Yes, Sam! 5. rész /Jinyoung/

5. rész

A zsákszerű melegítőmben dobáltam magam a kanapén, és azon gondolkoztam, hogy már javában tarthat Gongchan partija. Igen, Baro folyton hívogatott, hogy menjek, de én végül csak elküldtem rá Jolie-t, nekem eszembe sem jutott részt venni rajta. Mindazok után, ami történt, örültem, hogy egyáltalán volt kedvem reggel felkeni, és a héten még iskolába menni.

Igaz, nem láttam az egész héten Jinyoungot már, de még mindig a szemeim előtt lebegett, ahogy átkarolta annak a nőnek a derekát. És… éreztem a csókját is! Nem mondtam el senkinek, valahogy túlságosan is megszégyenítettnek éreztem magam. Így Jolie, bár furcsállta, hogy miért változott meg hirtelen a véleményem, azt mondta, hogy nem erőszak a disznótor, és a jó pasi. Bár szerinte megérdemelném.

Hát nem érdemelném meg, mert egy idióta ribanc voltam, aki naivan azt hitte, hogy a kedves és aranyos férfi, aki igazából most még a tanárja is, biztos teljesen odavan egy totál átlagos diáklányért… Aish, így visszagondolva még hülyébb voltam…

Ahj, ez így nem lesz jó!- fordultam egyet a kanapén, mire az belereccsent.

- Kislányom!- jött be apa a szobába, épp az inge ujját gombolva be- Neked meg mi a bajod? Hétvége van, azt hittem, a barátaiddal leszel… Anyád is elment a szüleihez… én is elmegyek a találkozóra… egyedül akarsz lenni?

- Nem tudom apa…- sóhajtottam- Olyan bolond vagyok. Azt hiszem… azt hiszem most elrontottam valamit. De nem kell aggódnod. Menj csak nyugodtan a találkozóra. Tudom, hogy milyen régen láttad a katonaságbeli barátaidat…

- Biztos, hogy megleszel?

- Igen!- erőltettem magamra egy mosolyt, majd felálltam, és odasétáltam hozzá, hogy begomboljam az ingje ujját, amit hálásan fogadott.

- Na, majd ha találok valakit, akinek van korod beli fia, majd beajánllak!- kacsintott rám.

- Meg ne próbáld!- tettem fel az ujjamat figyelmeztetően, de ő csak nevetett, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

- Na, akkor kaja a hűtőben, de hagyj nekem is belőle, mire hazajövök!

- Szia apa!- köszöntem el tőle, majd mikor hallottam az ajtó csukódását, akkor visszavetődtem a kanapéra.

Valamivel el kellett terelnem a figyelmemet, hogy most éppen akár egy bulin is lehetnék azzal a tökéletes férfivel, aki most valószínűleg a csajával… vagy csajaival szórakozik… Nem! Akkor egy lettem volna közülük.

A telefonom zavart meg, KwangSoo írt üzenetet.

„Hogy vagy?”

Elmosolyodtam. KwangSoo is elutazott valahová a hétvégén. Egész héten nagyon rendes volt velem. Már-már azon gondolkoztam, hogy talán tényleg kéne adni neki egy esélyt rendesen… Hisz nem éreztem szerelmet, de nem minden esetben alakult ki azonnal… De még nem mertem elhatározni magam.

„Jól. Mindjárt megyek aludni”- írtam vissza.

„Akkor aludj jól, majd holnap beszélünk!”

„Te is aludj jól!”

Ezután nagy sóhajjal dobtam el a telefonomat, majd gondoltam, hogy beteszek valami filmet, de egyszerűen nem tudtam rá koncentrálni. Utáltam a helyzetet, nem szerettem amúgy sem egyedül lenni. De nem bántam, hogy nem mentem el abba a buliba. Igazából így sem tudtam, hogy fogok szembe nézni Jinyounggal legközelebb.

Éjfél már elmúlt, mikor már majdnem álomba szenderültem, de a telefonom hangosan kezdett üvöltözni a fülem mellett. Összeráncolt szemöldökkel pislogtam rá.

Jolie.

Ez meg mit akar ilyenkor? Azt hittem, már Gongchannal hempereg valahol…

- Mi bajod?- vettem fel a telefont fáradtan.

- Alszol már?- hallottam a hangját, de valami nem stimmelt vele. Pont olyan volt, mint aki most tört össze.

- Te jó ég, Jolie mi történt?- lettem hirtelen teljesen éber.

- Gongchan… egy akkora paraszt…- mondta szakadozottan. Komolyan megijedtem. Mit művelt vele?

- Hol vagy?- kérdeztem gyorsan.

- Még itt… a házba… El tudsz értem jönni…? Nem merek… egyedül elindulni…

- Persze, apa itthon hagyta a kocsit, ne aggódj, megvan a cím, tíz percen belül otthon leszek!- majd le is tettem, és gyorsan beleugrottam egy viszonylag normális kopottas farmerbe, és egy kapucnis kulcsit húztam magamra, majd leakasztottam a kulcsot a helyéről, bezártam az ajtót, és máris rohantam a kocsi felé. Nem rég szereztem jogsit, de apa nem nagyon engedte, hogy a autót használjam. De most muszáj volt elmennem Jolie-ért, nem tudtam, mennyire lehet maga alatt.

Szerintem gyorsabban hajtottam az utcákon a megengedettnél, fél szemmel a beállított gps-t figyelve, és közbe reméltem, hogy nem találkozok részeg sofőrökkel. De szerencsére odaértem a megadott cím elé. Már messziről kihallatszott a zene, csodálkoztam, hogy a szomszédok nem jelentették fel csendháborításért.

Mivel kertes ház volt, ezért belöktem az amúgy is nyitott kertkaput, és a bejárati ajtó felé siettem. Ahogy benyitottam, azonnal megcsapott a pia, cigi szaga, és a még hangosabb zene súlya. Szememmel azonnal Jolie-t kerestem, közben magamon éreztem az emberek furcsa pillantását. Nyilván nem illettem a társaságba. Nyilván…

A nőkön alig takaró ruha, és két kiló smink volt, férfiakból csak dőlt a pia szag, és szemükkel azt a nőt keresték, aki hajlandó egy éjszakára félredobni az erkölcseit…

Jolie sem volt egy angyal, de ha valamit tettek vele…

Nagy nézelődésemben nekem jött egy szőkített hajú agyonsminkelt csaj.

- Nem látsz a szemed elé? Mi vagy te, általános iskolás, törpe! Nem szóltak, hogy ez a nagyok bulija?- nevetett rám gúnyosan, majd elnézett a vállam fölött- Ó, Jinyoung! Milyen jól nézel ki, jössz táncolni?- vigyorodott el csábosan. Hát ez undorító!

De a név, amit hallottam, sokkal jobban megrázott, így hátralestem a vállam fölött, és nem tévedtem. A srác tényleg ott állt, alig két lépésre tőlem, menő farmerban, és egy felül kigombolt fekete ingben (ahogy először megismertem… furcsa volt az iskolai öltözék nélkül), és engem bámult. A lány, vállat vont, mikor nem reagált, és ellibbent, más áldozat után nézve.

- DaSeom… tényleg te vagy az?- a francba, erre nem is számítottam.

- Hol van Jolie? Ha Gongchan bármit is tett, akkor…- támadtam volna neki egyből, de ő csak, mint valami huncut kisfiú, elvigyorodott.

- Mit tett volna azon kívül, hogy egész este a barátnőd szájában van?- vont vállat, és az egyik sarok felé mutatott, ahogy egy kanapén ült Gongchan, ölébe a lánnyal. Nem akartam hinni a szememnek. Hisz halál lazán smároltak…

- Ez nem lehet igaz…!- morogtam, és el akartam sétálni a srác mellett, de az megragadta a karomat.

- DaSeom, beszélnünk kéne…

- Nem, nem kéne. Soha többet. Jelen pillanatban nem vagy az „emberek, akikkel szívesen töltöm az időmet” listán, így eresszel el, és tűnj az életemből…- mondtam megőrizve a hidegvéremet, és végre sikerült kiszabadulnom a markából. Ismét Joliékra néztem.

Nagy léptekkel igyekeztem feléjük, kezdve kapizsgálni a dolgot.

- Jolie!- kiáltottam rá, mire elhúzódtak egymástól. Barátnőm arca felvirult.

- DaSeoooom! Végre itt vagy!- ugrott a nyakamba, mire én kicsit ellöktem magamtól. Ő is elég ittas volt már.

- Mi folyik itt?

- Nagyszerű színésznő vagyok! Csak azt akartam, hogy végre kimozdulj… ne haragudj, amiért aggódni kellett! De most szórakozzunk együtt!- ragadott volna meg, de hátráltam egy lépést. Féltem, hogy hiába vagyunk barátnők, most felpofoznám.

Lehunytam a szemem, és kifújtam a levegőt. Én tényleg bírtam Jolie-t, de az ilyen húzásai… gyűlöltem őket.

- Én most inkább haza megyek!- morogtam, majd dühösen hátat fordítottam, és az ajtó felé indultam. Már kinyitottam az előszoba ajtót, mikor valaki megragadta a kezemet.

Azonnal hátrafordultam, hogy hátranézzek, ki az, és meglepődve láttam, hogy a csaj ragadta meg a karomat, aki a legutóbb csak úgy elrabolta tőlem Jinyoungot. Vagyis az a csinos, gyönyörű hajú és bőrű csodanő. És nagyon jól állt neki a rövid ruha is, amit magára aggatott.

Azonnal ellenszenvet éreztem, és ki akartam rántani a kezemet, de túl erősen fogta.

- Engedj el!- rivalltam rá egy kicsit erősebben a kelleténél, de a hangos zene miatt úgysem számított. Csak ő lepődött meg.

- Mutatni akarok valamit!- szólt vissza hangosan, csak ő épp nem az idegtől, hanem azért, hogy meghalljam.

Mit? A hitvesi ágyukat, basszus? Marhára nem érdekel!

De mielőtt gondolkodni tudtam valami ellenvetésen, már húzott is egy lépcső felé, ami úgy tűnt, kicsit el van zárva, hogy a részeg emberek ne nagyon járkáljanak fel. De a lány nyilván bejáratos volt mindenhova… Biztos, hogy jól ismeri Jinyoung haverjait. De akkor miért nem mondták, hogy már foglalt? Még Baro sem…

Mennének a fenébe…

De a lány csak húzott tovább, míg az emeleten egy szobába nem értünk. Valószínűleg Gongchan szobája lehetett, mert először is, kupi volt, másodszor pedig feltűnt pár bikinis csaj képe a falon.

- Mit akarsz tőlem?- kérdeztem, mikor becsukta mögöttünk az ajtót, és végre hallottam a gondolataimat. De ő csak mosolygott, és figyelmesen végignézett rajtam- Mit bámulsz?

- Ennél jobban is kiöltözhettél volna- felelte, de valahogy meglepett, hogy ebben a mondatban egy szemernyi gúny sem volt. Sőt, akár kedvesnek is nevezhettem volna, ha épp nem utálom ennyire.

- Minek kellett idejönni? Haza akarok menni, semmi kedvem itt lenni! Gyorsam mondd, amit akarsz, aztán engedj az utamra…

- Elég temperamentumosnak tűnsz… már értem, miért történt mindez- kuncogott, mire csak a szememet forgattam.

- Remek, ha megengeded, akkor most távoznék…- sétáltam volna el mellette.

- Várj! Beszélni akarok veled. Igazából… Jinyoungról…- mondta a körülményekhez képest halkan. Erre megtorpantam, és hátrapillantottam rá.

- Jinyoungról? Jinyoung tanár úrról? Mégis, mi közöm nekem hozzá? Hozzátok? Ide is csak a barátnőm miatt jöttem…

- Nekem nem tudsz hazudni- mondta ezúttal határozottabb hangon- Maradj itt pár percet, mindjárt visszajövök… a bizonyítékkal…- majd elsietett mellettem, ki a szobából.

Milyen bizonyítékról beszél ez? Bizonyíték, hogy Jinyoung és én…? A fenébe is, mibe keveredtem? Mindenesetre úgy gondoltam, tudnom kell, mire megy ki a játék, így a szobában maradtam, és fel-alá járkáltam. Mikor meguntam, az ablak elé álltam, és meredten bámultam ki az éjszakai utcára.

Ekkor nyílt az ajtó.

- Adel, és komolyan nem tudom, hogy mire jó ez ne…- hallottam az ismerős hangot a hátam mögül, mire megpördültem. Nekem is, és neki is a torkunkon akadt a levegőnk.

- Te nem is Adelaine vagy…- motyogta Jinyoung, az ajtóban. Egyedül volt, és csak bámult rám.

- Nem, sőt az sem tudom, ki az, akit ilyen nagy vehemenciával keresel…- fontam össze a karom magam előtt, mintegy védekezésképpen.

- Ő a…

- Ja, a barátnőd? Én is őt várom, azt mondta, maradjak itt…- fordítottam el a fejemet, hogy ne kelljen ránéznem.

- Nekem meg azt mondta, hogy jöjjek ide, mert valami baj van…- sóhajtott, és megmasszírozta az orrnyergét. Mintha ő tudta volna, mi folyik itt- Ezt direkt csinálta.

- Miért akarná a csajod, hogy kettesben legyél velem? Ennek semmi értelme nincs… Nem is maradok, egy percet sem tovább- el akartam sétálni mellette, hogy kinyissam az ajtót, és meneküljek, csak egy baj volt. Az ajtó nem nyílt.

- Te zártad be?- lettem ingerült.

- Hogy mi?- jött ő is oda mellém, és igyekezett lenyomni a kilincset, hogy utána az nyíljon is. De egyértelmű volt, hogy bezárták.

- Hjá! Adel! Azonnal nyisd ki, és ne szórakozz!- ütött rá egy nagyot az ajtóra, és igyekezte túlordítani a kinti zenét is, de nagyon úgy tűnt, hogy nem sikerült neki.

- A fenébe is!- túrt a hajába, és leült a szobában lévő ágy szélére, és tenyerébe temette arcát.

- Most mi van?- kérdeztem kicsit hisztérikus hangon.

- Az van, hogy itt ragadtunk…- nézett fel rám.

- Hát én biztos nem töltök veled tovább egy percet sem…!- csattantam, fel, majd az ablak felé néztem, és megítélésem szerint nem volt magasan az első emelet, így felnyitottam, és azonnal megcsapott a hideg téli éjszaka.

- Te meg mit csinálsz?- hallottam, hogy a fiú feláll mögöttem.

- Menekülök tőled...- morogtam, majd felültem az ablakpárkányra, magam sem tudtam, mit akarok elérni, majd már a lábamat akartam átlendíteni, mikor hirtelen hátulról megragadott két kar, és lerángatott onnan.

- Te tényleg megőrültél?- hallottam Jinyoung hangját a fülemnél, mire megborzongtam, de most nem vesztettem el az eszemet, így azonnal ki akartam szabadulni a karjai fogságából.

- Eressz el…- vergődtem tehetetlenül, de csak erősebben ölelt hátulról, mintha attól tartana, hogy ész nélkül kivetem magam az ablakon. Amúgy tényleg eszembe jutott.

- Nyugodj meg!- morogta a fülembe, de ettől csak még jobban kiakadtam.

- Azt mondtam eressz el, eressz el, eressz el!- már szinte visítottam tehetetlenségemben, és mérgemben, mire úgy tűnt, ő is megelégelte a helyzetet, és megragadva szembefordított magával, és egészen a falhoz tolt, ő maga pedig nekem préselődött, karjaimat meg lefogta, hogy ne kalimpáljak.

A mellkasom a meglepettségtől fel alá száguldozott, és a pulzusom is az égbe repült. Teljesen kiakadtam, de ezzel együtt a szavam is megakadt. Felnéztem rá, és belemerültem a szemeibe, amivel annyira áthatóan tudott nézni. Fogalmam sincs, mennyi ideig bámultunk így egymásra, de éreztem, hogy csillapodik a dühöm is, és a meglepettségem is.

- Most már megnyugodtál?- kérdezte halkan, lágyabb hangon.

Csak bólintottam egyet bizonytalanul, mire eleresztett, és hátralépett. De abban a pillanatban, hogy már nem tartott, a lábaim felmondták a szolgálatot, és a földre estem.

- Te jó ég, minden rendben?- hajolt le azonnal hozzám, és megragadta a vállamat, hogy kicsit megrázzon- Miért reszketsz?- simított végig a karomon, amitől csak még jobban rázott a hideg.

- Hagyj békén… és ne csinálj úgy, mintha olyan fontos lennék...- mondtam halkan, de határozottan.

- Te meg miről beszélsz?- ült le mellém, mire én sóhajtva nekidöntöttem a hátamat a hűvös falnak.

- Barátnőd van… akkor foglalkozz vele, ne velem. Undorító amit csinálsz…- néztem végre rá- Minek csinálsz úgy, mintha tetszenék? Nem hinném, hogy komolyan gondolod. Csak egy játékszer vagyok neked! Ennyire nem bírod ki, hogy ne törd össze az embereket? Minek ölelsz meg, miért csókolsz meg? Láthatod, hogy én… egyszer sem toltalak el… de csak mert nem tudtam, hogy ilyen vagy… Utálom az ilyen embereket, mint te, Jinyoung… nincs benned tartás, és hűség, és tudod, hogy mi a legundorítóbb, az, hogy mindezek ellenére te vagy felháborodva, mikor egy szerencsétlen puszit adtam annak a szerencsétlen KwangSoonak!- mire a végére értem, egészen felemeltem a hangomat, közben észre sem véve, mennyire ideges lettem ismét. De jó volt végre kiadni magamból, és nem csak tűrni, hogy ezt tegye velem.

- DaSeom…- mondta halkan, és kicsit az ajkába harapott a nagy gondolkozásban- Sajnálom…

- Sajnálod, mi? Hát én is sajnálom… hogy ennyi időt fecséreltem rád- álltam volna fel, és el akartam ismét sétálni, de visszahúzott.

- Valamit tudnod kell… Igazából… szóval a legutóbb, a tanteremben… fájdalmat akartam okozni neked. Csak mert láttam a jeleneteteket az ablakból. De Adelaine… soha nem volt, és nem is lesz a barátnőm. Csak egy barát, akit rég láttam… Szerinted miért zárt be ide minket? Mert látta, hogy megcsókoltalak, és úgy vélte, hogy ez már elég ok arra, hogy összehozzon minket…

- Nem a barátnőd? Csak barátság extrákkal?- húztam el a számat, mire megforgatta a szemét.

- Jól figyelj, DaSeom… az utóbbi időben te voltál az egyetlen, akit megcsókoltam, akit magamhoz öleltem, akit annyira kívántam… de… tudom, hogy ezt nem szabad. Tulajdonképpen nem is ismerlek… hogy mit szeretsz, hogy milyen vagy valójában… és az ég szerelmére, tényleg a tanárod vagyok! Ha ez kiderülne, még utólag is a rossz nyelvek célpontjai lennénk…

Nem a barátnője… nem a barátnője, sem senkije, csak egy barát…? Akkor… akkor…

- Kí… kívánsz?- jutott eszembe a szó, amit mondott.

- Igen, szóval ne harapdáld ilyen szexin az ajkadat, mert különben ledoblak erre az ágyra, és olyat teszek veled, amit nem biztos, hogy meg fogsz köszönni…- mondta egy szemrebbenés nélkül, amitől teljesen felháborodtam.

- Szóval neked csak ennyi vagyok… Remek! Valaki, akit alig vársz, hogy lefeküdjön veled, mert te kívánod… De nem akarod, hogy megtudják, mert a karriered, akkor el sem kezdődne… úú, megrontott egy diáklányt… micsoda bélyeg lenne rajtad!

- DaSeom, figyelj…

- Nem, te figyelj… Igaz…- fintorogtam rá- Nem vagyunk sem egy súlycsoport, sem összeillő páros. Nem érdemes egymásra fecsérelnünk az időnket. Majd a suliban találkozunk néha… azt meg kibírjuk. Lehet, hogy újra kéne kezdenem KwangSooval? Lehet, hogy bunkó volt, de végülis, melyik pasi nem az? Legutóbb nagyon jól elvoltunk. És ő legalább nem csak kíván, hanem érdeklem is, milyen vagyok belülről, nem csak kívülről… És tudod mit? Nagyon is…

Végül nem tudta meg, hogy a nyakába akarom zúdítani a többi keservemet is, mert megszólalt a telefonom. Ingerülten halásztam elő, és felvontam a szemöldökömet, mikor megláttam rajta apa nevét.

- Igen?- szóltam bele.

- Szia kincsem, remélem nem aludtál még…

- Nem, apa, bár már ideje lenne! Baj van?- lettem hirtelen aggodalmas. Hisz mi másért keresett volna?

- Esetleg… Eljönnél értünk? Már késő van, a busz pedig, ami még járna, most nem jár, egy baleset miatt… a taxi meg drága… és végre használhatod a kocsit.

- Persze, elmegyek… Csak add meg a címet, és ott leszek…

Gyorsan lediktálta, amit én memorizáltam, majd letette.

- Baj van?- nézett rám a fiú.

- Semmi olyan, ami miatt aggódnod kéne… Én megyek. És felejts el, ne viselkedj úgy az iskolában sem, mint akihez bármi közöd van. Mert ma utoljára hívtalak a neveden… seonsaengnim!

Majd az ajtóhoz léptem, és mivel még mindig zárva volt, ezért elkezdtem püfölni ismét.

- Hahó, valaki! Itt vagyunk bent, nyissák ki!

Vagy öt percig püföltem, és kezdtem arra gondolni, hogy visszahívom apát, és megmondom neki, hogy a kistanárom haverjának a szobájában ragadtam, az említettel, egy házibuli kellős közepén, mikor hirtelen nyílt az ajtó, és Baroval találtam magam szemközt.

- DaSeom… nem is láttalak!- vigyorodott el, de elhalt a mosoly, mikor meglátta, hogy milyen szánalmasan festek, ráadásul Jinyoung is a szobában tartózkodik, az ágyon ülve, összeszorított szájjal, mint akinek komolyan vissza kell fognia magát, hogy ne kezdjen el ordibálni.

- Mi történt?- pislogott rám a fiú, de csak megráztam a fejemet, és kisiettem mellette, egyenesen a lépcső felé. Hallottam még, hogy valamit kiabál a másik srácnak, de már nem érdekelt.

Kiszaladtam az ajtón, és a kocsimig meg sem álltam. Zaklatott voltam, és összetört. Jelen pillanatban meg tudtam volna fojtani Jolie-t egy kiskanál vízben, amiért ide hívott. Akkor nem történt volna meg ez egyáltalán. A zsebembe kotorásztam a kulcsom után, majd beszálltam, és egy percre a fejemet a kormányra hajtottam, hátha megnyugszok, de nem nagyon sikerült.

Csak azt vettem észre, hogy nyílik az anyósülés felöli ajtó, és valaki behuppant mellém. Félrefordítottam a fejemet, hogy lássam, ki az, aki csak lazán bepattan, és elakadt a szavam.

- Most komolyan? Előbb közöltem, hogy nem akarok veled tovább semmiféleképp kapcsolatba kerülni!- sziszegtem Jinyoungra.

- Nem fogom hagyni, hogy csak így elhajts! Még a végén baleseted lesz, amilyen zaklatott vagy- közölte kicsit kimérten.

- Én nem vagyok zaklatott! Sőt! Nyugodt vagyok, nem látod?

- Persze, azért szorítod így a kormányt…- bökött fejével a műszerfal felé

- Nagyon gyorsan szállj ki… el kell mennem az apámért…

- Veled megyek addig. Utána kiszállok az autóból is, és az életedből is… kérlek…

Erre ránéztem, és elakadt a szavam. Valahogy sokkal ijesztőbben hangzott a dolog az ő szájából.

Csak sóhajtottam egyet, és beindítottam a motort, közben a srác elé toltam a mobilomat, és elismételtem a címet, amit apa mondott.

- Írd be a gps-be.

Némán tette, amit mondtam, majd meghallottam a géphangot, ami elkezdett vezetni az utakon.

- Jött egy üzeneted KwangSootól- mondta hirtelen.

- Ne foglalkozz az üzeneteimmel!- vágtam vissza.

- Nem foglalkoztam, csak megjegyeztem…- vont vállat, majd tovább nyomkodta a telefonomat.

- Hagyd abba!- szóltam oldalra.

- Te csak figyelj az utakra…

- Te meg tedd le a telefonomat!

- Ünneprontó…- morogta, majd letette a készüléket, hogy az továbbra is láthatóan mutassa az utat.

Az út végéig csendben maradtunk, bár párszor mintha meg akart volna szólalni. Én alig vártam már, hogy kiszálljunk a járműből, és menjen mindenki a maga útjára.

- Itt vagyunk- állítottam le a kocsit, és ki szálltam. A srác követte a példámat, és már éppen közöltem volna vele, hogy most már felszívódhat, mikor apa hangját hallottam meg a hátam mögül.

- DaSeom! Itt vagyok!- dülöngélt ki a jobb időket is látott bárból, ahol gondolom a találkozójuk végződött, de a meglepőbb az volt, hogy egy társát támogatta a vállán.

- Apa!- futottam oda hozzá, és segítettem a férfival.

- Haza kéne vinni őt is, jó? Kicsit többet ivott a kelleténél, mindenkivel akart együtt inni egyet!

- Persze!- mosolyogtam rá, és egyhamar, kettőnkre támasztva a férfi súlyát, könnyen a kocsihoz értünk. Azt hittem, Jinyoung már el is ment, de még mindig ott állt, és furcsán bámult hármunkra.

- Most már elmehetsz!- mondtam kicsit foghegyről. Nem akartam, hogy apa kérdezősködni kezdjen.

- Persze, egy pillanat csak még egy dolgot aka…- ekkor azonban a férfi a vállunkon feléledhetett, és kicsit nevetgélve előretántorodott, így az arca is láthatóvá vált. A fiú csak döbbenten nézte a pasast, majd egy hitetlen nevetés szaladt ki belőle.

- Apa?