Dream trip 7. rész [END] /Changjo/

/Szóóóval, az uccsó részeknél mindig elkap a vágy, hogy valami nagyszabásút mondjak, írjak, ami persze sosem jön össze... És ez most sincs másképp! Hát remélem, hogy tetszeni fog, bár a végét nem így terveztem, csak épp elkapott egy hangulat, amit ha a végére értek, biztosan megértetek. Hát, lassan szezonja van! :D Még annyi, hogy köszönöm, hogy ennyien olvastátok, amit én itt összeműveltem! Következőt nem tudom, mikor engedi az időm írni, lehet, hogy a másikkal kéne haladnom jobban, de most lehet, hogy lelassulok a vizsgák miatt... :(/ 
Én a vége felé ezt hallgattam, ha szeretnétek az én idióta lelkiállapotomat elérni, ajánlom nektek is :)

7. rész- VÉGE

Nyújtózkodtam egy nagyot az oldalamra fordulva, ahogy a nap sugarai az arcomra sütöttek.

Nagyon furcsát álmodtam. Elmentem Changjo-val bulizni, kicsit többet ittam a kelleténél, aztán a zuhanyzóban kicsit egymásra ugrottunk, majd hát… megadtam neki magamat. Eddig nem gondoltam magamról, hogy ilyen perverzeket tudok álmodni, ráadásul ilyen élethűen. De biztos vannak még rejtett képességeim...

Viszketett a combom, ezért odakaptam, hogy megvakarjam. De… miért nincsen rajtam ruha? Te jó ég! Nem álmodtam volna? Tényleg lefeküdtem vele? Az emlékek lassan visszakúsztak az elmémbe. Igen, basszus tényleg ott voltunk…

Ez azt jelenti, hogy Changjo még itt fekszik a hátam mögött? Nem merek megfordulni… most hogyan viszonyuljak hozzá a tegnapi után? Ezek után, hogy tegnap ennyire rábíztam magamat, nem akarom soha többé elengedni.

Hogyan bánnám meg, mikor szeretlek!

Basszus, bevallottam neki az érzéseimet? Komolyan ennyire bátor lettem volna?

Még mindig éreztem magamon az érintéseit, a csókjait… fenébe is, ehhez hozzá tudnék szokni. Úgy vigyázott rám… egészen belepirultam.

De valami nem stimmelt. Valami mocorgott mellettem. És Changjo egészen biztosan nem morog, és liheg furcsa hangon.

Rosszat sejtve felültem, magamra húzva a takarót, elfedve ezzel pucérságomat, és magam mellé néztem. Ahol épp Bessy rágcsált valamit jóízűen. A szemem elkerekedett, és csak tátogni tudtam. Mi ez? Hogy került a kutya az ágyamba, és hová tűnt az, akinek itt kéne lennie?

- Húzzál innen!- löktem meg a kutyát, hogy hagyja el a területet, de az tovább rágcsált valamit. Valami papírlapot találhatott. Hát persze, azt nem adja egykönnyen. Én mégis olyan mérges lettem rá, hogy megfogtam a szájából kilógó cetlit, és nagyot rántva rajta a kezembe maradt a fele.

Már azon voltam, hogy elhajítsam, mikor írást pillantottam meg rajta. Csak egy sor volt, még jó, hogy Bessy nem azt zabálta fel. De így a szívem tört ketté, mikor elolvastam.

Ezt el kell felejtenünk.

Ennyi. Semmi több. De az írást bárhol felismertem volna. Changjo így hagyott faképnél? Ezt komolyan gondolta? Egy papírlappal akar elrendezni?

Dühösen a szekrényemhez léptem, hogy felkapjak valami ruhát, majd átrobogtam a szemben lévő szobába. Az üres volt. Úgy értem teljesen. A fiú cuccai sem voltak sehol. Egy darab ruha sem. Kezdtem egyre rosszabbat sejteni. Lerohantam a lépcsőn. Anyám a konyhában tevékenykedett.

- Anya, hol van Changjo?- kezdtem, még a köszönést is lehagyva.

- Jin Hee-vel hazament Koreába ma reggel. Volt valami papír az ösztöndíjával kapcsolatban, amit el akart intézni. Nem búcsúzott el? Azt hittem, szól neked. Milyen volt amúgy a tegnap estétek?- mosolygott, de én szinte semmit nem fogtam fel belőle. Csak annyit, hogy elment. Kihasznált. Csak egy éjszakára voltam jó neki.

Hogy odavolt, hogy In Soo csak meg akart fektetni, végül ő tette meg. Én bevallottam neki, hogy szeretem, ő egy szót sem szólt. Fel kellett volna tűnnie…

Meg akartam benne bízni, ő pedig elárult. És még csak ahhoz sem volt képe, hogy a szemembe mondja, hogy kidob, mint a szemetet. Egy papír. Ennyit érdemeltem? Végig erre játszott? Kamu volt ez a barátkozós szöveg? A „nem akarom, hogy olyan fiúnak higgy!” szöveg? Minden? Mi volt igaz belőle?

- Yun, jól vagy? Elsápadtál! És miért van ez a póló fordítva rajtad?- kérdezősködött, de én éreztem, hogy a könnyeim megindulnak, és ezt nem akartam, hogy lássák. Azonnal sarkon fordultam, és felrohantam a szobámba, bekulcsoltam magam mögött az ajtót, még csak véletlenül se jöjjön be utánam semmit, és rávetődve az ágyra elkezdtem bőgni. Hogy lehettem ilyen naiv? Hogyan? Ilyen könnyen kapható lennék? Miért? Miért nem tartottam magam jobban az elveimhez? Akkor most nem kéne szégyenkeznem magam előtt!

Csörgött a telefon, mire ránéztem.

Changjo.

Még van képe felhívni a történtek után? Most akar megbizonyosodni róla, hogy felfogtam e, hogy köztünk nincs semmi? Egy pillanat alatt kitöröltem a szememből a könnyeket, és remegő kézzel nyomtam a felvétel gombra.

- Áh, Yun-ah, gondolom felébredtél…- hangja üde volt. Szóval ő jól érzi magát?- Szóval csak annyi, hogy…

- Rohadj meg!- sziszegtem a telefonba, mire elakadt a szava- Hogy merted ezt tenni?- kiabáltam- Hogy merted? Remélem, hogy most boldog vagy! Utállak. Sosem akarlak látni. Soha többet. Menj a francba! Gyűlöllek, Choi Jong Hyun!- majd lenyomtam. Rámeredtem a képernyőre. Azt hittem, jobban fogom magam érezni, ha kiosztottam, de nem lett jobb. Csak még üresebb lettem tőle. Két perc után újra elkezdett csörögni a telefon. Megint ő hívott. Egyből lenyomtam. Majd kikapcsoltam a telefont, de még az aksit is kiszedtem, mert ezt láttam a sorozatokban. Nem akartam, hogy keressen. Nem akartam csak rágondolni sem. Így a tegnap este, amire reggel olyan pironkodva gondoltam, életem legnagyobb hibájaként lett elkönyvelve. Remek, Min Yun-ah. Egy díjnyertes szerencsétlen vagy.

Nem tudom mennyi ideig bőgtem magamban, de végül megelégeltem.

Felálltam az ágyról nagy lassan, és a tükör elé sétáltam. Néztem a magam előtt látott lányt. Kisírt szemekkel szenvedett álmai nyaralásán. Hirtelen felnevettem. Annyira szánalmas voltam. Mintha a világ állt volna meg. Nem. Nem fogom hagyni magamat. Nem engedem, hogy szomorú legyek miatta. Hogy miatta tegyem tönkre a fennmaradó napjaimat álmai szigetén. Őmiatta, aki nem becsült meg engem.

Akkor elhatároztam. Soha többet nem kap meg senki engem, csak ha bebizonyította, hogy érdemes rá. Ha bebizonyította, hogy tényleg szeret. Lehet, hogy magányosan halok meg. De többé velem ezt senki nem fogja eljátszani. Kis mosolyra húztam a számat, amitől kisimult az arcom.

Rendben. Kezdhetjük is. Changjo… ég veled.

*

 6 hónappal később~

Rohantam, a csúszós úton, kis híján fenékre estem a jeges úton. Ah, miért nem sózták még fel a járdát? Kész életveszély! A telefonom kijelzőjére néztem. Már késtem így is tíz percet, a megbeszélthez képest. Összedörzsöltem lefagyott kezeimet, majd haladtam tovább, kissé óvatosabban.

Megkerültem egy kukát, majd egy rossz helyre beállt autót, míg eljutottam a kis kávézóba, amit annyira szerettem. Otthonos volt, kicsi és sosem volt túlzsúfolva. Ilyenkor télen felemelő érzés volt beülni egy forró kávéra, vagy teára. Megláttam az ablakban ülni a fiút, aki iszogatott valami melegnek kinéző italt. Pont a járda felé fordította a fejét, és mikor meglátott, mosoly terült el az arcán. Lehet, hogy már azt hitte, nem jövök. Az ajtóhoz siettem, ezzel megzengetve a kis harangot, ami az ajtó felé volt szerelve.

- Szia In Soo- ültem le a fiúval szemben. A fél éve megismert fiúnak már pár hónapja barna haja volt, felhagyott a szőkével. Ettől már sokkal átlagosabban nézett ki.

- Aggódtam, hogy már elfelejtettél!- mosolygott rám.

- Hogyan felejthetnélek el?- csóváltam a fejemet- Csak nagy volt a nyüzsgés az egyetemen az óra végén, így lassan tudtam csak elszabadulni…- majd belemélyedtem az itallapba.

Igen, felmerülhet, hogy miért ültem egy asztalnál ezzel a fiúval, akivel Új-Kaledóniában nem túl szép emlékeket gyártottam. Úgy, hogy mikor hazajöttünk Szöulba az út után, miután kiélveztem a fennmaradó napokat a gyönyörű szigeten, leszorítva mélyre a fájdalmas tudatát Changjo árulásának, felkeresett. Megkeresett, és azt mondta, jóvá akarja tenni. Azt mondta, soha többé nem akar tőlem semmi többet, mint a megbocsájtásom. Zavarta, hogy ennyire lejáratta magát a szememben. Így végül, mikor idegesített a rámenős vágya a feloldozásom iránt, megbocsájtottam. Egyre többet beszéltünk, majd találkoztunk. Semmi nem volt köztünk. Aztán mostanra jó barátok lettünk. Azóta In Soo-nak barátnője is lett, aki ugye nem én voltam. És meglepett, hogy milyen hűséges hozzá. Először a lány féltékeny volt rám, hogy ennyit vagyok a barátjával, de hamar belátta, hogy én nem olyan lány vagyok, aki veszélyt jelent. Igen, azóta nem kezdtem egy pasival sem, inkább a tanulmányaimra koncentráltam. Nagyon szerettem a filmezést tanulni. Örültem, hogy bekerülhettem arra az egyetemre.

Changjo meg… néha eszembe jutott, de akkor nagyon hamar eltereltem a gondolataimat. Nem keresett azután. Nem találkoztunk. Tudtam, hogy elment Amerikába tanulni, és biztos jó élete van ott. De többet nem tudtam róla. És nem is kérdezősködtem. Jin Hee még nyáron kapott egy jó gyakornoki állást, miután letette a vizsgáit, így róla sem tudtam semmit. Tudtommal nem tudott a kis afféromról az öccsével.

- És miről akartál ma beszélni?- kérdeztem felnézve a lapból- Azt mondtad, hogy örülni fogok neki!

- Igen, tudod, a múltkor mondtad, hogy nem tudod, hol csináld a gyakorlatodat, igaz?

- Így van!- bólintottam. Hisz elvileg kellett szereznünk tapasztalatot a filmkészítésben már az első évben is.

- A szomszédom nagybátyja egy híres rendező. Aki még a múltkor azt a kémes filmet rendezte, tudod, ami megkapta azt a sok díjat. Megkérdeztem, hogy nem mehetnél oda gyakornoknak. És igent mondtak- apró mosoly játszott a szája szélén.

- Komolyan?- esett le az állam- Nem hülyéskedsz?

- Nem, tényleg így van!

- Ó, In Soo, imádlak! Te vagy a legjobb haverom, ugye tudod?

- Furcsán viselkedsz a legjobb barátaiddal, és én foglalt vagyok, szóval…- nevetett.

Igen. Elmondtam neki a történetet is. Senki másnak.

- Menj a fenébe!- morogtam, de végül elmosolyodtam. Így együtt töltöttük a délutánt, míg a telefonom jelzett valamit. Rápillantottam, majd felsóhajtottam- El is felejtettem. Ma van az általános iskolás osztálytalálkozónk. Hívtak, de nem szoktam rá elmenni, Jong Hyun miatt. De ő most úgysincs itt…

- Menj el! Biztos jó lesz!- unszolt.

- De azt terveztük, hogy még beülünk egy moziba…

- Elkísérlek az osztálytalálkozóra!- mosolygott továbbra is- Miattam ne maradj le ilyesmiről.

Végül rábólintottam. Hisz tényleg rég láttam már őket.

Lassan összecuccoltunk, és a megadott étterem felé vettük az irányt. Közben In Soo szórakoztatott, hogy eszembe se jusson megfordulni. Hisz amikor utoljára láttuk egymást ezzel az osztállyal, én dühösen elrohantam. Szégyenemben… Vajon emlékeznek még rá?

Kicsit szorongva léptünk be az étterembe. Bent megláttam egy csomó fiatal „felnőttet”, mint amilyen én is voltam, és kellett egy kicsit használnom a fantáziámat, hogy bele tudjam képzelni az egyszeri kis rohangáló önmagunkat. Akaratlanul is elmosolyodtam.

Egészen addig, míg a társaság szeme ránk nem vetült. Pislogtak párat a közelben állók, mint akik próbálnak beazonosítani. Aztán elkerekedett a szemük, és egy apró, olyan „régen láttalak, te jó ég, feletted is eljárt az idő” pillantással illetek.

- Yun-ah!- kiáltott fel az egyik lány. Mi Young-ot ezer közül is felismertem volna. Gondolkoztam rajta, hogy ölelés helyett inkább beverjem a képét, amiért akkor kavarta a szart, és miatta vesztem össze Changjo-val, de aztán rájöttem, hogy inkább hálásnak kellett volna lennem. Changjo nem olyan, akiért sírnom érdemes. Így visszaöleltem.

- Te jó ég, milyen régen láttalak!- az egykori barátnőmnek jót tettek az évek, nagyon szép lett. Eközben egy csomóan körénk gyűltek, és hirtelen mind tudni akarták, hogy mi történt velem az elmúlt négy és fél évben, és mikor újítottam be ezt a csodasrácot, igen, In Soo kicsit feszengve állt ott mellettem, ígéretéhez híven nem tágítva, én pedig alig győztem elmondani, hogy csak barátok vagyunk. 

Mindenki úgy viselkedett… Mintha meg sem történt volna az kellemetlen esemény. Egészen addig hittem ezt, míg az egyik fiú fel nem kiáltott.

- Nézd, Jong Hyun, hogy ki van itt! A kis barátnőd!

Erre kihagyott egyet a szívem, és azonnal odakaptam a szememet. Nem messze, az egyik asztalnál valóban ott ült Changjo, és engem bámult. Persze nem kerülte el a figyelmemet, hogy pár lány ott ült körülötte… a dekoratívabb fajtából. Mikor a társaságom meglátta, hogy mit nézek, azonnal elnémultak. Ahha, nem elfelejtették a dolgot, csak tapintatosan nem hozták szóba. Köszi szépen. A mögöttem álló barátom bátorítóan megfogta a kezemet, és megszorította.

Changjo lassan, kicsit idegesen megvakarva a tarkóját, majd felállt, és felém sétált.

- Hogy vagy, Yun?- kérdezte idegesítően régen hallott hangján, mire összeszorult a gyomrom. Legutóbb akkor hallottam, mikor elsuttogott egy édes: Jó éjt mondatot a fülembe aznap éjszaka.

- Jól, köszi! In Soo-t már nem kell neked bemutatni, igaz?- mutattam a hátam mögé- Hogyhogy nem Amerikában vagy?- a hangom kicsit hűvös volt. Ahogy Changjo nézése is, amivel In Soo-t illette, és a kezünket, ami most egymást szorította.

- Hazajöttem a Karácsonyra- válaszolta röviden, majd szemöldök ráncolva körbenézett. Mindenki minket bámult- Ennyire érdekesek vagyunk?- nevetett fel kicsit, de volt benne egy adag figyelmeztetés is, miszerint hagyják már végre abba. Erre azonnal mindenki elkezdett a saját dolgával foglalkozni. Changjo visszanézett rám, kicsit kínos mosollyal, mintha szólásra nyitotta volna a száját, de végül csak szó nélkül elsétált mellettünk.

Éreztem, ahogy elgyengülök. Changjo… miért fáj még mindig, amit tettél?

- El akarsz menni?- kérdezte a fülemnél In Soo, de csak megráztam a fejemet. Már nem menekülök el többet, és magam után húzva leültem Mi Young-ékkal egy asztalhoz.

Nem is volt vészes az este, csak épp éreztem, szinte belém égett Changjo pillantása, amit elég gyakran felejtett rajtam, hiába nem ültünk közeli asztalnál.

De igyekeztem nem túl feltűnően idegesíteni magamat ezen. Pár régi srác, akit ismertem akkoriban odajött hozzám, csapni a szelet, és mind biztosított, hogy ha nekik írtam volna szerelmes levelet, akkor biztosan nem utasítanak vissza, tekintve, hogy milyen szép lettem. Egy fél éve megsértődtem volna viccükön, de tudva az igazat, csak velük nevettem. Mi Young feszengett kicsit, de én nem haragudtam rá. Nem mondtam semmit az egészről. Hagytam elfelejtődni az igazságot.

Elég késő volt már, mikor elindultam hazafelé. In Soo már hamarabb leköszönt, mondván, hogy Hyeon Son, a barátnője megsértődik, ha az estét velem tölti, így egyedül hagyott. 

Elbúcsúztam a többiektől, és téli kabátomat magamra operálva indultam az ajtó felé. Kiérve megcsapott a tél semmivel össze nem keverhető illata, és szemem nagyra nyílt, mikor megláttam, hogy az égből hullik a szikrázóan fehér hó. Az utcai lámpák fényében láttam, hogyan kergetőznek egymással a pelyhek, ahogy a szél összeborzolja őket. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, gyönyörű kép volt. Olyan filmbe illő. Ezt imádtam a télben.

Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki a fejemre húzta a kapucnimat, így a hajamat nem érték már az apró csillagok.

Meglepődve oldalra néztem, és a gyomrom bukfencet vetett. Minek jött utánam? Changjo ott állt mellettem, kicsit félszegen, mint aki maga sem érti, mit tesz.

- Meg ne fázz…- mondta mintegy magyarázatként.

- Köszi. És... Jó éjt!- húztam a számat kicsit ironikusan, visszagondolva akkori utolsó mondatára, majd elindultam az utcán, zsebembe mélyesztve a kezemet.

Lábam alatt ropogott a frissen hullott hó, de nem csak az enyém alatt. Hallottam, ahogy a fiú jön mögöttem. Megszaporáztam a lépteimet, de ő csak jött utánam, azonos tempóban. Kezdett idegesíteni. Eközben kiértem a térre, ahol a metró megálló is volt, ahol felszállni terveztem. Gyönyörű égősorokkal voltak az épületek, és a fák feldíszítve. Az egésztől hirtelen tudatába lettem, hogy már csak pár nap, és karácsony.

- Mit akarsz?- kérdeztem a fiút megpördülve, aki, mikor én megtorpantam, ő is megtorpant- Mit akarsz tőlem?- kérdeztem kicsit megemelve a hangomat. Egyszer és mindenkorra le akartam zárni ezt a témát az életembe, hogy utána nyugodtan menjek tovább.

- Nem is tudom… magyarázatot?- vonta fel a szemöldökét. Mintha fejbe vágtak volna.

- Magyarázatot? Te kérsz tőlem magyarázatot? Nem érzed magadat nevetségesnek?- sétáltam hozzá közelebb, hogy ne kelljen az egész térnek hallani a beszélgetésünket, amiből úgy éreztem, hamar egy elmérgesedett vita keletkezhet.

- Miért érezném? Szánalmasnak éreztem magam, mikor elkezdtél a telefonba ordítani mindenféle utálkozó szót. Elhiszem, hogy megbántad, amit kicsit illuminált állapotban tettünk, de ezt meg is beszélhettük volna… Azt hittem, nincs ellenedre a dolog…

- Nem is volt. Bevallottam, hogy szeretlek!- tártam szét a kezemet, totál értetlenül a magyarázata előtt. Hisz mi a francról beszél most? Megbántam?

- Akkor meg mi volt az egész, hogy ennyire megutáltál?

- Szerinted ne tettem volna, mikor hagysz egy papíros üzenetet, hogy felejtsük el az egészet, ami történt? Azért ennyire ne nézz már könnyen kaphatónak! Kihasználtál! Ráadásul így közölted, hogy nem kellek neked! Ezek után mit vártál?- szinte nevettem a helyzeten.

- Te meg a mi a halálról beszélsz? Igen, írtam üzenetet, amiben leírtam, hogy haza kell mennem, hogy hálás vagyok a bizalmadért, hogy édesen aludtál, ezért nem akartalak felébreszteni, és hogy nehogy azt mondd, hogy felejtsük el!- sorolta idegesen, mire elég rossz érzés lett úrrá rajtam. Mintha valami fontosat elfelejtettem volna. Mint mikor biztos vagyok az igazamban, de aztán rájövök, hogy a másik nyert. De elhessegettem a gondolatot.

- Ezt most találod ki?- fűztem össze a karjaimat, egyrészt, mert elkezdtem fázni, másrészt, hogy fenyegető pozíciót vegyek fel.

- Komolyan hihetetlen vagy!- elővette a telefonját, előkeresett valamit, majd elém tolta. Én voltam rajta, amint éppen aludtam a parti házban aznap reggel. Mellettem egy papír, amire a fiú ráközelített. Valóban ez a szöveg volt rajta, a sorok között elég nagy sortávolsággal. Tényleg ez volt a vége. Nehogy azt mondd, hogy (új sorban) Ezt el kell felejtenünk.

- Bessy!- nyögtem rémülten- Kinyírom!- motyogtam. Az ő szájából húztam ki a papírost, és meg sem fordult a fejembe, hogy… nos a kutya… megette az üzenet nagy részét.

- Most ne tereld a témát!- csattant fel Changjo, aki már szintén nem értette az egészet.

- Nem… az üzenet Bessy szájában volt, aki bejött utánad a szobába, és mikor kihúztam, már csak az utolsó sor volt rajta…- suttogtam megszégyenülve. Nem az én hibám volt, mégis… Meg sem fordult a fejemben, hogy valami nem stimmel.

- Ez komoly?- nevetett fel Changjo keserűen- Én meg lelkesen felhívtalak másnap, hogy mi van veled, erre meg leordítottad a fejemet!

- Mert azt hittem, neked csak egy éjszaka voltam!

- Ennyire nem bíztál bennem?- csóválta a fejét csalódottan.

- Te mit csináltál volna a helyemben? Először ugrottam fejest ilyenbe, és annyira összezavartál!

- Annyira, hogy most összejöttél azzal, aki akkor rád akart mászni?- húzta a száját fájdalmas mosolyra.

- In Soo-val nem járunk. Csak barátok vagyunk, van barátnője. Tudod, meglepően tudnak az emberek változni, mihelyst valaki fejbe kólintja őket!

- Ah, értem! Már azt hittem, vele vagy.

- Nem vagyok- mondtam még egyszer, mint egy biztosítékként. Ott álltunk egymással szemben némán, zavartan, mint két kisiskolás, és hirtelen nem tudtunk mit mondani. Kiderült, hogy megint félreértettük egymást.

- Őrült deja vu- suttogtam- Sajnálom. Ezúttal az én hibám volt…

- Ne is kövessük el többet. Talán hagyni kéne egymást békében…- sóhajtott nagyot, zsebre téve a kezét. Ezt elutasításnak vettem. Többet nem kér belőlem. Elég volt neki, amit belőlem kapott. Csalódott bennem, és nem akar többet.

- Így van. Ezt kell tennünk, hogy végre megnyugodjunk- hajtottam le a fejemet- Ég veled, Changjo…- éreztem, ahogy a könnyek elkezdenek folyni a szememből, majd megfordultam, és a metrómegálló felé sétáltam lassan, igyekezve nem megcsúszni a jeges úton, amit már belepett a hó is.

- Én is szeretlek!- kiáltott utánam, ami elérve engem szinte jobban csípett, mint a hideg az arcomat. Megtorpantam, de nem mertem hátra nézni. Jól hallottam volna?

- Ezt akartam akkor a telefonba elmondani, mert este nem volt rá alkalmam- folytatta- Én is szeretlek. Nem… nem már megint. Még mindig!

Erre a könnyek, amiket igyekeztem visszafogni, elkezdtek ismét folyni, megállíthatatlanul. Hallottam, hogy felém sétál.

- Nem megyek vissza Amerikába többet tanulni. Annyira nem volt jó, sőt, eléggé utáltam- mondta közben- Második szemesztertől már ide jelentkeztem, Szöulba. Nem miattad. Meg sem fordult a fejembe, pedig már lassan hozzászokhatnék, hogy mi sosem ártunk a másiknak, csak a körülmények… barátnő, kutya…- kicsit felnevetett. Tudtam, hogy már ott áll közvetlen mögöttem- Más talán hagyna a fenébe egy ilyen csajt, mint te. Hol itt a bizalom? De… de én nem tudom megtenni. Tudod miért? Mert rohadtul szeretlek még mindig! És bármit megteszek, hogy te is így érezz, ha már nem tennéd!

Lassan megfordultam, hogy a szemébe nézzek, de csak elmosódottan láttam az arcát a könnyeimtől. De az kicsit meglepődött volna a sírásom láttán.

- Ne sírj- simította arcomra a kezét, és letörölte a könnyeimet- Miattam sose sírj.

- Annyira utállak!- motyogtam, mire megkönnyebbülten elvigyorodott, és olyan erősen szorított magához, hogy azt hittem, összeroppanok. De mégis úgy éreztem, hogy fél éve először kapok levegőt. Felbecsülhetetlen volt.

- Szeretlek, hogyne szeretnélek- suttogtam a fülébe, mire kicsit eltolt magától, de csak hogy kezei közé vegye arcomat, és lassan ajkamra hajoljon. Puha szájával lassan és érzelmesen vette birtokba az enyéimet. Több érzelem volt ebben, mint eddig akármelyik csókban, amit kaptam az élet során. Hideg volt mindkettőnk arca, a hópelyhek továbbra is kíméletlenül ostromoltak, de mégis, belül felforrósodtam.

- Esküszöm Bessy-ből pörköltet csinálok még ma este…- mondtam, mikor elhajolt tőlem, mire a szája felfelé kunkorodott, és összekulcsolta az ujjainkat.

- Nem hinném, hogy jó ötlet. Inkább neked kéne engem kiengesztelned.

- Bocsánatot kérek!

- Evidens!

- Leszek a barátnőd!- vágtam rá. Ez elég megtisztelő lehet neki, tekintve, hogy fél éve senkit nem engedtem magamhoz közel.

- Már az vagy!- emelte fel a kezeinket.

- Csinálok neked kaját!- a férfiakat a hasukon keresztül kell megfogni, nem igaz?

- Azt akarod, hogy rövid életem legyen?- vonta a szemöldökét össze. Köszi.

- Nehéz a kedvedben járni! Akkor mit akarsz?

- Töltsd velem a karácsonyi szünetet! El akarok utazni!

- Jó legyen!- forgattam a szememet- Hová akarsz menni? Jinan? Busan? Jeju-do? Vagy esetleg…

Nem tudtam folytatni, mert ismét egy csókkal fagyasztotta belém a szót.

- Jobb ötletem van- húzta a száját arra a tipikus mosolyára, amiből semmi jó nem sül ki, de én mégis, mindennél jobban imádtam, és a pokolra mennék érte, hiába értjük naptárszerűen félre egymást, mert végül úgyis mindig egymásnál kötünk ki- Mit szólsz Új-Kaledóniához?

VÉGE

És most engedjétek meg, hogy kiéljem a Changjo féle fangörcsömet :') Küldöm nektek, akik végig velem tartottatok. Ti vagytok a legjobbak! :D Köszönöm!

 

 

Dream trip 6. rész /Changjo/

/Sziasztok! ^^ Ez az utolsó előtti rész, amit sikerült megírni, végre valahára :) Ma van ennek a szexi dögnek a szülinapja, szóval 창조 생축 *ének helye, amit "sajnos" nem tudok ennél jobban dokumentálni* :)/

6. rész

Bizonytalanul emeltem fel a kezemet, hogy bekopogjak Changjo szobájába. Biztos, hogy be kéne most menjek?- tűnődtem, de végül elhessegettem a gondolatot, és három rövid kopogással jeleztem, hogy ott vagyok. De bentről nem jött hang.

- Changjo… bemehetek?- kérdeztem halkan, de nem válaszolt- Ne makacskodj, tudom, hogy bent vagy. Bemegyek, jó?- nyomtam volna le a kilincset, de kulcsra volt zárva- Kérlek! Beszéljünk, jó?

Egy puffanást hallottam odabentről, mintha valamit földhöz vágtak volna. Lehunytam a szememet, majd hátamat vetve az ajtónak támaszkodtam, és lecsúsztam a földre.

- Oké, ha nem engedsz be, akkor itt kint maradok. De nem hagylak egyedül. Szóval, ha úgy érzed, megnyugodtál, akkor itt leszek az ajtó előtt.

Nem hallottam bentről semmit. Kicsit fájt, hogy nem tartott érdemesnek rá, hogy megbeszélje velem a problémáját. Bár még mindig nem tudtam hová tenni, hogy csak úgy megcsókolt. Jó, nem volt igazi csók, csak egy puszi, de ez is több, mint amennyit még abban a helyzetben megengedhetett volna magának.

Vagy tíz percet ültem ott, mikor úgy gondoltam, hogy újra megszólalok.

- Changjo, figyelj… Teljesen megértem, hogy mérges vagy, én is az lennék. Hisz ezek szerint bíztál benne, de… ne hagyd el magadat emiatt. És ne zárkózz be. Én itt vagyok, rám támaszkodhatsz. Tudod, ugye?

Éreztem, ahogy az ajtó kicsit megremeg, szinte tudtam, hogy Changjo ebben a pillanatban ült le a velem átellenes oldalra az ajtónak támaszkodva. Kicsit elmosolyodtam, hisz alig volt közöttünk valami így.

- Tudom, Yun-ah…- hallottam halkan a hangját.

- Beengedsz?

- Nem kéne.

- Miért?

- Rajtad vezetném le a feszültségemet- mondta lassan.

- Nem ütnél meg, biztosan!- unszoltam.

- Nem is arra gondoltam- hallottam, hogy majd elneveti magát a naivitásomon. Vörösre gyulladt a fejem.

- Már megint perverz kedvedben vagy?

- Hallottad, a csaj, akivel össze akartam jönni leállt a legjobb haverommal. Valamivel el kell terelnem a gondolataimat.

- És te rólam fantáziálva tereled el a gondolataidat?- háborodtam fel kicsit.

- Most a húgodra gondoljak?

- Jól van, nem érdekel, hogy a szívedet törték össze, nyisd ki az ajtót, hogy beverjem a képedet!- pattantam fel, és megragadtam a kilincset. Egyedül arra nem gondoltam, hogy az ki is fog nyílni, és én egyből ráesek a már szintén függőlegesben lévő fiúra. El akartam lépni azonnal, de derekamnál fogva tartott.

- Ennyire szeretsz, Yun-ah? Igényled az érintésemet?

- Az agyi kezelésedet igénylem. Most azonnal!- mondtam szememet forgatva, és igyekeztem lenyugtatni a szívemet, ami túlságosan is gyorsan dobogott.

- Tudod…- mondta, másik karját is körém fonva, fejét a vállamra támasztva, hogy ne lássam az arcát- Szar érzés, mikor elárul egy barátod, akiben megbízol...

- Tudom, én is ezt éreztem, mikor összevesztünk- suttogtam vissza.

- Yun-ah, tudod mi a legrosszabb?

- Mondd!

- Hogy egyáltalán nem bánom, pedig tudom, hogy utálnom kéne… Örülök, hogy így már nincs közöm Sol Bin-hoz. Jobb, hogy kiderült az igazság. Amúgy… a reggeli puszit… sajnálom. Nem kellett volna, mert így…

Sajnálja. Hát persze, hogy sajnálja... Ennyit arról, hogy valóban érezne irántam valamit a szexuális túlfűtöttségén túl...

- Szerintem sem!- vágtam közbe- Ne magyarázkodj. Így olyan hülyén érzem magamat- tűrtem a fülem mögé egy tincsemet, miután eltoltam magamtól- Mi lenne, ha elmennénk ma inni, hogy felejtsünk. Valami buliba. Na, mit szólsz?- mondtam inkább.

- Felőlem!- dobta le magát az ágyra- Addig foglaljuk el magunkat valamivel?- mosolygott áthatóan.

- Changjo, hogy lehet a gondolkozásod ilyen egysíkú?- csóváltam meg a fejem helytelenítően.

- Én filmezésre gondoltam. Te mire?- biccentette félre a fejét, mire ismét elvörösödtem- Yun-ah, akkor miért kértem volna elnézést azért a csókszerűségért?- morogta- Na pattanj ide, keresünk valami vicces filmet, amit újraszinkronizálhatunk!

*

Este a városba mentünk be keresni egy buli helyet. Jin Hee-t is akartam hívni magunkkal, de Changjo lebeszélt, mondván, a nővérének sok dolga van még. Meg aztán ők egy színházi előadásra mentek el négyen, (minket érdekes mód nem is hívtak) a kicsit távolabbi városban, így azt mondták, későn jönnek haza.

Nem öltöztem túl, egy farmer rövid nadrágot vettem fel egy top-pal, de még a fürdőruhámat is magamon hagytam. Egy ilyen helyen ez simán rendben van. Ki tudja, mikor van kedven csobbanni egyet.

Kezdtem már őrültségnek tartani, hogy felajánlottam ezt az egészet. Hisz így csak ketten leszünk egész este, és én már rég rájöttem, hogy bizony még mindig többet érzek barátságnál. Basszus, én még most is szerelmes vagyok belé. De vajon Changjo...? 

Lehet, hogy mindig poénkodik, és perverz megjegyzéseket tesz, de lehet, hogy mindenkivel ezt teszi. De akkor mire fel volt az a csók? Az kicsit érzelmesebb volt, hiába kért utána elnézést. Ahj, ez az ember annyira összezavar!

- Mit szólsz ahhoz a pubhoz?- mutatott egy színesen kivilágított épületre, ahonnan hangos zene szólt.

- Nekem jó- mondtam, bár nem voltak a kedvencemek az ilyen helyek. De ma az ő kedvében akartam járni.

- Úgy tűnik, elég sokan vannak- megfogta a kezemet- A tömeg miatt!- magyarázkodott, majd maga után húzott. Megmutattuk a személyinket az ajtón állóknak, majd hirtelen csapott meg minket az ilyen szórakozóhelyek jellegzetes aromája.

- Vegyünk valamit inni!- terelt a bár felé- Mit szeretnél?

- Amit te!- vontam meg a vállamat, és figyeltem, ahogy kér két whisky-t Leültünk egy külön asztalhoz, és a fiú rám villantott egy aranyos mosolyt.

- Örülök, hogy legalább te itt vagy nekem- még a hangos zenén is hallottam, ahogy ezt mondta.

- Ha már így alakult, hogy együtt nyaralunk…- mondtam lesütve a tekintetemet.

- Te vagy a legrendesebb csaj, akivel valaha találkoztam.

- Hé, nagyfiú, én nem egy pipi vagyok, akit fel kell csípned, hagyd ezt a dumát!- legyintettem.

- Akkor miért pirultál el ennyire?- biccentette félre a fejét vigyorogva.

- Mert meleg van!

- Akkor azt mondom….- nem tudta tovább mondani, mert megcsörrent a telefonja. Bosszankodva nézett rá- Komolyan, folyamatosan hívogatnak!

- Kik?- vontam fel a szemöldökömet.

- A haverom meg Sol Bin.

- Vedd fel, és beszélj velük.

- Nem érdekelnek!- nyomta le.

- Ugyanez volt négy éve is!- csaptam az asztalra- Félreértés. Egy félreértés miatt utáltalak, pedig ha az nincs, akkor talán…

- Akkor talán együtt lennénk- fejezte be a mondatot.

- Nem erre gondoltam…

- Mindegy! Igazad van, fel kell hívnom őket. Maradj itt, rendben? Nehogy lelépj valami pasival.

Bólintottam egyet, majd néztem, ahogy kisétál a telefonjával. Örültem, hogy nem makacskodott tovább. Changjo rendes srác volt. És való igaz… nálam nem volt perverzebb. Mondjuk én csak gondolatban voltam az, míg őróla elhittem, hogy a gyakorlatban is. Elhessegettem a gondolatot. De az visszatért. Igaz, most „csalta” meg a majdnem barátnője, de talán pont ezért lehetne most esélyem nála. De vajon nem csak kihasználna? Képes lenne rá? Annyira szeretném, hogy ő is szeressen. Lehetetlen lenne?

Már elég sok ideig elvolt a fiú, kezdtem aggódni, hogy mi a fenét csinál, már nem is az első italomat ittam.

Ekkor láttam meg a tánctéren a fiút. Az ő, igaz? Igen, ilyen ruha volt rajta, és a haja is ilyen. De mégis, mit ölelget egy ilyen hiányos öltözetű ribancot? Teljesen belefeledkezve? Mert valóban. A fiú éppen bele volt merülve egy szőke lotyóba. Az agyvizem felforrt. Changjo is csak pasi, és lehetek én is szép, nem akarna tőlem komoly dolgot. Ahogy tőle sem. És ahogy talán Sol Bin-tól sem.

- Szabad egy táncra?- kérdezte mellettem valaki angolul, mire felnézve egy elég jól fésült, valószínűleg amerikai srácot pillantottam meg.

Visszanéztem a fiúra. Éppen megcsókolta azt a libát, aki meg pofátlanul az inge alá alkalmatlankodott. Úgy éreztem, a szívem is összetört.

- Igen, szabad!- nyújtottam a kezemet, és a tánctérre mentem. Kicsit nyomulós volt, de nem igazán érdekelt. Hagytam, hogy végigsimítson a derekamon, de szinte fel sem fogtam, mi történik. Az agyamban az előbb látott csók játszott. Totál pofátlanul tette. Az én kis szájra-puszimnál meg hogy szabadkozott! Látszik, nem akar házi nyúlra lőni. Én most csak a kíséret voltam, nincs szükség rám. Emiatt még jobban átadtam magamat a táncnak, nem érdekelve, kivel teszem.

Egyszer csak erős egy erős kart éreztem meg a csuklómnál, aki elrántott. Táncpartneremmel egyetemben én is furcsán néztem a mérges arcú Changjo-ra.

- Bocsi, amigo, de most elviszem!- mondta a szőke fiúra nézve, majd maga után húzott. Én meg döbbenetemben követtem.

- Eressz el!- jött meg az eszem, mikor az asztaloknál jártunk.

- Mondtam, hogy ne menj el, míg nem jövök vissza.

- Igen, maradni is akartam, míg nem láttam premier plánba, hogyan hetyegsz azzal a szőkével.

- Kettőnk közül te voltál, aki egy szőkével hetyegett!- vágott vissza mérgesen.

- Láttam, nem vagyok vak. Nem kell hazudnod! Ott…- mutattam a táncparkettre, de ekkor elkerekedett a szemem. Az a fiú még mindig ott volt azzal a csajjal. Akkor az nem is Changjo volt? Hátulról a ruhája tisztára ugyanolyan volt. Szám elé kaptam a kezemet, hogy elfojtsam megszégyenült nyögésemet. Feleslegesen kaptam fel a vizet... Látszik, hogy már nem vagyok teljesen beszámítható.

- Te komolyan azt hitted, hogy az én vagyok? Hogy csak így leállok egy csajjal, mikor veled jöttem? Ennyire nem bízol bennem? Meg aztán hogy táncol az a faszi? Én ennél sokkal jobb vagyok! De te! Ezért elmentél valaki mással? Csaknem… féltékeny voltál? Ha így van, akkor megbocsájtok- vigyorgott.

- Miről beszélsz? Soha!- vágtam rá.

- Én az előbb az voltam- morogta alig hallhatóan- Jól mozogsz. De… Velem még nem is táncoltál. Pótoljuk!- felkapta a még félig teli poharát, kiitta tartalmát, majd derekamnál fogva tolt ismét a táncolók közé.

Szégyelltem magamat. Hogy ennyire hamar cselekedtem, a saját fejem után menve. Pedig tényleg megnézhettem volna jobban, mielőtt bedühödök.

- Sajnálom, nem akartam…- mondtam kicsit kiabálva a hangos zenétől, mikor odaértünk- Beszéltél velük?

Erre a derekamnál fogva közelebb húzott, hogy a fülembe válaszoljon.

- Igen. És mondjuk úgy, hogy… kicsit nyugodtak a kedélyek. De nem bocsájtom meg neki egyhamar. De végülis… mit lehet tenni? Az érzéseknek nem tudnak parancsolni az emberek. Azok jönnek, akár tetszik, akár nem. Nem igaz?- fordította felém a szép szemeit, de mivel olyan közel állt, a szája szinte végigszántotta az arcomat, amibe beleborzongtam. Bólintottam egyet, nem eresztve el a tekintetét.

- Ma este felejtsük el őket. Az összes embert, akiben csalódnunk kellett. Rendben? Ma este csak mi ketten vagyunk!- folytatta, hogy a lábaim egészen elgyengültek.

- Csak ha megmutatod a különleges tánctehetségedet, amiről beszéltél!

- Csak győzz majd követni!- mosolyodott el. 

Így alakult, hogy szinte az egész estét végig táncoltuk. Ne érdekelt minket semmi más, csak egymással foglalkoztunk. Megjegyzem, ez részemről nem volt nehéz.

Időközben elég sokat ittunk is, így természetes volt, hogy Changjo keze néha eltévedt rajtam, és a fenekemnél fogva húzott magához, és derekamat simogatta, de ezen kívül megtartottuk a távolságot. Sajnos. Ha néha közelebb került hozzám az ajka, végül mindig elhúzódott. De a nézéséből azt vettem ki, hogy szívesen lecsökkentette volna a távolságot. De akkor miért volt ilyen?

Az utolsó pohár után eléggé megszédültem, és forgott velem a világ.

- Rosszul vagy, Yun-ah?- kérdezte a fiú, megragadva a karomat.

- Egy kis friss levegő jól esne- néztem fel rá, mire elmosolyodott.

- Menjünk!- végig tartott, hogy nehogy elessek, míg én belé kapaszkodtam. A friss levegő szinte azonnal használt, a benti fülledt idő után.

- Üljünk le oda!- mutattam egy közeli padra, és viszonylag egyenes járással sikerült is eljutnom oda. Basszus, többet ittam a kelleténél.

- Jobban vagy már?- ült mellém Changjo, és átkarolta a vállamat. Miért viselkedik így velem?

- Igen, de… érzed ezt az illatot?- szagoltam mélyen a levegőben.

- Pizza sütöde van az utca végén. Várj egy pillanatot- felállt mellőlem, és elsétált. Nem tudtam, hova megy, de néztem a hátát, ahogy távolodik. Elmosolyodtam. Ma tényleg csak velem foglalkozott. Olyan volt, mintha csak én lettem volna neki. Jó lett volna így élni mindig...

Öt percet volt távol, addig én csendben nézelődtem Új-Kaledónia éjszakai élettel teli utcáján. Annyira boldog voltam, hogy eljöttem. És hogy végeredményben Changjo is itt volt. Eszembe jutott, hogy meglepődtem, mikor megláttam a reptéren. Hogy utáltam akkor a helyzetet. Most meg mindennél jobban szeretném, hogy megcsókoljon. Hogy átöleljen. Hogy engem szeressen. Hogy ne hagyjon el. Mikor visszaért, egy pizzaszeletet tett elém egy kis tálcán.

- Jó étvágyat. Remélem, hogy még mindig a gyrosos a kedvenced.

- Jól emlékszel!- mosolyogtam rá, és azonnal bele is haraptam az ételbe- Hmm, ez valami isteni! Kérsz egy falatot?- mutattam a fiú elé.

- Nem, köszi. Egyél csak!- legyintett, és közben végig engem bámult. Jól esett végre a kaja, felszívta egy kicsit az alkoholt. Hamar betermeltem a szeletet, és rá mosolyogtam.

- Köszönöm!

- Olyan kis malac vagy!- nevetett fel, és az arcomhoz nyúlt, és ujját végighúzta a számon. Szóval maszatos lettem. Remek. De a fiú nem húzta el a kezét utána, tovább simogatta átszellemülten a számat. A szívem sokkal hevesebben kezdett el verni.

- Már szerintem tiszta…- suttogtam.

- Igen, az…- válaszolt halkan, és egy pillanatra levette a szemét a számról, hogy a szemembe nézzen- Yun-ah…

- Changjo…?- kezdtem megijedni, de ekkor másik kezét is arcomra simította, és elkezdett közeledni nagyon lassan az arcom felé. A szívem a torkomba dobogott. Már csak pár centi volt a szánk között. Lassan csak milliméterek, éreztem, ahogy szája az enyémhez súrolódik, már azon voltam, hogy én teszem meg az utolsó lépést, mikor mellettünk egy részeg társaság elkurjantotta magát, és annyira megijedtem, hogy megugrottam, és elkaptam a fejemet.

- Mennünk kéne haza, már nagyon késő van!- állt fel a fiú, elfordulva, hangja kicsit csalódott volt, de mikor visszafordult felém, ismét mosolygott- Tudsz jönni?

- Hogy ne tudnék?- pattantam fel. Jót tett, hogy ettem.

A parton mentünk hazafelé, és én levettem a cipőmet, és a bokamagasságú vízbe mentem. Kicsit ez is lehűtött, de közben a majdnem csókon gondolkoztam. Miért? Miért kellett pont akkor megijednem. Olyan hülye vagyok! Most azt is hiheti, hogy nem akartam! De nem vagyok olyan pofátlan, hogy én ugorjak rá. Aishh, mit kéne csinálnom? Már nem vagyunk itt sokáig, otthon meg ki tudja, mikor futunk össze.

A ház elég sötét volt.

- Anyuék lehet, hogy még nincsenek itthon- mondtam, majd előhalásztuk a kulcsot, és bementünk. Valóban senki nem volt otthon.

- Enyém a mi fürdőnk!- kiáltottam fel győzedelmesen, és elkezdtem szaladni a lépcső felé. Szerencsére az úton már nagyjából kitisztult a fejem. Hallottam, ahogy Changjo is megiramodik.

A fürdő ajtajában ért utol, és derekamat megragadta, hogy ne tudjak beljebb menni.

- Azt csak hiszed, kisasszony!- nevetett, és próbált engem félre tolni, hogy ő jusson be hamarabb. De ezt nem hagyhattam. Testemmel próbáltam arrébb tolni. Végül egyszerre estünk be.

- Akkor is én fogok hamarabb fürdeni!- hadartam, és lekaptam a felsőmet. Alatta úgy is a bikinim volt. Majd a rövidnadrágomtól is megszabadultam. De közben láttam, hogy Changjo is öltözik, ezért, mivel a fürdőruhám lehet vizes, gyorsan beugrottam a zuhanyzókabinba. Alig egy század másodperc késéssel, mikor épp magamra akartam húzni az ajtót, lépett be mellém a fiú… egy szál alsógatyába.

- Öhm… Changjo, én győztem. Menj anyáék fürdőjébe- intettem, hogy szívódjon fel.

- Célfotót kérek!- vágta rá.

- Nem tudsz veszíteni?- húztam fel az orromat, és hátrálni próbáltam, hisz eléggé zavarban voltam.

- Nem én!- vigyorgott továbbra is.

- Jó, legyen. Maradj te. De csak mert ma…- léptem a kabin ajtaja felé, de megcsúsztam a csempén, és hátra is zakóztam volna, ha nem kap el a fiú magához szorítva, egy pillanat alatt. Hozzácsapódtam meztelen mellkasához, és égő fejjel néztem fel rá.

Ő fél karral a zuhanykabin ajtaját bevágta, megnyitotta a csapot, amitől azonnal elkezdett ránk hullani a kellemes hőmérsékletű víz, mégis összerezzentem. De legjobban mégis Changjo, átlagosnál mélyebb hangjától.

- Nem bírom tovább!

Majd a következő pillanatban azt vettem észre, hogy a kabin falának présel, és ajkát az enyémre tapasztja. Semmi finomkodás nem volt benne. Ez nem tetszett In Soo-ban, de ezt az érzést imádtam most. Annyi szenvedély volt benne, hogy úgy éreztem, képes lennék felrobbanni…A felgyülemlett érzések most kitörtek.

Csak egy másodpercre lepődtem meg. Utána felvezettem a karomat immár vizes hajába, és beletúrtam, miközben viszonoztam a csókot. Igen, ezt akartam egész nap. És megkaptam. De nem örülhettem sokáig, kicsit elhúzódott, és a szemembe nézett.

- Megőrjítesz. Olyan régen ért már ez a csók, de… Távol akartam magam tartani tőled…

- Miért? Miért akarod?- kérdeztem kicsit mérgesen- Nem látod, hogy nincs ellenemre a dolog?

- Nem akarom, hogy olyannak nézz, aki ilyen hamar váltogatja a csajait. Most azt hiheted, hogy azért nem is fáj Sol Bin elvesztése, mert találkoztam veled, te pótolhatod, és ez még igaz is, de én általában nem vagyok olyan, mint In Soo, csak feltörtek a régi érzések, és…

- Fogd már be!- forgattam meg a szemeimet.

- Nem akarom, hogy megbánd ezt a dolgot…

- Hogyan bánnám meg, mikor szeretlek?!- csúszott ki a számon.

- Szeretsz? Még mindig?- a hirtelen elterülő, megkönnyebbült mosolya beragyogta az egész fürdőt.

- Én inkább úgy fogalmaznék, hogy… már megint!- majd én hajoltam az ajkához, hogy megcsókoljam. Ezúttal nem volt senki sem ellene a dolognak. Ismét vadul kezdtük el tépni egymás ajkait. Egyre inkább simultam neki a fiúnak, aki időközben leállította a vizet, mert már teljesen eláztatott minket. Felkapott az ölébe, majd kirúgta a kabinajtót és a szobámig meg sem állt. Ott lefektetett az ágyra, és felém hajolt. Csöpögött belőlünk a víz, de egyáltalán nem foglalkoztunk vele.

- Itt sokkal kényelmesebb lesz!- folytatta, mintha mi sem történt volna. Ahogy rajtam feküdt, és lábaink egymásba gubancolódtak, éreztem, hogy… öhm... közel sincs nyugodt állapotban.  Ez akkor tudatosult igazán, mikor a hátamhoz nyúlt, és a bikini felsőm kapcsát akarta kikapcsolni. Világossá vált, mire megy ki a helyzet. Erre automatikusan magam elé kaptam a kezemet, és elváltam az ajkától egy pillanatra.

- Changjo… figyelj… az igazság az, hogy... én még sosem…- motyogtam.

- Meg is fojtanám azt a rohadékot, aki hozzád mert volna érni- csókolt tovább. Ezúttal az államat, és a nyakamat.

- Ez esetben… vigyázz rám- nyögtem fel, mikor egy elég érzékeny pontot sikerült találnia a nyakamon. Kicsit felkuncogott.

- Nyugodj meg, nagyon óvatos leszek! Csak az enyém vagy, Min Yun-ah!

A nevemet suttogta imádni valóan… 

Ez volt az a pillanat, amikor feladta az agyam is a tiltakozást, miszerint nem kéne lefeküdnöm vele, már nem hallottam a vészharangokat, amik eszeveszetten vertek. Egyszerűen csak… hagytam a dolgokat megtörténni. És minden pillanatát eszeveszetten kiélveztem…

/folyt. köv/