Mission 001- 7. rész /C.A.P/

/Tudom, valami ritka lusta vagyok... és nagyon össze meg vissza szégyellem magam, amiért majdnem egy hónapba telt, mire megírtam... Ezúttal jobban igyekszem majd, ha meg esetleg mégsem tartanám be az ígéretem, nyugodtan rugdossatok fenékbe, akkor majd összekapom magam :D /

7. rész

 

Ledöbbent csókomtól, ezt kell, hogy mondjam. De mindez csak az első másodperc problémája volt. A következő pillanatban már azt vettem észre, hogy egyik karjával szorosan átöleli a derekamat, másik kezét tarkómra simítja, és úgy húz magához közelebb, és olyan szenvedélyesen csókol meg, mint még soha senki… Na nem mintha sok tapasztalatom lett volna ezen a téren. Ez volt az a pillanat, amikor mindent kizártam a fejemből. Hogy pontosan mit is kerestünk ott, miért is volt szükséges az ajkainkat összeérinteni. Semmit nem tudtam, csak azt, hogy nekem szükségem van erre a férfira… mindenképpen. Hajába túrtam ujjaimmal, majd az izmos hátán járattam ujjaimat. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Azt akartam, hogy az enyém legyen. Csak az enyém, és csak én tehessem meg vele ezt. Hogy ezt a csókot ne kaphassa meg más. Csókunk egyre mélyebb lett, egyre jobban követeltük a másikat, és ki tudja, hova fajul, ha mellettünk valaki meg nem köszörüli a torkát.

- Khm… Elnézést!

Erre szétrebbentünk a fiúval, és bár a figyelem elterelés volt a fő célunk, mégsem kellett nagyon leplezni a meglepődést. Mármint mintha a fiú is egészen máshol járt volna. Talán neki is tetszett a csókunk annyira, mint nekem?

De mikor a hang forrása felé néztünk, mindketten ledöbbentünk, és arcunk vörösre gyulladt. Lee Min Sok csoportvezető állt előttünk. Hát ő nem elment már? Azt hittem… 

Mit keres itt? Ez nagyon égő, hogy így látott, de így legalább nem vagyunk gyanúsak.

- Bang nyomozó és Park Hae Ra!- nézett ránk atyaian dorgáló szemekkel, míg mi nem tudtunk hová pirulni, és a lábunkat bámulni. Mint az alsósok, akiket rajta kaptak házi feladat másoláson- Fiatalság, bolondság, igaz? Maguk ketten…. jól egymásra találtak, igaz? 3 év, nem olyan sok. Vigyázz Min Soo, apád nem biztos, hogy örülne neki, ha megtudná. Nem szólok semmit arról, amit láttam, de… ezt legközelebb ne itt intézzétek el, rendben. Ide elvileg nem jöhettek, így… tartsuk ezt tiszteletben, rendben?

- Rendben!- bólogattam lelkesen.

- Akkor mi… megyünk is! Elnézést!- majd C.A.P megragadta a kezemet, és már húzott is ki az iratraktárból, én meg igyekeztem összerakni a darabkáimat. A srác egészen a kocsijáig húzott, és ott belökött az anyós ülésre. Meglepődtem, kicsit durva mozdulatán, de nem szóltam egy rossz szót sem. Ahhoz túlságosan zavarban voltam.

Beszállt a vezető ülésbe, és szerintem a megengedettnél jóval gyorsabban száguldott ki a parkolóból. Látva, ahogy megfeszül az álla, nem is mertem megszólalni. Még azt sem kérdeztem meg tőle, hogy… hogy pontosan hova is megyünk. De mikor megállt, a már ismert mélygarázsban, összeszűkült a gyomrom.

Én nem akarok vele egy levegőt szívni. Félek tőle. Félek magamtól. Félek attól, amit érzek, ha vele vagyok!

- Szállj ki!- morogta, mikor látta, hogy nem mozdulok. Félve a kilincshez nyúltam, és kiszálltam a járműből. Majd követtem Min Soo-t a lifthez. Rendben, semmi baj nem lesz. Ügyes lány vagy, megoldod. Ilyeneket mantráztam magamban, és közben igyekeztem mosolyogni is hozzá. Ez utóbbi már nem nagyon ment. Némán álltunk egymástól egy méter távolságban a felvonóban, majd mikor megérkeztünk, szó nélkül ment előttem. Az ajtónál sem vacakolt sokat a kulccsal, egyszerűen kitárta, majd belépett. Követtem én is, csak akkor rezzentem össze ijedten, mikor bevágta az ajtót magunk mögött.

- Nem kell annyira aggódnod, nem eszek embert- morogta tovább, és maga után húzott a nappaliba, majd lenyomott egy fotelbe, majd velem szemben helyezkedett el.

- Most meg végre elárulhatod, hogy mit is akartál elárulni az irattárban, mikor ránk nyitott a drága csoportvezető.

Erre beugrott minden. Hogy pontosan miért is akadtam ki annyira. És amit C.A.P mégiscsak képes volt velem feledtetni. Amit hál’ istennek, ezek szerint meg nem történtnek tekintett. Addig jó, míg nem is hozza szóba.

- Francokat kedves!- szűrtem ki a számon.

- Hé, neked a nagy pajtid- nézett rám furcsán a fiú.

- Az igazság az, hogy…- felsóhajtottam, majd a könnyebb magyarázat érdekében, a telefonomért nyúltam. A memóriakártya legalább menthető volt az előzőből, ami az életemet mentette meg, így azt tovább tudtam használni, ha a többit nem is. Gyorsan kikerestem, majd beindítottam a hangfájlt. Egy női hang csendült fel, ami a szórakozóhely wc-jében kicsit visszhangzott.

Azt mondta, egyedül jön… - kis csönd- A Red Midnight mögötti sikátorba… Ketten elegek leszünk, hogy átadjuk nekik… Igen. Nem, az nem kell. Azt mondták az árral sincs problémájuk. Csak vigyázni kell, az átadásnál, mostanában sok zsaru járőrözik errefelé. De majd figyelünk. Rendben, akkor majd ott találkozunk. Viszhall!-

Rövid szünet ismét.

 Dong Su, én vagyok az, Mimi. Készülj fel, nemsokára mennünk kell. Sólyom mindjárt érkezik!

- Egy pillanat- mondtam, mikor a fiú értetlenül nézett rám. Előkerestem egy másik fájlt.

Van valami új hír, Sólyom?- Min Sok csoportvezető hangja volt, a mai akcióm alkalmával- Ez bizony nem lesz egyszerű. Elbénázták azt az ügyet a Red Midnight-ban, pedig én szóltam… Mondtam neked, hogy az úgy nem lesz jó. Az a másik szerencsétlen… Áh, ne is gondolj most erre. Elintézem, megoldjuk az ügyet… Rendben, ma este ott leszek. Viszhall!

- Érted már? Az első a Red Midnight-os nő telefonbeszélgetése. Ezt meg ma vettem fel az irodájában, miközben elbújtam. Azt hittem először, hogy ránk utal, hogy szerencsétlenek voltunk. De Lee Min Sok ezt rájuk értette. Mert elbaltázták. Mert odamentek, mikor ő elvileg ezt megtiltotta… C.A.P, érted ezt? Az, akiben bíztam… az így átvert… mindannyiunkat- suttogtam a végén, majd a fiú arcára néztem. Ő bámult előre, mint aki nincs magánál.

- Szóval az egész Min Sok csoportvezető volt. Ő a tégla a csapatban… te jó ég.

- Direkt ő engedélyezte, hogy veled dolgozzak, és ilyen bonyolult ügyet csinálhattunk közösen… így is terelte magáról a gyanút. Szólnunk kell az apádnak!- jelentettem ki határozottan.

- Nem. Ha most szólnánk, akkor csak magunkra haragítanánk. Elvégre, azt jelentené, hogy nem vallottuk be az igazat. Hogy eltitkoltuk. Ráadásul, ha Min Sok megsejtene valamit abból, hogy tudja mindenki az igazságot, akkor szerinted közelebb jutnánk a WIND-hez?- kioktatóan nézett rám. Végül is igaza volt. De akkor is…

- Nagy bajt okoztunk!- temettem tenyerembe az arcomat. Össze voltam zavarodna. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen helyzetbe juthatok.

- Fel akarod adni?- a hangja kicsit gúnyos volt.

- Persze, hogy nem!- csattantam fel azonnal. Velem ne szórakozzon.

- Remek. Holnap akkor elintézem azt, hogy a WIND nyomára bukkanjunk!

- Egészen pontosan hogyan is?- néztem rá gyanakodva.

- Szerinted hogyan? Nyomkövetőt és lehallgatót teszek a csoportvezető telefonjába.

- És szerinted nem fog gyanakodni?

- Hacsak nem viselkedünk gyanúsan. Bár a szemében mi már csak a hormonjainkkal szenvedő, második tinédzserkorukat élő fiatalok vagyunk, akik bárhol képesek egymásnak esni. Lehet, hogy nem kell félni!- mosolygott rám kicsit gonoszan- Amúgy, nem csókolsz rosszul.

Nyeltem egyet. Először hozta szóba a dolgot, mióta megtörtént. És nyilván várta, hogy valamit én is reagáljak rá. De nem akartam neki bevallani, hogy milyen jó érzés is volt vele smárolni. Ezért, úgy csináltam, mintha nem hallottam volna meg az utolsó mondatait.

- Helyes. Akkor ha megtudsz valamit, akkor értesíts, és megbeszéljük a további lépéseket. Most megyek- álltam fel a kanapéról, és már terveztem is méltóságteljes kivonulásomat.

- Mész is?- gunyoros volt, ami megállásra késztetett- Visszamész a barátodhoz, és úgy csinálsz, mintha semmi nem történet volna?- a hangja ostorcsapásként ért, csak úgy, mint amit szavai jelentettek. Szóval neki is jelentett valamit, mégiscsak? Szóval…

- Min Soo-ah…- motyogtam öntudatlanul, miközben megfordultam felé. Ajka vonallá préselődött, úgy lépett közelebb hozzám. Fenyegető jelenség volt, komolyan megijedtem tőle. Próbáltam magam összehúzni, a lehető legkisebbre, de szemem majd kiesett a helyéről, mikor a következő pillanatban, ahelyett, hogy megrángatott volna, hogy térjek észhez, magához rántott, és rátapadt az ajkaimra. Nem tudtam, nem engedni nekem, hisz vissza tértek azok az érzések, amiket az iratraktárban is éreztem. Egy pillanat alatt ellazultam, és odaadóan csókoltam vissza. Több sem kellett neki, nekitolt a nappalit és a konyhát elválasztó konyhapultnak, és egyre szenvedélyesebb lett.

Sosem értettem, hogy miért fantáziálnak a csoporttársaim arról a pillanatról, ami velem most megtörtént. Azért, mert egyszerűen csodálatos volt. Képes volt egy pillanat alatt átvenni az uralmat az agyam felett. Mikor keze a pólóm alá csúszott, és derekamat kezdte simogatni, egyre feljebb csúszva, akkor esett le, hogy mit is csinálunk egészen pontosan. Így egy erőteljes mozdulattal, a vállánál fogva ellöktem. Mondanom sem kell, nagy akaraterő kellett hozzá. Hátráltam is pár lépést az ajtó felé, hogy vissza ne vessem magam a karjaiba.

- C.A.P…- motyogtam levegő után kapkodva- Mi a fenét művelsz?

- Nem… nem tudom!- csóválta a fejét lehunyt szemmel, ő is hasonló állapotban, mint én.

- Nem leszek egy a sok lány közül…- motyogtam.

- Milyen sok lány?- ütött a pultra maga mellett idegesen- Ha már kihallgattad a beszélgetésemet Sung Mi-val, akkor legalább figyeltél volna! Neki is megmondtam, hogy nem csábítok minden nőt az ágyamba, nem vagyok ekkora seggfej! Az egy dolog, hogy mit terjesztenek rólam…

- Azt mondtad, hogy nem buksz a foglalt lányokra…

- Igaz… de Rokhyun akkor is egy szerencsés rohadék- fordította el a fejét.

- C.A.P, valami nagyon nem stimmelhet veled, hisz rólam beszélünk. Én vagyok az. A kölyök. A közlegény.

- Igen. Valami nem stimmel velem. Szóval… csinálj vissza, mert ez így nem tetszik…- egy kis bárszekrényből mellettünk elővett egy üveget, egy kis kristály pohárba öntött belőle, és egy húzásra megitta. Nem tudtam mi lehet, de az arckifejezéséből ítélve, valami erős.

- Hogy mi?

- Minek kellett megcsókolnod?- nézett rám vádlón, majd újra töltött magának.

- Mert különben… nem ússzuk meg ennyivel.

- De miért tetted ezt, mikor barátod van?! És miért csókoltál most is vissza!?- egyre idegesebb lett, már a második pohárral itta.

- Figyelj, Min Soo…- vettem magam rá végre az igazságra- Az a helyzet, hogy Rokhyun, és én…

- Nem érdekel- szakított félbe, kezét is maga elé téve, mintegy védekezve- Hagyjuk. Fejezzük be. Mindjárt lenyugszom. Ne is hozzuk szóba többet- bólogatott hevesen- Ne avatkozzunk bele egymás magánéletébe. És mihelyst vége van ennek, kerüljük is el egymást, rendben van?- nézett rám kérdően. Amúgy marhára nem volt rendben. Én látni akartam. Találkozni vele. Fogni a kezét. Csókolni… 

Basszus, Hae Ra! Honnan jönnek neked ezek a gondolatok? Ég a bőr a képemről…

- Rendben van!- hajtottam le végül a fejem csöndesen.

- Helyes- megköszörülte a torkát- Esik az eső… Nem kéne így hazamenned…

- Nem akarok itt maradni- suttogtam félrenézve.

- Hát persze, hogy nem akarsz. Akkor haza viszlek.

- Erre semmi szükség! Főleg, hogy most ittál meg valamit, amitől mindjárt alkohol mérgezésed lesz- hárítottam el, és felkaptam a kis-táskámat, amit a kanapén hagytam.

- Hae Ra…- szólt utánam, mire megtorpantam- Sajnálom, hogy…

Nem tudta tovább mondani, mert valaki csöngetett az ajtón. Kérdő tekintettel néztem rá, mire a kapu telefonhoz sétált, és megnézte a képen, hogy áll az ajtó előtt.

- Basszus, Hae Ra, menj be a szobámba!- ragadta meg a karomat, mikor visszatért az előszobából, és a szobája felé rángatott.

- Miért?- kérdeztem értetlenül.

- Ha az apám meglát itt, nem fogod megköszönni! Nem szereti, ha „házi nyúlra” lövök.

- De hát mi nem is…

- Ezt neki mondd. Az még rosszabb lenne, ha tudná a valódi okét, hogy miért vagy itt olyan gyakran. Na, egy szót sem!- majd becsukta az ajtót a képemre. Hát ez remek! Nem sokára hallottam odakintről, hogy nyílik az ajtó, és a Gangnami Rendőrség főkapitányának mély hangja is megütötte a fülemet. Nem nagyon értettem, miről beszélhetnek, jó volt a falak és az ajtó hangszigetelése. De elég sokáig tartott. Már lassan másfél órája voltam bent, és már kezdtem nagyon álmosodni.

Nem hiszem el, komolyan most kell a családi összeröffenéseket tartani? És még csak az ablakon sem tudok kimászni, túl magasan vagyunk…

Nem akartam itt maradni. Ahogy eszembe jutott ismét a csók… vagyis a csókok… ahogy átkarolta a derekamat… ahogy magához húzott… ahogy az ajkaimat ízlelgette… ahogy a kezével a derekamat simogatta…

Te jó ég, mikor lettem ennyire… ennyire… ennyire…

Fáradtan dőltem bele a fiú ágyába, igyekezve nem zajt csapni ezzel. Nem foglalkoztam azzal, hogy mikor megy már el a faterja, gondoltam alszok egyet, míg fel nem ébreszt, hogy haza menjek.

*

Valami furcsa volt. Mintha nehéz lett volna a takaró. És mozgott volna. És hangot is adott volna ki. Hogy mi?

Szemeim kipattantak, és ebben a pillanatban el is kerekedtek. C.A.P arca az enyémtől alig 20 centi távolságban volt, karjával pedig a derekamat ölelte át. Nyeltem egy nagyot, és pislogtam párat, hogy rájöjjek, hogy ez most álom, vagy a valóság. De Min Soo csak nem akart eltűnni. Mi történt? Körbe néztem, és láttam, hogy az ő szobájában vagyunk. Szóval este elaludtam? És ő meg csak egyszerűen befeküdt mellém? És nem elég, hogy befeküdt, hanem még át is ölelt? És én miért is nem lököm le az ágyról?

Azonban nem tudtam ezen tovább gondolkozni, mert mozgolódásomra C.A.P szeme is kipattant, és álmosan nézett rám.

- Már reggel van?- ah, a reggeli mély hangja… várjunk, miért vagyok annyira bezsongva ettől, mintha a barátnője lennék?

- Igen. És valamiért egy ágyban fekszünk. Meg tudod ezt magyarázni?- kérdeztem tőle a számat elhúzva.

- Elaludtál. Nem volt szívem felkelteni, így hagytalak.

- És te?

- Ez még mindig az én házam, ahol nem fogok még egyszer a kanapén aludni!

Micsoda arrogancia. Akkor engem kellett volna átpakolni valahová, nem csak lazán befeküdni mellém!

- És miért is öleltél át alvás közben? Összekevertél valakivel?- ültem fel, ezzel lelökve magamról a karját. Ő fáradtan megdörzsölte a szemét, és szintén felült. Látszott, hogy nagyon nincs kedve velem vitázni ilyen kora reggel.

- Hányszor mondjam még el? Én nem bújok ágyba az összes akadémista lánnyal, sem semmilyen innen-onnan szalasztott nőszeméllyel. Lehet, hogy flörtölök velük, lehet, hogy kedves vagyok velük, de ez nem jelenti azt, hogy igazak ezek. Sok hülye kiscsaj terjeszt ilyeneket. De bánt, hogy te is ezt gondolod rólam, mikor már elvileg valamennyire ismersz…- a hangja csalódott volt egy kicsit.

- Összezavarsz- suttogtam, felhúzva térdeimet.

- Ne aggódj, kölyök, nem sokára vége lesz- majd felállt, és kisétált a szobából a fürdőbe. 

Több sem kellett nekem, kipattantam én is, magamra kaptam a tegnapi pulóveremet, a táskámat, majd az ajtó felé indultam. Elvégre a tegnapi ruhámban aludtam, legalább azt nem hámozta le rólam, ennyire azért nem bunkó...

- Majd hívj, ha lehallgattad a telefonbeszélgetéseit- kiáltottam az előszobából, majd kiléptem az ajtón, ahol végre tudtam rendesen levegőt venni.

*

Gyalog indultam a koli felé, hogy kitisztuljon a fejem. Azonban az az egy órás út sem volt elég ehhez. A gondolataim kavarogtam, az érzéseim összezavarodtak. Már azt sem tudtam, mit akarok. Már azt sem tudtam, hogyan érzek.

Egy hete elképzelni sem tudtam, hogy bármi legyen közöttünk, vagy hogy bármit is éreznék iránta megvetésen kívül, most meg, mint valami szerelmes tini… szánalmas vagyok.

A koli kapuját toltam volna be éppen, mikor egy hang megállított.

- Hae Ra! Várj!

Hátra fordultam, és Rokhyun-t láttam meg az épület előtti padon ülve.

- Mit csinálsz itt?- kérdeztem kiszáradt torokkal.

- Téged vártalak. Tegnap este nem jöttél vissza. És a telefont sem vetted fel. Mi a jóságos ég történt már megint veled?- szívta be az ajkát idegesen.

- Tudod…- elnémultam ezután az egy szó után, mert már elegem volt a hazugságokból.

- Vele voltál, igaz? Min Soo-val?- a nyomozó nevét fintorral ejtette ki.

- Nem hagyhatnánk a témát?- néztem rá kérlelően.

- Nem. Ezt meg kell beszélnünk!

- És miért? Miért vagy ennyire kíváncsi, Rokhyun?- akadtam ki.

- Mert törődök veled, mert…- elharapta a mondat végét, és elnézett az utcában másfelé. Zavarba volt.

- Rokhyun, mondd, hogy nem estél belém!- estem kétségbe.

- Nem, dehogy… vagyis… lehet. Talán. Egy kicsit- fejezte be suttogva, még mindig nem merve rám nézni. Olyan volt, mint egy kisiskolás.

- Ne csináld. Te voltál a legjobb barátom itt. Én is kedvellek, de nem úgy! Nem akarlak elveszíteni, hiába önzőség is ez- enyhültem meg kicsit.

- Tudom. Tudom jól. Ezért ne aggódj. Majd észhez térek, és akkor elfelejtem ezeket az érzéseket. El tudom felejteni!

- Biztosan?- kérdeztem tőle kételkedve. Mert én nem tudtam volna egyik napról a másikra elfelejteni Min Soo-t.

- Igen, Hae Ra. Csak… C.A.P akkor is… nem vagyok benne biztos, hogy a te súlycsoportod.

- Biztos, hogy nem az- morogtam.

- De ha ennyire szereted. Szereted, igaz?- nézett rám keserűen.

- Azt hiszem- suttogtam.

- Akkor ajánlom, hogy tegyen téged boldoggá. Ha te boldog vagy, akkor már megérte lemondani rólad.

- De Rokhyun, biztos, hogy jó ez így?

- Persze- mosolyodott el kicsit kényszeredetten, majd egy sóhajtás után magához húzott, és átölelt- Mindig is a legjobb barátom leszel. Csak most… kicsit összezavarodtam. Amiért a barátodat játszottam. Hirtelen jött ez az érzés, talán ilyen hamar is megy el... De ettől függetlenül... Bármikor számíthatsz rám. És ne érezd, hogy ezzel megbántasz, kihasználsz vagy valami ilyesmi. Értetted?

- Igen, értettem- öleltem át szorosan én is a derekát, és a mellkasába fúrtam a fejemet. Megnyugtató volt, de tele lettem bűntudattal, amiért nem tudtam őt jobban szeretni barátságnál- Köszönöm, Rokhyun.

*

Eltelt 5 nap. Kicsit olyan volt minden, mintha semmi nem történt volna meg. Mintha Min Soo-val idegenek lettünk volna. Minden reggel találkoztunk edzésnél, de nem törődött velem másképp, mint a többiekkel. Csak épp nem flörtölt velem. Mondjuk… mostanában már a többiekkel is kevesebbet láttam csacsogni. Mintha mindig sötét felhők lettek volna tekintetén. Szívesen elsimítottam volna a szeménél összegyűlt ráncokat, de nem foglalkozott velem. Kizárt a világából, pedig már pont készen lettem volna neki elmondani az igazságot, hiába tudtam, hogy mennyire mérges lesz, ha megtudja, hogy végig átvertem a hülyeségemmel.

Mikor épp az egyik elméleti órámról sétáltam ki, útba ejtettem az egyik ital automatát, hogy vegyek egy kólát, mert úgy éreztem szükségem lesz valami koffeinre, ami feldob, hisz előző este is Min Soo-n agyaltam. Túl sok gondolatomat foglalta el. De nem hívott, pedig ígérte, hogyha lesz valami fejlemény, értesít. Vagy így bízzon az ember lánya a férfiakban?

Torokköszörülés zavarta meg a gondolataimat.

- Megveszed még ma azt az italt?- hangjára megdermedtem. Túl rég volt már, hogy hozzám intézte szavait.

- Ennyire türelmetlen vagy?- morogtam vissza, holott a szívem sokkal gyorsabban kezdett verni.

- Szeretnék beszélni Hae Ra közlegénnyel- erre megfordultam, és szembenéztem C.A.P-pel.

- Oh, eszedbe jutott, hogy mit ígértél?- vontam fel a szemöldökömet. Kicsit talán sértett volt a hangom.

- Azt hittem te nem akarsz velem szóba állni, amilyen gyorsan elrohantál a legutóbb- biccentette félre a fejét. Erre zavarba jöttem. Igaz, valóban menekültem tőle.

- Ez nem változtat azon, hogy társak vagyunk, nem igaz?

- Végülis… igaz. Ezért jöttem most ide, ahelyett, hogy valóban megfeledkezek rólad.

- Szóval?

- Szóval… tudsz pókerezni?- kérdezte hirtelen.

- Bár kimaradtam az egyetemi bulik pókerpartijaiból, azért ismerem a játékot. Miért?

- Azt hiszem, fel kellesz eleveníteni a tudásodat. Hétvégén pókerparti lesz- hajolt közelebb a fülemhez.

- Ó, ezt most hogyan…?

- Itt az ideje pontot tenni az ügy végére. Ez az utolsó közös feladatunk. Akkor… majd hívlak- veregette meg a vállamat, majd elsétált a folyosón. Összeszorított szájjal néztem utána. Bár hangja könnyedségről árulkodott, a szemében különös érzést véltem felfedezni. És ez az érzés arról árulkodott: az utolsó forduló nem is lesz olyan könnyű.

 /folyt.köv./

Mission 001- 6. rész /C.A.P/

6. rész

Aznap este nem aludtam túl jól. Azon járt az agyam, hogy pontosan hogyan is deríthetnénk ki a dolgokat.

Végül mikor sikerült is elaludnom, valami iszonyat hülyeséget álmodtam, Min Soo-val, Rokhyun-nal és furcsa drogbárókkal.

Másnap az edzés ismét furán alakult. Ezúttal C.A.P úgy csinált, mintha nem is ismerne, nem is foglalkozott velem. Komolyan mondom, beleőrültem a hangulatingadozásaiba. Kezdtem úgy érezni, hogy vagy magamat, vagy őt nyírom ki.

Délután meg úgy terveztem, hogy meglátogatom ígéretemhez híven Lee Min Sok csoportvezetőt. Egyedül Rokhyun dobta fel a kedvemet valamelyest, és bár zavarta, hogy nem mondom el hogy egészen pontosan mi is a bajom, miért vagyok kedvtelen, végig lökte a bugyuta vicceit, ezzel rávéve engem is a nevetésre. 

Nagy felfordulás volt az őrsön mikor beértem. Abban sem voltam biztos hogy bent lesz e a csoportvezető,de szerencsére a helyén találtam, az irodájában. Kopogásomra fel sem nézett.

- Igen?- kérdezte.

- Jó napot- köszöntöttem mosolyogva.

- Hae Ra?- nézett fel döbbenten.

- Remélem nem zavarom...

- Dehogyis. Neked mindig szabad ide a bejárás. Kedvenc diákom vagy!

És én most akarom ezt kihasználni....

- Ne mondjon ilyet csoportvezető...!

- De hát ez az igazság. Ritka az ilyen jó fejű tanonc. 

- Köszönöm…- pirultam el.

- És… miért is kerested fel az irodámat most?- fordult felém végre teljes testtel.

- Hát… ugye a múltkori ügy… eléggé váratlan volt. Min Soo nyomozóval elég kellemetlen helyzetbe kerültünk. És eléggé bánt, hogy nem tudtunk jobban kijönni a helyzetből. Kicsit leblokkoltam én is élesben. És… nem tudom, hogy az ügy haladt e valamit előre… jó lenne tudni, hogy mibe is tört bele a mi fejszénk…

- Hát…- kis mosoly játszott a szája sarkában- Azt hiszem, ezt nem lenne szabad elmondanom…

- Mit titkolnak el?- kérdeztem halkan, lehajtva a fejem. Eléggé rosszul éreztem magam, hogy így kihasználom mentoromat.

- Hae Ra…- sóhajtott fel az öreg- Nem árulhatunk el mindent az ügyről. Nekem elhiheted, hogy nagyon szívesen beavatnálak, hisz ti végigszenvedtétek azt az estét. De… Amit elmondhatok, az annyi, hogy ez az a szervezet, amivel már egyszer, egy éve volt dolgunk, de végünk nem értük őket utol, mert Japánba menekültek. A WIND. Most úgy tűnik, hogy visszatértek. Ez volt a második ilyen eset, amit jelentettek. Sajnálom, de többet tényleg nem mondhatok…

- Értem- hajtottam le a fejemet- De ha elkapják őket, akkor értesítene, csoportvezető?

- Mindenképpen!- mosolygott szélesen- De most ne ezzel foglalkozz, hanem a tanulmányaiddal. A te részedről eltekintjük a gyakorlatot. Hisz senki másnak nem volt olyan élményben része, mint neked, és Bang Min Soo-nak. Éppen ezért őt is kivettük abból az egységből. Most pedig menj, sok dolgom van.

- Rendben. És… köszönöm- hajoltam meg, majd kisétáltam az ajtón. Így is többet tudtam meg, mint gondoltam volna még reggel. Szóval egy évvel azelőttről még kéne lennie anyagnak, ami közelebb vihet az elkövetőkhöz… Remek. Megkeresem Min Soo-t, és elmondom neki!

Biztos voltam benne, hogy bent lesz az őrsön, de nem láttam a helyén. Mivel nem is akartam túl feltűnően keresni, elvégre mi dolgom lett volna vele, ráadásul minek mászkál egy akadémista az őrsön belül szabadon, ezért lazán az irodák felé sétáltam, de sehol nem láttam.

Francba, most kell eltűnnöd?- mérgelődtem magamban, de közben elmosolyodtam, mikor elgondolkoztam, hogy ilyenkor is biztosan az aktákba temetkezik.

Betértem a mosdók folyosójára, mikor a folyosó végéről, ahol egy raktárhelyiségre lehetett kanyarodni, hangokat hallottam. Vagyis, olyan volt, mintha C.A.P hangját hallanám. Neki volt ilyen jellegzetes, mély hangja. Csak valami nem stimmelt…

Összehúzott szemekkel közeledtem a sarok felé, és mikor kilestem mögüle, és akkor az ajkamba kellett harapnom, hogy ne adjak ki semmilyen hangot a meglepődöttségtől. Min Soo nem volt egyedül, hanem Sung Mi nyomozónővel… öhm… elég közel egymáshoz. Mármint drága nyomozótársam a hátát a falnak döntötte, úgy hagyta, hogy a nő egészen hozzásimuljon, és az inge nyakát piszkálja, közben valamin nevetgéljen.

Hirtelen elöntött a düh. Utáltam őket. Miért…? Miért? Miért csinálják ezt? Fogalmam sincs, miért idegesített, de valahogy annyira utáltam Sung Mi nyomozónőt abban a pillanatban, és valahogy be kellett vallanom magamnak… én akartam a helyében lenni. Nem tudom, honnan jött ez a nevetséges gondolat, de így volt. C.A.P-hez simulni… Jesszus, Hae Ra, miket gondolsz?

Talán belezúgtam volna Min Soo-ba? De hát semmit nem tett érte, hogy odalegyek érte, akkor meg miért? Ez lehetetlen… Csak, mégis…

Már azon voltam, hogy hátat fordítok, mikor meghallottam C.A.P hangját.

- Nem hinném, hogy ez jó ötlet, Sung Mi...- odanéztem, hogy ezt vajon mire mondta, és láttam, hogy a nő éppen a szájához hajolt volna, hogy megcsókolja.

- Jaj, Min Soo… mi bajod van? Napok óta furcsa vagy… Amióta volt az a félresikerült incidens, azzal a tanonccal. Azóta mintha nem lennél önmagad. Csak azt akarom, hogy lazíts egy kicsit- tette a vállára a kezét az a ribanc… bocsánat, nyomozónő.

- Figyelj, értékelem, hogy segíteni akarsz, de ez nem old meg semmit.

- Dehogynem. Hidd el nekem.

- Nem, Sung Mi, nem. Nem használlak ki, nem vagyok olyan.

- Oh, Min Soo… minden pletyka rólad arról szól, hogyan fekteted meg még a diákjaidat is. Nehogy már egy csókot sajnálj tőlem. Azelőtt nem voltál ilyen visszafogott…

- Értsd meg, hogy a pletykák egyáltalán nem igazak. Csak az idióta kiscsajok imádják ezt terjeszteni. Nem tehetek róla, hogy így nézek ki, és ilyen hatást váltok ki belőlük…

- Valóban nem. Éppen ezért…- a nő odahajolt, és tiltakozást sem várva a másik szájára tapasztotta sajátját.

Mekkora egy ribanc… és mi az hogy nem igazak a pletykák…? Micsoda kurafi… Mégis, miért fáj ezt nekem látnom? Fintorogtam egyet, és menni készültem.

- Sung Mi, mondtam, hogy…- ekkor felnézett, és tekintete találkozott az enyémmel. Szeme nagyra nyílt, belefagyott a szó, én meg abban a pillanatban hátra arcot vágtam, és elkezdtem rohanni a folyosón. Biztos rohadt mérges rám, amiért látom az ilyen jeleneteit… de hát könyörgöm, miért az őrsön?

Azonban nem jutottam messze a folyosón, mert utánam szaladt, megfogta a karomat, és elkezdett húzni maga után, rám sem nézve. Egészen a tetőudvarig húzott, nem törődve pár nyomozó és rendőr furcsa pillantásával.

- Min Soo, engedj el!- rivalltam rá, mire végül elengedte a kezemet.

- Mit kerestél itt?- fordult felém.

- Nem egyértelmű? Min Sok csoportvezetőt, utána meg téged… Csak nem sejtettem, hogy te ilyen elfoglalt vagy- hangomból sütött a gúny.

- Nem a te dolgod, rendben? Én nem szólok bele a te szerelmi életedbe, te se az enyémbe. És senkinek egy szót se róla, vagy bajban leszel, értetted?

- Hidd el, még a gondolataimból is kizárlak, ha lehet, nem foglalkozok veled…

- Akkor most miért vagy ilyen hisztis hangulatban?

- Csak mert… - ajkamba haraptam.

- Csak mert?- túrt idegesen a hajába- Komolyan megőrülök tőled…

- Csak mert a bátyám nincs túl jól- kamuztam.

- Ó, te szerencsétlen, hogy tudsz ilyen bénán hazudni? Tudod hol dolgozik a bátyád, igaz? Az ügyészségen. És pont ma volt szerencsém vele találkozni, és köszöni szépen, jól van! Miért hazudsz nekem, kölyök?

- Ne hívj így!

- Bárhogy nevezlek, te ugyanaz maradsz- mondta kicsit felsőbbrendűen. Hitetlenül néztem rá. Mekkora egy bunkó…

- Tök mindegy… Ha nem érdekel, hogy mit mondott Lee Min Sok csoportvezető, akkor akár vissza is mehetsz Sung Mi-vel nyalakodni…

- Talán rájöttél valamire?- hagyta figyelmen kívül utóbbi tagmondatomat.

- Valamit elárult belőle. Ez ugyanaz a szervezet, akik egy éve Japánba menekültek. Elég nagy hírük volt. Még az akadémiára is eljutott. Azt hiszem a WIND csapat visszatért Koreába.

- A WIND…- elgondolkozott- Igen, valóban nagy drogszervezet volt… Ha ez igaz… Már csak azt kéne tudnunk, hogy ki súgott a rendőrségtől. Onnan egyszerűbb lenne a nyomukra bukkanni. Mert amúgy olyanok, mint a kámfor…

- Te vagy a helybéli, derítsd ki!- fűztem karba a kezemet.

- Rendben, megpróbálom. Ami meg téged illet… valahogy be kéne lógnod a csoportvezető irodájába, és megnézni az ügy iratait. Ha nem mondd el jóformán semmit, az nem jelenti azt, hogy nem is tud mást.

- Ezt nem tehetem vele, ő annyit segített nekem… Az nem lenne tisztességes!

- Hae Ra!- tette kezét a vállamra- Ez már réges-régen nem tisztességes játék!

*

- Hae Ra! Hol jársz agyilag?- hallottam egy távoli hangot.

- A csoportvezetőnél- morogtam.

- Mit mondasz?- kérdezett vissza Rokhyun a kávézóban, ahova beültünk. Már feltűnhetett neki, hogy egy ideje szótlanságba merültem.

- Mi van veled?- biccentette félre a fejét a fiú.

- Mi lenne?- vontam vállat.

- Furcsa vagy. Egy ideje. Azóta az incidens óta, mintha nem lennél önmagad…

A francba, Sung Mi is ezeket mondta Min Soo-nak. És hogy jó lenne, ha lazítana. És utána hogy lesmárolta… Fúj, de undorító az a nő…

- Utálom!- nyögtem fel.

- Kit? Min Soo-t? Na végre, ez a régi Hae Ra!- csapott a vállamra a barátom.

- Nem, magamat- forgattam a szememet.

- Magadat?

- Rokhyun, lehet, hogy féltékeny vagyok?- kérdeztem hirtelen. Már valakinek muszáj volt kiadnom, hiába nem voltam az az érzelmes lány.

- A brazilokra, mert ott rendezték a foci vb-t? Ne aggódj, lesz majd itt Koreá…

- Ma láttam C.A.P-et csókolózni Sung Mi nyomozónővel. És nagyon felidegesített- vágtam közbe. Erre barátomnak torkán fagytak a szavak, és meglepetten pislogott rám.

- C.A.P és a nyomozónő? Te? Te és C.A.P? Mi a fészkes fene? Neked… bejön a pasi?- nyílt tányérméretűre a szeme.

- Nem tudom- túrtam hajamba frusztráltan- Fogalmam sincs…

- Hae Ra… - Rokhyun hangja elcsuklott, és alig mert rám nézni. Olyan volt, mintha ő nagyobb zavarba lett volna nálam.

- Hé, ez ennyire megvisel?- néztem rá kérdően, mire kicsit felnevetett, majd a telefonja kijelzőjére pillantott.

- Jé, már ennyi az idő? Basszus, rohannom kell! Majd ezt még megbeszéljük, oké?- majd válaszra sem várva felpattant, és kiviharzott a kávézóból.

Rohannod kell, mi? Alig egy fél órája mondtad, hogy semmi dolgod délután… Pasik… ki érti ezeket?

*

C.A.P még este felhívott, hogy másnap délután, és a hétvége egy részén a csoportjuk fele csapatépítő tréningen lesz. Így kevesen lesznek az őrsön, és így könnyebben bejutok a csoportvezető irodájába.

Még mindig nem tetszett az ötlet, de hát nem volt mit tenni… Kétségkívül kicsapnak, ha ezt megtudják.

A délelőtti órákon már tűkön ültem, de gyakorlatilag egymagamban voltam. Rokhyun nem jött be órákra, és mikor hívtam, ki volt kapcsolva. Eszembe jutott a tegnapi incidens. Totál megzavarodott, mikor azt mondtam, hogy lehet, hogy bejön Min Soo… vagyis… Lehet, hogy őneki meg én jövök be? De ez lehetetlen, csak jó barátok vagyunk… De az a kis csók… Olyan aranyosan játszotta a barátomat. De… ah, miért ennek is ilyenkor kell történnie?

Végül az utolsó óráimról már ellógtam, mert Min Soo írt, hogy a csoportvezető már elment, és alig van valaki az épületben. De még így is csak késődélután elindultam az őrs felé. Kicsit remegtem, és a lelkiismeretemet vagy ezerszer kellett elhallgatni.

Valóban kevesen voltak, mikor besiettem, de C.A.P-et sem láttam. Mindegy is. Jól tudtam, hogy bent a folyosókon nincsen kamera, így nyugodtan sétáltam a csoportvezető irodája felé. Jól gondoltam, hogy be lesz zárva, de nem hiába voltam bűnügyis. Már a gimiben azzal szórakoztam, hogy zárakat törjek fel, így egyszerűen kikaptam a hajamból a hullámcsatot, és a a lyukba dugtam, és egészen addig piszkáltam, míg nem kattant egyet. Még egyszer utoljára körbenéztem, hogy nem látja e senki, majd besuhantam az irodába.

Rend uralkodott bent, mint mindig. Az asztalon katonás rendben álló akták felé fordítottam a figyelmemet. Tüzetesen végig néztem mindet, aztán mérnöki pontossággal helyeztem vissza eredeti helyükre. De sajnos nem találtam semmit. A szívem már a fülemben vert, attól tartva, hogy valaki rám bukkan így, mégis tovább kerestem. Valamelyik fiók be volt zárva, csak sajnos a zár minősége is meghaladta a zárfeltörő képességemet, így azok tartalma titok maradt előttem is. Már pont csalódottan felsóhajtottam volna, és indultam volna kifelé, mikor léptek hangját hallottam. Nagy, öblös léptekét odakintről, ami nem lehetett másé, csak… a csoportvezetőé. Basszus, visszajött?

Már nem volt esélyem kimenni, így egy gyors mozdulattal a kanapé mögé ugrottam, hogy legalább az takarjon.

Számat rágtam, miközben hallottam az ajtó nyitódását.

- Nem zártam volna be?- Lee Min Sok hangja kicsit szórakozott volt, mint valami bolondos öregember, aki kicsit szenilis, és ezért beszél magában. Pedig ötvenes éveiben járt csak.

Az asztalához sietett, és kihúzta az egyik lezárt fiókot, hallottam a zár nyitódását, kivett valamit, majd indult volna kifelé. Magamban megeresztettem egy megkönnyebbült sóhajt, hogy ennyivel megúsztam, de ekkor megcsörrent a telefonja. Azonnal fel is vette.

- Van valami új hír, Sólyom?- a hangja kicsit rideg volt a telefonban, én meg, mivel tudtam, hogy talán nem tudok mindent megjegyezni, és hátha elhangzik valami a nyomozással kapcsolatban, ezért ismét beindítottam a telefonomon (ami hál’ istennek némára volt állítva) a hangfelvétel funkciót.

- Ez bizony nem lesz egyszerű. Elbénázták azt az ügyet a Red Midnight-ban, pedig én szóltam…- a hangja már mérges is volt. Most ránk gondolt? Micsoda szégyen… pedig ezt nem mutatta ki velem szemben- Mondtam neked, hogy az úgy nem lesz jó. Az a másik szerencsétlen… Áh, ne is gondolj most erre. Elintézem, megoldjuk az ügyet… Rendben, ma este ott leszek. Viszhall!- majd letette a telefont, kiment az irodából, és bezárta az ajtót. Hallottam a távolodó lépteit, de még ott kellett maradnom, rendeznem a gondolataimat és a gyorsan verő szívemet. Semmi értelme nem volt bejönnöm ide…

Lassan feltápászkodtam, és kinyitottam belülről az ajtót, majd kislisszantam a szobából. Ez meleg volt!- döntöttem a hátamat a falnak… mikor elkezdett rezegni a telefonom.

Min Soo…

- Igen, itt Sólyom- sóhajtottam bele a nemrég hallott nevet, csak mert annyira gáznak találtam. Milyen nyomozó vesz fel ilyet? Még nem is hallottam… Vagyis, mintha valahol… Te.Jó.Ég!

- Baj van!- nyögtem bele a telefonba, mikor eszembe jutott valami. Valami, aminek nem kellett volna úgy lennie. Mint derült égből villámcsapás.

- Hae Ra! Jól vagy?- hallottam a vonal másik végéről, majd sietős léptek zaja töltötte be a folyosót, és kart éreztem meg a vállamon.

- Minden rendben? Nem láttalak bejönni, mi történt? A csoportvezető visszajött, aztán még mindig itt van, és…

- Mehetünk valahova, ahol nem hallanak meg?- kérdeztem remegő hangon C.A.P arcára pillantva, aki összezavarodott volt. Mégiscsak bent volt az épületben? Hogyan...?

- Persze. Gyere- kulcsolta össze ujjainkat, ami eleve furcsa érzés volt, hát még, hogy ilyen kedvesen beszélt velem. Az irattár felé vezetett, közben köszönve pár kollégájának, akik szembe jöttek. Tényleg elég kevesen voltak még bent. Az irattár ajtaját szélesre nyitotta, és beléptünk, nem törődve a „Belépni csak engedéllyel” felirattal. Nem hinném, hogy neki annyi engedélye lenne még, pláne nem nekem. De ez érdekelt most a legkevésbé.

- Na, mesélj!- mondta, még mindig az ujjaimat szorítva. A hangja ezúttal parancsoló volt. Na, ennyit a kedves Min Soo-ról.

- Előbb engedj el!- rántottam ki a szorításából kezemet, majd körbe néztem. Sosem láttam még az irattárat, és elég ominózus volt.

- Mondd már!- rángatott vissza a valóságba.

- Jól van már! Csak hagyd, hogy végig gondoljam… Egy perc, oké?- néztem rá, de úgy tűnt, hogy nincs türelmes kedvében.

- Hae Ra, a jó ég áldjon meg…!- nem tudta folytatni, mert az irattár ajtaja nyitódott. Szemünk összevillant, és láttam, hogy az ő agyán is az suhan át, mint az enyémen… Ha minket itt találnak, akkor végünk... Nekünk nem szabad itt lenni. Nagyon nem. Ez fájni fog, ha nem teszünk azonnal valamit.

És nem úgy tűnt, hogy Min Soo bármit is tenni fog, legalábbis abban a pillanatban úgy ítéltem, ezért a lehető legnagyobb idiótaságot csináltam, ami eszembe juthatott.

Karomat Min Soo nyakába fontam, lábujjhegyre álltam, és ajkamat az övére tapasztottam, nem törődve elkerekedett szemével.

Te jó ég… hogy mit fogok én ezért kapni?

/folyt.köv/