Elérkeztem oda, hogy már fogalmam sincs, mit akartam kihozni ebből a történetből... sebaj, újratervezés folyamatban :'D Kellemes húsvétot mindenkinek :)
2. rész
2. rész
Ahogy a tekintetem
összekapcsolódott Jinyoung-éval, úgy éreztem, hogy értetlenségből és
meglepődöttségből idegessé vált, nyilván leesett neki, hogy még csak végzős
gimnazista vagyok. Ezt tényleg benéztem.
Az arcom valószínűleg vörösen
izzott, így gyorsan a helyemre iszkoltam Jolie mellé.
- Ez a sors keze- sziszegte a
lány szintén halálra vált arccal.
- Ez a szilveszteri csók átka…
többet sosem töltöm más szájában az újév első perceit- nyögtem halkan, és igyekeztem
eggyé válni a pad színével. Nem jött össze, mert az zöld volt, én meg piros…
még komplementer párok is…
- Sziasztok! A nevem Jung
Jinyoung, és matematikát fogok nektek oktatni- mondta a szép szemű a
katedránál, mindenkire nézve, csak rám nem- Nem ismerlek titeket még, de
remélem, hogy jól ki fogunk jönni, és együtt tudunk majd dolgozni!- kicsit
megköszörülte a torkát, nyilván ő is igyekezett leplezni meglepődöttségét.
- Tart majd a tanár úr
különórákat?- tette fel a kezét az egyik csaj az osztályunkból, aki épp, hogy
az igazgatóval nem kavart össze. Persze, neki megbocsájtottak, mert apuci nagy
támogatója volt a sulinak. Bezzeg, kiderülne, hogy volt valami köztünk Jinyoung
„tanár úrral”, valamelyikünk mehetne. Ez egy konzervatív iskola. És mindennemű
tanár-diák románc, még ha csak gyakornok tanárról van szó, tilos. Csupa nagy,
piros betűs tiltás.
- Remélem, hogy érthető lesz az
órán is, ha elmagyarázom rendesen!- válaszolt a srác, és kezébe vette a
könyvet.
Legalább leszerelte a csajt.
Helyes…
Vagyis… miért is érdekel engem?
Felőlem aztán azt csinál, amit akar, hisz semmit nem jelentett az a csók.
Vagyis… bár jelentett volna. Így meg, hogy hazudtam, pláne esélytelen, hogy
nőként nézzen rám.
Az óra igazából nem lett
különlegesebb, hogy ő tartotta. Vagyis de! Soha életemben nem gondoltam volna,
hogy egy matek képlet ennyire szexi lehet. Basszus, rohadt szexi volt. Ahogy az
egyenletben az a-t és a b-t kanyarította. Bahh, tökéletes volt… És ahogy
magyarázás közben mozgott a szája… az a gyönyörű ajka… szerintem az összes lány
a teremben arra gondolt, amire én. Ezt a fajta szépséget már büntetni kéne,
mert felelős lesz pár csaj spontán haláláért.
Az óra így hamar el is szállt,
és bár nem sokat fogtam fel az anyagból, értelmesen telt el.
- Jolie Song! Maga az
osztálytitkár, igaz?- szólalt meg az eredeti matektanárunk, aki végigülte az
órát, hogy felügyelje a gyakornokot- Kísérje a matematika szertárba Jung
tanár urat.
- Tanárnő, találkozóm van Kang
titkárral a szünetben, lehet, hogy Son Daseom megy helyettem?- pislogott
ártatlanul a tanárra, aki beleegyezően bólintott.
Jolie! Meghalsz, komolyan
mondom, hogy az én kezeim által!
De sajnos a szemeimmel nem
tudtam gyilkolni, így nem vittek el a rendőrök, ezért lassan felálltam, és a
katedra felé igyekeztem. Nem mertem Jinyoung-ra nézni, csak intettem neki, hogy
kövessen. Ő sem szólalt meg a folyosón, csak némán haladt. Tiszteletteljesen
odaköszöntem a szembejövő tanároknak, amit amúgy nem szoktam. Most bármit, ami
eltereli a figyelmemet erről az alfahímről itt mellettem…
Már csak két méter…
- Szóval ez a terem az…-
motyogtam az ajtóra mutatva, majd léptem is tovább, hogy felszívódjak, de
gyorsan mozoghatott, mert megragadta a csuklómat, belökte az ajtót, és behúzott
maga után. Ott egy padig hátráltam, de utánam jött, és kétoldalt
megtámaszkodott mellettem, hogy nem tudtam menekülni. Most egyáltalán nem
nézett ki olyan tanácstalannak. A szemei határozottságról, és dühről
tanúskodtak. Azt üzenték, hogy nagyon nagy bajban vagyok.
- Son DaSeom…- mondta halkan-
Legalább a nevedről nem hazudtál…
- Figyelj… - kezdtem- Vagyis,
figyeljen, Seonsaengnim…!
- Seonsaengnim?- nevetett fel
egy kicsit- Nagyon hülyén hangzik a tőled. Mint mondtam, a nevem Jinyoung.
Legalábbis azoknak, akik már jártak a számban…
- Jinyoung… hidd el, hogy ez a
helyzet nekem is kényelmetlen- forgattam a szememet- Igen, azt mondtam, hogy
egyetemista vagyok, de csak mert Jolie előtte azt hazudta… meg igazából nem is
volt köztünk semmi. Nem is… ismerlek- néztem el másik irányba, mert hirtelen
megint nagyon közel éreztem magamhoz a száját.
- Ez igaz… Nem egy szerencsés
helyzet. Ha nem kéne tanítsalak, talán randira hívnálak, de így… nem lehet.
Szóval te se nagyon terjeszd, hogy ismerjük egymást.
- Mintha büszke lennék rá!-
kapcsolt be ismét a védekező funkcióm, de bár lakatot tettem volna a számra.
- Szóval nem élvezted? Nem úgy
tűnt!- hajolt még közelebb, ami következtében ismét nagyot nyeltem. Az ajka az
enyém fölött lebegett.
- Úgy értem…- motyogtam
átszellemülten, és azon gondolkoztam, hogy ugorjak e rá és tépjem le a ruháját,
vagy várjam meg, míg ő teszi ezt velem… mert a szemében ilyesmi csillogott.
- Szeretnéd, mi?- nem húzódott
hátrébb, minden idegsejtjével engem figyelt. Úgy tűnt, ő még tud koncentrálni,
az én gondolataimban már régen puha dunyhák és dallamosan ugató kis fehér, puha
bundájú kutyuskák között fetrengtünk…
Hogy mi?
Megráztam a fejem, hogy
eltűnjenek a fejemből azok az állatok, ezzel sikeresen meg is fejeltem a fiút,
de legalább a szája tisztes távolságba került az enyémtől.
- Ne feszítsd túl a húrt,
kérlek…- pillantottam el róla, és a körmömet kezdtem kapirgálni, mintegy
pótcselekvésként. Túl egyértelmű lehettem, mert észrevette.
- Hagyd abba, és nézz rám!-
szólt rám, kicsit erényesebben, mire felemeltem a pilláimat- Az igazság az,
hogy… figyelj…- szívta be az alsó ajkát, és már pont a lényegre tért volna,
mikor nyitódott a szertár ajtaja.
- Hát ezt nem hiszem el!- jött
a hang is két pillanat múlva, mire Jinyoung sóhajtva elhajolt tőlem, és az
ajtóban álló Kwang Soo felé fordult.
- Nem hinném, hogy kopogás
nélkül belépni valahova jólneveltségről ad tanúbizonyságot!- a hangja hideg
volt.
- Diáklányokat inzultálni talán
annyira elfogadott?- kérdezte ingerülten a másik srác.
- Hé, senki nem inzultált!-
próbáltam megszakítani szavammal a két hímnemű szempárbaját.
- De nagyon is akart, igaz?-
horkantott fel az osztálytársam.
- Először is- lépett közelebb
hozzá Jinyoung- Semmi olyat nem tettem eddig DaSeom-mal, amit ő nem akart
volna, másodszor… pont most mondtam neki, hogy felejtsük el az egészet, hisz
ezt nem szabad. Esetleg van még valami problémád?
- Nincs… De ne merj még egyszer
a közelébe menni!
Erre kicsit felnevetett a
szépszerű gyakornokfiú.
- Te meg ne merj velem ilyen
hangon beszélni. A tanárod vagyok…
- Az állasa nagyon is
veszélyben van…
- Te most fenyegetsz?
- Állj le, Kwang Soo, és
menjünk… Semmi nem volt és nem is lesz közöttünk Jung tanár úrral. Efelől
teljesen megnyugodhatsz- léptem az osztálytársam mellé, és hogy jobban
meggyőzzem, összefűztem az ujjainkat. Fogalmam sincs, hogy miért csináltam,
hisz már egy ideje nem volt közöttünk semmi, de úgy tűnt, ez megnyugtatja. Nem
tudtam nem észrevenni azonban, hogy a tanár szeme akaratlanul is kezeinkre
téved, és furcsa érzés suhan át rajta.
- Rendben, menjünk… De
figyelmeztettem- fújta ki a bent tartott levegőt a fiú, és ujjaimat megszorítva
kihúzott a szertárból. Pár lépés után azonban kitéptem magam a szorításából.
- Te teljesen megőrültél? Minek
hiszed magad? Neked nem teljesen mindegy, hogy mit és kivel csinálok?-
kérdeztem halkan tőle, hogy a közelben álló diákok ne hallják. Tuti én lettem
volna akkor a beszédtéma egy ideig.
- Nem mindegy! És neked sem
lesz mindegy! Mától a barátnőm vagy megint!- jelentette ki.
- Ezt nem mondhatod komolyan! A
beleegyezésem nélkül, ezt így elhatározod? Komolyan, mi ütött beléd?- úgy
éreztem, ha nem szorítom le magam mellé a kezemet, akkor biztos nekiesek, és
megfojtom.
- Vagy velem jársz, vagy
mindenki megtudja, hogy egy tanárral kavartál!- vigyorgott a gonoszan.
- Te meg mégis…- hűltem el-
Ezt… ezt nem teheted…
- Dehogynem. Lásd be végre,
DaSeom, hogy hiba volt szakítanunk anno. Mi remek páros vagyunk.
- Te nem ilyen voltál eddig!
Nem akarok többé veled lenni, Kwang Soo, fogd fel végre.
- Nincs választásod, fogd fel
te!- majd a következő pillanatban megragadta a tarkómat, és erőszakosan szájon
csókolt a folyosó kellős közepén.
Egy pillanatra ledöbbentem,
majd el akartam lökni magamtól, de szorosan derekam köré tekerte a karjait.
Nagyon kényelmetlenül éreztem
magam, hisz a fenébe is, ezt egy csomóan látták, még a fényképezés hangját is
hallottam.
Ebből hogy jövök ki?
Végül a fiú eresztett el, és
mielőtt még úgy istenesen tökön rúgtam volna, amiért ilyen átkozott dologra
szánta el magát, nyomott még egy puszit a homlokomra, majd a fülemhez hajolt.
- Már hivatalosan is együtt a
suli legjobban hiányolt párja. Majd hívlak, édesem!- majd megsimította az
arcomat, és hátranézett a vállam fölött egy kihívó mosollyal, majd hátat
fordított és elsétált.
Elnéztem a vállam fölött, hogy
lássam, kinek szólt az a gonosz mosoly. Jinyoung állt a szertár ajtajában, és
elgondolkodva figyelte a jelentet. Majd hűvös arccal megfordult, és
visszalépett a helyiségbe. A körénk gyűltek mindig hangosan pusmogtak az imént
látottakról.
Hát kösz… ki vagyok segítve
mindkét fiúval.
De a következő pillanatban még
rosszabbra változott a helyzet. Hisz előttem Jolie jelent meg, összefont
karral.
- Son DaSeom! Meg tudod
magyarázni értelmesen a helyzetet?
A szememet a plafon felé fordítottam.
Könyörgöm, szakadj rám!
*
Olyan erőszakosan ütöttem azt a
szerencsétlen teniszlabdát az ütővel, amilyen erősen csak tudtam.
Te szerencsétlen Jinyoung,
minek kellett a suliba jönnöd?
Hatalmas ütés.
Az Isten áldjon meg, Kwang Soo,
miért kellett beleártanod magad, és kikiáltanod a barátnődnek?
Még egy ütés.
Jolie, miért nem állsz legalább
te is mellém?
Még egy ütés.
Fáradtan rogytam le, mikor a
velem szemben álló edző leintett.
- Elég lesz mára ennyi! Már egy
így sokat ütöttél. Pihenj…- mosolygott rám, majd hátamat megpaskolva elsietett.
Amúgy eszembe sem jutott volna
elmenni délután a sportkörbe, de anya még reggel eszembe juttatta, hogy
hamarosan lejár a teniszbérletem, így el kéne mennem, mert van pár alkalmam.
Eleve nem értem, hogy miért
kellett nekem teniszbérlet?
Annyira sosem volt a kedvenc
sportom, de most végül is jól jött, hogy valamelyest le tudtam rajta vezetni a
feszültségemet.
Izzadt voltam, és büdös, így
lassan kezdtem el vonszolni magamat az öltöző felé, miközben a többi párost
néztem akik boldogon passzolgatták egymásnak a labdát.
Megmutatnám én nekik, hogyan
kell ezt a játékot igazán agresszívan játszani! Ú, de odavágnék!- szorítottam
össze az állkapcsomat.
- Hé, visszadobnád?- jött a
hang a hátam mögül, mire felfigyeltem. Ismerős mély hang volt, de fogalmam sem
volt, honnan ismerhetném.
- Hé, te ott!- jött újra, mire
hátranéztem, hátha nekem szól. Megláttam egy barna hajú, vigyorgó srácot,
akinek a haja összevissza állt, és vadul kalimpált felém. Ismerős volt
valahonnan, mondjuk rengeteg hülye jár a sulimba, nem kéne ezen meglepődnöm.
Felvontam a szemöldökömet, és
körülnéztem. Pont felém gurult az egyik labda, így felkaptam, és visszadobtam.
Nyilván az kellett neki…
De annyira bámult rám, hogy nem
látta, hogy már repül is felé a gyilkos laszti, így az egészségesen fejbe
kapta.
Ó, te jó ég!
Azonnal odafutottam hozzá, és a
képébe hajoltam.
- Jól vagy?- integettem az orra
előtt, de csak bambán bámult. Na ne, hogy maradandó agykárosodást szenvedett
itt nekem!- Hé, hallasz?- ráztam meg kicsit.
- Te vagy Jinyoung új csaja?-
kérdezte hirtelen.
- Hogy mi?- nyíltak tágra a
szemeim hirtelen. Honnan tudná, hogy…?
- Nem emlékszel? Szilveszter
este találkoztunk… a haverja vagyok, Baro… Nem rémlik?
Hirtelen beugrott.
- De, tényleg, most hogy
mondod, már értem, miért voltál ilyen ismerős…- igyekeztem mosolyogni,
ugyanakkor kényelmetlenül éreztem magam, hogy itt térdelek Jinyoung haverjának
a homloka közepén növő púpot bámulva.
Komolyan, ki lehet még ennyire
szerencsétlen?
- Végül is, tényleg nem nagyon emlékezhetsz,
hisz egész végig Jinyoung arcát bámultad, és közben a szemeiddel vetkőztetted…-
vigyorodott el.
- Hogy én? Mikor? Hogyan?-
habogtam vörös arccal.
- Ugyan, nem kell tagadni, ha
bejön… Találkoztatok még utána? Pont ma fogunk összegyűlni haverok, ő meg
beszámol az első munkanapjáról. Tudod, most gyakornok a közeli gimiben, aztán…
- Tudom..- motyogtam
megsemmisülten.
- Szóval tényleg találkoztatok.
Gratula, ha összejöttetek, biztos nagyon boldog vagy akk…
- Nem, Baro, ez egy félreértés....
- Nem egészen értem!- csóválta
a fejét.
- Nem fogok összejönni a
barátoddal…- sóhajtottam.
- Ó, neked én jövök be?-
nevetett.
- Ó, komolyan, csak gimnazista
vagyok, és Jinyoung lett a gyakornoktanár nálunk, és erre ma jöttünk rá
mindketten. Oltári ciki volt!- fakadtam ki végre valahára valakinek. Baro csak
nagy szemekkel pislogott rám.
- Hát ez tényleg az. Nem az
volt, hogy egyetemisták vagytok?
- Jolie és a kamuzása…
- Hát kislány, akkor ez bizony
kellemetlen… pedig Jinyoung-nak tényleg nagyon bejöttél… azóta téged keresett a
közösségi oldalakon is, az egyetemen.
Ajkamba haraptam.
- Ne mondd el neki, hogy
találkoztunk… bár ti pasik biztos nem beszéltek egymással ilyenekről.
- Így van. Mert mi csak a
focimeccsekről, a nők mellméretéről és a sült csirke sör kombóról tudunk
beszélni, páratlanul izgalmasak a témáink!- hangjában felismertem az iróniát-
Hé, kislány. Segítek neked, ígérem. Már ha komolyan érdekel a haverom.
- Érdekelne, csak… akadt még
egy kis probléma…- szívtam be az ajkamat, majd körvonalakban ecseteltem a Kwang
Soo-s ügyet. Fogalmam sincs, miért adtam ki ennyire mindent egy vadidegennek,
de jól esett végre. Csak bólogatott és hümmögött, majd hosszan kifújta a
levegőt.
- Zseniális! Jinyoung mindig
ilyen barátnőt akart. Aki nem egysíkú és unalmas… Na, mi lenne, ha egy kicsit
segítenék neked? Beszéljek vele az érdekedben?- csapta össze a tenyerét.
- Miért tennéd?- vontam fel a
szemöldökömet.
- Mert oltári jó arc vagyok, és
mert mindjárt játszol velem egy tenisz meccset. Igaz?- mosolyodott el, vigyora
szinte körbeért a fején.
- Játszok, egy szavadba kerül…
de aki a problémát megoldja, az én leszek… nem más. Te csak egyet tegyél meg… Engedd
meg, hogy előtte kerítsünk jeges az elsősegély szobából, hacsak nem akarsz
egyszarvút játszani!- mosolyodtam el.
- Ó, hát ez…- nyúlt a
homlokához, majd elnevette magát.
Ahogy az arcát néztem, belül
megint csak egy gonosz hangocskát hallottam:
Ez
az, DaSeom! Te már megint megtaláltad a legjobb barátot!
Wooow végre itt van !! Nagyon tetszik����Várom majd a folytatást :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik :) már igyekszem megírni! :)
Törlés