Mission 001- 1. rész /C.A.P/

1.rész

 

 

- Nem vagy betojva?

- Nem.

- Nem is vagy izgatott?

- Nem.

- Egy icike-picikét sem érdekel, kivel osztanak be?

- Nem, Rokhyun, nem nagyon!- könyököltem fel végre az asztaltól- Elvégre, ha ennyitől a hideg rázna, nem jöttem volna a rendészeti akadémiára!- morogtam fáradtan. Tegnap este soká voltam fent, ráadásul ma reggel fárasztó volt az edzés is.

- De ez az első ügyünk!- hajolt le, hogy egy szintben legyen a fejünk.

- Ez csak gyakorlat!- csóválom a fejemet, elvégre másodévben nem dobnak be minket a mély vízbe, ennyire nem őrültek a karunk vezetői. Én és Rokhyun barátom, igen, csak jó barát és semmi egyéb, bűnügyi nyomozónak tanultunk. Az egyetemen ismerkedtünk össze, az első év, szinte legelső napján. Nem voltam az a nagyon társasági lény sosem, de a fiú a bájos mosolyával, örökös ökörködésével, és megszállott meggyőződésével, hogy márpedig mi jó barátok leszünk, mindig jó kedvre derített, így alakult ki a mi kis barátságunk. Persze a vidám srác nagyon komoly is tudott lenni, így simán kinéztem belőle, hogy egy nap városunk legjobb nyomozói között tartják majd számon.

Amúgy a csoport egyik legjobbja voltam én is. Mindig első helyen végeztem a vizsgákkal, legyen akár elmélet, akár gyakorlat. Sosem vontam ki magam a reggeli futásból, sem semmilyen testedzésből. Szerettem csinálni.  Elvégre ezért is voltam itt. Az igazság pártján akartam állni, mindig is, de az ügyvéd/ügyész/bíró meló nekem túl irodai volt. Szerettem az izgalmat, az akciót. Így úgy éreztem, pont jó helyen vagyok.

- De még sosem csináltuk élesben!- pattog továbbra is a srác, mire legszívesebben leütöttem volna. Őt nagyon feldobta a gondolat, hogy most igazi rendőrökkel és nyomozókkal dolgozhatunk együtt, gyakorlat név alatt. Jó, igazi, ugyanakkor egy apró bűntény megoldásában segíthettünk nekik. Én is örültem neki, hogy végre komolyabb dolgokat is kipróbálhattunk, de nekem aztán mindegy volt, kivel osztanak be egy csapatba. Elvégre, nyomozó-nyomozó. Nem voltak azért itt akkora nevű emberek, hogy mindenképpen az ő szárnyuk alá akartam volna kerülni.

Én elfogadtam, ami jött.

- Hae Ra! Szerinted adnak fegyvert a kezünkbe?- nézett rám Rokhyun ismét izgatottan.

- A te kezedbe biztos nem- néztem végig rajta. Na nem mintha nem tudtam volna, milyen kockákat rejt a pólója, egyszerűen olyan kisfiús arca volt, hogy bőven hazudhatta volna magát gimnazistának is. Nem pedig 20 évesnek.

- Hölgyeim és uraim, egy kis figyelmet kérnék!- lépett be a terembe egy őszesebb hajú rendőrtiszt, aki majd elmondta, hogy melyik nyomozóval leszünk párban az őrsről. Vagy húszan lehettünk tanulók a teremben- Mint tudják, a második akadémiai évnek fontos mérföldkövéhez értek. Először életükben, tapasztalatot szereznek arról, hogy mit is választottak életcéljuknak. Egy képzett nyomozóval, vagy rendőrök esetében rendőrökkel lesznek párban, akivel együtt kell megoldaniuk az adott feladatot. Ez sokaknak nagy kihívás, eddig sokan elbuktak már ezen. Nem kis figyelmet, kitartást, és alázatot igényel. Természetesen senki nem várja el maguktól, hogy megváltják a világot, de igyekezzenek megtenni a legtöbbet. Kérdés van?

Senki nem szólalt meg a teremben.

- Helyes. Akkor mondom a neveket, és másnap keressék meg az őrsön az adott személyt.

Most már érdeklődve hallgattam én is. Felsorolták a neveket, és a nyomozók nevét, akivel együtt dolgoznak majd. Rokhyun egy olyan 40-es éveiben járó szakaszvezetőt kapott, aki többször is tartott nekünk órát. Jó fej volt, tudtam, hogy örül ennek kis hiperaktív barátom. Nagy elégedettségében rám is vigyorgott. 
Viszont az én nevem mellett valaki olyanét hallottam, amit egyáltalán nem akartam. Sőt, először nem is akartam elhinni, hogy azt mondták. Biztosan csak félrehallottam!- próbáltam győzködni magam.
Ez nem lehet igaz... Az egyetlen, akit nem akartam volna… pont azzal kerülök párba. Éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa. Persze a többi női csoporttársam azonnal féltékenyen nézett rám, hallottam a susmogásuk, de ez engem hidegen hagyott. Az egyetlen, ami érdekelt, az az volt, hogy valóban helyes volt az a mondat, miszerint:

- Park Hae Ra, Bang Min Soo-val.

*

Bang Min Soo, ismertebb nevén C.A.P, volt az a személy, akivel sosem gondoltam volna, hogy így fog a sors összehozni. Alig volt 3 évvel idősebb nálam, és már egy másfél éve a rendőrségen dolgozott nyomozóként. Mindenki istenítette, hogy milyen okos, és milyen tehetséges újonc. Az apja volt a bűnügyi csoportvezető, így került be olyan hamar a bűnügyi osztályra. Ezt hallottam a nyomozóktól, lány csoporttársaimtól meg azt, hogy milyen dögös, milyen szexi, és a szerencsés kiválasztottaktól: milyen jó az ágyban.

Igen, Min Soo maga volt a megtestesült nőcsábász, elég volt egy mosolyt villantania, és a lába elé dőlt a női tömeg. Ezt csak tetézte, hogy a csoportunk egyik felének ő tartotta a reggeli edzéseket. Én hál’ istennek a másikban voltam, így nem kellett a szívtipróval egy levegőt szívnom. Talán éppen ezért utáltam, bár még sosem beszéltem vele, ő sem tudhatta véleményem szerint, hogy ki vagyok. Igaz, be kellett vallanom, hogy valóban egy félisten volt kinézetre, de én nem bírtam az ilyen seggfej srácokat, mint ez. Éppen ezért akadtam ki, hogy vele osztottak be.

- Nem hiszem el! Nem hiszem el!- morogtam Rokhyun-nak, aki alig győzte szedni a lábait mellettem, annyira rohantam az akadémia füves udvarán, majd ledobtam magam egy padra.

- Annyira csak nem lesz rossz…- próbált a fiú vigasztalni, de csak rosszabb lett tőle az egész. Én elhiszem, hogy engem akar jobb kedvre deríteni, de ez így nem fog menni.

- Nézd, drága. Én nem fogom hagyni, hogy egy nálam alig idősebb selyemfiú dirigáljon nekem!

- C.A.P-et mindenki dicséri, hogy milyen tehetséges. Vagy felébredtek a feminista gondolataid, hogy legszívesebben porba tipornád azt a gáz csábítót?- vonta fel a szemöldökét.

- Rokhyun, maradjál már. Te talán örülnél neki, ha apuci fiacskája osztaná neked az észt?- tártam szét a kezem.

- Milyen jó véleménnyel van rólam valaki- hallottam egy mély hangot a hátam mögül, mire azonnal megpördültem, és az említettet láttam a meg, egyszerű baseball sapkában (imádta a fejfedőket, innen is a gügye beceneve), az egyik fa törzsének dőlve, gúnyos kis mosollyal az arcán. Remek. Ezek szerint hallotta, amit mondtam. Mit keres itt ilyenkor, csak reggelente szokott a rendészeti akadémián ténferegni!? Csak én lehetek ilyen szerencsétlen! Nem feleltem, csak meredten néztem rá, barátommal egyetemben.

- Te vagy Park Hae Ra, igaz?- lépett közelebb félrebiccentett fejjel, és kicsit unottan. Volt benne valami felsőbbrendűség, amitől az embernek kicsit be akart hajolni a dereka, előtte, de ezt nem hagyhattam. .

- Igen, én vagyok- feleltem, mire ledobta magát mellém a padra, és Rokhyun-ra nézett.

- Magunkra hagynál egy kicsit?- kérdezte akár kedvesnek is mondható hangszínnel. De én tudtam, hogy ez csak álca, mert ő a megtestesült ördög.

- Miért kéne elmennie? Ő talán nem hallhatja?- kérdeztem harciasan, mire felvonta a szemöldökét.

- Hagyjad, Hae Ra, úgyis dolgom volt- állt fel a fiú a padról- Majd ebédnél találkozunk!- intett egyet, majd elsietett.

- Beszari!- kiáltottam utána, de nem adta jelét, hogy hallotta, vagy meghatotta volna.

- Sikeresen elüldözted a karizmáddal!- néztem gúnyosan Min Soo felé.

- Önként döntött így- vonta meg a vállát, majd alaposan végigmért. Alaposan, vagyis a tornacipőmtől a copfba fogott hajam minden száláig, semmit sem kihagyva- Szóval te lennél a csoport legjobbja?- kérdezte végül, mikor kellőképpen zavarba jöttem, alig győztem leplezni. Nem hagyom, hogy ő nyerjen.

- Ezt mutatják a statisztikák?

- Hát a jelek szerint igen. 20 éves vagy, a szüleid meghaltak, mikor 16 éves voltál. Ansan-ban születtél, ott jártál gimiben, utána költöztél Szöulba, azért, hogy itt tanulhass. Nem jársz túl sok helyre, sosem volt még barátod. Nem kedveled a bulikat, inkább otthon töltöd az idődet, szeretsz olvasni, és van egy kutyád. Allergiás vagy a mogyoróra. Életcélod, hogy híres nyomozó legyél. És a jelek szerint utálsz engem. Ennyit tudok rólad- nézett mélyen a szemembe.

- Gratulálok, ügyes kutatómunka. Minden sablonos dolgot megtudtál.

- 10 perce mondták, hogy veled leszek párban, gyorsan utánanéztem.

- A felvágós- dünnyögtem.

- Nagyon szabad szájú vagy, kislány. Én a felettesed vagyok!- nézett rám kicsit ingerülten.

- Igaz, C.A.P kapitány, követem a parancsait!- morogtam, mire hitetlenül felnevetett.

- Te vagy az egyetlen lány, aki nem örül annak, hogy velem lehet!- mondta kicsit ironikusan.

- Lehet, hogy ezért osztottak be velem, mert remélték, hogy vagyok elég okos ahhoz, hogy ne feküdjek alád, Don Juan.

- Igaza volt Lee csoportvezetőnek… Te vagy a legfurcsább lány a csoportotokból. De valószínűleg a legelkötelezettebb is. Láttam a dolgozataidat, az elmélet nagyon megy neked. Kíváncsi vagyok, hogy vagy e ilyen jó a gyakorlatban is- dőlt hátra lazán a padon.

- Neked kell bizonyítsak?- húztam el a számat.

- A jelek szerint nem tehetsz ellene semmit. Ez van, édes. Amúgy szerinted én élvezem, hogy ilyen kezdőkkel kell foglalkoznom? Szerinted nem lenne jobb dolgom, mint titeket pesztrálni? Remélem nem okozol bajt, nem lesz fennakadás, hamar túlleszünk a dolgon, és mehet mindenki a dolgára, rendben?- nézett rám, mire elcsodálkoztam. Ő is nyersen megmondta a véleményét a dologról, mint én. De így legalább tudtam, mire számítsak.

- És mi lenne az ügy, amit karöltve kell megoldanunk?- néztem rá fintorogva, mikor láttam, hogy semmiképpen nem kerülhetem ki, hogy vele dolgozzak.

- Holnap bejössz az őrsre, és elmondom! A többiek is csak akkor tudják meg- mondta parancsolgatós hangnemben.

- Igenis, szépfiú!- dőltem hátra én is a padon.

- Szépfiú?

- Ne mondd, hogy ez újdonság?- hunytam le a szemem fáradtan, de furcsa érzésem támadt, így kipattant a szemem. Az arca közvetlen az enyém felett lebegett, és áthatóan nézett rám. Zavarba jöttem, elvégre… minek mászik a képembe? Hagyjon békén… Az ajkamba haraptam tudaton kívül, és az arcára szegeződött a tekintetem. Közelről még férfiasabb volt, finom illata is közrejátszhatott, hogy elvette a lányok eszét. Nem beszélve izmos karjáról, amin tetoválások virítottak, igazi rossz fiú imidzset árasztva, és búgó, mély hangjáról, ami borsóztatta a hátamat. De tudtam, hogy mindez a taktikája, amivel leveszi a lányokat a lábáról, így nem dőltem be neki.

- Jóképűnek tartasz?- kérdezte még mindig közel.

- Számít?- kérdeztem vissza kissé gúnyosan.

- Ha én most egy rossz-fiú lennék, és az életedet akarnám, de téged elbűvölne az arcom, mit tennél?

Furcsa kérdés volt, de őszintén válaszoltam.

- Átrendezném az arcodat, hogy kevésbé találjam vonzónak. De be kell valljam, nekem kevésbé jönnek be az ilyen macsó majmok, mint a többi lánynak.

Erre elhúzódott, és felnevetett, azon a mély hangján. Úgy tűnt, jól szórakozik rajtam.

- Érdekes lány vagy, mit ne mondjak- csóválta a fejét, majd felállt- Holnap várlak az őrsön. És hagyd otthon az egódat. Ma még lehet, hogy feleselhettél nekem, de holnaptól a felettesed vagyok. Aki értékelést ír minden lélegzetvételedről.

- Legyen, de akkor te meg hagyd otthon az Old Spice parfümödet, mert nem tetszik a szaga… Ez szerinted így működik?- kérdeztem hitetlenül, mire visszafordult, és lehajolt, megtámasztva magát a vállaim mellett a padon, minden menekülési utat elzárva előlem, kivillantva tökéletes fogsorát, tökéletes mosolya mögül. Elég intenzív jelenség volt, koncentrálnom kellett, hogy ne vesszek bele a tekintetébe.

- Én nem Old Spice-t használok, édes. De azért jó próbálkozás volt. Hae Ra közlegény, holnapra készülj fel. Ha így folytatod, hamar kipenderítelek innen- megveregette a vállamat, majd távozott, ott hagyva engem a gondolataimmal, amik csöppet sem voltak kedvesek.

Bang Min Soo, te seggfej, menj a francba!

/Folyt köv./