Mental breakdown 1. rész /Chunji+a többi hülyegyerek/

Majdnem elfelejtkeztem a másik, jóval szomorúbb egy éves évforduló mellett arra, hogy... tulajdonképpen pontosan egy éve tettem fel a blogra az első írást (Chunji drágával). És hát akkor ez egy... születésnap is. Tehát valamit össze kellett ütnöm gyorsan, hogy ezt megünnepeljem itt "édeskettesben" a blogommal, és remélem veletek is.

Nagyon kis lepkefingnyi, tényleg, és értelme sincs sok, mint ahogy a címe is mutatja. És nem tudom, mire fog kijönni az egész, igazából egy részesre terveztem, de mikor elfogyott az ihlet is, és az idő is, inkább meghagytam ilyen rövidre, folytatás reményében.

Hát akkor boldog születésnapot a blognak! :)
/Fogom folytatni a Jinyoung-osat és a Castle high-t is, mihelyst kapok egy kis levegőt a sulitól... :)/

1. rész

- Nem bírom már!- sóhajtottam fel a TOP media tánctermében eldőlve. Már reggel óta a koreográfiát gyakoroltuk az új számunkra, de egyszerűen mindent elbénáztak a csapat többi tagjai, amit lehetett. Niel mindig nekem jött, de szerinte az én hibám volt, C.A.P szerintem elaludt, igen, tánc közben, Byung Hun időközönként pofára esett a saját lábában, Changjo, aki persze már kívülről fújta a koreográfiát, random elkezdte táncolni közben a Rocking mozdulatsorait, Ricky, meg csak szimplán felvisított röhögésében, mikor ezek valamelyikét látta.

Miért hiszem azt, hogy én vagyok az egyetlen normális a csapatban? Komolyan, még jó, hogy én vagyok a visual a csoportból, és megőrzöm a méltóságomat.

De kiterülésemet a csapat úgy vette, hogy most szünetet tartunk, így mindenki szétszóródva elvetette magát a földön. Kivéve Niel-t.

- Srácok, keljetek fel, és folytassuk- adta ki a parancsot, de senki nem mozdult.

- Majd ha a leader azt mondja- mondta Ricky pimaszul, és visszatemetkezett a telefonjába, amin éppen a You’re beautiful című örökbecsű dráma egyik részét kezdte azonnal folytatni, időnként idiótán elnevetve magát. Még mindig jobb, mint mikor legutóbb a Heirs-t nézte, és eltökélte, hogy átveszi az ottani Lee Min Ho stílusát, és ő is rózsaszín bolyhos pulcsikat fog hordani. Azonnal lebeszéltem róla. Hisz a rózsaszín az én színem!

- Jó, akkor C.A.P, parancsolj rá a bagázsra!- fordult a másik énekesünk a drága vezetőnk felé, aki azonban már bekuporodott egy sarokba, és olyan édesdeden aludt, hogy épp a nyál nem folyt ki a szájából. Képes volt akárhol, akármilyen rövid idő alatt álomba szenderülni.

- Reménytelen!- sóhajtott végül Niel, és nincs mit tenni elv alapján ő is elterült a földön. Csak sajnos ezzel meglökte L.Joe-t, akinek így kiesett a kezéből a telefonja, amin éppen a kutyái videóját nézte. Nem értem, miért bámulja őket mindig, ahelyett, hogy mondjuk ő is NORMÁLIS lenne, és lenne társaságom akkor.

- Komolyan, Niel, nem tudnál jobban vigyázni?- háborodott fel a rapper fiú, mire drága Emotional Voice Niel-ünk feltette a kezét védekezően.

- Nem tudtok két percre csöndben maradni?- kérdezte Changjo, mire mindenki, kivéve ugye C.A.P tekintete rá vetült- Így nem tudom levideózni magamat.

- Minek videózod magad?- nevetett Ricky.

- Kell a cucc instagramra- mondta a fiú egyszerűen.

- De hát Niel akkora tehén!- tárta szét karjait Byung Hun.

- Milyen tehén, te kis töpszli?!- vágott vissza az előbb említett.

- Töpszli?- pattant fel a másik is- Gyere ide, és mondd a szemembe, te nagyra nőtt aranyhal!- igen, ez volt az, amitől a legjobban fel tudta idegesíteni magát.

Előre láttam, hogy tömegbunyó lesz a vége, így gyorsan kisurrantam, mielőtt még az arcomnak valami baja esett volna. Az értékeket óvni kell, nem igaz? De az ajtóban észrevett Ricky, és utánam kiáltott.

- Chunji hyung, hozz nekem egy latte machiato-t!- nyilván kitalálta, hogy az kávéautomatához indulok.

- Itt csak szar, és még szarabb kávé közül választhatsz!- kiáltottam vissza, majd ott is hagytam a bagázst, hogy kicsit kiszellőzzön a fejem ennyi agyi szellentés után. Hát igen, a bandánk nem túlságosan az érett férfi magatartásról híres.

A kávéautomata felé sétáltam, és közben azon gondolkoztam, hogy milyen arckrémet vegyek a legközelebb, mert ez a mostani kezd már kifogyni, mikor megláttam egy hosszú hajú alakot az előtérben, szintén kávét venni. Sophie. Elvigyorodtam. A menedzserünk lánya alig volt fiatalabb nálam, és különlegesen szép volt az európai származása miatt. Itt éltek Koreában már elég rég óta, apja itt kapott állást nálunk, így megtanult már rendesen koreaiul, és gyakran jött be a céghez is. Bár már két hete nem láttam, mert Jeju-do-n voltak tanulmányi kiránduláson az osztályukkal.

Csak egyetlen egy gond volt vele kapcsolatban, de azt igyekeztem kiküszöbölni…

Elhatároztam, hogy vállal nekidőlök a kávéautomatának, lazán elvigyorodok, és benyögök valami totálmenő szöveget, amitől majd lehidal. Addig rendben is volt, hogy odasétáljak, csak sajnos nem vettem figyelembe az automata mellé kihelyezett szemeteskukát, és mikor véletlenül belerúgtam, úgy megijedtem, hogy megugrottam, ezzel szegény lányt is fellökve, akire így ráborult a forró csoki.

- Jól vagy, Sophie?- néztem rá nagy szemekkel, és égő pofával. Eddig szidtam gondolatban a többieket, de nézzenek oda, én még náluk is szerencsétlenebb vagyok.

- Komolyan, nem tudsz vigyázni?- kérdezte édes akcentusával felháborodottan, és a ruháját kezdte törölgetni, ami történetesen fehér volt. Csak hogy jobban látszódjon a folt.

- Nem akartam…- kezdtem szabadkozni, hirtelen azt sem tudva, hogy mihez kezdjek most magammal szégyenemben.

- Hát mertem remélni!- forgatta a szemét, majd mikor látta szenvedő arckifejezésemet, felsóhajtott- Semmi baj, felejtsd el.

- Figyelj, jóvá teszem. Hadd hívjalak meg egy italra!- próbáltam a hátrányomat előnyömre fordítani, áldva közben a nagy eszemet, amiért ilyen cseles voltam.

- Hogy azt is rám borítsd? Köszi, de nem!- mosolyodott el kényszeredetten, majd elnézett a vállam fölött- Changbumie!- kiáltott fel széles vigyorral, majd tovább nem is foglalkozva velem kikerült, és a folyosón éppen elhaladó 100% taghoz sietett. Tátott szájjal néztem utána.

Említettem, hogy volt vele egy kis probléma, igaz? Hát ízlése nem volt… Hogy nem tetszhetek neki? De nem is csak a tetszéssel volt a probléma. Úgy tűnt, hogy a csaj teljesen idegesítőnek talál, és sosem nézett rám férfiként. Pedig én vagyok a legjobb pasi a cégnél. De ő amúgy is jobban kedvelte a 100%-ot a Teen Top-nál. Ez örök fájdalom maradt nálam.

- Szép lebőgés volt, haver!- karolta át a vállamat Chanyong, szintén a testvérbandánkból, akivel mindig is jóban voltunk azonos korunk miatt- Törődj bele, hogy a csajnak nem vagy az esete.

- Olyan nincs, hogy valakinek Lee Chan Hee ne tetsszen- szegtem fel az államat- Majd én megmutatom nektek. Belém fog esni a csaj!

- Majd a következő életedben!- nevetett az az idióta, majd elsétált mellettem.

Jó. Sürgős eset van. Riasztanom kell a többieket!

Mikor berontottam a táncterembe, hogy kupaktanácsot hívjak össze, kaotikus állapotban találtam őket. Pedig azt hittem, már megnyugodtak valamelyest.

Mondjuk C.A.P hyung csak pozíciót váltott, Ricky gumicukrot dobált Changjo hajába, akinek semmiképpen nem jött össze a kép, ezért úgy döntött, hogy a gumicukrot fotózza le. Niel a földön feküdt, felette L.Joe állt, és rugdosta az énekest.

- Ki a töpszli, ki a töpszli?- szinte a szája is habzott, annyira nagyon belemelegedett a dologba.

- Mindenki megállni!- ordítottam el magamat az ajtóban, mire egy személyként kapták a fejüket felém, igen még drága leaderünk is.

- Mi az?- kérdezte mély hangján.

- Óriási probléma van!- túrtam a hajamba színpadiasan. Na, erre megint földi pokollá vált a próbaterem, így egyszerre kezdtek ordibálni…

- Lemondják a comebackünket?- rémült meg Niel.

- Csak vicc volt az a múltkori cikk a neten a magasságnövelő gyógyszerről?- pattant fel L.Joe.

- Egy órával korábban kel kelni?- dörmögte C.A.P.

- Eljöttek az idegenek?- dermedt meg Ricky is, majd a következő pillanatban feltépte az ajtót, és kiordított – UFÓ, hadd legyek én a kiválasztott!

- Hagyjátok már abba- szólt a maknae- Egyértelmű, hogy Chunji azt akarja közölni, hogy most jött rá, hogy nekem kéne a visualnak lennem…

Fejemet fogva vártam, hogy lehiggadjanak, és végre várakozóan nézzenek rám a válaszért. Na, nagyjából ez öt percbe telt.

- Szóval?- kérdezte Niel.

- Nem kellek a csajnak!- nyöszörögtem.

- Ja!- jött az egyöntetű rácsodálkozás az igazságra, majd mindenki visszatért az eddig csinált dolgához. Changjo a gumicucuhoz, Ricky a doramához, L.Joe a kutyákhoz, Niel a… Niel a haját fésülte éppen, C.A.P pedig újra elaludt (!).

- Nem már, segítenetek kell!

- Mit nyerünk mi azzal?- nézett fel L.Joe. Mióta lett ilyen számító dög, mikor a legjobb barátom?

- Egy csirkét. Egy nagyon nagy csirkét! Fejenként!- rajzoltam a kezemmel a csirke leendő méretét a levegőbe, ezzel mintegy hipnotizálva a társaságot, akik ismét rám néztek ennek hatására.

- Hol a csaj?- állt fel tettre készen C.A.P, és intett a többieknek is, akiknek ezúttal nem kellett kétszer mondani.

- És ki az, egészen pontosan?- kérdezte Ricky.

- A menedzser lánya, Sophie…- vakartam meg a tarkómat.

- Veszett ügy, annak a csajnak nem vagyunk a szíve csücske…- rázta a fejét Changjo.

- Ne legyél ilyen negatív, akkor nem kapunk csirkét…- motyogta Ricky átszellemülten, majd felkapta a fejét- Raboljuk el! Öltözzünk be idegeneknek, és akkor Chunji megmentheti tőlünk, és ő lesz a hős! Na, ki a király? Tuti engem visznek el az UFÓk, ha egyszer erre járnak, az eszem miatt!

- Ricky, ennek semmi értelme!- vágta tarkón Niel- Természetesen romantikusnak kell lennie. Szóval odamegyünk este az ablaka alá, és éneklünk neki. Múltkor úgyis megtanultam mandolinon játszani…

- Youtube tutorial videókból?- horkantott L.Joe- Nem, ide komolyabb eszközök kellenek! Hívd el kutyát sétáltatni, az nagyon frankó lehet! Kölcsönadom a kutyáimat, hogy ne csak egy legyen, aztán majd elrohangálnak, ti meg tök romantikusan kergetitek majd őket…!- ábrándozott el bárgyú kis mosollyal.

- C.A.P? Changjo?- néztem segélykérően a maradék kettőre.

- Küldj neki szívecskét virtuálisan!- vette elő zsebéből a mobilját a legfiatalabb- Múltkor letöltöttem egy nagyon pöpec appot a telómra, ha akarod, akkor…

- Elég, egy normális ötletetek sincsen?- már majdhogynem a hajamat kezdtem el tépni, mikor C.A.P, szinte csigalassúsággal megszólalt.

- Hülyék, ne foglalkozz velük… Megoldom a problémádat, ne aggódj. De két csirkét kérek!

- Figyelj, megkapod a többiekét is…- nevettem kínomban.

- Rendben… akkor csak bízd rám!- majd felállt a földről, és elindult az ajtó felé. Mosolyogva biccentettem. Ő biztosan megoldja!

/folyt. köv/

Win or fail? /Niel OS/

 /Sziasztok! Nem tudom mi ütött belém... Ez annyira nem az én stílusom. De ki kellett írni magamból, mert... életemben először megbuktam egy vizsgán. :D És ez olyan "mókás és sorsdöntő fordulat" volt az életemben, hogy megihletett. Valószínűleg a lehető legsablonosabb és legsemmilyenebb történetem, de úgy gondoltam, már hiányzott az életemből az ilyesmi :D szóval, ez cseppet sem az a Niel-es sztori, amit terveztem, de remélem, azért valamennyire olvasható. De CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE! :D

És sajnálom, hogy ennyi ideig hanyagoltam ezt a blogot, ígérem, hogy majd ha jön az ihlet, ide is írok :)/

- Annyira elrontottam… elhibáztam, mellélőttem, elbénáztam, szerencsétlenkedtem… annyira elcsesztem!- sírt fel az üres pohár mellett, mikor odaértem a bárhoz, és meglátott. Jó késő volt már, alig voltak mások ott. Hétköznap is volt, és már éjfél is elmúlt. Akkor lettem ideges, mikor a lakótársam nem jött haza, pedig már jócskán besötétedett, és a telefonját sem vette fel. Ráadásul nem is mesélte, hogy sikerült a mai vizsgája. Hát most megtudtam. Nagyon elrontotta. Életében először.

- Haza kéne mennünk!- fogtam meg finoman a vállát. Tudtam, hogy hamar becsíp, és olyankor beszámíthatatlanná válik. És képes minden hülyeséget megcsinálni, ami az eszébe jut.

- Nem akarok! Inni akarok még- nyöszörgött, pedig látszott, hogy már így is annyit ivott, hogy jócskán másnapos lesz holnap.

- Figyelj, biztos nem lehetett olyan vészes….

- Niel!- szakított félbe, és olyan szúrós szemekkel nézett rám, amitől kicsit még így is megijedtem. Adott az érzésnek, ha arról volt szó- Lehet, hogy neked nem nagy dolg…dogl…dolog- nyögte ki végül a megfelelő szót- megbukni, de én, ismétlem, én, Kwon YeJi, még sosem buktam meg semmiből. És ez most övön aluli volt- ejtette a fejét az asztalra. 

Igazából aranyos volt, hogy siránkozik egy vizsga miatt, amiből simán javíthat. Mindig is büszke volt a jegyeire, és most kellemetlenül érte egy csalódás. Amúgy imádnivaló lány volt, még a szülővárosunkból ismertük egymást, és jöttünk fel tanulni a nagyvárosba, Szöul belvárosába költözve. Igen, együtt laktunk, de nem volt közöttünk semmi. Vagyis… nem úgy tűnt, mintha ő át akarna lépni bármilyen határt. Hát az én részemről benne lettem volna, de talán tényleg jobb volt nem kísérletezni. Mert az ha nem jött volna össze… A francba is, azért érdemes lett volna megpróbálni. De YeJi-nek én a haver voltam, akire mindig támaszkodhat. És hazaviszi, ha részeg. De ugyanígy volt ez visszafelé is. Imádtuk egymás, és szinte mindent elmondtunk egymásnak.

- Na gyere, nagylány! Hazamegyünk, és azonnal elkezdünk tanulni a javítóvizsgára- nyúltam a hóna alá.

- Jó, tanuljunk. Nem akarok többet megbukni…- motyogta, és rám helyezte a testsúlyát. Fizettem a csaposnak, de elhűltem, mikor közölte, hogy a csaj mennyit bevedelt ma este. Szegény YeJi… ilyenkor mindig nagyon borzalmasan érzi magát másnap… Hiába érdemli meg, sajnálom olyankor.

- Niel…- motyogta a lány, mikor kiértünk a hűs levegőre.

- Igen? Talán köszönetet akarsz mondani, alkoholista?

- Nem, én csak… annyira utálom… annyira utálom a vodkát…

- Pedig ma megittál három vodkanarancsot is- morogtam.

- Tudom, de… utálom. Utálom a tanárokat is… utálom a szakomat. Utálom az egyetemet. Utálok mindent. Csak téged szeretlek, Niel…- motyogott.

- Ez megtisztelő…- sóhajtottam, és próbáltam nem túlságosan beleélni magam abba, amit mondott. Hahó, részeg!

- De én tényleg annyira igyekeztem…

- YeJi…. gondolj inkább valami szépre. Mi van Chunji-val?

Chunji volt a srác, aki most bejött YeJi-nek. Én nem túlzottan bírtam… érthető okokból.

- Neki jól sikerült a vizsga… utálom, kell a fenének!- nyöszörgött siralmasan. Egy kicsit el is mosolyodtam, hogy ilyet mond róla, de aztán rendeztem a vonásaimat, na nem mintha észrevett volna bármit is.

- Igaz… múltkor láttam egy másik lánnyal- idéztem fel az emléket. Nem is tudom, miért mondtam el most, mikor eddig inkább magamban tartottam.

- Szoknyapecér… - motyogta- De annyira nem is baj. Most úgyis tanulnom kell, nem pasizni…

- Tudod… a megfelelő pasi nem veszi el az idődet!- végre megálltunk a házunk előtt, és bepötyögtem a kódot, majd igyekeztem úgy betolni, hogy YeJi könnyű teste se csússzon ki a kezemből. Örültem, hogy a kis barátnőm csak a sarki bárig ment el, nem tovább.

És még szerencse, hogy az első emeleten laktunk csak.

- Niel, nem tudok most lépcsőzni- dobbantott egyet, mire kicsit felnevettem.

- Akkor pattanj a hátamra- guggoltam le előtte, mire hálásan a hátamra mászott, és megkapaszkodott a nyakamban.

- Köszi!- suttogta a fülembe, amitől kissé összerezzentem. Ezt észrevehette, mert felbátorodott, és még párszor belefújt a fülembe, nevetve.

- YeJi!- szóltam rá, bár fenyegetőnek készült, inkább nevetős lett, mert csiklandozott lehelete.

- Olyan édes vagy, oppa!

Kezdi már! Nem vagyok sokkal idősebb nála, de részegen néha rájön, hogy így nevezzen. Nagyon kedves tőle, hogy legszívesebben agyoncsókolnám... vagyis mi? Agyonütném!

- Egyszer még sírba viszel!- motyogtam, és megálltunk az ajtónknál. Kihalásztam a zsebemből a kulcsot, és a zárba illesztettem, majd kinyitottam. Letehettem volna a hátamról a kis barátnőmet, de édes teher volt, egészen addig, míg…

- Tanulnom kell…- motyogta, mikor a szobájába léptem, hogy letegyem az ágyára.

- Néha lazíthatnál egy kicsit- sóhajtottam.

- Hogy tudnék lazítani, mikor így is megbuktam…

- Le kéne vezetni a feszültségedet! Akkor végre nyugodtan aludnál!- lehuppantottam az ágyára, és azon voltam, hogy kiforduljak a szobából, mikor megragadta a kezemet, és visszarántott.

- Niel oppa!- te szentséges…- Segíts levezetni a feszültségemet!

Te. Jó. Ég! Most komolyan megnyalta a szája szélét is? Csak pislogtam rá, ahogy kislányos arcával nézett rám. Segítsem levezetni a feszültségét…

- Okés, akkor holnap elmegyünk teniszezni.

- Nem, Niel, most akarom!- csúszott közelebb az ágyon, hogy egészen az arcomban volt a feje- Tetszik a szemed. Mindig is tetszett.

- Sokat ittál!- nyeltem egy nagyot.

- Meg a szád is. Jó lenne beleharapni...- kuncogott. Elkerekedett a szemem, és nagyjából sokkot kaptam. Tényleg nagyon nem lehet magánál. És basszus, bár én is ittam volna, mert akkor lelkiismeret furdalás nélkül megcsókoltam volna, ott és akkor. De így nem engedhettem meg magamnak, hogy kihasználjam a helyzetet, miszerint ő lehet, nem is emlékszik majd arra, mennyi hülyeséget hordott össze.

- YeJi…- motyogtam, és én is a száját kezdtem el nézni, ami szintén nagyon hívogató volt.

- Nem akarsz megcsókolni?- biccentette félre a fejét a lány. Te jó ég! Mit tettek a piájába? YeJi még sosem volt ilyen! Nem kéne ilyennek lennie! YeJi nem szerethet engem… Mégis, most olyan rajongó szemekkel nézett rám.

Ezt most kell abbahagyni.

- Nem, nem akarlak!

Dehogynem akarlak, csak kiherélnél holnap, hogy hozzád értem!

Már azon voltam, hogy kisétálok, mikor YeJi színpadiasan hátravágta magát az ágyon, és kínkeserves hangon megszólalt.

- Okos sem vagyok, mert megbuktam, és még szép sem, mert nem akarsz megcsókolni!

Hajaj. Most befolyásolni akar?

Visszafordultam és felé hajoltam, két kezemet megtámasztva a feje mellett, mélyen a szemébe nézve, hogy végre kiosszam, és elmondjam neki a nézeteimet.

- Nézd, YeJi, nem foglak megcsókolni, csak mert éppen ilyen kedved van, ráadásul nem is fogsz emlékez…- azonban nem tudtam tovább mondani, amit akartam, mert gyorsan, a nyakamnál fogva magához húzott, és gyorsan a számra nyomta a sajátját. Mit ne mondjak…. köpni nyelni nem tudtam. Eddig, éveken keresztül semmi, most meg egy éjszaka hirtelen bekattan, és megcsókol!

De… finom ajka volt. És én, mi mást tehettem volna, mint kiélveztem az a pár pillanatot, ami megadatott, és visszacsókoltam, sőt, átvettem az irányítást. Szinte azonnal felmondták karjaim a szolgálatot, és ráestem szegény lányra, de nem nagyon érzékelte. Ő az egyik kezével a nyakamat ölelte, a másikkal pedig a pólóm alá nyúlt, és végigsimította a hasfalamat.

Túl sok volt már. Egy pillanat alatt ellöktem magam az ágytól, és felegyenesedtem, mire ő kicsit kótyagosan nézett fel rám, a csóktól megduzzadt szájjal.

- Niel…- motyogta, de én közbevágtam, mielőtt egy újabb csókkal hallgattattam volna el.

- Nem, YeJi! Meg ne szólalj! Egy őrült vagy!- majd kirohantam a szobából, és a hátamat a falnak vetettem. Te úr isten! Hogyan jutottunk idáig?

Ye Ji szemszöge

Reggel, mikor felkeltem, úgy éreztem, hogy szétesik a fejem. Halványan rémlett valami arról a sok piáról, amit bevedeltem, de ha jobban vissza akartam gondolni, akkor éreztem, hogy a fejem hasogatott. Okés, biztos nem történt semmi eget rengető…

Lassan feltápászkodtam az ágyamról, és a fürdőbe vetettem magamat, hogy lemossam az arcomat, hátha attól éberebb leszek.

Eszembe jutott a tegnapi vizsgám, amit olyan hihetetlenül elrontottam.

Annyira elrontottam, pedig rohadt sokat tanultam rá! Mi a fenéért?

Ráfintorogtam a tükörképemre, és úgy, ahogy voltam, pizsibe (mikor öltöztem át?) kicsoszogtam a konyhába. Már messziről láttam Niel fejét, amint bámul a távolba, kezében, a már valószínűleg kihűlt kávéjával. Ennek meg mi baja?

- Hé, bebambultál az univerzumba, vagy mi bajod?- böktem vállon, mire felnézett rám. Szeme alatti karikák arról tanúskodtak, hogy nem aludt valami sokat.

Nagyon kedveltem Niel-t. Már mikor először találkoztunk, még gyerekekként, akkor éreztem, hogy nagyon jóban leszünk mi ketten. Aztán felnőttünk, összenőve. És elkezdtem vonzódni hozzá. Tudom, hülyeség lett volna így elrontani a barátságunkat, így nem szóltam egy szót sem.

- Semmi…- motyogott vissza, lekapva rólam a szemét. Komolyan…. mintha valamit titkolna.

- Nem aludtál jól? Valami csaj nem hagyott?- folytattam a haveri beszédet, hisz így nem volt gyanús, ahogy néha arcán felejtem a szememet. Vagy épp a testén, vagy akármilyén… Igazából nem is tudom, mi tetszett benne. Bolond volt, játékos, jófej, és nekem pont az esetem volt a kinézete is… Bárcsak az álmom valóság lett volna…

Álmomban megint csókolóztunk. Mondjuk ez előfordult már párszor. De hát mindig megdolgoztatja a fantáziámat, akárhányszor csak a szájára nézek…

- Igen, egy csaj nem nagyon hagyott békén…- sóhajtott, és belekortyolt az italába.

- Hát… - húztam el a számat alig észrevehetően- Jól nézel ki, biztos beléd zúgott!- majd felálltam, hogy nézzek magamnak valamit a hűtőben- Hogy jöttem haza?

- Chunji kísért el!- válaszolt a fiú.

- Hogy kísért volna el, ha tegnap azt ecsetelte nekem, hogy milyen menő buliba megy?- forgattam a szemem, ahogy eszembe jutott a fennhéjázó stílusa. Igen, helyes volt, de egy barom. Nielnek azt mondtam, hogy bejön nekem, de csak hogy ne legyen gyanús, hogy érte csorog a nyálam- Te hoztál el?- fordultam felé.

- És ha igen?- nézett rám kicsit frusztráltan.

- Milyen morcos vagy! Mintha legalább lehánytam volna a cipődet…! Oh, ugye nem tettem meg!- néztem rá félve.

- Nem… Akkor már nem laknánk egy házban- mosolyodott el, de láttam rajta, mennyire kényszeredett. Ezért közelebb hajoltam az arcához, hogy szemügyre vegyem, de vállamnál fogva eltolt, és felcsattant- Ne mássz a képembe, YeJi!

Összerezzentem a váratlan kifakadásától, és arrébb húzódtam.

- Történt valami tegnap este?- ráncoltam a szemöldökömet értetlenül.

- Nem emlékszel semmire?- kérdezte kicsit túlzott intenzitással.

- Szóval történt- sóhajtottam- Ugye nem csináltam semmi hülyeséget…?- haraptam az ajkamba.

- De, eléggé!

- Ugye nem írtam fenyegető üzenetet a tegnapi vizsgáztató tanáromnak? Te jó ég, ki fognak rúgni!- nyüszítettem hirtelen jött ijedtségemben.

- Dehogy, hazajöttél, és szinte azonnal elaludtál.

- Szinte azonnal... Az nálam pont elég, hogy hülyét csináljak magamból- fintorogtam.

- YeJi…. zárd már be a hűtőt, ha nem akarsz onnan semmit, és ejtsük a témát!- szólt erélyesen, mire vállat vonva elvonultam a jegyzeteim felé. Nem volt étvágyam, így inkább tanulásba akartam ölni az időt. Volt még pár vizsgám, de most az egésztől elment a kedvem. Unottan bámultam a papírokat, és azt vettem, észre, hogy már fél órája bámulom ugyanazt az írásjegyet.

Hát ez valami pazar. Nem hagyott nyugodni valami, de nem tudtam, mi lehet az.

Nem voltam sokáig egyedül, mert Niel berontott a nappalinkba, és kirántotta a kezemből a jegyzetet.

- Szánalmasan festesz!- mondta ismét erőltetett mosollyal- Menj, és egyél valamit, akkor majd jobban tudsz koncentrálni.

- Nem vagyok éhes!- nyúltam a papírjaimért, de ő magasabbra tudta emelni- Kérlek, Niel, tanulnom kell!- néztem rá nagy szemekkel, ami általában meghatotta, de most megacélozta az arcát.

- Akarod, hogy felhívjam anyukádat?- fenyegetőzött.

- És mit mondanál neki?- tártam szét a kezem nevetve.

- Hogy nem eszel, és hogy rám másztál éjszaka…- olyan volt, mintha csak kicsúszott volna a száján, és már abban a pillanatban megbánta volna a tettét.

- Hogy mi?- nevettem fel erőltetetten- Valami hihetőbbet hazudj!- forgattam meg a szemem, de valami furcsát láttam a szemében. Megbánást. Zavart. Kényelmetlenséget…

- Ugye nem…?- hűltem el. Nem tehettem meg. Miért másztam volna rá pont tegnap, mikor annyiszor visszafogtam már magam- Tegnap este csináltam valamit?- estem vissza a fotelbe, és éreztem, hogy megfordul velem sok minden.

- Figyelj, YeJi… nem akartam mondani, de egyszerűen nem tudok továbblépni rajta…- nyalta meg idegességében a szája szélét- Megcsókoltál tegnap este. Miután egy csomó hülyeséget hordtál össze. És én… visszacsókoltalak. De aztán leállítottalak, nyugi! Csak… úgy tűnik, te nem emlékszel erre…

- Azt hittem, csak álmodtam- nyüszögtem, és égő fejemet a tenyerembe simítottam- Bocsáss meg Niel- szűrtem az ujjaim között- Annyira sajnálom, nem tudom, mi ütött belém. Nem akarok semmit tönkretenn…- lefagytam, mire elért az agyamig az előző mondata, és felnéztem rá. Még mindig ott állt- Mi az, hogy visszacsókoltál? Miért?

- Csak… így hozta…- látszott, hogy nagyon kellemetlen neki a dolog. És ezért még jobban szégyelltem magamat. Hogy tehettem meg a barátságunkkal?

Éreztem, hogy kibuggyan egy könnycseppem. Majd még egy… és követte még pár.

- Te… sírsz?- ijedt meg Niel, és elém térdelt.

- Már hogy ne sírnék…- törölgettem a szememet- mindent tönkretettem. Akkora hülye vagyok. Nem csoda, hogy tegnap is megbuktam. Most megbuktam barátságból is…

- Miről beszélsz?- simította a tenyerét az arcomra, hogy rá nézzek. A szája olyan közel volt hozzám. Olyan egyszerű lett volna megint megcsókolni. De nem tehettem.

- Nem azért mondtam, hogy emészd magad, elfelejthetjük... nem lesz belőle semmi…- fájdalmas volt a tekintete- csak nem értettem, hogy miért pont engem!- nézett rám nagy szemeivel.

- Ki mást?- kérdeztem halkan.

- Chunji?

- Ő nem érdekel. Sosem érdekelt igazán. Mindig is csak egy emberre néztem. De most őt is elriasztottam valószínűleg magamtól- álltam fel, és kikerülve elképedt arcát, a szobám felé igyekeztem, de elkapta a karomat, és szembefordított magával.

- Te most… rólam beszélsz?

- Kiről másról?- sóhajtottam, és összeszedve maradék büszkeségemet igyekeztem lelépni, de nem engedte. Meddig kell még tartanom magam előtte, hogy nem fáj ez az egész nekem?

- Te neked bejövök?- kérdezte hitetlenül tovább.

- Nem akartam elmondani…- csóváltam a fejemet összetörten- De a tegnapi után úgy is rájöhettél. Bocsáss meg, ha ez neked ez kellemetlen! Ha akarod, akkor elmehete…- túrtam a hajamba zavartan.

- Sehová nem mész!- kiáltott rám kicsit erősebben a kelleténél, és a csuklómnál fogva, amit még mindig szorongatott, magához húzott szorosan, hogy megöleljen- Nem mész sehová sem innen. 

Nem tudtam megszólalni sem a döbbenettől. Csak pislogtam a pólójába, hallgatva a gyors szívverését.

Majd lassan eljutott a tudatomig, hogy ez az ölelése most mit is jelent.

- Niel, téged… nem zavar, hogy kedvellek… jobban, mint egy barátot?- kérdeztem halkan.

- Nem, dehogy, YeJi… sőt! Attól féltem, hogy sosem tudom neked elmondani, hogy mennyire imádom minden mozdulatodat!

Megdermedtem, amit érezhetett, mert eltolt magától, hogy a szemembe nézzen.

- Szeretlek, YeJi!- mosolygott rám szélesen, hogy azt hittem, felrobbanok a boldogságtól. Komolyan, odabent pillanatokként estem darabokra, és tevődtem újra össze. Legalábbis ilyen érzés volt. 

Mióta éltünk egymás mellett abban a hiszemben, hogy csak barátokként gondolunk a másikra…

- Úgy örülök, hogy megbuktam…- tört fel belőlem a sóhaj, egy idő után, míg csak bámultunk egymás szemébe, mire hitetlenül felnevetett.

- Én nem, mert tegnap este borzalmas voltál. Többet ne bukj meg, szóval menj is tanulni!- nyomta a kezembe vigyorogva a tanulnivalómat. Nem értettem, mire fel ez a hirtelen változás.

- Niel! Nem hagyhatjuk a témát ennyiben!- tettem csípőre a kezem, földhöz vágva a tételsorom, amit szintén vidáman nézett végig a fiú.

- Mit szeretnél még?- bazsalygott, mire megforgattam a szememet.

- Bevallottuk, hogy szeretjük egymást, és ennyi...? Most akkor mi mik vagyunk egymásnak?

- Lakótársak…- felvontam a szemöldökömet- barátok…- folytatta, mire leesett az állam- és… egy pár?- kicsit elmosolyodtam, mikor kimondta.

- De nem is viselkedünk úgy, mint egy pár…- motyogtam, kicsit zokon véve a helyzetet, mire a derekamnál fogva magához húzott.

- Igen… mert csak két perce számítunk annak. De már mondani is akartam… az a tegnapi csók…- nézett a szemembe mélyen- Sajnálom, Kwon kisasszony, de megbukott belőle… Senki sem kap jó jegyet, mikor csak ilyen rövid ideig produkálja magát.

- Helyes, Ahn Daniel úr- fontam a nyakába a kezemet, és éreztem, hogy a szívem kiszakad a helyéről- Mikor van a javítóvizsga?

- Most!- mondta, majd ajkamra hajolt, hogy ezúttal józanon, mégis egymástól részegen folytassuk, amit tegnap félbehagytunk.