Mental breakdown 1. rész /Chunji+a többi hülyegyerek/

Majdnem elfelejtkeztem a másik, jóval szomorúbb egy éves évforduló mellett arra, hogy... tulajdonképpen pontosan egy éve tettem fel a blogra az első írást (Chunji drágával). És hát akkor ez egy... születésnap is. Tehát valamit össze kellett ütnöm gyorsan, hogy ezt megünnepeljem itt "édeskettesben" a blogommal, és remélem veletek is.

Nagyon kis lepkefingnyi, tényleg, és értelme sincs sok, mint ahogy a címe is mutatja. És nem tudom, mire fog kijönni az egész, igazából egy részesre terveztem, de mikor elfogyott az ihlet is, és az idő is, inkább meghagytam ilyen rövidre, folytatás reményében.

Hát akkor boldog születésnapot a blognak! :)
/Fogom folytatni a Jinyoung-osat és a Castle high-t is, mihelyst kapok egy kis levegőt a sulitól... :)/

1. rész

- Nem bírom már!- sóhajtottam fel a TOP media tánctermében eldőlve. Már reggel óta a koreográfiát gyakoroltuk az új számunkra, de egyszerűen mindent elbénáztak a csapat többi tagjai, amit lehetett. Niel mindig nekem jött, de szerinte az én hibám volt, C.A.P szerintem elaludt, igen, tánc közben, Byung Hun időközönként pofára esett a saját lábában, Changjo, aki persze már kívülről fújta a koreográfiát, random elkezdte táncolni közben a Rocking mozdulatsorait, Ricky, meg csak szimplán felvisított röhögésében, mikor ezek valamelyikét látta.

Miért hiszem azt, hogy én vagyok az egyetlen normális a csapatban? Komolyan, még jó, hogy én vagyok a visual a csoportból, és megőrzöm a méltóságomat.

De kiterülésemet a csapat úgy vette, hogy most szünetet tartunk, így mindenki szétszóródva elvetette magát a földön. Kivéve Niel-t.

- Srácok, keljetek fel, és folytassuk- adta ki a parancsot, de senki nem mozdult.

- Majd ha a leader azt mondja- mondta Ricky pimaszul, és visszatemetkezett a telefonjába, amin éppen a You’re beautiful című örökbecsű dráma egyik részét kezdte azonnal folytatni, időnként idiótán elnevetve magát. Még mindig jobb, mint mikor legutóbb a Heirs-t nézte, és eltökélte, hogy átveszi az ottani Lee Min Ho stílusát, és ő is rózsaszín bolyhos pulcsikat fog hordani. Azonnal lebeszéltem róla. Hisz a rózsaszín az én színem!

- Jó, akkor C.A.P, parancsolj rá a bagázsra!- fordult a másik énekesünk a drága vezetőnk felé, aki azonban már bekuporodott egy sarokba, és olyan édesdeden aludt, hogy épp a nyál nem folyt ki a szájából. Képes volt akárhol, akármilyen rövid idő alatt álomba szenderülni.

- Reménytelen!- sóhajtott végül Niel, és nincs mit tenni elv alapján ő is elterült a földön. Csak sajnos ezzel meglökte L.Joe-t, akinek így kiesett a kezéből a telefonja, amin éppen a kutyái videóját nézte. Nem értem, miért bámulja őket mindig, ahelyett, hogy mondjuk ő is NORMÁLIS lenne, és lenne társaságom akkor.

- Komolyan, Niel, nem tudnál jobban vigyázni?- háborodott fel a rapper fiú, mire drága Emotional Voice Niel-ünk feltette a kezét védekezően.

- Nem tudtok két percre csöndben maradni?- kérdezte Changjo, mire mindenki, kivéve ugye C.A.P tekintete rá vetült- Így nem tudom levideózni magamat.

- Minek videózod magad?- nevetett Ricky.

- Kell a cucc instagramra- mondta a fiú egyszerűen.

- De hát Niel akkora tehén!- tárta szét karjait Byung Hun.

- Milyen tehén, te kis töpszli?!- vágott vissza az előbb említett.

- Töpszli?- pattant fel a másik is- Gyere ide, és mondd a szemembe, te nagyra nőtt aranyhal!- igen, ez volt az, amitől a legjobban fel tudta idegesíteni magát.

Előre láttam, hogy tömegbunyó lesz a vége, így gyorsan kisurrantam, mielőtt még az arcomnak valami baja esett volna. Az értékeket óvni kell, nem igaz? De az ajtóban észrevett Ricky, és utánam kiáltott.

- Chunji hyung, hozz nekem egy latte machiato-t!- nyilván kitalálta, hogy az kávéautomatához indulok.

- Itt csak szar, és még szarabb kávé közül választhatsz!- kiáltottam vissza, majd ott is hagytam a bagázst, hogy kicsit kiszellőzzön a fejem ennyi agyi szellentés után. Hát igen, a bandánk nem túlságosan az érett férfi magatartásról híres.

A kávéautomata felé sétáltam, és közben azon gondolkoztam, hogy milyen arckrémet vegyek a legközelebb, mert ez a mostani kezd már kifogyni, mikor megláttam egy hosszú hajú alakot az előtérben, szintén kávét venni. Sophie. Elvigyorodtam. A menedzserünk lánya alig volt fiatalabb nálam, és különlegesen szép volt az európai származása miatt. Itt éltek Koreában már elég rég óta, apja itt kapott állást nálunk, így megtanult már rendesen koreaiul, és gyakran jött be a céghez is. Bár már két hete nem láttam, mert Jeju-do-n voltak tanulmányi kiránduláson az osztályukkal.

Csak egyetlen egy gond volt vele kapcsolatban, de azt igyekeztem kiküszöbölni…

Elhatároztam, hogy vállal nekidőlök a kávéautomatának, lazán elvigyorodok, és benyögök valami totálmenő szöveget, amitől majd lehidal. Addig rendben is volt, hogy odasétáljak, csak sajnos nem vettem figyelembe az automata mellé kihelyezett szemeteskukát, és mikor véletlenül belerúgtam, úgy megijedtem, hogy megugrottam, ezzel szegény lányt is fellökve, akire így ráborult a forró csoki.

- Jól vagy, Sophie?- néztem rá nagy szemekkel, és égő pofával. Eddig szidtam gondolatban a többieket, de nézzenek oda, én még náluk is szerencsétlenebb vagyok.

- Komolyan, nem tudsz vigyázni?- kérdezte édes akcentusával felháborodottan, és a ruháját kezdte törölgetni, ami történetesen fehér volt. Csak hogy jobban látszódjon a folt.

- Nem akartam…- kezdtem szabadkozni, hirtelen azt sem tudva, hogy mihez kezdjek most magammal szégyenemben.

- Hát mertem remélni!- forgatta a szemét, majd mikor látta szenvedő arckifejezésemet, felsóhajtott- Semmi baj, felejtsd el.

- Figyelj, jóvá teszem. Hadd hívjalak meg egy italra!- próbáltam a hátrányomat előnyömre fordítani, áldva közben a nagy eszemet, amiért ilyen cseles voltam.

- Hogy azt is rám borítsd? Köszi, de nem!- mosolyodott el kényszeredetten, majd elnézett a vállam fölött- Changbumie!- kiáltott fel széles vigyorral, majd tovább nem is foglalkozva velem kikerült, és a folyosón éppen elhaladó 100% taghoz sietett. Tátott szájjal néztem utána.

Említettem, hogy volt vele egy kis probléma, igaz? Hát ízlése nem volt… Hogy nem tetszhetek neki? De nem is csak a tetszéssel volt a probléma. Úgy tűnt, hogy a csaj teljesen idegesítőnek talál, és sosem nézett rám férfiként. Pedig én vagyok a legjobb pasi a cégnél. De ő amúgy is jobban kedvelte a 100%-ot a Teen Top-nál. Ez örök fájdalom maradt nálam.

- Szép lebőgés volt, haver!- karolta át a vállamat Chanyong, szintén a testvérbandánkból, akivel mindig is jóban voltunk azonos korunk miatt- Törődj bele, hogy a csajnak nem vagy az esete.

- Olyan nincs, hogy valakinek Lee Chan Hee ne tetsszen- szegtem fel az államat- Majd én megmutatom nektek. Belém fog esni a csaj!

- Majd a következő életedben!- nevetett az az idióta, majd elsétált mellettem.

Jó. Sürgős eset van. Riasztanom kell a többieket!

Mikor berontottam a táncterembe, hogy kupaktanácsot hívjak össze, kaotikus állapotban találtam őket. Pedig azt hittem, már megnyugodtak valamelyest.

Mondjuk C.A.P hyung csak pozíciót váltott, Ricky gumicukrot dobált Changjo hajába, akinek semmiképpen nem jött össze a kép, ezért úgy döntött, hogy a gumicukrot fotózza le. Niel a földön feküdt, felette L.Joe állt, és rugdosta az énekest.

- Ki a töpszli, ki a töpszli?- szinte a szája is habzott, annyira nagyon belemelegedett a dologba.

- Mindenki megállni!- ordítottam el magamat az ajtóban, mire egy személyként kapták a fejüket felém, igen még drága leaderünk is.

- Mi az?- kérdezte mély hangján.

- Óriási probléma van!- túrtam a hajamba színpadiasan. Na, erre megint földi pokollá vált a próbaterem, így egyszerre kezdtek ordibálni…

- Lemondják a comebackünket?- rémült meg Niel.

- Csak vicc volt az a múltkori cikk a neten a magasságnövelő gyógyszerről?- pattant fel L.Joe.

- Egy órával korábban kel kelni?- dörmögte C.A.P.

- Eljöttek az idegenek?- dermedt meg Ricky is, majd a következő pillanatban feltépte az ajtót, és kiordított – UFÓ, hadd legyek én a kiválasztott!

- Hagyjátok már abba- szólt a maknae- Egyértelmű, hogy Chunji azt akarja közölni, hogy most jött rá, hogy nekem kéne a visualnak lennem…

Fejemet fogva vártam, hogy lehiggadjanak, és végre várakozóan nézzenek rám a válaszért. Na, nagyjából ez öt percbe telt.

- Szóval?- kérdezte Niel.

- Nem kellek a csajnak!- nyöszörögtem.

- Ja!- jött az egyöntetű rácsodálkozás az igazságra, majd mindenki visszatért az eddig csinált dolgához. Changjo a gumicucuhoz, Ricky a doramához, L.Joe a kutyákhoz, Niel a… Niel a haját fésülte éppen, C.A.P pedig újra elaludt (!).

- Nem már, segítenetek kell!

- Mit nyerünk mi azzal?- nézett fel L.Joe. Mióta lett ilyen számító dög, mikor a legjobb barátom?

- Egy csirkét. Egy nagyon nagy csirkét! Fejenként!- rajzoltam a kezemmel a csirke leendő méretét a levegőbe, ezzel mintegy hipnotizálva a társaságot, akik ismét rám néztek ennek hatására.

- Hol a csaj?- állt fel tettre készen C.A.P, és intett a többieknek is, akiknek ezúttal nem kellett kétszer mondani.

- És ki az, egészen pontosan?- kérdezte Ricky.

- A menedzser lánya, Sophie…- vakartam meg a tarkómat.

- Veszett ügy, annak a csajnak nem vagyunk a szíve csücske…- rázta a fejét Changjo.

- Ne legyél ilyen negatív, akkor nem kapunk csirkét…- motyogta Ricky átszellemülten, majd felkapta a fejét- Raboljuk el! Öltözzünk be idegeneknek, és akkor Chunji megmentheti tőlünk, és ő lesz a hős! Na, ki a király? Tuti engem visznek el az UFÓk, ha egyszer erre járnak, az eszem miatt!

- Ricky, ennek semmi értelme!- vágta tarkón Niel- Természetesen romantikusnak kell lennie. Szóval odamegyünk este az ablaka alá, és éneklünk neki. Múltkor úgyis megtanultam mandolinon játszani…

- Youtube tutorial videókból?- horkantott L.Joe- Nem, ide komolyabb eszközök kellenek! Hívd el kutyát sétáltatni, az nagyon frankó lehet! Kölcsönadom a kutyáimat, hogy ne csak egy legyen, aztán majd elrohangálnak, ti meg tök romantikusan kergetitek majd őket…!- ábrándozott el bárgyú kis mosollyal.

- C.A.P? Changjo?- néztem segélykérően a maradék kettőre.

- Küldj neki szívecskét virtuálisan!- vette elő zsebéből a mobilját a legfiatalabb- Múltkor letöltöttem egy nagyon pöpec appot a telómra, ha akarod, akkor…

- Elég, egy normális ötletetek sincsen?- már majdhogynem a hajamat kezdtem el tépni, mikor C.A.P, szinte csigalassúsággal megszólalt.

- Hülyék, ne foglalkozz velük… Megoldom a problémádat, ne aggódj. De két csirkét kérek!

- Figyelj, megkapod a többiekét is…- nevettem kínomban.

- Rendben… akkor csak bízd rám!- majd felállt a földről, és elindult az ajtó felé. Mosolyogva biccentettem. Ő biztosan megoldja!

/folyt. köv/

Dream trip 7. rész [END] /Changjo/

/Szóóóval, az uccsó részeknél mindig elkap a vágy, hogy valami nagyszabásút mondjak, írjak, ami persze sosem jön össze... És ez most sincs másképp! Hát remélem, hogy tetszeni fog, bár a végét nem így terveztem, csak épp elkapott egy hangulat, amit ha a végére értek, biztosan megértetek. Hát, lassan szezonja van! :D Még annyi, hogy köszönöm, hogy ennyien olvastátok, amit én itt összeműveltem! Következőt nem tudom, mikor engedi az időm írni, lehet, hogy a másikkal kéne haladnom jobban, de most lehet, hogy lelassulok a vizsgák miatt... :(/ 
Én a vége felé ezt hallgattam, ha szeretnétek az én idióta lelkiállapotomat elérni, ajánlom nektek is :)

7. rész- VÉGE

Nyújtózkodtam egy nagyot az oldalamra fordulva, ahogy a nap sugarai az arcomra sütöttek.

Nagyon furcsát álmodtam. Elmentem Changjo-val bulizni, kicsit többet ittam a kelleténél, aztán a zuhanyzóban kicsit egymásra ugrottunk, majd hát… megadtam neki magamat. Eddig nem gondoltam magamról, hogy ilyen perverzeket tudok álmodni, ráadásul ilyen élethűen. De biztos vannak még rejtett képességeim...

Viszketett a combom, ezért odakaptam, hogy megvakarjam. De… miért nincsen rajtam ruha? Te jó ég! Nem álmodtam volna? Tényleg lefeküdtem vele? Az emlékek lassan visszakúsztak az elmémbe. Igen, basszus tényleg ott voltunk…

Ez azt jelenti, hogy Changjo még itt fekszik a hátam mögött? Nem merek megfordulni… most hogyan viszonyuljak hozzá a tegnapi után? Ezek után, hogy tegnap ennyire rábíztam magamat, nem akarom soha többé elengedni.

Hogyan bánnám meg, mikor szeretlek!

Basszus, bevallottam neki az érzéseimet? Komolyan ennyire bátor lettem volna?

Még mindig éreztem magamon az érintéseit, a csókjait… fenébe is, ehhez hozzá tudnék szokni. Úgy vigyázott rám… egészen belepirultam.

De valami nem stimmelt. Valami mocorgott mellettem. És Changjo egészen biztosan nem morog, és liheg furcsa hangon.

Rosszat sejtve felültem, magamra húzva a takarót, elfedve ezzel pucérságomat, és magam mellé néztem. Ahol épp Bessy rágcsált valamit jóízűen. A szemem elkerekedett, és csak tátogni tudtam. Mi ez? Hogy került a kutya az ágyamba, és hová tűnt az, akinek itt kéne lennie?

- Húzzál innen!- löktem meg a kutyát, hogy hagyja el a területet, de az tovább rágcsált valamit. Valami papírlapot találhatott. Hát persze, azt nem adja egykönnyen. Én mégis olyan mérges lettem rá, hogy megfogtam a szájából kilógó cetlit, és nagyot rántva rajta a kezembe maradt a fele.

Már azon voltam, hogy elhajítsam, mikor írást pillantottam meg rajta. Csak egy sor volt, még jó, hogy Bessy nem azt zabálta fel. De így a szívem tört ketté, mikor elolvastam.

Ezt el kell felejtenünk.

Ennyi. Semmi több. De az írást bárhol felismertem volna. Changjo így hagyott faképnél? Ezt komolyan gondolta? Egy papírlappal akar elrendezni?

Dühösen a szekrényemhez léptem, hogy felkapjak valami ruhát, majd átrobogtam a szemben lévő szobába. Az üres volt. Úgy értem teljesen. A fiú cuccai sem voltak sehol. Egy darab ruha sem. Kezdtem egyre rosszabbat sejteni. Lerohantam a lépcsőn. Anyám a konyhában tevékenykedett.

- Anya, hol van Changjo?- kezdtem, még a köszönést is lehagyva.

- Jin Hee-vel hazament Koreába ma reggel. Volt valami papír az ösztöndíjával kapcsolatban, amit el akart intézni. Nem búcsúzott el? Azt hittem, szól neked. Milyen volt amúgy a tegnap estétek?- mosolygott, de én szinte semmit nem fogtam fel belőle. Csak annyit, hogy elment. Kihasznált. Csak egy éjszakára voltam jó neki.

Hogy odavolt, hogy In Soo csak meg akart fektetni, végül ő tette meg. Én bevallottam neki, hogy szeretem, ő egy szót sem szólt. Fel kellett volna tűnnie…

Meg akartam benne bízni, ő pedig elárult. És még csak ahhoz sem volt képe, hogy a szemembe mondja, hogy kidob, mint a szemetet. Egy papír. Ennyit érdemeltem? Végig erre játszott? Kamu volt ez a barátkozós szöveg? A „nem akarom, hogy olyan fiúnak higgy!” szöveg? Minden? Mi volt igaz belőle?

- Yun, jól vagy? Elsápadtál! És miért van ez a póló fordítva rajtad?- kérdezősködött, de én éreztem, hogy a könnyeim megindulnak, és ezt nem akartam, hogy lássák. Azonnal sarkon fordultam, és felrohantam a szobámba, bekulcsoltam magam mögött az ajtót, még csak véletlenül se jöjjön be utánam semmit, és rávetődve az ágyra elkezdtem bőgni. Hogy lehettem ilyen naiv? Hogyan? Ilyen könnyen kapható lennék? Miért? Miért nem tartottam magam jobban az elveimhez? Akkor most nem kéne szégyenkeznem magam előtt!

Csörgött a telefon, mire ránéztem.

Changjo.

Még van képe felhívni a történtek után? Most akar megbizonyosodni róla, hogy felfogtam e, hogy köztünk nincs semmi? Egy pillanat alatt kitöröltem a szememből a könnyeket, és remegő kézzel nyomtam a felvétel gombra.

- Áh, Yun-ah, gondolom felébredtél…- hangja üde volt. Szóval ő jól érzi magát?- Szóval csak annyi, hogy…

- Rohadj meg!- sziszegtem a telefonba, mire elakadt a szava- Hogy merted ezt tenni?- kiabáltam- Hogy merted? Remélem, hogy most boldog vagy! Utállak. Sosem akarlak látni. Soha többet. Menj a francba! Gyűlöllek, Choi Jong Hyun!- majd lenyomtam. Rámeredtem a képernyőre. Azt hittem, jobban fogom magam érezni, ha kiosztottam, de nem lett jobb. Csak még üresebb lettem tőle. Két perc után újra elkezdett csörögni a telefon. Megint ő hívott. Egyből lenyomtam. Majd kikapcsoltam a telefont, de még az aksit is kiszedtem, mert ezt láttam a sorozatokban. Nem akartam, hogy keressen. Nem akartam csak rágondolni sem. Így a tegnap este, amire reggel olyan pironkodva gondoltam, életem legnagyobb hibájaként lett elkönyvelve. Remek, Min Yun-ah. Egy díjnyertes szerencsétlen vagy.

Nem tudom mennyi ideig bőgtem magamban, de végül megelégeltem.

Felálltam az ágyról nagy lassan, és a tükör elé sétáltam. Néztem a magam előtt látott lányt. Kisírt szemekkel szenvedett álmai nyaralásán. Hirtelen felnevettem. Annyira szánalmas voltam. Mintha a világ állt volna meg. Nem. Nem fogom hagyni magamat. Nem engedem, hogy szomorú legyek miatta. Hogy miatta tegyem tönkre a fennmaradó napjaimat álmai szigetén. Őmiatta, aki nem becsült meg engem.

Akkor elhatároztam. Soha többet nem kap meg senki engem, csak ha bebizonyította, hogy érdemes rá. Ha bebizonyította, hogy tényleg szeret. Lehet, hogy magányosan halok meg. De többé velem ezt senki nem fogja eljátszani. Kis mosolyra húztam a számat, amitől kisimult az arcom.

Rendben. Kezdhetjük is. Changjo… ég veled.

*

 6 hónappal később~

Rohantam, a csúszós úton, kis híján fenékre estem a jeges úton. Ah, miért nem sózták még fel a járdát? Kész életveszély! A telefonom kijelzőjére néztem. Már késtem így is tíz percet, a megbeszélthez képest. Összedörzsöltem lefagyott kezeimet, majd haladtam tovább, kissé óvatosabban.

Megkerültem egy kukát, majd egy rossz helyre beállt autót, míg eljutottam a kis kávézóba, amit annyira szerettem. Otthonos volt, kicsi és sosem volt túlzsúfolva. Ilyenkor télen felemelő érzés volt beülni egy forró kávéra, vagy teára. Megláttam az ablakban ülni a fiút, aki iszogatott valami melegnek kinéző italt. Pont a járda felé fordította a fejét, és mikor meglátott, mosoly terült el az arcán. Lehet, hogy már azt hitte, nem jövök. Az ajtóhoz siettem, ezzel megzengetve a kis harangot, ami az ajtó felé volt szerelve.

- Szia In Soo- ültem le a fiúval szemben. A fél éve megismert fiúnak már pár hónapja barna haja volt, felhagyott a szőkével. Ettől már sokkal átlagosabban nézett ki.

- Aggódtam, hogy már elfelejtettél!- mosolygott rám.

- Hogyan felejthetnélek el?- csóváltam a fejemet- Csak nagy volt a nyüzsgés az egyetemen az óra végén, így lassan tudtam csak elszabadulni…- majd belemélyedtem az itallapba.

Igen, felmerülhet, hogy miért ültem egy asztalnál ezzel a fiúval, akivel Új-Kaledóniában nem túl szép emlékeket gyártottam. Úgy, hogy mikor hazajöttünk Szöulba az út után, miután kiélveztem a fennmaradó napokat a gyönyörű szigeten, leszorítva mélyre a fájdalmas tudatát Changjo árulásának, felkeresett. Megkeresett, és azt mondta, jóvá akarja tenni. Azt mondta, soha többé nem akar tőlem semmi többet, mint a megbocsájtásom. Zavarta, hogy ennyire lejáratta magát a szememben. Így végül, mikor idegesített a rámenős vágya a feloldozásom iránt, megbocsájtottam. Egyre többet beszéltünk, majd találkoztunk. Semmi nem volt köztünk. Aztán mostanra jó barátok lettünk. Azóta In Soo-nak barátnője is lett, aki ugye nem én voltam. És meglepett, hogy milyen hűséges hozzá. Először a lány féltékeny volt rám, hogy ennyit vagyok a barátjával, de hamar belátta, hogy én nem olyan lány vagyok, aki veszélyt jelent. Igen, azóta nem kezdtem egy pasival sem, inkább a tanulmányaimra koncentráltam. Nagyon szerettem a filmezést tanulni. Örültem, hogy bekerülhettem arra az egyetemre.

Changjo meg… néha eszembe jutott, de akkor nagyon hamar eltereltem a gondolataimat. Nem keresett azután. Nem találkoztunk. Tudtam, hogy elment Amerikába tanulni, és biztos jó élete van ott. De többet nem tudtam róla. És nem is kérdezősködtem. Jin Hee még nyáron kapott egy jó gyakornoki állást, miután letette a vizsgáit, így róla sem tudtam semmit. Tudtommal nem tudott a kis afféromról az öccsével.

- És miről akartál ma beszélni?- kérdeztem felnézve a lapból- Azt mondtad, hogy örülni fogok neki!

- Igen, tudod, a múltkor mondtad, hogy nem tudod, hol csináld a gyakorlatodat, igaz?

- Így van!- bólintottam. Hisz elvileg kellett szereznünk tapasztalatot a filmkészítésben már az első évben is.

- A szomszédom nagybátyja egy híres rendező. Aki még a múltkor azt a kémes filmet rendezte, tudod, ami megkapta azt a sok díjat. Megkérdeztem, hogy nem mehetnél oda gyakornoknak. És igent mondtak- apró mosoly játszott a szája szélén.

- Komolyan?- esett le az állam- Nem hülyéskedsz?

- Nem, tényleg így van!

- Ó, In Soo, imádlak! Te vagy a legjobb haverom, ugye tudod?

- Furcsán viselkedsz a legjobb barátaiddal, és én foglalt vagyok, szóval…- nevetett.

Igen. Elmondtam neki a történetet is. Senki másnak.

- Menj a fenébe!- morogtam, de végül elmosolyodtam. Így együtt töltöttük a délutánt, míg a telefonom jelzett valamit. Rápillantottam, majd felsóhajtottam- El is felejtettem. Ma van az általános iskolás osztálytalálkozónk. Hívtak, de nem szoktam rá elmenni, Jong Hyun miatt. De ő most úgysincs itt…

- Menj el! Biztos jó lesz!- unszolt.

- De azt terveztük, hogy még beülünk egy moziba…

- Elkísérlek az osztálytalálkozóra!- mosolygott továbbra is- Miattam ne maradj le ilyesmiről.

Végül rábólintottam. Hisz tényleg rég láttam már őket.

Lassan összecuccoltunk, és a megadott étterem felé vettük az irányt. Közben In Soo szórakoztatott, hogy eszembe se jusson megfordulni. Hisz amikor utoljára láttuk egymást ezzel az osztállyal, én dühösen elrohantam. Szégyenemben… Vajon emlékeznek még rá?

Kicsit szorongva léptünk be az étterembe. Bent megláttam egy csomó fiatal „felnőttet”, mint amilyen én is voltam, és kellett egy kicsit használnom a fantáziámat, hogy bele tudjam képzelni az egyszeri kis rohangáló önmagunkat. Akaratlanul is elmosolyodtam.

Egészen addig, míg a társaság szeme ránk nem vetült. Pislogtak párat a közelben állók, mint akik próbálnak beazonosítani. Aztán elkerekedett a szemük, és egy apró, olyan „régen láttalak, te jó ég, feletted is eljárt az idő” pillantással illetek.

- Yun-ah!- kiáltott fel az egyik lány. Mi Young-ot ezer közül is felismertem volna. Gondolkoztam rajta, hogy ölelés helyett inkább beverjem a képét, amiért akkor kavarta a szart, és miatta vesztem össze Changjo-val, de aztán rájöttem, hogy inkább hálásnak kellett volna lennem. Changjo nem olyan, akiért sírnom érdemes. Így visszaöleltem.

- Te jó ég, milyen régen láttalak!- az egykori barátnőmnek jót tettek az évek, nagyon szép lett. Eközben egy csomóan körénk gyűltek, és hirtelen mind tudni akarták, hogy mi történt velem az elmúlt négy és fél évben, és mikor újítottam be ezt a csodasrácot, igen, In Soo kicsit feszengve állt ott mellettem, ígéretéhez híven nem tágítva, én pedig alig győztem elmondani, hogy csak barátok vagyunk. 

Mindenki úgy viselkedett… Mintha meg sem történt volna az kellemetlen esemény. Egészen addig hittem ezt, míg az egyik fiú fel nem kiáltott.

- Nézd, Jong Hyun, hogy ki van itt! A kis barátnőd!

Erre kihagyott egyet a szívem, és azonnal odakaptam a szememet. Nem messze, az egyik asztalnál valóban ott ült Changjo, és engem bámult. Persze nem kerülte el a figyelmemet, hogy pár lány ott ült körülötte… a dekoratívabb fajtából. Mikor a társaságom meglátta, hogy mit nézek, azonnal elnémultak. Ahha, nem elfelejtették a dolgot, csak tapintatosan nem hozták szóba. Köszi szépen. A mögöttem álló barátom bátorítóan megfogta a kezemet, és megszorította.

Changjo lassan, kicsit idegesen megvakarva a tarkóját, majd felállt, és felém sétált.

- Hogy vagy, Yun?- kérdezte idegesítően régen hallott hangján, mire összeszorult a gyomrom. Legutóbb akkor hallottam, mikor elsuttogott egy édes: Jó éjt mondatot a fülembe aznap éjszaka.

- Jól, köszi! In Soo-t már nem kell neked bemutatni, igaz?- mutattam a hátam mögé- Hogyhogy nem Amerikában vagy?- a hangom kicsit hűvös volt. Ahogy Changjo nézése is, amivel In Soo-t illette, és a kezünket, ami most egymást szorította.

- Hazajöttem a Karácsonyra- válaszolta röviden, majd szemöldök ráncolva körbenézett. Mindenki minket bámult- Ennyire érdekesek vagyunk?- nevetett fel kicsit, de volt benne egy adag figyelmeztetés is, miszerint hagyják már végre abba. Erre azonnal mindenki elkezdett a saját dolgával foglalkozni. Changjo visszanézett rám, kicsit kínos mosollyal, mintha szólásra nyitotta volna a száját, de végül csak szó nélkül elsétált mellettünk.

Éreztem, ahogy elgyengülök. Changjo… miért fáj még mindig, amit tettél?

- El akarsz menni?- kérdezte a fülemnél In Soo, de csak megráztam a fejemet. Már nem menekülök el többet, és magam után húzva leültem Mi Young-ékkal egy asztalhoz.

Nem is volt vészes az este, csak épp éreztem, szinte belém égett Changjo pillantása, amit elég gyakran felejtett rajtam, hiába nem ültünk közeli asztalnál.

De igyekeztem nem túl feltűnően idegesíteni magamat ezen. Pár régi srác, akit ismertem akkoriban odajött hozzám, csapni a szelet, és mind biztosított, hogy ha nekik írtam volna szerelmes levelet, akkor biztosan nem utasítanak vissza, tekintve, hogy milyen szép lettem. Egy fél éve megsértődtem volna viccükön, de tudva az igazat, csak velük nevettem. Mi Young feszengett kicsit, de én nem haragudtam rá. Nem mondtam semmit az egészről. Hagytam elfelejtődni az igazságot.

Elég késő volt már, mikor elindultam hazafelé. In Soo már hamarabb leköszönt, mondván, hogy Hyeon Son, a barátnője megsértődik, ha az estét velem tölti, így egyedül hagyott. 

Elbúcsúztam a többiektől, és téli kabátomat magamra operálva indultam az ajtó felé. Kiérve megcsapott a tél semmivel össze nem keverhető illata, és szemem nagyra nyílt, mikor megláttam, hogy az égből hullik a szikrázóan fehér hó. Az utcai lámpák fényében láttam, hogyan kergetőznek egymással a pelyhek, ahogy a szél összeborzolja őket. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, gyönyörű kép volt. Olyan filmbe illő. Ezt imádtam a télben.

Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki a fejemre húzta a kapucnimat, így a hajamat nem érték már az apró csillagok.

Meglepődve oldalra néztem, és a gyomrom bukfencet vetett. Minek jött utánam? Changjo ott állt mellettem, kicsit félszegen, mint aki maga sem érti, mit tesz.

- Meg ne fázz…- mondta mintegy magyarázatként.

- Köszi. És... Jó éjt!- húztam a számat kicsit ironikusan, visszagondolva akkori utolsó mondatára, majd elindultam az utcán, zsebembe mélyesztve a kezemet.

Lábam alatt ropogott a frissen hullott hó, de nem csak az enyém alatt. Hallottam, ahogy a fiú jön mögöttem. Megszaporáztam a lépteimet, de ő csak jött utánam, azonos tempóban. Kezdett idegesíteni. Eközben kiértem a térre, ahol a metró megálló is volt, ahol felszállni terveztem. Gyönyörű égősorokkal voltak az épületek, és a fák feldíszítve. Az egésztől hirtelen tudatába lettem, hogy már csak pár nap, és karácsony.

- Mit akarsz?- kérdeztem a fiút megpördülve, aki, mikor én megtorpantam, ő is megtorpant- Mit akarsz tőlem?- kérdeztem kicsit megemelve a hangomat. Egyszer és mindenkorra le akartam zárni ezt a témát az életembe, hogy utána nyugodtan menjek tovább.

- Nem is tudom… magyarázatot?- vonta fel a szemöldökét. Mintha fejbe vágtak volna.

- Magyarázatot? Te kérsz tőlem magyarázatot? Nem érzed magadat nevetségesnek?- sétáltam hozzá közelebb, hogy ne kelljen az egész térnek hallani a beszélgetésünket, amiből úgy éreztem, hamar egy elmérgesedett vita keletkezhet.

- Miért érezném? Szánalmasnak éreztem magam, mikor elkezdtél a telefonba ordítani mindenféle utálkozó szót. Elhiszem, hogy megbántad, amit kicsit illuminált állapotban tettünk, de ezt meg is beszélhettük volna… Azt hittem, nincs ellenedre a dolog…

- Nem is volt. Bevallottam, hogy szeretlek!- tártam szét a kezemet, totál értetlenül a magyarázata előtt. Hisz mi a francról beszél most? Megbántam?

- Akkor meg mi volt az egész, hogy ennyire megutáltál?

- Szerinted ne tettem volna, mikor hagysz egy papíros üzenetet, hogy felejtsük el az egészet, ami történt? Azért ennyire ne nézz már könnyen kaphatónak! Kihasználtál! Ráadásul így közölted, hogy nem kellek neked! Ezek után mit vártál?- szinte nevettem a helyzeten.

- Te meg a mi a halálról beszélsz? Igen, írtam üzenetet, amiben leírtam, hogy haza kell mennem, hogy hálás vagyok a bizalmadért, hogy édesen aludtál, ezért nem akartalak felébreszteni, és hogy nehogy azt mondd, hogy felejtsük el!- sorolta idegesen, mire elég rossz érzés lett úrrá rajtam. Mintha valami fontosat elfelejtettem volna. Mint mikor biztos vagyok az igazamban, de aztán rájövök, hogy a másik nyert. De elhessegettem a gondolatot.

- Ezt most találod ki?- fűztem össze a karjaimat, egyrészt, mert elkezdtem fázni, másrészt, hogy fenyegető pozíciót vegyek fel.

- Komolyan hihetetlen vagy!- elővette a telefonját, előkeresett valamit, majd elém tolta. Én voltam rajta, amint éppen aludtam a parti házban aznap reggel. Mellettem egy papír, amire a fiú ráközelített. Valóban ez a szöveg volt rajta, a sorok között elég nagy sortávolsággal. Tényleg ez volt a vége. Nehogy azt mondd, hogy (új sorban) Ezt el kell felejtenünk.

- Bessy!- nyögtem rémülten- Kinyírom!- motyogtam. Az ő szájából húztam ki a papírost, és meg sem fordult a fejembe, hogy… nos a kutya… megette az üzenet nagy részét.

- Most ne tereld a témát!- csattant fel Changjo, aki már szintén nem értette az egészet.

- Nem… az üzenet Bessy szájában volt, aki bejött utánad a szobába, és mikor kihúztam, már csak az utolsó sor volt rajta…- suttogtam megszégyenülve. Nem az én hibám volt, mégis… Meg sem fordult a fejemben, hogy valami nem stimmel.

- Ez komoly?- nevetett fel Changjo keserűen- Én meg lelkesen felhívtalak másnap, hogy mi van veled, erre meg leordítottad a fejemet!

- Mert azt hittem, neked csak egy éjszaka voltam!

- Ennyire nem bíztál bennem?- csóválta a fejét csalódottan.

- Te mit csináltál volna a helyemben? Először ugrottam fejest ilyenbe, és annyira összezavartál!

- Annyira, hogy most összejöttél azzal, aki akkor rád akart mászni?- húzta a száját fájdalmas mosolyra.

- In Soo-val nem járunk. Csak barátok vagyunk, van barátnője. Tudod, meglepően tudnak az emberek változni, mihelyst valaki fejbe kólintja őket!

- Ah, értem! Már azt hittem, vele vagy.

- Nem vagyok- mondtam még egyszer, mint egy biztosítékként. Ott álltunk egymással szemben némán, zavartan, mint két kisiskolás, és hirtelen nem tudtunk mit mondani. Kiderült, hogy megint félreértettük egymást.

- Őrült deja vu- suttogtam- Sajnálom. Ezúttal az én hibám volt…

- Ne is kövessük el többet. Talán hagyni kéne egymást békében…- sóhajtott nagyot, zsebre téve a kezét. Ezt elutasításnak vettem. Többet nem kér belőlem. Elég volt neki, amit belőlem kapott. Csalódott bennem, és nem akar többet.

- Így van. Ezt kell tennünk, hogy végre megnyugodjunk- hajtottam le a fejemet- Ég veled, Changjo…- éreztem, ahogy a könnyek elkezdenek folyni a szememből, majd megfordultam, és a metrómegálló felé sétáltam lassan, igyekezve nem megcsúszni a jeges úton, amit már belepett a hó is.

- Én is szeretlek!- kiáltott utánam, ami elérve engem szinte jobban csípett, mint a hideg az arcomat. Megtorpantam, de nem mertem hátra nézni. Jól hallottam volna?

- Ezt akartam akkor a telefonba elmondani, mert este nem volt rá alkalmam- folytatta- Én is szeretlek. Nem… nem már megint. Még mindig!

Erre a könnyek, amiket igyekeztem visszafogni, elkezdtek ismét folyni, megállíthatatlanul. Hallottam, hogy felém sétál.

- Nem megyek vissza Amerikába többet tanulni. Annyira nem volt jó, sőt, eléggé utáltam- mondta közben- Második szemesztertől már ide jelentkeztem, Szöulba. Nem miattad. Meg sem fordult a fejembe, pedig már lassan hozzászokhatnék, hogy mi sosem ártunk a másiknak, csak a körülmények… barátnő, kutya…- kicsit felnevetett. Tudtam, hogy már ott áll közvetlen mögöttem- Más talán hagyna a fenébe egy ilyen csajt, mint te. Hol itt a bizalom? De… de én nem tudom megtenni. Tudod miért? Mert rohadtul szeretlek még mindig! És bármit megteszek, hogy te is így érezz, ha már nem tennéd!

Lassan megfordultam, hogy a szemébe nézzek, de csak elmosódottan láttam az arcát a könnyeimtől. De az kicsit meglepődött volna a sírásom láttán.

- Ne sírj- simította arcomra a kezét, és letörölte a könnyeimet- Miattam sose sírj.

- Annyira utállak!- motyogtam, mire megkönnyebbülten elvigyorodott, és olyan erősen szorított magához, hogy azt hittem, összeroppanok. De mégis úgy éreztem, hogy fél éve először kapok levegőt. Felbecsülhetetlen volt.

- Szeretlek, hogyne szeretnélek- suttogtam a fülébe, mire kicsit eltolt magától, de csak hogy kezei közé vegye arcomat, és lassan ajkamra hajoljon. Puha szájával lassan és érzelmesen vette birtokba az enyéimet. Több érzelem volt ebben, mint eddig akármelyik csókban, amit kaptam az élet során. Hideg volt mindkettőnk arca, a hópelyhek továbbra is kíméletlenül ostromoltak, de mégis, belül felforrósodtam.

- Esküszöm Bessy-ből pörköltet csinálok még ma este…- mondtam, mikor elhajolt tőlem, mire a szája felfelé kunkorodott, és összekulcsolta az ujjainkat.

- Nem hinném, hogy jó ötlet. Inkább neked kéne engem kiengesztelned.

- Bocsánatot kérek!

- Evidens!

- Leszek a barátnőd!- vágtam rá. Ez elég megtisztelő lehet neki, tekintve, hogy fél éve senkit nem engedtem magamhoz közel.

- Már az vagy!- emelte fel a kezeinket.

- Csinálok neked kaját!- a férfiakat a hasukon keresztül kell megfogni, nem igaz?

- Azt akarod, hogy rövid életem legyen?- vonta a szemöldökét össze. Köszi.

- Nehéz a kedvedben járni! Akkor mit akarsz?

- Töltsd velem a karácsonyi szünetet! El akarok utazni!

- Jó legyen!- forgattam a szememet- Hová akarsz menni? Jinan? Busan? Jeju-do? Vagy esetleg…

Nem tudtam folytatni, mert ismét egy csókkal fagyasztotta belém a szót.

- Jobb ötletem van- húzta a száját arra a tipikus mosolyára, amiből semmi jó nem sül ki, de én mégis, mindennél jobban imádtam, és a pokolra mennék érte, hiába értjük naptárszerűen félre egymást, mert végül úgyis mindig egymásnál kötünk ki- Mit szólsz Új-Kaledóniához?

VÉGE

És most engedjétek meg, hogy kiéljem a Changjo féle fangörcsömet :') Küldöm nektek, akik végig velem tartottatok. Ti vagytok a legjobbak! :D Köszönöm!