2015. június 11., csütörtök

Yes, Sam! 5. rész /Jinyoung/



5. rész


A zsákszerű melegítőmben dobáltam magam a kanapén, és azon gondolkoztam, hogy már javában tarthat Gongchan partija. Igen, Baro folyton hívogatott, hogy menjek, de én végül csak elküldtem rá Jolie-t, nekem eszembe sem jutott részt venni rajta. Mindazok után, ami történt, örültem, hogy egyáltalán volt kedvem reggel felkeni, és a héten még iskolába menni.
Igaz, nem láttam az egész héten Jinyoungot már, de még mindig a szemeim előtt lebegett, ahogy átkarolta annak a nőnek a derekát. És… éreztem a csókját is! Nem mondtam el senkinek, valahogy túlságosan is megszégyenítettnek éreztem magam. Így Jolie, bár furcsállta, hogy miért változott meg hirtelen a véleményem, azt mondta, hogy nem erőszak a disznótor, és a jó pasi. Bár szerinte megérdemelném.
Hát nem érdemelném meg, mert egy idióta ribanc voltam, aki naivan azt hitte, hogy a kedves és aranyos férfi, aki igazából most még a tanárja is, biztos teljesen odavan egy totál átlagos diáklányért… Aish, így visszagondolva még hülyébb voltam…
Ahj, ez így nem lesz jó!- fordultam egyet a kanapén, mire az belereccsent.
- Kislányom!- jött be apa a szobába, épp az inge ujját gombolva be- Neked meg mi a bajod? Hétvége van, azt hittem, a barátaiddal leszel… Anyád is elment a szüleihez… én is elmegyek a találkozóra… egyedül akarsz lenni?
- Nem tudom apa…- sóhajtottam- Olyan bolond vagyok. Azt hiszem… azt hiszem most elrontottam valamit. De nem kell aggódnod. Menj csak nyugodtan a találkozóra. Tudom, hogy milyen régen láttad a katonaságbeli barátaidat…
- Biztos, hogy megleszel?
- Igen!- erőltettem magamra egy mosolyt, majd felálltam, és odasétáltam hozzá, hogy begomboljam az ingje ujját, amit hálásan fogadott.
- Na, majd ha találok valakit, akinek van korod beli fia, majd beajánllak!- kacsintott rám.
- Meg ne próbáld!- tettem fel az ujjamat figyelmeztetően, de ő csak nevetett, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Na, akkor kaja a hűtőben, de hagyj nekem is belőle, mire hazajövök!
- Szia apa!- köszöntem el tőle, majd mikor hallottam az ajtó csukódását, akkor visszavetődtem a kanapéra.
Valamivel el kellett terelnem a figyelmemet, hogy most éppen akár egy bulin is lehetnék azzal a tökéletes férfivel, aki most valószínűleg a csajával… vagy csajaival szórakozik… Nem! Akkor egy lettem volna közülük.
A telefonom zavart meg, KwangSoo írt üzenetet.
„Hogy vagy?”
Elmosolyodtam. KwangSoo is elutazott valahová a hétvégén. Egész héten nagyon rendes volt velem. Már-már azon gondolkoztam, hogy talán tényleg kéne adni neki egy esélyt rendesen… Hisz nem éreztem szerelmet, de nem minden esetben alakult ki azonnal… De még nem mertem elhatározni magam.
Jól. Mindjárt megyek aludni”- írtam vissza.
Akkor aludj jól, majd holnap beszélünk!”
„Te is aludj jól!”
Ezután nagy sóhajjal dobtam el a telefonomat, majd gondoltam, hogy beteszek valami filmet, de egyszerűen nem tudtam rá koncentrálni. Utáltam a helyzetet, nem szerettem amúgy sem egyedül lenni. De nem bántam, hogy nem mentem el abba a buliba. Igazából így sem tudtam, hogy fogok szembe nézni Jinyounggal legközelebb.
Éjfél már elmúlt, mikor már majdnem álomba szenderültem, de a telefonom hangosan kezdett üvöltözni a fülem mellett. Összeráncolt szemöldökkel pislogtam rá.
Jolie.
Ez meg mit akar ilyenkor? Azt hittem, már Gongchannal hempereg valahol…
- Mi bajod?- vettem fel a telefont fáradtan.
- Alszol már?- hallottam a hangját, de valami nem stimmelt vele. Pont olyan volt, mint aki most tört össze.
- Te jó ég, Jolie mi történt?- lettem hirtelen teljesen éber.
- Gongchan… egy akkora paraszt…- mondta szakadozottan. Komolyan megijedtem. Mit művelt vele?
- Hol vagy?- kérdeztem gyorsan.
- Még itt… a házba… El tudsz értem jönni…? Nem merek… egyedül elindulni…
- Persze, apa itthon hagyta a kocsit, ne aggódj, megvan a cím, tíz percen belül otthon leszek!- majd le is tettem, és gyorsan beleugrottam egy viszonylag normális kopottas farmerbe, és egy kapucnis kulcsit húztam magamra, majd leakasztottam a kulcsot a helyéről, bezártam az ajtót, és máris rohantam a kocsi felé. Nem rég szereztem jogsit, de apa nem nagyon engedte, hogy a autót használjam. De most muszáj volt elmennem Jolie-ért, nem tudtam, mennyire lehet maga alatt.
Szerintem gyorsabban hajtottam az utcákon a megengedettnél, fél szemmel a beállított gps-t figyelve, és közbe reméltem, hogy nem találkozok részeg sofőrökkel. De szerencsére odaértem a megadott cím elé. Már messziről kihallatszott a zene, csodálkoztam, hogy a szomszédok nem jelentették fel csendháborításért.
Mivel kertes ház volt, ezért belöktem az amúgy is nyitott kertkaput, és a bejárati ajtó felé siettem. Ahogy benyitottam, azonnal megcsapott a pia, cigi szaga, és a még hangosabb zene súlya. Szememmel azonnal Jolie-t kerestem, közben magamon éreztem az emberek furcsa pillantását. Nyilván nem illettem a társaságba. Nyilván…
A nőkön alig takaró ruha, és két kiló smink volt, férfiakból csak dőlt a pia szag, és szemükkel azt a nőt keresték, aki hajlandó egy éjszakára félredobni az erkölcseit…
Jolie sem volt egy angyal, de ha valamit tettek vele…
Nagy nézelődésemben nekem jött egy szőkített hajú agyonsminkelt csaj.
- Nem látsz a szemed elé? Mi vagy te, általános iskolás, törpe! Nem szóltak, hogy ez a nagyok bulija?- nevetett rám gúnyosan, majd elnézett a vállam fölött- Ó, Jinyoung! Milyen jól nézel ki, jössz táncolni?- vigyorodott el csábosan. Hát ez undorító!
De a név, amit hallottam, sokkal jobban megrázott, így hátralestem a vállam fölött, és nem tévedtem. A srác tényleg ott állt, alig két lépésre tőlem, menő farmerban, és egy felül kigombolt fekete ingben (ahogy először megismertem… furcsa volt az iskolai öltözék nélkül), és engem bámult. A lány, vállat vont, mikor nem reagált, és ellibbent, más áldozat után nézve.
- DaSeom… tényleg te vagy az?- a francba, erre nem is számítottam.
- Hol van Jolie? Ha Gongchan bármit is tett, akkor…- támadtam volna neki egyből, de ő csak, mint valami huncut kisfiú, elvigyorodott.
- Mit tett volna azon kívül, hogy egész este a barátnőd szájában van?- vont vállat, és az egyik sarok felé mutatott, ahogy egy kanapén ült Gongchan, ölébe a lánnyal. Nem akartam hinni a szememnek. Hisz halál lazán smároltak…
- Ez nem lehet igaz…!- morogtam, és el akartam sétálni a srác mellett, de az megragadta a karomat.
- DaSeom, beszélnünk kéne…
- Nem, nem kéne. Soha többet. Jelen pillanatban nem vagy az „emberek, akikkel szívesen töltöm az időmet” listán, így eresszel el, és tűnj az életemből…- mondtam megőrizve a hidegvéremet, és végre sikerült kiszabadulnom a markából. Ismét Joliékra néztem.
Nagy léptekkel igyekeztem feléjük, kezdve kapizsgálni a dolgot.
- Jolie!- kiáltottam rá, mire elhúzódtak egymástól. Barátnőm arca felvirult.
- DaSeoooom! Végre itt vagy!- ugrott a nyakamba, mire én kicsit ellöktem magamtól. Ő is elég ittas volt már.
- Mi folyik itt?
- Nagyszerű színésznő vagyok! Csak azt akartam, hogy végre kimozdulj… ne haragudj, amiért aggódni kellett! De most szórakozzunk együtt!- ragadott volna meg, de hátráltam egy lépést. Féltem, hogy hiába vagyunk barátnők, most felpofoznám.
Lehunytam a szemem, és kifújtam a levegőt. Én tényleg bírtam Jolie-t, de az ilyen húzásai… gyűlöltem őket.
- Én most inkább haza megyek!- morogtam, majd dühösen hátat fordítottam, és az ajtó felé indultam. Már kinyitottam az előszoba ajtót, mikor valaki megragadta a kezemet.
Azonnal hátrafordultam, hogy hátranézzek, ki az, és meglepődve láttam, hogy a csaj ragadta meg a karomat, aki a legutóbb csak úgy elrabolta tőlem Jinyoungot. Vagyis az a csinos, gyönyörű hajú és bőrű csodanő. És nagyon jól állt neki a rövid ruha is, amit magára aggatott.
Azonnal ellenszenvet éreztem, és ki akartam rántani a kezemet, de túl erősen fogta.
- Engedj el!- rivalltam rá egy kicsit erősebben a kelleténél, de a hangos zene miatt úgysem számított. Csak ő lepődött meg.
- Mutatni akarok valamit!- szólt vissza hangosan, csak ő épp nem az idegtől, hanem azért, hogy meghalljam.
Mit? A hitvesi ágyukat, basszus? Marhára nem érdekel!
De mielőtt gondolkodni tudtam valami ellenvetésen, már húzott is egy lépcső felé, ami úgy tűnt, kicsit el van zárva, hogy a részeg emberek ne nagyon járkáljanak fel. De a lány nyilván bejáratos volt mindenhova… Biztos, hogy jól ismeri Jinyoung haverjait. De akkor miért nem mondták, hogy már foglalt? Még Baro sem…
Mennének a fenébe…
De a lány csak húzott tovább, míg az emeleten egy szobába nem értünk. Valószínűleg Gongchan szobája lehetett, mert először is, kupi volt, másodszor pedig feltűnt pár bikinis csaj képe a falon.
- Mit akarsz tőlem?- kérdeztem, mikor becsukta mögöttünk az ajtót, és végre hallottam a gondolataimat. De ő csak mosolygott, és figyelmesen végignézett rajtam- Mit bámulsz?
- Ennél jobban is kiöltözhettél volna- felelte, de valahogy meglepett, hogy ebben a mondatban egy szemernyi gúny sem volt. Sőt, akár kedvesnek is nevezhettem volna, ha épp nem utálom ennyire.
- Minek kellett idejönni? Haza akarok menni, semmi kedvem itt lenni! Gyorsam mondd, amit akarsz, aztán engedj az utamra…
- Elég temperamentumosnak tűnsz… már értem, miért történt mindez- kuncogott, mire csak a szememet forgattam.
- Remek, ha megengeded, akkor most távoznék…- sétáltam volna el mellette.
- Várj! Beszélni akarok veled. Igazából… Jinyoungról…- mondta a körülményekhez képest halkan. Erre megtorpantam, és hátrapillantottam rá.
- Jinyoungról? Jinyoung tanár úrról? Mégis, mi közöm nekem hozzá? Hozzátok? Ide is csak a barátnőm miatt jöttem…
- Nekem nem tudsz hazudni- mondta ezúttal határozottabb hangon- Maradj itt pár percet, mindjárt visszajövök… a bizonyítékkal…- majd elsietett mellettem, ki a szobából.
Milyen bizonyítékról beszél ez? Bizonyíték, hogy Jinyoung és én…? A fenébe is, mibe keveredtem? Mindenesetre úgy gondoltam, tudnom kell, mire megy ki a játék, így a szobában maradtam, és fel-alá járkáltam. Mikor meguntam, az ablak elé álltam, és meredten bámultam ki az éjszakai utcára.
Ekkor nyílt az ajtó.
- Adel, és komolyan nem tudom, hogy mire jó ez ne…- hallottam az ismerős hangot a hátam mögül, mire megpördültem. Nekem is, és neki is a torkunkon akadt a levegőnk.
- Te nem is Adelaine vagy…- motyogta Jinyoung, az ajtóban. Egyedül volt, és csak bámult rám.
- Nem, sőt az sem tudom, ki az, akit ilyen nagy vehemenciával keresel…- fontam össze a karom magam előtt, mintegy védekezésképpen.
- Ő a…
- Ja, a barátnőd? Én is őt várom, azt mondta, maradjak itt…- fordítottam el a fejemet, hogy ne kelljen ránéznem.
- Nekem meg azt mondta, hogy jöjjek ide, mert valami baj van…- sóhajtott, és megmasszírozta az orrnyergét. Mintha ő tudta volna, mi folyik itt- Ezt direkt csinálta.
- Miért akarná a csajod, hogy kettesben legyél velem? Ennek semmi értelme nincs… Nem is maradok, egy percet sem tovább- el akartam sétálni mellette, hogy kinyissam az ajtót, és meneküljek, csak egy baj volt. Az ajtó nem nyílt.
- Te zártad be?- lettem ingerült.
- Hogy mi?- jött ő is oda mellém, és igyekezett lenyomni a kilincset, hogy utána az nyíljon is. De egyértelmű volt, hogy bezárták.
- Hjá! Adel! Azonnal nyisd ki, és ne szórakozz!- ütött rá egy nagyot az ajtóra, és igyekezte túlordítani a kinti zenét is, de nagyon úgy tűnt, hogy nem sikerült neki.
- A fenébe is!- túrt a hajába, és leült a szobában lévő ágy szélére, és tenyerébe temette arcát.
- Most mi van?- kérdeztem kicsit hisztérikus hangon.
- Az van, hogy itt ragadtunk…- nézett fel rám.
- Hát én biztos nem töltök veled tovább egy percet sem…!- csattantam, fel, majd az ablak felé néztem, és megítélésem szerint nem volt magasan az első emelet, így felnyitottam, és azonnal megcsapott a hideg téli éjszaka.
- Te meg mit csinálsz?- hallottam, hogy a fiú feláll mögöttem.
- Menekülök tőled...- morogtam, majd felültem az ablakpárkányra, magam sem tudtam, mit akarok elérni, majd már a lábamat akartam átlendíteni, mikor hirtelen hátulról megragadott két kar, és lerángatott onnan.
- Te tényleg megőrültél?- hallottam Jinyoung hangját a fülemnél, mire megborzongtam, de most nem vesztettem el az eszemet, így azonnal ki akartam szabadulni a karjai fogságából.
- Eressz el…- vergődtem tehetetlenül, de csak erősebben ölelt hátulról, mintha attól tartana, hogy ész nélkül kivetem magam az ablakon. Amúgy tényleg eszembe jutott.
- Nyugodj meg!- morogta a fülembe, de ettől csak még jobban kiakadtam.
- Azt mondtam eressz el, eressz el, eressz el!- már szinte visítottam tehetetlenségemben, és mérgemben, mire úgy tűnt, ő is megelégelte a helyzetet, és megragadva szembefordított magával, és egészen a falhoz tolt, ő maga pedig nekem préselődött, karjaimat meg lefogta, hogy ne kalimpáljak.
A mellkasom a meglepettségtől fel alá száguldozott, és a pulzusom is az égbe repült. Teljesen kiakadtam, de ezzel együtt a szavam is megakadt. Felnéztem rá, és belemerültem a szemeibe, amivel annyira áthatóan tudott nézni. Fogalmam sincs, mennyi ideig bámultunk így egymásra, de éreztem, hogy csillapodik a dühöm is, és a meglepettségem is.
- Most már megnyugodtál?- kérdezte halkan, lágyabb hangon.
Csak bólintottam egyet bizonytalanul, mire eleresztett, és hátralépett. De abban a pillanatban, hogy már nem tartott, a lábaim felmondták a szolgálatot, és a földre estem.
- Te jó ég, minden rendben?- hajolt le azonnal hozzám, és megragadta a vállamat, hogy kicsit megrázzon- Miért reszketsz?- simított végig a karomon, amitől csak még jobban rázott a hideg.
- Hagyj békén… és ne csinálj úgy, mintha olyan fontos lennék...- mondtam halkan, de határozottan.
- Te meg miről beszélsz?- ült le mellém, mire én sóhajtva nekidöntöttem a hátamat a hűvös falnak.
- Barátnőd van… akkor foglalkozz vele, ne velem. Undorító amit csinálsz…- néztem végre rá- Minek csinálsz úgy, mintha tetszenék? Nem hinném, hogy komolyan gondolod. Csak egy játékszer vagyok neked! Ennyire nem bírod ki, hogy ne törd össze az embereket? Minek ölelsz meg, miért csókolsz meg? Láthatod, hogy én… egyszer sem toltalak el… de csak mert nem tudtam, hogy ilyen vagy… Utálom az ilyen embereket, mint te, Jinyoung… nincs benned tartás, és hűség, és tudod, hogy mi a legundorítóbb, az, hogy mindezek ellenére te vagy felháborodva, mikor egy szerencsétlen puszit adtam annak a szerencsétlen KwangSoonak!- mire a végére értem, egészen felemeltem a hangomat, közben észre sem véve, mennyire ideges lettem ismét. De jó volt végre kiadni magamból, és nem csak tűrni, hogy ezt tegye velem.
- DaSeom…- mondta halkan, és kicsit az ajkába harapott a nagy gondolkozásban- Sajnálom…
- Sajnálod, mi? Hát én is sajnálom… hogy ennyi időt fecséreltem rád- álltam volna fel, és el akartam ismét sétálni, de visszahúzott.
- Valamit tudnod kell… Igazából… szóval a legutóbb, a tanteremben… fájdalmat akartam okozni neked. Csak mert láttam a jeleneteteket az ablakból. De Adelaine… soha nem volt, és nem is lesz a barátnőm. Csak egy barát, akit rég láttam… Szerinted miért zárt be ide minket? Mert látta, hogy megcsókoltalak, és úgy vélte, hogy ez már elég ok arra, hogy összehozzon minket…
- Nem a barátnőd? Csak barátság extrákkal?- húztam el a számat, mire megforgatta a szemét.
- Jól figyelj, DaSeom… az utóbbi időben te voltál az egyetlen, akit megcsókoltam, akit magamhoz öleltem, akit annyira kívántam… de… tudom, hogy ezt nem szabad. Tulajdonképpen nem is ismerlek… hogy mit szeretsz, hogy milyen vagy valójában… és az ég szerelmére, tényleg a tanárod vagyok! Ha ez kiderülne, még utólag is a rossz nyelvek célpontjai lennénk…
Nem a barátnője… nem a barátnője, sem senkije, csak egy barát…? Akkor… akkor…
- Kí… kívánsz?- jutott eszembe a szó, amit mondott.
- Igen, szóval ne harapdáld ilyen szexin az ajkadat, mert különben ledoblak erre az ágyra, és olyat teszek veled, amit nem biztos, hogy meg fogsz köszönni…- mondta egy szemrebbenés nélkül, amitől teljesen felháborodtam.
- Szóval neked csak ennyi vagyok… Remek! Valaki, akit alig vársz, hogy lefeküdjön veled, mert te kívánod… De nem akarod, hogy megtudják, mert a karriered, akkor el sem kezdődne… úú, megrontott egy diáklányt… micsoda bélyeg lenne rajtad!
- DaSeom, figyelj…
- Nem, te figyelj… Igaz…- fintorogtam rá- Nem vagyunk sem egy súlycsoport, sem összeillő páros. Nem érdemes egymásra fecsérelnünk az időnket. Majd a suliban találkozunk néha… azt meg kibírjuk. Lehet, hogy újra kéne kezdenem KwangSooval? Lehet, hogy bunkó volt, de végülis, melyik pasi nem az? Legutóbb nagyon jól elvoltunk. És ő legalább nem csak kíván, hanem érdeklem is, milyen vagyok belülről, nem csak kívülről… És tudod mit? Nagyon is…
Végül nem tudta meg, hogy a nyakába akarom zúdítani a többi keservemet is, mert megszólalt a telefonom. Ingerülten halásztam elő, és felvontam a szemöldökömet, mikor megláttam rajta apa nevét.
- Igen?- szóltam bele.
- Szia kincsem, remélem nem aludtál még…
- Nem, apa, bár már ideje lenne! Baj van?- lettem hirtelen aggodalmas. Hisz mi másért keresett volna?
- Esetleg… Eljönnél értünk? Már késő van, a busz pedig, ami még járna, most nem jár, egy baleset miatt… a taxi meg drága… és végre használhatod a kocsit.
- Persze, elmegyek… Csak add meg a címet, és ott leszek…
Gyorsan lediktálta, amit én memorizáltam, majd letette.
- Baj van?- nézett rám a fiú.
- Semmi olyan, ami miatt aggódnod kéne… Én megyek. És felejts el, ne viselkedj úgy az iskolában sem, mint akihez bármi közöd van. Mert ma utoljára hívtalak a neveden… seonsaengnim!
Majd az ajtóhoz léptem, és mivel még mindig zárva volt, ezért elkezdtem püfölni ismét.
- Hahó, valaki! Itt vagyunk bent, nyissák ki!
Vagy öt percig püföltem, és kezdtem arra gondolni, hogy visszahívom apát, és megmondom neki, hogy a kistanárom haverjának a szobájában ragadtam, az említettel, egy házibuli kellős közepén, mikor hirtelen nyílt az ajtó, és Baroval találtam magam szemközt.
- DaSeom… nem is láttalak!- vigyorodott el, de elhalt a mosoly, mikor meglátta, hogy milyen szánalmasan festek, ráadásul Jinyoung is a szobában tartózkodik, az ágyon ülve, összeszorított szájjal, mint akinek komolyan vissza kell fognia magát, hogy ne kezdjen el ordibálni.
- Mi történt?- pislogott rám a fiú, de csak megráztam a fejemet, és kisiettem mellette, egyenesen a lépcső felé. Hallottam még, hogy valamit kiabál a másik srácnak, de már nem érdekelt.
Kiszaladtam az ajtón, és a kocsimig meg sem álltam. Zaklatott voltam, és összetört. Jelen pillanatban meg tudtam volna fojtani Jolie-t egy kiskanál vízben, amiért ide hívott. Akkor nem történt volna meg ez egyáltalán. A zsebembe kotorásztam a kulcsom után, majd beszálltam, és egy percre a fejemet a kormányra hajtottam, hátha megnyugszok, de nem nagyon sikerült.
Csak azt vettem észre, hogy nyílik az anyósülés felöli ajtó, és valaki behuppant mellém. Félrefordítottam a fejemet, hogy lássam, ki az, aki csak lazán bepattan, és elakadt a szavam.
- Most komolyan? Előbb közöltem, hogy nem akarok veled tovább semmiféleképp kapcsolatba kerülni!- sziszegtem Jinyoungra.
- Nem fogom hagyni, hogy csak így elhajts! Még a végén baleseted lesz, amilyen zaklatott vagy- közölte kicsit kimérten.
- Én nem vagyok zaklatott! Sőt! Nyugodt vagyok, nem látod?
- Persze, azért szorítod így a kormányt…- bökött fejével a műszerfal felé
- Nagyon gyorsan szállj ki… el kell mennem az apámért…
- Veled megyek addig. Utána kiszállok az autóból is, és az életedből is… kérlek…
Erre ránéztem, és elakadt a szavam. Valahogy sokkal ijesztőbben hangzott a dolog az ő szájából.
Csak sóhajtottam egyet, és beindítottam a motort, közben a srác elé toltam a mobilomat, és elismételtem a címet, amit apa mondott.
- Írd be a gps-be.
Némán tette, amit mondtam, majd meghallottam a géphangot, ami elkezdett vezetni az utakon.
- Jött egy üzeneted KwangSootól- mondta hirtelen.
- Ne foglalkozz az üzeneteimmel!- vágtam vissza.
- Nem foglalkoztam, csak megjegyeztem…- vont vállat, majd tovább nyomkodta a telefonomat.
- Hagyd abba!- szóltam oldalra.
- Te csak figyelj az utakra…
- Te meg tedd le a telefonomat!
- Ünneprontó…- morogta, majd letette a készüléket, hogy az továbbra is láthatóan mutassa az utat.
Az út végéig csendben maradtunk, bár párszor mintha meg akart volna szólalni. Én alig vártam már, hogy kiszálljunk a járműből, és menjen mindenki a maga útjára.
- Itt vagyunk- állítottam le a kocsit, és ki szálltam. A srác követte a példámat, és már éppen közöltem volna vele, hogy most már felszívódhat, mikor apa hangját hallottam meg a hátam mögül.
- DaSeom! Itt vagyok!- dülöngélt ki a jobb időket is látott bárból, ahol gondolom a találkozójuk végződött, de a meglepőbb az volt, hogy egy társát támogatta a vállán.
- Apa!- futottam oda hozzá, és segítettem a férfival.
- Haza kéne vinni őt is, jó? Kicsit többet ivott a kelleténél, mindenkivel akart együtt inni egyet!
- Persze!- mosolyogtam rá, és egyhamar, kettőnkre támasztva a férfi súlyát, könnyen a kocsihoz értünk. Azt hittem, Jinyoung már el is ment, de még mindig ott állt, és furcsán bámult hármunkra.
- Most már elmehetsz!- mondtam kicsit foghegyről. Nem akartam, hogy apa kérdezősködni kezdjen.
- Persze, egy pillanat csak még egy dolgot aka…- ekkor azonban a férfi a vállunkon feléledhetett, és kicsit nevetgélve előretántorodott, így az arca is láthatóvá vált. A fiú csak döbbenten nézte a pasast, majd egy hitetlen nevetés szaladt ki belőle.
- Apa?

2015. június 5., péntek

Yes, Sam! 4. rész /Jinyoung/



4. rész

Nem tudom, miért siettem annyira másnap iskolába, szinte el sem köszönve otthonról, ami amúgy sosem maradhatott el, pedig még mindig nem voltam annyira jól. Egyszerűen csak… matek volt az első óránk.
A tegnapi majdnem csókunk meg eléggé felvillanyozott. Minél kevésbé volt esély arra, hogy egyszer együtt lehessek ezzel a csodaemberrel, annyira akartam jobban és jobban. Nem értettem magamat. Eddig, ha láttam valakit, aki tetszett, de nem volt esély rá, akkor hagytam a fenébe. Ez volt az első, hogy harcolni akartam érte. Még akkor is, ha ez veszélyes.
- Mitől van ilyen jó kedved, DaSeom!?- jutott el hozzám Jolie hangja.
- Nincs jó kedvem…- motyogtam.
- Akkor minek vigyorogtál?
- Csak… mesélni akarok majd neked valamit!- súgtam oda kis mosollyal, mire megragadta a kezemet, és egészen a lány wc-ig húzott.
- Na?- fordult velem szembe. Én benéztem a fülkékbe, és mikor biztos lettem benne, hogy csak ketten vagyunk, akkor hadartam el neki az előző nap eseményeit. A mozit, Barot, aztán… Jinyoungot.
- Váó, csajszi, te aztán benne vagy most a slamasztikában…- vigyorgott.
- Tudom… Amúgy… Gongchan emlegetett…- jegyeztem meg.
- Ó, az a félisten… komolyan?
- Meghívott minket a bulijába… de szerintem csak téged akar látni. Őt nem zavarja, hogy hazudtál…
- Komolyan?- csillant fel a szeme.
- Nem akartam lelombozni, hogy te csak apró kalandokat keresel a fiúkkal, de…
- Hé!- kiáltott rám meglökve- Az a pasi kivétel… annyira jól néz ki!- ábrándozott el- Milyen buli?
- Azt mondta, majd Baroval elküldi a részleteket.
- Muszáj mennünk…
- Én is így gondolom!- vigyorodtam el- Legalább neked szerezzük meg a tökéletes férfit… én kicsit Kwang Soohoz vagyok láncolva. Így sem tudom, mit fog szólni a tegnapihoz…
- Szegénykém…- ölelt át a barátnőm- Bárcsak tehetnék valamit. Vagyis… igazából…- vigyorodott el.
- Nem, Jolie, eszedbe se jusson. Majd szólok akkor, ha egyáltalán nem tudom megoldani!
- Biztos vagy te ebben?
- Igen. De azért köszi!- majd húztam is ki a mosdóból.
Nem láttam még az órák előtt semerre Kwang Soot, ami egyszerre töltött el megkönnyebbüléssel, másrészt pedig ideges is lettem, hogy vajon mi a fenét csinálhat. A tegnapi után egyáltalán nem keresett, pedig tudtam, hogy nem hagyja ennyiben a dolgot. Egyszerűen elképzelni sem tudtam, mire megy majd ki a dolog.
Így kicsit feszengve indultam el a szekrényemtől az osztály felé, mikor szembe jött velem a folyosón a fiú, és mikor meglátott, hirtelen mosoly terült el az arcán, és ahogy elém ért, megfogta a vállamat, és egy puszit nyomott a homlokomra.
Teljesen meglepett. A tegnapi telefonja után azt hittem, hogy nyilvánosan szégyenít meg.
- Kwa…KwangSoo…- motyogtam döbbenten, mire végigsimított az arcomon.
- Lógjunk el!- kulcsolta össze az ujjainkat, és húzott volna a kijárat felé, de én megtorpantam, és visszanéztem a folyosóra. Jinyoung pont akkor fordult be az osztályunkhoz, de ahogy észrevett minket, ő is megállt, és csak figyelt minket.
- Kérlek…- súgta a fülembe KwangSoo, és ahogy az arcára néztem, ezúttal nem fenyegetést láttam meg, hanem tényleg kérést. Valamiért úgy éreztem, hogy ez fontos neki.
Visszanéztem egy pillanatra Jinyoungra, akin már láttam, hogy nem sok tartja vissza attól, hogy elinduljon felénk, és megmondja a magáét az engem szorongató fiúnak, amit jobb volt mindenféleképpen elkerülni, ezért sóhajtottam fel végül.
- Jó, lógjunk el!- majd fájó szívvel, ezúttal nem visszanézve, húztam ezúttal én magam után a fiút. Még jó, hogy a kabát rajtunk volt, így tél közepén szétfagytunk volna.
Mihelyst kijutottunk az iskola épületén kívülre, valahogy mégis nehezebb lett a szívem.
- Mit akarsz csinálni?- húztam ki a tenyerem a szorításából, de még időben újra megragadott, és húzott tovább maga után.
- Gyere, ismerős helyre!
Két utcára volt egy régi törzshelyünk, egy kávézó, oda mentünk.
- Először is… Szóval… bocsánatot akarok kérni…- kezdett bele, mélyen a szemembe nézve, mikor leültünk a régi helyre- Akkora seggfej voltam…
- Igen, az voltál…- motyogtam.
- Annyira… nem is tudom, annyira elvesztettem a fejem, mikor mással láttalak. Ezért… ilyen hülyeséget találtam ki, és magam mellé láncoltalak. Tegnap jöttem rá, mekkora balfasz vagyok, hogy rendesen meg sem tudlak szerezni téged, csak ilyen mocskos eszközökkel…
Nem értettem, mi ütött belé, de minden szavával egyet értettem. De valahogy sántított.
- Szóval?- néztem rá.
- Szóval…- pislogott bátortalanul.
- Mit hozhatok?- ért ekkor mellénk a pincérlány.
- Két narancsos-karamellás kávét- vágta rá azonnal a fiú, ami mosolyra késztetett. A lány bólintott, és elsietett.
- Honnan veszed, hogy még mindig szeretem?- pillantottam fel rá, igyekezve hűvös arcot vágni.
- Nem szereted már?- csodálkozott- Bocsi…- szólt volna a pincér után, de leintettem.
- Nyugi, még mindig a kedvencem.
- Ne haragudj- pirult el- Berögződés…
- Már jó régen jártunk, hogy lehet berögződés?- dőltem hátra, és bírálóan néztem rá.
- Csak hiányzik… és rájöttem, hogy ez a mostani… annyira szánalmas. Szóval eleresztelek… Nem fogok semmit sem elmondani, Jinyoungról sem… és a tegnapi… nem akartam veled kiabálni… sajnálom… Megpróbáltam keménynek tűnni, és vagány gyereknek… de annyira nem bírom azt, hogy egy darab szemétként nézel rám emiatt- fordította el a fejét.
- Mi a csapda?- vágtam a szavába idegesen. Nem értettem, mi ez az egész pálfordulás.
- Semmi, DaSeom… csak egyet kérek…
- Tudtam, hogy lesz valami- sóhajtottam.
- Kérlek… csak egy esélyt adj még, és ne lökj el magadtól azonnal…- hajtotta le a fejét.
Rezgett a telefonom, és láttam, hogy Jolie küldött üzenetet.

"Te meg hol a pokolba vagy? KwangSoo is hiányzik, mondd, hogy nincs semmi baj!"
 Gyorsan visszapötyögtem neki, egy minden rendben, majd mesélek!- üzenetet, közben az agyam is kattogott.
 - De… miért most?- kérdeztem értetlenül.
- Mert… egész este ezen gondolkoztam, nem is tudtam aludni. Látod- mutatott a szeme alá, kicsit színpadiasan is- Azok ott karikák!
- Az ott szemceruza, elkenve…- fókuszáltam rá rendesen.
- Öhm… azt hittem, nem lesz ilyen feltűnő…- motyogta elpirulva, mire nem tudtam visszatartani a kuncogásomat, majd hangosan felnevettem. Ő is beszállt, majd hirtelen elhalkult.
- Ilyenkor vagy a legszebb… Tegnap is, mikor kiszálltál Jinyoung kocsijából…- hajtotta le a fejét.
- Hogy mi?- lett a hangom magasabb egy oktávval.
- Láttam, igazából a házatok közelében vártam a kocsimmal, de aztán megláttam, hogy vele vagy a keresztutcában… Először mérges voltam, hogy hazudtál, és mégis vele voltál, de aztán rájöttem, hogy nem véletlen menekülsz hozzá…- bólogatott aprókat, és most sem nézett a szemembe, mintha eltitkolt valamit, de ezt kiűztem a fejemből.
- Tényleg rosszul voltam tegnap. Csak a közös barátunk jött el értem, és így… találkoztam vele is. Pedig nem terveztem. De… nagyon úgy tűnik, hogy nem lett volna így se úgy se köztünk semmi. Szóval…- megvontam a vállamat.
- Szóval… adsz egy esélyt nekem is, hogy bebizonyítsam, mennyire sajnálom…?
- Csak a megbocsájtásra kérsz esélyt?- kérdeztem fél szemmel nézve az arca változását, fél szemmel meg a megérkező kávémat.
- Haladjunk sorban… ma meg szórakozzunk jól… tanulás helyett! Benne vagy?- nézett rám kérlelően. Furcsa volt az egész helyzet. De nem tudtam, mit veszthetek, és a fenének hiányzott még a tegnapi KwangSoo, nem akartam megint felidegesíteni. Ezért bólintottam.
- Benne vagyok!

*

Végül nagyon jól szórakoztam, bár ezt igyekeztem palástolni. Nem mentünk uncsi vidámparkos, Seoul Toweres, és egyéb sablonos „randira”, hanem ellátogattunk a közös régi kedvenc helyünkre, egy agyaggalamb lövész helyre, ahol elszórakoztattuk magunkat.
Kicsit olyan volt, mint régen. KwangSoo egy figyelmes, kedves oldalával tölthettem a napot, de… nem éreztem, hogy több lenne, mint egy kétes lábon álló barátság. Nem fogta a kezemet, nem akart megcsókolni, csak… elvoltunk. Jól elvoltunk. De ez már nem lehetett volna szerelem, hisz a bizalmamat nem szerezte vissza ilyen könnyen.
 Végül délután visszamentünk a sulihoz, mert ott volt a cuccom. Az övé végig nála volt, így nem is tervezett bejönni. Az iskola udvarán, egy nagy fa alatt megállított, és szembefordított magával.
- Figyelj, DaSeom, én… szóval remélem, hogy tényleg meg tudsz bocsájtani…
- Megbocsájtottam azt hiszem, csak ne csinálj többet ilyet…- rugdostam a fagyos földet zavaromban- köszönöm a mai napot, igazán jól szórakoztam.
- Esetleg…- vakarta meg a tarkóját, mire felvontam a szemöldökömet- Mindegy… Nem fogom feladni, hogy egyszer megbízz bennem újra.
- De már nem vagyok a tulajdonod…- csóváltam a fejemet.
- Tudom… és köszönöm, hogy ma nem rohantál el tőlem.
- Igazából… még mindig jobb volt, mint tanulni!- nevettem fel kínosan, majd lábujjhegyre álltam, és egy puszit nyomtam az arcára, majd gyorsan hátat fordítottam, és berohantam az iskolába, mielőtt még komolyabb dolgokra terelődne a sor. A szekrényhez siettem, és kivettem belőle a másnapra szükséges könyveket, és már mentem volna, mikor meghallottam, hogy az egyik teremből valaki pakolását. Már elég késő volt, csak páran voltak az épületbe, így belestem az ajtón. Odabent Jinyoung pakolt füzeteket össze, nekem háttal. De simán felismertem. Ajkamra mosoly költözött, és hangtalanul besiettem, hogy meglepjem. Már emeltem volna fel a kezemet, egy lépésnyire tőle, hogy megijesszem, mikor hirtelen megpördült, elkapta a karomat, és egy padnak tolt, testével odaszögezve.
Hirtelen levegőt venni is elfelejtettem, csak bámultam bele a…. dühös szemeibe. Tényleg szikrákat vetett, még sosem láttam ilyennek. Még tegnap sem, mikor meggyanúsította Barot, hogy csinált velem valamit.
- Jinyoung…- suttogtam.
- Most hirtelen Jinyoung, mi?- húzta a száját gúnyos mosolyra.
- Mi a… jó hírem van…- motyogtam.
- Jó hír? Hogy újra összejöttél, ezúttal rendesen KwangSooval?
- Te meg miről beszélsz…
- Sajnos átlátszó az ablak…- majd eleresztette a karomat, és visszafordult a füzetekhez. Először nem értettem, mire gondol, de aztán leesett. Ennek az osztálynak az ablakából pont le lehetett látni oda, ahol az előbb KwangSooval álltam. Láthatta? Biztosan...
- Bocsánatot kért, és…
- Nem érdekel!- szakított félbe ingerülten, ismét rám pillantva- Azt hittem, ennél azért jobban tartod magad…
- Te meg miről beszélsz?
- Semmiről…- morogta- Legközelebb a randidat ne iskolaidőben intézd. Tudod milyen következményei vannak annak, ha ellógsz?- csapott az asztalra.
- Ne legyél már ennyire tanár, kérlek!- csattantam fel én is. Azt hittem, örülni fog, ha elmondom neki, hogy már nem fenyeget veszély KwangSoo miatt, de rá sem ismertem. Bár ha belegondoltam, sosem volt nagyon nyugodt beszélgetésünk. Már azon a bizonyos szilveszter éjszaka, is csipkelődtünk, és szurkáltuk egymást.
- Már pedig a tanárod vagyok, dolgozd fel! Ezek a körülmények, el kell fogadni!
- Te neked most az a bajod, hogy… mi a bajod pontosan? Hogy elmentem vele? Féltékeny vagy? Mikor igazából csak te is szórakozol velem… Azt mondtad, nem is akarsz velem összejönni, még ha lehetne sem, de kiakadsz, mert egy napot KwangSooval töltök… Te vagy az, aki nem tud dönteni, nekem kéne mérgesnek lennem! De tudod mit, én nem leszek olyan, mint te!- kiabáltam, és el akartam mellette sétálni, de megragadta a karom, és visszahúzott, hogy nekicsapódtam. Sajnos nem volt kellemetlen érzés...
- Akarod tudni, mit érzek?- suttogta, közel a fülemhez, mire ismét átjárt egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés. Megremegtem. Nem tudtam válaszolni, csak nyeltem egyet hangosan. Miért blokkolok le, ha a közelemben van?
- Akarod tudni, milyen érzés volt ez ma?
Bólintottam egyet, magam sem tudtam miért. Csak nem akartam, hogy távolabb húzódjon tőlem. Azonban, mikor megéreztem az ajkát a fülem tövénél, egyszerűen elvesztettem magamat. Meg kellett kapaszkodnom az egyik pad szélébe, ha nem akartam, hogy spontán elájuljak. Legalább a lábaim ne adják fel, ha az agyam meg is tette. Szememet le is hunytam, és reménykedtem, hogy nem csak képzelem a dolgot... Finom puszikat nyomott az arcélemre, az arcomra, majd végül ajka a szám felett lebegett. Majd szép lassan megéreztem a nyomását az ajkaimon. 
Most nem olyan volt, mint szilveszterkor, mikor mindketten, majdnem muszájból tettük meg egymás felé az utolsó centiket. Most csak egy édes puszi volt a számra, semmi több, még csak nem is mozgatta az ajkait. És alig volt az egész több három másodpercnél. De ezer darabra estem odabent. Elhúzódott tőlem, de csak a levegőből éreztem, mert a szememet még nem mertem kinyitni. Nem akartam még a valóságba visszatérni.
Ezek után nem tudtam mit mondani, de nem is tudtam tovább gondolkozni, mert nyílt a terem ajtaja, és egy női hangot hallottam.
- Jinyoung!- kiáltott vidáman, mire kipattantak a szemeim, és megláttam a tőlem két lépésre álló, félrebiccentett fejű férfit, és a felé rohanó, nálam valószínűleg idősebb, gyönyörű és sugárzó nőt, aki belekarolt a srácba, és nyomott egy puszit az arcára.
- Bocsi Jin, hamarabb akartam szabadulni, de nehéz volt!
Nem, ez nem lehet igaz? Ez a nő...
- Semmi baj, épp korrepetáltam a nehezebb felfogásúakat!- bökött a fejével felém. Köpni nyelni nem tudtam. Éreztem, hogy szemeimet könnyek csípek. Ez a nő…
- Szóval… Son DaSeom… most már érted, hogy milyen érzés?- vonta fel a szemöldökét, és átkarolta a fiatal nő derekát, aki csak mosolygott rá továbbra is.
- Milyen érzés?- csilingelte édes hangján.
- Semmi fontos- pöckölte orron nevetve a férfi, akit úgy éreztem, hogy már kellőképp megkedveltem, hogy ez fájjon- Csak megoldani egy nehéz egyenletet. De menjünk is…- majd elindultak az ajtó felé, de onnan Jinyoung hátrafordult- Ja, igen, DaSeom, nem leszek a héten már, vissza kell mennem az egyetemre pár órát venni, ha problémád van, fordulj más tanárhoz!- majd kifordult az ajtón, a csinos nővel együtt. Eddig bírtam, a lábam eleresztett, és én bután magam elé bámulva estem le a földre.
Volt barátnője, és pár másodperccel ezelőtt valóban megcsókolt, csak hogy még jobban összetörje a szívemet?
Annyi arcát láttam már, melyik lenne az igazi? A kedves, a szenvedélyes, a bunkó, a cinikus, vagy ez a játékos? Ki tudja, hány lányt rejteget még itt ott?
De nem ilyennek tűnt… Fogalmam sem volt már semmiről, csak az arca lebegett az szemem elől.
„Ilyen érzés.”
Nagyon félreérthette a dolgot, és nem hagyott időt, hogy elmagyarázzam. Nem mintha tényleg tartoznék neki magyarázattal. De akkor mi a francért csókolgat? Nem vagyok ennyire könnyen kapható, csak épp mellette leblokkolok.
A fenébe is… Most meg mit csináljak…?


Jinyoung szemszöge

- Most már elmagyarázhatnád, mi folyik itt!- fordult felém dühös szemekkel Adelaine, mikor beültünk a kocsimba.
Adelaine Kim nem volt vér szerinti rokonom, de testvéremként szerettem. Amerikai koreai lévén nagyon ritkán találkoztunk, most egy hetet itt töltött, és felhívott, hogy találkozzunk. Én mondtam, hogy jöjjön a suliba, mert még dolgom volt.
Magam sem értem, miért ragadtattam el magam annyira. De mikor megláttam, hogy DaSeom milyen zavarban jön attól, hogy egy puszit ad annak a seggfej KwangSoonak az arcára, akkor elvesztettem a józan ítélőképességemet.
Végül is, az én hibám is volt… és most jól belerúgtam. Biztos azt hiszi, hogy barátnőm van, miközben vele szórakoztam. De basszus, ő is itt cikázik két pasi között. És ki tudja, miről nem tudok még…
- Nem tudom, Ade…- indítottam be a motort.
- Ki ez a lány?- fordult felém, teljes testtel.
- Kösd be magad rendesen!- kerültem ki a választ.
- Belezúgtál az egyik diákodba? És most féltékennyé akartad tenni? Vagy ő zúgott beléd, és így akartad lerázni? Bár nem hinném, hogy akkor így megcsókoltad volna…
Még szerencse, hogy csak a parkolóban voltunk, mert hirtelen befékeztem.
- Láttad?- pislogtam rá.
- Ablakos az ajtó… örülj, hogy csak én voltam az… Szóval… elmondod, ki ez a lány?
- Néha úgy érzem, én sem tudom, ki ő egészen pontosan…- gyorsan végig gondoltam a következményeket, majd gyorsan, nagyvonalakban elmeséltem Adelaine-nek a helyzetet.
- Bajos egy kiscsaj!- nevetett fel a végén.
- Te még nevetsz? Most döntse el, hogy én vagy az a nyálas…
- Hé! Te beszélsz, aki kétes jeleket adsz neki… szegényke ő sem tudhatja. Főleg ezután, amit most csináltál. Azt hiheti, hogy együtt vagyunk. Ráadásul… Még KwangSoora sem lehetsz ezek szerint mérges. Hisz miattad lett kedves így hirtelen.
- Igaz…- erősebben szorítottam a kormányt, mikor eszembe jutott a tegnap késődélután, mikor hazavittem DaSeomot.
Ahogy néztem a lány távolodó hátát, a kocsi mögöttem megint rám dudált, hogy menjek már a fenébe.
A visszapillantó tükörbe pillantottam, hogy elnézést kérjek egy intéssel, de mikor belenéztem, elakadtam mozdulatomban. Nem akartam hinni a szememnek.
- Basszus..- morogtam, majd kilöktem az ajtót, és kiszálltam, és hátra sétáltam a másik kocsihoz, mire addigra már a másik sofőr is kiszállt. Szerencsére DaSeom már messze járt. Hogy nem tűnt fel, hogy az állítólagos barátja áll mögöttünk?
- Nem megmondtam neked, hogy tartsd magad távol a csajomtól?- jött felém fenyegetően vicsorogva, mire elmosolyodtam.
- Jó barát lehetsz, ha így menekül előled.
- Te csak ne merj ilyeneket mondani! Tűnj el az életéből…
- Érdekes kapcsolat lehet a tiétek… kényszeríted szinte, hogy veled legyen… Nem érzed magad szánalmasan?
- Te ne szólj bele abba, ami nem a te ügyed! Ő az enyém…
- Legyen úgy a tied, hogy teszel is érte. Hogy ő akarjon veled lenni!- feleltem egyszerűen, de nem eresztettem el a szemét- Nézzük meg, hogy kit választ!
- Azt akarod, hogy veled harcoljak azért, ami már most az enyém?- nevetett fel, de inkább volt ingerült, mint szórakozott.
- Akkor miért az én kocsimból szállt ki?- vigyorogtam rá, mire dühösen megragadta a galléromat, és a sikátor falának tolt, de csak nevettem rajta tovább.
- Csináld csak, elég elit környék ez, van itt kamera is. Meg amúgy sem verek középiskolásokat!
Erre elengedett, és a hajába túrt, és belerúgott a falba.
- Legyen. Hidd el, hogy így is én fogok nyerni! DaSeom az enyém lesz.
- És miért is?- vontam fel a szemöldökömet.
- Mert én veled szemben… ismerem őt. Tudom, mit gondol, ismerem az apró jeleket, mikor épp mi baja van. Te egyáltalán tudod, ki az a Son DaSeom, vagy csak örülnél, ha az ágyadat melegítené? De benne vagyok!- ragadta meg a kezemet, és megrázta, mintegy megpecsételve a dolgot. elég elszánt feje volt, és tudtam, hogy belemegy a dologba.
Most így visszagondolva talán hülye dolog volt, bár már nem bántja DaSeomot. De a francba is! Azt hittem, DaSeom nem bocsájt meg neki két perc alatt. Azt hittem, látni sem akarja. Ezért lettem nagyon mérges, bár nem igazán volt jogos. Basszus, ez eléggé elszúrtam...
- Kedveled őt?- nézett rám Adelaine.
- Nem tudom…  Úgy tűnik!- léptem rá a gázra.
Son DaSeom… de most komolyan, ki vagy te? És mit teszel velem?

/folyt. köv/