8.rész
Egy könyvtárban találkoztunk végül,
ezúttal már nem nála. Nem is hiányzott. Fura lett volna a történtek után csak
egy becsöngetni oda, hogy "helló haver, beszélgetés közben toljunk be egy
pizzát is!" Ezért én javasoltam, hogy a gangnami fővárosi nagykönyvtárba
találkozzunk. Bele is ment. Nyilván neki sem hiányzott, hogy a lakásába
serte-pertéljek.
Szerencsére nem voltak sokan, mikor
odaérkeztünk, az olvasóteremben ültünk le, ahol pár diák tanult. Elég közel
kellett hajolni egymáshoz, ha beszélgetésünkkel nem akartunk senkit sem
zavarni.
- Mi ez az egész póker parti?-
kérdeztem, félénken ránézve.
- Szóval... Minden egyes
beszélgetését lehallgattam a csoportvezetőnek, míg végül felhívta az az ember,
akivel az incidens napján találkoztunk a sikátorban. Azt mondta, hogy van egy
illegális szerencsejátékokat tartó társaság, a város szélén egy lepukkant
gyárépületben, amiről úgy olvastam, hogy jövő évben le fogják bontani. Most
hétvégén is három napos szerencsejátékot fognak tartani. Főleg kártya lesz. És mivel
ők is foglalkoznak drogkereskedelemmel emellett... őket is fel akarják
számolni. Szombatra tervezik a támadást. Estére. Így mi elmegyünk pénteken, és
megnézzük, hogy hogyan megy ez. Felmérjük a terepet. Utána, szombatra szólunk az apámnak. És akkor
semmiképp nem fog a csoportvezető észrevenni. De látnunk kell a viszonyokat,
hogy mit mondjunk a csoportnak. Hisz ketten kevesek vagyunk megállítani
őket. Nem fog adódni semmi baj, de ha esetleg mégis, arra az esetre, mindkettőnknek a telefonjába nyomkövetőt szerelek. Mi látjuk egymás helyzetét majd, és itt bent az egyik gépen is elérhetővé teszem. De ez persze nem lesz szükséges. Egyszerű óvintézkedés, felesleges formalitás.
- Ez mind szép és jó! De hogyan
jutunk be egy ilyen helyre? Gondolom ellenőrzik az oda tévedőket.
- Nem is lehet odatévedni. Csak az
előre meghívott tagok mehetnek. De ne aggódj, ennyi kapcsolatom még van, hogy
elintézzem, hogy álnéven bejussunk. Te a barátnőm leszel. Mármint... a
barátnőmnek leszel beállítva. Kérlek, fektess nagyobb hangsúlyt az
dekorativitásra... hidd el, az ilyen helyeken mindenkinek van egy vagy több
ilyen macája, bármennyire is szexista a dolog. Ezért ne rám haragudj!
- Egy szót sem szóltam...- mondtam,
nem is értve a mentegetőzését. Én is beláttam, hogy igaza volt, bármennyire is
nem fűlött a fogam az ilyen szerephez... megint...
- Csak egy gond van...- sóhajtott
fel, és körbe nézett, de még mindig nem volt senki a közelünkben.
- Mi lenne az?- suttogtam vissza,
mikor már túl hosszúra nyúlt a hatásszünet.
- Ezután új meló után nézhetek. Te
pedig újra felvételizhetsz valamilyen egyetemre...
- Ezt hogy érted?- kérdeztem kicsit
hangosabban a kelleténél, mire magamon érezhettem a könyvtárosnő szúrós
tekintetét.
- Szerinted, ha megtudják, hogy
hazudtunk, és eltitkoltuk a dolgokat, fogja az őket érdekelni, hogy a siker
érdekében tettük? Biztos, hogy olyan fejmosást kapunk, amiről eddig gondolni
sem mertünk... Az apám tutira kitagad.
Elszorult a torkom a gondolatra,
hogy már olyan veszélyes játékot űzünk, ahol ki is csaphatnak.
- Biztos vagyok benne, hogy lesz,
aki befogad- suttogtam inkább magamnak, mint neki, de érdeklődve rám
pillantott.
- Magadra gondoltál?
- Nem, Sung Mi nyomozónőre...
- Hae Ra, te komolyan...
- Hae Ra? Hol a kölyök? Vagy a
közlegény?
- Tényleg fárasztó vagy! El sem
tudom képzelni, milyen lesz, ha nem kell minden nap veled foglalkozni...
- Ó, ki tudja! Ha kirúgnak az
akadémiáról, téged pedig az Örsről, hidd el kicsi a világ, bármikor
összefuthatunk egy night klubban, ahol te chippendale fiú leszel, én meg
barista...
Erre pár másodpercig csak rám
pislogott, majd széles mosolyra húzta a száját. Ezért valahogy
megkönnyebbültem. Láttam rajta, hogy feszült, ezért akartam valahogy jobb
kedvre deríteni. Úgy tűnt, sikerült is. Még ha a szívem bele is fájdult abba a
gyönyörű mosolyba.
- Azért eddig csak nem fajul a
helyzet- csóválta a fejét.
- Nagyon remélem, hogy igazad lesz.
Nincs kedvem minden este a kockáidat nézni- mondtam helytelenítően, mire
kitágultak a szemei. Rájöttem, hogy mennyire kétértelmű volt, amit mondtam-
Mármint... Úgy értem, ha chippendale fiú lennél... Nem máshogy, esténként, hisz
mi ugye...
- Ne hozz zavarba a saját
zavaroddal, könyörgöm- mondta fapofával végül- Ezt már megbeszéltük. Ráadásul te még az egyik diákom is vagy...
- Igenis, sonsaengnim!- szalutáltam
neki kis fintorral, majd felálltam- Majd hívj, a konkrétumokért. Most mennem
kell.
- Helyes. A póker tudásosat meg
elevenítsd fel.
- Oké, majd nézek pár tutorial videót
a neten- morogtam, majd szó nélkül hátat fordítottam, és elsiettem. Nem bírtam
már sokáig. Tényleg borzalmas volt, hogy minden nap látnom kellett, és minden
nap rejtegetnem előle, hogy igazából nagyon is belezúgtam. És hogy miért is
rejtegettem? Nem tudom. Féltem. Féltem, hogy ez semmin nem változtatna. Féltem,
hogy úgysem lehetnék együtt vele. És féltem, hogy csak még több fájdalmat
okozna.
*
- Haneul!- szóltam a szobatársnőmöz
péntek délután- Ki tudnál festeni?- pislogtam rá.
- Megint készülsz valahova?
- Igazából... bulizni egy
barátommal. És szeretném, ha most kicsit erősebb lenne a smink, mint a
múltkori...
- Még annál is erősebb? Nem lesz az
már túl kihívó?- furcsa volt, hogy pont ő, aki imádott sminkelni, mondta ezt.
- Nem, direkt úgy szeretném.
- Oké, legyen. És milyen ruhához
lesz?
Erre a szekrényemhez léptem, és
kivettem belőle azt a ruhát, amit a héten vettem, direkt erre az alkalomra.
Mivel nem túlzottan rendelkeztem olyan szerkóval, ami megfelelt volna egy ilyen
helyre. A ruha piros volt, szűk, és alig takart valamit. Úgy néztem ki benne,
mint egy ribanc. De annak legalább első osztályú…
- Hae Ra, mostanában kicsit furcsa
vagy… azelőtt sosem jártál el sehova… se bulizni, se senki mással. Mostanában
alig vagy itt, és ez a ruha is…. nem mondom, hogy nem örülök, hogy társaságibb
lettél, de remélem nincsen semmi baj, és…
- Haneul… nyugi, semmi baj nincsen.
Csak találkoztam egy régi barátommal, aki a városba költözött nem olyan régen,
vele vagyok mostanában olyan sokat. Ez a ruha meg… direkt egy olyan buli lesz,
csak kevés emberrel, aminek az a lényege, hogy ki tud durvábban felöltözni…
valószínűleg én leszek még a szolidabb változat.
- Biztosan?- nézett rám a lány
gyanakodva, amit meg is értek, mert szín tiszta hazugság volt, amit mondtam.
Mégis, kegyes hazugság.
- Jaj, ne csináld már! Miért
hazudnék?- biccentettem félre a fejemet.
- Nem is tudom… de maradj ilyen
társasági lény a továbbiakban is. Akkor sokkal jobban fogunk szórakozni. Ha meg
valami pasi van a háttérben, akkor meg el ne felejtsd nekünk bemutatni. Értve
vagyok?
- Persze, Haneul!- mosolyogtam, és
próbáltam nem arra gondolni, hogy a jövőben lehet, hogy nem leszünk
szobatársak.
*
A saját személyes kérésem volt,
hogy ne a kolinál találkozzunk, ahol egy csomóan megbámulnak minket, hanem egy
utcával arrébb lévő buszmegállóban. Igen, nekem is sok eszem volt…
buszmegállóban szétfagyni egy falatnyi ruhában. Még a kiskabátom alatt is
fáztam. Nem beszélve az emberek furcsa tekintetéről, mikor végig néztek rajtam.
De már nem érdekelt. Azt akartam, hogy vége legyen ennek az egésznek, és ismét
olyan életet élhessek, ahol nem kell többet hazudozni.
5 perc késéssel fordult be a
buszmegálló elé, ezúttal egy másik kocsival. BMW volt, és fekete. Először nem
is tudtam, hogy ő az, csak mikor lehúzta az ablakot, és intett, hogy szálljak
be…
Hát, kihalt a lovagiasság, hogy
kinyissák előttem az ajtót, nagyon úgy tűnik.
Mikor beültem a fűtött kocsiba,
megkönnyebbült sóhaj tört elő belőlem.
- Szóval ilyen lehet egy ribancot
felvenni az út széléről… Itt elől, vagy hátul szeretnéd?- vigyorgott rám,
gondtalanul, mire a meglepődöttségtől elkerekedtek a szemeim, majd a következő
pillanatban a kistáskámat a fejéhez vágtam.
- Te perverz disznó!- sziszegtem őt
csapkodva. Ő a kezével próbálta magát védeni, ütéseim ellen, majd végül
sikerült lefognia a karomat.
- Nyugi. Csak próbáltam menteni a
síri hangulatot, nem kell azonnal kiakadni…
Fújtattam egyet, majd visszaültem
rendesen a helyemre, és tüntetően elfordultam.
- Bocsi, hogy várnod kellett. Még
el kellett mennem ezért az autóért…
- Ne is mondd. Csak induljunk-
legyintettem.
- Amúgy csinos vagy… Mármint nem az
én stílusom az ilyen típusú női szerkó, nem vagyok annyira ’könnyen kapható nő’
párti, de tudva, hogy te milyen áldozatot hozol, hogy ezt viseld, te nagyon jól
nézel ki.
- Ezzel is a hangulatot akarod
feldobni? Mert akkor inkább ne próbálkozz, nagyon gyenge volt.
- Azt hiszed? Pedig csak őszinte
voltam- vonta meg a vállát, majd az útra koncentrált. Nem is szóltunk sokáig
egymáshoz, mindketten a saját gondolatainkba voltunk merülve.
Vagy egy órát utazhattunk, mikor
egy kihalt, szinte földúton, ahol közel s távol, senki nem volt, leállította a
kocsit.
- Min Soo?- néztem rá érdeklődve,
mire kicsit jobban szorította a kormányt.
- Hae Ra… ugye tudod, hogy ez,
hiába csak terepmunka, és semmi akció… nagyon veszélyes?
- Hogyne tudnám? Parázok is egy
kicsit- vallottam be.
- Ez normális. De kérlek… nagyon
kérlek! Semmi mást ne csinálj, mint amit mondok neked. Rendben? Ígérem,
vigyázok rád, semmi bajod nem fog esni, ezért ne is keresd a lehetőséget.
Tudom, hogy te vagy a legjobb a csoportotokból… Ezért is akartam veled lenni,
ha már volt ez a feladat. Nem benned nem bízok. Hanem nem akarom, hogy bajod
essen. Érted?
Meghatottak a szavai.
Elmosolyodtam.
- Ne aggódj. Te vagy a főnök, és
ezt be is tartom. Igyekszek bármiben segítségedre lenni.
- Köszönöm- suttogta, majd pár
másodpercig összekapcsolódott a tekintetünk. Néztük egymás arcát, a sötétben,
próbáltunk rájönni, hogy mit érez a másik. Mármint, én személy szerint ezen
igyekeztem. De a mellettem ülő, csak megköszörülte a torkát, és előrefordult.
- Akkor, Park Hae Ra közlegény.
Fighting!
*
Tényleg nem volt egy összkomfortos
hely. Akár úgy is mondhatnám, hogy ide még az aranyhalamat sem temetném, akkor
meg pláne nem hoznám ide, mikor még életben van. Tipikus régi gyárépület volt,
a közelében már minden lepusztult, a négy fal még épp hogy csak állt.
Legalábbis kívülről ezt a hatást keltette. Nem volt ablaka a helynek, a
kapunál láttam, hogy állt két ember. Legalább ennyi életre utaló jel volt.
Kicsit messzebb álltunk meg a kocsival, ne legyünk túl feltűnőek.
- Készen állsz?- pillantott rám
C.A.P.
- Természetesen- mosolyogtam rá
bátran, mire ezúttal kisegített a kocsiból. Már megszoktam a magas sarkúban
való járkálást így ismét nem jelentett gondot. Az inkább, hogy mihelyst
kiszálltam, Min Soo a derekamnál fogva magához húzott, és végig ott pihentette
a kezét, miközben az ajtó felé indultunk.
Biztonságot nyújtott erős keze,
ugyanakkor tudtam, hogy veszélyes is lehet. Ha nem tudok neki ellenállni.
- Kérem az iratokat!- állított meg
minket a férfi. Bíztam C.A.P-ben, hogy egy ilyen ügyet simán elintéz, és nem is
csalódtam. Halál lazán átnyújtott két papírlapot, majd szórakozottan, mint
akinek nincs jobb dolga, a halántékomra csókolt. Felmosolyogtam rá, játszva az
üresfejű csaját.
- Oppa, remélem ma hagysz engem is
nyerni- kuncogtam.
- Persze, édesem. Ma szerencsét
fogsz hozni nekem- csapott a fenekemre, és rajta is hagyta a kezét a hátsómon,
ami miatt normál esetben lenyomtam volna a torkán a tűsarkú cipőmet, de most
csak tovább nevetgéltem.
- Az iratok rendben vannak- mondta
a fekete ruhás férfi- Először jöttek ide?
- Ide igen.
- Akkor jó szórakozást, és sok
szerencsét. Bemehetnek.
- Köszönjük- biccentett a párom,
majd behúzott az ajtón. Odabent, egy homályos előtér után, amin érezhető volt a
doh szaga, egy nagy, tágas tér tárult elénk, szintén nem túl erős fénnyel, tele
emberekkel. Különböző részekre volt osztva a terem, különböző
szerencsejátékoknak.
- Na, cicám, melyiket szeretnéd
kipróbálni?- suttogta a fülembe C.A.P, leheletével csiklandozva.
- Amit te szeretnél, édes-
ironizáltam alig hallhatóan, mire kicsit felnevetett.
- Remek színésznő lennél. Oppa…-
utánozta a szavam járását.
- Rohadj meg!- néztem rá
szerelmesen, majd nyomtam egy puszit a szája sarkába… csak, hogy ne legyen
feltűnő. Kicsit megrezzent, de amúgy töretlenül mosolygott rám.
Végül a póker mellett lukadtunk ki.
Az volt az, aminek még a szabályait is tudtam, és általában szerencsém volt
benne. Meg nem is volt egy „nyersz ellenem, akkor fejedbe eresztek egy tárat”
társaság.
Már a harmadik menetet nyertük,
valami isteni csoda folytán, de közben észrevétlen járt a szemem, feltérképezve
az összes kijáratot, az itt lévő embereket, társaságokat. És a főnököket. Őket
is ki lehetett szúrni, már messziről, elvégre mindenhatóan jártak körbe, néha
leültek, egy-egy játékra. Az idősödő férfiak, akiről úgy véltem, hogy ennek az
egész kócerájnak a megálmodója, a szájából mindig egy cigaretta lógott ki, és
irtózatosan büdös volt. Egyszer eljött mellettünk is, és megsimogatta a fejemet,
végigtapogatva hajamat. Nem mondom, az asztal alatt meg kellett szorítania C.A.P-nek
a kezemet, hogy nehogy kiverjem az ipse fogait. Undorító volt. De tűrnöm
kellett, sőt, jó képet vágni hozzá. Jesszus, ha a szüleim még élnének, és ezt
tudnák… De még a bátyámnak, vagy Rokhyun-nak sem biztos, hogy be merném
vallani.
- Nagyon szerencsés a kicsi hölgy
keze- nevetett fel az egyik tag az asztalnál. Látszott, hogy már egy ideje
benne van a szerencsejáték szakmában- Nincs kedved feltenni őt az egyik
körben?- kacsintott rám, de a társamhoz beszélt. Persze, én itt annyira nem
voltam emberszámba véve.
- Hogy őt?- nézett rám C.A.P-
Sajnos csak és kizárólag az enyém- birtokló tekintete csak úgy égetett, bele
is pirultam.
- Oppa, ugye nem adsz oda
senkinek?- pislogtam rá.
- Dehogy, szívem, csak velem
lehetsz, senki mással.
- Ugyan, ki
mással lennék?- csaptam meg a kezét nevetve.
- Hát akkor ehhez is tartsd
magadat- majd a következő pillanatban közel hajolt, és nyomott egy puszit a fülem tövére. Forró ajkai szinte bélyeget sütöttek belém. Igen, csak vele lehetek,
mással nem… még ha ez az egész színjáték volt is.
Bevallom, nem volt veszélyes ez az
este egyáltalán, de végig a gyomromban éreztem egy feszítő érzést. Féltem, hogy bárkinek is feltűnhet, honnan vagyunk. De úgy tűnt, nem voltunk senkinek sem gyanúsak. Simán felmértük a terepet
úgy, hogy nem vett ebből észre senki semmit. Kezdtem megnyugodni. Igen, C.A.P is mondta, hogy az óvintézkedések itt csak formalitások.
Egészen jól ment minden… addig, míg
már majdnem menni készültünk. Mocskosnak éreztem az egész helyet, már hányni
lett volna kedvem, magamtól is. Ráadásul úgy gondoltuk, hogy már semmi nem fog
történni. Nem is beszélve arról, hogy egy csinos összeget nyertünk. Így
felvettük magunkra a kabátot, és lassan kezdtük szedni a sátorfánkat. Viszont,
mikor az ajtó felé indultunk, akkor egy ismerős embert láttunk besétálni, pár fekete ruhás férfival kiegészülve.
Sólyom.
A férfi, aki aznap este a
sikátorban szétvert minket. A szeme sasként cikkázott a teremben, felmérve a
bent lévőket, társasága hamar szétszóródott. Min Soo-val egyszerre néztünk egymásra. És az ő arcán is ugyanazt
a francba érzést láttam átsuhanni,
mint az enyémen. De ha most elkezdtünk volna feltűnően pánikolni, azzal csak a
saját helyzetünkön rontunk. De rá kellett jönnünk, hogy mire készülnek, ha másnapra tervezték az akciót. Csaknem... változott a terv?
Min Soo mosolyogva átvetette vállamon a
kezét, és nyakamhoz hajolt.
- Csak nyugodtan… Elsétálunk, és
nem fog észrevenni…
- Minek megyünk el, ha itt van?-
értetlenkedtem, közben nem túl feltűnően a férfi felé fordultam. Megindult az
egyik asztal felé.
- Most!- mondta C.A.P, figyelmen
kívül hagyva a kérdésemet, és a bejárat felé húzott. Elbúcsúztunk az ajtón
állóktól, C.A.P adott még nekik valami papírt, amit nem láttam jól, majd az autó
felé sétáltunk. 3 perc múlva már bent is ültünk, és hirtelen kifújtam az eddig
bent tartott levegőmet.
- A jó büdös…- Min Soo száját ekkor
egy elég összetett káromkodás hagyta el, amibe még én is belepirultam. Idegesen
rácsapott a kormányra- Eszembe sem jutott, hogy itt lehetnek. Még jó, hogy éppen
menni készültünk!- elfordította a kulcsot, és beindítva a kocsit, kikanyarodott a már ismert föld
útra.
- Miért kell elmennünk?- kérdeztem
ismételten- Mi van, ha mégis ma akarnak valamit csinálni? Sőt, ha itt vannak,
nyilván nem ok nélkül, és…
- Hae Ra, kérlek, hagyd abba! Éppen
gondolkozok!
- Segítségnek voltam itt, vagy dekorációnak?
Hogy legyen kit csókolgatnod? Hah?- tudtam, hogy nem szép dolog, amit csinálok,
mégis muszáj volt valahogy hatni az eszére.
- Csókolgatni? Mondtam már, hogy
ami a másé, az…
- És ha nem másé?- kiáltottam felé
fordulva, mivel kijöttem a sodromból. A fiú erre befékezett, úgy, hogy a
fejemet majdnem belevertem a légzsákba.
- Nem másé? Akkor…
- El kellett volna már mondanom!-
gesztikuláltam kiakadva. Már úgy véltem, minden mindegy. Hiába volt ez most másodlagos, ki kellett adni magamból- Az igazság az, hogy…
Hogy…- kezdtem zavarba jönni.
- Hogy? Mi a francról hadoválsz, az
isten szerelmére!- kezdett ő is kijönni a béketűréséből.
- Arról, hogy Rokhyun és én soha a
büdös életben nem jártunk!
- Hogy… mi?- arcán döbbenet suhant
át.
- Először azért hitettem veled el
ezt, mert szekáltál, hogy biztos nincsen senkim. Aztán… nem akartam, hogy
kikezdj velem… és végül vitte magát tovább a dolog… ez egy félreértés. Rokhyun
csak segített nekem. De már vele is megbeszéltem, hogy véget vetek ennek, csak
te… nem is tudom, folyton azt hajtogattad, hogy Rokhyun meg én így, Rokhyun meg
én úgy… és nem volt alkalmam bevallani…
- Ez tényleg igaz?- arcán a vonások
megfeszültek, látszott, hogy legszívesebben felrobbanna. Szemét meg le sem
vettem volna az útról, amin most egy helyben álltunk.
- Igen… de a lényegen végül is nem
változtat…- motyogtam zavaromban, mire az ajtónak csapódtam. C.A.P éles
kanyarral leállt a földútról, pár fa takarásába.
- Nem változtat?- fordult végre
felém, fortyogó tekintetével szétégetve. Alig láttam valamit a kocsi nem túl erős lámpafényében.
- Miért, tán tévedek?- préselődtem
bele az ajtóba, hogy legalább egy kicsivel nagyobb hely legyen közöttünk.
- Igen, nagyon tévedsz. Szóval,
közlegény, összehoztad, hogy most te legyél az az ember, akit a világon
legjobban utálok… Ugye tudod, hogy ez mit jelent?- hajolt ijesztően közel az
arcomhoz, mire a hátam mögé tapogatóztam, hogy ki tudjam nyitni az ajtót. De a kilincset sem sikerült megtalálnom.
- Nem tudom- suttogtam.
- Azt, hogy még életben kell, hogy
tartsalak, hogy még megbosszuljam!
- Életben tartani?- motyogtam
belemerülve a nem túl sok jót sejtető tekintetébe, amivel egyre közelebb
hajolt. Már alig volt pár centi kettőnk között.
- Bizony, kölyök. De esküszöm,
hogyha Rokhyun-t látom, neki nem fogom ugyanezt mondani- majd a következő
pillanatban magához húzott tarkómnál fogva, és megéreztem puha ajkait az
enyémen. Nem gondolkoztam túl sokat. Hisz én is vágytam rá, és nem voltam sosem
elég erős ahhoz, hogy ellökjem őt. Bármennyire is fájt utána. Ismét szabad utat
engedtem neki.
Először csak finoman kóstolgattuk
egymást, majd kezdett a dolog egyre jobban durvulni. Egy egyszerű mozdulattal
áthúzott az ölébe, de nem zavartatta sokáig magát, folytatta, ahol elkezdte.
Kezével derekamat vagy épp lábaimat simította végig, míg csókjaival ellepte a
számat, az arcomat, nyakamat…
Ajkamba haraptam, nehogy túl
hangosan sóhajtsak fel.
- Hae Ra…- suttogta a nyakamba-
Annyira, de annyira utállak. Hogy tehetted ezt velem? Én tényleg borzalmasan
éreztem magam, amiért azt hittem, mással vagyok. Ígérd meg, hogy soha többet
nem csinálod!- kicsit eltávolodott és a szemembe nézett. Én még mindig nem
tudtam egy értelme szót sem kinyögni, ezért csak bólintottam egyet zihálva. Nem értettem, hirtelen miért lett ilyen.
- Akkor…- kicsit perverz mosoly
terült szét az ajkán, majd egyik kezét elkezdte felvezetni a szoknyám alá. Ezen
kicsit megrémültem.
- Azért… nem akarom a szüzességemet
egy kocsi vezetőülésén elveszíteni- úgy tűnt, megjött a hangom, és elkaptam a
kalandozni induló kezét. Ennyi eszem legalább volt.
- Még szűz vagy?- lepődött meg.
- Hát nem is fekszek le minden
szembejövővel.
- Remek!- csókolt meg ismét, ezúttal
kicsit több érzelemmel, de csak pár másodpercig. Nem tudtam, mire megy ki a játék. De nem is tudtam
miatta gondolkozni.
- Nem itt fogod elveszíteni a
szüzességedet, közlegény. De ígérem, ami késik, nem múlik- morogta homlokát, az enyémnek támasztva,
majd a kezeimet a hátam mögé szorította, hogy ezentúl ne gátoljam őt semmiben.
A következő pillanatban azonban fémes zörejt hallottam, és valami hideg a
kezemhez ért. Ezután csak azt vettem észre, hogy C.A.P abbahagy mindent, és
hátradől, rám vigyorogva… én viszont a kezemet nem tudom megmozdítani. Valami
fémes dolog fonta körbe.
- Te rohadék!- ordítottam rá észhez
térve, mikor leesett, hogy mi is történt- Te komolyan a kormányhoz bilincseltél?
Magamon kívül voltam dühömben, de a
fiú úgy tűnt, jól szórakozott.
- Megmondtam. Életben akarlak
tartani. Nézd... Igazad volt. Nem hagyhatjuk, hogy bármit is csináljanak ott. De neked
nem lehet megparancsolni, hogy maradj a helyeden. Ezért kellett valahova
odakötözni. Fel voltam készülve a helyzetre- beszéd közben a kesztyűtartóba
nyúlt a fegyveréért, és övébe csatolta- Visszamegyek, te pedig itt maradsz.
- De miért?- legszívesebben már
elsírtam volna magam dühömben. Komolyan erre ment ki az egész? Hogy elvegye az eszemet a raktáras dolgokról? Ennyire jól kiismerne? Hogy voltam képes ezt hagyni neki?
- Hogy miért?- nézett mélyen a
szemembe- Mert nem bocsájtanám meg magamnak, ha egy hajad szála is görbülne. Ide is alig mertelek elhozni, de szükségem volt rád... sajnálom, hogy kitettelek ennek.
Hae Ra… fontos vagy nekem, bármennyire is szeretnél ebben kételkedni. És most…
Mennem kell!- kikászálódott alólam, és előrébb tolta az ülést, hogy ne törjön
ki a kezem a kényelmetlen helyzettől.
- Min Soo! Nem teheted ezt!- kiáltottam rá- Egyedül nagyon kevés vagy. Ki fognak nyírni. A vesztedbe rohansz!
- Vigyázok magamra- búcsúzóul
behajolt és homlokon csókolt. Ekkor elkezdtek a szememből folyni a könnyek.
- Min Soo ne…- nyögtem elfúló
hangon.
- Ne aggódj, visszajövök hozzád-
mondta egy apró mosollyal, majd hátat fordított, és elindult visszafelé, a gyárépület felé. Én meg addig
néztem a hátát, míg pár lépés után el nem tűnt a sötétben. Furcsa, szúró érzés
támadt a szívem környékén. Féltem, hogy utoljára láthatom. Pedig még csak most
jöttem rá, hogy szeretem.
/folyt. köv/
/tényleg bocsi, amiért ilyen rendkívül lassú vagyok ezzel a többihez képest. Valahogy nem az lett az egészből, amit terveztem, és ez néha engem is annyira összezavar, hogy nem tudok a történettel mit kezdeni :D Tudom, elég hülyeség, na de... értitek :) Ha jól kalkulálok, akkor már csak 2 rész van a történetből (aztán ki tudja...). Ha esetleg van olyan Teen Top tag, akivel utána olvasni szeretnétek, akkor írjátok meg nyugodtan, én mindegyiküket egyformán szeretem, és mindegyikükkel van a fejemben még kismillió hosszabb-rövidebb történet. Szóval ha van valami szívetek vágya, akkor nyugodtam tessék megírni, hogy kedvetekre tegyek :) És igyekszem a végét hamarabb megírni. Becsszó!/
