My first love 1. rész /Chunji/

1. rész

Meredten bámultam ki a osztályterem ablakán. Még teljes 45 perc volt hátra a mai napból, de már most úgy éreztem, hogy végem van. Miért rakják a matekórát a pénteki nap végére? Kész kínzás... Mellettem a legjobb barátom, Changjo hajtogatott a matekfüzete lapjaiból hajókat, már majdnem egy egész hadiflottája volt. Igen, ez a mai nap termése. Tegnap repülőket hajtogatott. Nem is csoda, mindjárt itt az év vége, a tanár meg a sinus-cosinus egyenletekről beszél. Fárasztó...
Inkább lehunytam a szemem, és elkalandoztam a gondoltaimmal. Eszembe jutott a szőke haja, a mókás nevetése... Hogy lehet valaki ennyire aranyos?

Arra eszméltem, hogy egy papírgalacsin landol az arcomon. Changjo felé néztem, ahonnan valószínűleg érkezhetett. Ő csak egy mondatot tátogott felém:

- A tátott szádra céloztam, csukd be.

Csak egy fintorral válaszoltam, és visszanéztem az ablak felé. Már csak 40 perc...

Talán furcsa, hogy egy fiú a legjobb barátom, de hát fiúk között nőttem fel. És még mielőtt bárki is azt hinné, hogy valaha volt vagy lesz esetleg most van valami több is barátságon kívül közöttünk Changjo-val, akkor most tisztázom: ez nincs így. Igenis lehet barátság fiú és lány között. Meg ő amúgy is az egy évvel alattunk járó Ha Ni- ba volt belezúgva már majdnem egy éve. De pont olyan szerencsétlen mint én (bár én még mindig tartom a rekordot azzal a 7 évvel) így még mindig nem merte bevallani neki az érzéseit. Igen, a 7 év nekem is hosszú idő, de nem olyan egyszerű a helyzet, mint hinnétek. Ez nem olyan, hogy elé állok, és megmondom, ha meg nem akarja a dolgot, nem kell többet látnunk egymást. És nyilván nem akarná. Azt hittem, hogy mikorra 17 éves leszek, addigra lesz egy barátom, őt meg elfelejthetem végre. Sajnos nem így történt. Még most is ugyanannyira vágytam annak a fiúnak a közelségére, mint pár éve. Sőt, ha lehet, jobban is.

Végül, fogalmam sincs, hogy telt el az a 40 perc, de mikor kicsöngettek, az egész osztály egyszerre hallatott egy megkönnyebbült sóhajtást. Valahogy éreztem, hogy nem vagyok egyedül, és a többiek is úgy vannak vele, hogy a hátuk közepére sem kívánják a matekot.

Changjo sétált mellém, és felült a padom tetejére, pont mikor a kockás mateklapot próbáltam kihúzni alóla, de elkéstem. A papír kettészakadt, de csak a vállamat vonva összegyűrtem, és megcéloztam vele a kukát. Úgysem írtam rá semmit, felesleges lenne sírni érte.

- Mitől van ilyen rossz kedved?- dobta felém az üdítősüvegét, mire meghúztam. Tudta, hogy az a kedvencem.

- Csak fáradt vagyok- ráztam meg a fejem, és a vállamra kaptam a táskám, majd megindultunk az iskolából kifelé.

- Akarod, hogy megmutassam a tegnap vett videó-játékot?- kérdezte Changjo, mire felcsillant a szemem. Már régóta kíváncsi voltam rá, hogy milyen, de még nem volt alkalmam kipróbálni.

- Igen, de azt mondtam anyának, hogy hazamegyek suli után, szóval miután beugrottunk hozzátok, menjünk hozzánk! Tegnap amúgy is csináltam pizzát, remélem Byung Hun nem ette meg az összeset- gondolkoztam el, mikor eszembe jutott az éhes feje, ahogy tegnap rávetette magát.

- A bátyádat ismerve már nem maradt belőle sok- nevetett a legjobb barátom.

- Mostanában nagyon sokat eszik, a vizsgaidőszakkor mindig ilyen. El sem hiszem, hogy pár év múlva mi is ott fogunk tartani- sóhajtottam fel. Elvégre még fogalmam sem volt, merre tovább a középsuli után.
Az út tegnapi részében megbeszéltük azokat a dolgokat, amiket a napközben nem tudtunk, a tegnapi focimeccset, a Naruto új részét, és azt, hogy sikerült helyet foglalnia a következő sziklamászás tanfolyamra. Igen, csupa fiús dolog, mégis ezek közben éreztem magam jól, hiába mondta Changjo és Byung Hun is, hogyha nőiesebben öltöznék, akkor gyönyörű lány lehetnék, minden fiú belém esne. De én jobban szerettem a tornacipőt, rövidnadrágod, kényelmes felsőkkel. Elvégre az egyetlen, aki nekem tetszett, azt úgysem néz rám nőként, hiába vennék fel toronymagas sarkú cipőt. Csak hülyét csinálnék magamból előtte. Bár igaz (bár a bátyámat elnézve ez nem is olyan hihetetlen), hogy szép arcom volt. De minek?

Beugrottunk hazafelé Changjo-ék házába, még szerencse, hogy pont útba esett, majd 5 perc múlva otthon is voltunk. Ez a szerencséje azoknak, akik nem laknak messze a sulitól.

- Sziasztok!- kiáltottam be a házba és ledobtam a kanapéra a táskámat. Bár nem értettem, hogy minek a többes szám, elvégre csak a bátyámnak kellett otthon lennie, anyuék sokáig dolgoztak.

- Szia húgi!- dugta ki a fejét a konyhából Byung Hun, a kezében egy pizzaszelettel. Sejtettem, hogy most is tömi a fejét. Bementem a konyhába, hogy megnézzem, mennyit hagyott a tegnapi alkotásomból, mikor megpillantottam egy szőke fejet. Lépteimre hátranézett, és megvillantotta tökéletes mosolyát.

- Szia Pöttöm!

Kész. Meghaltam. Még pizzaevés közben is jól néz ki. Pedig maszatos az arca a paradicsomszósztól. És az elmaradhatatlan becenevem...

- Szia Chunji!- nyögtem ki nehezen. Mindig ezt a hatást váltotta ki belőlem. Ledermedek, és zavarba jövök. 

Chan Hee (akit a haverjai, és én is Chunji-nak hívtunk) mióta a világ világ, a bátyám, Byung Hun (hogy menőbb legyen, L.Joe) legjobb haverja. Csak 3 évvel idősebbek nálam, de ez a korkülönbség még kis taknyos kölykökként nagy volt. De én akkoriban mindig velük akartam játszani. Így történt, hogy fiús lány lettem. Lassan bevettek a játékokba, és igazán jóban voltam Chunji-val is. Együtt játszottunk Star Wars-osat, együtt legóztunk, együtt rohangáltunk a játszótéren. Csak aztán... 10 éves koromban kezdtem fiúként gondolni a szőke srácra. Helyes lett az évek alatt, mostanra meg kész casanova. Az ő szemében pedig, mint ahogy azt a Pöttöm elnevezés is mutatja, még mindig a kis hugica voltam. Így egyre többször húztam ki magam a közös játékokból, egy idő után meg már, mikor nagyobbak lettek ők is, ők hagytak engem. A pubertás 16- 17 éves fiúknak nyilván gáz volt a kishúgot magukkal rángatni valahova. Ezért én csak élménybeszámolókat hallgattam a jobbnál jobb bulikról, és a srácok szebbnél szebb barátnőikről. És közben fájt a szívem. Az utóbbi időben ráadásul megint nagyon sokat volt nálunk a srác. Persze, hogy még egy egyetemre is mentek. Örültem, ha láthatom, de igazából fájt is, mert így sosem tudom elfelejteni. De hát hogy is lehetne őt...

Örültem, hogy a gimiben legalább megtaláltam Changjo-t, aki olyan volt, mint én, így kiegészítettünk egymást. 

- Milyen napod volt?- kérdezte Byung Hun.

- Szerinted?- kérdeztem vissza még mindig zavarban, amit az első pár perc okoz, ha látom őt.

- Na, maradt abból a pizzából?- jött be mögöttem Changjo a konyhába.

- Á, te is itt vagy?- nézett fel Chunji és intett a barátomnak.

- Ne viccelj, össze vannak nőve!- nevetett a bátyám- Konkrétan alig látom őket külön külön.

- Nem annyira, mint ti- vágtam vissza- Remélem hagyatok a pizzából- néztem meg a pizzám... helyét.

- Majd csinálok neked valamit Pöttöm- nézett rám engesztelően mosolyogva Chunji. Bár ne lennél ennyire hatásos!

- Nem kell- csóváltam a fejemet- Mit terveztek a hétvégére?- kérdeztem, miközben öntöttem magamnak és Changjo-nak egy kis innivalót.

- Holnap buliba megyünk- felelt a tesóm.

- Akkor ismét újabb csajjal állítotok haza- húztam el a számat. Istenem, de sokszor végignéztem már ezt a jelenetet. És mindig ugyanannyira zavart. És mindig ugyanannyira nem tudtam ellene mit tenni. Elvégre mi lenne, ha elmondanám Chunji-nak, hogy bele vagyok zúgva? Visszautasítana, utána persze furcsa lenne ide jönnie a bátyámhoz... kész katasztrófa lenne.

- Miért nem jössz el, és nézed meg, hogy nem vagyunk olyan szörnyűek, mint hiszed?- vonta fel a szemöldökét Chunji, és beleborzolt a hajamba. Helyes, már megint ott vagyunk, ahol 5 éve... Remek.

- Semmi kedvem ilyen helyekre járni- motyogtam.

- Jövő héten kénytelen leszel. Te is Changjo. Tudjátok, akkor lesz a szülinapi bulim!- vigyorgott a szőke fiú. Kelletlenül bólintottam, majd felmarkoltam egy zacskó chipset, a poharainkat, majd a szobám felé húztam a legjobb barátomat. 

- Fent leszünk, de nem hinném, hogy hiányozni fogunk- szóltam vissza.

A szobámban letörten dőltem el az ágyamon.

- Reménytelen vagy. Én azért 7 éven keresztül ezt nem bírnám!- csóválta a fejét Changjo, mire kapott a képébe egy párnát.

- Inkább játszunk- sóhajtottam reményvesztetten- Abban legalább van sikerélményem.

*

Másnap Changjo elutazott vidékre a nagyszüleihez, így egyedül maradtam. Tanuláshoz nem sok kedvem volt, így kiborítottam a még szülinapomra kapott 1000 darabos puzzle-t, és azt kezdtem el kirakni. Közben végig Chunji-n járt az eszem. Ma este megint elmennek bulizni. Pedig már két hónapja nem volt barátnője. 

Na nem mintha reménykedtem volna valamiben. Mondjuk már 20 éves volt, én meg 17, az ilyen korban már nem számítana sokat, de nyilván látott milyen voltam, így sosem leszek a szemében nő. Ez van. Nekem is ilyen srácot kellett találnom...

Gondolataimból kopogás riasztott fel.

- Igen?- szóltam ki, mire gondolataim tárgya dugta be a fejét- Chunji? Mit keresel itt?- lepődtem meg.

- Szia Pöttöm! L.Joe?- kérdezte.

- El kellett mennie valahová, azt mondta, egy órán belül itt lesz- válaszoltam. Hát persze... már azt hittem, hogy hozzám jött? Nem is áltatom magam ilyennel.

- Puzzle?- lépett beljebb, és megnézte a képet, amit éppen ki akartam rakni. Egy éjszakai felvétel volt Szöul egyik palotájáról. Bólintottam, és elfordítottam a fejemet.

- Csatlakozhatok, míg a bátyád megjön?- kérdezte. Az ő hangja is kicsit távolságtartó volt. Nem értettem, hogy miért. Társaságban mindig közvetlen, egy kicsit pimasz és pofátlan. Mint mindig volt. De én így szerettem. Bár már nagyon régen volt, hogy csak ketten csináltunk valamit. Régen mindig hármasban játszottunk.

- Szeretnél?- lepődtem meg.

- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, hogy mennyire szeretem a puzzle-t. Nem emlékszel régen hányszor versenyeztünk, hogy ki rakja ki hamarabb?- ült mellém, és vállával meglökött. Hát persze, hogyne tudnám, mennyire szerette az ilyesmit. Miatta kedveltem meg az ilyen tevékenységeket.

- Akkor csatlakozz- vontam meg a vállamat, mintha teljesen mindegy lenne. Holott a pulzosom hirtelen megugrott, hogy ő is a szobában tartózkodott. Pár percig csendben kerestük a darabokat, mikor felnevetett.

- Emlékszel, mikor az egyik versenynél nyerésre álltam, de te nem akartál veszíteni, így bekaptad lenyelted a kirakósom egyik darabját?

- Hogy felejthetném el- nevettem fel én is- Mondjuk annyira nem volt vicces, mert a torkomon akadt- kacagtam még jobban.

- Bizony Pöttöm, nagyon megijesztettél minket akkor... És a kórházban azt mondtam neked, hogy te nyertél, csak hogy felvidulj!

- Bolondok voltunk!- pirultam el.

- Még most is azok vagyunk!- kacsintott rám- És... Changjo-val jól megvagytok?- kérdezte.

- Changjo-val? Mi baj lenne?- néztem rá, mire csak megvonta a vállát. Oké.

- Megváltoztál- motyogta mosolyogva- Már nem istenítesz L.Joe-t és engem.

- Volt valaha így?- nevettem fel.

- Igen. Oppa, hadd játsszak veletek- imitálta kislányos hangon, mire a vállára csaptam.

- Ilyen sosem volt- húztam fel az orrom.

- Dehogynem. Most már nem sok időt töltünk együtt, Pöttöm, pedig szórakoztató veled lenni!- vigyorgott rám, amitől ismét el kellett fordulnom, ha nem akartam, hogy meglássa a vörös fejem. Miért kell ilyeneket mondania? Csak hamis remény költözik a szívembe.

- Ti vagytok már nagyfiúk, akik nem foglalkoznak a hugicával- mondtam gúnyosan.

- Szeretnéd, ha foglalkoznék veled?- vonta fel a szemöldökét, mire ismét zavarba jöttem.

- Inkább rakjad a puzzle-t- böktem a kirakós felé, és belemélyedtem én is, már amennyire emellett a tökéletesség mintaképe mellett lehetett. Főleg nem azt nézni, ahogy teljesen rákoncentrál a darabok keresésére...

Nem beszéltünk utána magunkról, csak próbáltuk megtalálni a kép szélének összes darabját.

- Már csak egy hiányzik- motyogta Chunji, miközben beletúrt a darabok közé. 

- Okés, az nyer, aki előbb megtalálja, és berakja a helyére- húztam vigyorra a számat, és elkezdődött a darabka keresése. Vagy öt percig némán kerestük, majd egyszerre nyúltunk a darabért.

- Én láttam meg hamarabb!- próbáltam magamhoz húzni a darabot, de a másik végén ő fogta erősen.

- Ez nem számít- vigyorgott rám, amitől általában defibrillátor kell hozzám, de erőt vettem magamon és nem gyengültem el.

- Na, oppa!- próbáltam rá hatással lenni, de csak felnevetett. Egy váratlan pillanatban sikerült kihúznom az ujjai közül, de mivel kikerült a szorítása alól, ezért a váratlan engedéstől hátradőltem. Chunji ezt azonban úgy élte meg, hogy még mindig megy a harc a darabkáért, ezért szinte rám vetődött.

- Úgyis az enyém lesz, Pöttöm- nevetett, mire én próbáltam a markomba rejteni a bizonyos darabot.

- Csak szeretnéd!- próbáltam lerázni magamról, de csak annyi lett az eredménye, hogy véletlenül hátravágódtam, ő meg egész testsúlyával rám esett. Ettől a váratlan közelségtől ledermedtem. Pár centire volt az enyémtől a feje. Látszólag ő is meglepődött, mert kicsit eltátotta a száját. Csak képzelődtem, vagy tényleg gyorsan vert a szíve? Vagy csak a sajátom dobog a fülembe is? Így feküdtünk pár másodpercig, némán, egymást bámulva, tele kérdésekkel, mikor rájöttem, hogy valami nem stimmel. Egy pillanat után arra is rájöttem, hogy mi ez.

- Chunji...- motyogtam döbbenten.

- Igen?- kérdezett vissza halkan, visszafogottan.

- A mellemet fogod- préseltem ki magamból.

- A melledet fogom...- motyogta utánam, majd lenézett a kezére, ami valóban a mellemen nyugodott. Erre azonnal elkapta a kezét, és felpattant.

- Bocsi, Pöttöm! Nem volt szándékos- nevetett fel zavarban.

- Tudom- húztam el a számat.

Pár percig csak néztük egymást, és azon gondolkoztunk, hogy mit mondjunk, mármint én személy szerint ezen gondolkoztam.

- Öhm...- köszörülte meg a torkát- Hol van a darabkája?

Erre körbenéztem. A kezembe már nem volt.

- Fogalmam sincs!- motyogtam, mire összenéztünk, és már kitört volna belőlünk a nevetés, mikor hallottam, hogy a bejárati ajtó csapódik.

- Azt hiszem itt van Byung Hun- mondtam, és hátat fordítottam neki, hogy ne lássa a csalódott arcomat.

- Akkor megyek- hallottam a hátam mögül, majd nyílt az ajtó- A bulira meg mindenképpen várlak. Nélküled nem lenne ugyanaz, Pöttöm!- tette hozzá, majd kisietett.

Nem lenne ugyanaz? Dehogynem. Ő ugyanúgy nem vesz észre.

Pöttöm... mikor esik már le neki, hogy már nem is vagyok olyan pöttöm, mint hiszi?

/Folyt. köv/