Dream trip 1. rész /Changjo/

/Tudom, tegnap fejeztem be a másikat, és nem is terveztem ilyen hamar újba kezdeni, csak tegnap annyira nem voltam tanulásra hangolódva, sosem vagyok, és most a Castle High-os ficimhez sem volt ötletem, ráadásul már hiányzott az életemből valami könnyed történet, így megszületett ez. Nem lesz hosszú, 4-5 részes körül maximum. Aztán majd meglátjuk... Sokat vacakoltam, hogy Niel-lel, vagy vele írjak-e, és egyedül azért esett rá a választásom, mert ennek a fejezetnek az első oldala már két hónapja porosodik a gépemen, és a Niel-es történetem meg még nem állt össze rendesen a fejembe, azt sem tudom, hogy illene-e a fiúhoz -.- De a következő már egészen biztosan ő lesz. Rettegj, Niel, muhahahaha. Nem is pofázok többet, remélem tetszeni fog ;) /

1. rész

- Ott vagyunk már?- kérdeztem ugrabugrálva a kocsi hátsó ülésén. Igen, az 8 éves húgom nem volt annyira bezsongva, mint én. De hát… ki ne lenne boldog, mikor ballagási és érettségi ajándékként, a családjával (pontosabban elvált anyjával, és húgával, valamint a húga kis spánielével, Bessy-vel) elutazhat? Nem is akárhová, hanem ahová mindig is vágyott. Új Kaledóniába. Már a gondolattól is libabőrös lettem.

- Yun, ülj meg egy helyben!- szólt hátra anya a volán mögül- Nézd meg, Soo Hyun tud egy helyben ülni, te miért nem?

- Bocsánat- fogtam kicsit vissza magam, de továbbra is töretlenül vigyorogtam. Nem hiszem el!
- Unnie, én is nagyon várom már- mosolygott rám kishúgom.
- Tudom, So Hyun, jó móka lesz, igaz?- nyomtam egy puszit az arcára, mire Bessy kiugrott az öléből, nyilván ő is akart egy kis szeretgetést. De tőlem ugyan nem kapott. Kicsit bolond volt az a kutya, néha tényleg érdekes dolgokra volt képes.

Tulajdonképpen nem csak a mi családunk jött. Hanem anyának még régi egyetemi legjobb barátnője, és családja. Vagyis pontosabban ő is elvált volt. Talán ezért is jártak anyáék mindenhova sülve, főve együtt. Velük mentünk együtt.

Percenként néztem a telefonom kijelzőjét, hogy mikor érünk már oda. Így is már kora reggel felkeltettem a családomat, mert én nem tudtam aludni. Így volt még egy csomó időnk a repülőnk elindulásáig. De én annyira féltem, hogy valami csoda folytán lekéssük, hogy rákényszerítettem mindenkit, hogy azonnal szálljunk be az autóba, és induljunk el.

De ki ne álmodna arról, hogy Új-Kaledóniában tölthet egy egész hetet? Ahol nincsenek gondok, csak napsütés van és jókedv.

Egészen biztosan lesznek ott helyes fiúk is! Kívánhatnék valami más is?

Megbeszéltük útitársainkkal, hogy becsekkolás után találkozunk velük a váróteremnél. Már nagyon vártam, hogy lássam Choi nénit, aki mindig kedves volt velem. Persze nagyon fiatalos volt, és nem szerette, ha nénizem, de tőlem elnézte. Nagyon szerettem, ahogy a lányát, a nálam két évvel idősebb Jin Hee-t is. Ő már egyetemista volt, nemzetközi tanulmányokra szakosodott, és nagyon jól kijöttünk egymással. Velük nagyon gyakran találkoztunk.

- Anya, siessünk- pörögtem, mikor leadtuk a bőröndjeinket.

- Jól van, lányom, már itt vagyunk. Kicsit nyugodj meg. Örülök, hogy ennyire örülsz. De már mindenki minket néz!- csóválta a fejét, de láttam rajta, hogy inkább jól szórakozik rajtam, mint bosszankodik.

Mihelyst a váróterembe értünk, megpillantottam Jin Hee-éket. Kicsit csodálkoztam, mert azt hittem, hogy mi fogunk hamarabb megérkezni. De ez nem akadályozott meg abban, hogy boldogan Jin Hee nyakába ugorjak.

- Unnie! Alig várom, hogy ott legyünk.

- Én is, Yun-ah. Nem hagytál otthon semmit, igaz?

- Miről beszélsz, már egy hete bepakolt!- szólt közbe anya, mire mindenki felnevetett.

- Erre vártam már mióta. Persze, hogy felkészültem.

- Tudom, egész héten ezt hajtogattad, te kis lökött- borzolt a hajamba unnie- De... Attól tartok, mégis lesz valami kellemetlenség, amivel szembe kell nézned…- vakarta meg tanácstalanul a tarkóját. Olyan volt, mintha kényelmetlenül érezné magát valamiért.

- Mi lehetne kellemetlen, mikor éppen álmaim utazására megyek?- vigyorogtam.

- Azt hiszem… én- hallottam a hátam mögül egy férfihangot, mire megpördültem ijedtemben. És mikor megláttam, ki áll velem szemben, elkerekedett a szemem. Nem akartam elhinni. Ez nem lehet… De miért is nem gondoltam rá?

- Changjo… te meg hogy kerülsz ide?- kapartam a padlóról az államat.

- Changjo?- nézett rám kérdően- Látom, tényleg leragadtál az óvodában. A nevem Jong Hyun, még mindig.

- Akkor, Jong Hyun, elárulod, hogy miért vagy itt?- szűrtem a fogaim között halkan.

- Mert a családom utazni megy. Én miért ne mennék velük?- vont vállat.

Igen, Choi Jong Hyun, Jin Hee öccse volt. Egyidősek voltunk, és óvodás korunkban, és általános iskolában nagyon jó barátságot ápoltunk. A Changjo nevet is én adtam neki, még oviban, de idősebb korunkban is így hívtam. Mindig mindenhova együtt mentünk.

A baj csak az volt… hogy 14 éves koromban, mielőtt gimibe mentünk volna, bevallottam neki, egy fogadás elvesztése miatt, hogy beleszerettem, ő meg nagy közönség előtt utasított vissza, elég bunkó módon. Akkor, és ott megszakadt a barátságunk. Úgy terveztük, hogy ugyanabba a suliba megyünk tovább, de akkor látni sem akartam többet. Elegem lett belőle. Azóta nem is jött a közös családi találkozókra. Azóta nem is láttam. Ő nem jött a mi házunkba, én nem mentem hozzájuk. Szándékosan kerültük egymást. Persze utána nem őrizgettem a szívemben, egyszerűen kidobtam őt onnan, mint egy egyszerű csokis papírt. De megfogadtam, hogy egyszer megbosszulom. De nem most terveztem, az Új- Kaledónia út alatt. Hát ha időzítésért díj járna...

4 éve nem láttam… és az igazság az volt, hogy nagyon férfias lett. Nagyon jóképű… Pólója alatt jól látszott az izmos karja. Mindig is az izmos srácok voltak az eseteim. De hogy csinálta? Érettebbnek nézett ki a koránál. Nem úgy nézett ki, mint egy 18 éves.

- Mit bámulsz?- vonta fel a szemöldökét.

- Nem tett jót a serdülőkor…- csóváltam a fejemet kamuzva. Nem fogom bevallani, hogy nagyon is bejön, ahogy most kinéz. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer lealázzon. Elég volt bőven egyszer.

- Neked viszont igen- nézett végig rajtam kicsit pimaszul- A melled kifejezetten tetszik.

- Nézd csak nyugodtan, közelebb úgysem kerülsz hozzá!- tettem csípőre a kezemet.

- Gyerekek!- szólt ránk Choi mama- Azért ez…- teljesen elpirult a beszélgetésünkön.

- Csak viccelődünk!- mosolyodott el Changjo- Hisz már nagyon rég láttuk egymást. Amúgy, Yun-ah, hiányoztál!

- Te is nekem, Changjo!- mondtam direkt a nevet, amit olyan gyerekesnek gondolt, majd átöleltem a fiút- Ez érdekes lesz!- suttogtam a fülébe.

- Én is előre várom!

Elengedtem, és még egy bájvigyort elengedtem felé.

- El kell mennem a mosdóba!- mentettem ki magamat, majd igyekezve méltóságomat megőrizve elsétálni.

Szinte becsaptam magam mögött a mosdó ajtaját, és belerúgtam a kis szemeteskukába, hogy az átrepült a másik falig.

Sosem voltam egy agresszív lány, inkább optimista voltam, mint pesszimista. De akkor is… Azt hittem, hogy lesz egy gondtalan utazásom. De ez a kis izompacsirta bezavart. Nem baj. Akkor most visszakapja. Nem fogok vele foglalkozni. Nem érdekel, hogy velünk jön. Elvégre, nincs semmi közünk egymáshoz. Majd a kibérelt házban kiválasztom a tőle legtávolabb lévő szobát, és akkor alig kell majd látnunk egymást.

Megmostam a kezemet, hogy lehűtsem magamat, és elhatároztam, hogy tegyen bármit is Changjo, nem fog felidegesíteni. Én fogom őt. És ezúttal én fogok nyerni!

*

- Jin Hee? Nem akarsz inkább te középre ülni?- álltam tanácstalanul a repülő folyosóján. Hármasával voltak az ülések. Anya, kishúgom, So Hyun, és Choi mama előttünk helyet is foglaltak.

Changjo beült az ablak mellé, én meg inkább nem akartam vele közelebb kapcsolatba kerülni.

- Ne gyerekeskedj Yun- intett nekem- Miért ne ülhetnél mellém?

Sóhajtottam egy nagyot, és beültem középre, igyekezve, hogy semmink ne érjen össze.

- Ha nagyon idegesít, akkor cserélhetünk helyet- súgta a fülembe Jin Hee, a másik oldalról. Ő amúgy ismerte az egész történetet, ami közöttünk történt.

- Figyeljetek, én vagyok ebben az utazásban az egyetlen fiú, még az a kutya is lány, szóval nem te vagy az, aki szenved- szólt oda Changjo.

- Ha ennyire szenvedés eljönnöd, akkor miért jöttél el?- mosolyogtam rá- Még leszállhatsz.

- Már csak azért sem szállok, mert látom, hogy mennyire örülsz nekem. De azért remélem, hogy ezúttal nem esel belém. Mert kénytelen lennék ezúttal is visszautasítani téged. Van barátnőm.

- Remek. Nekem meg nem eseteim az ilyen kis csutka, tökalsó srácok!- dőltem hátra nyugodtam- Miért nem jött a barátnőd is?- mosolyogtam rá- Szívesen megismertem volna. Biztos túlélő tábor jellege van a kapcsolatnak. Hisz téged elviselni…
Láttam, hogy lehunyja egy pillanatra a szemét, nyugalmat erőltetve magára.

- Nem is a barátnőd még Sol Bin!- szólt közbe Jin Hee.

- De az lesz- mondta gúnyosan vigyorogva a fiú, és elkezdett üzeneteket írogatni valakinek. gondolom, ennek a Sol Bin-nek. Tulajdonképpen nem érdekelt. Talán el lesz foglalva a barátnőcskéjével való chateléssel, és engem békén hagy. Igen, ez lenne a legideálisabb.

Igen ám, csak arra nem gondoltam, hogy repülés közben ki kell kapcsolni a mobilt. Jin Hee meg nagyon hamar bealudt. Azt mondta, hogy neki jövő héten vizsgái is lesznek, ha hazaértünk, így sokat kell majd tanulnia ott is, de semmiképpen nem akarta kihagyni az utat. Azonban úgy tűnt, fáradt a sok éjszakázástól. Ezért is aludt be hamar.

- Mesélhetnél, mit csináltál az utóbbi négy évben… úgy tűnik, megváltoztál- fordult felém Changjo.

- Nem akarsz te is aludni?- sóhajtottam.

- Látom, nem akarsz velem barátkozni.

- 14 évig barátkoztam. Elég hosszú idő volt. Minden elismerés az enyém- ásítottam egyet, és lehunytam a szememet.

- Akárhogy is… sokkal szebb vagy, mint voltál.

Ezt a mondatát ne tudtam hová tenni. De a szememet sem akartam kinyitni, hogy ránézzek.

- Mondj valami újat, vagy ne untass. Már nem vagyok az a kis csaj, aki rajongott mindenért, amit csináltál.

- Yun-ah, Yun-ah… előre élvezek minden egyes veled töltött másodpercet… - nevetett fel, de a többit én sem hallottam, mert hamar elnyomott az álom.

*

- Yun-ah. Fogadtunk, és vesztettél. Be kell neki vallanod, hogy tetszik neked- unszolt az akkori barátnőm, Mi Young.

- De félek…

- Csak oda adod neki a levelet, és kész! Gyerünk már!

- De mi van ha visszautasít?- aggódtam.

- Nem fog. Biztos szeret ő is téged. Hisz olyan jó barátok vagytok!

- Igaz!- kilestem a mosdó ajtaján. Láttam, hogy Changjo közeledik a folyosón. Általában nem féltem vele beszélni, de most egészen másra készültem. Nem kellett volna belemennem abba a fogadásba. Elvégre elvesztettem. És én nem akartam egyenlőre bevallani az érzéseimet. Hisz magam sem voltam bennük biztos.

- Changjo!- léptem félszegen elé, mire meglepődött.

- Baj van, Yun-ah? Olyan furcsa vagy!- mosolygott.

- Tudod, Changjo… Az igazság az, hogy…- az orra elé dugtam a levelemet- Olvasd el!- majd elfutottam. Nagyon izgatott voltam, hogy mit fog mondani rá. Mégis, féltem elé kerülni.

A következő órákban nem láttam, mert külön voltak mindkettőnknél. Viszont mikor hazafelé indultam volna, láttam, hogy a főbejárattal szembeli faliújság előtt rengetegen állnak, és nevetnek valamin. Én is közelebb mentem. Ahogy odaértem, mindenki furcsán nézett rám. Kinevettek valamiért. Megláttam Changjo-t, aki felvont szemöldökkel nézett rám.

- Mit szeretnél, Yun-ah?- kérdezte kicsit gúnyosan. Mindenki minket bámult. Nem is csoda. Az én levelem volt kitűzve a faliújságra. Azon nevetett mindenki. Könnyek gyűltek a szemembe.

- Changjo, te szemét! Hogy tehetted ezt?- kérdeztem keserűen.

- Hogyan is? Simán. Olvassam is fel?

Erre a kezemben tartott könyvemet hozzávágtam, és elfutottam, a nevető tömeg kacarászásának kereszttüzében…

Felriadtam az álmomból. Nem értettem, hogy miért álmodtam megint arról a napról. Pedig már majdnem sikerült kitörölnöm az emlékezetemből.
Akkor láttam utoljára. Még jó, hogy a suli év utolsó napjain volt. Többet nem mentem be. Bár anya nem értette, hogy miért is bőgtem otthon napokig. És miért nem voltam hajlandó iskolába menni.

- Jól vagy?- jött mellőlem a hang a repülőn. el is felejtettem, hogy Changjo itt van mellettem. Sóhajtottam egyet.

- Rosszat álmodtam- morogtam.

- Gondoltam. Azért mondogattad a nevemet. Mi másért?

- Nem is mondogattam a nevedet.

- Dehogynem! Changjo, te szemét! És nem úgy tűnt, mintha élveznél valamit- mosolyodott el kicsit perverzen.

- Hát egészen biztos, hogy semmit nem fogok élvezni, amit te csinálsz- húztam fel az orromat.

- Majd meglátjuk!- majd hátra dőlt, és ismét bekötötte az övét, mert nem sokára megkezdtük a leszállást.

*

Tulajdonképpen Új-Kaledónia még szebb az életben, mint a képeken. A gyönyörű kék óceán, pálmafák, nyár illat. Képes voltam még Changjo-ról is megfeledkezni, ezt a sok gyönyörűséget látva. Nem győztem kapkodni a fejemet. A repülőtérről egyből a szállásra mentünk. Én örültem volna, ha olyan szállásunk van, mint amilyet a filmekben látni. Mikor a stégen vannak a kis házikócskák. De mi egy házat béreltünk az egyik parton, közvetlenül az óceán mellett. Kilépve a tornácról, már ott is volt a strand.

Nem láttam előtte képeken, mert anya meglepetésnek tartogatta, és meg is lett az eredménye. Leesett az állam. Olyan volt, mint egy megtestesült földi paradicsom. Ajkamba haraptam.

- Anya, ez gyönyörű!- néztem az említettre.

- Tudtam, hogy tetszeni fog. Szóval, szobabeosztások. Lent van egy nagyszoba, majd mi alszunk ott Jong Hyun anyukájával. Fent 3 szoba van. Egy nagyobb, két ággyal, aludj ott Yun, a húgoddal.

- Nem akarok a húgommal aludni- mondtam az egyértelműt- Olyankor Bessy mindig rám mászik- mutattam a kis spánielre, akinek látszólag nagyon tetszett az új környezet. Össze vissza rohangált a nappaliban, ami mediterrán stílusban volt berendezve.

- Én szívesen alszok Soo Hyun-nal- mondta Jin Hee.

- Biztosan?- kérdezte anya.

- Persze. Jól elleszünk, ugye?- nézett kis húgomra, aki bólogatva mosolygott vissza unnie-ra.

- Legyen. Akkor a folyosó bal oldalán lévő két, egymással szemben lévő szoba a tiétek- mutatott rám, és az ex legjobb barátomra.

Egymásra néztünk, és keletlenül bólintottam. Ennyit arról, hogy messze leszünk egymástól. De mint elhatároztam, nem akadok ki semmin. És már késő volt rávágni, hogy akkor inkább a húgommal lennék.

- Remek. Amúgy is rég találkoztatok, lesz biztos egy csomó közös témátok. Vigyétek fel a cuccaitokat, és pakoljatok ki. Utána meg irány a strand- adta ki az utasítást Choi mama. El is indult mindenki, a dolgára. Közös téma, mi?

- Segítsek a bőröndöddel?- nézett rám a fiú. Minek akar kedvesnek tűnni? Engem nem ver át még egyszer.

- Vigyed a sajátodat- mutattam az ő utazótáskájára.

- Elbírom a tiedet is!

- Akkor cipekedjél, bánom is én!- intettem, előre jól szórakozva. Hisz telepakoltam a bőröndömet, és anyával ketten hoztuk le az emeletről is otthon. Iszonyat nehéz volt.

A fiú megemelte a fogójánál fogva, és láttam, ahogy a karján az erek kidagadnak. Ajkamba haraptam öntudatlanul, a látványra.

- Téglákat pakoltál bele?- kérdezte a fiú rám pillantva.

- Nem. De ha tudtam volna, hogy te fogod majd cipelni, akkor bizony tettem volna bele párat. De nagyon édes vagy Changjo, hogy hozni akarod. Hisz te már csak ilyen erős férfi vagy… legalábbis annak hiszed magadat! De szólj, ha nem bírod. Segítek- mosolyogtam angyalian rá.

- Nem kell. Elbírom!- mondta, majd elkezdte felvinni az emeletre. Nem hiába voltak az izmai, bírta is őket. De láttam rajta, hogy azért még neki is nehéz.

A szobánk elé érve letette az egyik szoba elé a bőröndömet, majd felém fordult.

- Melyik szobát akarod?- nézett rám fáradtan. Amúgy nagyon dögös volt, ahogy az izzadságcseppjei a homlokán gyöngyöztek. Követtem is volna az egyik útját, egészen a nyakán keresztül, le a... 
- Yun?- vonta fel a szemöldökét.
- Várj egy percet!- tértem magamhoz előbbi bűvöletemből. Benéztem mindkettő szobába. Ugyanolyanok voltak.

- Abba- mutattam a keletre esőre. Szerettem reggel a nap első sugaraira kelni.

- Akkor!- nyitott be a nyugatira, a táskájával, de még utána szóltam.

- Köszi, Changjo!- pimasz voltam, hisz utálta ezt a nevet. Megtorpant, leejtette a táskáját a földre, és felém sétált, majd a fejem mellé támasztva tenyerét, egészen az arcomba hajolt. Kicsit ijesztő volt, de pislogás nélkül álltam a tekintetét.

- Egy hétig vagyunk itt, ugye?- kérdezte, az arcomat fürkészve.

- Sok idő, igaz?- mosolyogtam továbbra is gonoszan. Ezalatt úgy terveztem, kicsinálom.

- Sok? Biztosra veheted, hogy a végén túl rövidnek fogod gondolni, Yun-ah- képes volt úgy kimondani a nevemet, hogy összeugrott a gyomrom borsószem méretűre. Majd megfordult, és becsapta az ajtóját maga mögött. Elgondolkozva néztem utána. Rendben, Choi Jong Hyun. Játsszuk ezt le!

/folyt. köv./