Win or fail? /Niel OS/

 /Sziasztok! Nem tudom mi ütött belém... Ez annyira nem az én stílusom. De ki kellett írni magamból, mert... életemben először megbuktam egy vizsgán. :D És ez olyan "mókás és sorsdöntő fordulat" volt az életemben, hogy megihletett. Valószínűleg a lehető legsablonosabb és legsemmilyenebb történetem, de úgy gondoltam, már hiányzott az életemből az ilyesmi :D szóval, ez cseppet sem az a Niel-es sztori, amit terveztem, de remélem, azért valamennyire olvasható. De CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE! :D

És sajnálom, hogy ennyi ideig hanyagoltam ezt a blogot, ígérem, hogy majd ha jön az ihlet, ide is írok :)/

- Annyira elrontottam… elhibáztam, mellélőttem, elbénáztam, szerencsétlenkedtem… annyira elcsesztem!- sírt fel az üres pohár mellett, mikor odaértem a bárhoz, és meglátott. Jó késő volt már, alig voltak mások ott. Hétköznap is volt, és már éjfél is elmúlt. Akkor lettem ideges, mikor a lakótársam nem jött haza, pedig már jócskán besötétedett, és a telefonját sem vette fel. Ráadásul nem is mesélte, hogy sikerült a mai vizsgája. Hát most megtudtam. Nagyon elrontotta. Életében először.

- Haza kéne mennünk!- fogtam meg finoman a vállát. Tudtam, hogy hamar becsíp, és olyankor beszámíthatatlanná válik. És képes minden hülyeséget megcsinálni, ami az eszébe jut.

- Nem akarok! Inni akarok még- nyöszörgött, pedig látszott, hogy már így is annyit ivott, hogy jócskán másnapos lesz holnap.

- Figyelj, biztos nem lehetett olyan vészes….

- Niel!- szakított félbe, és olyan szúrós szemekkel nézett rám, amitől kicsit még így is megijedtem. Adott az érzésnek, ha arról volt szó- Lehet, hogy neked nem nagy dolg…dogl…dolog- nyögte ki végül a megfelelő szót- megbukni, de én, ismétlem, én, Kwon YeJi, még sosem buktam meg semmiből. És ez most övön aluli volt- ejtette a fejét az asztalra. 

Igazából aranyos volt, hogy siránkozik egy vizsga miatt, amiből simán javíthat. Mindig is büszke volt a jegyeire, és most kellemetlenül érte egy csalódás. Amúgy imádnivaló lány volt, még a szülővárosunkból ismertük egymást, és jöttünk fel tanulni a nagyvárosba, Szöul belvárosába költözve. Igen, együtt laktunk, de nem volt közöttünk semmi. Vagyis… nem úgy tűnt, mintha ő át akarna lépni bármilyen határt. Hát az én részemről benne lettem volna, de talán tényleg jobb volt nem kísérletezni. Mert az ha nem jött volna össze… A francba is, azért érdemes lett volna megpróbálni. De YeJi-nek én a haver voltam, akire mindig támaszkodhat. És hazaviszi, ha részeg. De ugyanígy volt ez visszafelé is. Imádtuk egymás, és szinte mindent elmondtunk egymásnak.

- Na gyere, nagylány! Hazamegyünk, és azonnal elkezdünk tanulni a javítóvizsgára- nyúltam a hóna alá.

- Jó, tanuljunk. Nem akarok többet megbukni…- motyogta, és rám helyezte a testsúlyát. Fizettem a csaposnak, de elhűltem, mikor közölte, hogy a csaj mennyit bevedelt ma este. Szegény YeJi… ilyenkor mindig nagyon borzalmasan érzi magát másnap… Hiába érdemli meg, sajnálom olyankor.

- Niel…- motyogta a lány, mikor kiértünk a hűs levegőre.

- Igen? Talán köszönetet akarsz mondani, alkoholista?

- Nem, én csak… annyira utálom… annyira utálom a vodkát…

- Pedig ma megittál három vodkanarancsot is- morogtam.

- Tudom, de… utálom. Utálom a tanárokat is… utálom a szakomat. Utálom az egyetemet. Utálok mindent. Csak téged szeretlek, Niel…- motyogott.

- Ez megtisztelő…- sóhajtottam, és próbáltam nem túlságosan beleélni magam abba, amit mondott. Hahó, részeg!

- De én tényleg annyira igyekeztem…

- YeJi…. gondolj inkább valami szépre. Mi van Chunji-val?

Chunji volt a srác, aki most bejött YeJi-nek. Én nem túlzottan bírtam… érthető okokból.

- Neki jól sikerült a vizsga… utálom, kell a fenének!- nyöszörgött siralmasan. Egy kicsit el is mosolyodtam, hogy ilyet mond róla, de aztán rendeztem a vonásaimat, na nem mintha észrevett volna bármit is.

- Igaz… múltkor láttam egy másik lánnyal- idéztem fel az emléket. Nem is tudom, miért mondtam el most, mikor eddig inkább magamban tartottam.

- Szoknyapecér… - motyogta- De annyira nem is baj. Most úgyis tanulnom kell, nem pasizni…

- Tudod… a megfelelő pasi nem veszi el az idődet!- végre megálltunk a házunk előtt, és bepötyögtem a kódot, majd igyekeztem úgy betolni, hogy YeJi könnyű teste se csússzon ki a kezemből. Örültem, hogy a kis barátnőm csak a sarki bárig ment el, nem tovább.

És még szerencse, hogy az első emeleten laktunk csak.

- Niel, nem tudok most lépcsőzni- dobbantott egyet, mire kicsit felnevettem.

- Akkor pattanj a hátamra- guggoltam le előtte, mire hálásan a hátamra mászott, és megkapaszkodott a nyakamban.

- Köszi!- suttogta a fülembe, amitől kissé összerezzentem. Ezt észrevehette, mert felbátorodott, és még párszor belefújt a fülembe, nevetve.

- YeJi!- szóltam rá, bár fenyegetőnek készült, inkább nevetős lett, mert csiklandozott lehelete.

- Olyan édes vagy, oppa!

Kezdi már! Nem vagyok sokkal idősebb nála, de részegen néha rájön, hogy így nevezzen. Nagyon kedves tőle, hogy legszívesebben agyoncsókolnám... vagyis mi? Agyonütném!

- Egyszer még sírba viszel!- motyogtam, és megálltunk az ajtónknál. Kihalásztam a zsebemből a kulcsot, és a zárba illesztettem, majd kinyitottam. Letehettem volna a hátamról a kis barátnőmet, de édes teher volt, egészen addig, míg…

- Tanulnom kell…- motyogta, mikor a szobájába léptem, hogy letegyem az ágyára.

- Néha lazíthatnál egy kicsit- sóhajtottam.

- Hogy tudnék lazítani, mikor így is megbuktam…

- Le kéne vezetni a feszültségedet! Akkor végre nyugodtan aludnál!- lehuppantottam az ágyára, és azon voltam, hogy kiforduljak a szobából, mikor megragadta a kezemet, és visszarántott.

- Niel oppa!- te szentséges…- Segíts levezetni a feszültségemet!

Te. Jó. Ég! Most komolyan megnyalta a szája szélét is? Csak pislogtam rá, ahogy kislányos arcával nézett rám. Segítsem levezetni a feszültségét…

- Okés, akkor holnap elmegyünk teniszezni.

- Nem, Niel, most akarom!- csúszott közelebb az ágyon, hogy egészen az arcomban volt a feje- Tetszik a szemed. Mindig is tetszett.

- Sokat ittál!- nyeltem egy nagyot.

- Meg a szád is. Jó lenne beleharapni...- kuncogott. Elkerekedett a szemem, és nagyjából sokkot kaptam. Tényleg nagyon nem lehet magánál. És basszus, bár én is ittam volna, mert akkor lelkiismeret furdalás nélkül megcsókoltam volna, ott és akkor. De így nem engedhettem meg magamnak, hogy kihasználjam a helyzetet, miszerint ő lehet, nem is emlékszik majd arra, mennyi hülyeséget hordott össze.

- YeJi…- motyogtam, és én is a száját kezdtem el nézni, ami szintén nagyon hívogató volt.

- Nem akarsz megcsókolni?- biccentette félre a fejét a lány. Te jó ég! Mit tettek a piájába? YeJi még sosem volt ilyen! Nem kéne ilyennek lennie! YeJi nem szerethet engem… Mégis, most olyan rajongó szemekkel nézett rám.

Ezt most kell abbahagyni.

- Nem, nem akarlak!

Dehogynem akarlak, csak kiherélnél holnap, hogy hozzád értem!

Már azon voltam, hogy kisétálok, mikor YeJi színpadiasan hátravágta magát az ágyon, és kínkeserves hangon megszólalt.

- Okos sem vagyok, mert megbuktam, és még szép sem, mert nem akarsz megcsókolni!

Hajaj. Most befolyásolni akar?

Visszafordultam és felé hajoltam, két kezemet megtámasztva a feje mellett, mélyen a szemébe nézve, hogy végre kiosszam, és elmondjam neki a nézeteimet.

- Nézd, YeJi, nem foglak megcsókolni, csak mert éppen ilyen kedved van, ráadásul nem is fogsz emlékez…- azonban nem tudtam tovább mondani, amit akartam, mert gyorsan, a nyakamnál fogva magához húzott, és gyorsan a számra nyomta a sajátját. Mit ne mondjak…. köpni nyelni nem tudtam. Eddig, éveken keresztül semmi, most meg egy éjszaka hirtelen bekattan, és megcsókol!

De… finom ajka volt. És én, mi mást tehettem volna, mint kiélveztem az a pár pillanatot, ami megadatott, és visszacsókoltam, sőt, átvettem az irányítást. Szinte azonnal felmondták karjaim a szolgálatot, és ráestem szegény lányra, de nem nagyon érzékelte. Ő az egyik kezével a nyakamat ölelte, a másikkal pedig a pólóm alá nyúlt, és végigsimította a hasfalamat.

Túl sok volt már. Egy pillanat alatt ellöktem magam az ágytól, és felegyenesedtem, mire ő kicsit kótyagosan nézett fel rám, a csóktól megduzzadt szájjal.

- Niel…- motyogta, de én közbevágtam, mielőtt egy újabb csókkal hallgattattam volna el.

- Nem, YeJi! Meg ne szólalj! Egy őrült vagy!- majd kirohantam a szobából, és a hátamat a falnak vetettem. Te úr isten! Hogyan jutottunk idáig?

Ye Ji szemszöge

Reggel, mikor felkeltem, úgy éreztem, hogy szétesik a fejem. Halványan rémlett valami arról a sok piáról, amit bevedeltem, de ha jobban vissza akartam gondolni, akkor éreztem, hogy a fejem hasogatott. Okés, biztos nem történt semmi eget rengető…

Lassan feltápászkodtam az ágyamról, és a fürdőbe vetettem magamat, hogy lemossam az arcomat, hátha attól éberebb leszek.

Eszembe jutott a tegnapi vizsgám, amit olyan hihetetlenül elrontottam.

Annyira elrontottam, pedig rohadt sokat tanultam rá! Mi a fenéért?

Ráfintorogtam a tükörképemre, és úgy, ahogy voltam, pizsibe (mikor öltöztem át?) kicsoszogtam a konyhába. Már messziről láttam Niel fejét, amint bámul a távolba, kezében, a már valószínűleg kihűlt kávéjával. Ennek meg mi baja?

- Hé, bebambultál az univerzumba, vagy mi bajod?- böktem vállon, mire felnézett rám. Szeme alatti karikák arról tanúskodtak, hogy nem aludt valami sokat.

Nagyon kedveltem Niel-t. Már mikor először találkoztunk, még gyerekekként, akkor éreztem, hogy nagyon jóban leszünk mi ketten. Aztán felnőttünk, összenőve. És elkezdtem vonzódni hozzá. Tudom, hülyeség lett volna így elrontani a barátságunkat, így nem szóltam egy szót sem.

- Semmi…- motyogott vissza, lekapva rólam a szemét. Komolyan…. mintha valamit titkolna.

- Nem aludtál jól? Valami csaj nem hagyott?- folytattam a haveri beszédet, hisz így nem volt gyanús, ahogy néha arcán felejtem a szememet. Vagy épp a testén, vagy akármilyén… Igazából nem is tudom, mi tetszett benne. Bolond volt, játékos, jófej, és nekem pont az esetem volt a kinézete is… Bárcsak az álmom valóság lett volna…

Álmomban megint csókolóztunk. Mondjuk ez előfordult már párszor. De hát mindig megdolgoztatja a fantáziámat, akárhányszor csak a szájára nézek…

- Igen, egy csaj nem nagyon hagyott békén…- sóhajtott, és belekortyolt az italába.

- Hát… - húztam el a számat alig észrevehetően- Jól nézel ki, biztos beléd zúgott!- majd felálltam, hogy nézzek magamnak valamit a hűtőben- Hogy jöttem haza?

- Chunji kísért el!- válaszolt a fiú.

- Hogy kísért volna el, ha tegnap azt ecsetelte nekem, hogy milyen menő buliba megy?- forgattam a szemem, ahogy eszembe jutott a fennhéjázó stílusa. Igen, helyes volt, de egy barom. Nielnek azt mondtam, hogy bejön nekem, de csak hogy ne legyen gyanús, hogy érte csorog a nyálam- Te hoztál el?- fordultam felé.

- És ha igen?- nézett rám kicsit frusztráltan.

- Milyen morcos vagy! Mintha legalább lehánytam volna a cipődet…! Oh, ugye nem tettem meg!- néztem rá félve.

- Nem… Akkor már nem laknánk egy házban- mosolyodott el, de láttam rajta, mennyire kényszeredett. Ezért közelebb hajoltam az arcához, hogy szemügyre vegyem, de vállamnál fogva eltolt, és felcsattant- Ne mássz a képembe, YeJi!

Összerezzentem a váratlan kifakadásától, és arrébb húzódtam.

- Történt valami tegnap este?- ráncoltam a szemöldökömet értetlenül.

- Nem emlékszel semmire?- kérdezte kicsit túlzott intenzitással.

- Szóval történt- sóhajtottam- Ugye nem csináltam semmi hülyeséget…?- haraptam az ajkamba.

- De, eléggé!

- Ugye nem írtam fenyegető üzenetet a tegnapi vizsgáztató tanáromnak? Te jó ég, ki fognak rúgni!- nyüszítettem hirtelen jött ijedtségemben.

- Dehogy, hazajöttél, és szinte azonnal elaludtál.

- Szinte azonnal... Az nálam pont elég, hogy hülyét csináljak magamból- fintorogtam.

- YeJi…. zárd már be a hűtőt, ha nem akarsz onnan semmit, és ejtsük a témát!- szólt erélyesen, mire vállat vonva elvonultam a jegyzeteim felé. Nem volt étvágyam, így inkább tanulásba akartam ölni az időt. Volt még pár vizsgám, de most az egésztől elment a kedvem. Unottan bámultam a papírokat, és azt vettem, észre, hogy már fél órája bámulom ugyanazt az írásjegyet.

Hát ez valami pazar. Nem hagyott nyugodni valami, de nem tudtam, mi lehet az.

Nem voltam sokáig egyedül, mert Niel berontott a nappalinkba, és kirántotta a kezemből a jegyzetet.

- Szánalmasan festesz!- mondta ismét erőltetett mosollyal- Menj, és egyél valamit, akkor majd jobban tudsz koncentrálni.

- Nem vagyok éhes!- nyúltam a papírjaimért, de ő magasabbra tudta emelni- Kérlek, Niel, tanulnom kell!- néztem rá nagy szemekkel, ami általában meghatotta, de most megacélozta az arcát.

- Akarod, hogy felhívjam anyukádat?- fenyegetőzött.

- És mit mondanál neki?- tártam szét a kezem nevetve.

- Hogy nem eszel, és hogy rám másztál éjszaka…- olyan volt, mintha csak kicsúszott volna a száján, és már abban a pillanatban megbánta volna a tettét.

- Hogy mi?- nevettem fel erőltetetten- Valami hihetőbbet hazudj!- forgattam meg a szemem, de valami furcsát láttam a szemében. Megbánást. Zavart. Kényelmetlenséget…

- Ugye nem…?- hűltem el. Nem tehettem meg. Miért másztam volna rá pont tegnap, mikor annyiszor visszafogtam már magam- Tegnap este csináltam valamit?- estem vissza a fotelbe, és éreztem, hogy megfordul velem sok minden.

- Figyelj, YeJi… nem akartam mondani, de egyszerűen nem tudok továbblépni rajta…- nyalta meg idegességében a szája szélét- Megcsókoltál tegnap este. Miután egy csomó hülyeséget hordtál össze. És én… visszacsókoltalak. De aztán leállítottalak, nyugi! Csak… úgy tűnik, te nem emlékszel erre…

- Azt hittem, csak álmodtam- nyüszögtem, és égő fejemet a tenyerembe simítottam- Bocsáss meg Niel- szűrtem az ujjaim között- Annyira sajnálom, nem tudom, mi ütött belém. Nem akarok semmit tönkretenn…- lefagytam, mire elért az agyamig az előző mondata, és felnéztem rá. Még mindig ott állt- Mi az, hogy visszacsókoltál? Miért?

- Csak… így hozta…- látszott, hogy nagyon kellemetlen neki a dolog. És ezért még jobban szégyelltem magamat. Hogy tehettem meg a barátságunkkal?

Éreztem, hogy kibuggyan egy könnycseppem. Majd még egy… és követte még pár.

- Te… sírsz?- ijedt meg Niel, és elém térdelt.

- Már hogy ne sírnék…- törölgettem a szememet- mindent tönkretettem. Akkora hülye vagyok. Nem csoda, hogy tegnap is megbuktam. Most megbuktam barátságból is…

- Miről beszélsz?- simította a tenyerét az arcomra, hogy rá nézzek. A szája olyan közel volt hozzám. Olyan egyszerű lett volna megint megcsókolni. De nem tehettem.

- Nem azért mondtam, hogy emészd magad, elfelejthetjük... nem lesz belőle semmi…- fájdalmas volt a tekintete- csak nem értettem, hogy miért pont engem!- nézett rám nagy szemeivel.

- Ki mást?- kérdeztem halkan.

- Chunji?

- Ő nem érdekel. Sosem érdekelt igazán. Mindig is csak egy emberre néztem. De most őt is elriasztottam valószínűleg magamtól- álltam fel, és kikerülve elképedt arcát, a szobám felé igyekeztem, de elkapta a karomat, és szembefordított magával.

- Te most… rólam beszélsz?

- Kiről másról?- sóhajtottam, és összeszedve maradék büszkeségemet igyekeztem lelépni, de nem engedte. Meddig kell még tartanom magam előtte, hogy nem fáj ez az egész nekem?

- Te neked bejövök?- kérdezte hitetlenül tovább.

- Nem akartam elmondani…- csóváltam a fejemet összetörten- De a tegnapi után úgy is rájöhettél. Bocsáss meg, ha ez neked ez kellemetlen! Ha akarod, akkor elmehete…- túrtam a hajamba zavartan.

- Sehová nem mész!- kiáltott rám kicsit erősebben a kelleténél, és a csuklómnál fogva, amit még mindig szorongatott, magához húzott szorosan, hogy megöleljen- Nem mész sehová sem innen. 

Nem tudtam megszólalni sem a döbbenettől. Csak pislogtam a pólójába, hallgatva a gyors szívverését.

Majd lassan eljutott a tudatomig, hogy ez az ölelése most mit is jelent.

- Niel, téged… nem zavar, hogy kedvellek… jobban, mint egy barátot?- kérdeztem halkan.

- Nem, dehogy, YeJi… sőt! Attól féltem, hogy sosem tudom neked elmondani, hogy mennyire imádom minden mozdulatodat!

Megdermedtem, amit érezhetett, mert eltolt magától, hogy a szemembe nézzen.

- Szeretlek, YeJi!- mosolygott rám szélesen, hogy azt hittem, felrobbanok a boldogságtól. Komolyan, odabent pillanatokként estem darabokra, és tevődtem újra össze. Legalábbis ilyen érzés volt. 

Mióta éltünk egymás mellett abban a hiszemben, hogy csak barátokként gondolunk a másikra…

- Úgy örülök, hogy megbuktam…- tört fel belőlem a sóhaj, egy idő után, míg csak bámultunk egymás szemébe, mire hitetlenül felnevetett.

- Én nem, mert tegnap este borzalmas voltál. Többet ne bukj meg, szóval menj is tanulni!- nyomta a kezembe vigyorogva a tanulnivalómat. Nem értettem, mire fel ez a hirtelen változás.

- Niel! Nem hagyhatjuk a témát ennyiben!- tettem csípőre a kezem, földhöz vágva a tételsorom, amit szintén vidáman nézett végig a fiú.

- Mit szeretnél még?- bazsalygott, mire megforgattam a szememet.

- Bevallottuk, hogy szeretjük egymást, és ennyi...? Most akkor mi mik vagyunk egymásnak?

- Lakótársak…- felvontam a szemöldökömet- barátok…- folytatta, mire leesett az állam- és… egy pár?- kicsit elmosolyodtam, mikor kimondta.

- De nem is viselkedünk úgy, mint egy pár…- motyogtam, kicsit zokon véve a helyzetet, mire a derekamnál fogva magához húzott.

- Igen… mert csak két perce számítunk annak. De már mondani is akartam… az a tegnapi csók…- nézett a szemembe mélyen- Sajnálom, Kwon kisasszony, de megbukott belőle… Senki sem kap jó jegyet, mikor csak ilyen rövid ideig produkálja magát.

- Helyes, Ahn Daniel úr- fontam a nyakába a kezemet, és éreztem, hogy a szívem kiszakad a helyéről- Mikor van a javítóvizsga?

- Most!- mondta, majd ajkamra hajolt, hogy ezúttal józanon, mégis egymástól részegen folytassuk, amit tegnap félbehagytunk.