Dream trip 5. rész /Changjo/

/Sziasztok! Szerintem ezen kívül még két ha sikerül, akkor rövidebb, de nem úgy tűnik, hogy tudok rövidet írni fejezete lesz. Remélem tetszeni fog :) Jó olvasást~/

5. rész

- És most mi legyen?- kérdeztem tanácstalanul, már vagy ötödjére. Anyáék voltak az első ötletem, hogy felhívom őket, de… nem volt térerő- Hogy lehet az, hogy nincs itt vétel? Ma már az Északi-Sarkon is van! Itt miért nincs?- rúgtam bele dühösen a homokba

A fiú csak bámult a víz felé, amerre a hajó távozott.

- Hogy hagyhattak így minket? Nem volt létszámellenőrzés?

- Az öbölnél sem volt. Nyilván úgy gondolták, hogy mindenki van elég felnőtt, hogy ügyeljen az időpontokra.

- Jó, akkor várjunk egy másik hajóra- azzal a fás rész közelébe ment, és elkezdett valamit bőszen keresni. Csak felvontam a szemöldökömet, és úgy néztem rá. Most mi a fenére készül?

Végül felemelt egy hosszabb botot, és diadalmasan elvigyorodott.

A következő pillanatban lekapta a fehér pólóját, és elkezdte az ujjainál fogva rákötni a botra. Kezdett leesni, hogy mit csinál.

- Tökéletes!- készült el- A fehér, az a segítség kérés színe?

- Nem. Az a megadásé!- világosítottam fel.

- Tök mindegy! Legalább tudják, hogy békések a szándékaink!- majd a partra állt, és elkezdte lengetni az improvizált zászlót. Legszívesebben a fejemet fogtam volna, elkeseredettségemben, amiért még nem nőtt be a feje lágya, ha… ha nem lett volna nagyon vonzó, ahogy a hátán az izmok mozogtak az ugrálásában.

Ajkamba haraptam, nehogy valamilyen hang is kijöjjön belőlem. Legfőképp nyüszögés ne. De a fiú pár másodperc múlva hátra nézett a feje fölött, és észrevette a tekintetemet, hiába kaptam el utána a fejemet.

- Tetszik?- engedte le a botot, és közelebb sétált hozzám. Közvetlen elém érve félrebillentette a fejét- Kapd le te is a felsődet, és állj be mellém. Mihelyst hazajutunk, esküszöm, aktot ülök neked egész este- vigyorgott, mire megforgattam a szememet. Sehogy sem javul.

- Jó, legyen! De kímélj meg a meztelenségedtől!- majd lehúztam magamról a sárga pólót, még szerencse, hogy alá bikini felsőt vettem, majd kezembe fogva lóbálni kezdtem.

- Hahóóó! Valaki mentsen meg!- kiabáltam szórakozottan, holott nagyon jól láttam, hogy nincs a közelben egy hajó sem.

- Vigyél bele több érzést!- nevetett a fiú mellettem- Hahóóóó!- ordította a vízbe- Rohadtul itt hagytatok!

Ezen fellelkesültem, és torkom szakadtából kiabáltam jókedvűen.

- Meg fognak enni az óriáspókok!

- Én meg Yun-t fogom megenni, olyan éhes vagyok!

- Meg fognak enni mindenképpen!- visítottam- Kannibál a legjobb barátom!

- Az én legjobb barátnőm meg tök jó csaj lett!

- Egy perverz disznóval ragadtam egy szigeten!

- Nem is tudom, ki a perverzebb!?

Már nem bírtuk tovább, elnevettük magunkat. Mindketten elfáradtunk a kiabálásban, és leestünk a földre.

- De most tényleg, mit tegyünk?- kérdeztem ismét rájőve, hogy a helyzet nem túl rózsás.

- Keressünk bennszülötteket?- nevetett a fiú mellettem.

- Komolyan beszélek, Changjo!- ütöttem a karjára.

- Akkor… használjuk ki, hogy csak ketten vagyunk a szigeten?- szívta be az ajkát csábosan, amitől legszívesebben megcsókoltam volna, de inkább csak sóhajtottam egyet.

- Azt mondtam, hogy komolyan!

- Fogalmam sincs!- vett ekkor le egy kicsit magából- Még sosem voltam lakatlan szigeten. Ó, emlékszel még a Karib-tenger kalózaira? Együtt néztük moziba még régen!

- Hogyne emlékeznék?- néztem rá.

- Ott is volt egy ilyen jelenet. Ott hogyan is jutottak ki?

- Elégették a rumot.

- Sajnos nekünk nincs rumunk. Egyéb ötlet? Nem akarok itt éjszakázni!

- Hát… anyáéknak csak feltűnik, hogy nem mentünk haza, akkor csak küldenek értünk valakit…- reménykedtem. Hisz ez nem a Kék Lagúna! Nem akartam itt maradni este, hisz ki tudja, milyen bogarak, és egyéb állatok jöhetnek elő este. Ahogy ezt végig gondoltam, kezdtem egyre jobban kétségbe esni.

- Valahogy csak megoldódik- mondta kicsit bizonytalanul.

Végül csendben ültünk egymás mellett, és bámultunk a vízbe, hátha a part felől jön valami hajó. De nem jött. És az idő egyre csak telt és telt. Kezdtem egyre jobban elveszíteni a reményemet. És egyre jobban tartottam attól, hogy nem leszünk olyan szerencsések, hogy kimentsenek.

Csak ritkán szóltunk egymáshoz, kezdett bennünk realizálódni, hogy ez bizony nem tréfa dolog.

Fogalmam sincs, mennyi ideje ülhettünk már ott, némán, magunkba merülve.

- Szerintem-…- kezdte, mikor a nap kezdett lebukni a horizonton- Menjünk vissza a kikötőrészhez, kezd sötétedni- állt fel, és a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon.

- Rendben- mondtam, és hagytam, hogy felsegítsen.

Visszasétáltunk a mólóhoz, és ott leültünk egymás mellé, lábunkat lelógatva a víz felé. Kezdett az idő is egy kicsit lehűlni.

- Ha nem te, és nem is mérges pókok fognak megenni… akkor a szúnyogok!- morogtam bosszúsan, érezve, hogy egyre többen vettek célba, és eleresztettem egy ásítást is.

- Fáradt vagy?- kérdezte egy kicsit mosolyogva a fiú.

- Kicsit… de kibírom! Itt úgysem fogok tudni elaludni még egyszer…- motyogtam.

- De ha aludni akarsz, akkor aludj csak, majd én őrködök!

- Ezt mondtad délután is! Aztán nézd meg mi lett!- tártam szét a karomat kicsit ingerülten.

- Most azt mondod, hogy az én hibám?- pislogott rám nagyokat felháborodva. Igazából el akartam kerülni ezt a kellemetlen helyzetet, ezért csak elfordítottam a fejemet- Az én hibám?- kérdezte tovább. Na, tessék, ez van, ha kitör Changjo-ból a B vértípus. Totál felidegesíti magát.

- Miért? Az enyém?- kérdeztem vissza- Azt hittem, tényleg figyelsz!

- Ó, igen, én vagyok mindenért a hibás ezek szerint. Jó, kend rám az egészet, és utáljál, sokkal jobb lesz!- fújtatott.

- Most még te rágsz be rám?

- Dehogy, épp azon gondolkozok, hogy miből kötözzek össze neked egy csónakot, hogy visszaevezz, és ne fárassz tovább, ha már MIATTAM ragadtunk itt!

- Az ilyen kitöréseid miatt vesztünk össze akkoriban is. Mert előbb cselekedtél, mint gondolkoztál volna!- majd felálltam, hogy arrébb sétáljak egy kicsit, és hagyjam a fiút fejét kigőzölni, de már annyira besötétedett, hogy nem is láttam hová lépek, így egy óvatlan mozdulatban pont a móló szélére sétáltam, így egyensúlyomat vesztve egy rémült kiáltás kíséretében belezúgtam a vízbe. Számba azonnal bele tódult a most cseppet sem melegnek tűnő tengervíz, és ijedten kapkodtam a felszínre. Magam mellett egy csobbanást hallottam, majd éreztem, hogy valaki megragad, és vissza, felsegít a mólóra. Egy fél percig csak köhögtem fel a vizet, ami a számba került, de végül sikerült nem megfulladnom.

- Yun-ah, jól vagy?- kérdezte Changjo aggodalmasan.

- Tudok úszni, nem volt szükség hősködésre- álltam fel végül, hogy kifolyjon a víz a ruhámból, és hogykifacsarjam a hajamat. Megjegyzem, a hideg víztől csak jobban elkezdtem fázni. De nem telt bele pár pillanatba, és máris a fiú ölelésében találtam magam.

- Olyan bolond vagy, te csaj!- suttogta a nyakamba.

- Mondja ezt a csapat pszichopatája...- morogtam kicsit meglepetten az ölelésében, lelógatva a kezemet- De jó, bevallom, egy kicsit tényleg megijedtem…

- Nyugi, te kismacska- szorított magához erősebben..

- Nem is vagyok kismacska…- motyogtam, de nem húzódtam el jóleső karjai közül.

- Igaz. Te egy nagy, büdös, szőrgombóc vagy…

- Te vagy a bókolás nagymestere!- nevettem fel egy kicsit a helyzet abszurditásán. Hisz itt vagyunk, ketten, egy lakatlan szigeten, nekem csurom víz a ruhám, és nem tudni, melyik pillanatban esünk egymásnak az állítólagos legjobb barátommal.

- Csak neked tartogatom!- szórakozott ő is, és kisimította vizes hajamat az arcomból. Ahogy arcom a tenyerei között volt, egy pillanatig mintha tekintete a számra vetült volna. Na jó, ez közel sincs rendben!

- Sol Bin-nak azért másképp tedd a szépet- jutott eszembe, és kicsit el is húzódtam- Nem mindenki olyan jó fej, mint én!- tűrtem a hajamat a fülem mögé. Erre ő is kapcsolt, és kicsit arrébb húzódott.

- Igen… Sol Bin… biztos hívott is, de most nem tudja, hogy hol vagyok…- motyogta zavarában. Csak pislogtunk egymásra, teljesen szerencsétlenül, nem tudva, hogy mit mondjunk, de a következő pillanatban valami isteni hangot hallott a fülünk. Más esetben talán ez a zúgás cseppet sem lett volna különös, de a következő pillanatban villogó fényekkel megjelent a láthatáron egy motorcsónak, piros-kék fényekkel.

- Itt vagyunk!- ordította el magát a fiú, majd észbe kapva előkapta a telefonját, és ha már eredeti funkciója itt hasznavehetetlen volt, felkapcsolta rajta a legnagyobb erősségű fényt, és azzal villogott a csónaknak.

- Ez rendőrség?- csodálkoztam- Szerinted minket keresnek?- csodálkoztam.

- Vagy valami más idióta is itt ragadt!- integetett továbbra, aminek meg is lett az eredménye. A csónak egyre közelebb jött, legnagyobb megkönnyebbülésünkre.

- Meg vagyunk mentve- sóhajtott a fiú, mikor már csak pár méter választott el minket.

- Miss Min és Mr. Choi?- kérdezte az egyik egyenruhás kihajolva az ablakon, angolul, mire mi bólintottunk egyet- Szálljanak be!- állt a móló mellé, mire mi beszerencsétlenkedtük magunkat a vízi járgányba.

- Nagyon köszönjük, hogy eljöttek értünk!- kezdett azonnal hálálkodni a fiú. Nem is tudtam, mennyire örültem ennek a csodának, hogy ránk találtak…

- Jó nagy felfordulást okoztak!- nevetett egy másik parti őrnek tűnő fószer. De jó, hogy ő ilyen jól szórakozott rajtunk!

- Miért?- kérdeztem vissza angolul én is.

- A szüleik nagyon megijedtek, hogy eltűntek. Szerencsére a hajótársaságnál utána jártak, hogy ide jöttek. De ők is felelősségre lesznek vonva, amiért nem ellenőrizték az utasokat, hogy mindenki meg van-e. De emiatt ne aggódjanak. A szüleik miatt jobban félnék! Főleg a kisasszony anyukája volt dühös és aggódó.

- Valóban?- mosolyogtam, majd Changjo felé fordultam- Anya ki fog nyírni!

- Csak nem. Akkor hagyott volna a szigeten!- próbált nyugtatni, kevés sikerrel.

- Amúgy, maga, kisasszony, miért ilyen vizes?- kérdezte a vicces kedvű- Ki akart úszni a szigetről?- nevetett saját poénján, mire én csak fintorogtam egyet, bármennyire is hálás voltam, nem szerettem, ha ércelődnek szerencsétlenségemen.

- Nem, gondoltam fogok egy halat vacsorának!- válaszoltam, mire még jobban nevetett. Hát jó. Biztos nevető jógán van… De a lényeg az… hogy megmenekültünk.

*

Haza is vittek magukkal vagány kis parti felügyeleti kocsival, és talán az egészet élveztem volna, ha… na, ha előtte nem nyomnak a kezembe egy telefont, hogy hívjam fel anyát, hogy mindjárt megérkezünk, és megvagyunk.

- Muszáj?- kérdeztem bizonytalanul, mire csak bólogattak, így jobb hamar túl lenni rajta elven gyorsan tárcsáztam a számot.

- Halló?- hallottam anya hangját a túloldalról alig egy csengés után. Tuti rajta lógott a telefonon, hogy mikor csörren ki.

- Anya… én vagyok az.

- Yun-ah!- sóhajtott bele- Végre, hogy megvagytok! Annyira aggódtam! Gyertek csak haza, és ígérem, életed végéig szobafogságban lesztek, hogy ennyire ránk hoztátok a frászt!- majd lecsapta. Igen, anya kedves nő volt, de ha feldühítették… akkor nagyon ijesztő tudott lenni.

- Végünk van!- húztam el a számat ijedten, Changjo-ra pislogva.

- Csak túléljük valahogy- mosolygott a fiú kicsit bizalmatlanul.

Így az utazás kicsit feszülten telt, és hamarabb megérkeztünk haza, mint kellett volna. Anya már a tornácon állt, a család többi tagjával.

- Akkor… Legyen szép estéjük!- köszönt a parti őr, majd intett egyet, és elhajtottak a járgánnyal.

- Yun-ah!- csattant anyám hangja. Mellette Choi mama állt, szintén elég morcos ábrázattal. A háta mögül So Hyun pislogott ránk, Jin Hee kezét szorongatva. Remek, senki nem alszik még, nyugodtan lehet ordibálni, senki nem fog rá felébredni, maximum a szomszéd.

- Milyen napotok volt?- próbáltam elütni egy szép mosollyal, de nem értékelték nagyon.

- Mi a fenét műveltetek ti? Hogy lehet lemaradni egy hajóról? És miért nem hívtatok?

- Nem volt térerő… és elaludtunk…- próbált Changjo mellém állni.

- Ebben a korban már érettebben kéne gondolkozni!- majd elém sétált anya, és nagyon szorosan megölelt, hogy azt hittem, összeroppant- Komolyan, nagyon megijedtem. Soha többet ne csinálj ilyet. Ezek után percre pontos menetrendet kell írnod, hogy mikor, és mit csinálsz, kisasszony. Gondold át tetteidet!- majd besietett a házba, szemét törölgetve. Igen, ilyenkor nem tudja sosem eldönteni, hogy jól meggatyázzon, vagy megölelgessen.

Choi mama meredt ránk, majd lassan elmosolyodott.

- Anyád tényleg nagyon féltett titeket, azért ilyen. Majd megenyhül! Ne aggódj!- igen, mindig ő volt a higgadtabb közülük.

Bólintottam egyet, mire ő is eltűnt. Ketten maradtunk a tornác előtt.

- Az anyukád… ijesztő…- motyogta Changjo.

- Az…- sóhajtottam, majd elnéztem a part felé, fejemben végig gondolva a napot. Ez komolyan megtörtént? Hallottam, ahogy a fiú mellém áll, és érzelemmentes arcomra függesztette tekintetét.

Így bámultuk egymást a holdfénybe vagy egy percig. Majd egyazon századmásodpercben tört ki belőlünk a nevetés.

Annyira abszurd volt az egész helyzet… Eddig aggódtunk, de most… nevetségesnek tűnt az egész. Hisz ki még olyan szerencsétlen rajtunk, és Robinson Crusoe-n kívül, hogy egy szigeten ragad?

- Annyira bénák vagyunk!- suttogtam a röhögő görcsömben.

- Csak hoztuk a formánkat!- fuldokolt a fiú is.

Akárhányszor egymásra néztünk mindig újabb nevetőrohamok jöttek ránk.

- Most már ágyba, gyerekek!- kiabált ki a házból anya, mire végre lecsitítottuk magunkat.

- Ma nagylelkű vagyok, és használhatod először a fürdőnket- mondta Changjo, mikor elindultunk.

- Tényleg nagy áldozat részedről- mosolyogtam, majd a szobánk előtt szembefordultam vele- Tudod… igazából örülök, hogy elrángattál magaddal ma. Jó buli volt! Köszi.

- Igazából… én örülök, hogy hagytad magad elrángatni. Rég nem éreztem magam ilyen jól!

Ahogy ezt kimondta, hirtelen összeugrott a gyomrom. Ez azt jelenti, hogy jól érzi magát velem. Vagyis…

- Jó éjt, Yun-ah- suttogta mosolyogva, majd belépett a szobájába. Ajkamba haraptam, és az ajtajához léptem meggondolatlanul, és bekopogtam. Azonnal kinyitotta, így kis híján ráestem, mert ott állt közvetlen előttem.

- Van még valami?- mosolygott túlságosan aranyosan.

-  Csak… azt akartam még mondani, hogy… Szóval… Neked is jó éjt, Changjo!- majd magamra csaptam a fürdőszoba ajtót, és belül neki támasztottam a hátamat a falnak idegességemben. De még így is hallottam a halk kis kuncogását odakintről.

*

Másnap reggel megint nem tudtam sokáig aludni, így inkább kikeltem az ágyból, bocsánatkérő reggelit készítettem a tegnapiért, század koordinátapont-szerű pontossággal leírtam, hogy a strand melyik részére terítem a plédemet, és elindultam a víz felé.

Ma nem terveztem semmi különöset a tegnapi után, inkább csak ki akartam pihenni a dolgot, egy kis fürdőzéssel és semmittevéssel. Már épp ledobtam magamról a strandruhámat, hogy bemenjek a vízbe, mikor meghallottam, hogy valaki a nevemet kiáltva.

- Yun-ah!- erre megfordultam, és elkerekedett szemekkel, és egy kicsit mérgesen néztem a közeledő fiúra.

- In Soo… Hát te meg?- a hangom kicsit hűvös volt.

- Figyelj, a tegnapelőttit akartam megmagyarázni, de… tegnap nem találtalak, és gondoltam teszek ma is egy próbát…

- Remek. Mit lehet ezen magyarázni? Nekem elég egyértelmű volt!- fintorogtam, majd megfordultam, hogy elsiessek, de elkapta a karomat, és visszahúzott.

- Jó, kicsit túllőttem a célon, és ittam is, ezért… figyelj, jóvá akarom tenni!

- Hogy a következő este megint egy másik csajjal legyél? Tudom, hogy ez így megy nálad!- suttogtam megbántottan.

- Igaz, előtte lévő este, tényleg egy másik csajjal voltam, de… hozzá semmi közöm! És… nekem te tényleg bejössz. Meg mindketten koreaiak vagyunk, és…

- Mindhárman…- jött egy másik hang oldalról, és megláttam, hogy Changjo közeledik felénk. Az már rég rossz jel volt, ahogy a száját összeszorította.

- Már megint itt van? Figyelj, haver. Ez a mi dolgunk a Yun-nal, szóval kérlek, most lépj le!- mondta barátságtalanul In Soo.

- Több közöm van hozzá, mint gondolod. És nem fogok elmenni. Menj el te!- vágott vissza.

- Fiúk, hagyjátok abba- próbáltam leállítani a kezdetleges vitát.

- Nem. Nem hagyom, hogy még egyszer átverjen!- mondta Changjo ingerülten. Na de jó, B vértípus!

- Nem hagyom magamat átverni többet!- vágtam rá.

- Én meg nem verem át többet, csak még egy esélyt szeretnék!- szólt közbe In Soo.

- Ne is álmodj róla, soha nem lesz a tiéd!- a barátom nagyon bepöccent, még én is megijedtem volna tőle. De miért véd ennyire?

- Na, mi van? Csak nem te is odavagy érte? Tán gyáva vagy bevallani?

- Te rohadék!- Changjo ökle ekkor találkozott In Soo orrával, mire az hátraesett. De csak addig, míg fel nem tápászkodott, és vissza nem ütött. Én tátott szájjal néztem, ahogy verekszenek... tulajdonképpen miattam, és egyre idegesebb lettem.

- Hagyjátok már abba!- próbáltam szétszedni őket, kevés sikerrel. Ekkor már többen is minket bámultak a partról, és ez nagyon kellemetlen volt.

- In Soo- ragadtam meg a fiú karját- Menj el, kérlek. Nem haragszok azért, amit tettél, csak menj el!- mondtam határozottan.

- De akkor…

- Kedvelem őt!- hajtottam le a fejemet, és úgy suttogtam, hogy a mögöttünk álló fiú ne hallja meg.

- Kit? Ezt a srácot?- mutatott Changjo felé, aki nem érthette, miről van szó.

- Igen. Szóval kérlek…- suttogtam, mire ingerült pillantást vetett felénk, de végre megfordult, és dühösen elsétált.

Én meg mérgesen fordultam a mellettem maradt fiú felé.

- Mi a fene ütött beléd? Elintéztem volna szép szóval, te meg nekiállsz verekedni- kezdtem bele, mire ő felvont szemöldökkel nézett rám- Komolyan, mit ártott ő neked? Nekem volt dolgom vele, nem őfelségének! Esküszöm meg tudsz őrjíteni az idióta viselkedéseddel, ha nem zavarna, ez az én életem, nem a tiéd, és hadd mondjak még valamit! Ha azt hiszed, hogy ettől hős…- nem tudtam tovább mondani, mert hirtelen tenyerébe fogta az arcomat, és nyomott a számra egy puszit. Nem az arcomra, a számra. De amilyien gyorsan kezdte, olyan hamar ért is véget, szinte azt sem tudtam, hogy tényleg megtörtént-e. Megilletődöttségemtől pislogni sem tudtam, de mikor az arcára néztem, úgy tűnt, hogy ő sem. Mintha még nálam jobban meg lett volna lepődve.

- Figyelj, Yun…- kezdte rémülten- Nem tudom, hogy... hogy mi ütött belém, csak beszéltél, és olyan szépen mozgott a szád, és én… Én nekem most mennem kell!- mondta zavarában, és elindult a ház felé.

- Hé, Jong Hyun!- kiáltottam utána, de mikor nem fordult meg, utána futottam. Pont mikor utolértem, akkor trappolt ki a teraszra Jin Hee is, mérges arccal, és az öccse elé állt.

- Figyelj, nem hittél nekem, mikor azt mondtam, hogy Sol Bin egy ribi, igaz? Na tessék, itt a bizonyíték!- mutatta elé a telefonját, amin épp egy közösségi oldal volt megnyitva. A képen egy buli lehetett, de elől egy párocska csókolózott. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a lány Sol Bin, ezek szerint.

Changjo arca dühtől lett ködös, még a keze is elkezdett remegni, majd bevágtatott a házba, fel a lépcsőn, és szerintem a szomszéd városba is hallották, hogy bevágta az ajtót maga mögött. Kicsit megijedtem, földbe is gyökerezett a lábam

- Jin Hee… ennyire kiakasztotta, hogy Sol Bin valaki mással van?- kérdeztem értetlenül.

- Az igazság az, hogy muszáj voltam ilyen kíméletlenül közölni, hogy végre észbe kapjon. Nem Sol Bin itt a legnagyobb probléma. Hanem a srác. Ő elvileg Jong Hyun legjobb barátja… aki pontosan tudta, hogy mennyire oda van az öcsém Sol Bin-ért... Talán kedvesebben kellett volna megmutatnom?- rágta a szája szélét.

Döbbenetemben lerogytam a tornácra, és ott ültem a földön.

- Kedveled őt, igaz?- kérdezte halkan Jin Hee, mire egy alig láthatót biccentettem.

- Nem is tudom, mit kéne tennem…- suttogtam.

- Csak légy mellette. Annak fog örülni a legjobban- paskolta meg unnie a hátamat kedvesen, majd besietett a házba. Na, és most hogyan tovább?

/folyt. köv./