Coffee Prince 6. rész [END] /Ricky/

6. rész

- Yoora, igyekezz, húzni is lehet azt a bőröndöt, nem csak cipelni- nevetett So Hee a reptéren. Kicsit már bántam, hogy apáék egyik alkalmazottja sem kísért el, hogy a csomagjaimat vigye, így totál egyedül kellett megoldanom. És igen, szerencsétlenkedtem egy sort.

De a tény, hogy pár órán belül Új-Kaledóniában leszek... mindent megért. Nem lesz többé múlt, amin rágódni kell. Egyszerűen mindent elfelejthetek. Főleg Ricky-t. Igen, ő sem lesz többé.

- Adjuk le a bőröndünket és csekkoljunk be!- indítványozta Kyung Mi, majd elindultunk a szigorú arcú ellenőrök felé. De persze, hogy ilyenkor csörrent meg a telefonom. Biztos anya az, hogy otthon hagytam valamit- futott át az agyamon. Éppen ezért lepődtem meg, mikor Changjo neve volt a kijelzőn.

- Még pont jókor. Nem sokára repülőre szállok, és...- kezdtem.

- Te teljesen megőrültél?- szakított félbe, mire megtorpantam.

- Hogy mi van?

- Veled mi van? Jó, tudom, hogy nincs sok közöm a dolgokhoz, de... Azért nem kellett volna így elutasítanod. Főleg akkor... amikor előtte te mondtad neki, hogy bejön neked.

- Changjo te meg mi a halálról beszélsz?- akadtam ki.

- Ricky elmesélte, hogy mi történt.

- Ó, igen, idejött, és felajánlotta, hogy menjünk randizni, de csak azért, mert lelkiismeret furdalása volt, amiért előtte olyan ellenszenvesen viselkedett. De én ebből nem kérek. Sőt! Elhiszem, hogy jó barátod, de én most szeretnék végre elmenni, és pihenni egy jót. Remélem megérted. Ja, igen. Ma van a Latte Art verseny, igaz? Mondd neki, hogy sok szerencsét.... megérdemli, hogy nyerjen.

- Nem megy- hangzott a tömör válasz.

- Miért nem?- értetlenkedtem.

- Szerinted neked miért szólt a főnöknő, mikor már nem is vagy a kávézó alkalmazottja? Mert ez egy páros verseny. És sem te, sem Hyori nem rá... Ezért ő sem tud elmenni.

Ajkamba haraptam, és azonnal egy emlék úszott a szemem elé.

"- Tudod mi ez a verseny?- kérdezte a fiú az étteremben, ahol a kávés rendezvény után ültünk.

- Belépő a főkávéfőző mesterek közé?- nevettem.

- Nem, de aki itt nyer, annak neve van a szakmában. Én nyerni fogok egyszer!- mosolygott angyalian.

- Ebben biztos vagyok. Neked nyerned kell. Eddig még senkit nem láttam, hogy ilyen ügyes lenne.

- Ez most bók volt? Kwon Yoorától?

- Csaknem?- nevettem vissza."

Összeszorult a szívem.

- És most azt akartad, hogy rosszul érezzem emiatt magam, Changjo?- szűrtem a fogaim között, és a barátnőim felé pillantottam, akik értetlenül nézték, hogy miért álltam le. De csak intettem, hogy menjenek előre.

- Nem, csak nem értettem, hogy miért viselkedtél így, mikor ő őszinte volt?

- Ó, inkább hagyj engem!- morogtam, és kinyomtam. Megindultam a lányok felé, de a lábam leragadt. Ne már! Nem lehet ilyen! De mi van ha... Changjo tényleg igazat mondott? Mi van, ha legalább egyszer nézett rám Ricky nőként? De miért nem mondta, hogy így nem mehet a versenyére? Hagyta volna, hogy így menjek el?

- Francba- morogtam.

- Yoora, nem jössz?- kiáltott nekem So Hee, mire lehunytam a szemem. Új-kaledónia... álomnyaralás... várhat.

- Bocs, lányok. Közbejött valami. Most nem tudok veletek menni. Ha valami csoda történne, akkor nem is fogok idén nyáron. Ellenkező esetben holnap utánatok megyek. Valamit nagyon sürgősen el kell intéznem.
- Baj van?- kérdezte ijedten Kyung Mi.
- Nem, csak a hercegnő most segít a királyfinak, bármennyire is utálják most egymást!
- Ricky?- vonta fel a szemöldökét So Hee- Akkor mutasd meg neki, hogy milyen fából faragtak.
Elmosolyodtam, intettem egyet, majd megpördültem a tengelyem körül, és az eddig olyannak nehéznek tűnő bőröndöt szinte repítettem magam mögött. Azonnal csörgettem a sofőrt, aki ide kihozott.
- Yoora kisasszony, valamit a kocsiban hagyott?- hallottam a hangját.
- Nem, maga hagyott itt engem. Megtenné, hogy a repülőtér elé jön? Nagyon fontos lenne!- hadartam.
- A gépe nemsokára indul...
- Ugrott a program. Kérem, siessen!- vágtam a szavába. Ezután nem kérdezett többet, beletaposott a gázba. Megadtam neki a címet, és ő egészen addig az épületig vitt, ahol Ricky lakott.
- Itt jó lesz!- ugrottam ki- A bőröndömet kérem vigye haza! Köszönöm- azzal bevágtam az ajtót. A kaputelefonhoz léptem. Megnéztem Ricky nevét, hogy hányas lakás, és becsengettem. Kezdtem ideges lenni, hogy pontosan mit is mondjak neki. De úgy gondoltam, hogy majd rögtönözök, ha itt az ideje.
De hiába csörgött ki, nem szóltak bele a másik oldalon. Mi a fene? Nincs itthon? Hívjam fel?- haraptam az ajkamba, és pont ebben a pillanatban vágódott ki mellettem az ajtó, és lépett ki rajta Chunji.
- Á, Yoora! Engem keresel?- vigyorgott rám, mire sóhajtottam egyet.
- Ricky hol van?- kérdeztem azonnal.
- Gondoltam, hogy ő hiányzik. Otthon van, egészen biztos, fél órája voltam nála.
- Akkor jó!- mielőtt bezárta volna az ajtót, besurrantam mellette, és csodálkozó tekintetétől követve, felrohantam az emeleteken. Lihegve álltam meg az ajtaja előtt, és ráfeküdtem a csengőre.
Gyerünk már, Ricky! Nyisd ki!- gondoltam egyre mérgesebben. Már vagy öt perce nyomkodtam a csengőt, mikor váratlanul kitárult az ajtó, és én kis híján ráestem a fiúra, aki épp egy törülközővel törölgette a vizes haját, és mérgesen nézett rám... majd mikor rájött, hogy ki is áll az ajtóban, a szeme elkerekedett.
- Te akarsz már 10 perce bejutni?- kérdezte, egy torokköszörülés után.
- Igen, mi a fenét csinálsz! A füleden ülsz?- kérdeztem kicsit idegesen.
- Hajat mostam- emelte fel a törülközőt védekezően- De neked most nem Új-Kaledóniába kéne repülnöd?- csodálkozott.
- De, ott kéne! És legszívesebben azon a gépen ülnék, de... nem tudok így elmenni. Ha látod Changjo-t, mondd meg neki, hogy utálom!
- Most nem értem, hogy mi a baj- vonta fel a szemöldökét.
- Az a baj, hogy... miért nem mondtad, hogy így nem mehetsz arra a versenyre?- akadtam ki, kicsit hangosan, ezért Ricky karomat megragadva behúzott a lakásba, és becsukta mögöttem az ajtót.
- Nem mindegy? Miért mondtam volna?- indult el a nappali felé, mire követtem.
- Mert... meg akartad nyerni. Miért nem vágtad a fejemhez, hogy miattam nem tudsz?
- Nem miattad van. Más dolgod volt. Elfogadtam. Ennyi. Tényleg ezért nem mentél nyaralni? Kicsit szánalmas indok. Azt hittem elrendeztük a dolgok kettőnk között. Vagy tévedek?- a hangja most kicsit hűvös volt.
- Nem, bolond, nem ezért maradtam itt. Hanem azért, hogy elmenjünk arra a versenyre, és megnyerjük. Most van 10 óra. 12-kor kezdődik. Odaérünk. Gyorsan készülj el- mondtam ellenmondást nem tűrő hangon.
- Miért csinálod ezt?- kérdezte értetlenül, elém sétálva, és összefűzte a karját előttem.
- Te is tettél értem sok mindent. Tanítottál, más embert faragtál belőlem, akarva akaratlanul, most itt az ideje, hogy én is tegyek érted valamit. Ne utasítsd vissza egy hercegnő ajánlatát!- próbáltam elmosolyodni.
- Eszem ágában nincs- nézett rám még mindig áthatóan.
- Akkor- kinyújtottam felé a kezem- A következő 10 órában legyünk barátok. Rendben?
Azt hittem erre mosolyogni fog, vagy kiröhög a naivitásom miatt, de megrázta a kezemet még mindig semleges arckifejezéssel.
- De utána soha többet- suttogta halkan, hogy alig hallottam. Mondhatom, ezredszerre törte össze vele  a szívemet, de már nem is érdekelt.
- Akkor készülj el! Sietnünk kell!- mondtam én is lazán, mintha nem is érdekelne.
- Öt perc és kész vagyok! Várj meg odakint- intett az ajtó felé, én meg szó nélkül kioldalaztam. És próbáltam összeszedni magamat, hogy az utolsó napomat vele ideg összeroppanás nélkül tudjuk tölteni.

*

- Elkészültél?- nézett rám 2 óra múlva a verseny helyszínén. Pont beestünk, és tudtunk még regisztrálni. Az asztalunk felett álltunk, körülöttünk még rengeteg páros készült a versenyre. 10 darab kávét kellett készíteni két óra alatt. Soknak véltem ezt az időd, de hát örültem neki, elvégre nem tudtam, mennyire profi alkotásokról van szó.

Bólintottam egyet kicsit feszengve, amire elmosolyodott.

- Csak nem izgulsz, hercegnő?

- Itt mindenki profi, én meg csak nyáron próbálkoztam ilyesmivel.

- Ne aggódj. Hyori mutatta, amiket csináltál. Nagyon ügyes lettél- bökött vállon- Menni fog. Ráadásul ketten csináljuk.

- Igaz, én csak a létszám miatt vagyok itt- vontam vállat.

- Ne is álmodj róla!- vigyorgott. Tényleg meglepett a viselkedése. Olyan volt, mint kezdetben. Mintha nem tudta volna, hogy bejön nekem, és barátok lennénk. Én nem tudtam ennyire beleélni magam, de próbáltam nem túl nyálcsorgatva bámulni a vigyorát.

- Kezdhetik!- szólt be a hangosbemondóba egy hang, mire a fiú lelkesítően hátba veregetett, majd sóhajtva beletemetkeztünk a munkánkba.

*

 - Sajnálom...- motyogtam szomorúan 6 óra múlva, mikor kiléptünk a verseny helyszínének kapuján. Elhúzódott az értékelés, így csak most volt az eredményhirdetés. Már délután 6 volt, de még mindig nagy hőség volt.

- Mit sajnálsz?- mutatta fel mosolyogva az oklevelet, és az ajándékcsomagot.

- Nem győztünk- sütöttem le a szememet, és arrébb rúgtam egy követ, ami valamiért zavarta a szememet, ott ahol volt.

- Harmadikok lettünk. Ez nagyszerű. Sosem hittem volna, hogy ilyen jó eredményt érhetünk el elsőre. Láttad, milyen profik is voltak ott! Ez is csoda.

- De azt mondtad, hogy első leszel. Ha ennél ügyesebb lennék, akkor...

- Hagyd abba!- kiáltott rá- Neked köszönhetem, hogy egyáltalán itt lehettem. Így hálám jeléül hadd hívjalak meg vacsorázni.

- Nem szükséges. Biztos fáradt vagy, menj haza nyugodtan.

- Megtetted azt, hogy miattam nem mentél álmaid utazására, és most még meg sem hívhatlak. Pedig még két óráig barátok vagyunk- biccentette félre a fejét.

- Ricky, tudom milyen érzés velem lenned...

- Honnan tudnád? A fejembe látsz?- szakított félbe türelmetlenül.

- Nem, de...

- Akkor meg mire vársz. Ez csak egy vacsi. Máskor is vacsoráztunk együtt, na ne kéresd magadat!

- Rendben- adtam be nehezen a derekamat. Neki fogalma sincs, hogy nekem milyen nehéz vele lennem? Ennyire nem esik le neki, hogy én nem tudok ilyen könnyen felejteni, és még mindig szeretem? Ha ez igaz, akkor nem törődik túlságosan az érzéseimmel.

Abba az étterembe mentünk, ahol a legutóbb is voltunk. A BBQ-ba.

Ahogy leültünk eszembe jutotta az itt elhangzott beszélgetésünk.

"- Bájos stílusodat csak felém nem villogtatod- csóváltam a fejem- Tettem valamit ellened?

- Hasonlítasz valakire- dőlt hátra, és rám nézett.

- Valakire?- csodálkoztam.

- Valakire, aki már nincs köztünk...

- Oh- meglepődtem- Sajnálom... valaki, aki fontos volt neked.... meghalt?

- Jaj, szó sincs róla, hogy meghalt volna, vagy ilyesmi- nevetett fel- Csupán már nem olyan, mint volt!

- Értem- könnyebbültem meg. Nem szerettem, ha az emberek életében valami melodráma volt- Ex barátnő?

- Sok a személyes kérdés. Ennyire azért még nem vagyunk közel egymáshoz!- nézett el másfelé, mire lebiggyesztettem az ajkamat- Talán te is olyanná válsz majd egyszer, mint ő- motyogta, majd mosolyát visszavarázsolva felém fordult."

 Megcsóváltam a fejemet, hogy tűnjön el a gondolat, de megragadt a fejemben, ezért a fiú felé fordultam, ami pont leadta a rendelést.

- Azt mondtad, hogy hasonlítok valakire. Hasonlítok rád. Olyan voltál, mint én?

- Igen, elég elkényeztetett gyerek voltam. De egy idő után besokkoltam, hogy megmondják kivel barátkozzak, kivel ne, mit tegyek és mit ne. Már akkor is saját kávézót akartam nyitni. De a szüleim nem díjazták. Így otthagytam őket. Kezdetben szinte ki lettem tagadva. De mára rájöttek, hogy ez nem megoldás, bár apám még így is azt hiszi, hogy a támogatására szorulok. Pedig ez nagyon nincs így. Ezt a legutóbb is elmondtam volna, ha nem rohantál volna el azonnal, és felvetted volna utána a telefont. Elég gyerekes volt elszaladni, nem gondolod?- nem vártam, hogy ezt mind egy huzamra elmondja, de előrébb jutottunk vele.

- Gyerekes? Talán- játszottam a poharam szélén az ujjammal apró mosoly kíséretében- Sosem voltam érett nő, csak azt hittem. Egy érett nő nem viselkedik nevetségesen. Akkor azt mondtad, hogy talán én is olyanná válok, mint az a bizonyos ember, akire hasonlítok... vagyis olyanná, mint te. Látsz rá lehetőséget még most is?

- Már azóta is rengeteget változtál. Egy nyár alatt. Lenyűgöző- mosolyodott el édesen, hogy a gyomrom megint összeugrott.

- Utáltál valaha nagyon?- tettem fel a következő kérdést. Nem tudtam, miért jöttem bele ennyire a kérdezésbe, de mindenképpen tudni akartam.

- Téged sosem utáltalak.

- Azért megnyugtató- motyogtam, és nyeltem egyet. Nem tudtam mit mondhatnék neki, de még jó is, hogy pontosan akkor hozták ki a rendelést, így ezt ráfoghattam az evésre.

Egy óra múlva végeztünk. Nem nagyon beszéltünk utána. Néha láttam, hogy hirtelen felém kapja a fejét, mintha mondani akarna valamit, de aztán elfordult, anélkül, hogy egy szót kinyögött volna. Remek. Biztos alig várja, hogy vége legyen ennek az egésznek, és eltűnjek. Ő megtett mindent, hogy mindezektől függetlenül ne legyen bunkó.

- Akkor most már mehetünk?- néztem rá, miután befejeztük.

- Be kell mennem a kávézóba, elmosni az eszközöket, amiket magunkkal vittünk, és tegnap este kicsit rendetlenség maradt, el kéne rendeznem. Esetleg nem jönnél velem?- nézett rám. 

- De, segítek, szívesen!- mondtam egyértelműen. Elvégre együtt koszoltuk be ma őket, mi sem természetesebb, hogy segítek rendet rakni.

Némán sétáltunk a kávézó felé, majd Ricky kinyitotta az ajtót. Tényleg elég rendetlenség volt a pulton.Csak kevésszer szóltunk egymáshoz, ha épp akartunk valamit, de amúgy nem. Így is zavarban éreztem magam csak vele az egész kávézóban. Mikor épp szembe jött velem, a raktárból, vagy véletlenül hozzámért a kezével... szinte szikrázott minden... az én szememben. Úgy tűnt ő is zavarban van, amit nem értettem. 

8 előtt pár perccel végeztünk, és leültem a pult mögötti székre fáradtan.

- Csinálnál nekem egy kávét?- néztem a fiúra.

- Estére?- kérdezett vissza csodákozva.

- Úgysem tudok ma már aludni.

- Ahogy gondolod!- vont vállat, és a kávéfőzőhöz ment. Ügyködött pár percet, majd rám nézett.

- Mit rajzoljak rá neked?- vonta fel a szemöldökét.

- Nem szükséges semmi. Eleget csináltál ma már!- legyintettem.

- Akkor meglepetés lesz- mondta ellenkezést nem tűrő hangon, majd elgondolkozott pár másodpercre, és nekiállt.

Vártam vagy két percet, néztem, ahogy nekem háttal dolgozik. Aztán kézbe fogta a csészét, és elindult felém, majd lerakta a hozzám közel eső pultra. Felálltam, hogy érte menjek, de ebben a pillanatban észre sem vettem, hogy a lábam egy vezetékbe akadt, és így megbotlottam benne. Konkrétan pofára estem volna, ha nincsen Ricky, aki gyorsan kapcsolt, és elkapott, magához szorítva derekamnál. Pár másodpercig le sem esett, hogy szinte csak pár centi van az arcaink között, annyira bámultam. De ő sem különben. Teljesen belevesztem a szemébe, az egyre jobban elterülő mosolyába.

- Annyira béna vagy- suttogta, ami visszahozott a valóságba. Gondoltam ki kéne kerülnöm a szorításából, mert ez így félreérthető, de erősen tartott.

- Ricky...- motyogtam.

- Hmm?- kérdezett vissza.

- Nem akarsz elengedni?- suttogtam továbbra is. Ebben a pillanatban megszólalt a kávézó kakukkos órája, jelezve a 8 órát.

- Nem, mert 8 óra van- vigyorodott el, mire értetlenül néztem rá, amitől még szélesebb lett a mosolya- Ez azt jelenti, letelt a 10 óra. A 10 óra, amire kértél, hogy legyünk barátok. Most már nem kell a barátodnak lennem... soha többet. Bocsáss meg, de nem tudok csak a barátod lenni- csóválta a fejét, és kicsit közelebb hajolt.

- De hát akkor...- kezdtem volna, de félbeszakított.

- Aissh, Yoora, fogd már be!- majd időt se hagyva, hogy leessen, most egy kicsit goromba volt, az ajkaimhoz hajolt, és a következő, amire emlékszem az az volt, hogy derekamat simogatva csókol... és én egyáltalán nem ellenkezek. Gondolkozni sem tudtam, egyszerűen csak élveztem a pillanatot. Kezemet nyakába kulcsoltam, majd beletúrtam a puha hajába. Erre egészen a falig tolt, ahol valami hegyesnek ütközhettem, mert fájdalmas kiáltás hagyta el a számat. Ricky azonnal elengedett, és lépett két lépést hátra, a szemét lesütve.

- Ez mire volt jó?- kérdeztem remegő hanggal, miután észbe kaptam, hogy mi is történt az előbb.

- Nem akartam, csak annyira... elveszed az eszemet. Előbb meg akartam magyarázni a dolgokat...- nézett a szemembe. Láttam, rajta, hogy ő is össze van zavarodva.

- Magyarázni? Ezt még kell magyarázni?- hitetlenkedtem, és a pulthoz léptem, hogy ott támasszam meg magam- Milyen magyarázat van erre?

Ekkor úszott be a látóterembe a csésze kávé, amit az előbb csinált nekem, pont felette támaszkodtam. Pislogtam egyet. Majd még egyet. Majd még százat, de az még mindig ugyanolyan maradt.

Még mindig nagy betűkkel díszelgett benne a felirat: SZERETLEK! Csak bámultam rá, mint borjú az új kapura.

-  Pont az ott a magyarázat. Ennyire meglepő?- hallottam a hátam mögül a fiút.

- Ááá, dehogy, már ezerszer mondtad...- nyögtem zavaromban, és szembe fordultam vele.

- El akartam magyarázni, mondom. Mert a probléma az, hogy... én nem téged utáltalak. Hanem magamat, amiért bejöttél nekem abban a pillanatban, hogy megláttalak. Gyönyörű lány vagy, és igaz, hogy a természeted hagyott kivetnivalókat, valamiért folyton megragadt rajtad a szemem. Tetszett a határozottságod. Aztán tetszett, hogy megszeretted a munkát, és lassan elkezdtél változni. Sejtelmem sem volt, hogy miattam. De megijedtem, hogy pont egy olyan lány váltja ki ezt belőlem, akiket azelőtt megvetettem, és nem foglalkoztam velük. Mégis beléd habarodtam. Rájöttem, hogy nem vagy olyan egysíkú, mint olyan sokan mások. Mikor először megcsókoltál a játék miatt... azt hittem mentem felrobbanok, annyira igyekeztem ellenállni, de így sem tudtam magam visszafogni. Zavarban voltam miatta és gyáva voltam már akkor elmondani, hogy mit érzek. Másnap meg jött a hideg-zuhany, az anyám eléggé váratlanul toppant be, és te mindent félreértettél. Mikor azt mondtad, hogy nekem akartál megfelelni... akkora balféknek gondoltam magamat. Hogy nem vettem észre, mert magammal voltam elfoglalva, és a saját szenvedésemmel. Aztán utána alig láttalak, pedig egy csomószor hívtalak. És mikor elmentem hozzád, már a végső elkeseredettség volt. Sajnálom, lehet, hogy túl durva voltam, de azt akartam, hogy végre felfogd az érzéseimet. De te azt hitted, hogy csak szórakozok veled. És bebeszéltem magamnak, hogy talán jobb is, ha nem vagyunk együtt. Viszont mikor ma reggel betoppantál... és megmondtad miért jöttél... Boldog voltam, még ha nem is mutattam. Köszönöm, Yoora, amit tettél- fejezte be, mélyen a szemembe nézve. Zavarba jöttem. Annyira őszintének tűnt most a fiú, hogy elhittem. De nehéz volt feldolgozni, hogy ezek szerint én végig... félreértettem őt.

- Ricky...- motyogtam kábult állapotban.

- Tudom, hogy te egy hercegnő vagy. Tudom, hogy én meg egy bukott herceg. Mégsem tudom ágy alá seperni amit érzek.

- Tudod, az a kávé nem hangoskönyv, így ha esetleg...- motyogtam, mire elvigyorodott.

- Szeretlek, királylány!- szakított félbe, és közelebb lépett, megtámasztva magát a két oldalalmon. Megremegtem ettől a két szótól.

- Tudod, lehet, hogy egy bukott herceg vagy, de a gazdag ficsúr srácok amúgy is unalmasak- fűztem át a karomat a nyakán.

- Ez mit jelent?- kérdezte gyanakodva.

- Azt, hogy én is szeretlek, Hobbitom!- vigyorogtam rá, és nyomtam egy csókot a szájára. El sem hittem, hogy ez megtörtént. Nem engedett el, a szájra puszimat elmélyítette, és egy elég szenvedélyes csók vált belőle.

- Miért hívsz így?- kérdezte az ajkamra suttogva, miután kicsit eltávolodott.

- Mert édes manó fejed van- nevettem vissza.

- Ez nevetséges- szorította magához a derekamat- Anyukádék mit fognak szólni, ha megtudják hogy a barátnőm vagy?

- Miért, a barátnőd vagyok?- vontam fel a szemöldökömet pimaszul.

- Ezek után ki ne találd, hogy nem- támasztotta a homlokát az enyémnek.

- Talán engem is kitagadnak...- gondolkoztam el, majd mikor megláttam az ijedt fejét, felnevettem- Akkor megszöktetsz, rendben?

- Bolond vagy!

- Csak mert elvetted az eszemet!- Kezemmel hátul támaszkodtam meg, ezzel fellöktem a kávéscsészét.

- Ó!- kiáltottam fel, és megpördültem. A felirat szétfolyt, a kávéval együtt- Ne!- kiáltottam fel- Le akartam fényképezni.

Erre furcsán nézett rám.

- Miért akartad lefotózni?

- Hogy mindig emlékezzek rá!- mondtam a nyilvánvalót.

- Amúgy elfelejtenéd?- kérdezett összevont szemekkel.

- Dehogy, csak...

- Csinálok neked másikat, ha már ilyen béna vagy!- nevetett.

- Jó, ezentúl minden reggel, mikor közösen kezdünk itt!- csaptam a vállára.

- Rendben, akkor... várj, mi? Közösen kezdünk?- csodálkozott.

- Talán nem kedveled a munkahelyi kapcsolatokat?- biccentettem félre a fejemet.

- Te tényleg nem vagy semmi- suttogta- Nem mész Új-Kaledóniába?

- Nem, most nem. Majd egyszer. Máskor. Most te fontosabb vagy annál- suttogtam vissza.

- Gyere ide!- rántott magához, és egy újabb csókkal jutalmazott volna, ha nem vágódik ki a kávézó ajtaja, és nem ront be rajta 3 ember.

- Ricky, a szerelmi bánatra a legjobb gyógyír, a...- emelte magasba Changjo a soju-s üveget, majd mikor meglátott engem, Ricky ölelésében, elkerekedett a szeme- ...a legjobb gyógyír, a csaj, aki a bánatot okozta. Nem tudom mi folyik itt, de gyanítom most nagyon dúl a love, így lehet, hogy le kéne lépnünk- fordult a szintén döbbent arcú Hyori és Chunji felé.

- Maradjatok!- bontakoztam ki az ölelésből, és intettem nekik- Changjo, ugye tudod, hogy utállak... vagyis imádlak, de azért... hamarabb is hívhattál volna!- vigyorogtam a fiúra, aki viszonozta a gesztust, és feltartott hüvelykujjal jelezte, hogy jó vagyok.

- Akkor most együtt vagytok?- kérdezte Hyori.

- Ideig-óráig- szemtelenkedtem, mire Ricky rám nézett, és magához rántott, hogy a mellkasának csapódtam.

- Megismételnéd?- suttogta kis mosolyával, hogy ismét elvesztem benne.

- Jó, örökké!- javítottam magamon egy csókot nyomva a szájára, mire felnevettek a többiek. Tudták, hogy az ilyen nyálas szöveg nem az én asztalom.

- Még lánykérést is látunk, vagy esetleg leülünk az asztalhoz?- kérdezte Chunji, mire nevetve, ujjainkat összekulcsolva letelepedtünk Ricky-vel melléjük, és szinte azonnal el kellett mesélnünk, mi is történt pontosan ma.

Körbenéztem rajtuk, és nem tudtam levakarni a vigyoromat. Ezek azok az emberek, főleg ez a manó itt mellettem, akik miatt megváltoztam. Akik miatt már nem az vagyok, aki voltam. Nem az az elviselhetetlen, beképzelt, világ közepe lány. 

Már nem én vagyok Kwon Yoora, a hercegnő, hanem Kwon Yoora, az ember.

És ezért én életem végéig piszkosul hálás leszek!

[VÉGE]

Coffee Prince 5. rész /Ricky/

5. rész

Hogy mi? Anya? Ez azt jelenti, hogy Ricky Yoo asszony fia? De hát… az isten szerelmére, ez a nő Szöul központi alakja, a fiú meg… egy kávézóban dolgozik, egyedül lakik, és lenézi a gazdagokat.

- Yoora, te…- nézett még mindig kérdően rám a nő, mire észbe kaptam.

- Ez nem az, aminek tűnik!- tettem fel a kezemet védekezően.

- Ezt hogy érted? Elég egyértelmű, hogy itt vagy a fiam lakásán, egy szál pólóban, ezek után nem is tagadhatod, hogy van köztetek valami.

- Kollégák vagyunk. Ő is a kávézóban dolgozik, és nem akartam, hogy a tegnapi viharban gyalog menjen haza, ezért mondtam, hogy jöjjön ide- hallottam Ricky nem túl kedves hangját, majd ismét mellém sétált.

- Fiam, de akkor is…

- Nincs értelme elméleteket gyártanod... újfent- válaszolt a fiú- Amúgy mi járatban vagy?

Kezdtem egyre jobban elveszíteni a fonalat.

- Fiam, én csak azt akarom, hogy ne hozz ostoba döntéseket. Tudod, hogy ki ez a lány? Vele nem szórakozhatsz csak úgy!
Okés, miért is beszélnek úgy rólam, mintha itt sem lennék? Kezd a dolog kínos lenni!

- Én nem szórakozom vele! Semmi nincs közöttünk, fogd már fel!- a fiú úgy tűnt, kezd kicsit ideges lenni.

- Ricky! Ne beszélj így velem!

- Én csak próbálom megértetni a dolgot veled. Semmi esetre sem akartam megrontani a drága, egyetlen Kwon Yoora-t. És ő sem az a lány, aki pultos fiúkhoz vonzódna. Egyszerűen csak… így alakult.

- Azért jöttem, mert apád küldött neked valamit. Ő még hisz benne, hogy a családhoz tartozol, bár te nem viselkedsz így- tett az előszoba asztalra a nő valami lapot.

- Mondtam, hogy eltartom magamat!- utasította el a fiú egy mozdulattal, és zavartan rám nézett. Nyilván feltűnt neki, hogy én is ott vagyok.

Yoo asszony sóhajtva felvette a táskáját, és az ajtó felé indult, de még onnan visszafordult.

- Nekem mindegy mit csináltok, de Yoora, anyád nem biztos, hogy örülne, ha így látna. De még nem tudom mi jobb. Ha elmondom neki, vagy ha nem!- azzal fogta magát, és kiment az ajtón.

- Mi a fene…- motyogtam, és mikor végre fellélegeztem, a fiú felé fordultam- Elmagyaráznád?

- Előbb együnk!- fordult meg, kissé komor tekintettel.

- Nem!- ragadtam meg a karját, és magam felé fordítottam- Most mondd el! Én… Az anyád… Miért nem mondtad?

- Mi lett volna, ha mondom? Most megtudtad, nem elég?- kérdezte, kissé flegmán, lerázva a kezemet.

- Nem, nem mindegy! Az anyád a felső tízezer meghatározó alakja, és ebből az okból kifolyólag neked is benne kell lenned, mint a családjának. De te folyton ezt vetetted a szememre. Hogy gazdag vagyok… apuci pici lánya. Holott te sem vagy nagyon más!- akadtam ki.

- Én már nem vagyok annak a családnak a része! Meguntam ezt a képmutató gazdag életmódot, így külön költöztem tőlük! És ők is elfogadták már, hogy nem akarok ilyen életet élni. Beletelt egy időbe, de elfogadták…- válaszolt a fiú idegesen.

- De attól még… el kellett volna mondanod!

- Mégis miért?

- Mert akkor másképpen viszonyulok a dolgokhoz. Nem veszem a szívemre, amit mondasz, és nem leszek teljesen más ember… miattad! Elegem van. Utálom, hogy semmi értelme nem volt az egésznek.

- Te meg miről beszélsz?- vonta össze a szemöldökét.

- Hogy miről? Ne csinálj úgy, mint egy bolond. Tudhatnád, hogy megváltoztam, mióta ott dolgozom. És tudod miért? Mert te azt mondtad, hogy… hagyjam otthon a koronámat. És én megtettem. Mert azt hittem, úgy jobban fogsz kedvelni, vagy mit tudom én! De az egész csak azért volt, mert a régi életedet juttattam eszedbe, igaz?

Erre bólintott.

- Gondolhattam volna. El kellett volna mondanod. Akkor nem teszek semmit sem feleslegesen. Akkor nem hiszek abban, hogy egy nap leszek elég jó ahhoz, hogy felfigyelj rám. Hogy már nem vagyok az, aki voltam. Mert akár zsákot is húzhatnék a fejemre, téged nem érdekelne, még mindig apuci lánya lennék, nem igaz? Milyen szánalmas voltam! Az étteremben azt mondtad, hasonlítok valakihez… ez a valaki… te voltál, igaz? A régi éned? Mekkora bolond voltam- csóváltam a fejem, egyre idegesebben. Most hogy az egész összeállt a fejemben, tényleg nagyon logikusnak tűnt. Miért nem vettem észre hamarabb?

- Kár, hogy nem mondtad el azonnal. Sok energiát megspóroltunk volna!- húztam a számat gúnyos mosolyra.

- Nem volt felesleges…!- szólalt végre meg, és próbálta elkapni a karomat, de elhúztam előle.

- Ne áltasd magadat! Átöltözök, és itt sem vagyok- beléptem a fürdőbe, és magamra csuktam az ajtót. Éreztem, hogy a könnyeim elő akarnak törni, de megembereltem magam. Én Kwon Yoora vagyok, nem sírok holmi fiú miatt.

Gyorsan felkaptam a tegnapi ruhámat, és rendbe szedtem a hajamat, és ki is léptem az ajtón.

- Várj egy percet, hadd magyarázzam el!- sóhajtott a fiú, ezzel egy pillanatra megállítva a bejárati ajtó felé menet.

- Ennyi magyarázat bőven elég volt!- csóváltam a fejemet, visszanézve rá- Bocs, Ricky, de becsapottnak érzem magam, pedig nem kéne. Elvégre hiába mondtuk, hogy barátok vagyunk… sosem volt ez teljesen komoly. Elvégre a barátok nem hazudnak.

- Ha nem hazudnak, akkor neked is el kellett volna mondanod, hogy másképp gondolsz rám…- szólalt meg újra, mitől megdermedtem. Igen, előző kirohanásomból eléggé sütött, hogy többet akartam tőle. De… ennek véget kell vetni. Halkan felnevettem.

- Másképp gondolok rád? Ne nevettess! Evégre, mi, gazdagok, érdekből tesszük a dolgokat, nem? És ahogy anyádnak is mondtad… nem vagyok az a lány, aki akármilyen pultos fiúba beleszeret. Hisz nekem az számít, hogy eljussak Bora Borára…

- Új-Kaledónia!- morogta közbe.

- Tök mindegy- sóhajtottam magamban fintorogva, hogy ez már egyszer lejátszódott közöttünk, csak felcserélődtek a szerepek- Majd igyekszem nem szem előtt lenni, és emlékeztetni a múltadra, kávés herceg!- majd kiléptem a lépcsőházba, magam mögött bezárva az ajtót. Majd a lábaim magamtól kezdtek el mozogni, maguktól vittek haza. Fáradtan estem be a házba, lerúgtam a cipőmet, és szinte teljesen ignoráltam az elém álló anyámat, mikor az csípőre tett kézzel nézett rám, és mikor ki akartam kerülni, megfogta a vállamat.

- Tudod ki hívott pár perce?- a hangja kicsit fenyegető volt.

- Kitalálom- sóhajtottam- Yoo asszony?

- Okos kislány. Arról volt szó, hogy a barátodnál maradsz, és én úgy sejtettem, hogy ez egy lány, nem fiú. Yoora, nem tudom mi ütött beléd, de nem voltál sosem ilyen… Nem gondoltam volna, hogy ilyen…

- Ilyen?- akadtam ki- Milyen? Szerelmes? Te tényleg azt hiszed, hogy történt közöttünk valami? Hogy nekem valakim ez a fiú? De tudod mit? Ha ez igaz lenne, ha történt volna valami, és lenne közöttünk bármi is, akkor én lennék a világ legboldogabb embere, mondhatnál bármit! De sajnos ennek a fiúnak a szemébe egy senki vagyok! Még sosem éreztem ilyet, de úgy érzem most, hogy tényleg nem érek semmit! Kielégítő válasz volt? Vagy szeretnéd, hogy tovább ecseteljem, hogy milyen szánalmas vagyok?- a végére már szinte kiabáltam a tágra nyílt szemű anyám felé, kissé bánva is a dolgot, elvégre nem sok mindenről tehetett ő, de mikor nem szólalt meg, megpördültem, felrobogtam a lépcsőn a szobámba, bevágtam az ajtót, az ágyra borultam, és végre szabadjára engedtem a könnycseppjeimet.

*

Következő héten nem mentem dolgozni. Betegszabadságot vettem ki. Ami elég szánalmas volt, de kicsit gyáva voltam. Rájöttem, hogy talán kicsit túlreagáltam a dolgot Ricky-nél is, de örültem, hogy legalább így nem lettem szerencsétlenebb a szemében. Elvégre én szerettem őt… és ezt kb. a tudomására is hoztam. Őt is megkíméltem a kellemetlen találkozásoktól.

Persze minden nap hívott, többször is. De sosem vettem fel a telefont, nem is érdekelt a mondandója. Nem mondhatott olyat, amit azelőtt nem tudtam. Se Chunji-nak, se Changjo-nak nem válaszoltam a hívásaira. Egy fél hét után beszéltem csak Hyori-val is. Ő volt az egyetlen, akinek el mertem mesélni az egészet. Ebből kifolyólag valószínűleg a fiúk is megtudták, tekintve, hogy milyen jóban vannak.

- Ricky is fura kicsit mostanában. Szétszórt, figyelmetlen. Nem mosolyog olyan sokat. Szerintem történt valami benne is!- csóválta a fejét a lány, az ágyamon ülve, velem együtt csokit majszolva.

- Biztos kiakadt, hogy van egy ember, akinek már elege van belőle- morogtam.

- Bocs, hogy mi sem mondtuk el, hogy mi a helyzet a fiú szüleivel. Csak… gondoltam majd elmondja, ha akarja. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. Sajnálom.

- Ugyan már, te nem tehetsz semmiről- mosolyogtam rá.

- Pedig már úgy elterveztem mindent. Az a csók annyira romantikus volt.

- Színjáték volt…- nyögtem, ahogy eszembe jutott.

- Talán…- nézett rám a lány, és láttam, hogy nagyon dolgoznak az agykerekei.

Ezen kívül, szinte egész nap a magam ura voltam. Nem akartam a régi életemből sem látni senkit. Bár most hiányoztak a barátnőim is, akikkel régen egész estéket tudtam átbeszélni. Hyori sokat dolgozott, nem ért rá, engem helyettesített.

Így reggelente futni mentem, délelőtt angolt és franciát tanultam, amit a gimiben mindig hanyagoltam, délután pedig bementem apához a céghez, és segítettem neki. Pontosabban inkább csak ültem, és néztem, hogy csinálják az okosok az ilyesmit. Nem nagyon értettem a gazdasághoz, és most sem lett vonzóbb, egyszerűen csak azt akartam, hogy valami elvonja a figyelmemet. Este újra futottam, és így vége is lett a napnak.

De ez nem segített azon, hogy nagyon magányosnak éreztem magam odabent.

Egészen szombatig így is ment. Mikor a nappaliban ültem, és éppen a francia szavaimat mantráztam, valaki csöngetett. Mivel én voltam a legközelebb, én sétáltam az ajtóhoz, és sétáltam le a vaskapuhoz. De már messziről láttam, hogy ki van itt.

- So Hee, Kyung Mi…- motyogtam, és kitártam a kaput. Igen, hiányoztak. Lehet, hogy felidegesítettek, de rájöttem, hogy én is túlzásba vittem a dolgot.

- Mit akartok?- kérdeztem kissé hidegen, elvégre nem tudtam, hogy mi járatban vannak. De So Hee nem válaszolt, egyszerűen csak a nyakamba vetette magát, és szorosan átölelt. Lehunytam a szemem, azon gondolkozva, mit tegyek, majd nagyot sóhajtva erősen megszorongattam.

- Annyira sajnálom, amiket akkor mondtam… már régen el kellett volna jönnünk, már egy hónapja nem láttunk- láttam a szemén, hogy valóban sajnálja.

- Ami Busant illeti,- folytatta a másik lány- Tényleg elég szemétség volt. De valljuk be… kicsit jól is esett!

Ezen meglepődtem, elöntött a méreg, és már vágtam is volna be előttük az ajtót, mikor megragadta a kezem.

- Csak hadd magyarázzuk el! Rendben?

Mérlegeltem, majd bólintottam.

- Menjünk a szobámba.

Mikor felértünk, és mind leültünk az ágyamra, mint régen, kitört Kyung Mi-ból a szó.

- Szóval tudod, nem volt sosem jó természeted. Szerettél középpontban lenni, azt akartad, hogy rólad szóljon minden. Beképzelt voltál. És mindenki hercegnőként kezelt. Mi mindig melletted álltunk. De néha tényleg idegesítő voltál. Mikor jött ez a munka… először kinevettünk, hogy te szerencsétlen, mibe keveredtél. De aztán mikor bementünk hozzád… kicsit kifordultál magadból, mert azt mondtad, hogy nem rossz. És láttuk, hogyan nézel egy egyszerű pultos fiúra. Furcsa voltál, de még nem tűnt fel annyira. Aztán elmentünk Busanba ketten. Utána meg ezen összevesztél So Hee-vel, és utána megszüntettük a kapcsolatot. De magunkban sokat gondoltunk arra, hogy mi van veled. Hogy mihez kezdesz ott. És nélkülünk. Semmit nem hallottunk felőled. Aztán ma végül arra jutottunk, hogy megnézzük, mi van veled, ha csak távolból is. De nem voltál bent a kávézóban. Viszont az a heves vérmérsékletű csaj, mikor megtudta, hogy kik vagyunk, és kit keresünk, nekünk esett, hogy mégis hogy mertünk magadra hagyni téged. És hogy milyen barát az ilyen? Mert hogy te már teljesen más vagy, mint voltál. Hogy mi történt Seung-gal. Hogy Ricky-vel hogyan végződött. És hogy most miért is vagy itt. Így rájöttünk, hogy mi vagyunk a világ leggázabb barátnői. Nem igaz?

- Nem- morogtam- Én sosem bírtam volna egy olyan lánnyal, mint amilyen én voltam, így minden tisztelet a tiétek!- morogtam- De hamarabb kellett volna megráznotok. Fel kellett volna képelnetek, nem egyedül hagynotok!

- Megbocsájtasz?- nézett So Hee kicsit félősen, mire felnevettem. Nem tudom miért, mert nem volt vicces.

- Igen, megbocsájtok. Ha itt maradtok velem, megeszünk 3 doboz jégkrémet, és kifestjük a lábujjkörmeinket mindenféle színűekre!- mondtam, mire mindkét lány rám ugrott a megkönnyebbüléstől, összenyomva engem. Én meg örültem, hogy visszanyerhettem legalább egy kicsit a régi énemet. Nem, nem a régit. Egy annál sokkal, de sokkal jobbat.

*

A következő héttől bejártam dolgozni, de csak kizárólag Hyori-val vagy a másik sráccal egy időben. Nem akartam semmiképp sem Ricky-vel összefutni. Ő időközben felhagyott a hívogatással, nyilván látta, hogy nem hat meg. És a barátnőim beszámolója alapján ő is hallhatta Hyori kitörését, és azok alapján rájöhetett, hogy lehet jobb engem békén hagyni. Így is kénytelen voltam néha látni, bejött néha a munkaidőm alatt, de szinte rám sem nézett, én se rá, csak intézte a dolgát, ami éppen volt neki. Changjo és Chunji rendesek voltak, próbáltak mindettől függetlenül szórakoztatni, ez sikerült is nekik. Tökéletesre fejlesztettem a kávés művészetemet, sokat gyakoroltam azt is, és még Hyori is nagyot nézett, mikor már nála is jobb lettem. So Hee és Kyung Mi gyakran jöttek be hozzám, szabadnapokon meg együtt mentünk valahová. Anya is megenyhült, és azt mondta, hogyha kibírok még egy kicsit itt, akkor jövő hét szombaton mehetek is Új-Kaledóniába a csajokkal. És utána nem kell többet a kávézóba mennem. Viszlát meló (bármennyire is megszerettem) és viszlát Ricky közelsége! Boldogabb nem is lehettem volna. Vagyis de, lehettem volna… ha nem fájt volna a fiúra gondolnom. De csak ha eszembe jutott a mosolya… Mindig sírni támadt kedvem. Örültem, hogy nem is kell nagyon látnom.

Egészen addig, míg nem az utolsó előtti hetem hétvégéjén be nem hívott a főnöknő az irodába. Ahol rajtunk kívül még a fiú is ott tartózkodott.

- Valami baj van?- ültem le a körükbe. A fiú csak óvatosan nézett fel rám, kicsit beszívva az ajkát, mint aki tanácstalan. Az én szívem is megindult, ahogy rá néztem. Nem, nem jó ez így! Eddig próbáltam távol tartani magam tőle, nem most fogok szétesni.

- Semmi, csak kérdezni szerettem volna valamit. Tudod, jövő hét szombaton lesz egy verseny. Talán már hallottál róla. Egy elég neves Latte Art verseny. Ricky már egy ideje ismeri a technikákat. És az elmúlt időben te is nagyon tehetséges voltál. Tudom, hogy akkor már papíron nem dolgozol nálunk, de arra gondoltam, hogyha esetleg érdekel és ráérsz…

- Sajnos nem!- vágtam rá. Érdekesnek tűnt a dolog, de Ricky-vel semmiképp nem akartam- Pont aznap elutazom külföldre. Sajnálom- hajtottam le a fejemet.

- Ó, akkor mindegy. Csak gondoltam felvetem, mint lehetőséget. Akkor nem is rabolom tovább az idődet.

Felálltam, meghajoltam és kisiettem. Emlékeztem, hogy Ricky egyszer nagyon lelkendezett még egy ilyen versenyről, és hogy milyen jó lenne megnyerni. Hát, sok szerencsét neki hozzá! Ajkamba harapva álltam vissza a melóba. Már csak egy hét, már csak egy hét- ezt mantrázva töltöttem magamba a lelket.

*

Jövő héten szerdán volt az utolsó napom. Készültem már a szombati utazásra, a csomagomat nagyjából bepakoltam. Este viszont nem hagytam ki a futásomat. Amin a közei sportpályáról tértem haza, lihegve, büdösen, ziláltan, izzadtan, a kapunknak támaszkodva megláttam valakit. Valakit, aki nagyon nem illett oda. Észrevette, hogy közeledek, így én is mindenre elszánt fejet vágtam, hogy tudja, kivel van dolga.

- Eltévesztetted a házszámot, királyfi?- álltam meg előtte összefűzött karokkal.

- Nem, mert pontosan ezt a hercegnőt keresem… - mondta Ricky, de szokásos mosolya nem volt az arcán.

- Mi dolgod velem?- kérdeztem.

- Biztosan itt beszéljük meg?- vonta fel a szemöldökét, mire sóhajtottam. Már minden mindegy.

- Gyere be- tártam ki a kaput, és betereltem a fiút. Szerencsére senki nem volt a nappaliban, így nem látták, hogy egy fiút viszek fel a szobámba. Na nem mintha ez olyan sok mindent jelentene. Bár jelenthetne...

A fiú leült az ágyam szélére, én meg az asztalom székére vele szembe, és így néztük egymást.

- Kibököd végre?- kérdeztem pár perc után.

- Nem látjuk többet egymást?

Ez annyira váratlan volt, hogy a szemöldököm az egekbe szaladt.

- Nem látok a jövőbe, lehet összefutunk az utcán.

- De nem jössz már vissza a kávézóba?

- Nem valószínű. Végeztem.

- Nem élvezted?

Egyre furább kérdéseket tett fel, és nem értettem, hogy ezek neki mit számítnak.

- De, élveztem. Sok új barátot találtam. Sikerült változtatnom magamon. Úgy érzem sok mindet köszönhetek ennek a nyári melónak. Ezen kívül… van még valami, amit szeretnél?

- Tudod… sokáig nem értettem, hogy mi bajod volt velem pontosan. Hogy miért nem vetted fel nekem a telefont. De aztán rájöttem. Talán… tényleg el kellett volna mondanom- mosolygott fel rám. Ettől ismét öklömnyi méretűre zsugorodott a gyomrom. De nem hagyhattam magamat.

- Már felesleges ezen gondolkozni. Megtörtént. Felejtsük el. Jobb lesz, ha ezentúl nem zaklatjuk egymást. Légy boldog, Ricky. És sajnálom, ha azok miatt amit mondtam, rosszul érezted magadat, ne aggódj, eltűnök az életedből- álltam fel, azzal a céllal, hogy kikísérem, de megragadta a kezemet.

- De én…- vett egy mély levegőt- Nem akarom elfelejteni. Sem a nyarat, sem téged.

- Miért? Talán szép trófea, hogy beléd zúgtam, én, Kwon Yoora?- akadtam ki.

- Trófea!- nevetett fel kicsit gúnyosan- Dehogy! Csak azt akartam mondani, hogy… ez hülyén fog hangzani, és talán nem érted, hogy most miért mondom, de... gyere el velem randizni!- bökte ki.

Erre elakadt a szavam, és a szemembe szinte azonnal könnyek gyűltek, de nem engedhettem ki.

- Ennyire szánalmasnak tűnök? Nem kell randira hívnod, hogy megnyugtasd a lelkedet- háborodtam fel- Ennyire azért nem viselt meg- kamuztam.

- Yoora, hidd el, nem azért csinálom!

- Akkor miért? Engem nem versz át. És most…- nem tudtam folytatni, mert dühösen megragadta a tarkómat az egyik kezével, másikkal a derekamat, és magához húzott. Mire feleszméltem, már hevesen szájon csókolt. Teljesen más volt, mint a legutóbbi puha csók, ez sokkal inkább ingerült volt, mérges, és… szenvedélyes. Nem tudtam ellökni, hagytam neki pár másodpercig, talán még élveztem is, de nem viszonoztam, hiába akartam mindennél jobban. Mert tudtam, hogy nem lenne helyes.

El is húzódott, és nagy, barna szemeit rám szegezte.

- És most mit gondolsz?- suttogta, hogy libabőrös lettem. Hogy mit gondolok, te Hobbit? Még mindig szeretlek, azt!- sírta a lelkem. De ezt nem mondhattam.

Lassan lefejtettem magamról a kezét, és elfordultam.

- Azt, hogy ez egy nagyszerű búcsúcsók volt, Ricky. De nem vagyok jó alany arra, hogy kiéld az érzelem és hangulatingadozásaidat rajtam. Most menj el!
- Nem értelek!- motyogta tehetetlenül.
- Sosem értettél!- vágtam vissza.

Mert hiába is próbálkozom, attól a származásom még az marad, ami. És az ő szemében ez örök hátrány. Rajtam ne akarjon ilyen tettekkel sem megkönyörülni, sem jótékonykodni. Ennyire nem vagyok szánalmas.

Éppen ezért nem állítottam le, mikor fejét csóválva, szikrázó szemekkel, dühösen kicsörtetett a szobámból, majd csak a bejárati ajtó felé szerelt szélcsengő zenéje jelezte, hogy valaha itt járt.

/Folyt. köv/

Coffee Prince 4. rész /Ricky/

4. rész

Eltelt három hét. Három egész hét! És én még mindig a kávézóban dolgoztam, egyre nagyobb beleéléssel. Azt hittem, azután a nap után, Ricky máshogy fog viselkedni velem, de nem történt változás. Általában kedves volt, sokat beszélgettünk, de az én szívem kicsit hevesebben vert, ha a közelbe volt, az övé meg minden valószínűség szerint nem. Gyakran jött be Changjo is Hyori-hoz, és megismerhettem a hős szerelmes lakótársát is, Chunji-t, aki bizonyítottam a világ legidiótább embere. Persze jó értelemben.

Sokszor gondolkoztam, hogy mennyire megváltoztam. Régen egy ilyen társaság, bár vidám és családias, nem fért volna bele az életemben. Mindig igyekeztem megfelelni, ezért megfelelő emberekkel barátkozni. So Hee-vel és Kyung Mi- val azóta nem beszéltem. Hiányoztak igaz, de a szabadidőmet ezek után az új barátaimmal töltöttem, akik nem nagyon hagytak unatkozni. Meg persze a meló egész rendesen lefárasztott. 

Anyáék csak néztek, hogy mi történt velem. Mert valóban, nem szóltam be nagyon senkinek, nem voltak előítéleteim, nem csináltam úgy, mintha enyém lenne a világ... ők nem tudhatták, hogy mindez annak volt köszönhető, hogy egy barista srác azt mondta nekem: Hagyd otthon a koronád! Igen, otthon hagytam, de ezek után ott sem volt kedvem vissza felvenni ezt a fellengzős stílust, így valahogy az ágy alá sepertem, a régi énemmel együtt. És ezerszer jobban éreztem magam a bőrömben, mint előtte.

Ricky és Hyori próbált megtanítani a kávé művészetre, és egyre ügyesebb is voltam benne. Persze még közel nem olyan jó, mint az ők.

Éppen egy pénteki nap volt, mikor fáradtan néztem, amint Ricky még mindig pörögve szolgálja ki a vendégeket. Igen, ha épp nem volt jobb dolgom, őt bámultam. Magával ragadott az egész srác, és olyat éreztem, amit még sosem... Viszonzatlan szerelmet. Arra eszméltem, hogy valaki mellettem a torkát köszörüli.

- Kisasszony, figyelne rám?- megijedtem, hogy elhanyagolom a vendégeket, amiért a kollégámról fantáziálok, de mikor a vevővel szembe fordultam, hirtelen bennem rekedt a levegő.

- Te meg...- motyogtam dühösen.

- Nem hittem el először, mikor meghallottam. De valóban itt dolgozol.... A gimi és Gangnam dívája... mi ez, a sors fintora?

- Seung!- mondtam ki az előttem álló fiúnak a nevét. Már egy ideje nem láttam. Azóta, mióta majdnem egy éve szakítottunk. És nem volt éppen békés válás.

- Kwon Yoora, de hogy csinálod, hogy rajtad még a kötény is jól áll?- támaszkodott a pultra. Sajnos mögötte éppen nem voltak vevők, így úgy érezhette, hogy ráér.

- Mit adhatok a vendégnek?- kérdeztem ingerülten.

- Ó, adhatsz egy randit, este, miután végeztél. Mennyi lesz?- vigyorgott.

- Ne feszítsd túl a húrt, Seung! Az, hogy itt dolgozok, nem jogosít fel téged semmi ilyenre. Így ha nem veszel semmit, kérlek fáradj ki!

Én anno szerettem ezt a srácot. Legalábbis szerelmesnek éreztem magam. Míg meg nem csalt az egyik barátnőmmel. 

- Na, ne legyél már ilyen, cicus. Régen nem voltál ilyen velem! De meglep, hogy még most is ilyen elutasító vagy, ebben a helyzetben.

- Ebben a helyzetben?- akadtam ki- Szerinted van bármi rossz abban, hogy itt dolgozok?

- Igen, hisz az a Yoora, aki voltál, az sosem alacsonyodott volna le odáig, hogy belemenjen egy ilyen hülye ötletbe, igaz, édesem?
- A régi Yoora felnőtt, és rájött, hogy felesleges volt időt pazarolni olyanokra, mint te vagy. Szóval, egy kávét?- villantottam egy vigyort.
- Na, gyere el este velem valahová- nyúlt az állam alá, amitől még dühösebb lettem, és elcsaptam a kezét.
- Valami probléma van?- sétált mellénk Ricky. Valamiért szégyelltem a helyzetet, amiben voltam, így csak legyintettem.
- Semmiség, megoldom!- morogtam.
- Ki vagy te és mit akarsz?- nézett a fiú Seung-ra, figyelmen kívül hagyva, amit mondtam.
- Az exe. Pont most akarom vele újrakezdeni, szóval magunkra hagynál?- kérdezte idegesen a pultnál ülő fiú.
- Nevetséges vagy!- fújtam hitetlenül.
- Te vagy nevetséges! Te nem vagy idevaló. Te a bárokban, gazdagok családi találkozóján, címlapokon mutatsz! De egy ilyen helyen...
Éreztem, hogy ökölbe szorul a kezem a pult alatt, és meglepődtem, mikor megéreztem az ujjaimon egy meleg, puha kezet. Ricky megszorította egy kicsit, és a hüvelykujjával kezdett körözni a bőrömön. Kicsit beleremegtem, pedig ő csak nyugtatni akart.
- Amint látom nem akarja veled újrakezdeni!- szólalt meg akár kedvesnek és nyugodtnak is mondható hangon- De majd én készítek egy kávét, a ház ajándéka, amiért egyszer sikerült elviselned ezt a nőszemélyt!- csóválta a fejét, és engem kicsit arrébb tolt- Menj egy kicsit arrébb, Yoora, és vidd ki azt a rendelést!- mondta felém sem nézve. Elképedve néztem rá. Most... most Seung mellé állt? Vagy mi ez?
Mintha a szívembe markoltak volna, totál elcseszte a kedvemet. Ricky még mindig azt a lányt látja bennem, akivel még az első nap találkozott? Pedig én mindent megtettem...
Mérgesen vittem ki a kávét, közben a fiúk felé nézve, akik mintha egész rendesen elbeszélgettek volna, majd Seung még egy utolsó pillantást vetett felém, majd kisietett a kávézó ajtaján. Ricky mellé sétáltam, és beleütöttem egy nagyot a vállába.
- Te seggfej, nem vagy normális? Mi az, hogy elvisel...?- nem tudtam befejezni, mert megragadta a karomat, megpördített, hogy háttal legyek neki, és hátulról lefogott, átölelve engem, elől összekulcsolva a kezét. Meglepett ez a váratlan közelség, ráadásul fogalmam sem volt, mivel érdemeltem ki. De így pont szemben lettem az üzlet üvegablakával, ahol láthattam, Seung hogyan távozik.
- Nézd csak!- suttogta a fiú a fülembe, nevető hangon. Én csak tettem, amit mond, és láttam, ahogy a fiú belekortyolt a kávéba, majd... sugárba kiköpte, a földhöz vágva a műanyagpoharat, és bosszús képpel visszanézett az épületre.
- Ez mi volt?- suttogtam.
- Sót tettem bele cukor helyett- fordított magával szembe- Ezentúl kérlek bízz bennem. Nem beszélhetek egy vendéggel akárhogy, de így legalább tudja, hol a helye. Te tényleg azt hitted, hogy majd mellé állok, és nem az én...?- itt elakadt.
- A te...?- kérdeztem vissza.
- Az én beosztottamnak?- fejezte be végül, elengedve a vállamat.
- Hát persze... Bocs, csak kicsit kikészültem, hogy újra láttam. És köszi...
- Tudod furcsa, hogy ekkora seggfejjel jártál.
- Nem seggfejebb, mint én voltam- motyogtam, majd visszafordultam, hogy a melónak szenteljem az utolsó óráimat, ami a péntekből maradt.

*

- Basszus, ez annyira zuhog, mintha egész Szöul-t akarná elmosni!- morogtam, kinézve az ajtón. Már bezártunk aznapra, indultunk volna haza, de persze, hogy ilyenkor tört ki a vihar. Én történetesen nem rendelkeztem sem esernyővel, sem semmi olyasmivel, ami kicsit is visszatartotta volna az égből folyó csapadékmennyiséget. És természetesen voltam olyan szerencsétlen, hogy mindig megfáztam, mikor eláztam. És ezt most nem akartam kockáztatni.
- Nagyon meg fogsz ázni, ha így mész haza- állt meg Ricky mellettem.
- Ne mondd, IQ ninja!- néztem felé- Itt maradok, míg el nem áll,  majd én bezárok!- ültem le az egyik székre.
- Megbuggyantál? Nem hagylak itt! Mi van, ha egész este zuhogni fog?
- Nem fogok hazasétálni, azért nem a szomszédban lakom- csóváltam a fejem.
- De én igen. Gyere el hozzám, míg el nem áll!
A szavai megdöbbentettek.
- Hozzád?- nyögtem.
- Igen, itt lakok egy saroknyira. Ne nézz így rám, nem akarok semmit sem csinálni veled!- tette fel a kezét védekezően, és rám mosolygott- Csak nem akarlak egyedül hagyni! Na, gyere! De addig futnunk kell- kimentünk a kávézó előtt, Ricky bezárt, majd összenéztünk, megfogta a kezemet, és elvigyorodott.
- Háromra futunk! Egy, kettő, három!- kiáltotta, majd elkezdett futni, maga után húzva engem is. Bevallom nem bántam ezek után, hogy megázom. Ami így is, hogy két perc alatt ott voltunk, bekövetkezett. Nevetve estünk be a bérház ajtaján. Egy percig szuszogtunk, majd lenéztem a kezünkre. Még mindig fogta. Észrevette, hogy azt nézem, és gyorsan el is engedte, amitől hirtelen észbe kaptam én is.
- Utálom az esőt!- rázta meg a haját, ezzel engem fröcskölve le- Na, a harmadikon lakom, menjünk!
Felsétáltunk a lakásához, és beestünk az ajtón. Nem volt nagy, de barátságosan berendezett lakás volt. Egy folyosó, onnan nyílt 3 ajtó. Gondoltam, hogy egyik a fürdő, egyik a lakószoba és egy az étkező. Nagyon sütött róla, hogy legénylakás, női kéz nem nagyon kontárkodik bele. Sosem beszéltünk annyira személyes dolgokról, hogy mi van a családjával, kivel él... furcsa, én szinte mindent kiteregettem neki, de ő alig mondott valamit magáról.
- Nincs a legnagyobb rend!- jött zavarba a fiú.
- Ugyan, úgysem vagyok itt sokáig!- legyintettem, lerúgtam a cipőmet, és beljebb léptem.
- Nem úgy néz ki, mint ami hamar el akar állni. Menj, zuhanyozz le, meg ne fázz, adok neked ruhát és törölközőt- mondta hirtelen, amitől újfent zavarba jöttem.
- Nem akarok ennyire kellemetlenkedni- motyogtam.
- Ha összevizezel mindent, az jobban zavar- legyintett jó kedvűen- Keresek valami kisméretű dolgot, addig várj!- eltűnt az egyik szobába, és két perc múlva pár ruhadarabbal a kezében tért vissza- Ezek remélem jók lesznek rád!- majd intett a fürdő felé.
- Köszönöm, Ricky! Nem akartam ennyi bajt okozni!- hajtottam le a fejem, mire elém lépett, és kicsit lehajolt, hogy a fejünk egy síkban legyen.
- Barátok vagyunk, nem? A barátok ennél többet is megtesznek egymásért! És most sipirc, meg ne fázz nekem itt!
Viszonylag gyorsan letusoltam, de közben lázasan járt az agyam. Most mi a fenét csináljak? Itt ragadtam Ricky-vel a lakásába. És az ő ruhái lesznek rajtam... ez nekem jóval több volt, mint amit általában bírtam volna.
Zuhanyzás után felhívtam anyát, hogy az egyik barátomnál maradok addig, míg el nem áll az eső, és ő nem is nagyon kérdezgetett.
Kintről beszéd hangok szűrődtek, valaki nagyon nevetett. Mikor felvettem Ricky nagy méretű pólóját, ami igazából jóval a fenekem alá ért, és aminek összetéveszthetetlen Ricky illata volt, és egy melegítőnadrágot, akkor kilestem az ajtón, azonnal megpillantottam Changjo-t és Chunji-t (igaz, mondták, hogy szomszédok) és velük volt Hyori is, barátja kezét szorongatva.
- Á, itt vagy! Milyen jól áll Ricky ruhája rajtad, többet kéne hordanod!- kacsintott rám Changjo, mire fejbevágtam.
- Hát ti?- néztem Hyori-ra.
- Tudom, szívesebben lettetek volna csak kettesben, de mivel úgy hallottuk, buli van, ezért átugrottunk!- vigyorgott a lány, mire csak felsóhajtottam. Folyton azzal jött, hogy Ricky és én, és én és Ricky... egy idő után már én is beképzeltem, hogy van közöttünk valami.
- Nincs buli!- lépett ki egy konyhaszerű helyről a házigazda, már rajta is száraz ruha volt- Esztek, aztán már mentek is. Késő van, te meg holnap dolgozol!- mutatott a lányra.
- Igenis apu! Kész a vacsi?
- Kész, gyertek, üljetek le- mondta, és intett a népes csapatnak, hogy menjenek a konyhába, majd a szeme megakadt rajtam.
- Jó rád?- vonta fel a szemöldökét.
- Igen- néztem le magamra, és már megint zavarba jöttem.
- Gyere, csináltam ennivalót- terelt a konyha felé, ahol az asztalon kimchi és bulgoki volt kipakolva- Ezek itt gyakran csöveznek nálam, de csak mert ők képtelenek kaját csinálni maguknak.
- Ez nem igaz!- mondta felháborodottan Chunji- Csak ha azt ennénk mindig, akkor lekváros kenyér és rántotta mérgezésem lenne már!
- Én tudok kávét főzni!- tette fel védekezően a kezét a lány. Ha jól tudtam, ő sem lakott messze, de ő a családjával.
- Én meg... instant rament tudok csinálni!- csapott az asztalra Changjo, mire egy hangos húúú, volt a válasz. Valóban nehéz felönteni azt a tésztát forró vízzel.
- Úgy látszik, akkor te vagy a csoport konyhatündére- vigyorogtam Ricky-re- Én konkrétan még egy rántottát is odaégetek.
- Akkor Yoora vesztett, ő mosogat ma este!- vágott a szavamba ördögi mosollyal Chunji- De ha kapok egy puszit, akkor segítek!- erre megböktem a pálcikámmal. Pedig már megszoktam, hogy mindig ilyenekkel szórakozik.
- Felejtsd el! Ricky diktátor kezei alatt legalább mosogatni megtanultam- válaszoltam, mire a többiekből kitört a nevetés. Hát igen... szerettem az új barátaimat, hiába nem voltak vezérigazgatók gyerekei, hanem csak egyszerű emberek....

*

- Na jó, ideje hazamenni!- mondta Ricky a nappaliban, (ami egyben a hálószoba is volt) kidöglött társaságnak.
- Nem akarok!- nyafogott Changjo- Játszunk!- vetette fel.
- Mit akarsz? Legózni?- húzta az agyát Hyori.
- Nem, legózni egyedül szeretek. Üvegezzünk!- mondta hirtelen.
- Benne vagyok!- pacsizott össze vele Chunji is- Yoora, Hyori?
- Miért is ne?- vontam vállat, és leültem melléjük.
 - Okés!- huppant le a körbe a másik lány is.
- Akkor meg van szavazva!- sóhajtott Ricky, és leült mellém. Ismertették a szabályokat, hogy aki nem felel, vagy teszi meg amit kell, annak pucéron körbe kell szaladni a házat. Ez ijesztőnek hangzott, tudtam, hogy képesek behajtani.
Valahonnan előkerült egy régi üveg is, és Chunji megpörgette. Szerencsére nem sokszor kerültem sorra, így inkább csak nevettem rajtuk. Changjo-nak az egy emelettel felettük lakó ahjummához kellett bekopognia, élesztőt kérnie. És elég temperamentumos néni volt. Chunji-nak az előbb említett élesztőt kellett megennie. Szegénykém, csoda, hogy nem lett rosszul tőle. Hyori- nak el kellett böfögnie az abc-t, és bevallom egész tehetséges volt benne. Changjo csak nevetett rajta, ami meglepett, elvégre ki gondolta volna, hogy a böfögéstől nem ábrándulnak ki az emberből. Ricky-nek énekelnie kellett, ki az ablakon, mikrofonnal a kezébe, ami mellesleg valami régi karaoke szettből volt. De meglepett, hogy milyen jó hangja volt. Én csak egy kérdést kaptam, mert nem inkább a felelés mellett döntöttem, Chunji-tól, hogy hány sráccal jártam eddig. Megelégedett a "három" válasszal.
- Na, még egyet pörgetek, aztán megyünk haza!- mondta a lány, és jó erősen megpörgette az üveget... ami újfent rajtam állt meg.
- Felelsz vagy mersz?- vonta fel a szemöldökét.
- Merek!- vágtam rá, mert tudtam, hogy Hyori-tól kitelne még pár perverz kérdés.
- Akkor- gondolkozott el, és mosolyogva összenézett a pasijával. Ajaj, miért van rossz érzésem?
- Szóval?- kérdeztem a választól tartva.
- Csókold meg Ricky-t!- jött az egyszerű válasz.
- Hogy mi? Nem!- vágtam rá azonnal, és félve a fiú felé néztem, aki szintén engem bámult kérdően.

- Akkor kezdhetsz vetkőzni! Jobban is járunk!- mondta nevetve Chunji.

- Ne legyél már ilyen puhány, Yoora, nem ez lesz az első csókod, ez csak játék. Igaz, Ricky?- nézett Hyori a fiú felé is, aki csak megvonta a vállát, mintha neki teljesen mindegy lenne.

- Igaz, nem ez lesz az első- vontam meg én is, nemtörődömséget tettetve, és a fiú felé araszoltam, akit úgy tűnt meglepett, hogy belementem a dologba. Jesszus, én magam sem hittem el, hogy belementem. Elég volt egy pillanat az ajkára, hogy tudjam, nem döntöttem rosszul. Vagyis... miről beszélek?

Csak nyomsz egy puszit a szájára, és meg is van!- biztattam magamat, de Changjo mintha az elmémben olvasott volna.

- Rendes csókot, nem puszit!

Erre megforgattam a szememet, ráültem a sarkamra Ricky-vel szemben, aki még mindig érdeklődve vizsgálgatott, mintha még mindig nem hinné el, hogy megteszem.

- Gyerünk már!- kuncogott mögöttem Hyori, mire kapott egy gyilkos pillantást tőlem. Igen, frusztrált, hogy ennyire bámulnak. Végül vettem egy újabb nagy levegőt, kezemet a srác vállára fektettem, előre hajoltam, és szememet lehunyva, ajkaimat Ricky szájához nyomtam. Próbáltam nem azonnal elhúzódni, hogy beilljen rendes csók kategóriába, így is furcsa volt, mert a fiú szobormereven ült velem szemben. Rosszul is esett, hogy belőle semmit nem váltott ki a csókom. Nyilván alig várta, hogy vége legyen. Már el akartam húzódni, mikor valami egészen váratlan történt. Megéreztem a fiú kezét a derekamon, amint közelebb húzott, és az ő ajkai is elkezdtek mozogni az enyém alatt, nem eresztve el engem. Ezen egy pillanatra meglepődtem, de szinte azonnal elvesztettem a józan eszemet. Fogalmam sincs, mi ütött belém, de szinte azonnal kizártam a fejemből a többieket, és csak ő létezett a szobába. A csókja… olyan édes volt, mint ő maga. A simogató keze pedig a derekamon ne állt meg, ettől kirázott a hideg.

Végül elhúzódott tőlem, nem is olyan sokára, és apró kis mosollyal az arcán nézett rám, a szemei csillogtak.

- Öhm… ez… igazán…- motyogta Changjo, ezzel ráébresztve, hogy nem vagyunk egyedül. Azonnal elhúzódtam tőle, a fejem vérvörösre gyulladt.

- Hyori, miért nem azt mondtad neki, hogy engem csókoljon meg, erre én is beneveznék!- pislogott Chunji is.

- Ennyi elfojtott szenvedélyt régen láttam már!- sóhajtott Hyori- Szóval lehet jobb lenne, ha mi most lelépnénk, hadd folytassák csak!- ragadta meg a két fiú karját a lány, és húzta magával az előszobába- Aztán csak okosan!- kiáltott vissza, és már kint is voltak a lakásból.

Ricky felnevetett, mihelyst kiléptek, holott én még mindig rohadtul zavarban voltam amiatt a csók miatt.

- Bocs, ezek nem normálisak!- mondta, és elkezdte összeszedni a szétdobált chipses zacskókat, és üvegeket. Ennyivel el van intézve?

- Ez...- motyogtam, mire rám nézet, elém sétált, és beleborzolt a hajamba.

- Ne aggódj! Nem mászok rád. Csak gondoltam, adjunk nekik valami boldogságot, úgy tűnt egy ilyen műsor után hamarabb lelépnek. És láss csodát, valóban!- nevetett. 

Én meg ajkamba haraptam. Szóval erre fel volt az a viszonzott csók. Nem azért, mert érezne valamit. Ez fájt.

- Fáradt vagy igaz?- kérdezte, mire bólintottam, még mindig némán- Nem fog elállni az eső, itt kell maradnod. Mivel lány vagy, aludhatsz az ágyamon, mindjárt megágyazok.

Kész, tényleg nem lett más amiatt a csók miatt. Egyszerűen csak... szórakozás volt. Miért érzem magam ennyire rosszul emiatt? Miért kell nekem olyat szeretni, aki nem viszonozza?

- Yoora, jól vagy?- lépett elém, mikor vagy 3 perce egy helyben álltam, magam elé bámulva. Megemelte az államat, hogy a szemébe nézzek- Ha ez amiatt a csók miatt van... sajnálom, talán mégsem kellett volna. Csak épp... Figyelj! A helyzet az, hogy...

- Hagyjuk- szakítottam félbe. Cseppet sem volt kedvem hallgatni az idióta kifogásait- Fáradt vagyok. Az a csók meg... barátok vagyunk, nem igaz? Kit érdekel, az ilyen megesik!

Felvont szemöldökkel nézett rám, majd bólintott egyet, és az ágyat kezdte elrendezni.

- Szívesen alszok a kanapén, így is rosszul érzem magam, amiért betolakodtam- ültem le az említett darab karfájára.

- Én hívtalak, ne felejtsd el- mosolygott rám- Tessék, kész is van. Aludj nyugodtan!- dobta le magát a kanapéra, és magára húzott egy pokrócot, és azonnal lecsukta a szemét. Hát rendben van...

Éppen el akartam sétálni mellette az ágyhoz, mikor váratlanul megragadta a kezemet, és visszahúzott. A lendülettől szinte ráestem, de még időben sikerült visszanyerni az egyensúlyomat. De hogy ne boruljak rá, inkább leültem az ágya szélére, és vártam, hogy mit akar mondani. Szeme még mindig csukva volt, mikor elmotyogta:

- Ne járj többet olyan seggfejekkel, mint az a srác volt!

- Nem vagyok bolond!- mosolyodtam el, az arcát nézve. Te idióta manó, én csak veled akarok járni! Nem érdekel, hogy honnan jöttél.

- Helyes!- vigyorodott el ő is, szemét még mindig lehunyva, és eleresztette a kezemet. Felálltam, és bebújtam az ágyba, és lekapcsoltam az éjjeli lámpát. 

- Jó éjt!- suttogtam, de már nem felelt, lehet, hogy elaludt.

*

Reggel korán keltem. Nem sokat aludtam, eleve, a tény, hogy Ricky ágyában fekszem, valahogy kiakasztott. Gondoltam elsuhanok a fürdőbe, megmosom az arcomat, hátha attól majd normálisan tudok gondolkozni. 

Még este levettem a melegítőnadrágot, annyira melegem volt, a póló így is hálóingnek tűnt rajtam.

A fiú békésen aludt, mikor mellé sétáltam. A vonásai rendezettek voltak, édesen szuszogott. A tekintetem az ajkára vándorolt. Istenem, ezzel találkozott tegnap az én szám! 

Megráztam a fejemet. Ebből elég. Verd ki őt a fejedből, Yoora, mert neki nem kellesz. Találsz majd mást. 

A szöszmötölésemre elkezdett mocorogni, így gyorsan elhagytam a nappalit, ne arra keljen, hogy őt bámulom.

Kisétáltam fáradtan a folyosóra, ahonnan nyílt a fürdőszoba, és furcsa zaj csapta meg a fülemet. Mintha valaki kulccsal próbálná nyitni az ajtót. Nem igazán értettem, de a következő másodpercben valaki tágra nyitotta az ajtót, és belépett a lakásba. A szavam elállt, mikor megláttam... De ő is meglepődött, meglátva engem.

- Kwon Yoora?- kérdezte.

- Yoo asszony?- nyögtem ki én is. Mert előttem Szöul egyik legbefolyásosabb nője állt, akivel már gyakran találkoztam jótékonysági esteken, és egyéb rendezvényeken. Anyámmal inkább volt jó viszonyban. De itt... és most... mit keres? Láttam a szemén, hogy ő is ugyanezt kérdezi magától, elvégre jól tudta, kinek a lánya vagyok. Nem is lepődtem meg csodálkozásán, elvégre itt állok, egy nagyobb méretű pólóban, és nagyon nem otthon vagyok.

Ekkor csoszogó lépteket hallottam a hátam mögül. Ricky is felébredt, és a szemét dörzsölve lépett mellém.

- Hát itt vagy!- mosolygott rám, majd ekkor tűnt fel neki, hogy ki áll előttem- Á, anya! Nem is mondtad, hogy benézel!- ásított egyet, és elsétált a konyha felé. 

Anya? Hogy mi a fene?

/Folyt. köv./