Dream trip 1. rész /Changjo/

/Tudom, tegnap fejeztem be a másikat, és nem is terveztem ilyen hamar újba kezdeni, csak tegnap annyira nem voltam tanulásra hangolódva, sosem vagyok, és most a Castle High-os ficimhez sem volt ötletem, ráadásul már hiányzott az életemből valami könnyed történet, így megszületett ez. Nem lesz hosszú, 4-5 részes körül maximum. Aztán majd meglátjuk... Sokat vacakoltam, hogy Niel-lel, vagy vele írjak-e, és egyedül azért esett rá a választásom, mert ennek a fejezetnek az első oldala már két hónapja porosodik a gépemen, és a Niel-es történetem meg még nem állt össze rendesen a fejembe, azt sem tudom, hogy illene-e a fiúhoz -.- De a következő már egészen biztosan ő lesz. Rettegj, Niel, muhahahaha. Nem is pofázok többet, remélem tetszeni fog ;) /

1. rész

- Ott vagyunk már?- kérdeztem ugrabugrálva a kocsi hátsó ülésén. Igen, az 8 éves húgom nem volt annyira bezsongva, mint én. De hát… ki ne lenne boldog, mikor ballagási és érettségi ajándékként, a családjával (pontosabban elvált anyjával, és húgával, valamint a húga kis spánielével, Bessy-vel) elutazhat? Nem is akárhová, hanem ahová mindig is vágyott. Új Kaledóniába. Már a gondolattól is libabőrös lettem.

- Yun, ülj meg egy helyben!- szólt hátra anya a volán mögül- Nézd meg, Soo Hyun tud egy helyben ülni, te miért nem?

- Bocsánat- fogtam kicsit vissza magam, de továbbra is töretlenül vigyorogtam. Nem hiszem el!
- Unnie, én is nagyon várom már- mosolygott rám kishúgom.
- Tudom, So Hyun, jó móka lesz, igaz?- nyomtam egy puszit az arcára, mire Bessy kiugrott az öléből, nyilván ő is akart egy kis szeretgetést. De tőlem ugyan nem kapott. Kicsit bolond volt az a kutya, néha tényleg érdekes dolgokra volt képes.

Tulajdonképpen nem csak a mi családunk jött. Hanem anyának még régi egyetemi legjobb barátnője, és családja. Vagyis pontosabban ő is elvált volt. Talán ezért is jártak anyáék mindenhova sülve, főve együtt. Velük mentünk együtt.

Percenként néztem a telefonom kijelzőjét, hogy mikor érünk már oda. Így is már kora reggel felkeltettem a családomat, mert én nem tudtam aludni. Így volt még egy csomó időnk a repülőnk elindulásáig. De én annyira féltem, hogy valami csoda folytán lekéssük, hogy rákényszerítettem mindenkit, hogy azonnal szálljunk be az autóba, és induljunk el.

De ki ne álmodna arról, hogy Új-Kaledóniában tölthet egy egész hetet? Ahol nincsenek gondok, csak napsütés van és jókedv.

Egészen biztosan lesznek ott helyes fiúk is! Kívánhatnék valami más is?

Megbeszéltük útitársainkkal, hogy becsekkolás után találkozunk velük a váróteremnél. Már nagyon vártam, hogy lássam Choi nénit, aki mindig kedves volt velem. Persze nagyon fiatalos volt, és nem szerette, ha nénizem, de tőlem elnézte. Nagyon szerettem, ahogy a lányát, a nálam két évvel idősebb Jin Hee-t is. Ő már egyetemista volt, nemzetközi tanulmányokra szakosodott, és nagyon jól kijöttünk egymással. Velük nagyon gyakran találkoztunk.

- Anya, siessünk- pörögtem, mikor leadtuk a bőröndjeinket.

- Jól van, lányom, már itt vagyunk. Kicsit nyugodj meg. Örülök, hogy ennyire örülsz. De már mindenki minket néz!- csóválta a fejét, de láttam rajta, hogy inkább jól szórakozik rajtam, mint bosszankodik.

Mihelyst a váróterembe értünk, megpillantottam Jin Hee-éket. Kicsit csodálkoztam, mert azt hittem, hogy mi fogunk hamarabb megérkezni. De ez nem akadályozott meg abban, hogy boldogan Jin Hee nyakába ugorjak.

- Unnie! Alig várom, hogy ott legyünk.

- Én is, Yun-ah. Nem hagytál otthon semmit, igaz?

- Miről beszélsz, már egy hete bepakolt!- szólt közbe anya, mire mindenki felnevetett.

- Erre vártam már mióta. Persze, hogy felkészültem.

- Tudom, egész héten ezt hajtogattad, te kis lökött- borzolt a hajamba unnie- De... Attól tartok, mégis lesz valami kellemetlenség, amivel szembe kell nézned…- vakarta meg tanácstalanul a tarkóját. Olyan volt, mintha kényelmetlenül érezné magát valamiért.

- Mi lehetne kellemetlen, mikor éppen álmaim utazására megyek?- vigyorogtam.

- Azt hiszem… én- hallottam a hátam mögül egy férfihangot, mire megpördültem ijedtemben. És mikor megláttam, ki áll velem szemben, elkerekedett a szemem. Nem akartam elhinni. Ez nem lehet… De miért is nem gondoltam rá?

- Changjo… te meg hogy kerülsz ide?- kapartam a padlóról az államat.

- Changjo?- nézett rám kérdően- Látom, tényleg leragadtál az óvodában. A nevem Jong Hyun, még mindig.

- Akkor, Jong Hyun, elárulod, hogy miért vagy itt?- szűrtem a fogaim között halkan.

- Mert a családom utazni megy. Én miért ne mennék velük?- vont vállat.

Igen, Choi Jong Hyun, Jin Hee öccse volt. Egyidősek voltunk, és óvodás korunkban, és általános iskolában nagyon jó barátságot ápoltunk. A Changjo nevet is én adtam neki, még oviban, de idősebb korunkban is így hívtam. Mindig mindenhova együtt mentünk.

A baj csak az volt… hogy 14 éves koromban, mielőtt gimibe mentünk volna, bevallottam neki, egy fogadás elvesztése miatt, hogy beleszerettem, ő meg nagy közönség előtt utasított vissza, elég bunkó módon. Akkor, és ott megszakadt a barátságunk. Úgy terveztük, hogy ugyanabba a suliba megyünk tovább, de akkor látni sem akartam többet. Elegem lett belőle. Azóta nem is jött a közös családi találkozókra. Azóta nem is láttam. Ő nem jött a mi házunkba, én nem mentem hozzájuk. Szándékosan kerültük egymást. Persze utána nem őrizgettem a szívemben, egyszerűen kidobtam őt onnan, mint egy egyszerű csokis papírt. De megfogadtam, hogy egyszer megbosszulom. De nem most terveztem, az Új- Kaledónia út alatt. Hát ha időzítésért díj járna...

4 éve nem láttam… és az igazság az volt, hogy nagyon férfias lett. Nagyon jóképű… Pólója alatt jól látszott az izmos karja. Mindig is az izmos srácok voltak az eseteim. De hogy csinálta? Érettebbnek nézett ki a koránál. Nem úgy nézett ki, mint egy 18 éves.

- Mit bámulsz?- vonta fel a szemöldökét.

- Nem tett jót a serdülőkor…- csóváltam a fejemet kamuzva. Nem fogom bevallani, hogy nagyon is bejön, ahogy most kinéz. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer lealázzon. Elég volt bőven egyszer.

- Neked viszont igen- nézett végig rajtam kicsit pimaszul- A melled kifejezetten tetszik.

- Nézd csak nyugodtan, közelebb úgysem kerülsz hozzá!- tettem csípőre a kezemet.

- Gyerekek!- szólt ránk Choi mama- Azért ez…- teljesen elpirult a beszélgetésünkön.

- Csak viccelődünk!- mosolyodott el Changjo- Hisz már nagyon rég láttuk egymást. Amúgy, Yun-ah, hiányoztál!

- Te is nekem, Changjo!- mondtam direkt a nevet, amit olyan gyerekesnek gondolt, majd átöleltem a fiút- Ez érdekes lesz!- suttogtam a fülébe.

- Én is előre várom!

Elengedtem, és még egy bájvigyort elengedtem felé.

- El kell mennem a mosdóba!- mentettem ki magamat, majd igyekezve méltóságomat megőrizve elsétálni.

Szinte becsaptam magam mögött a mosdó ajtaját, és belerúgtam a kis szemeteskukába, hogy az átrepült a másik falig.

Sosem voltam egy agresszív lány, inkább optimista voltam, mint pesszimista. De akkor is… Azt hittem, hogy lesz egy gondtalan utazásom. De ez a kis izompacsirta bezavart. Nem baj. Akkor most visszakapja. Nem fogok vele foglalkozni. Nem érdekel, hogy velünk jön. Elvégre, nincs semmi közünk egymáshoz. Majd a kibérelt házban kiválasztom a tőle legtávolabb lévő szobát, és akkor alig kell majd látnunk egymást.

Megmostam a kezemet, hogy lehűtsem magamat, és elhatároztam, hogy tegyen bármit is Changjo, nem fog felidegesíteni. Én fogom őt. És ezúttal én fogok nyerni!

*

- Jin Hee? Nem akarsz inkább te középre ülni?- álltam tanácstalanul a repülő folyosóján. Hármasával voltak az ülések. Anya, kishúgom, So Hyun, és Choi mama előttünk helyet is foglaltak.

Changjo beült az ablak mellé, én meg inkább nem akartam vele közelebb kapcsolatba kerülni.

- Ne gyerekeskedj Yun- intett nekem- Miért ne ülhetnél mellém?

Sóhajtottam egy nagyot, és beültem középre, igyekezve, hogy semmink ne érjen össze.

- Ha nagyon idegesít, akkor cserélhetünk helyet- súgta a fülembe Jin Hee, a másik oldalról. Ő amúgy ismerte az egész történetet, ami közöttünk történt.

- Figyeljetek, én vagyok ebben az utazásban az egyetlen fiú, még az a kutya is lány, szóval nem te vagy az, aki szenved- szólt oda Changjo.

- Ha ennyire szenvedés eljönnöd, akkor miért jöttél el?- mosolyogtam rá- Még leszállhatsz.

- Már csak azért sem szállok, mert látom, hogy mennyire örülsz nekem. De azért remélem, hogy ezúttal nem esel belém. Mert kénytelen lennék ezúttal is visszautasítani téged. Van barátnőm.

- Remek. Nekem meg nem eseteim az ilyen kis csutka, tökalsó srácok!- dőltem hátra nyugodtam- Miért nem jött a barátnőd is?- mosolyogtam rá- Szívesen megismertem volna. Biztos túlélő tábor jellege van a kapcsolatnak. Hisz téged elviselni…
Láttam, hogy lehunyja egy pillanatra a szemét, nyugalmat erőltetve magára.

- Nem is a barátnőd még Sol Bin!- szólt közbe Jin Hee.

- De az lesz- mondta gúnyosan vigyorogva a fiú, és elkezdett üzeneteket írogatni valakinek. gondolom, ennek a Sol Bin-nek. Tulajdonképpen nem érdekelt. Talán el lesz foglalva a barátnőcskéjével való chateléssel, és engem békén hagy. Igen, ez lenne a legideálisabb.

Igen ám, csak arra nem gondoltam, hogy repülés közben ki kell kapcsolni a mobilt. Jin Hee meg nagyon hamar bealudt. Azt mondta, hogy neki jövő héten vizsgái is lesznek, ha hazaértünk, így sokat kell majd tanulnia ott is, de semmiképpen nem akarta kihagyni az utat. Azonban úgy tűnt, fáradt a sok éjszakázástól. Ezért is aludt be hamar.

- Mesélhetnél, mit csináltál az utóbbi négy évben… úgy tűnik, megváltoztál- fordult felém Changjo.

- Nem akarsz te is aludni?- sóhajtottam.

- Látom, nem akarsz velem barátkozni.

- 14 évig barátkoztam. Elég hosszú idő volt. Minden elismerés az enyém- ásítottam egyet, és lehunytam a szememet.

- Akárhogy is… sokkal szebb vagy, mint voltál.

Ezt a mondatát ne tudtam hová tenni. De a szememet sem akartam kinyitni, hogy ránézzek.

- Mondj valami újat, vagy ne untass. Már nem vagyok az a kis csaj, aki rajongott mindenért, amit csináltál.

- Yun-ah, Yun-ah… előre élvezek minden egyes veled töltött másodpercet… - nevetett fel, de a többit én sem hallottam, mert hamar elnyomott az álom.

*

- Yun-ah. Fogadtunk, és vesztettél. Be kell neki vallanod, hogy tetszik neked- unszolt az akkori barátnőm, Mi Young.

- De félek…

- Csak oda adod neki a levelet, és kész! Gyerünk már!

- De mi van ha visszautasít?- aggódtam.

- Nem fog. Biztos szeret ő is téged. Hisz olyan jó barátok vagytok!

- Igaz!- kilestem a mosdó ajtaján. Láttam, hogy Changjo közeledik a folyosón. Általában nem féltem vele beszélni, de most egészen másra készültem. Nem kellett volna belemennem abba a fogadásba. Elvégre elvesztettem. És én nem akartam egyenlőre bevallani az érzéseimet. Hisz magam sem voltam bennük biztos.

- Changjo!- léptem félszegen elé, mire meglepődött.

- Baj van, Yun-ah? Olyan furcsa vagy!- mosolygott.

- Tudod, Changjo… Az igazság az, hogy…- az orra elé dugtam a levelemet- Olvasd el!- majd elfutottam. Nagyon izgatott voltam, hogy mit fog mondani rá. Mégis, féltem elé kerülni.

A következő órákban nem láttam, mert külön voltak mindkettőnknél. Viszont mikor hazafelé indultam volna, láttam, hogy a főbejárattal szembeli faliújság előtt rengetegen állnak, és nevetnek valamin. Én is közelebb mentem. Ahogy odaértem, mindenki furcsán nézett rám. Kinevettek valamiért. Megláttam Changjo-t, aki felvont szemöldökkel nézett rám.

- Mit szeretnél, Yun-ah?- kérdezte kicsit gúnyosan. Mindenki minket bámult. Nem is csoda. Az én levelem volt kitűzve a faliújságra. Azon nevetett mindenki. Könnyek gyűltek a szemembe.

- Changjo, te szemét! Hogy tehetted ezt?- kérdeztem keserűen.

- Hogyan is? Simán. Olvassam is fel?

Erre a kezemben tartott könyvemet hozzávágtam, és elfutottam, a nevető tömeg kacarászásának kereszttüzében…

Felriadtam az álmomból. Nem értettem, hogy miért álmodtam megint arról a napról. Pedig már majdnem sikerült kitörölnöm az emlékezetemből.
Akkor láttam utoljára. Még jó, hogy a suli év utolsó napjain volt. Többet nem mentem be. Bár anya nem értette, hogy miért is bőgtem otthon napokig. És miért nem voltam hajlandó iskolába menni.

- Jól vagy?- jött mellőlem a hang a repülőn. el is felejtettem, hogy Changjo itt van mellettem. Sóhajtottam egyet.

- Rosszat álmodtam- morogtam.

- Gondoltam. Azért mondogattad a nevemet. Mi másért?

- Nem is mondogattam a nevedet.

- Dehogynem! Changjo, te szemét! És nem úgy tűnt, mintha élveznél valamit- mosolyodott el kicsit perverzen.

- Hát egészen biztos, hogy semmit nem fogok élvezni, amit te csinálsz- húztam fel az orromat.

- Majd meglátjuk!- majd hátra dőlt, és ismét bekötötte az övét, mert nem sokára megkezdtük a leszállást.

*

Tulajdonképpen Új-Kaledónia még szebb az életben, mint a képeken. A gyönyörű kék óceán, pálmafák, nyár illat. Képes voltam még Changjo-ról is megfeledkezni, ezt a sok gyönyörűséget látva. Nem győztem kapkodni a fejemet. A repülőtérről egyből a szállásra mentünk. Én örültem volna, ha olyan szállásunk van, mint amilyet a filmekben látni. Mikor a stégen vannak a kis házikócskák. De mi egy házat béreltünk az egyik parton, közvetlenül az óceán mellett. Kilépve a tornácról, már ott is volt a strand.

Nem láttam előtte képeken, mert anya meglepetésnek tartogatta, és meg is lett az eredménye. Leesett az állam. Olyan volt, mint egy megtestesült földi paradicsom. Ajkamba haraptam.

- Anya, ez gyönyörű!- néztem az említettre.

- Tudtam, hogy tetszeni fog. Szóval, szobabeosztások. Lent van egy nagyszoba, majd mi alszunk ott Jong Hyun anyukájával. Fent 3 szoba van. Egy nagyobb, két ággyal, aludj ott Yun, a húgoddal.

- Nem akarok a húgommal aludni- mondtam az egyértelműt- Olyankor Bessy mindig rám mászik- mutattam a kis spánielre, akinek látszólag nagyon tetszett az új környezet. Össze vissza rohangált a nappaliban, ami mediterrán stílusban volt berendezve.

- Én szívesen alszok Soo Hyun-nal- mondta Jin Hee.

- Biztosan?- kérdezte anya.

- Persze. Jól elleszünk, ugye?- nézett kis húgomra, aki bólogatva mosolygott vissza unnie-ra.

- Legyen. Akkor a folyosó bal oldalán lévő két, egymással szemben lévő szoba a tiétek- mutatott rám, és az ex legjobb barátomra.

Egymásra néztünk, és keletlenül bólintottam. Ennyit arról, hogy messze leszünk egymástól. De mint elhatároztam, nem akadok ki semmin. És már késő volt rávágni, hogy akkor inkább a húgommal lennék.

- Remek. Amúgy is rég találkoztatok, lesz biztos egy csomó közös témátok. Vigyétek fel a cuccaitokat, és pakoljatok ki. Utána meg irány a strand- adta ki az utasítást Choi mama. El is indult mindenki, a dolgára. Közös téma, mi?

- Segítsek a bőröndöddel?- nézett rám a fiú. Minek akar kedvesnek tűnni? Engem nem ver át még egyszer.

- Vigyed a sajátodat- mutattam az ő utazótáskájára.

- Elbírom a tiedet is!

- Akkor cipekedjél, bánom is én!- intettem, előre jól szórakozva. Hisz telepakoltam a bőröndömet, és anyával ketten hoztuk le az emeletről is otthon. Iszonyat nehéz volt.

A fiú megemelte a fogójánál fogva, és láttam, ahogy a karján az erek kidagadnak. Ajkamba haraptam öntudatlanul, a látványra.

- Téglákat pakoltál bele?- kérdezte a fiú rám pillantva.

- Nem. De ha tudtam volna, hogy te fogod majd cipelni, akkor bizony tettem volna bele párat. De nagyon édes vagy Changjo, hogy hozni akarod. Hisz te már csak ilyen erős férfi vagy… legalábbis annak hiszed magadat! De szólj, ha nem bírod. Segítek- mosolyogtam angyalian rá.

- Nem kell. Elbírom!- mondta, majd elkezdte felvinni az emeletre. Nem hiába voltak az izmai, bírta is őket. De láttam rajta, hogy azért még neki is nehéz.

A szobánk elé érve letette az egyik szoba elé a bőröndömet, majd felém fordult.

- Melyik szobát akarod?- nézett rám fáradtan. Amúgy nagyon dögös volt, ahogy az izzadságcseppjei a homlokán gyöngyöztek. Követtem is volna az egyik útját, egészen a nyakán keresztül, le a... 
- Yun?- vonta fel a szemöldökét.
- Várj egy percet!- tértem magamhoz előbbi bűvöletemből. Benéztem mindkettő szobába. Ugyanolyanok voltak.

- Abba- mutattam a keletre esőre. Szerettem reggel a nap első sugaraira kelni.

- Akkor!- nyitott be a nyugatira, a táskájával, de még utána szóltam.

- Köszi, Changjo!- pimasz voltam, hisz utálta ezt a nevet. Megtorpant, leejtette a táskáját a földre, és felém sétált, majd a fejem mellé támasztva tenyerét, egészen az arcomba hajolt. Kicsit ijesztő volt, de pislogás nélkül álltam a tekintetét.

- Egy hétig vagyunk itt, ugye?- kérdezte, az arcomat fürkészve.

- Sok idő, igaz?- mosolyogtam továbbra is gonoszan. Ezalatt úgy terveztem, kicsinálom.

- Sok? Biztosra veheted, hogy a végén túl rövidnek fogod gondolni, Yun-ah- képes volt úgy kimondani a nevemet, hogy összeugrott a gyomrom borsószem méretűre. Majd megfordult, és becsapta az ajtóját maga mögött. Elgondolkozva néztem utána. Rendben, Choi Jong Hyun. Játsszuk ezt le!

/folyt. köv./

Mission 001- 10. rész [END] /C.A.P/

/Ésss *dobpergés*, sikerült befejezni :) Remélem, hogy tetszeni fog. Írjátok meg, hogy milyennek találtátok. (tényleg nem ilyenre terveztem az egész történetet, és sokszor én sem tudtam, hogy hova tart, de remélem így is elnyerte a tetszéseteket!) Jó olvasást :)/

10. rész

Három hónap múlva

- Hae Ra, komolyan meddig akarod ezt csinálni?

- Ameddig jól esik!- vontam meg a vállamat, és nekiálltam, hogy kiöntsem a kért rövidital mennyiséget az előbbi vendégnek, és elé tettem.

- Nem hiszem el, hogy neked ez jól esik!- csóválta a fejét Rokhyun, aki szinte minden estéjét bent töltötte a bárban, ahol már majdnem három hónapja dolgoztam.

- Miért nem?- könyököltem a pultra- Nézd. Kirúgtak a rendészetiről. Év közben nem mehetek másik egyetemre. Mégis, mit vársz? Ide felvettek, én meg örülök neki!

- De ez a hely olyan…

- Olyan milyen?- vontam fel a szemöldököm.

- Mindenki téged bámul, és…

- Jaj, Rokhyun- nevettem fel- Azt hiszed nem tudnám megvédeni magam, ha bármi is történne? Ne felejtsd el, én voltam a legjobb a csoportban.

- Hogy tudnám elfelejteni… - motyogta, elnézve egy másik irányba- Amúgy- folytatta- Ő… C.A.P… szóval…

Megdermedtem, és megállt a kezembe a rongy, amivel pont egy kis pohárkát törölgettem. Nem kellett volna ezt kimondani. Minden egyes nap igyekeztem elfelejteni, kitépni az emlékemből azt az embert. De Rokhyun eszembe juttatta azt az estét. Eszembe jutott, hogyan ugrott elém, hogy engem megvédjen. És őt érte a golyó.

Hae Ra… Én is szeretlek!

Mikor visszanyertem az eszméletemet, három hónapja, egy kórházi ágyon feküdtem. Minden fehér volt, ez volt az első, ami feltűnt. Először azt is hittem, hogy meghaltam, mert a fejem majd szétesett, hirtelen azt sem tudtam, mi történt. Igyekeztem felkelni, de csövekhez voltam kötve. A csuklómon kötés volt.

Hogy kerültem ide?- ez volt az első, ami eszembe jutott. Aztán szépen lassan beugrott minden. Mi történt…

- Min Soo…- motyogtam magam elé, majd egyszerűen kitéptem magam a csövek fogságából, és bár bizonytalan lábakon, de kirontottam a szobából, ahol eddig egyedül voltam. Az ajtó előtt Rokhyun ült, tenyerébe temetett arccal. Az ajtónyitódásra felnézett, és rám pislogott.

Csak mert nem lehet
eltekinteni attól, hogy
milyen kis cuki :)

- Hál’ Istennek felkeltél!- mosolyodott el, és időt sem hagyva, szorosan magához ölelt- Aggódtam érted…. nagyon. Olyan bolond voltál tegnap. Ez az egész felfordulás…. nem hiszem el, hogy a te hibád volt!

- Rokhyun…- néztem fel rá nagy szemekkel- Min Soo…?

Féltem a választól. Nagyon is. De tudnom kellett, még ha a szívem ezer darabra törik is.

- Min Soo... Most műtötték meg, reggelre. Még nem tért magához, de már túl van a kritikus állapoton. Nagyon hosszú műtétje volt…

Erre a földre estem, a lábaim nem bírták tovább.

Hát életben van. Nem halt meg!

Megkönnyebbülésemben könnyeim elkezdtek folyni. Él!

- Oda akarok menni hozzá!- mondtam, mikor Rokhyun felsegített a földről.

- Rendben- bólogatott a fiú, és kezdte volna mutatni az utat, de megfogtam a karját.

- Rokhyun… sajnálom a tegnapit. De te voltál az egyetlen, akinek szólhattam. Nem akartalak belekeverni. De… ha baj van, úgy tűnik, csak rád számíthatok- lehajtottam a fejem.

- Rám egész életedben számíthatsz majd. Mint a legjobb barátod. Sem több. Sem kevesebb. Oké, csajszi! Nézzük meg a herceget!

Mosolya a régi volt. És én hálásabb nem is lehettem volna.

A folyosó másik végére vezetett, és ott megállt egy ajtó előtt, és intett, hogy menjek be. Ő leült a váróban addig.

Bang Min Soo. Ez volt a kis táblára írva. Bekopogtam, de nem jött válasz. Óvatosan lenyomtam a kilincset, és senkit nem láttam a kórházi ágyon fekvő fiún kívül. Közelebb sétáltam. Arcát több helyen ütések nyoma, és karcolások csúfították. De a tény, hogy mellkasa fel-le mozgott, nekem elég volt a boldogsághoz.

- Köszönöm- simítottam meg a kezét, nem törődve a ténnyel, hogy nem hallhat engem- De soha többet ne keverd magadat bajba miattam. Annyira sajnálom. Remélem, hogy hamar magadhoz térsz. Vajon, tényleg szeretsz engem?

Elgondolkozva néztem a békés arcát, és leültem az ágy szélére.

- Én szeretlek téged. Remélem, hamar felkelsz, és akkor… akkor talán... el tudom ezt neked mondani rendesen is...

Hirtelen megfontolásból az ajkához hajoltam, és nyomtam rá egy puszit.

Torokköszörülés zavart meg, mire rémülten leugrottam az ágyról, és megfordultam. Az ajtóban Bang igazgató állt, és elég ellenségesen nézett rám.

- Szereted a fiamat?- kérdezte tárgyilagosan. Meglepődtem.

- Igen- hajtottam le a fejemet- De tudom, hogy hibáztam. Az egész tegnapi… az én hibám volt.

- Igen, a te hibád. Igaz, senki nem halt meg közülünk, és sikerült a WIND-nek is véget vetni. Min Sok csoportvezető pedig már a bíróságon van. Jó sok év szabadságvesztést fog kapni. Talán más esetben, még kitüntetést is kapnátok ti ketten. De a tényt, hogy meg volt a lehetőségetek elárulni az igazat, de ti hamisan vallottatok... Nem akarok nagy ügyet kavarni az egészből. Nem akarom, hogy a sajtó megtudja az igazat. Így egyszerűen akarom megoldani. Ha igazán szereted a fiamat, akkor el kell hagynod az akadémiát, és meghúznod magadat. Akkor az ügy elfelejtődik. Min Soo maradhat a helyén, mintha semmi nem történt volna.

- Köszönöm- sóhajtottam megkönnyebbülten.

- Mit köszönsz? Most rúgtalak ki az akadémiáról. És most arra is megkérlek, hogy ne találkozz többet a fiammal. Nem örülnék, ha egy ilyen lánnyal lenne. Inkább ne keverd többé bajba. Hagyd, hogy elfelejtsen.

- De…

- Nincs de… ebben az esetben nem visszük bíróság elé az ügyet. Kérlek, tartsd titokban te is a történteket. Így mindenki biztonságban lehet.

- Értettem- hajtottam le a fejemet nehezen. Én sem akartam felfordulást- Én reméltem… hogy egy nap nyomozó válhat belőlem. Úgy éreztem, meg lenne hozzá a tehetségem. És motivált voltam. Nem is tudom, mit gondoltam… De... elfogadom a döntését. Ígérem, nem keresem fel többet a fiát. De még egyszer látnom kellett. Örülök, hogy fel fog épülni. Akkor…- fejet hajtottam, és elsétáltam mellette, ki az ajtón. Ki az életükből. Majd vissza sem nézve sétáltam a folyosón. Előre, azért, hogy sikerüljön elfelejtenem a férfit, akit… akit akaratom ellenére szerettem meg.

Még aznap elhagytam a kórházat, és kiköltöztem a kollégiumból. A bátyámhoz költöztem, de nem akartam, hogy ő tartson el. Neki amúgy elmeséltem az egész történetet, és megértett. Ismerte Min Soo-t, és felajánlotta, hogy elmeséli majd, hogy mi van vele, ha érdekel, de én csak a fejemet ráztam. Ha felőle hallanék, nem tudnám elfelejteni. A telefonszámomat is megváltoztattam, ne zavarjon a régi életem.

Dolgozni kezdtem abban a bárban. Ami amúgy nem is volt rossz hely. Gangnam-ben volt, elég elit helyen. Jól is kerestem. Addig, ameddig kitaláltam, mit akarok, addig jó volt. Sok energiámat lekötötte. De hiányzott a suli. Bár Rokhyun mindig mellettem volt. Mint barát. És semmi több. Ő volt a vigaszom az egészben.

Most, hogy újból szóba hozta a fiút, ismét feltörtek az emlékek.

- Ne hozd szóba, kérlek!- mondtam érzelem mentesen.

- Még mindig szereted…

- Próbálom nem szeretni. Azóta nem is láttam.

- Egyszer biztosan látni fogod.

- Addigra immunis leszek ellene. Hidd el, csak idő kell- mosolyodtam el kényszeredetten.

- Ahogy gondolod. Ezt neked kell tudni... De nekem most mennem kell. Polgári jogból kell beadandót írni…

- Menj csak… most nem irigyellek- intettem neki, mire csak sóhajtott egyet, és egyedül hagyott. Kénytelen voltam ezentúl a munkámra koncentrálni. Megint hajnalig kellett bent maradnom.

11 felé járhatott már, mikor ismét sokan jöttek, és elég sok munka adódott. A másik lány a pultban, még nálam is elfoglaltabb volt, így, mikor egyszer a raktárból hoztam ki olyan alkoholt, ami már elfogyott a pultban, akkor odaszólt hozzám.

- Át tudod venni azt a párt akik a pultnál ülnek?

Épp háttal voltam, kipakolva az üvegeket.

- Pillanat!- mondtam, majd mikor végeztem, megfordultam, hogy a vendégekhez forduljak. De mikor megláttam, hogy kik azok, a szemem elkerekedett, és torkomon akadt a : Jó estét, mit adhatok? kérdés. Min Soo és Sung Mi nyomozónő ült velem szemben. Az ő szemük is tágra nyílt engem látva.

- Hae Ra…- motyogta C.A.P pár pillanat múlva- Te meg hogyan…?

- Mit hozhatok?- kérdeztem rekedt hangon, félbeszakítva őt. Nem akartam újra látni. Akkor kezdhetem újra az egészet. Hisz még mindig ugyanazt éreztem iránta. De nem engedhettem meg magamnak. Bang Igazgató ezt világosan elmondta.

- Két whisky lesz- mondta Sung Mi, megmentve a helyzetet. Most az egyszer hálás voltam neki. Ugyanakkor utáltam. Most randiznak? Vagy mi? C.A.P most őt csókolja úgy, mint engem? Őt szereti? Féltékeny voltam. Legszívesebben kirohantam volna az épületből.

Miközben a whisky-t öntöttem ki, éreztem, hogy remeg a kezem, és vigyáznom kellett, hogy ki ne öntsem. Mit csináljak? Mit csináljak? Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar viszontlátom.

- Tessék!- tettem le eléjük az italt, magamra varázsolt mosollyal.

- Hae Ra! Az ég szerelmére!- csattant fel Min Soo- Ezért hagytad ott az akadémiát? Hogy most ezt csináld?

Otthagyni? Engem kicsaptak… Ah, hogy ezt neki másképp mondták? Legalább utánam kérdezett. Ez kedves.

- Rájöttem, hogy nem nekem való. Min Sok csoportvezető esete rádöbbentett, hogy senkiben nem lehet megbízni. És ez kiábrándított a rendőrökből és nyomozókból.

- De egy szó nélkül elmentél… azt vártam, hogy legalább…

- Mit vártál?- kérdeztem kicsit ingerülten én is. Nem akartam most ezt ilyen közönség előtt megbeszélni- Hagyjuk ezt, jó? Örülj neki, hogy neked legalább nem kell most mellettem állnod- morogtam.

- Ezt hogy érted?- vonta össze a szemöldökét.

- Felejtsd el. Apádnak köszönhetően nem lett belőle baj.

- Az apám…

- Min Soo… hagyd őt, ami volt, az elmúlt!- karolt bele a nyomozónő- Igaz?- mosolygott rám, de láttam, hogy nem őszinte a mosolya.

- Így van. Bocsássatok meg, nagyon sok a vendég, és ki kell őket szolgáljam!- hajoltam meg egy kicsit, és arrébb mentem a pultban. De nem tudtam koncentrálni. Magamon éreztem a tekintetét. Ezért örültem, mikor fél óra múlva leváltottak, és bemehettem hátra, a mosogatós részre. Általában utáltam azt csinálni, de most örültem, hogy nem kell előtte lennem. Nem sokon múlt, hogy vissza tudjam tartani a könnyeimet. Miért kellett ilyen hamar újra látnom őt? Ráadásul egy nővel?

Miért kellett így látnia engem?

Nem is jöttem elő, egészen a műszak végéig, mikor zárt a bár. -addigra az is kiürült. Remélni mertem, hogy C.A.P ezután nem fogja felkeresni ezt a helyet. Fáradtan öltöztem át, és felvéve táskámat, kisétáltam a hátsó ajtón. Hajnal volt, de még mindig voltak emberek az utcán. Nem lakott a bátyám messze, gyalog 20 perc volt, így afelé indultam el.

De a járdán, a bár előtti padon megláttam egy alakot ülni. Ahogy felismertem, legszívesebben hátat fordítottam volna, és elfutottam volna messzire. De ő is észrevett, és azonnal felém sétált. Ezúttal nem volt hova menekülnöm.

- Miért vagy itt?- kérdeztem C.A.P -et.

- Téged vártalak- válaszolta egyszerűen.

- Késő van…- motyogtam.

- Nem érdekel. Beszélni akartam veled.

- Mondd!- mondtam. Hisz akkor talán hamarabb megszabadulhatok.

- Légy őszinte! Mi történt igazából? Mikor felébredtem, az apám azt mondta, mikor rólad kérdeztem, hogy annyira megijesztett az az este, hogy otthagyod a sulit, és meghagytad, hogy senki ne keressen téged onnan soha többet. Ezerszer próbáltalak hívni, de megváltoztattad a számodat. Hiába vagyok nyomozó, nem találtak sehol sem. Tudod, mennyire össze voltam zavarodva? Nem is érdekelt, mi van velem?- csattant fel.

- Gondolom meggyógyult a sebed. Bolond voltál, hogy elém ugrottál…- fordítottam el a fejemet.

- Csak ennyit tudsz mondani?- hitetlenkedett, karjait széttárva.

- Igen. Neked menni kéne már, a barátnőd biztosan vár.

- Barátnő? Sung Mi még mindig csak a munkatársam, és sosem lesz több. Nem megmondtam világosan, hogy kit akarok?- fogta meg az államat, hogy maga felé fordítson. Megállt bennem a levegő.

- Min Soo…- hunytam le a szememet, hogy ne kelljen rá nézni. Nem a barátnője? Engem akar?

- Nyisd ki a szemed. Ne menekülj el. Könyörgöm. Azt hittem, hogy te is így érzel. Tévedtem?

Végre ránéztem. Arca közel volt az enyémhez. Meg akartam csókolni. De nem lehetett. Nem tehettem meg. Egyre jobban ideges lettem. Nem bírtam magamban tartani tovább.

- Szerinted?- kérdeztem idegesen- Szerinted mi történt egész pontosan? Szerinted ott akartam hagyni az akadémiát? És téged? Szerinted miért hoztam ekkora áldozatot? Csak is miattad! Szóval, ha kicsit is értékeled a dolgot, akkor most hagyj békén.

Mire rájöttem, hogy mit is mondtam, már késő volt. Nem tudtam visszaszívni.

- Hogy mi?- nyílt tágra a szeme- Te miattam tetted? Ez… az apám műve?

Gyorsan kapcsolt. Én meg igyekeztem kimagyarázni a dolgot.

- Nézd, Min Soo… így volt a legegyszerűbb. Így semmi bajod nem lett. Az apád úgy tudja, hogy én voltam az egész kitalálója, ezért kellett nekem eljönnöm. Nem is kell tudnia az igazat. Rendben? Te maradhatsz továbbra is az Örsön, én pedig…

Nem tudtam tovább mondani, mert idegesen megragadta a vállamat.

- Az apám egy idióta. Megfosztott attól, amit a legjobban akartam. Három hónapon keresztül azt hittem, hogy te léptél le egy szó nélkül. Erre ő rúgott ki? Hae Ra… el kellett volna mondanod… Aggódtam érted…

- C.A.P… éppen ezért kell hagynunk a dolgot. Felejtsük el egymást…

- Te el tudsz felejteni?- kérdezte ingerülten, mire szorosan lehunytam a szememet, és mellkasára támasztottam a fejemet.

- Hogyan tudnálak?- suttogtam, mire körém fonta a karjait, fejem búbjára támasztva az állát.

- Milyen régen várok arra, hogy ezt nyugodtan megtegyem. Nem érdekel, az apám mit mondd. Akkor is szeretlek.

- Hogy mi?- azt hittem, rosszul hallok.

- Szeretlek! És ezt elmondom az apámnak is. És megkérem, hogy visszahelyezzenek az akadémiára…

- Te sem tehetsz meg mindent.

- De érted igen- söpörte ki a szememből a hajszálakat, ezzel megbabonázva, és lassan közelebb hajolt ajkamhoz. Már hagytam volna neki, hogy megcsókoljon, mikor rájöttem, hogy ez nem helyes. Elfordítottam a fejemet.

- Igen, veled akarok lenni, de nem akarok az apáddal összetűzésbe kerülni. És nekem fontosabb az, hogy ne legyen semmi bajod, mint hogy önzően magamnak akarjalak…

- Megoldható…- sóhajtott egyet, ajkába harapva hajába túrt, és elengedett.

Elővette a telefonját, és tárcsázott. Megdöbbenve néztem rá. Most mégis, mire készül?

- Áh, apa. Bocsi, hogy ilyen későn hívlak. Igen, emlékszel Park Hae Ra-ra?.. Igen, az igazság az, hogy az a lány hazudott neked. Az egész nem az ő hibája volt. Én mondtam, hogy csináljuk. Én akartam eltitkolni mindenki elől. Csak engem védett azzal, hogy magára vállalta. Szóval, ha nem akarod, hogy ezt kitálaljam a sajtónak, akkor áldásodat kell adnod arra, hogy a barátnőm legyen. Holnap beszélünk!- majd választ sem várva, letette.

- Te megőrültél?- néztem rá rémülten.

- Igen. Megőrültem- mondta dühösen- Mert elegem van, hogy ilyen szappanoperába illő okok miatt nem lehetek veled. Nekem ne mondja meg senki, mit csináljak!- majd megragadott, és magához húzva, ajkait enyémre nyomta. Ismerős érzés, ismerős pillangók a gyomromban. Imádtam, mikor ilyen szenvedélyes volt. Így azonnal visszacsókoltam, és erősen belé kapaszkodtam. Különben a lábaim nem bírták volna. Nem volt túl hosszú, de annál intenzívebb.

- Szóval fogadd el a helyzetet, hogy a barátnőm vagy!- morogta, mikor elvált tőlem, és mélyen a szemembe nézett.

- Meg sem kérdezted!- húztam fel az orrom.

- Azért mert te csak egy közlegény vagy még. Mert elérem, hogy visszavegyenek az akadémiára, hisz apám túlságosan szeret engem ahhoz, hogy elveszítsen. Így meg a felettesed leszek megint. Szóval követned kell a parancsaimat- vigyorgott rám.

- Micsoda paraszt…- morogtam az orrom alatt.

- Hallottam- pöckölt homlokon- Jó, legyen. Azt megengedem, hogy behajtsd rajtam az ígéretem, miszerint elveszem a szüzességedet…

- Hjá!- ütöttem egyet a vállára a kis táskámmal- Hihetetlen vagy. Hogyan is szerethettem beléd?

- Úgy, ahogy én beléd- fonta össze az ujjainkat- Többet ne merd elereszteni. Értetted? Vagy nyomkövetőt szerelek beléd! De valamire kíváncsi vagyok. Első nap megkérdeztem: Ha én most egy rossz-fiú lennék, és az életedet akarnám, de téged elbűvölne az arcom, mit tennél? Erre azt mondtad, „átrendezném az arcodat, hogy kevésbé találjam vonzónak. De be kell valljam, nekem kevésbé jönnek be az ilyen macsó majmok, mint a többi lánynak”.- utánozta lányos hangomat szórakozva- Most mit tennél?

Pár pillanatig elgondolkoztam, majd lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam. Elválva tőle rámosolyogtam, és felmutattam összefűzött kezünket. Nem volt kérdéses a dolog.

- Ha te egy rossz-fiú lennél, akkor érted átállnék a rossz oldalra.

[VÉGE]