Yes, Sam! 3. rész /Jinyoung/

3. rész

- Muszáj mindig a szádat húzni, hogyha elmegyünk valahová?- szorította meg erősebben a kézfejemet Kwang Soo, mikor a moziba beléptünk.

- Mivel semmi kedvem nem volt jönni, ezért igen!- morogtam az orrom alatt. Zúgott a fejem, nem igazán voltam jól. Egész héten ettől szenvedtem, de nem akartam, hogy kifogásként tűnjön.

- Hé, cicuska, mikor látod be, hogy veled tettem jót? Ha belezúgsz a tanárba, akkor abból semmi jó nem származhatott volna. Így ezt elkerüljük.

- Nem zúgtam volna bele… de azzal, hogy magadhoz láncoltál, nem sokat értél el. Csak azt, hogy menekülni akarok… de ugye azt nem hagyod, mert Jinyoung bánja… mióta vagy te ilyen?- sóhajtottam, és ledobtam magam a moziban a nekünk szóló helyre, és kibámultam a fejemből.

- Hé!- simított végig a fiú a kezemen akár kedvesnek is nevezhetően.

- Mit akarsz?- fordultam felé orromat felhúzva.

- Olyan nehéz lenne megint engem kedvelned?

- Azt ki is kéne érdemelned! Eddig pedig nem voltál valami nagyon meggyőző.

- Meggyőzlek!- nézett mélyen a szemembe, majd közelebb hajolva az ajkait az enyémre nyomta, majd vigyorogva el is távolodott, és kezemre szorosan ráfogva figyelte a mozivásznat.

Elfacsarodott szívvel néztem arcélét. Valamiért fájt ez az egész. Ő talán tényleg nem akart rosszat, csak… önző volt. Ahogy én is. Amiért sokkal szívesebben lettem volna itt a kistanárommal, akit igazából nem is ismertem belülről. Csak remélni mertem, hogy más, mint a többi férfi.

Nem tudtam a filmre figyelni, ami egy kissé komikus akciófilm volt. Sőt, a félénél a kezdeti fejfájásom olyan szintűvé fokozódott, hogy azt hittem, ott helyben elájulok.

- Ki kell mennem a mosdóba- suttogtam egy óra után, mire kicsit összehúzta a szemöldökét.

- Aztán találj vissza!

Bólintottam, majd kitámolyogtam a keskeny folyosón. Egyre inkább éreztem, hogy a vérnyomásom nagyon lement, így mikor a mosdóba értem, a hideg csempének támasztottam a homlokomat, szerencsémre egy kicsit igényesebb mosdó volt.

Szédültem, és a kezem is remegett. Mi a fene bajom van?

Egész héten lappangott bennem valami. Lehet, hogy beteg lennék? Vagy csak kimerültség? sokat kellett tanulnom, alig volt időm enni is, ha meg időm maradt, azt a „barátom” elrabolta.

Homlokomra tettem a kezemet, de én nem éreztem semmi különbséget. Le kellett guggoljak a fal mellett, hogy ne ájuljak el.

Gondolkozás nélkül vettem elő a telefonomat, és tárcsáztam egy számot.

- Mi van hercegnő?- szólt bele a vonal végén bolond újdonsült barátom.

- Ne hívj így…- motyogtam válaszul Baronak.

- Mi van a hangoddal?

- Nagyon rosszul vagyok…- elhaló hangom még engem is megijesztett.

- És én mit csináljak?- hallottam rémült élét a kérdésének.

- Nem tudom, csak…

- Hol vagy? Elmegyek érted, okés?

- A Lotteben… Moziban… Kwang Sooval. Kijöttem a mosdóba…- válaszoltam tőmondatokban.

- Rendben… a közelben vagyok, elmegyek érted, és hazaviszlek…

- Jó…- motyogtam, majd bontottam a vonalat. Egy hét alatt egész jól összekovácsolódtunk, minden délután teniszeztünk együtt egy órát.

Sokat megtudtam róla, a baráti társaságról, és Jinyoungról is. Aki egy hete figyelmen kívül hagyott már. Még órákon sem nézett rám, olyan érdektelen volt. Bár Jolie néha taszigált, hogy ugyan, menjek oda hozzá, mindig csak szemet forgattam, és hagytam a fenébe.

Tudtam, hogy most, mivel elmegyek, legalább szólnom kéne Kwang Soo-nak, ne aggódjon feleslegesen, de annyira szédültem, hogy nem voltam képes megírni egy sms-t.

Majd írok, ha itt van Baro…

Kicsoszogtam a mosdóból, hisz tudtam, a fiú azért annyira nem fasza gyerek, hogy beront értem a női wc-ben, és ott vártam. Nem telt bele tíz percbe, a fiú már futott is felém lobogó hajával.

- Jól vagy?- guggolt le elém, mire rá emeltem a szememet- Te jó ég, nem vagy jól, mint egy zombi… Azonnal hazaviszlek! Tudsz járni?- erre bólintottam, de még így is kicsit segített megállnom a lábamon. Beterelt a liftbe, majd a mélygarázsba. Még jó, hogy volt kocsija. Azonban mihelyst kóválygó fejjel beültem a kocsiba, ő pedig aggodalmas tekintettel rám nézett, és kérdezett valamit, az információk már egyáltalán nem értek el hozzám.

*

Arra ébredtem, hogy valami szőrös az arcomnak dörgölőzik. Mi a franc? Kipattantak a szemeim, és alig pár centi távolságra találtam magam egy fehér szőrpamaccsal.

Már azon voltam, hogy felvisítok, mikor rájöttem, hogy ez csak Baro kutyája lehet, akit már képeken volt szerencsém látni.

Várjunk… Baro kutyája…

Hol a francba vagyok?

Azonnal felültem, és körbenéztem a szobán, ahol voltam. Hát nem az enyém volt. És ha Baro kutyája itt van, akkor a gazdája sem lehet túl messze. Hogy a fenébe… És miért csak egy nagyobb póló van rajtam?

Az órára pillantottam, amit a falon láttam, este nyolcat mutatott. Négy után jöhettem el a moziból.

Leugrottam az ágyról, miközben a fehér kiskutya igyekezett minél jobban körbeugrálni.

- Maradj már…- motyogtam, majd az ajtó felé siettem, ahonnan az egyre erősödő hangokat hallottam.

- De mi a francért vagy ilyen?- egy fiú hangja, aki nem Baro volt. Ki van még itt?

- Mondtam, hogy most nem alkalmas!- a barátom hangja elég feszült volt. Mi baja? Ki van itt? Fejemet fogva léptem közelebb az ajtóhoz. Már jobban voltam, csak éreztem, hogy most keltem ki az ágyból.

- Valami tényleg gyanús itt, gyerek! Bizonyítsd be, hogy nincs ott semmi!- csattant egy másik, mire kilöktem az ajtót.

- Nem lehetne egy kicsit halkabban?- morogtam, fintorogva, és frusztráltan a hajamba túrtam, és szétnéztem a társaságon. Bár ne tettem volna.

Hisz így szemben találtam magamat a tátott szájú Baroval és a haverjaival… és igen, ebbe Jinyoung is beletartozott. Én meg mégiscsak ott álltam, egy szál pólóban. Istenem, de ciki!

- Hát ezért nem mehettünk a szobádba!- motyogta az egyikük, ha jól rémlett, ő volt Gongchan, a többiek nevére már nem emlékeztem…

- Nem bírtál volna még ki pár percet, hercegnő?- sziszegte felém Baro mérgesen, mire azt érte el, hogy Jinyoung megragadta a gallérjánál fogva, és megrázta.

- Te meg mit műveltél vele?- kérdezte ingerülten. Ennek meg mi baja?

- Hé, hé, lehet leállni!- kiáltottam fel, mikor láttam, milyen szemmel méregeti szegény Barot, aki hirtelenjében annyira meglepődött, mint én- Én is szeretném tudni, hogy kerülök ide. Szóval beszéljük meg inkább emberbarátian.

- El sem hiszem, hogy te csak így belekerülsz a férfiak ágyába…- nézett rám kicsit gunyorosan, de legalább elengedte a fiút.

- Ó, egy hete most szóltál hozzám először, ez igazán bűbájos!- fintorogtam rá akaratlanul is.

- Lemaradtunk valamiről, Jinyoung? Nem is mondtad, hogy megtaláltad a kiscsajt. És Baro sem említett semmit… Akkor hogy van ez?- pislogott az egyik ismeretlen. Valamilyen C-betűs fura betűszó lehetett a neve, így rémlett szilveszterről.

- Ez egészen pontosan…- kezdtem volna, de Baro megragadta a kezemet, és behúzott vissza a szobába- Mi az?- értetlenkedtem.

- Öltözz fel, aztán majd magyarázkodunk, oké? Mindenki megbámul így!

- Te öltöztettél le? És nem azt mondtad, hogy hazaviszel amúgy?

- De, csak elfelejtetted mondani, hol laksz, utána meg szinte kiájultál… A szüleim nem voltak itthon, nővérem öltöztetett át, de már elment ő is, mert dolga akadt, én amúgy hozzád nem érnék… vagyis nem úgy értem, hogy visszataszító vagy, csak… ugye Jinyoung… aki most mindent félreértett valószínűleg… szóval…

- Értem, köszönöm- motyogtam, mire bólintott egyet, és kisietett a szobából. Gyorsan felkaptam a ruhámat, ami egy szék karjára volt terítve, és nagy levegőt véve kiléptem megint a nappaliba.

- Várjuk a magyarázatot!- mosolygott rám Gongchan. Megértem, mit evett benne Jolie. Jóképű srác volt.

Én segélykérő pillantást vetettem a másik két fiúra, nevezett Barora, és Jinyoungra, de az előbbi csak idegesen dobolt az ujjával, az utóbbi pedig csak fújtatva elfordult.

- Komolyan, jó fejek vagytok. A lényeg az, hogy Jinyoung a kistanárom lett. Igen, még csak végzős gimis vagyok. Ezért ilyen… ilyen morcos…

- Én nem vagyok morcos…- nézett rám száját húzva.

- Persze, hogy nem. Baroval pedig a teniszpályán találkoztunk, és barátkoztunk össze. Ami a mai napot illeti… Én éppen Kwa… Basszus…- jutott eszembe- Baro, hol a kabátom?

- Az előszobában, várj, idehozom!- pattant fel, és kifutott érte. Mikor visszajött, én hajamat tépve nyúltam a zsebébe, és halásztam elő a mobilomat.

12 nem fogadott hívás.

Kwang Sootól.

- A francba!- temettem arcomat a tenyerembe- Van itt nyugodt hely, ahol telefonálhatok?- fordultam feléjük.

- Mi lenne, ha előbb befejeznéd a magyarázatot?- nézett dühösen Jinyoung.

- Kwang Sooval randiztam, és…

- Ki az a Kwang Soo?- pislogott Gongchan.

- Az osztálytársam, és…

- Te úgy smároltál Jinyounggal, hogy közben pasid volt?

- Hagyjátok, hogy végigmondjam?- kaptam fejemhez, mire mindenki elcsendesedett- Köszönöm! Kwang Soo az exem volt, de most kitalálta, hogy megint velem akar lenni, mert miért ne. Kell a francnak a srác, csak… muszáj, mert különben jobban megszívom, mert elmondja mindenkinek, hogy kavartam a… kistanárommal. Ennyi. Szóval ma a moziban rosszul lettem, és Baro azt mondta eljön értem. Csak aztán elájulhattam, ezért vagyok most itt. Elég magyarázat?- néztem körbe.

- Miért lettél rosszul?- pislogott egyikük.

- Talán kimerültség…

- És kevés evés..- szólt közbe a C-betűs- Ne nézz így rám, orvosnak tanulok, látom a jeleket. Ideges vagy mostanában, ezért nem eszel sokat… Egyél rendszeresen!- mondta, mire bólintottam.

- De akkor Baro miért nem mondott semmit arról, hogy újra találkozott veled?- nézett a másik ismeretlen nevű srác is fel.

- Nyilván azért nem, amiért Jinyoung sem, és…- a telefon a kezemben újra villogni kezdett, és Kwang Soo nevét mutatta. Vettem egy nagy levegőt, és rányomtam a felvétel gombra.

- Szia Kwa…

- Te meg hol a jó büdös életben vagy?- ordította másik végén.

- Én csak…

- Leléptél, igaz, te büdös ribanc!

- Hogy mi?- hűltem el alpáriságán.

- Nem megmondtam, hogy egyszerűbb neked, ha maradsz a seggeden?

- Te velem ne beszélj így, fogalmad sincs, hogy mi történt!- csattantam fel- Rosszul lettem, és egy barátom elhozott.

- Kicsoda? Mert sem Jolie, sem Heejun nem tud rólad semmit.

- Van más barátom is.

- Mégis ki? Ha megtudom, hogy most éppen azzal a nyálas kistanárral hemperegsz…

- Senkivel nem hempergek, na nem mintha lenne ehhez bármi közöd is! Kérlek, hidd el, hogy rosszul voltam, és elájultam. Most tértem magamhoz.

- Gyenge kifogás. Lassan eljátszod az esélyeidet, DaSeom!- majd rám csapta. Szörnyen éreztem magam, legszívesebben eltörtem volna valamit, hogy a feszültségemet így levezessem.

Erőtlenül dobtam a telefont a kanapéra, és mérges szemekkel Jinyoung felé fordultam.

- Ez a te hibád- léptem elé, és a mellkasára ütöttem- Minden a te hibát, te idióta! Miért kellett az életemet tönkretenned?- ütögettem a mellét továbbra is, éreztem, hogy nem sok tart vissza a hisztirohamtól- Nem mehettél volna másik buliba? Másik suliba? Másik világegyetembe?- tört ki belőlem a zokogás, mire elkapta a kezeimet, és szorosan magához húzott, ezzel leszorítva a testrészeimet is.

- Csss!- suttogta a fülembe megnyugtatóan, de nem tudtam lehiggadni.

- Te büdös disznó, hogy merted…! Miért van ilyen szép szemed?- motyogtam erőtlenül, tovább hullatva könnyeimet ingjére. Valahogy nem esett le, hogy teljes testemben hozzásimultam, és még csak nem is vagyunk egyedül. Lassan, az ingjébe kapaszkodva bújtam közelebb hozzá, jól esett meleg, biztonságos közelsége.

- Nyugodj meg!- éreztem valamit a fejem búbján. A hajamba csókolt volna? Éreztem, hogy teljesen elpirulok.

- Mi itt a probléma? Meg van oldva a dolog!- ütötte össze a kezét Gongchan, mire rájöttem végre, hogy mi is folyik itt. Azonnal eltoltam magamtól, és megtöröltem a szememet, ami szánalmas kifakadásom jeleit még mutatta.

- Ezt nem szabad! Ő a tanárom!- ráztam a fejemet.

- Szóval Jolie is még csak ilyen pisis… pedig milyen jó nő volt…- gondolkozott el a fiú.

- De ha vártok még, csak egy fél évet, akkor már együtt lehettek…- mondta az egyikük. Valamiért a Szandál név rémlett rá, nem is értem, miért…

- Ki mondta, hogy együtt akarunk lenni?- jött mellőlem a hang, bár kissé zavarban volt. Felnéztem Jinyoung arcára, aki ezúttal került velem mindenféle szemkontaktust.

- Pontosan. Nem akarunk együtt lenni! Az csak egy csók volt, nehogy már mindenki túlreagálja…- forgattam a szememet túlságosan is jól játszva- Most pedig jobb lenne, ha hazamennék. Köszönöm Baro, hogy befogadtál.

- Azt hiszem, én is lelépek, majd jövő héten találkozunk…- mondta Jinyoung is, majd még előttem kisurrant a nappaliból, rám sem nézve. Hallottam a bejárati ajtó csapódását is.

- Azt hiszem… ez kicsit kínos. Na de megyek is, hogy kibeszélhessétek a helyzetet magatok között!- majd intettem egyet, és az előszobába siettem. De nem telt bele pár másodpercbe, Gongchan követett.

- Hé, kislány!

- Ne hívj így!- néztem fel rá, miközben a csizmámat bűvöltem magamra.

- Hétvégén bulit tartok, gyertek el. Vagyis… hívd el Jolie-t is.

- Őt nem tartod kislánynak?- húztam a számat- Téged nem zavar, hogy hazudott?

- Igazából várható volt, annak a csajnak a szeme sem áll jól… De tudod… Jinyoungot sem zavarná, hogy egy évvel fiatalabb vagy még. Csak épp ő megszívta, hogy nálatok tanít…

- Hát eléggé!- egyenesedtem fel, mire a fülemhez hajolt.

- Gyertek el a bulira, és ott végre meggyőzheted arról, hogy te vagy a neki való lány…

- Erről én magam sem vagyok meggyőződve- nevettem zavartan, de nem húzódott el.

- Remélem tudod, hogy azok közül, akik ott lesznek azon a bulin, nem kevesen hajtanak rá a csajok közül!

- Ó…- mindössze ennyi jött ki a torkomon, és a szemébe néztem, hogy ezt bővebben is kifejtsem, mikor ismét nyílt a bejárati ajtó, és Jinyoung jelent meg újfent. Meglepődhetett, hogy olyan közel lát minket a haverjával.

- Bocsánat, ha zavarok- kicsit gúnyos élt ütött meg hangja.

- Semmi nem történt!- vágtam rá azonnal.

- Csak meg akartam kérdezni, kell-e egy fuvar, de látom, jól elvagy!

- Dehogy van el jól! Elfogadja a fuvart!- lökött meg Gongchan, szinte a másik karjába. Ezért még meghal…- Majd Baroval megüzenem a részleteket. Viszlát tubicáim!- majd be is vágta az előszoba ajtót.

Félénken néztem a velem maradt fiúra.

- Tényleg el tudsz vinni? Nem igazán tudom, hol vagyunk most és…

- Persze!- legyintett.

- De ha ez neked kényelmetlen, akkor…

- Csak szállj be- mosolyodott el egy aprót, és a kocsija felé mutatott, ami már ismerős volt, hisz láttam a suli udvarán parkolni.

Az első pár percet némán töltöttük, egyenesen az útra koncentrálva mindketten, majd lassan ránéztem az arcára, fél szemmel.

- Nincs megtiltva…- motyogta.

- Hogy mi?- jöttem zavarba.

- Hogy nézz!- egy pillanatra tekintett csak rám- Nem kell ennyire zavarban lenned…- persze, mondd ezt a nénikédnek! Nem te ülsz egy tökéletes pasi mellett!

- Figyelj…- köszörülte meg a torkát- Ez a Kwang Soo ügy… te tényleg nem akarsz vele lenni?

- Ha akarnék, akár haldokolva is maradtam volna abban a moziban…- motyogtam, mire kicsit felnevetett.

- Nagyon seggfej volt a telefonban?

- Eléggé- idéztem vissza magamban- De neked nem kell ezzel foglalkoznod…

- De hisz az én hibám is… vagyis amennyiben hiba volt az a csók…

- Az a csók… szóval az az este… nem volt egy komoly dolog. Csak ő kapta fel így, mikor utána a szertárban talált minket… Nem is tudom, miért nem mindegy neki…

- Nekem sem lenne mindegy…

- Hogy mondod?

- Mármint ha a lány, akit szeretek… mással lenne, nekem sem lenne az mindegy.

- Van lány, akit szeretsz?- pillantottam rá kicsit.

- Teljesen mindegy, nem rólam van most szó… Ha itt befordulok, az lesz a ti utcátok?- mutatott a helyre, ügyesen terelve a szót.

- Igen, de ezen a kisutcán fordulj le, most azonnal!- mondtam rémülten, mire félrekapta a kormányt, és egy aprócska, egyirányú sikátorszerűbe fordult, ahol egy lélek sem járt.

- Miért kellett idejönni?- nézett rám értetlenül, leállítva a motort.

- Ki tudja, ki látna téged, ha a házig vinnél- vontam vállat- Ez így itt tökéletes lesz.

- Magadat, vagy engem féltesz, DaSeom?- a nevem a szájából olyan szépen hallatszott.

- Kicsit mindkettőnket…- hajtottam le a fejemet. Valahogy nem akartam kiszállni a kocsijából, valahogy szerettem volna még több időt eltölteni vele. Magam sem értem, miért jött a késztetés.

- És amúgy miről sugdolóztatok Gongchannal?

- Meghívott a bulijába!- vontam vállat- De szerintem csak Jolie miatt.

- A bulijába?

- Igen…

- És tervezel is eljönni?- kicsit feszült lenne.

- Még nem tudom… el kéne mennem? Esetleg ott lesz Baro is?

- Mi ez a Baro őrület?- túrt a hajába frusztráltan.

- Csak barátok vagyunk… Jesszus, ha nem tudnám milyen vagy, azt hinném, féltékeny vagy…

- Igen, az vagyok!- vágott a kormánykerékre- Tudod, milyen régóta várok arra, hogy végre befűzzem Barot? Erre meg jössz te, és…

- Várj, mi van? Te…- nyílt tágra a szemem- Te igazából… meleg vagy?- szinte visítottam. Komoly arccal rám pillantott, és bólintott egyet. Szám egészen kinyílt döbbenetemben, és a kezem is remegni kezdett. Mi van?

A következő pillanatban meg olyan szinten kirobbant belőle a nevetés, hogy azt hiszem, a következő keresztutcában is hallották.

- Jaj, te…- törölte szinte könnyes szemét. Meglepődtem, először láttam ilyennek, de… tetszett. Jobban mint kellett volna.

- Ez nem volt vicces, te szemétláda!- ütöttem a karjára, kibuggyanó nevetéssel, majd még egyet mértem volna, ha nem kapja el a csuklómat időben, és közelebb hajolt az arcomhoz, hogy hirtelen pislogni is elfelejtettem.

- Annyira bolond vagy, hogy hihetted el? Ha meleg lennék, szerinted úgy néztem volna rád, mint aki…- itt elakadt, és egy aprót az ajkába harapott. Nem tudom, hogy szándékos volt-e, vagy nem, tény, hogy kedvem támadt kiszaladni a világból, meg vissza, mert ez az ember már túlságosan tökéletes volt nekem. A kezét lassan arcomra simította ujjbegyei alatt bizsergett a bőröm. Jaj, ne.

- Mint aki…?- kérdeztem suttogva.

- Mint aki menten felfal!- vigyorodott el, és közelebb hajolt, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy az ajkamra tapadjon szépvonalú szájával, de ebben a pillanatban egy éles dudaszó hallatszott, mire szétrebbentünk. Kínos nevetgéléssel fordultam hátra, és megláttam, hogy egy kocsi áll mögöttünk… és nyilván szeretne távozni ő is a sikátorból, és nem fért el mellettünk.

- Ezt gyorsan felejtsük el!- tűrtem hajamat a fülem mögé zavaromban, és a kilincsért nyúltam- Köszi, hogy hazahoztál… tanár bácsi- majd kiszálltam volna, ha a hangja nem állít meg.

- Hé, hogy mondtad?

- Úgy értem…- fordultam vissza egy pillanatra, és elmosolyodtam, pedig nem terveztem- Jinyoung- majd kipattantam a kocsiból, és vissza sem nézve a házunkig futottam.

/folyt. köv/

Mental breakdown 1. rész /Chunji+a többi hülyegyerek/

Majdnem elfelejtkeztem a másik, jóval szomorúbb egy éves évforduló mellett arra, hogy... tulajdonképpen pontosan egy éve tettem fel a blogra az első írást (Chunji drágával). És hát akkor ez egy... születésnap is. Tehát valamit össze kellett ütnöm gyorsan, hogy ezt megünnepeljem itt "édeskettesben" a blogommal, és remélem veletek is.

Nagyon kis lepkefingnyi, tényleg, és értelme sincs sok, mint ahogy a címe is mutatja. És nem tudom, mire fog kijönni az egész, igazából egy részesre terveztem, de mikor elfogyott az ihlet is, és az idő is, inkább meghagytam ilyen rövidre, folytatás reményében.

Hát akkor boldog születésnapot a blognak! :)
/Fogom folytatni a Jinyoung-osat és a Castle high-t is, mihelyst kapok egy kis levegőt a sulitól... :)/

1. rész

- Nem bírom már!- sóhajtottam fel a TOP media tánctermében eldőlve. Már reggel óta a koreográfiát gyakoroltuk az új számunkra, de egyszerűen mindent elbénáztak a csapat többi tagjai, amit lehetett. Niel mindig nekem jött, de szerinte az én hibám volt, C.A.P szerintem elaludt, igen, tánc közben, Byung Hun időközönként pofára esett a saját lábában, Changjo, aki persze már kívülről fújta a koreográfiát, random elkezdte táncolni közben a Rocking mozdulatsorait, Ricky, meg csak szimplán felvisított röhögésében, mikor ezek valamelyikét látta.

Miért hiszem azt, hogy én vagyok az egyetlen normális a csapatban? Komolyan, még jó, hogy én vagyok a visual a csoportból, és megőrzöm a méltóságomat.

De kiterülésemet a csapat úgy vette, hogy most szünetet tartunk, így mindenki szétszóródva elvetette magát a földön. Kivéve Niel-t.

- Srácok, keljetek fel, és folytassuk- adta ki a parancsot, de senki nem mozdult.

- Majd ha a leader azt mondja- mondta Ricky pimaszul, és visszatemetkezett a telefonjába, amin éppen a You’re beautiful című örökbecsű dráma egyik részét kezdte azonnal folytatni, időnként idiótán elnevetve magát. Még mindig jobb, mint mikor legutóbb a Heirs-t nézte, és eltökélte, hogy átveszi az ottani Lee Min Ho stílusát, és ő is rózsaszín bolyhos pulcsikat fog hordani. Azonnal lebeszéltem róla. Hisz a rózsaszín az én színem!

- Jó, akkor C.A.P, parancsolj rá a bagázsra!- fordult a másik énekesünk a drága vezetőnk felé, aki azonban már bekuporodott egy sarokba, és olyan édesdeden aludt, hogy épp a nyál nem folyt ki a szájából. Képes volt akárhol, akármilyen rövid idő alatt álomba szenderülni.

- Reménytelen!- sóhajtott végül Niel, és nincs mit tenni elv alapján ő is elterült a földön. Csak sajnos ezzel meglökte L.Joe-t, akinek így kiesett a kezéből a telefonja, amin éppen a kutyái videóját nézte. Nem értem, miért bámulja őket mindig, ahelyett, hogy mondjuk ő is NORMÁLIS lenne, és lenne társaságom akkor.

- Komolyan, Niel, nem tudnál jobban vigyázni?- háborodott fel a rapper fiú, mire drága Emotional Voice Niel-ünk feltette a kezét védekezően.

- Nem tudtok két percre csöndben maradni?- kérdezte Changjo, mire mindenki, kivéve ugye C.A.P tekintete rá vetült- Így nem tudom levideózni magamat.

- Minek videózod magad?- nevetett Ricky.

- Kell a cucc instagramra- mondta a fiú egyszerűen.

- De hát Niel akkora tehén!- tárta szét karjait Byung Hun.

- Milyen tehén, te kis töpszli?!- vágott vissza az előbb említett.

- Töpszli?- pattant fel a másik is- Gyere ide, és mondd a szemembe, te nagyra nőtt aranyhal!- igen, ez volt az, amitől a legjobban fel tudta idegesíteni magát.

Előre láttam, hogy tömegbunyó lesz a vége, így gyorsan kisurrantam, mielőtt még az arcomnak valami baja esett volna. Az értékeket óvni kell, nem igaz? De az ajtóban észrevett Ricky, és utánam kiáltott.

- Chunji hyung, hozz nekem egy latte machiato-t!- nyilván kitalálta, hogy az kávéautomatához indulok.

- Itt csak szar, és még szarabb kávé közül választhatsz!- kiáltottam vissza, majd ott is hagytam a bagázst, hogy kicsit kiszellőzzön a fejem ennyi agyi szellentés után. Hát igen, a bandánk nem túlságosan az érett férfi magatartásról híres.

A kávéautomata felé sétáltam, és közben azon gondolkoztam, hogy milyen arckrémet vegyek a legközelebb, mert ez a mostani kezd már kifogyni, mikor megláttam egy hosszú hajú alakot az előtérben, szintén kávét venni. Sophie. Elvigyorodtam. A menedzserünk lánya alig volt fiatalabb nálam, és különlegesen szép volt az európai származása miatt. Itt éltek Koreában már elég rég óta, apja itt kapott állást nálunk, így megtanult már rendesen koreaiul, és gyakran jött be a céghez is. Bár már két hete nem láttam, mert Jeju-do-n voltak tanulmányi kiránduláson az osztályukkal.

Csak egyetlen egy gond volt vele kapcsolatban, de azt igyekeztem kiküszöbölni…

Elhatároztam, hogy vállal nekidőlök a kávéautomatának, lazán elvigyorodok, és benyögök valami totálmenő szöveget, amitől majd lehidal. Addig rendben is volt, hogy odasétáljak, csak sajnos nem vettem figyelembe az automata mellé kihelyezett szemeteskukát, és mikor véletlenül belerúgtam, úgy megijedtem, hogy megugrottam, ezzel szegény lányt is fellökve, akire így ráborult a forró csoki.

- Jól vagy, Sophie?- néztem rá nagy szemekkel, és égő pofával. Eddig szidtam gondolatban a többieket, de nézzenek oda, én még náluk is szerencsétlenebb vagyok.

- Komolyan, nem tudsz vigyázni?- kérdezte édes akcentusával felháborodottan, és a ruháját kezdte törölgetni, ami történetesen fehér volt. Csak hogy jobban látszódjon a folt.

- Nem akartam…- kezdtem szabadkozni, hirtelen azt sem tudva, hogy mihez kezdjek most magammal szégyenemben.

- Hát mertem remélni!- forgatta a szemét, majd mikor látta szenvedő arckifejezésemet, felsóhajtott- Semmi baj, felejtsd el.

- Figyelj, jóvá teszem. Hadd hívjalak meg egy italra!- próbáltam a hátrányomat előnyömre fordítani, áldva közben a nagy eszemet, amiért ilyen cseles voltam.

- Hogy azt is rám borítsd? Köszi, de nem!- mosolyodott el kényszeredetten, majd elnézett a vállam fölött- Changbumie!- kiáltott fel széles vigyorral, majd tovább nem is foglalkozva velem kikerült, és a folyosón éppen elhaladó 100% taghoz sietett. Tátott szájjal néztem utána.

Említettem, hogy volt vele egy kis probléma, igaz? Hát ízlése nem volt… Hogy nem tetszhetek neki? De nem is csak a tetszéssel volt a probléma. Úgy tűnt, hogy a csaj teljesen idegesítőnek talál, és sosem nézett rám férfiként. Pedig én vagyok a legjobb pasi a cégnél. De ő amúgy is jobban kedvelte a 100%-ot a Teen Top-nál. Ez örök fájdalom maradt nálam.

- Szép lebőgés volt, haver!- karolta át a vállamat Chanyong, szintén a testvérbandánkból, akivel mindig is jóban voltunk azonos korunk miatt- Törődj bele, hogy a csajnak nem vagy az esete.

- Olyan nincs, hogy valakinek Lee Chan Hee ne tetsszen- szegtem fel az államat- Majd én megmutatom nektek. Belém fog esni a csaj!

- Majd a következő életedben!- nevetett az az idióta, majd elsétált mellettem.

Jó. Sürgős eset van. Riasztanom kell a többieket!

Mikor berontottam a táncterembe, hogy kupaktanácsot hívjak össze, kaotikus állapotban találtam őket. Pedig azt hittem, már megnyugodtak valamelyest.

Mondjuk C.A.P hyung csak pozíciót váltott, Ricky gumicukrot dobált Changjo hajába, akinek semmiképpen nem jött össze a kép, ezért úgy döntött, hogy a gumicukrot fotózza le. Niel a földön feküdt, felette L.Joe állt, és rugdosta az énekest.

- Ki a töpszli, ki a töpszli?- szinte a szája is habzott, annyira nagyon belemelegedett a dologba.

- Mindenki megállni!- ordítottam el magamat az ajtóban, mire egy személyként kapták a fejüket felém, igen még drága leaderünk is.

- Mi az?- kérdezte mély hangján.

- Óriási probléma van!- túrtam a hajamba színpadiasan. Na, erre megint földi pokollá vált a próbaterem, így egyszerre kezdtek ordibálni…

- Lemondják a comebackünket?- rémült meg Niel.

- Csak vicc volt az a múltkori cikk a neten a magasságnövelő gyógyszerről?- pattant fel L.Joe.

- Egy órával korábban kel kelni?- dörmögte C.A.P.

- Eljöttek az idegenek?- dermedt meg Ricky is, majd a következő pillanatban feltépte az ajtót, és kiordított – UFÓ, hadd legyek én a kiválasztott!

- Hagyjátok már abba- szólt a maknae- Egyértelmű, hogy Chunji azt akarja közölni, hogy most jött rá, hogy nekem kéne a visualnak lennem…

Fejemet fogva vártam, hogy lehiggadjanak, és végre várakozóan nézzenek rám a válaszért. Na, nagyjából ez öt percbe telt.

- Szóval?- kérdezte Niel.

- Nem kellek a csajnak!- nyöszörögtem.

- Ja!- jött az egyöntetű rácsodálkozás az igazságra, majd mindenki visszatért az eddig csinált dolgához. Changjo a gumicucuhoz, Ricky a doramához, L.Joe a kutyákhoz, Niel a… Niel a haját fésülte éppen, C.A.P pedig újra elaludt (!).

- Nem már, segítenetek kell!

- Mit nyerünk mi azzal?- nézett fel L.Joe. Mióta lett ilyen számító dög, mikor a legjobb barátom?

- Egy csirkét. Egy nagyon nagy csirkét! Fejenként!- rajzoltam a kezemmel a csirke leendő méretét a levegőbe, ezzel mintegy hipnotizálva a társaságot, akik ismét rám néztek ennek hatására.

- Hol a csaj?- állt fel tettre készen C.A.P, és intett a többieknek is, akiknek ezúttal nem kellett kétszer mondani.

- És ki az, egészen pontosan?- kérdezte Ricky.

- A menedzser lánya, Sophie…- vakartam meg a tarkómat.

- Veszett ügy, annak a csajnak nem vagyunk a szíve csücske…- rázta a fejét Changjo.

- Ne legyél ilyen negatív, akkor nem kapunk csirkét…- motyogta Ricky átszellemülten, majd felkapta a fejét- Raboljuk el! Öltözzünk be idegeneknek, és akkor Chunji megmentheti tőlünk, és ő lesz a hős! Na, ki a király? Tuti engem visznek el az UFÓk, ha egyszer erre járnak, az eszem miatt!

- Ricky, ennek semmi értelme!- vágta tarkón Niel- Természetesen romantikusnak kell lennie. Szóval odamegyünk este az ablaka alá, és éneklünk neki. Múltkor úgyis megtanultam mandolinon játszani…

- Youtube tutorial videókból?- horkantott L.Joe- Nem, ide komolyabb eszközök kellenek! Hívd el kutyát sétáltatni, az nagyon frankó lehet! Kölcsönadom a kutyáimat, hogy ne csak egy legyen, aztán majd elrohangálnak, ti meg tök romantikusan kergetitek majd őket…!- ábrándozott el bárgyú kis mosollyal.

- C.A.P? Changjo?- néztem segélykérően a maradék kettőre.

- Küldj neki szívecskét virtuálisan!- vette elő zsebéből a mobilját a legfiatalabb- Múltkor letöltöttem egy nagyon pöpec appot a telómra, ha akarod, akkor…

- Elég, egy normális ötletetek sincsen?- már majdhogynem a hajamat kezdtem el tépni, mikor C.A.P, szinte csigalassúsággal megszólalt.

- Hülyék, ne foglalkozz velük… Megoldom a problémádat, ne aggódj. De két csirkét kérek!

- Figyelj, megkapod a többiekét is…- nevettem kínomban.

- Rendben… akkor csak bízd rám!- majd felállt a földről, és elindult az ajtó felé. Mosolyogva biccentettem. Ő biztosan megoldja!

/folyt. köv/