthatsz. Olyanokra, akik igaziak. Na? Benne vagy? Legyünk... öhm... barátok?

- Rendben! De aztán ne kritizálj közben!- mondtam összehúzott szemekkel, még mindig a csapdát keresve.

- Ígérem, nem foglak, ha normálisan viselkedsz. Na, gyere zárjunk be. Aztán holnap legyél 11-kor délelőtt a kávézó előtt. Menjünk együtt!- ragadta meg a csuklóm, majd húzott magával ki, hogy minél hamarabb otthon lehessünk, és eltegyük magunkat holnapra.

Valamiért úgy éreztem, hogy Ricky-vel ezentúl sem lesz a kapcsolatunk egyenletes, de boldog voltam, amiért egy kicsit megváltozott a hangneme velem szemben. Azt meg hogy miért érzem magam kicsit furán zavarban, ha vele vagyok, majd kiderítem...

/Folyt. köv./

Coffee Prince 1. rész /Ricky/

1. rész

- Azt mondtam, nem!- csattantam fel az étkezőasztalnál.

- De, igenis így lesz- fonta össze a karját anyám.

- Hogy tehetitek ezt velem? Ez... ez egyszerűen elfogadhatatlan. Nem mehetek egy kávézóba dolgozni. Szöul egyik legjobb vállalkozása van a kezetekben, ne hogy már dolgoznom kelljen, ráadásul mint pultos lány!- akadtam ki- Amúgy meg, nyár végén Új-Kaledóniába megyek a barátaimmal. Ezt is belekalkuláltátok?

- Még nem engedtünk el sehová- szólalt meg apám is, aki eddig csak némán figyelte az eseményeket- És ha továbbra is ilyen leszel, akkor nem is fogunk.

- Nem tarthattok itt, pár hónap, és 18 éves leszek!

- Míg nálunk laksz, a mi szabályainkat kell követned!- mondta szigorúan az anyám- Talán a mi hibánk is, hogy túlságosan elengedtük a gyeplőt a nevelésedben, elkényeztettünk. De amit a tanáraid is mondanak rólad, hogy milyen pimasz tudsz lenni, ráadásul akikről azt hiszed, hogy alattad állnak a ranglétrán, egyszerűen csak átgázolsz rajtuk, ez mind elfogadhatatlan. Neked ebben a helyzetben, példát kéne mutatnod a körülötted lévőknek, nem visszaélni a helyzettel. Elhiszem, Yoora, hogy azt hiszed, jobb vagy náluk, de apáddal rájöttünk, ha még most, nem teszünk semmit azért, hogy megváltozz, később sem fogsz elboldogulni az életben. Szerinted olyan sokan akarnak majd egy ilyen személyiségű lánnyal barátkozni.

- A barátaim igenis kedvelnek!- akadtam ki. Most talán azt állította, hogy a pozícióm miatt lennének velem? Az ki van zárva!

- Elhiszem, de gondolnod kell a jövődre is. Ha a nyáron egy kávézóban dolgozol, megismerheted az embereket, és megtanulhatod, hogyan kell alkalmazkodni hozzájuk. Javadra fog válni.

- És miből gondoltátok, hogy én ebbe bele megyek?- vontam fel a szemöldökömet. Elvégre mégsem kényszeríthetnek, nem igaz?

- Ha nem dolgozol, nem mehetsz Új-Kaledóniába. Ez az üzlet. Ha jól viselkedsz, és nem rúgatod ki magadat már az első héten, akkor hamarabb befejezheted, mint a nyár vége, és mehetsz, ahová akarsz- vázolta fel a helyzetet apa. Ez már zsarolás, nem? 

- Most akkor tényleg azt mondjátok, hogy egyetlen lányotokként, kávét kell főznöm, és embereket kiszolgálnom?- mondtam, mintha ez lett volna a világ legundorítóbb dolga. De mivel nem is voltam ilyesmihez szokva, nekem tényleg az volt.

- Igen. Nem messze van egy kávézó, a neve Moonlight Coffee, ismerjük a tulajdonost, és meg is beszéltük már a részleteket.

- Remek!- húztam el a számat, és agyamat menekülési útvonalakon járattam- És mikor is kéne kezdenem?

- Holnap.

- Holnap... még jó hogy nem indulás előtt egy órával szóltatok!- nyögtem.

- Nem értem, miért állsz így hozzá- állt fel anyám, és elkezdte leszedni a tányérokat az asztalról, mivel ebéd után voltunk- Mindig azt mondod, hogy te bármire képes vagy, amit elhatározol. Talán megijedsz egy kis munkától? 

- Ez nevetséges- álltam fel, és a tenyeremet az asztallapra támasztottam- Nem félek tőle. Megcsinálom. De soha többet ne merjetek ilyet a nyakamba akasztani. Bebizonyítom, hogy rendes is tudok lenni az emberekkel. Aztán már készülhettek is, hogy augusztusban nem leszek itthon- fordultam meg, és viharzottam fel a szobámba.

Igen, talán a történet még kicsit ködös azoknak, akik nem ismertnek. A nevem Kwon Yoora, nemsokára betöltöm a 18-at, és a szüleim irtó gazdagok. Szöul legelitebb sulijába járok, és valóban sok mindent megengedek magamnak. Bár ez nem tudom, hogy mennyire az én hibám. Elvégre mindenhonnan azt látom, hogy a magamfajtának vagy taposni kell, vagy eltaposnak. Én elhatároztam még egykor, mikor bekerültem abba a sznob suliba, hogy engem nem fognak földbe tiporni. Hát talán ez a története annak, hogy most miért is voltam ilyen, amilyen. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a szüleim frankón bedugnak egy ilyen helyre. Na de majd meglátják, hogy nem vagyok olyan, mint amilyennek hiszik!

Belenéztem a tükörbe, és a látványtól elmosolyodtam. Igen, még mindig ugyanolyan tökéletes vagyok, mint mindig. Nem lesz itt semmi baj!

*

- Maga Kwon Yoora?- kérdezte a 40 körüli, barátságosan mosolygó nő, akit a főnökömnek kellett ezentúl tekinteni. Bent ültem az irodájában anyával, fekete fehér ruhában, lazán összefogott hajjal, ölemben egy köténnyel, amit az előbb nyomtak a kezembe, miszerint a kiszolgálás alatt mindig viselnem kell. 

- Igen, asszonyom- mosolyogtam rá tündérien, hogy anyám is lássa, milyen JÓL NEVELT vagyok. Elvégre ez a legfőbb probléma, nem igaz?

- Ért valamennyire a kávéfélékhez, és elkészítésükhöz?- kérdezte a nő.

- Nem igazán van tapasztalatom benne- feleltem őszintén. Hahó, elvégre én mindig csak a pult másik oldalán álltam.

- Sebaj, nem nehéz az ilyesmi. Majd megkérjük a másik alkalmazottat, hogy mutassa meg neked a dolgokat. Ő már régebb óta dolgozik itt, járatos az ilyesmiben. Nem lesz gond. 

- Rendben. Igyekszem majd gyorsan tanulni!

- Reméljük, hogy jól fogod magad te is érezni!- mosolygott rám a nő. 

Hát persze, hogy jól érzem magam, már most legszívesebben felvágtam volna az ereimet...- de azt csak gondoltam, kívülre egy mosolyt húztam fel, és bólintottam. Kezdődhet a kálváriám...

Még pár fontos tudnivalót soroltak el, aztán anyám elköszönt, és ment dolgára. Egyedül hagyott.

- Gyere, bemutatlak annak, aki be fog tanítani- intett a főnököm, és kivezetett a kávézóba. Nem rémlett, hogy valaha is betértem volna ide, de utólag bántam. Gyönyörű, hangulatos kis hely volt, gyönyörű faburkolattal, szép képekkel, és megfelelő mennyiségű szobanövénnyel. A pult mögött most egy sötét hajú srác állt, nem túl magas, se nem is alacsony, és nekünk háttal, éppen egy kávéfőzőt törölgetett. Jöttünkre hátrafordult, és... Istenem, mennyire édes arca volt. És az a mosoly... Képes lettem volna belefeledkezni, bár engem nem érdekeltek az ilyen fiúk. Anyáék ugyan sosem sulykolták belém, hogy márpedig a Samsung vezérigazgatójának rokonával kell házasodnom majd, sosem adtam lejjebb a saját "rangomnál".

- Chang Hyun, bemutatom neked Yoora-t. Mától itt dolgozik. Kérlek, mutasd be neki itt a feladatokat, és segíts neki, mert még járatlan a dolgokban. Yoora, ez itt a legjobb alkalmazottunk, egy évvel idősebb nálad, biztosan jól kijöttök majd. Sokat tanulhatsz tőle. Most magatokra is hagylak. Ha valami baj van, az irodába vagyok délig!- mosolygott még egy utolsót, majd magunkra hagyott. 

A srác továbbra rám bámulva állt, a kis mosolyával, ami kicsit manós külsőt kölcsönzött neki. Na nem mintha nem lett volna még így is magasabb nálam, ami ugyan nem nehéz, tekintve, hogy én alig voltam 160 cm. 

- Sokat hallottam rólad tegnap. Akkor mondták, hogy jössz. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek!- mondta végül- A nevem Chang Hyun, de mindenki csak Ricky-nek szólít, szóval te is tegyél így.

- Én is örülök. Valójában semmi tapasztalatom kávéfőzés terén, általában megcsinálta valaki más nekem, de... most ilyen helyzet áll fent. Remélem majd segítesz, mert ha egyedül maradok, akkor bizony nem nagyon lesznek visszatérő vendégek...- simítottam végig a pulton szórakozottan, de azért próbáltam a hangommal elérni, hogy tudja, hogy nem játszunk egy kategóriában.

- Ne aggódj, kézben tartom a dolgokat- mosolyodott el, mintha észre sem vette volna rejtett utalásomat, és végignézett rajtam. Az igazat megvallva, elég alaposan. Már én kezdtem zavarba jönni. Megszoktam, hogy megnéznek a fiúk, elvégre tudtam magamról, hogy szép vagyok. De azért mikor a mellemet kezdte stírölni, az kicsit sok volt.

- Tetszik, amit látsz?- tettem csípőre a kezemet.

- Nem rossz. Csinos... - bólogatott.

- Azért mégsem kéne ennyire bámulni a melleimet!- horkantottam fel, mire meglepődve a szemebe nézett.

- Ugyan már, ki nézi a melledet?!- biccentette félre a fejét, majd a nyakamhoz nyúlt- Csak épp arra gondoltam, hogy megkérlek, vedd le a nyakláncodat, mert belelóghat bizonyos dolgokba- erre vörösre gyulladt a fejem. Ez eléggé kellemetlen volt- És most ismertetem a szabályokat-folytatta- Itt nincs nyafogás, nincs grimaszolás, itt nincsen, anyuci-apuci pici örököslánya vagyok. Itt mindenki egyenlő, sőt, te még jóval kevesebb vagy itt nálam. Ne csinálj semmi veszélyeset. Itt az első a vendég. Eddig világos?- kérdezte még mindig mosolyogva.

Hogy a fenébe... Egy pillanat alatt elvesztette a szemebe az aranyos srác imidzset. Hát milyen fiú az, aki előbb foglalkozik a hülye szabályaival, mint... öhm... az én mellemmel. Igen, idegesített, hogy azt hittem, azt nézi, de eddig minden fiúból képes voltam kiváltani egy bizonyos fokú tiszteletet és csodálatot. Ez a srác úgy tűnik magasról tojik a fejemre. És ez felhúzott.

- Tudod te, ki vagyok?- kérdeztem értetlenül.

- Nagyon jól tudom, édesem!- sóhajtott fel- Életed problémája, hogy eljuss Bora-Borára...

- Új-Kaledónia- szóltam közbe.

- Tök mindegy... és ezért itt bizonyítasz apuciéknak, hogy elengedjenek. Szóval azt ajánlom, hogy ne nagyon lázadozz, mert itt én vagyok az, akinek a szava számít. Csak csináld azt, amit mondok, és akkor elmehetsz álmaid útjára. Rendben?

- Ki a fene vagy te?- kapartam még mindig az államat a padlóról. Nem szoktam meg, hogy így beszéljenek velem. Pláne egy ilyen srác.

-  Már mondtam, a nevem Ricky. És most megmutatom a legfontosabb dolgokat, amik nélkül itt semmire sem mész.

A következő fél órában, még nyitás előtt elsorolta, hogy milyen kávét hogyan kell főzni, milyen csészébe kell rakni, mennyi tejszínhabot rakjak rá, a teasütiket hogyan tegyem igényesen a tányérokra. Igazából hidegen hagyott, épp hogy csak nem szóltam be neki minden mondatnál, míg ő teljesen beleélte magát a magyarázásba. Jó, lehet, hogy az első pár percben sikerült megutáltatnia magát a fiúnak, de attól még mindig édes volt, ahogy magyarázott. Már akinek ez a típus jön be. 

- Felfogtad?- kérdezte végül kedvesen.

- Nem, totál gyengeelméjű vagyok- morogtam, és legszívesebben megrugdostam volna, amiért igaza van. Itt én még csak egy kis senki voltam. Például asztalt kellett törölgetnem, még az utolsó pár percben, mielőtt vendégek jöttek volna be. Hiába tiltakoztam volna, akkor akár be is pöccenhetnek itt rám, és viszlát kávézó, viszlát Új-Kaledónia!

- Nagyobb beleéléssel!- állt mellém Ricky.

- Majd nagyobb beleéléssel belefojtalak egy csésze kávéba, Hobbit!- morogtam, de amilyen szerencsétlen voltam, meghallotta.

- Ez új, ilyet még nem hallottam- bólogatott elismerően.

- Igazából talán jobban hasonlítasz, Dobby-ra, a házimanóra!- jöttem bele, mert jó volt valakit szidni.

- Esetleg még pár gúnynév, vagy befejezted, és tovább törölgeted az asztalokat?- kérdezte, mintha valami fogyihoz beszélne.

- Majd szólok, ha eszembe jut valami egyéb- mosolyogtam rá bájosan, de egy fintorral jelezte, hogy értette az iróniát.

- Mondd csak, tudsz rajzolni?- kérdezte pár perc múlva.

- Tudtommal ez egy kávéház, nem valami Da Vinchi önképzőkör- húztam el a számat, miközben megfordítottam a NYITVA táblát, jelezve a vendégeknek, hogy már szabad a bejövetel.

- Sejthettem volna...- csóválta a fejét, és visszahívott a pultba.

- Ma reggel még együtt csináljuk a dolgokat, ha láttam, hogy belejöttél, akkor hagylak egyedül is dolgozni.

Nem sokára be is jöttek az első vendégek. Ricky hagyta, hogy én vegyem fel a rendelést, és mikor az egyikük kapucsínót rendelt, Ricky nagy lendülettel vetette bele magát a készítésébe. Láttam, hogy valamit még szöszmötöl a habbal, aztán mikor a tálcára rakta a csészét, hogy vigyem ki, elhűltem. A habba egy gyönyörű virágminta volt rajzolva. Láttam már ilyeneket, de sosem tudtam elképzelni, hogyan készíthetik. Szóval ezért kérdezte, hogy tudok-e rajzolni.

- Ezt te csináltad?- kérdeztem döbbenten.

- Csukd be a szádat, és vidd ki a rendelést. Ha lehet, ne ess közben hasra- kacsintott rám, mire én felhúztam az orrom. Csak azért is mosolyogva és kedvesen vittem ki a tálcát. Meg is kérdezték a vendégek, hogy új vagy-e, mire mondtam, hogy ez az első napom. Nyilván visszajárnak ide. Mondjuk Ricky kávés csodája valóban nem mindennapi volt.

- Gratulálok, kisasszony, kiszállította élete első rendelését, és nem tört le a karja!- pimaszkodott a fiú, mikor visszaértem.

- Csak tudnám, miért vagy ilyen rossz véleménnyel rólam!?- sziszegtem neki, hogy a vendégek ne hallják.

- Amit eddig láttam, pont elég volt- vont vállat- De ha ügyes leszel, megmutatom, hogyan kell kidíszíteni a kávékat.

Bólintottam, elvégre tényleg kíváncsi voltam a folyamatra. A srác lehetetlen természetét meg majd valahogy csak kibírom. Vagy esetleg az éj leple alatt feldarabolom, és kidobom a Han folyóba.

Délután már több vendég volt. Voltak, akik elvitelre kérték az italokat, azoknak papír pohárba öntöttük és adtuk, akik meg bent fogyasztották, azoknak csészébe vittük ki. Nem volt olyan nagy forgalom, hogy sorok álltak volna, viszont mindkettőnknek mindig volt feladata. Amikor meg épp nem jött senki, mi is leültünk egy kicsit enni, vagy csak pihentetni a lábunkat.

Elég hamar ment az idő, bár nem mondtam volna, hogy teljesen élveztem, de képes voltam néha pár percre belemerülni a munkába, anélkül, hogy arra gondoltam volna, hogy mennyire kényszer.

Mikor 5 körül hangosan korgott a gyomrom, akkor Ricky felvont szemöldökkel rám nézett, majd felém tolta a kekszes zacsiját.

- Vegyél, ha éhes vagy!- mondta unottan, mire félretéve a büszkeséget, miszerint "én nem eszek a kajádból, seggfej!", vettem párat, és megettem.

- Áá, Park asszony!- vigyorodott el hirtelen a fiú az ajtó felé nézve. Egy idősebb ahjumma jött be, mosolyogva nézve a fiúra.

- Ricky, drágám, készíts nekem egy finom kávét, mint szoktál!- lépett a pulthoz.

- Máris. Ma is nagyon csinos, Park asszony!- bókolt a fiú, mire a néni áthajolt a pulton, és megcsipkedte az arcát.

- Te meg most is ugyanolyan édes vagy, Ricky!- kuncogott, majd leült egy asztalhoz. Nem tudtam visszatartani a nevetésem, kitört belőlem, mire a fiú kicsit pironkodva felém fordult.

- Abba lehet hagyni!

- Ijesztő a rajongói klubod- suttogtam gúnyosan.

- A tied ijesztőbb- intett egy asztal felé, ahol 3 srác bámult engem kitartóan- Lehet, hogy tényleg jó biznisz leszel. Csak kirakunk az üzlet elé, és majd vonzod az ilyen agyatlan srácokat, akiket elbűvöl egy üres fej és édes nevetés...- majd megfordult, és csinálta a kávét. Hú, Ricky! Egyszer még nagyon fejbe váglak!

*

9-kor zártunk, és már fáradt voltam nagyon. Ricky nem nagyon volt kedves velem, vagyis néha azt mondta, hogy ezt nem csinálom rosszul, vagy ügyes vagyok, hogy nem rontottam el, de hát ezzel mit kezdjek... ebből látható, hogy az ellenkezőjére számított, ami nem túl jövedelmező nekem.

A főnöknő is bejött később, elköszönt tőlünk, és ment is dolgára. A fiúval elpakoltuk a maradék dolgot, majd mikor késznek nyilvánítottuk a dolgokat, Ricky felém fordult.

- Jó kis nap volt, ugye? Szívesen meghívnálak egy italra, az első túlélt napodat megünnepelni, de sajnos dolgom van. Na nem mintha annyira nagy kedved lenne velem tölteni az időd, ugye?

- Eltaláltad. Ebből a kávézóból kilépve, én leszek megint magasabban...- mondtam neki kicsit fellengzősen.

- Helyes. Élvezd ki a hercegnőlétet. Egészen holnap reggelig. Légy pontos!- ütögette meg az arcomat, mire csak lecsaptam a karját, majd kinyitotta előttem az ajtót. Már majdnem elindultam volna az otthonom irányába, mikor megragadta a karomat, és visszahúzott.

- Még valamit elfelejtettem- fordított magával szembe- Kérni akartalak, hogy gyere holnap egy fél órával előbb!- mosolygott eszméletlen ellenállhatatlanul. Tudtam. Mégiscsak bejövök neki. Szóval nincs baj a sráccal, és nem kell megkérdőjeleznem a nemi identitását. Még jó, hogy tudtam, mit kell ilyenkor csinálni.

- Figyelj! Elhiszem, hogy több időt akarsz velem tölteni, de...

Erre hirtelen felnevetett, hogy belém fagyott a szó. Úgy kacagott, hogy az egész utca zengett belé.

- Édes, nem akarok veled egy percet sem eltölteni. Viszont valakinek fel kell mosnia a padlót, nem igaz?- paskolta meg a vállamat- Aludj jól, Yoora, holnap fárasztó nap lesz!-intett Ricky, majd hátat fordított, és elsétált. Hát ez szép volt! Ma már nem először tiporja sárba a büszkeségemet. 

Egyszer még visszakapod ezt, Ricky! Fogsz még te velem szebben beszélni!

/Folyt. köv./

My first love 3. rész [END] /Chunji/

3. rész

 

Ledermedtem, mikor a szája az enyémhez ért. Egyszerűen nem voltam képes felfogni, hogy ez most tényleg megtörténik. Igaz, Chunji épp egy kicsit ittas állapotban van, de... akkor is megcsókolt!

Képtelen voltam neki ellenállni, pedig nagyon jól tudtam, hogy az ilyennek sosincs jó vége. Nem tudtam nem viszonozni a csókot. Felemeltem a kezemet, és beletúrtam a puha hajába, még közelebb húzva magamhoz. Éreztem, ahogy belemosolyog a csókba, és megborzongtam, mikor végigsimított az oldalamon. Képes lettem volna egész életemben őt csókolni, és azt kívántam, bár megállna az idő. És csak ő létezne meg én. Mikor levegőhiány miatt eltávolodott kicsit, alig mertem a szemébe nézni. Ez meg mi a fészkes fene volt?

- Mintha a bátyád lennék, mi? Hát, ha Byung Hun-nal így viselkednél, ott már bajok lennének, Pöttöm- nevetett, és hajolt volna vissza egy újabb csókra, de hirtelen elfordítottam a fejemet.

- Ezt akartad tesztelni?- motyogtam- Hogy mit reagálok?

- Ezt is, és...- nem hagytam, hogy folytassa, lelöktem magamról, és felálltam. Megint úgy éreztem, hogy hogy én húztam a rövidebbet. Miért viselkedek ilyen szánalmasan? Egy pillanat alatt elvette az eszemet, és csókjával képes volt leigázni... anélkül, hogy tudná, mit érzek. Vagy ezek után akár sejtheti is... még jó, hogy illuminált állapotban van. Elvégre a srácok az ilyesmit elfelejtik, nem?

- Kérlek, ne szórakozz velem, Chunji! És felejtsd el holnapra, ami történt- szóltam vissza a vállam fölött, majd kiléptem az ajtón. Azonnal lerogytam a földre, és hátamat a falnak támasztottam. 

Okés, beszív, kifúj, beszív, kifúj, ez az, rendben, csodálatos, ráéreztem, csak így tovább- mondogattam magamnak, és próbáltam nem arra gondolni, hogy talán ez volt életem egyetlen olyan lehetősége, hogy közel kerüljek Chunji-hoz. De semmiképp nem akartam, hogy ez legyen belőle. Hogy Chunji szemében én is olyan legyek, aki egyszer megvolt, utána el van felejtve. Elvégre... hogy néznék utána a szemébe. Igen, jól tettem, hogy nem mentem bele jobban, mert aztán képtelen lettem volna megállni.

- Jól vagy?- lépett mellém Byung Hun, és leguggolt elém.

- Igen, csak fáradt vagyok- kamuztam, és rá mosolyogtam- Lehet, hogy hazamegyek most, és holnap reggel korán kitakarítok, míg ti aludtok...

- Szó sincs róla, hogy ilyen későn hazamenj. Aludj a vendégszobába- mutatott a folyosón kettővel arrébb lévő ajtóra.

- Ebben a ruhában kényelmetlen aludni- próbálkoztam új indokkal.

- Várj egy pillanatot- lépett be Chunji szobájába, majd két perc múlva vissza is jött, egy nagy pólóval, és egy női  sport rövidnadrággal.

- Chunji-nál mindig minden van- vigyorgott rám, majd összehúzta a szemöldökét- Amúgy nem tudod, mi baja a srácnak? Meredten bámulja a plafont, és ha kérdezem sem válaszol.

Megvontam a vállam, mert tényleg nem tudtam, mitől kerülhetett ilyen katartikus állapotba (biztos nem tőlem, elvégre nem hinném, hogy ilyen lenyűgöző nő lennék a szemébe, ráadásul még a csókolózási technikáim sem túl fejlettek...). Felkaptam a pólót és a nadrágot, majd a vendégszoba ajtót magamra zártam. Beleszagoltam a felsőbe... remek, Chunji illata volt. Garantált, hogy ma este is róla fogok álmodni...

*

Reggel korán keltem, ahhoz képest, hogy milyen későn feküdtünk le. 10-kor támolyogtam ki a fürdőbe, hogy lemossam az arcomat, vele együtt a tegnapi sminkemet. Nem vettem vissza a ruhámat, inkább maradtam Chunji pólójában és a rövidnaciban. A konyhába siettem, és csináltam egy kávét, majd az asztalra előkészítettem az aspirint. Elvégre a szőke fiúnak szüksége lesz rá. Majd a nappaliba siettem, és csípőre tett kézzel csináltam egy terepszemlét, majd egy szemetes zsákot előhalászva elkezdtem takarítani. Egy csomó szemetet, üveget, zacskót szedtem össze még a szobanövények földjébe ásva is... (én sem értem, hogyan kerültek oda) . Már két órája takarítottam, mikor a lépcső felől hangokat hallottam. És mivel régről ismerem mindkét fiút, azt is meg tudtam mondani, kinek a léptei ezek. Nem is mertem felnézni. Hallottam, hogy megtorpan, mikor észrevesz, és a tekintete szinte lyukat égetett a hátamba.

- Ott az aspirin az asztalon, Chunji- mutattam az asztal felé, folytatva a takarítást. Erre szó nélkül odament, lehúzta a gyógyszert az odakészített vízzel, és felült a pultra, hogy onnan bámuljon engem. 

- A kedvenc pólóm van rajtad- mondta- Jól áll. Szívesen neked adom.

Nem emlékszik rá! Nem emlékszik semmire!- mondogattam magamban, és egyre jobban idegesített, hogy úgy bámul rám, mintha tudna valamit, amit én nem. De nem néztem rá. Egészen öt percig bírtam...

- Mi baj?- néztem felé idegesen. Az arca nyugalmat tükrözött, ami meglepett, ezért azonnal le is kaptam róla a tekintetem.

- Nem én vagyok furcsa, hanem te- válaszolt.

- Én?- csodálkoztam.

- Hozzám sem szólsz, felém sem nézel. Nem szoktál ilyen lenni. Nem akarsz végre rám nézni?- sétált elém.

- Rád nézni?- nevettem fel- Nem is sejted, milyen régóta nézek csak rád!- szaladt ki a számon, mire megdermedt.

- Ezt hogyan érted?

Nem jöhet rá, az nagyon gáz lenne!- futott át az agyamon.

- Úgy, hogy folyton a közelben vagy, és a képedet kell bámulnom- vágtam ki magam.

- Idegesítelek?- nevetett fel hitetlenül- Vagy esetleg a tegnap esti dolog... Figyelj, az a csók...- biccentette félre a fejét. Tudtam! Nem menekülök ilyen egyszerűen.

- Sejtettem, hogy emlékszel- szakítottam félbe-  Nem kell szabadkoznod. Részeg voltál. Én meg pont kapóra jöttem volna neked egy kis szórakozásra. Elvégre nem sikerült az este becsajoznod. Felejtsük el- legyintettem- Amúgy, rájöttem, hogy tegnap bunkó voltam azzal a sráccal, akit elküldtél. Fel kéne hívnom, neked megvan a száma?- kérdeztem, csak hogy ne tűnjek olyan szánalmasnak.

- Hagyd abba!- szólt rám, szemét lehunyva.

- Miért, egész jól nézett ki, bár nem pontosan az esetem. De mindenki érdemel egy esélyt...

- Azt mondtam, hagyd abba, Pöttöm!- már szinte kiabált, és dühös szemeit rám szegezte.

- Ne hívj többet így...- akadtam ki én is- Nem vagyok már olyan kicsi, mint hiszed!

- Azt hiszed nem tudom? Szerinted egy gyereket látok benned?

- Nagyon úgy tűnik- fújtattam.

- Ezek szerint nagyon tévedsz- állt közvetlen elém- Azt hiszed a tegnapi azért történt, mert nem volt nálad alkalmasabb a közelbe? Igen, együtt nőttünk fel, és ezzel együtt változtál meg a szemem előtt. Mindig is vártam arra, hogy meglássam, mi lesz belőled. Nem olyan voltál, mint a többi lány. Ráadásul mióta a gimi elkezdődött, csak Changjo-val láttalak, persze, hogy úgy gondoltam, hogy együtt vagytok. És mivel boldognak láttalak, eszem ágában sem volt közbeszólni...

- Ez nem volt túl meggyőző- fontam össze a karomat- Nem tudsz meggyőzni. Egyszerűen csak próbálsz indokot találni arra, amit tegnap este tettél, de mondtam, hogy ez nem szükséges. Szükséged volt valakire, aki...- azonban nem tudtam befejezni a mondatot, mert a derekamnál fogva magához rántott egy csókra. Ahogy a puha ajkai ismét az enyémhez értek, elfelejtettem, mit is akartam mondani. 24 órán belül már másodjára éreztem magam a mennyországban. Azonban nem tartott tovább pár másodpercnél, mert eltávolodott, és a homlokát az enyémhez támasztotta.

- Nem engedem, hogy újra felkeresd azt a srácot. Nem engedem, hogy bárki is a közeledbe menjen. Önző vagyok, de mit tehetnék... És továbbra is Pöttöm leszel... a világ legédesebb, legdögösebb, legszebb, legimádnivalóbb Pöttöme- mosolyodott el. Az én szívem meg megállt egy pillanatra. Ez azt jelenti, hogy... ez mit jelent? Csókolóztunk egyet, mert jól esett, vagy ez akár már leánykérésnek is felfogható volt...? Eleve az nyűgözött le, hogy valamit érez irántam. És nem úgy, mint egy idegesítő kistestvér iránt.

- Mi ez a fej? Pedig életem legszebb vallomása volt...- sóhajtott.

- Csak nekem találtad ki, vagy már évek óta ezzel hódítasz?- húztam el a számat, mire a vállamnál fogva eltolt magától.

- Te aztán tudod, hogyan öld meg a hangulatot!- nevetett hitetlenkedve, és a kezemet megragadva, ujjainkat összefűzve elkezdett húzni az emelet felé.

- Chunji nem hinném, hogy… ez jó ötlet- motyogtam, mikor a szobájába rántva elengedett, az ágy alá hajolt, és kihúzott egy dobozt.

- Csak így tudlak meggyőzni- vonta meg a vállát, kinyitotta a dobozt, és két perc keresgélés után a kezembe nyomott egy kicsit réginek tűnő borítékot- Nyisd ki!- sürgetett a fiú, mire feltéptem a borítékot. Pár formára vágott papírfecni hullott ki. Pont, mint egy kirakós. Kérdőn néztem rá, ő meg csak a vállát vonta.

- Nyugi, nem ezer darabos- vigyorgott, én meg visszafordultam a handmade puzzle felé. Valami írás volt rajta, pár perc alatt meg is találtam az összes darab helyét. Még jó, hogy tényleg csak 10 darabja volt. És meredten néztem a szöveget, ami kijött.

Pöttöm,

Ne mondd el Byung Hun-nak, de… azt hiszem szeretlek.

De nem ez volt a legmegdöbbentőbb, hanem a dátum. 7 évvel ezelőtt íródott.

- Chunji…- motyogtam- Ez meg mi?

- Életem első és egyetlen szerelmes levele- pirult el egy kissé.

- És miért nem kaptam sosem kézhez? Meggondoltad magadat? Vagy…

- Hogy adtam volna oda, mikor pont akkor jelentetted be, hogy belezúgtál valakibe? 13 éves voltam, és reménytelenül szerelmes beléd. Ne szórakozz, hiába voltál nálam jóval fiatalabb, mindig magadra vontad a figyelmet. Ilyen voltál, és vagy még ma is…

- Ez azt jelenti, hogy…- gondolkoztam el.

- Igen, Pöttöm, azt jelenti, hogy marhára bejössz- lépett közelebb- Próbálkoztam, más lányokkal, de egyik sem volt olyan, mint te. Belőled csak egy van, Pöttöm. Tudod, mennyire utáltam Changjo-t is, amiért boldognak tűnsz mellette?

- Nem tudom elhinni…- motyogtam. Ez tényleg velem történik? A fiú, akit annyira szerettem, tényleg viszontszeret.

- Akkor jól figyelj- nézett mélyen a szemembe- Szeretlek…- ragadta meg a derekamat- Szeretlek...- hajolt közel az arcomhoz, majd a következőt már az ajkamra lihegte- Szeretlek!- ekkorra már teljesen magához húzott és megcsókolt. Az én szívem meg hevesen dübörgött, szinte kiszakította a mellkasomat. Szeret. Chunji szeret! Egyre szenvedélyesebbé váltunk, majd ismét az ágyon kötöttünk ki.

- Amúgy ki volt az a seggfej, akibe belezúgtál?- suttogta, mikor egy percre eltávolodott.

- Az a seggfej te voltál- nevettem fel, mire hitetlenül nézett rám, majd mikor leesett neki a dolog csodálkozással vegyes ámulattal nézett rám, ezért folytattam- Igen, Chunji nagyon régóta várok erre a percre én is…

- Én azonban reméltem, hogy ez a perc sosem jön el- hallottuk az ajtó felől, mire rémülten odakaptuk a fejüket, és egy ajtófélfának támaszkodó, bíráló tekintetű Byung Hun-t pillantottunk meg. Kicsit zavarba jöttem. Na jó, rohadtul zavarban voltam.

- Haza kell mennünk. Láttam, már rend van. Leszállnál a húgomról?- kérdezte Chunji-t.

- Nem igazán akarok. Nagyon kényelmes- vigyorgott vissza a szőke fiú, amitől vörösre gyúlt a képem.

- Öhm… majd folytatjuk a beszélgetést Chunji- másztam ki alóla, mire csalódottan elengedett.

Byung Hun mellé sétáltam, közben megigazítottam az itt ott elcsúszódott ruhámat, de még visszafordultam a szőke fiú felé.

- Gyere át délután. Még oda kell adnom a születésnapi ajándékodat- vigyorogtam rá.

- Már megkaptam a legszebbet, amit lehetett- kacsintott rám, mire a bátyám felsóhajtott.

- Húgi, mit műveltél a legjobb haverommal? Csak az arcára kell nézni, hogy lássuk, milyen menthetetlenül szerelmes. Ez undorító- motyogta, mire vállba vertem.

- Menjünk- pironkodtam- Te meg majd gyere!- kiáltottam hátra, és kifutottam a házból

- Igen, szeretem Chunji-t, már 7 éve- mondtam bátyámnak, mikor utolért- És nem érdekel, hogy mit mondasz, akkor is vele akarok lenni- szegtem fel a fejem.

- Boldog leszel így?- húzta a száját a bátyám.

- Én vagyok a világ legboldogabb embere- suttogtam a rózsaszín ködömben.

- Akkor ki vagyok én, hogy az utadba álljak?- borzolt a hajamba, és nyomott egy puszit a homlokomra, de még elmotyogta- Kezdhetek új legjobb havert keresni, mert ezentúl Chunji sem miattam jön majd hozzánk! De hát régen is elvoltunk hárman…

Erre egyszerre nevettünk fel, és legszívesebben belekiabáltam volna a világba, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere.

*

Chunji azt mondta, hogy átjön ötre, ezért már tűkön ültem. Legalább egy órát beszéltem Changjo-val, mondjuk inkább csak én szövegeltem. Nem volt olyan ugyan, mint amilyen egy lány lett volna, elvégre nem kérdezett olyanokat, hogy részletezzem a csókot, de tudtam, hogy együtt örül velem. Persze azt azért közbeszúrta, hogy azalatt a 7 év alatt, míg én végre elértem az álmaimat, hány Windows operációs rendszer frissítés volt, hány Harry Potter rész jött ki, majdnem két kormányváltás volt, és ő is 10-szer vágta azóta a kutyája szőrét. Igen, számítottam tőle valami hasonlóra. De nem bántam. Ha 7 év kellet,t hát 7 évet adtam neki. Megérte. 

Ő is elmondta, hogy elhívta végre randizni Ha Ni-t a következő zongoraóra előtt. Ennek én is örültem, elvégre tudtam, hogy mennyire ette a fene azután a lány után.

Mikor csöngettek, szinte rohantam ajtót nyitni és a fiú nyakába ugrottam.

- Hiányoztam?- vigyorgott rám a kisfiús mosolyával.

- Ugyan, 7 évet tudtam rád várni, ez a pár óra már semmiség volt- ragadtam meg a kezét, és húztam magammal a házba. A szüleim meglepődve nézték a jelenetet, mire Chunji megtorpant.

- Öhm.. Jó napot, szeretnék bemutatkozni- motyogta félszegen.

- Ismerünk, Chunji, 20 éve, még mindig nem ment ki az összes alkohol a tegnap este után?- nézett fel anyukám vigyorogva a fiúra, aki tényleg mintha a fia lett volna.

- De nem úgy ismeritek, mint a leendő vejeteket- szólt közbe Byung Hun gonoszan vigyorogva. Köszi tesó, rád is lehet számítani…

- Igen, anya, mától Chunji a barátom- mondtam a döbbent képű szüleimnek, majd húztam magam után a szobámba a fiút, hogy hagyjuk az ősöknek megemészteni az információt. Az asztalhoz léptem, a becsomagolt dobozhoz, és odaadtam a fiúnak.

- Boldog szülinapot, Chunji- mosolyogtam rá, és nyomtam egy puszit az arcára.

- Ennyi? Egy puszi, semmi több?- nézett rám kihívóan.

- Nézd meg előbb!- intettem a doboz felé, mire elkezdte széttépni a csomagolást, és a doboz láttán elvigyorodott.

- 1000 darabos puzzle?- vonta fel a szemöldökét.

- Igen, gondoltam ne unatkozz. Inkább puzzle-zz, mint más lányok után rohangálj- csaptam a vállára.

- A helyzet az, hogy a puzzle kezd már egy kicsit unalmas lenni- sóhajtott.

- Unalmas?- csodálkoztam.

- Éppen ezért új szabályokat kéne bevezetni- folytatta huncutul vigyorogva.

- Megreformálod a kirakós játékszabályait?- nevettem hitetlenül.

- Igen. Első szabály: ezentúl csak közösen rakjuk ki. Második szabály: minden berakott darabka után kapok egy csókot. Na, mit szólsz?

- Hmm- gondolkoztam el- Ezer csók nem túl sok egy ilyen kirakósért?

- Dehogy… Csak azt ne tudom, mit tegyünk, ha ki van rakva az egész…- gondolkozott el.

- Akkor majd szakítsunk- vontam meg a vállam pimaszul, de a fiú azonnal rám kiáltott.

- Hjá! Bolond vagy?

- Jól van. Van más mód is. Tudod, a boltban ahol vettem, volt még nagyon sok puzzle. 1000, 2000, 5000 darabos… Azt hiszem nem kell félni- vigyorogtam, mire a derekamnál fogva magához húzott, és a szemembe nézett.

- Remek! Akkor azonnal elmegyünk abba a boltba, és megvesszük az összeset- húzta féloldalas vigyorra a száját.

- Ennyire szereted a puzzle-t?- nevettem fel.

- Nem. Ennyire szeretném, azt az 1000, 2000, 5000 csókot- kuncogott, majd ajkamhoz hajolt, hogy az elsőt be is hajtsa.

[THE END]