Yes, Sam! 4. rész /Jinyoung/

4. rész

Nem tudom, miért siettem annyira másnap iskolába, szinte el sem köszönve otthonról, ami amúgy sosem maradhatott el, pedig még mindig nem voltam annyira jól. Egyszerűen csak… matek volt az első óránk.

A tegnapi majdnem csókunk meg eléggé felvillanyozott. Minél kevésbé volt esély arra, hogy egyszer együtt lehessek ezzel a csodaemberrel, annyira akartam jobban és jobban. Nem értettem magamat. Eddig, ha láttam valakit, aki tetszett, de nem volt esély rá, akkor hagytam a fenébe. Ez volt az első, hogy harcolni akartam érte. Még akkor is, ha ez veszélyes.

- Mitől van ilyen jó kedved, DaSeom!?- jutott el hozzám Jolie hangja.

- Nincs jó kedvem…- motyogtam.

- Akkor minek vigyorogtál?

- Csak… mesélni akarok majd neked valamit!- súgtam oda kis mosollyal, mire megragadta a kezemet, és egészen a lány wc-ig húzott.

- Na?- fordult velem szembe. Én benéztem a fülkékbe, és mikor biztos lettem benne, hogy csak ketten vagyunk, akkor hadartam el neki az előző nap eseményeit. A mozit, Barot, aztán… Jinyoungot.

- Váó, csajszi, te aztán benne vagy most a slamasztikában…- vigyorgott.

- Tudom… Amúgy… Gongchan emlegetett…- jegyeztem meg.

- Ó, az a félisten… komolyan?

- Meghívott minket a bulijába… de szerintem csak téged akar látni. Őt nem zavarja, hogy hazudtál…

- Komolyan?- csillant fel a szeme.

- Nem akartam lelombozni, hogy te csak apró kalandokat keresel a fiúkkal, de…

- Hé!- kiáltott rám meglökve- Az a pasi kivétel… annyira jól néz ki!- ábrándozott el- Milyen buli?

- Azt mondta, majd Baroval elküldi a részleteket.

- Muszáj mennünk…

- Én is így gondolom!- vigyorodtam el- Legalább neked szerezzük meg a tökéletes férfit… én kicsit Kwang Soohoz vagyok láncolva. Így sem tudom, mit fog szólni a tegnapihoz…

- Szegénykém…- ölelt át a barátnőm- Bárcsak tehetnék valamit. Vagyis… igazából…- vigyorodott el.

- Nem, Jolie, eszedbe se jusson. Majd szólok akkor, ha egyáltalán nem tudom megoldani!

- Biztos vagy te ebben?

- Igen. De azért köszi!- majd húztam is ki a mosdóból.

Nem láttam még az órák előtt semerre Kwang Soot, ami egyszerre töltött el megkönnyebbüléssel, másrészt pedig ideges is lettem, hogy vajon mi a fenét csinálhat. A tegnapi után egyáltalán nem keresett, pedig tudtam, hogy nem hagyja ennyiben a dolgot. Egyszerűen elképzelni sem tudtam, mire megy majd ki a dolog.

Így kicsit feszengve indultam el a szekrényemtől az osztály felé, mikor szembe jött velem a folyosón a fiú, és mikor meglátott, hirtelen mosoly terült el az arcán, és ahogy elém ért, megfogta a vállamat, és egy puszit nyomott a homlokomra.

Teljesen meglepett. A tegnapi telefonja után azt hittem, hogy nyilvánosan szégyenít meg.

- Kwa…KwangSoo…- motyogtam döbbenten, mire végigsimított az arcomon.

- Lógjunk el!- kulcsolta össze az ujjainkat, és húzott volna a kijárat felé, de én megtorpantam, és visszanéztem a folyosóra. Jinyoung pont akkor fordult be az osztályunkhoz, de ahogy észrevett minket, ő is megállt, és csak figyelt minket.

- Kérlek…- súgta a fülembe KwangSoo, és ahogy az arcára néztem, ezúttal nem fenyegetést láttam meg, hanem tényleg kérést. Valamiért úgy éreztem, hogy ez fontos neki.

Visszanéztem egy pillanatra Jinyoungra, akin már láttam, hogy nem sok tartja vissza attól, hogy elinduljon felénk, és megmondja a magáét az engem szorongató fiúnak, amit jobb volt mindenféleképpen elkerülni, ezért sóhajtottam fel végül.

- Jó, lógjunk el!- majd fájó szívvel, ezúttal nem visszanézve, húztam ezúttal én magam után a fiút. Még jó, hogy a kabát rajtunk volt, így tél közepén szétfagytunk volna.

Mihelyst kijutottunk az iskola épületén kívülre, valahogy mégis nehezebb lett a szívem.

- Mit akarsz csinálni?- húztam ki a tenyerem a szorításából, de még időben újra megragadott, és húzott tovább maga után.

- Gyere, ismerős helyre!

Két utcára volt egy régi törzshelyünk, egy kávézó, oda mentünk.

- Először is… Szóval… bocsánatot akarok kérni…- kezdett bele, mélyen a szemembe nézve, mikor leültünk a régi helyre- Akkora seggfej voltam…

- Igen, az voltál…- motyogtam.

- Annyira… nem is tudom, annyira elvesztettem a fejem, mikor mással láttalak. Ezért… ilyen hülyeséget találtam ki, és magam mellé láncoltalak. Tegnap jöttem rá, mekkora balfasz vagyok, hogy rendesen meg sem tudlak szerezni téged, csak ilyen mocskos eszközökkel…

Nem értettem, mi ütött belé, de minden szavával egyet értettem. De valahogy sántított.

- Szóval?- néztem rá.

- Szóval…- pislogott bátortalanul.

- Mit hozhatok?- ért ekkor mellénk a pincérlány.

- Két narancsos-karamellás kávét- vágta rá azonnal a fiú, ami mosolyra késztetett. A lány bólintott, és elsietett.

- Honnan veszed, hogy még mindig szeretem?- pillantottam fel rá, igyekezve hűvös arcot vágni.

- Nem szereted már?- csodálkozott- Bocsi…- szólt volna a pincér után, de leintettem.

- Nyugi, még mindig a kedvencem.

- Ne haragudj- pirult el- Berögződés…

- Már jó régen jártunk, hogy lehet berögződés?- dőltem hátra, és bírálóan néztem rá.

- Csak hiányzik… és rájöttem, hogy ez a mostani… annyira szánalmas. Szóval eleresztelek… Nem fogok semmit sem elmondani, Jinyoungról sem… és a tegnapi… nem akartam veled kiabálni… sajnálom… Megpróbáltam keménynek tűnni, és vagány gyereknek… de annyira nem bírom azt, hogy egy darab szemétként nézel rám emiatt- fordította el a fejét.

- Mi a csapda?- vágtam a szavába idegesen. Nem értettem, mi ez az egész pálfordulás.

- Semmi, DaSeom… csak egyet kérek…

- Tudtam, hogy lesz valami- sóhajtottam.

- Kérlek… csak egy esélyt adj még, és ne lökj el magadtól azonnal…- hajtotta le a fejét.
Rezgett a telefonom, és láttam, hogy Jolie küldött üzenetet.

"Te meg hol a pokolba vagy? KwangSoo is hiányzik, mondd, hogy nincs semmi baj!"

 Gyorsan visszapötyögtem neki, egy minden rendben, majd mesélek!- üzenetet, közben az agyam is kattogott.

 - De… miért most?- kérdeztem értetlenül.

- Mert… egész este ezen gondolkoztam, nem is tudtam aludni. Látod- mutatott a szeme alá, kicsit színpadiasan is- Azok ott karikák!

- Az ott szemceruza, elkenve…- fókuszáltam rá rendesen.

- Öhm… azt hittem, nem lesz ilyen feltűnő…- motyogta elpirulva, mire nem tudtam visszatartani a kuncogásomat, majd hangosan felnevettem. Ő is beszállt, majd hirtelen elhalkult.

- Ilyenkor vagy a legszebb… Tegnap is, mikor kiszálltál Jinyoung kocsijából…- hajtotta le a fejét.

- Hogy mi?- lett a hangom magasabb egy oktávval.

- Láttam, igazából a házatok közelében vártam a kocsimmal, de aztán megláttam, hogy vele vagy a keresztutcában… Először mérges voltam, hogy hazudtál, és mégis vele voltál, de aztán rájöttem, hogy nem véletlen menekülsz hozzá…- bólogatott aprókat, és most sem nézett a szemembe, mintha eltitkolt valamit, de ezt kiűztem a fejemből.

- Tényleg rosszul voltam tegnap. Csak a közös barátunk jött el értem, és így… találkoztam vele is. Pedig nem terveztem. De… nagyon úgy tűnik, hogy nem lett volna így se úgy se köztünk semmi. Szóval…- megvontam a vállamat.

- Szóval… adsz egy esélyt nekem is, hogy bebizonyítsam, mennyire sajnálom…?

- Csak a megbocsájtásra kérsz esélyt?- kérdeztem fél szemmel nézve az arca változását, fél szemmel meg a megérkező kávémat.

- Haladjunk sorban… ma meg szórakozzunk jól… tanulás helyett! Benne vagy?- nézett rám kérlelően. Furcsa volt az egész helyzet. De nem tudtam, mit veszthetek, és a fenének hiányzott még a tegnapi KwangSoo, nem akartam megint felidegesíteni. Ezért bólintottam.

- Benne vagyok!

*

Végül nagyon jól szórakoztam, bár ezt igyekeztem palástolni. Nem mentünk uncsi vidámparkos, Seoul Toweres, és egyéb sablonos „randira”, hanem ellátogattunk a közös régi kedvenc helyünkre, egy agyaggalamb lövész helyre, ahol elszórakoztattuk magunkat.

Kicsit olyan volt, mint régen. KwangSoo egy figyelmes, kedves oldalával tölthettem a napot, de… nem éreztem, hogy több lenne, mint egy kétes lábon álló barátság. Nem fogta a kezemet, nem akart megcsókolni, csak… elvoltunk. Jól elvoltunk. De ez már nem lehetett volna szerelem, hisz a bizalmamat nem szerezte vissza ilyen könnyen.

 Végül délután visszamentünk a sulihoz, mert ott volt a cuccom. Az övé végig nála volt, így nem is tervezett bejönni. Az iskola udvarán, egy nagy fa alatt megállított, és szembefordított magával.

- Figyelj, DaSeom, én… szóval remélem, hogy tényleg meg tudsz bocsájtani…

- Megbocsájtottam azt hiszem, csak ne csinálj többet ilyet…- rugdostam a fagyos földet zavaromban- köszönöm a mai napot, igazán jól szórakoztam.

- Esetleg…- vakarta meg a tarkóját, mire felvontam a szemöldökömet- Mindegy… Nem fogom feladni, hogy egyszer megbízz bennem újra.

- De már nem vagyok a tulajdonod…- csóváltam a fejemet.

- Tudom… és köszönöm, hogy ma nem rohantál el tőlem.

- Igazából… még mindig jobb volt, mint tanulni!- nevettem fel kínosan, majd lábujjhegyre álltam, és egy puszit nyomtam az arcára, majd gyorsan hátat fordítottam, és berohantam az iskolába, mielőtt még komolyabb dolgokra terelődne a sor. A szekrényhez siettem, és kivettem belőle a másnapra szükséges könyveket, és már mentem volna, mikor meghallottam, hogy az egyik teremből valaki pakolását. Már elég késő volt, csak páran voltak az épületbe, így belestem az ajtón. Odabent Jinyoung pakolt füzeteket össze, nekem háttal. De simán felismertem. Ajkamra mosoly költözött, és hangtalanul besiettem, hogy meglepjem. Már emeltem volna fel a kezemet, egy lépésnyire tőle, hogy megijesszem, mikor hirtelen megpördült, elkapta a karomat, és egy padnak tolt, testével odaszögezve.

Hirtelen levegőt venni is elfelejtettem, csak bámultam bele a…. dühös szemeibe. Tényleg szikrákat vetett, még sosem láttam ilyennek. Még tegnap sem, mikor meggyanúsította Barot, hogy csinált velem valamit.

- Jinyoung…- suttogtam.

- Most hirtelen Jinyoung, mi?- húzta a száját gúnyos mosolyra.

- Mi a… jó hírem van…- motyogtam.

- Jó hír? Hogy újra összejöttél, ezúttal rendesen KwangSooval?

- Te meg miről beszélsz…

- Sajnos átlátszó az ablak…- majd eleresztette a karomat, és visszafordult a füzetekhez. Először nem értettem, mire gondol, de aztán leesett. Ennek az osztálynak az ablakából pont le lehetett látni oda, ahol az előbb KwangSooval álltam. Láthatta? Biztosan...

- Bocsánatot kért, és…

- Nem érdekel!- szakított félbe ingerülten, ismét rám pillantva- Azt hittem, ennél azért jobban tartod magad…

- Te meg miről beszélsz?

- Semmiről…- morogta- Legközelebb a randidat ne iskolaidőben intézd. Tudod milyen következményei vannak annak, ha ellógsz?- csapott az asztalra.

- Ne legyél már ennyire tanár, kérlek!- csattantam fel én is. Azt hittem, örülni fog, ha elmondom neki, hogy már nem fenyeget veszély KwangSoo miatt, de rá sem ismertem. Bár ha belegondoltam, sosem volt nagyon nyugodt beszélgetésünk. Már azon a bizonyos szilveszter éjszaka, is csipkelődtünk, és szurkáltuk egymást.

- Már pedig a tanárod vagyok, dolgozd fel! Ezek a körülmények, el kell fogadni!

- Te neked most az a bajod, hogy… mi a bajod pontosan? Hogy elmentem vele? Féltékeny vagy? Mikor igazából csak te is szórakozol velem… Azt mondtad, nem is akarsz velem összejönni, még ha lehetne sem, de kiakadsz, mert egy napot KwangSooval töltök… Te vagy az, aki nem tud dönteni, nekem kéne mérgesnek lennem! De tudod mit, én nem leszek olyan, mint te!- kiabáltam, és el akartam mellette sétálni, de megragadta a karom, és visszahúzott, hogy nekicsapódtam. Sajnos nem volt kellemetlen érzés...

- Akarod tudni, mit érzek?- suttogta, közel a fülemhez, mire ismét átjárt egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés. Megremegtem. Nem tudtam válaszolni, csak nyeltem egyet hangosan. Miért blokkolok le, ha a közelemben van?

- Akarod tudni, milyen érzés volt ez ma?

Bólintottam egyet, magam sem tudtam miért. Csak nem akartam, hogy távolabb húzódjon tőlem. Azonban, mikor megéreztem az ajkát a fülem tövénél, egyszerűen elvesztettem magamat. Meg kellett kapaszkodnom az egyik pad szélébe, ha nem akartam, hogy spontán elájuljak. Legalább a lábaim ne adják fel, ha az agyam meg is tette. Szememet le is hunytam, és reménykedtem, hogy nem csak képzelem a dolgot... Finom puszikat nyomott az arcélemre, az arcomra, majd végül ajka a szám felett lebegett. Majd szép lassan megéreztem a nyomását az ajkaimon. 

Most nem olyan volt, mint szilveszterkor, mikor mindketten, majdnem muszájból tettük meg egymás felé az utolsó centiket. Most csak egy édes puszi volt a számra, semmi több, még csak nem is mozgatta az ajkait. És alig volt az egész több három másodpercnél. De ezer darabra estem odabent. Elhúzódott tőlem, de csak a levegőből éreztem, mert a szememet még nem mertem kinyitni. Nem akartam még a valóságba visszatérni.

Ezek után nem tudtam mit mondani, de nem is tudtam tovább gondolkozni, mert nyílt a terem ajtaja, és egy női hangot hallottam.

- Jinyoung!- kiáltott vidáman, mire kipattantak a szemeim, és megláttam a tőlem két lépésre álló, félrebiccentett fejű férfit, és a felé rohanó, nálam valószínűleg idősebb, gyönyörű és sugárzó nőt, aki belekarolt a srácba, és nyomott egy puszit az arcára.

- Bocsi Jin, hamarabb akartam szabadulni, de nehéz volt!

Nem, ez nem lehet igaz? Ez a nő...

- Semmi baj, épp korrepetáltam a nehezebb felfogásúakat!- bökött a fejével felém. Köpni nyelni nem tudtam. Éreztem, hogy szemeimet könnyek csípek. Ez a nő…

- Szóval… Son DaSeom… most már érted, hogy milyen érzés?- vonta fel a szemöldökét, és átkarolta a fiatal nő derekát, aki csak mosolygott rá továbbra is.

- Milyen érzés?- csilingelte édes hangján.

- Semmi fontos- pöckölte orron nevetve a férfi, akit úgy éreztem, hogy már kellőképp megkedveltem, hogy ez fájjon- Csak megoldani egy nehéz egyenletet. De menjünk is…- majd elindultak az ajtó felé, de onnan Jinyoung hátrafordult- Ja, igen, DaSeom, nem leszek a héten már, vissza kell mennem az egyetemre pár órát venni, ha problémád van, fordulj más tanárhoz!- majd kifordult az ajtón, a csinos nővel együtt. Eddig bírtam, a lábam eleresztett, és én bután magam elé bámulva estem le a földre.

Volt barátnője, és pár másodperccel ezelőtt valóban megcsókolt, csak hogy még jobban összetörje a szívemet?

Annyi arcát láttam már, melyik lenne az igazi? A kedves, a szenvedélyes, a bunkó, a cinikus, vagy ez a játékos? Ki tudja, hány lányt rejteget még itt ott?

De nem ilyennek tűnt… Fogalmam sem volt már semmiről, csak az arca lebegett az szemem elől.

„Ilyen érzés.”

Nagyon félreérthette a dolgot, és nem hagyott időt, hogy elmagyarázzam. Nem mintha tényleg tartoznék neki magyarázattal. De akkor mi a francért csókolgat? Nem vagyok ennyire könnyen kapható, csak épp mellette leblokkolok.

A fenébe is… Most meg mit csináljak…?

Jinyoung szemszöge

- Most már elmagyarázhatnád, mi folyik itt!- fordult felém dühös szemekkel Adelaine, mikor beültünk a kocsimba.

Adelaine Kim nem volt vér szerinti rokonom, de testvéremként szerettem. Amerikai koreai lévén nagyon ritkán találkoztunk, most egy hetet itt töltött, és felhívott, hogy találkozzunk. Én mondtam, hogy jöjjön a suliba, mert még dolgom volt.

Magam sem értem, miért ragadtattam el magam annyira. De mikor megláttam, hogy DaSeom milyen zavarban jön attól, hogy egy puszit ad annak a seggfej KwangSoonak az arcára, akkor elvesztettem a józan ítélőképességemet.

Végül is, az én hibám is volt… és most jól belerúgtam. Biztos azt hiszi, hogy barátnőm van, miközben vele szórakoztam. De basszus, ő is itt cikázik két pasi között. És ki tudja, miről nem tudok még…

- Nem tudom, Ade…- indítottam be a motort.

- Ki ez a lány?- fordult felém, teljes testtel.

- Kösd be magad rendesen!- kerültem ki a választ.

- Belezúgtál az egyik diákodba? És most féltékennyé akartad tenni? Vagy ő zúgott beléd, és így akartad lerázni? Bár nem hinném, hogy akkor így megcsókoltad volna…

Még szerencse, hogy csak a parkolóban voltunk, mert hirtelen befékeztem.

- Láttad?- pislogtam rá.

- Ablakos az ajtó… örülj, hogy csak én voltam az… Szóval… elmondod, ki ez a lány?

- Néha úgy érzem, én sem tudom, ki ő egészen pontosan…- gyorsan végig gondoltam a következményeket, majd gyorsan, nagyvonalakban elmeséltem Adelaine-nek a helyzetet.

- Bajos egy kiscsaj!- nevetett fel a végén.

- Te még nevetsz? Most döntse el, hogy én vagy az a nyálas…

- Hé! Te beszélsz, aki kétes jeleket adsz neki… szegényke ő sem tudhatja. Főleg ezután, amit most csináltál. Azt hiheti, hogy együtt vagyunk. Ráadásul… Még KwangSoora sem lehetsz ezek szerint mérges. Hisz miattad lett kedves így hirtelen.

- Igaz…- erősebben szorítottam a kormányt, mikor eszembe jutott a tegnap késődélután, mikor hazavittem DaSeomot.

Ahogy néztem a lány távolodó hátát, a kocsi mögöttem megint rám dudált, hogy menjek már a fenébe.

A visszapillantó tükörbe pillantottam, hogy elnézést kérjek egy intéssel, de mikor belenéztem, elakadtam mozdulatomban. Nem akartam hinni a szememnek.

- Basszus..- morogtam, majd kilöktem az ajtót, és kiszálltam, és hátra sétáltam a másik kocsihoz, mire addigra már a másik sofőr is kiszállt. Szerencsére DaSeom már messze járt. Hogy nem tűnt fel, hogy az állítólagos barátja áll mögöttünk?

- Nem megmondtam neked, hogy tartsd magad távol a csajomtól?- jött felém fenyegetően vicsorogva, mire elmosolyodtam.

- Jó barát lehetsz, ha így menekül előled.

- Te csak ne merj ilyeneket mondani! Tűnj el az életéből…

- Érdekes kapcsolat lehet a tiétek… kényszeríted szinte, hogy veled legyen… Nem érzed magad szánalmasan?

- Te ne szólj bele abba, ami nem a te ügyed! Ő az enyém…

- Legyen úgy a tied, hogy teszel is érte. Hogy ő akarjon veled lenni!- feleltem egyszerűen, de nem eresztettem el a szemét- Nézzük meg, hogy kit választ!

- Azt akarod, hogy veled harcoljak azért, ami már most az enyém?- nevetett fel, de inkább volt ingerült, mint szórakozott.

- Akkor miért az én kocsimból szállt ki?- vigyorogtam rá, mire dühösen megragadta a galléromat, és a sikátor falának tolt, de csak nevettem rajta tovább.

- Csináld csak, elég elit környék ez, van itt kamera is. Meg amúgy sem verek középiskolásokat!

Erre elengedett, és a hajába túrt, és belerúgott a falba.

- Legyen. Hidd el, hogy így is én fogok nyerni! DaSeom az enyém lesz.

- És miért is?- vontam fel a szemöldökömet.

- Mert én veled szemben… ismerem őt. Tudom, mit gondol, ismerem az apró jeleket, mikor épp mi baja van. Te egyáltalán tudod, ki az a Son DaSeom, vagy csak örülnél, ha az ágyadat melegítené? De benne vagyok!- ragadta meg a kezemet, és megrázta, mintegy megpecsételve a dolgot. elég elszánt feje volt, és tudtam, hogy belemegy a dologba.

Most így visszagondolva talán hülye dolog volt, bár már nem bántja DaSeomot. De a francba is! Azt hittem, DaSeom nem bocsájt meg neki két perc alatt. Azt hittem, látni sem akarja. Ezért lettem nagyon mérges, bár nem igazán volt jogos. Basszus, ez eléggé elszúrtam...

- Kedveled őt?- nézett rám Adelaine.

- Nem tudom…  Úgy tűnik!- léptem rá a gázra.

Son DaSeom… de most komolyan, ki vagy te? És mit teszel velem?

/folyt. köv/