Csábítsuk el oppát! /Henry Lau OS/

Tudom, nem Teen Top, de ma van a legjobb barátnőm szülinapja, és írtam neki egy egy részes történetet egyik kedvencünkkel, és gondoltam ide is kiposztolnom. Boldog szülinapot még egyszer Chingu! :)

Csábítsuk el oppát! /Henry Lau/

- Tudod, elég fura, hogy egy hónapja nem láttál, és most is a telefonodon pötyögsz, ahelyett, hogy figyelnél rám, hogy mit mondok…- tettem le a kávéscsészémet az asztalra, mikor a velem szemben ülő fiú már öt perce kitartóan a mobilját bűvölte.

- De hát figyeltem végig!- nézett fel végre rám- Éppen a tegnap esti bulit ecsetelted, amin találkoztál egy sráccal. Nagyon is jelen vagyok…- fordult vissza a telefonjához.

- Nem, nem vagy. Egyszerűen figyelmen kívül hagysz. Már nem jelentek annyit a számodra?

- Jaj, Min Mi, hagyd ezt abba, ezek az üzenetek fontosak. A vizsgáimról van szó. És nagyon hiányoztál, hisz te vagy a legjobb barátom.

- Hát, akkor viselkedj is úgy, Henry!

Igen, eléggé rosszul esett, hogy a legjobb barátom, Henry Lau hanyagolt az utóbbi időben. Már mióta az eszemet tudom, szomszédok voltunk, ő két évvel volt idősebb nálam. Amióta egyetemre ment ő is, és én is (ő már harmad éves volt, én még csak első), ritkán láttuk egymást. Nagyon ritkán… Pedig azelőtt mindig mindent együtt csináltunk, össze voltunk nőve.

Aztán persze ő jóképű lett… egyre jóképűbb. Én meg igyekeztem nem nagyon belezúgni. De mivel ő nem adott jelet arról, hogy átléphetnénk a biztonságos „friendzone”-t, ezért igyekeztem én is figyelmen kívül hagyni, és más férfiak után nézni. Bár az eddigi kapcsolataimnak egyetlen fő jellemzője volt: nem léteztek.

A beszélgetésünk előtti estén egy buliba mentem, méghozzá elő szülinapi buliba a barátnőimmel, ahol láttam is egy nagyon jóképű srácot. Ezt meséltem éppen a legjobb barátomnak. De ő, hiába, hogy egy hónapja nem találkoztunk, még most is a telefonját bújta. De végre, erélyesebb felszólalásom után végre eltette zsebre a készüléket.

- Szóval a tegnapi bulinál tartottál…

- Igen, az elő szülinapi bulim, amire nem jöttél el.

- Ma van a napja, és most veled vagyok…- mosolyodott el, majd a táskájába nyúlt- Jut eszembe, itt az ajándékod- nyújtott át egy kisebb dobozt, becsomagolva. Szemöldökömet felvonva néztem rá, majd kinyitottam. Egy gyönyörű medál volt egy kis tokban, belegravírozva, hogy 1998. június 6. Egészen meghatódtam.

- Ez nagyon szép…- pirultam el. Igen, ez a dátum nem egy híres focimeccset, születési dátumot, és nem is egy parlamenti választás napját jelentette, hanem azt a napot, mikor először kimondtuk, hogy legjobb barátok vagyunk. Ez volt a 4. születésnapomon. Pontosan 16 éve.

- Sejtettem, hogy tetszeni fog! És sajnálom, hogy nem lehettem veled tegnap, hiába ígértem- lépett mögém, és a nyakamba tette a medált óvatosan- Vizsgáztam délután, és kimerült voltam. De akkor ezek szerint nem unatkoztál…- telepedett le ismét velem szemben.

- Igen, végül is nem volt rossz.

- Hogy volt azzal a sráccal?- vonta fel a szemöldökét.

- Ó, igen. Tulajdonképpen, még csak hozzá sem szóltam, és ő sem hozzám, csak néztük egymást néha. Tudom, szánalmas, de én félek az ilyen emberekhez odamenni. És látszólag annyira én sem fogtam meg, hogy ő jöjjön oda- sóhajtottam csalódottan- Pedig nagyon jó pasi volt, tényleg!

Erre Henry felvonta a szemöldökét, és kettőt körözött a kávéskanalával.

- Ennyi a nagy sztori?

- Már megint érzéketlen vagy. Amúgy nem. Meg fogom keresni őt! És megszerzem magamnak!- mondtam harciasan.

- Remek ötlet! És hogyan akarod végrehajtani?- kérdezte kis gúnyos mosolyával, mint mikor régen cukkolt valamiért, amit még nem tudtam. De most rajtam volt a sor, hogy bizonyítsak, ezért zsebembe nyúltam, és felmutattam a kártyát.

- Elhagyta a személyijét! És én megtaláltam. Ma visszaszolgáltatom neki! És biztosra megyek, hogy belém zúgjon az oppa!

- Rendben, így ésszerű- dőlt hátra, miután megnézte a srácomat a képen. Valami furcsa érzelem futott át az arcán, de hamar eltűnt- Mikor?

- Délután gondoltam. És te segítesz nekem!

- Én?- nevetett hitetlenül- Segítsek neked „oppát” szerezni?- mondta az oppa szót lányos hangszínnel.

- Igen. Neked annyi tapasztalatod van randizás terén, hisz láttam, mennyi nőt szedtél már fel, nekem meg nincs. Szóval segítesz. Ha már tegnap nem jöttél el a bulimba…

Erre összehúzta a szemét, és valamin nagyon gondolkozott. Szinte láttam a fogaskerekeket a fejében. Mi ezen olyan nehéz?

- Legyen- bólintott végül kelletlenül.

- Köszi, Henry! Csak nem tudom, hogyan csináljak magamból olyan nőt, aki majd leveszi a srácot a lábáról.

- Ne mond ezt, nagyon szép vagy!- nézett rám, mire kicsit ledermedtem. Henry sosem mondta ezt nekem, akkor most… Nyilván észrevette, hogy sokkot kaptam, mert megbökte a vállamat- Ha így reagálsz minden fiúnál, aki ezt mondja, akkor komoly bajok vannak. Pedig én a legjobb barátod vagyok csak…

Csak… igen, csak barát. Gyorsan elkergettem a gondolataimat, és a célomra koncentráltam. Felesleges lenne energiát pazarolni abba, hogy álmodozok Henry-ről, mikor úgy sem jönne össze.

- Akkor… Indulhat az oppa hajtóvadászat, mester?- kérdeztem tőle, mire sóhajtott egyet.

- Igen, picur, indulhat!

*

- Áááá, Henry én ezt nem veszem fel!- morogtam az áruház női részlegén, egy egybe részes, combközépig érő vajszínű nyári ruha láttán, amit a fiú mutatott fel. Tényleg gyönyörű volt, de én jobban szerettem a kényelmes és sportos cuccokat. Partin kívül nem vettem fel ruhákat.

- Most akkor akarod a srácot, vagy sem?- biccentette oldalra a fejét.

- Persze, hogy akarom, de nem bármi áron!

- Ugyan, ez egy ruha, nem fog ártani neked. Indíts az öltöző- tolt maga előtt, majd a fülke előtt kezembe nyomta a ruhát.

Duzzogva ugyan, de felvettem. Valóban nagyon jól állt, de én nem voltam olyan, aki hétköznapra felvenne ilyet. De hát bíztam Henry véleményében.

- Tadamm!- léptem ki, hogy megmutassam neki magamat. Ő felvont szemöldökkel nézett rám, kétszer körbesétált rajtam, hogy már kezdtem zavarban érezni magam.

- Várj egy percet!- majd elsétált a ruhák közé, és egy fél perc múlva egy másik vállfával tért vissza- Ezt is próbáld fel!- mondta. A ruhára néztem. Sokkal rövidebb volt, mint ez a mostani, mély kivágású és fekete.

- Henry ez a ruha még a legszörnyűbb rémálmaimban sem kísértene!- hűltem el.

- Kérlek, a kedvemért!- vigyorgott- És ezt is!- nyomott a kezembe egy cipős dobozt, amit eddig nem is láttam. Olyan édesen kért, hogy lehetetlen volt neki nemet mondani, így sóhajtva bevonszoltam magam ismét a próbafülkébe. Már kezdtem bánni, hogy megkértem erre Henry-t.

Majdnem sikerült felvettem a ruhát, ami alig takarta a fenekemet, és a cipőt, ami nem utolsósorban 10 centis sarkakkal volt megáldva (bizony, én még a laposban is pofára estem), mikor rájöttem, hogy nem tudom magamnak becipzárazni.

- Kész vagy már?- hallottam odakintről.

- Lehet, hogy kéne egy kis segítség!- szóltam ki meggondolatlanul, mire a fiú belépett, én meg a váratlan felbukkanásától rémülten hátra akartam lépni, de a magas sarkúban félrefordult a bokám. Egy rémült kiáltás kíséretében kezdtem közeledni a föld felé, de egyhamar szorítást éreztem a derekam körül, és az arcom hozzácsapódott Henry mellkasához. Pár másodperc kellett, mire rájöttem, pontosan hogyan is kerültem és hova, de mikor akartam lépni, hogy véletlenül se kerüljek se én, se Henry kellemetlen helyzetbe, a bokámba éles fájdalom nyilallt. Ez amúgy mindennapos volt nálam, elég szerencsétlen voltam.

- Jól vagy?- hallottam a fejem fölül a barátom hangját.

- Igen, megvagyok- toltam el kicsit magamtól, de a derekamat még mindig fogta. Végignézett rajtam, majd a szája sarkába mosoly költözött.

- Tudtam, hogy az ilyen lábakat nem kéne rejtegetned…

Erre tarkón vágtam, és megfordultam, kilépve a cipőből, hogy felhúzhassa nekem a ruha cipzárját. Hisz ennyi szerencsétlenség után nekem már ugyan mindegy…

Arrébb tűrte a hajamat, hogy a hátamhoz férjen, majd lassan elkezdte húzni, közben ujjaival hátamhoz érve, és édes hangján elkezdett a fülembe suttogni.

- Nagyon csinos vagy, Min Mi!- na itt elszakadt a cérna, és megpördülve a szemébe néztem.

- Mi a fene baj van veled?- kérdeztem vörös fejjel. Elvégre… nagyon nem lesz jó, ha ezt így folytatja.

- Csak a reakciódra voltam kíváncsi- tette fel védekezően a kezét- Túlságosan is harciasan állsz hozzá a férfiakhoz is, ezért nem mernek páran feléd nyitni.

- De mi barátok vagyunk, nem normális, ha ilyet csinálsz- morogtam.

- Rendben. Akkor ma csinálj úgy, mintha én lennék a srác, akit el akarsz csábítani. Aztán ha ügyes leszel, délután elkísérlek ahhoz a bájgúnárhoz, akit le akarsz venni a lábáról, hogy visszaadd a kártyáját, és… a többi már a fantáziádra van bízva. Benne vagy?

- Nem is bájgúnár- fintorogtam rá.

- A képe alapján pont az. Szóval benne vagy?- kérdezett meg újra. Én meg az ajkamba haraptam. Viselkedjek úgy Henry-vel, mintha el akarnám csábítani? Ez elég érdekes kérés, de…

- Rendben van!- adtam be végül a derekamat. Kicsit meglepődöttnek tűnt, majd elmosolyodott.

- Helyes. Akkor pattanj ki ebből a ruhából, és menjünk „randizni”- ujjaival a levegőbe nyuszi fülezett, majd egyedül hagyott az öltözőben. Én meg kezdtem azt érezni, hogy életem egyik legrosszabb döntése volt…

*

- Mit hozhatok?- kérdezte a pincér, miközben én próbáltam elmenekülni az étlap mögé Henry furcsa tekintete elől. Mióta beültünk az étterembe, semmit nem mondott, és ez kezdett elég frusztráló lenni. Azt mondta, csináljak úgy, mintha ő lenne az, akit el akarok csábítani. De ez nehéz.

- Egy nagy adag…- kezdtem a pincérre nézve, mire Henry megköszörülte a torkát. Igaz, ezerszer elmondta, hogy a fiúk nem buknak arra, ha egy egész sült vadkant betermelek előttük- Egy kis adag spagettit kérek- fejeztem be a mondatot kelletlenül, mire Henry elmosolyodott, és ő is leadta a rendelését.

- Akkor most- hajolt közelebb- Mik azok a tulajdonságaid, amikkel le tudsz egy fiút venni a lábáról, és ami miatt megakad rajtad a szemük?- kérdezte, én meg elgondolkoztam.

- Hát… - tulajdonképpen semmi nem jutott az eszembe.

- Jaj, ne csináld már, Min Mi! Vicces vagy és aranyos. Ha kell, akkor meg igazi szabadságharcos! Ezeket ki kell használnod. Ha feltesznek egy kérdést, az ilyen típusú fiúk neked, mint ez a bájgúnár, akkor legyél kicsit titokzatos. Ne kösd azonnal az orrára az egész élettörténetedet. Legyél kicsit kacér velük, de ne legyél ribancos. Érted?- vonta fel a szemöldökét.

- Nagyjából- húztam el a számat.

- Szóval, az ilyen férfiak, mint amilyennek ezt leírtad, a csinos, és nem túl ártatlan lányokat kedvelik. Nőiesnek kell lenned, és ebben a converse cipő nem biztos, hogy segít. Nekem tetszik, de ugye az én vagyok. Szóval… légy magabiztos, viselkedj úgy, mintha velem beszélnél. Csak lazán, rendben? Például a csipkelődéseid édesek szoktak lenni.

Bólintottam egyet.

- Ezt tudod velem szemben alkalmazni mostantól?

- Nehéz lesz, hisz már mióta ismerlek- morogtam, mire elmosolyodott.

- Csinálj úgy, mintha ma találkoztunk volna először, és elhívtalak volna enni, rendben?- dőlt hátra, mire biccentettem.

- Hát akkor kisasszony… meséljen magáról valamit, mivel foglalkozik?- tette fel a kérdést, mintha valóban nem ismernénk egymást. Furcsa volt, de ha ez egy ilyen játék, nem akartam veszíteni.

- Egyetemre járok, most vagyok első éves- feleltem.

- Mit tanul?

- Mikro-ökonómiát- feleltem.

- És az egészen pontosan mit takar?- mosolyodott el, és ha nem az ő, hanem az én elcsábításom lett volna a feladat, akkor egészen biztosan sikerrel jár!

- Azt hiszem, ezt túl bonyolult lenne elmagyarázni, és ha egész délután itt szeretne ülni, és hallgatni az előadásomat a dologról, csak abban az esetben vágok bele az ecsetelésébe- válaszoltam felvont szemöldökkel, majd a poharamhoz nyúltam, hogy igyak egy kicsit a hideg vízből- És ön mivel foglalkozik?

- Tegeződjünk, kisasszony, ha megengedi!

- Hát legyen. Mivel foglalkozol?

- Én is egyetemista vagyok, harmadéves, zeneművészetin- felelte.

- Zeneművészeti? Azon belül..?

- Hegedű és ének. Ezekkel szeretnék majd foglalkozni!

- Ó! Imádom a hegedű hangját. Ezek szerint egy művészlélekkel hozott össze a sors!- mosolyogtam rá melegen.

- Valóban. Nem olyan bonyolult, mint a mikro ökonómia. Ha akarod, egyszer játszok neked a hegedűn.

- A hegedűvel veszed le a lányokat a lábáról?- kuncogtam- Tudnod kell, hogy a hegedű az egyik gyengém. Ráadásul, ahhoz, hogy játszhass nekem, újra találkoznunk kell, nem igaz?

- Dehogynem. Valóban így van. Talán ellenedre van?- vonta fel csábosan az egyik szemöldökét, mire az asztal lapja felé dőltem.

- Nincs. Amennyiben nem a szerveimre áhítozol, hogy eladd őket- húztam az agyát, mire kicsit felnevetett.

- Egy körültekintő nő, a mai világban ritka példány. De biztosíthatlak, egy hajad szála sem görbül a közelemben.

- Ne mondj ilyeneket, mert bele pirulok. És nem áll jól a piros!- nyújtottam ki az asztal alatt a lábamat, hogy az övéhez érjen, és finoman végigsimítottam vele rajta. Ettől elkerekedett a szeme, és zavarba jött egy kicsit, alig bírtam visszafojtani a nevetést.

- Ó, ez a te lábad?- kérdeztem én is tettetett zavarban- Azt hittem, hogy az asztal lába… Bocsáss meg…

- Semmiség, neked elnézem- kortyolt bele ő is az italába, holott engem ismerve tudta, hogy direkt csináltam, majd szerencsére kihozták a rendelést. Már kezdtem kicsit bánni, hogy spagettit rendeltem, mert az tipikusan olyan étel, amit nem lehet esztétikusan enni. De azért megpróbálkoztam vele. Közben végig beszélgettünk, és kezdtem egyre jobban belejönni a dologban, bele tudtam magam élni, hogy Henry és én most egy randin vagyunk, ahol mindent be kell vetnem azért, hogy megtetszek neki, és felkeltsem az érdeklődését.

De azért ő is rendesen tett azért néha, hogy zavarba jöjjek. Főleg, mikor áthajolt az asztalon egy szalvétával, hogy letörölje a spagettit a számról. És mindehhez megvillantotta kisfiús mosolyát… nekem ott volt végem. És néha még az is átsuhant a fejemen, hogyha ez az egész valóságos lenne, kellene a fenének az az oppa, tegnap estéről. De mindig emlékeztettem magamat arra, hogy miért is csinálom ezt az egészet.

Miután végeztünk az ebéddel, felém fordult:

- Elmegyünk sétálni? A közelben van egy nagyon kellemes kis park.

- Ki nem hagynám- mosolyogtam, majd felálltunk, Henry rendezte a számlát, fintorgásomra meg csak a fülembe súgta, hogy ma a szülinapom van, ne is álmodjak róla.

Elsétáltunk a parkig, ahol éppen volt valami kirakodóvásár. Megörültem, elvégre kiskoromba imádtam az ilyeneket, és mindig Henry-vel jártunk az ilyen helyekre. Kicsit olyan volt, mint valami vidámpark.

- Nézd, van ott lövészet, lehet vele macit nyerni!- kiáltottam, meg is feledkezve arról, hogy „randin” vagyunk.

- Szeretnéd kipróbálni?- kérdezte tőlem, mire bólintottam. Megragadta a kezemet, és elkezdett húzni arrafelé, hogy el ne vesszek közben a nagy tömegben. Furcsa volt, ahogy az ujjai az enyém köré kulcsolódnak, de mégis nagyon jó érzés volt… Min Mi, térj eszedre, ő a legjobb barátod! És te egy másik férfit akarsz megszerezni ma!- korholtam magamat.

Mikor odaértünk, mondtuk, hogy ki szeretnénk próbálni, mire az ajhussi egy fegyvert nyomott a kezembe, hogy lőjem le a mozgó figurákat. Mindig is béna voltam benne, és most is hasonló volt a helyzet. 5 lehetőségem volt, ebből 4-et félre lőttem. Mielőtt az 5.-et kilőttem volna, Henry megfogta a kezemet, és megállított.

- Segítsek?- mosolygott édesen, mire bólintottam egyet. Erre mögém állt, és hátulról kezemre tette a kezét, arca az enyém mellett volt. Hiába voltam már hozzá régen is ilyen közelségben, még sosem éreztem ugyanezt.

- Célozz!- suttogta a fülembe, mire rájöttem, hogy nem ártana a célra összpontosítani, és nem rá. A lövedék pont eltalálta a figurát, mire örömömben a fiút átöleltem, aki nevetve ölelt vissza. Beszívtam a férfias illatát, és… nem, Min Mi, ő a legjobb barátod!

- Ügyes vagy!- simította meg az arcomat.

- Ugyan már, a te érdemed!- nevettem rá.

- Válasszanak, melyik plüssjátékot szeretnének- mondta az ahjusshi mosolyogva ránk- Bár, ahogy látom, éppen randin vannak, így ha elfogadják, ezt ajánlom- nyomott a kezembe egy szívecskét ölelgető macit, mire felnevettem.

- Ez tökéletes lesz!- feleltem, majd elköszöntünk, és mentünk körbenézni tovább. Vettünk egy nyakláncot közösen, ami páros volt, majd beálltunk a fagyis sorba is. A baj csak az volt, hogy néha nem tudtam eldönteni, hogy a drága barátom a színészkedés miatt tesz dolgokat, vagy azon kívül. Már kezdtem kicsit összekeverni a dolgokat, és ez nagyon összezavart. Egyre jobban idegesített. Mikor megvettük a fagyit, úgy döntöttem, utána kérdezek.

- Henry, most a potenciális „barátom” vagy, vagy a legjobb haverom?- fordultam felé.

- Nem tudom, miről beszélsz…- vonta fel a szemöldökét, majd a távolba mutatott- Nézd, mi van ott! G-Dragon!

Automatikusan arra kaptam a fejemet, mire megéreztem, hogy a fagyiját a képembe tolja, ezzel totál összemaszatolva az arcomat.

- Hjá! Megőrültél?- kiáltottam rá, és én is a képébe toltam a fagyit.

Nevetve igyekezett hárítani az ellentámadásaimat, majd végül mindketten a hasunkat fogva a kacagástól, egy padra rogytunk le. A fagyi félig rajtunk, félig bennünk volt, így elővettem egy zsepit, hogy letöröljem magamról, ami ott volt, majd a fiúra néztem. Az ő arca is nagyjából tiszta volt, de a szája sarkában volt még egy kis maszat. Elmosolyodtam, és odanyúltam, hogy letöröljem róla. Ő meglepődött, mikor a hüvelykujjam végigsiklott a száján. Magamat is megleptem, hogy milyen veszélyes terepre evezek.

- Kismalac- suttogtam kuncogva, mire meredten nézett rám pár másodpercig. Majd gyorsan felém hajolt, és az arcomra tapasztotta száját. Mondani sem kell, meglepődtem a puszitól, amit kaptam, és mikor eltávolodott, kérdőn néztem rá.

- Ha már a teljes tisztaságról van szó, nem hagyhattam az arcodon a fagyi foltot- suttogta vissza, mire még jobban lesokkoltam. Rájöttem, hogy nagyon nem kellett volna belemenni ebbe a játékba, mert így nem azt értem, el, hogy majd el tudom az oppát is csábítani, hanem csak azt, hogy többé-kevésbé, és inkább többé, mint kevésbé belezúgtam az eddig sem teljesen közömbös legjobb barátomba. Ez… ez… tönkreteheti a barátságunkat!

Ő is meredten nézett rám, gondolataiba merülve, majd lassan kinyúlt, hogy elsöpörje az egyik tincsemet.

- Henry, ez most…- suttogtam, mikor megéreztem az arcomon az ujjbegyét, amitől bizseregni kezdett az egész fejem. Erre elkapta a kezét, kicsit arrébb csusszant, majd az arcára egy hatalmas mosoly költözött. Kicsit túl nagy…

- Gratulálok, Min Mi kisasszony! Átment a vizsgán. Most már nyugodt szívvel engedem, hogy elcsábítsd az oppádat!

- Azt mondod, képes vagyok rá?- kérdeztem, csak hogy ne lássa meg mennyire zavarban vagyok amiatt, hogy ilyen gyorsan átpasszol ahhoz a bájgúnár oppához. Még ha csak ál randin is voltunk.

- Igen, úgy gondolom, hogy képes vagy elcsábítani egy olyan srácot, mint ő. Csak viselkedj úgy vele, mint velem. Amúgy van valami, amit nem árultam el. A srácot ismerem, gimiben osztálytársak voltunk. Egy igazi csebol fiú. Így szerencsés vagy, pont az eseted, és még gazdag is. Valószínűleg az apja cégénél lehet bent most!

- Miért nem mondtad eddig?- csodálkoztam.

- Minek mondtam volna?- vonta meg a vállát- Na gyere! Menjünk haza, öltözz át, és elkísérlek szíved szerelméhez!

Erre csak bólintottam egyet, és felkeltem a padról. Elvégre minél hamarabb összejövök valaki mással, annál hamarabb múlik majd el ez a furcsa érzés, amit akkor érzek, ha a fiúra nézek.

- Amúgy milyen érzés volt velem randizni?- vetette át a vállamon a kezét, mire lelöktem magamról.

- Megjátszott, zavarba ejtő, mesterséges, mégis szórakoztató- feleltem őszintén.

- Szóval ha nem lennénk legjobb barátok, belém zúgnál?- kérdezte, mire megtorpantam. Így is belé zúgtam! De mire fel kérdezget ilyeneket? Még jobban kínozni akar?

- Ilyen opciót el sem tudok képzelni!- motyogtam, mire kicsit elmosolyodott, és elém lépett.

- Te vagy a legjobb barátom, ugye tudod?- emelte fel az államat.

- Tudom. És te az enyém.

- Szóval, ha nem jön össze ezzel a sráccal, sem senki mással, majd összeköltözünk, és életünk végéig x-box-ozunk, rendben.

- Felőlem. De csak ha esténként hegedülsz nekem!

- Ó igen, elvégre a hegedű a gyengéd, igaz, mikro-ökonómus kislány? Amúgy miért kamuztál? Nem is annak tanulsz!

- Mert jobban hangzott, mint a rendezvényszervező. Okosabbnak tűntem tőle. És oppát le akarom nyűgözni- nevettem fel.

- Csaló vagy!

- Csupán mindent megteszek a célomért. És ma még egészen biztosan elcsábítom azt a csebol fiút, annyi szent.

*

- Ez az az irodaház!- mondta Henry a nagy, ominózus épület előtt- Még csak gyakornok, de a srácnak van itt egy irodája, ott lesz, ha minden igaz. Pont múlt héten volt osztálytalálkozónk, akkor mondta. Itt megvárlak. És közben persze majd szurkolok neked- arca kicsit unott volt, miközben ezeket mondta- És, tudod, Min Mi, még csak azt akartam, hogy…- elharapta a mondatot.

- Igen?- néztem rá kíváncsian.

- Nem lényeg, felejtsd el!- legyintett, mire vállat vontam. Ha nem, hát nem…

- Rendben, akkor bemegyek!- bólintottam egyet, majd minden energiámat összeszedve elindultam a bejárat felé, kezemben a személyijével. A vajszínű ruha volt rajtam, amit ma vettünk, egy magas sarkúval. Az ilyen férfiaknak ez a stílus jön be a jelek szerint. És kicsit zavaró volt, hogy nem adhatom teljesen magamat egy kapcsolatban, de hát mindenért meg kell küzdeni. És Henry-t mindenképpen ki kellett vernem a fejemből, mert… mert az lehetetlen. És én nem akartam olyat szeretni életem végéig, aki csak barátként tekint rám. Ezért mindenképpen el kell érnem valamit ezzel a sráccal, mielőtt még Henry bármit is félreértene. És én még jobban bele nem bonyolódnék.

Felmentem a lifttel a harmadik emeletre, elvileg ott volt az irodája, meg is találtam azt a folyosót. Gondoltam, hogy nincs nagyon nagy titkárságon történő bejelentkezés nála, mivel nem egy CEO, így mikor az ajtó elé álltam, kicsit elfogott a félsz. Más volt totál közvetlenül beszélni Henry-vel, mint egy ismeretlen sráccal. Igaz, tényleg sokat szemeztünk az este, de… ez nem jelentette azt, hogy ismernénk egymást. De mindent bele kellett adnom, így egy lélegzetvétel után bekopogtam.

- Igen?- hallottam odabentről, majd lenyomtam a kilincset, és beléptem. A srác öltözéke és haja is konzervatívabb volt, mint tegnap este, de most is rendkívül jól nézett ki. Az ajtónyitódásra felnézett a papírjaiból, és a szeme elkerekedett, mikor meglátott.

- Te… tegnap este… öhm.. ismerjük egymást?- állt fel, és elém sétált. Én hirtelen mondani sem tudtam semmit, nem hogy értelmeset, de aztán eszembe jutott, amit Henry mondott, milyennek kell lenni az ilyen férfiakkal, és egyszer élünk elven bedobtam magam.

- Nem ismerjük! De való igaz, hogy tegnap este egy levegőt szívtunk, és…- itt elmosolyodtam, és felmutattam a személyijét- Egy értékes okirat keresi rendetlen gazdáját.

Meglátva a kezemben lévő tárgyat megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját.

- Megtaláltad? Azt hittem már sosem találom meg.

Próbálta elvenni tőlem, de elhúztam tőle, mire megdöbbent, majd széles vigyort terült el az arcán.

- Mit kap a becsületes megtaláló?- kérdeztem kicsit kacéran, de mégis úgy, hogy ne tűnjön túl kihívónak.

- Mit szeretnél?- fonta karba a kezét.

- Szeretem a meglepetéseket! Amúgy modortalan vagyok, a nevem Park Min Mi!- nyújtottam a kezem, de ahelyett, hogy megrázta volna, inkább a szájához emelte, és megcsókolta. Kicsit zavarba hozott… de mást nagyon nem váltott ki belőlem. Basszus, Min Mi, mi van veled? Ezt nem teheti Henry veled. Hisz ő is támogat, hogy össze gyere ezzel a bájgúnárral… vagyis nem is bájgúnár, de… Csak jobban meg kell ismernem, aztán biztosan megváltozik az én véleményem is.

- Örvendek, Min Mi. Az én nevem…

- Felesleges bemutatkoznod! A neveddel és képeddel szemeztem majd egész nap, míg rájöttem, hogy hova hozzam a kártyát.

- Akkor… miért nem adtad be valami talál tárgyak osztályára?

- Szeretem a dolgokat magam megoldani- mondtam felvont szemöldökkel.

- Kíváncsivá teszel- dőlt neki az íróasztalának- Mit csinálsz este?

- Talán újra a tegnapi szórakozóhelyre megyek…- mondtam elgondolkozva.

- Talán én is- mosolyodott el.

- Akkor talán találkozunk.

- Este 10-kor a bárpultnál?- kérdezte egy széles mosollyal.

- Talán- a kezébe csúsztattam a kártyát, majd intettem egyet, és kiléptem az ajtón. Ott kifújtam a levegőt, és legszívesebben a levegőbe öklöztem volna. Sikerült. Randira hívott. Életemben először felkeltettem valaki érdeklődését. És ebben Henry segített nekem… Még ha nem is olyan erős a vonzás ezzel a csebol fiúval, mint legjobb barátommal, majd csak lesz valahogy. Szinte futottam le a lépcsőkön, már amennyire ez magas sarkúban elérhető volt, majd az épület előtt álló Henry nyakába vetettem magam. Ő meglepődhetett, mert csak pár másodperc után karolt át, majd mikor méltóztattam leszállni róla, felvont szemöldökkel nézett rám.

- Na, mi volt?- kérdezte kicsit visszafojtott hangon, mint aki tényleg nagyon kíváncsi rá.

- Na, szerinted? Randizni hívott!- vigyorogtam- Pont olyan voltam, mint amilyennek lennem kellett szerinted. Igazi végzet asszonya!- nevettem, és vártam, hogy majd ő is elmosolyodjon, de csak bólogatott, majd megvakarta a tarkóját.

- Akkor elmész vele, igaz?

- Hát, találkozót beszéltünk meg 10-kor a tegnapi bulihelyen. Ugye eljössz velem?- néztem rá.

- Gyertyatartónak?- kérdezte kissé gúnyosan.

- Mi bajod van? Nem azt kértem, hogy állj mellettem végig, hanem azt, hogy gyere el velem. De ha nem akarsz, akkor is mondhatod szebben- kissé besértődtem rá, majd el akartam sétálni mellette, de megfogta a karomat, és visszarántott, és magához ölelt, állát a fejem búbjára támasztva.

- Mi lenne, ha el akarna rabolni, meg akarna erőszakolni, el akarna adni rabszolgának…- motyogtam a mellkasába, mire kicsit felnevetett.

- Dehogy akarna. Azzal, hogy veled randizhat, megfogta az isten lábát. És ezt valószínűleg ő is tudja. De elmegyek veled, és ha bármi kárt akarna benned tenni, megmentelek, rendben?

- Aztán szavadon foglak- léptem hátrébb, hogy egyrészt ne fulladjak bele a mellkasába, másrészről pedig, hogy a szemébe nézzek.

- Ennyit megteszek érted, és még a főnyereményt is ő kapja…- morogta.

- Na nem mintha nem lett volna alkalmad neked is megszerezned- morogtam vissza, hogy ne hallja, és nem is mutatta, hogy eljutott volna hozzá az infó. Végül is mindegy… Rá szükségem van, mint barát. 

*

- Hány óra van?- kérdezte Henry vagy tizedszerre, ebben a fél órában.

- 9:50. Csak három perc telt el, mióta utoljára kérdezted…- morogtam. Nem tudtam, miért ilyen türelmetlen. Jó, lehet, hogy kissé hamar idejöttünk, de akkor is bírhatná. Hisz ma volt a szülinapom. Mindenesetre a csebol oppa még sehol nem volt.

- Lehet, hogy ejtett- vigyorgott, bár nem értem, hogy neki ez a dolog miért lett volna mókás.

- Miért vagy ilyen negatív most, Henry?! Csak mert az életben egyszer történik velem valami jó, akkor az már nem is említésre méltó?- kaptam fel a vizet.

- Ez életed csúcspontja?- nézett rám hitetlenül, majd a vállam felett elnézve megkeményedtek a vonásai- Itt a Rómeó. Arrébb megyek, keresek valami kevésbé görcsös csajt, mint te. Aztán ha baj van, szóljál- majd felállt, és ott hagyott. Szép legjobb barátom van, mondhatom- néztem utána csalódottan- Még jó, hogy nem mondtam semmit neki abból, amit érzek, vagyis amit éreztem ma, vagyis… fene tudja…

- Szép estét- telepedett mellém oppa- Szóval mégiscsak itt vagy!

- Valóban- tettem keresztbe a lábam, és megmozgattam az ujjaimat a pulton.

- Iszol valamit?- kérdezte, mire a poharam felé mutattam.

- Ezzel elkéstél- mosolyogtam, mire viszonozta a gesztust, és rendelt magának egy whisky-t.

- Örülök, hogy eljöttél velem randizni!- mondta egy korty után.

- Ki mondta, hogy ez egy randi?- néztem rá felvont szemöldökkel.

- Nem az?

- Kérdésre nem illik kérdéssel válaszolni!- lehúztam az italomat, és felé fordultam- Táncolunk?

Végül egész jól telt az este. Nem beszélgettünk olyan sokat, inkább táncoltunk. Kicsit nyomulós volt, de ez egy bizonyos szintig nem is zavart. Csak mikor mindenáron meg akart csókolni, akkor kezdett kicsit kényelmetlenné válni. Na nem azért, mert nem szívesen csókoltam volna meg, csak… még sosem csókolóztam. Igen, ott voltam 20 évesen, mint valami apáca. És féltem, hogy rájön majd, milyen béna vagyok. És hiába ittam már több pohárral is, nem sikerült leküzdeni a gátlásomat, így, mikor már majdnem összeért a szánk, ismét elhúzódtam, és kimentettem magam, hogy a mosdóba kell mennem. Sietve botladoztam az említett helység felé, mikor valaki megragadta a karomat, és maga felé fordított.

- Mi a baj?- nézett Henry rám ijedten, bár túl kellett harsognia a bömbölő zenét.

- Semmi, csak…- elharaptam a mondatot, majd félrenéztem. A bajomat gáz lenne bevallani. De erre csak kézen fogott, és besietett velem a férfi mellékhelységbe, majd bezárta mögöttünk az ajtót.

- Valami rosszat csinált?- kérdezte megragadva a vállamat.

- Nem, csak… nem tudok csókolózni!- bukott ki belőlem talán az alkohol hatására is, mire tágra nyílt a szeme.

- Ezt honnan tudod?- kérdezte zavartan.

- Mert még sosem csináltam- vontam vállat- És félek, hogy elrontom.

- Te teljesen megőrültél- túrt zavartan a hajába- Egész este úgy viselkedsz vele, mint egy… sokat tapasztalt, gaz csábító nő, majd megijedsz, ha meg kéne csókolni… Hihetetlen vagy!

- Jó, felfogtam, hogy szánalmasnak gondolsz!- fújtattam- Most már elég lesz! Elengedhetsz.

- Nem- felet egyszerűen- Figyelj most jól, mert csak egyszer mutatom meg- láttam rajta, hogy komolyan gondolja, így nyugton maradtam, és vártam, mit akar mondani. De meglepődtem, mikor tarkómra simította kezét, és hirtelen megéreztem a száját az enyémen. Henry most frankón megcsókolt?

Nem nagyon tudtam gondolkozni, édes ajkai totál megrészegítettek, így automatikusan lehunytam a szemem, és nyakába fontam kezemet, hogy még jobban hozzásimulhassalak. Készségesen kinyitottam kissé a számat, hogy még jobban érezhessem. Eszembe sem jutott, hogy még életemben nem csókolóztam. De a jelek szerint meglephette, hogy ennyire lelkes résztvevője lettem a dolognak. Egyáltalán nem féltem, hogy valamit rosszat csinálok, bíztam abban, hogy semmit nem rontok el… Szerelmes lennék a legjobb barátomba?

Nem tudom, meddig ízlelgettük egymást, de nem soká elhúzódott tőlem, és pislogva meredtünk egymásra, majd megköszörülte a torkát.

- Így már világos?- suttogta olyan arccal, mint aki kicsit sokkos állapotban van, és én is még a hatása alatt néztem vissza rá.

- Azt hiszem, még rám fér a gyakorolás!- mosolyodtam el, majd visszahúztam magamhoz, bele sem gondolva a következményeibe. De nem lökött el, egyszerűen csak belemosolygott a csókba, és szorosan átölelte a derekamat, úgy falta ajkaimat. El sem hittem, hogy ezt vele tettem! De mégsem éreztem rossznak.

- Min Mi…- suttogta mikor elváltunk egymástól- Ez nem tudom, hogy jó ötlet volt e… Elvégre neked az oppádat kéne most csókolgatni, nem?

- De vele nem ugyanaz, mint veled- suttogtam a szemébe nézni, mire az döbbenten kikerekedett- Nem akartam ezzel tönkretenni a barátságunkat…- húzódtam el hirtelen- Felejtsük el, és maradjunk jó barátok!

- Ezek után szerinted minden rendben lesz?- mutatott kettőnkre, majd hitetlenül fújtatott egyet- Ezek után a barátság szó nem egy hazugság a kettőnk között zajló dolgokra?

- Bocs, hogy beléd zúgtam- tártam szét idegesen a kezemet- Hidd el, nem tehetek róla, de ma megadtad az utolsó cseppet a pohárba. És te sem fogtad vissza magadat! De tudod mit? Hagyjuk is. Sajnálom, hogy így alakult, Henry. Úgy terveztem, hogy örökre a barátod maradok, de te… de te túlságosan is… túl tökéletes vagy, hogy ne szerettem volna apránként beléd…

- Min Mi…- mondta tágra nyílt szemekkel, és a karom után nyúlt, de hátraléptem tőle.

- Majd beszélünk, vagy nem…- morogtam, és kisiettem a fiú wc-ből.

Ez nem lehet igaz! Smároltam Henry-vel, egy csöppet sem romantikus férfi wc-ben, mégis képes volt elfeledtetni velem mindent… Miért? Miért nem lehet normális a kapcsolatunk? Megláttam a csebol oppát, és megtorpantam. Engem nem érdekel ez a srác. Ma rádöbbentem, hogy kire van szükségem, és nem egy ilyen bájgúnárra, aki előtt nem lehetek önmagam. Sóhajtva odasétáltam mellé.

- Van valami baj?- nézett rám kérdően, mire megcsóváltam a fejemet.

- Nem, nincs. De most mennem kell- néztem rá.

- Elkísérlek- indult volna, de mellkasára tettem a kezem, jelezve, hogy maradjon.

- Erre nincs szükség, amúgy sem jött volna össze ez közöttünk. Azért örültem a találkozásnak!- kicsit meghajoltam, és már ott sem voltam, nem törődve vele, hogy mit gondol most rólam, így is a sírás szélén voltam.

Lehet még jobban elrontani egy szülinapot? Igaz, sok mindent tanultam. Hogyan kell elcsábítani egy oppát, hogy hogyan kell csókolózni, hogy hogyan csesszem el a szülinapomat, és hogyan rontsak el egy 20 éve tartó kapcsolatot. A nyakamhoz nyúltam, amiben a medál volt, amit ma kaptam tőle. Pont ma 16 éve… És én mindent elrontottam…

*

Másnap reggel nem akartam felkelni az ágyamból. Egyszerűen legszívesebben visszaaludtam volna, hogy ismét felkelve rájöjjek, hogy ez csak egy rossz álom volt. Hogy Henry még mindig a legjobb barátom, és nem egy olyan srác, akire ha rágondolok, kettéhasad a szívem. Most mit kezdjek magammal? Itt a nyár, és én, hiába voltak még barátaim sokan, Henry nélkül magányosnak éreztem már most magamat.

Hegedűszót hallottam odakintről… Basszus, már képzelődök is, ilyen nincsen. Ezek után mindenhová őt képzelem?

Pár perc múlva az énekhangja kúszott a fülembe, egyre hangosabban, hogy a fülemre tapasztottam a kezemet, és elkezdtem hangosan énekelni a dél-koreai himnuszt, csak hogy a gondolattöredékeim sem emlékeztessenek rá. Ekkor rontott be a szobámba a 10 éves öcsém, és elkiáltotta magát.

- Min Mi, nézz ki az ablakon, különben sosem hagyja abba a kornyikálást!

Erre furcsán néztem rá, majd az ablakomhoz sétáltam, és kitárva kikönyököltem rajta. A reggeli napfény a szememet bántotta, de mégis sikerült nyitva tartanom, mert odalent… Henry állt, egyszerű farmerben, fekete pólóban, rávett kockás ingben, a hegedűjével, és énekelt… nekem. Mikor meglátott, elvigyorodott, és még lelkesebben vetette bele magát a romantikus dal éneklésébe. Jesszusom… okés, még álmodom, jobb, ha visszafekszem! Miért énekel Henry… az ablakom alatt?

Henry hangja, és hegedűje… most is tökéletes volt, mint mindig. Egyszerűen maga a gyönyörűség, ami szinte mindig könnyet tudott a szemembe csalni. Henry… ha egy nap nem viszi sokra az adottságaival és tehetségével, akkor én meg az Usa elnöke leszek.

De hogy reggel az ablakom alatt szerenádozzon… megőrjít ez a srác, csak tudnám, mit akar elérni.

Megkövülten hallgattam a játékát, szinte egy másik dimenzióban éreztem magam.

Mikor befejezte a dalt, felnézett rám, és elmosolyodott.

- Lejössz?

- Ha elárulod, hogy mi ez az egész!- hajoltam ki az ablakon, kicsit sokkos állapotban.

- Tegnap elrohantál, és így nem tudtam megmagyarázni a dolgokat. Figyelj…!

- Bocsánatot akarsz kérni, amiért megcsókoltál?- kiabáltam le fájó szívvel.

- Mondj neki igent, és ne hangoskodjatok!- hallottam a szomszéd ahjumma, rikácsoló hangján, mire elmosolyodtam, és a fiúra néztem.

- Megéri nekem ezt végighallgatni?

- Jaj, gyere már le!

- Min Mi, ha nem mész ki hozzá, hívom a rendőröket kora reggeli csendháborításért!- hallottam anya hangját a lakásból, majd sóhajtva ellöktem magamat az ablaktól, és a lépcső felé vettem az irányt. Pár másodperc múlva már ott is voltam a fiú mellett.

- Szóval?- néztem rá, aki már a falnak támaszkodott, elrakva a hegedűjét. Istenem, lehet még valaki ennyire tökéletes?

- Azt akartam mondani, hogy tegnap félreértettél…

- Tudom, de te is hibás voltál a dologban, hiába akartál csak segíteni…

- Jaj, fogd már be, és hallgass végig. Tudod te, milyen féltékeny voltam arra a srácra, hogy őt akarod, és nem… engem? Jó, tudom, nem mutattam feléd semmit, de… már régóta nagyon fontos vagy nekem. Eddig azt hittem, hogy ez csak a barátságunk jele, de mikor tegnap „randiztunk”… és utána a tudat, hogy ezt mással is eljátszhatod… szörnyű volt. De nem gondoltam volna, hogy ugyanúgy érzel, annyira odavoltál az oppádtól…

- Hát persze, hogy szereznem kellett valakit, aki elvonja rólad a figyelmet!- mondtam, ami nekem egyértelmű volt.

- Tudom, megértelek… de mikor valóban ott voltál, hogy találkozol vele… és mikor azt mondtad, hogy még sosem csókolóztál… úgy éreztem, hogy én vagyok a legnagyobb önző dög a világon, amiért magamnak akarlak, mikor már mással lennél… Ezért tettem meg. És ezért örültem, hogy viszonoztad… Csak azt akarom mondani, hogy a tegnapi oppa-elcsábítási kísérleted, kétszeresen is sikerrel zárult.

- Elcsábítottalak egy nap alatt?- vontam fel a szemöldökömet.

- Nem egy nap alatt, 20 év azért kellett hozzá… meg egy csebol bájgúnár, aki észhez térített, hogy pontosan kit is akarok. Szóval, mit szólsz?- nézett rám kicsit félve, ajkát beszívva, mire elmosolyodtam. Nem hittem el, hogy így megváltoztak a dolgok… Ezek szerint ő is így érez irántam. Ez… valami csoda? Szebb szülinapi ajándékot el sem tudtam képzelni.

- A barátságunk…

- Az már nem létezik- vágott közbe.

- Ez azért kicsit sajnálatos- biggyesztettem le a számat, mire derekamnál fogva magához húzott, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Van amivel kárpótolhatlak…- suttogta, majd a fülemhez hajolt, és belesuttogta- Szeretlek, Min Mi!

Ettől a hideg futkosott a hátamon, és még mindig nehezen fogtam fel. Sokszor mondtuk már egymásnak, hogy szeretjük egymást. De ez most más volt.

Kora reggel szerenádot tartott nekem, és bevallotta az érzéseit! Hogyan változhatnak meg a dolgok így egy nap alatt?

- De nem hordok többé magas sarkút- mondtam összehúzott szemekkel.

- Nekem mindegy, hogy mi van rajtad, ruhában vagy, vagy ruha nélkül…- húzta fel a szemöldökét, mire tarkón vágtam, majd elnevettem magam.

- Akkor elmondom, hogy én is szeretlek!- erre elvigyorodott, majd ajkaimhoz hajolt, és végre a nyári napfelkeltében, és csiripelő madarak között… na jó nem, Szöul szmogos, piszkos reggelében, autócsikorgások kereszttüzében, de a lényeg ugyanaz volt: megcsókolt. És ezúttal tudtam, hogy nem csak valami ócska trükk, vagy felindultság. Hanem valós érzelmek.

- A legjobb barátom a szerelmem… ezek után meg ne próbálj elhagyni, mert dupla veszteség lesz- mondtam neki, mikor elhúzódott kicsit, mosolyogva.

- Nyugi- nyomott még egy csókot a számra- 20 évig tök jól elvoltunk. Nem tudom, mi változna most! Ráadásul, ha megunom, hogy a barátnőm vagy, majd megkérlek, hogy légy a feleségem!

Ezen muszáj volt elnevetnem magam.

- Benne vagyok!- csóváltam a fejem hitetlenkedve, mire elvigyorodva felkapott a levegőbe, és elkiáltotta magát.

- Igent mondott!

- Nem megmondtam, hogy ne hangoskodjatok, büdös kölykök, most már odamegyek és szétcsapok köztetek!- ordibált a szomszéd néni a hátsókertből, mire rémülten összenéztünk a fiúval, hisz tudtuk, az ahjumma milyen diktátor.

- Fussunk?- vonta fel a szemöldökét.

- Lehet, hogy jó lenne!- kuncogtam, majd hagytam, hogy összefűzze ujjainkat, és oda húzzon ahova akar. Elvégre, nem tudom, mi lesz a mi kapcsolatunkból… csak azt tudtam, hogy most ott vagyok, ahol lennem kell. Vele, mellette, a világ végéig!

/끝 끝/