Aznap este nem aludtam túl jól.
Azon járt az agyam, hogy pontosan hogyan is deríthetnénk ki a dolgokat.
Végül mikor sikerült is elaludnom,
valami iszonyat hülyeséget álmodtam, Min Soo-val, Rokhyun-nal és furcsa
drogbárókkal.
Másnap
az edzés ismét furán alakult. Ezúttal C.A.P úgy csinált, mintha nem is ismerne,
nem is foglalkozott velem. Komolyan mondom, beleőrültem a
hangulatingadozásaiba. Kezdtem úgy érezni, hogy vagy magamat, vagy őt nyírom ki.
Délután
meg úgy terveztem, hogy meglátogatom ígéretemhez híven Lee Min Sok
csoportvezetőt. Egyedül Rokhyun dobta fel a kedvemet valamelyest, és bár
zavarta, hogy nem mondom el hogy egészen pontosan mi is a bajom, miért vagyok kedvtelen, végig lökte a
bugyuta vicceit, ezzel rávéve engem is a nevetésre.
Nagy felfordulás volt az őrsön mikor
beértem. Abban sem voltam biztos hogy bent lesz e a csoportvezető,de
szerencsére a helyén találtam, az irodájában. Kopogásomra fel sem nézett.
- Igen?- kérdezte.
- Jó napot- köszöntöttem mosolyogva.
- Hae Ra?- nézett fel döbbenten.
- Remélem nem zavarom...
- Dehogyis. Neked mindig szabad ide a bejárás.
Kedvenc diákom vagy!
És én most akarom ezt kihasználni....
- Ne mondjon ilyet csoportvezető...!
- De hát ez az igazság. Ritka az ilyen jó fejű
tanonc.
- Köszönöm…- pirultam el.
- És… miért is kerested fel az
irodámat most?- fordult felém végre teljes testtel.
- Hát… ugye a múltkori ügy… eléggé
váratlan volt. Min Soo nyomozóval elég kellemetlen helyzetbe kerültünk. És
eléggé bánt, hogy nem tudtunk jobban kijönni a helyzetből. Kicsit leblokkoltam
én is élesben. És… nem tudom, hogy az ügy haladt e valamit előre… jó lenne
tudni, hogy mibe is tört bele a mi fejszénk…
- Hát…- kis mosoly játszott a szája
sarkában- Azt hiszem, ezt nem lenne szabad elmondanom…
- Mit titkolnak el?- kérdeztem
halkan, lehajtva a fejem. Eléggé rosszul éreztem magam, hogy így kihasználom
mentoromat.
- Hae Ra…- sóhajtott fel az öreg-
Nem árulhatunk el mindent az ügyről. Nekem elhiheted, hogy nagyon szívesen
beavatnálak, hisz ti végigszenvedtétek azt az estét. De… Amit elmondhatok, az
annyi, hogy ez az a szervezet, amivel már egyszer, egy éve volt dolgunk, de
végünk nem értük őket utol, mert Japánba menekültek. A WIND. Most úgy tűnik, hogy
visszatértek. Ez volt a második ilyen eset, amit jelentettek. Sajnálom, de
többet tényleg nem mondhatok…
- Értem- hajtottam le a fejemet- De
ha elkapják őket, akkor értesítene, csoportvezető?
- Mindenképpen!- mosolygott
szélesen- De most ne ezzel foglalkozz, hanem a tanulmányaiddal. A te részedről
eltekintjük a gyakorlatot. Hisz senki másnak nem volt olyan élményben része,
mint neked, és Bang Min Soo-nak. Éppen ezért őt is kivettük abból az egységből.
Most pedig menj, sok dolgom van.
- Rendben. És… köszönöm- hajoltam
meg, majd kisétáltam az ajtón. Így is többet tudtam meg, mint gondoltam volna
még reggel. Szóval egy évvel azelőttről még kéne lennie anyagnak, ami közelebb
vihet az elkövetőkhöz… Remek. Megkeresem Min Soo-t, és elmondom neki!
Biztos voltam benne, hogy bent lesz
az őrsön, de nem láttam a helyén. Mivel nem is akartam túl feltűnően keresni,
elvégre mi dolgom lett volna vele, ráadásul minek mászkál egy akadémista az
őrsön belül szabadon, ezért lazán az irodák felé sétáltam, de sehol nem láttam.
Francba, most kell eltűnnöd?-
mérgelődtem magamban, de közben elmosolyodtam, mikor elgondolkoztam, hogy
ilyenkor is biztosan az aktákba temetkezik.
Betértem a mosdók folyosójára,
mikor a folyosó végéről, ahol egy raktárhelyiségre lehetett kanyarodni,
hangokat hallottam. Vagyis, olyan volt, mintha C.A.P hangját hallanám.
Neki volt ilyen jellegzetes, mély hangja. Csak valami nem stimmelt…
Összehúzott szemekkel közeledtem a
sarok felé, és mikor kilestem mögüle, és akkor az ajkamba kellett harapnom,
hogy ne adjak ki semmilyen hangot a meglepődöttségtől. Min Soo nem volt
egyedül, hanem Sung Mi nyomozónővel… öhm… elég közel egymáshoz. Mármint drága
nyomozótársam a hátát a falnak döntötte, úgy hagyta, hogy a nő egészen
hozzásimuljon, és az inge nyakát piszkálja, közben valamin nevetgéljen.
Hirtelen elöntött a düh. Utáltam
őket. Miért…? Miért? Miért csinálják ezt? Fogalmam sincs, miért idegesített, de
valahogy annyira utáltam Sung Mi nyomozónőt abban a pillanatban, és valahogy be
kellett vallanom magamnak… én akartam a helyében lenni. Nem tudom, honnan jött
ez a nevetséges gondolat, de így volt. C.A.P-hez simulni… Jesszus, Hae Ra,
miket gondolsz?
Talán belezúgtam volna Min Soo-ba?
De hát semmit nem tett érte, hogy odalegyek érte, akkor meg miért? Ez
lehetetlen… Csak, mégis…
Már azon voltam, hogy hátat
fordítok, mikor meghallottam C.A.P hangját.
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet,
Sung Mi...- odanéztem, hogy ezt vajon mire mondta, és láttam, hogy a nő éppen a
szájához hajolt volna, hogy megcsókolja.
- Jaj, Min Soo… mi bajod van? Napok
óta furcsa vagy… Amióta volt az a félresikerült incidens, azzal a tanonccal.
Azóta mintha nem lennél önmagad. Csak azt akarom, hogy lazíts egy kicsit- tette
a vállára a kezét az a ribanc… bocsánat, nyomozónő.
- Figyelj, értékelem, hogy segíteni
akarsz, de ez nem old meg semmit.
- Dehogynem. Hidd el nekem.
- Nem, Sung Mi, nem. Nem használlak
ki, nem vagyok olyan.
- Oh, Min Soo… minden pletyka rólad
arról szól, hogyan fekteted meg még a diákjaidat is. Nehogy már egy csókot
sajnálj tőlem. Azelőtt nem voltál ilyen visszafogott…
- Értsd meg, hogy a pletykák
egyáltalán nem igazak. Csak az idióta kiscsajok imádják ezt terjeszteni. Nem
tehetek róla, hogy így nézek ki, és ilyen hatást váltok ki belőlük…
- Valóban nem. Éppen ezért…- a nő
odahajolt, és tiltakozást sem várva a másik szájára tapasztotta sajátját.
Mekkora egy ribanc… és mi az hogy
nem igazak a pletykák…? Micsoda kurafi… Mégis, miért fáj ezt nekem látnom?
Fintorogtam egyet, és menni készültem.
- Sung Mi, mondtam, hogy…- ekkor
felnézett, és tekintete találkozott az enyémmel. Szeme nagyra nyílt,
belefagyott a szó, én meg abban a pillanatban hátra arcot vágtam, és elkezdtem
rohanni a folyosón. Biztos rohadt mérges rám, amiért látom az ilyen jeleneteit…
de hát könyörgöm, miért az őrsön?
Azonban nem jutottam messze a
folyosón, mert utánam szaladt, megfogta a karomat, és elkezdett húzni maga
után, rám sem nézve. Egészen a tetőudvarig húzott, nem törődve pár nyomozó és
rendőr furcsa pillantásával.
- Min Soo, engedj el!- rivalltam
rá, mire végül elengedte a kezemet.
- Mit kerestél itt?- fordult felém.
- Nem egyértelmű? Min Sok
csoportvezetőt, utána meg téged… Csak nem sejtettem, hogy te ilyen elfoglalt
vagy- hangomból sütött a gúny.
- Nem a te dolgod, rendben? Én nem
szólok bele a te szerelmi életedbe, te se az enyémbe. És senkinek egy szót se
róla, vagy bajban leszel, értetted?
- Hidd el, még a gondolataimból is
kizárlak, ha lehet, nem foglalkozok veled…
- Akkor most miért vagy ilyen
hisztis hangulatban?
- Csak mert… - ajkamba haraptam.
- Csak mert?- túrt idegesen a
hajába- Komolyan megőrülök tőled…
- Csak mert a bátyám nincs túl jól-
kamuztam.
- Ó, te szerencsétlen, hogy tudsz
ilyen bénán hazudni? Tudod hol dolgozik a bátyád, igaz? Az ügyészségen. És pont
ma volt szerencsém vele találkozni, és köszöni szépen, jól van! Miért hazudsz
nekem, kölyök?
- Ne hívj így!
- Bárhogy nevezlek, te ugyanaz
maradsz- mondta kicsit felsőbbrendűen. Hitetlenül néztem rá. Mekkora egy bunkó…
- Tök mindegy… Ha nem érdekel, hogy
mit mondott Lee Min Sok csoportvezető, akkor akár vissza is mehetsz Sung Mi-vel
nyalakodni…
- Talán rájöttél valamire?- hagyta figyelmen kívül utóbbi tagmondatomat.
- Valamit elárult belőle. Ez
ugyanaz a szervezet, akik egy éve Japánba menekültek. Elég nagy hírük volt. Még
az akadémiára is eljutott. Azt hiszem a WIND csapat visszatért Koreába.
- A WIND…- elgondolkozott- Igen,
valóban nagy drogszervezet volt… Ha ez igaz… Már csak azt kéne tudnunk, hogy ki
súgott a rendőrségtől. Onnan egyszerűbb lenne a nyomukra bukkanni. Mert amúgy
olyanok, mint a kámfor…
- Te vagy a helybéli, derítsd ki!-
fűztem karba a kezemet.
- Rendben, megpróbálom. Ami meg
téged illet… valahogy be kéne lógnod a csoportvezető irodájába, és megnézni az
ügy iratait. Ha nem mondd el jóformán semmit, az nem jelenti azt, hogy nem is
tud mást.
- Ezt nem tehetem vele, ő annyit
segített nekem… Az nem lenne tisztességes!
- Hae Ra!- tette kezét a vállamra-
Ez már réges-régen nem tisztességes játék!
*
- Hae Ra! Hol jársz agyilag?-
hallottam egy távoli hangot.
- A csoportvezetőnél- morogtam.
- Mit mondasz?- kérdezett vissza
Rokhyun a kávézóban, ahova beültünk. Már feltűnhetett neki, hogy egy ideje
szótlanságba merültem.
- Mi van veled?- biccentette félre
a fejét a fiú.
- Mi lenne?- vontam vállat.
- Furcsa vagy. Egy ideje. Azóta az
incidens óta, mintha nem lennél önmagad…
A francba, Sung Mi is ezeket mondta
Min Soo-nak. És hogy jó lenne, ha lazítana. És utána hogy lesmárolta… Fúj, de
undorító az a nő…
- Utálom!- nyögtem fel.
- Kit? Min Soo-t? Na végre, ez a
régi Hae Ra!- csapott a vállamra a barátom.
- Nem, magamat- forgattam a
szememet.
- Magadat?
- Rokhyun, lehet, hogy féltékeny
vagyok?- kérdeztem hirtelen. Már valakinek muszáj volt kiadnom, hiába nem
voltam az az érzelmes lány.
- A brazilokra, mert ott rendezték
a foci vb-t? Ne aggódj, lesz majd itt Koreá…
- Ma láttam C.A.P-et csókolózni
Sung Mi nyomozónővel. És nagyon felidegesített- vágtam közbe. Erre barátomnak
torkán fagytak a szavak, és meglepetten pislogott rám.
- C.A.P és a nyomozónő? Te? Te és
C.A.P? Mi a fészkes fene? Neked… bejön a pasi?- nyílt tányérméretűre a szeme.
- Nem tudom- túrtam hajamba
frusztráltan- Fogalmam sincs…
- Hae Ra… - Rokhyun hangja
elcsuklott, és alig mert rám nézni. Olyan volt, mintha ő nagyobb zavarba lett
volna nálam.
- Hé, ez ennyire megvisel?- néztem
rá kérdően, mire kicsit felnevetett, majd a telefonja kijelzőjére pillantott.
- Jé, már ennyi az idő? Basszus,
rohannom kell! Majd ezt még megbeszéljük, oké?- majd válaszra sem várva
felpattant, és kiviharzott a kávézóból.
Rohannod kell, mi? Alig egy fél
órája mondtad, hogy semmi dolgod délután… Pasik… ki érti ezeket?
*
C.A.P még este felhívott, hogy
másnap délután, és a hétvége egy részén a csoportjuk fele csapatépítő tréningen
lesz. Így kevesen lesznek az őrsön, és így könnyebben bejutok a csoportvezető
irodájába.
Még mindig nem tetszett az ötlet,
de hát nem volt mit tenni… Kétségkívül kicsapnak, ha ezt megtudják.
A délelőtti órákon már tűkön ültem,
de gyakorlatilag egymagamban voltam. Rokhyun nem jött be órákra, és mikor
hívtam, ki volt kapcsolva. Eszembe jutott a tegnapi incidens. Totál
megzavarodott, mikor azt mondtam, hogy lehet, hogy bejön Min Soo… vagyis…
Lehet, hogy őneki meg én jövök be? De ez lehetetlen, csak jó barátok vagyunk…
De az a kis csók… Olyan aranyosan játszotta a barátomat. De… ah, miért ennek is
ilyenkor kell történnie?
Végül az utolsó óráimról már
ellógtam, mert Min Soo írt, hogy a csoportvezető már elment, és alig van valaki
az épületben. De még így is csak késődélután elindultam az őrs felé. Kicsit
remegtem, és a lelkiismeretemet vagy ezerszer kellett elhallgatni.
Valóban kevesen voltak, mikor
besiettem, de C.A.P-et sem láttam. Mindegy is. Jól tudtam, hogy bent a
folyosókon nincsen kamera, így nyugodtan sétáltam a csoportvezető irodája felé.
Jól gondoltam, hogy be lesz zárva, de nem hiába voltam bűnügyis. Már a gimiben
azzal szórakoztam, hogy zárakat törjek fel, így egyszerűen kikaptam a hajamból
a hullámcsatot, és a a lyukba dugtam, és egészen addig piszkáltam, míg nem
kattant egyet. Még egyszer utoljára körbenéztem, hogy nem látja e senki, majd
besuhantam az irodába.
Rend uralkodott bent, mint mindig.
Az asztalon katonás rendben álló akták felé fordítottam a figyelmemet.
Tüzetesen végig néztem mindet, aztán mérnöki pontossággal helyeztem vissza
eredeti helyükre. De sajnos nem találtam semmit. A szívem már a fülemben vert,
attól tartva, hogy valaki rám bukkan így, mégis tovább kerestem. Valamelyik
fiók be volt zárva, csak sajnos a zár minősége is meghaladta a zárfeltörő képességemet,
így azok tartalma titok maradt előttem is. Már pont csalódottan felsóhajtottam
volna, és indultam volna kifelé, mikor léptek hangját hallottam. Nagy, öblös
léptekét odakintről, ami nem lehetett másé, csak… a csoportvezetőé. Basszus,
visszajött?
Már nem volt esélyem kimenni, így
egy gyors mozdulattal a kanapé mögé ugrottam, hogy legalább az takarjon.
Számat rágtam, miközben hallottam
az ajtó nyitódását.
- Nem zártam volna be?- Lee Min Sok
hangja kicsit szórakozott volt, mint valami bolondos öregember, aki kicsit
szenilis, és ezért beszél magában. Pedig ötvenes éveiben járt csak.
Az asztalához sietett, és kihúzta
az egyik lezárt fiókot, hallottam a zár nyitódását, kivett valamit, majd indult
volna kifelé. Magamban megeresztettem egy megkönnyebbült sóhajt, hogy ennyivel
megúsztam, de ekkor megcsörrent a telefonja. Azonnal fel is vette.
- Van valami új hír, Sólyom?- a
hangja kicsit rideg volt a telefonban, én meg, mivel tudtam, hogy talán nem
tudok mindent megjegyezni, és hátha elhangzik valami a nyomozással
kapcsolatban, ezért ismét beindítottam a telefonomon (ami hál’ istennek némára
volt állítva) a hangfelvétel funkciót.
- Ez bizony nem lesz egyszerű.
Elbénázták azt az ügyet a Red Midnight-ban, pedig én szóltam…- a hangja már
mérges is volt. Most ránk gondolt? Micsoda szégyen… pedig ezt nem mutatta ki
velem szemben- Mondtam neked, hogy az úgy nem lesz jó. Az a másik szerencsétlen…
Áh, ne is gondolj most erre. Elintézem, megoldjuk az ügyet… Rendben, ma este
ott leszek. Viszhall!- majd letette a telefont, kiment az irodából, és bezárta
az ajtót. Hallottam a távolodó lépteit, de még ott kellett maradnom, rendeznem
a gondolataimat és a gyorsan verő szívemet. Semmi értelme nem volt bejönnöm ide…
Lassan feltápászkodtam, és
kinyitottam belülről az ajtót, majd kislisszantam a szobából. Ez meleg volt!-
döntöttem a hátamat a falnak… mikor elkezdett rezegni a telefonom.
Min Soo…
- Igen, itt Sólyom- sóhajtottam
bele a nemrég hallott nevet, csak mert annyira gáznak találtam. Milyen nyomozó
vesz fel ilyet? Még nem is hallottam… Vagyis, mintha valahol… Te.Jó.Ég!
- Baj van!-
nyögtem bele a telefonba, mikor eszembe jutott valami. Valami, aminek nem
kellett volna úgy lennie. Mint derült égből villámcsapás.
- Hae Ra! Jól vagy?- hallottam a
vonal másik végéről, majd sietős léptek zaja töltötte be a folyosót, és kart
éreztem meg a vállamon.
- Minden rendben? Nem láttalak
bejönni, mi történt? A csoportvezető visszajött, aztán még mindig itt van, és…
- Mehetünk valahova, ahol nem
hallanak meg?- kérdeztem remegő hangon C.A.P arcára pillantva, aki összezavarodott
volt. Mégiscsak bent volt az épületben? Hogyan...?
- Persze. Gyere- kulcsolta össze
ujjainkat, ami eleve furcsa érzés volt, hát még, hogy ilyen kedvesen beszélt velem.
Az irattár felé vezetett, közben köszönve pár kollégájának, akik szembe jöttek.
Tényleg elég kevesen voltak még bent. Az irattár ajtaját szélesre nyitotta, és beléptünk, nem
törődve a „Belépni csak engedéllyel” felirattal. Nem hinném, hogy neki annyi
engedélye lenne még, pláne nem nekem. De ez érdekelt most a legkevésbé.
- Na, mesélj!- mondta, még mindig
az ujjaimat szorítva. A hangja ezúttal parancsoló volt. Na, ennyit a kedves Min
Soo-ról.
- Előbb engedj el!- rántottam ki a
szorításából kezemet, majd körbe néztem. Sosem láttam még az irattárat, és elég
ominózus volt.
- Mondd már!- rángatott vissza a
valóságba.
- Jól van már! Csak hagyd, hogy
végig gondoljam… Egy perc, oké?- néztem rá, de úgy tűnt, hogy nincs türelmes
kedvében.
- Hae Ra, a jó ég áldjon meg…!- nem
tudta folytatni, mert az irattár ajtaja nyitódott. Szemünk összevillant, és
láttam, hogy az ő agyán is az suhan át, mint az enyémen… Ha minket itt találnak, akkor végünk... Nekünk nem szabad itt
lenni. Nagyon nem. Ez fájni fog, ha nem teszünk azonnal valamit.
És nem úgy tűnt, hogy Min Soo
bármit is tenni fog, legalábbis abban a pillanatban úgy ítéltem, ezért a lehető
legnagyobb idiótaságot csináltam, ami eszembe juthatott.
Karomat Min Soo nyakába fontam, lábujjhegyre
álltam, és ajkamat az övére tapasztottam, nem törődve elkerekedett szemével.
Te jó ég… hogy mit fogok én ezért
kapni?
/folyt.köv/
