6. rész
- Yoora, igyekezz, húzni is lehet azt a bőröndöt, nem csak cipelni- nevetett So Hee a reptéren. Kicsit már bántam, hogy apáék egyik alkalmazottja sem kísért el, hogy a csomagjaimat vigye, így totál egyedül kellett megoldanom. És igen, szerencsétlenkedtem egy sort.
De a tény, hogy pár órán belül Új-Kaledóniában leszek... mindent megért. Nem lesz többé múlt, amin rágódni kell. Egyszerűen mindent elfelejthetek. Főleg Ricky-t. Igen, ő sem lesz többé.
- Adjuk le a bőröndünket és csekkoljunk be!- indítványozta Kyung Mi, majd elindultunk a szigorú arcú ellenőrök felé. De persze, hogy ilyenkor csörrent meg a telefonom. Biztos anya az, hogy otthon hagytam valamit- futott át az agyamon. Éppen ezért lepődtem meg, mikor Changjo neve volt a kijelzőn.
- Még pont jókor. Nem sokára repülőre szállok, és...- kezdtem.
- Te teljesen megőrültél?- szakított félbe, mire megtorpantam.
- Hogy mi van?
- Veled mi van? Jó, tudom, hogy nincs sok közöm a dolgokhoz, de... Azért nem kellett volna így elutasítanod. Főleg akkor... amikor előtte te mondtad neki, hogy bejön neked.
- Changjo te meg mi a halálról beszélsz?- akadtam ki.
- Ricky elmesélte, hogy mi történt.
- Ó, igen, idejött, és felajánlotta, hogy menjünk randizni, de csak azért, mert lelkiismeret furdalása volt, amiért előtte olyan ellenszenvesen viselkedett. De én ebből nem kérek. Sőt! Elhiszem, hogy jó barátod, de én most szeretnék végre elmenni, és pihenni egy jót. Remélem megérted. Ja, igen. Ma van a Latte Art verseny, igaz? Mondd neki, hogy sok szerencsét.... megérdemli, hogy nyerjen.
- Nem megy- hangzott a tömör válasz.
- Miért nem?- értetlenkedtem.
- Szerinted neked miért szólt a főnöknő, mikor már nem is vagy a kávézó alkalmazottja? Mert ez egy páros verseny. És sem te, sem Hyori nem rá... Ezért ő sem tud elmenni.
Ajkamba haraptam, és azonnal egy emlék úszott a szemem elé.
"- Tudod mi ez a verseny?- kérdezte a fiú az étteremben, ahol a kávés rendezvény után ültünk.
- Belépő a főkávéfőző mesterek közé?- nevettem.
- Nem, de aki itt nyer, annak neve van a szakmában. Én nyerni fogok egyszer!- mosolygott angyalian.
- Ebben biztos vagyok. Neked nyerned kell. Eddig még senkit nem láttam, hogy ilyen ügyes lenne.
- Ez most bók volt? Kwon Yoorától?
- Csaknem?- nevettem vissza."
Összeszorult a szívem.
- És most azt akartad, hogy rosszul érezzem emiatt magam, Changjo?- szűrtem a fogaim között, és a barátnőim felé pillantottam, akik értetlenül nézték, hogy miért álltam le. De csak intettem, hogy menjenek előre.
- Nem, csak nem értettem, hogy miért viselkedtél így, mikor ő őszinte volt?
- Ó, inkább hagyj engem!- morogtam, és kinyomtam. Megindultam a lányok felé, de a lábam leragadt. Ne már! Nem lehet ilyen! De mi van ha... Changjo tényleg igazat mondott? Mi van, ha legalább egyszer nézett rám Ricky nőként? De miért nem mondta, hogy így nem mehet a versenyére? Hagyta volna, hogy így menjek el?
- Francba- morogtam.
- Yoora, nem jössz?- kiáltott nekem So Hee, mire lehunytam a szemem. Új-kaledónia... álomnyaralás... várhat.
- Bocs, lányok. Közbejött valami. Most nem tudok veletek menni. Ha valami csoda történne, akkor nem is fogok idén nyáron. Ellenkező esetben holnap utánatok megyek. Valamit nagyon sürgősen el kell intéznem.
- Baj van?- kérdezte ijedten Kyung Mi.
- Nem, csak a hercegnő most segít a királyfinak, bármennyire is utálják most egymást!
- Ricky?- vonta fel a szemöldökét So Hee- Akkor mutasd meg neki, hogy milyen fából faragtak.
Elmosolyodtam, intettem egyet, majd megpördültem a tengelyem körül, és az eddig olyannak nehéznek tűnő bőröndöt szinte repítettem magam mögött. Azonnal csörgettem a sofőrt, aki ide kihozott.
- Yoora kisasszony, valamit a kocsiban hagyott?- hallottam a hangját.
- Nem, maga hagyott itt engem. Megtenné, hogy a repülőtér elé jön? Nagyon fontos lenne!- hadartam.
- A gépe nemsokára indul...
- Ugrott a program. Kérem, siessen!- vágtam a szavába. Ezután nem kérdezett többet, beletaposott a gázba. Megadtam neki a címet, és ő egészen addig az épületig vitt, ahol Ricky lakott.
- Itt jó lesz!- ugrottam ki- A bőröndömet kérem vigye haza! Köszönöm- azzal bevágtam az ajtót. A kaputelefonhoz léptem. Megnéztem Ricky nevét, hogy hányas lakás, és becsengettem. Kezdtem ideges lenni, hogy pontosan mit is mondjak neki. De úgy gondoltam, hogy majd rögtönözök, ha itt az ideje.
De hiába csörgött ki, nem szóltak bele a másik oldalon. Mi a fene? Nincs itthon? Hívjam fel?- haraptam az ajkamba, és pont ebben a pillanatban vágódott ki mellettem az ajtó, és lépett ki rajta Chunji.
- Á, Yoora! Engem keresel?- vigyorgott rám, mire sóhajtottam egyet.
- Ricky hol van?- kérdeztem azonnal.
- Gondoltam, hogy ő hiányzik. Otthon van, egészen biztos, fél órája voltam nála.
- Akkor jó!- mielőtt bezárta volna az ajtót, besurrantam mellette, és csodálkozó tekintetétől követve, felrohantam az emeleteken. Lihegve álltam meg az ajtaja előtt, és ráfeküdtem a csengőre.
Gyerünk már, Ricky! Nyisd ki!- gondoltam egyre mérgesebben. Már vagy öt perce nyomkodtam a csengőt, mikor váratlanul kitárult az ajtó, és én kis híján ráestem a fiúra, aki épp egy törülközővel törölgette a vizes haját, és mérgesen nézett rám... majd mikor rájött, hogy ki is áll az ajtóban, a szeme elkerekedett.
- Te akarsz már 10 perce bejutni?- kérdezte, egy torokköszörülés után.
- Igen, mi a fenét csinálsz! A füleden ülsz?- kérdeztem kicsit idegesen.
- Hajat mostam- emelte fel a törülközőt védekezően- De neked most nem Új-Kaledóniába kéne repülnöd?- csodálkozott.
- De, ott kéne! És legszívesebben azon a gépen ülnék, de... nem tudok így elmenni. Ha látod Changjo-t, mondd meg neki, hogy utálom!
- Most nem értem, hogy mi a baj- vonta fel a szemöldökét.
- Az a baj, hogy... miért nem mondtad, hogy így nem mehetsz arra a versenyre?- akadtam ki, kicsit hangosan, ezért Ricky karomat megragadva behúzott a lakásba, és becsukta mögöttem az ajtót.
- Nem mindegy? Miért mondtam volna?- indult el a nappali felé, mire követtem.
- Mert... meg akartad nyerni. Miért nem vágtad a fejemhez, hogy miattam nem tudsz?
- Nem miattad van. Más dolgod volt. Elfogadtam. Ennyi. Tényleg ezért nem mentél nyaralni? Kicsit szánalmas indok. Azt hittem elrendeztük a dolgok kettőnk között. Vagy tévedek?- a hangja most kicsit hűvös volt.
- Nem, bolond, nem ezért maradtam itt. Hanem azért, hogy elmenjünk arra a versenyre, és megnyerjük. Most van 10 óra. 12-kor kezdődik. Odaérünk. Gyorsan készülj el- mondtam ellenmondást nem tűrő hangon.
- Miért csinálod ezt?- kérdezte értetlenül, elém sétálva, és összefűzte a karját előttem.
- Te is tettél értem sok mindent. Tanítottál, más embert faragtál belőlem, akarva akaratlanul, most itt az ideje, hogy én is tegyek érted valamit. Ne utasítsd vissza egy hercegnő ajánlatát!- próbáltam elmosolyodni.
- Eszem ágában nincs- nézett rám még mindig áthatóan.
- Akkor- kinyújtottam felé a kezem- A következő 10 órában legyünk barátok. Rendben?
Azt hittem erre mosolyogni fog, vagy kiröhög a naivitásom miatt, de megrázta a kezemet még mindig semleges arckifejezéssel.
- De utána soha többet- suttogta halkan, hogy alig hallottam. Mondhatom, ezredszerre törte össze vele a szívemet, de már nem is érdekelt.
- Akkor készülj el! Sietnünk kell!- mondtam én is lazán, mintha nem is érdekelne.
- Öt perc és kész vagyok! Várj meg odakint- intett az ajtó felé, én meg szó nélkül kioldalaztam. És próbáltam összeszedni magamat, hogy az utolsó napomat vele ideg összeroppanás nélkül tudjuk tölteni.
*
- Elkészültél?- nézett rám 2 óra múlva a verseny helyszínén. Pont beestünk, és tudtunk még regisztrálni. Az asztalunk felett álltunk, körülöttünk még rengeteg páros készült a versenyre. 10 darab kávét kellett készíteni két óra alatt. Soknak véltem ezt az időd, de hát örültem neki, elvégre nem tudtam, mennyire profi alkotásokról van szó.
Bólintottam egyet kicsit feszengve, amire elmosolyodott.
- Csak nem izgulsz, hercegnő?
- Itt mindenki profi, én meg csak nyáron próbálkoztam ilyesmivel.
- Ne aggódj. Hyori mutatta, amiket csináltál. Nagyon ügyes lettél- bökött vállon- Menni fog. Ráadásul ketten csináljuk.
- Igaz, én csak a létszám miatt vagyok itt- vontam vállat.
- Ne is álmodj róla!- vigyorgott. Tényleg meglepett a viselkedése. Olyan volt, mint kezdetben. Mintha nem tudta volna, hogy bejön nekem, és barátok lennénk. Én nem tudtam ennyire beleélni magam, de próbáltam nem túl nyálcsorgatva bámulni a vigyorát.
- Kezdhetik!- szólt be a hangosbemondóba egy hang, mire a fiú lelkesítően hátba veregetett, majd sóhajtva beletemetkeztünk a munkánkba.
*
- Sajnálom...- motyogtam szomorúan 6 óra múlva, mikor kiléptünk a verseny helyszínének kapuján. Elhúzódott az értékelés, így csak most volt az eredményhirdetés. Már délután 6 volt, de még mindig nagy hőség volt.
- Mit sajnálsz?- mutatta fel mosolyogva az oklevelet, és az ajándékcsomagot.
- Nem győztünk- sütöttem le a szememet, és arrébb rúgtam egy követ, ami valamiért zavarta a szememet, ott ahol volt.
- Harmadikok lettünk. Ez nagyszerű. Sosem hittem volna, hogy ilyen jó eredményt érhetünk el elsőre. Láttad, milyen profik is voltak ott! Ez is csoda.
- De azt mondtad, hogy első leszel. Ha ennél ügyesebb lennék, akkor...
- Hagyd abba!- kiáltott rá- Neked köszönhetem, hogy egyáltalán itt lehettem. Így hálám jeléül hadd hívjalak meg vacsorázni.
- Nem szükséges. Biztos fáradt vagy, menj haza nyugodtan.
- Megtetted azt, hogy miattam nem mentél álmaid utazására, és most még meg sem hívhatlak. Pedig még két óráig barátok vagyunk- biccentette félre a fejét.
- Ricky, tudom milyen érzés velem lenned...
- Honnan tudnád? A fejembe látsz?- szakított félbe türelmetlenül.
- Nem, de...
- Akkor meg mire vársz. Ez csak egy vacsi. Máskor is vacsoráztunk együtt, na ne kéresd magadat!
- Rendben- adtam be nehezen a derekamat. Neki fogalma sincs, hogy nekem milyen nehéz vele lennem? Ennyire nem esik le neki, hogy én nem tudok ilyen könnyen felejteni, és még mindig szeretem? Ha ez igaz, akkor nem törődik túlságosan az érzéseimmel.
Abba az étterembe mentünk, ahol a legutóbb is voltunk. A BBQ-ba.
Ahogy leültünk eszembe jutotta az itt elhangzott beszélgetésünk.
"- Bájos stílusodat csak felém nem villogtatod- csóváltam a fejem- Tettem valamit ellened?
- Hasonlítasz valakire- dőlt hátra, és rám nézett.
- Valakire?- csodálkoztam.
- Valakire, aki már nincs köztünk...
- Oh- meglepődtem- Sajnálom... valaki, aki fontos volt neked.... meghalt?
- Jaj, szó sincs róla, hogy meghalt volna, vagy ilyesmi- nevetett fel- Csupán már nem olyan, mint volt!
- Értem- könnyebbültem meg. Nem szerettem, ha az emberek életében valami melodráma volt- Ex barátnő?
-
Sok a személyes kérdés. Ennyire azért még nem vagyunk közel egymáshoz!-
nézett el másfelé, mire lebiggyesztettem az ajkamat- Talán te is
olyanná válsz majd egyszer, mint ő- motyogta, majd mosolyát
visszavarázsolva felém fordult."
Megcsóváltam a fejemet, hogy tűnjön el a gondolat, de megragadt a fejemben, ezért a fiú felé fordultam, ami pont leadta a rendelést.
- Azt mondtad, hogy hasonlítok valakire. Hasonlítok rád. Olyan voltál, mint én?
- Igen, elég elkényeztetett gyerek voltam. De egy idő után besokkoltam, hogy megmondják kivel barátkozzak, kivel ne, mit tegyek és mit ne. Már akkor is saját kávézót akartam nyitni. De a szüleim nem díjazták. Így otthagytam őket. Kezdetben szinte ki lettem tagadva. De mára rájöttek, hogy ez nem megoldás, bár apám még így is azt hiszi, hogy a támogatására szorulok. Pedig ez nagyon nincs így. Ezt a legutóbb is elmondtam volna, ha nem rohantál volna el azonnal, és felvetted volna utána a telefont. Elég gyerekes volt elszaladni, nem gondolod?- nem vártam, hogy ezt mind egy huzamra elmondja, de előrébb jutottunk vele.
- Gyerekes? Talán- játszottam a poharam szélén az ujjammal apró mosoly kíséretében- Sosem voltam érett nő, csak azt hittem. Egy érett nő nem viselkedik nevetségesen. Akkor azt mondtad, hogy talán én is olyanná válok, mint az a bizonyos ember, akire hasonlítok... vagyis olyanná, mint te. Látsz rá lehetőséget még most is?
- Már azóta is rengeteget változtál. Egy nyár alatt. Lenyűgöző- mosolyodott el édesen, hogy a gyomrom megint összeugrott.
- Utáltál valaha nagyon?- tettem fel a következő kérdést. Nem tudtam, miért jöttem bele ennyire a kérdezésbe, de mindenképpen tudni akartam.
- Téged sosem utáltalak.
- Azért megnyugtató- motyogtam, és nyeltem egyet. Nem tudtam mit mondhatnék neki, de még jó is, hogy pontosan akkor hozták ki a rendelést, így ezt ráfoghattam az evésre.
Egy óra múlva végeztünk. Nem nagyon beszéltünk utána. Néha láttam, hogy hirtelen felém kapja a fejét, mintha mondani akarna valamit, de aztán elfordult, anélkül, hogy egy szót kinyögött volna. Remek. Biztos alig várja, hogy vége legyen ennek az egésznek, és eltűnjek. Ő megtett mindent, hogy mindezektől függetlenül ne legyen bunkó.
- Akkor most már mehetünk?- néztem rá, miután befejeztük.
- Be kell mennem a kávézóba, elmosni az eszközöket, amiket magunkkal vittünk, és tegnap este kicsit rendetlenség maradt, el kéne rendeznem. Esetleg nem jönnél velem?- nézett rám.
- De, segítek, szívesen!- mondtam egyértelműen. Elvégre együtt koszoltuk be ma őket, mi sem természetesebb, hogy segítek rendet rakni.
Némán sétáltunk a kávézó felé, majd Ricky kinyitotta az ajtót. Tényleg elég rendetlenség volt a pulton.Csak kevésszer szóltunk egymáshoz, ha épp akartunk valamit, de amúgy nem. Így is zavarban éreztem magam csak vele az egész kávézóban. Mikor épp szembe jött velem, a raktárból, vagy véletlenül hozzámért a kezével... szinte szikrázott minden... az én szememben. Úgy tűnt ő is zavarban van, amit nem értettem.
8 előtt pár perccel végeztünk, és leültem a pult mögötti székre fáradtan.
- Csinálnál nekem egy kávét?- néztem a fiúra.
- Estére?- kérdezett vissza csodákozva.
- Úgysem tudok ma már aludni.
- Ahogy gondolod!- vont vállat, és a kávéfőzőhöz ment. Ügyködött pár percet, majd rám nézett.
- Mit rajzoljak rá neked?- vonta fel a szemöldökét.
- Nem szükséges semmi. Eleget csináltál ma már!- legyintettem.
- Akkor meglepetés lesz- mondta ellenkezést nem tűrő hangon, majd elgondolkozott pár másodpercre, és nekiállt.
Vártam vagy két percet, néztem, ahogy nekem háttal dolgozik. Aztán kézbe fogta a csészét, és elindult felém, majd lerakta a hozzám közel eső pultra. Felálltam, hogy érte menjek, de ebben a pillanatban észre sem vettem, hogy a lábam egy vezetékbe akadt, és így megbotlottam benne. Konkrétan pofára estem volna, ha nincsen Ricky, aki gyorsan kapcsolt, és elkapott, magához szorítva derekamnál. Pár másodpercig le sem esett, hogy szinte csak pár centi van az arcaink között, annyira bámultam. De ő sem különben. Teljesen belevesztem a szemébe, az egyre jobban elterülő mosolyába.
- Annyira béna vagy- suttogta, ami visszahozott a valóságba. Gondoltam ki kéne kerülnöm a szorításából, mert ez így félreérthető, de erősen tartott.
- Ricky...- motyogtam.
- Hmm?- kérdezett vissza.
- Nem akarsz elengedni?- suttogtam továbbra is. Ebben a pillanatban megszólalt a kávézó kakukkos órája, jelezve a 8 órát.
- Nem, mert 8 óra van- vigyorodott el, mire értetlenül néztem rá, amitől még szélesebb lett a mosolya- Ez azt jelenti, letelt a 10 óra. A 10 óra, amire kértél, hogy legyünk barátok. Most már nem kell a barátodnak lennem... soha többet. Bocsáss meg, de nem tudok csak a barátod lenni- csóválta a fejét, és kicsit közelebb hajolt.
- De hát akkor...- kezdtem volna, de félbeszakított.
- Aissh, Yoora, fogd már be!- majd időt se hagyva, hogy leessen, most egy kicsit goromba volt, az ajkaimhoz hajolt, és a következő, amire emlékszem az az volt, hogy derekamat simogatva csókol... és én egyáltalán nem ellenkezek. Gondolkozni sem tudtam, egyszerűen csak élveztem a pillanatot. Kezemet nyakába kulcsoltam, majd beletúrtam a puha hajába. Erre egészen a falig tolt, ahol valami hegyesnek ütközhettem, mert fájdalmas kiáltás hagyta el a számat. Ricky azonnal elengedett, és lépett két lépést hátra, a szemét lesütve.
- Ez mire volt jó?- kérdeztem remegő hanggal, miután észbe kaptam, hogy mi is történt az előbb.
- Nem akartam, csak annyira... elveszed az eszemet. Előbb meg akartam magyarázni a dolgokat...- nézett a szemembe. Láttam, rajta, hogy ő is össze van zavarodva.
- Magyarázni? Ezt még kell magyarázni?- hitetlenkedtem, és a pulthoz léptem, hogy ott támasszam meg magam- Milyen magyarázat van erre?
Ekkor úszott be a látóterembe a csésze kávé, amit az előbb csinált nekem, pont felette támaszkodtam. Pislogtam egyet. Majd még egyet. Majd még százat, de az még mindig ugyanolyan maradt.
Még mindig nagy betűkkel díszelgett benne a felirat: SZERETLEK! Csak bámultam rá, mint borjú az új kapura.
- Pont az ott a magyarázat. Ennyire meglepő?- hallottam a hátam mögül a fiút.
- Ááá, dehogy, már ezerszer mondtad...- nyögtem zavaromban, és szembe fordultam vele.
- El akartam magyarázni, mondom. Mert a probléma az, hogy... én nem téged utáltalak. Hanem magamat, amiért bejöttél nekem abban a pillanatban, hogy megláttalak. Gyönyörű lány vagy, és igaz, hogy a természeted hagyott kivetnivalókat, valamiért folyton megragadt rajtad a szemem. Tetszett a határozottságod. Aztán tetszett, hogy megszeretted a munkát, és lassan elkezdtél változni. Sejtelmem sem volt, hogy miattam. De megijedtem, hogy pont egy olyan lány váltja ki ezt belőlem, akiket azelőtt megvetettem, és nem foglalkoztam velük. Mégis beléd habarodtam. Rájöttem, hogy nem vagy olyan egysíkú, mint olyan sokan mások. Mikor először megcsókoltál a játék miatt... azt hittem mentem felrobbanok, annyira igyekeztem ellenállni, de így sem tudtam magam visszafogni. Zavarban voltam miatta és gyáva voltam már akkor elmondani, hogy mit érzek. Másnap meg jött a hideg-zuhany, az anyám eléggé váratlanul toppant be, és te mindent félreértettél. Mikor azt mondtad, hogy nekem akartál megfelelni... akkora balféknek gondoltam magamat. Hogy nem vettem észre, mert magammal voltam elfoglalva, és a saját szenvedésemmel. Aztán utána alig láttalak, pedig egy csomószor hívtalak. És mikor elmentem hozzád, már a végső elkeseredettség volt. Sajnálom, lehet, hogy túl durva voltam, de azt akartam, hogy végre felfogd az érzéseimet. De te azt hitted, hogy csak szórakozok veled. És bebeszéltem magamnak, hogy talán jobb is, ha nem vagyunk együtt. Viszont mikor ma reggel betoppantál... és megmondtad miért jöttél... Boldog voltam, még ha nem is mutattam. Köszönöm, Yoora, amit tettél- fejezte be, mélyen a szemembe nézve. Zavarba jöttem. Annyira őszintének tűnt most a fiú, hogy elhittem. De nehéz volt feldolgozni, hogy ezek szerint én végig... félreértettem őt.
- Ricky...- motyogtam kábult állapotban.
- Tudom, hogy te egy hercegnő vagy. Tudom, hogy én meg egy bukott herceg. Mégsem tudom ágy alá seperni amit érzek.
- Tudod, az a kávé nem hangoskönyv, így ha esetleg...- motyogtam, mire elvigyorodott.
- Szeretlek, királylány!- szakított félbe, és közelebb lépett, megtámasztva magát a két oldalalmon. Megremegtem ettől a két szótól.
- Tudod, lehet, hogy egy bukott herceg vagy, de a gazdag ficsúr srácok amúgy is unalmasak- fűztem át a karomat a nyakán.
- Ez mit jelent?- kérdezte gyanakodva.
- Azt, hogy én is szeretlek, Hobbitom!- vigyorogtam rá, és nyomtam egy csókot a szájára. El sem hittem, hogy ez megtörtént. Nem engedett el, a szájra puszimat elmélyítette, és egy elég szenvedélyes csók vált belőle.
- Miért hívsz így?- kérdezte az ajkamra suttogva, miután kicsit eltávolodott.
- Mert édes manó fejed van- nevettem vissza.
- Ez nevetséges- szorította magához a derekamat- Anyukádék mit fognak szólni, ha megtudják hogy a barátnőm vagy?
- Miért, a barátnőd vagyok?- vontam fel a szemöldökömet pimaszul.
- Ezek után ki ne találd, hogy nem- támasztotta a homlokát az enyémnek.
- Talán engem is kitagadnak...- gondolkoztam el, majd mikor megláttam az ijedt fejét, felnevettem- Akkor megszöktetsz, rendben?
- Bolond vagy!
- Csak mert elvetted az eszemet!- Kezemmel hátul támaszkodtam meg, ezzel fellöktem a kávéscsészét.
- Ó!- kiáltottam fel, és megpördültem. A felirat szétfolyt, a kávéval együtt- Ne!- kiáltottam fel- Le akartam fényképezni.
Erre furcsán nézett rám.
- Miért akartad lefotózni?
- Hogy mindig emlékezzek rá!- mondtam a nyilvánvalót.
- Amúgy elfelejtenéd?- kérdezett összevont szemekkel.
- Dehogy, csak...
- Csinálok neked másikat, ha már ilyen béna vagy!- nevetett.
- Jó, ezentúl minden reggel, mikor közösen kezdünk itt!- csaptam a vállára.
- Rendben, akkor... várj, mi? Közösen kezdünk?- csodálkozott.
- Talán nem kedveled a munkahelyi kapcsolatokat?- biccentettem félre a fejemet.
- Te tényleg nem vagy semmi- suttogta- Nem mész Új-Kaledóniába?
- Nem, most nem. Majd egyszer. Máskor. Most te fontosabb vagy annál- suttogtam vissza.
- Gyere ide!- rántott magához, és egy újabb csókkal jutalmazott volna, ha nem vágódik ki a kávézó ajtaja, és nem ront be rajta 3 ember.
- Ricky, a szerelmi bánatra a legjobb gyógyír, a...- emelte magasba Changjo a soju-s üveget, majd mikor meglátott engem, Ricky ölelésében, elkerekedett a szeme- ...a legjobb gyógyír, a csaj, aki a bánatot okozta. Nem tudom mi folyik itt, de gyanítom most nagyon dúl a love, így lehet, hogy le kéne lépnünk- fordult a szintén döbbent arcú Hyori és Chunji felé.
- Maradjatok!- bontakoztam ki az ölelésből, és intettem nekik- Changjo, ugye tudod, hogy utállak... vagyis imádlak, de azért... hamarabb is hívhattál volna!- vigyorogtam a fiúra, aki viszonozta a gesztust, és feltartott hüvelykujjal jelezte, hogy jó vagyok.
- Akkor most együtt vagytok?- kérdezte Hyori.
- Ideig-óráig- szemtelenkedtem, mire Ricky rám nézett, és magához rántott, hogy a mellkasának csapódtam.
- Megismételnéd?- suttogta kis mosolyával, hogy ismét elvesztem benne.
- Jó, örökké!- javítottam magamon egy csókot nyomva a szájára, mire felnevettek a többiek. Tudták, hogy az ilyen nyálas szöveg nem az én asztalom.
- Még lánykérést is látunk, vagy esetleg leülünk az asztalhoz?- kérdezte Chunji, mire nevetve, ujjainkat összekulcsolva letelepedtünk Ricky-vel melléjük, és szinte azonnal el kellett mesélnünk, mi is történt pontosan ma.
Körbenéztem rajtuk, és nem tudtam levakarni a vigyoromat. Ezek azok az emberek, főleg ez a manó itt mellettem, akik miatt megváltoztam. Akik miatt már nem az vagyok, aki voltam. Nem az az elviselhetetlen, beképzelt, világ közepe lány.
Már nem én vagyok Kwon Yoora, a hercegnő, hanem Kwon Yoora, az ember.
És ezért én életem végéig piszkosul hálás leszek!
[VÉGE]
