Dream trip 5. rész /Changjo/

/Sziasztok! Szerintem ezen kívül még két ha sikerül, akkor rövidebb, de nem úgy tűnik, hogy tudok rövidet írni fejezete lesz. Remélem tetszeni fog :) Jó olvasást~/

5. rész

- És most mi legyen?- kérdeztem tanácstalanul, már vagy ötödjére. Anyáék voltak az első ötletem, hogy felhívom őket, de… nem volt térerő- Hogy lehet az, hogy nincs itt vétel? Ma már az Északi-Sarkon is van! Itt miért nincs?- rúgtam bele dühösen a homokba

A fiú csak bámult a víz felé, amerre a hajó távozott.

- Hogy hagyhattak így minket? Nem volt létszámellenőrzés?

- Az öbölnél sem volt. Nyilván úgy gondolták, hogy mindenki van elég felnőtt, hogy ügyeljen az időpontokra.

- Jó, akkor várjunk egy másik hajóra- azzal a fás rész közelébe ment, és elkezdett valamit bőszen keresni. Csak felvontam a szemöldökömet, és úgy néztem rá. Most mi a fenére készül?

Végül felemelt egy hosszabb botot, és diadalmasan elvigyorodott.

A következő pillanatban lekapta a fehér pólóját, és elkezdte az ujjainál fogva rákötni a botra. Kezdett leesni, hogy mit csinál.

- Tökéletes!- készült el- A fehér, az a segítség kérés színe?

- Nem. Az a megadásé!- világosítottam fel.

- Tök mindegy! Legalább tudják, hogy békések a szándékaink!- majd a partra állt, és elkezdte lengetni az improvizált zászlót. Legszívesebben a fejemet fogtam volna, elkeseredettségemben, amiért még nem nőtt be a feje lágya, ha… ha nem lett volna nagyon vonzó, ahogy a hátán az izmok mozogtak az ugrálásában.

Ajkamba haraptam, nehogy valamilyen hang is kijöjjön belőlem. Legfőképp nyüszögés ne. De a fiú pár másodperc múlva hátra nézett a feje fölött, és észrevette a tekintetemet, hiába kaptam el utána a fejemet.

- Tetszik?- engedte le a botot, és közelebb sétált hozzám. Közvetlen elém érve félrebillentette a fejét- Kapd le te is a felsődet, és állj be mellém. Mihelyst hazajutunk, esküszöm, aktot ülök neked egész este- vigyorgott, mire megforgattam a szememet. Sehogy sem javul.

- Jó, legyen! De kímélj meg a meztelenségedtől!- majd lehúztam magamról a sárga pólót, még szerencse, hogy alá bikini felsőt vettem, majd kezembe fogva lóbálni kezdtem.

- Hahóóó! Valaki mentsen meg!- kiabáltam szórakozottan, holott nagyon jól láttam, hogy nincs a közelben egy hajó sem.

- Vigyél bele több érzést!- nevetett a fiú mellettem- Hahóóóó!- ordította a vízbe- Rohadtul itt hagytatok!

Ezen fellelkesültem, és torkom szakadtából kiabáltam jókedvűen.

- Meg fognak enni az óriáspókok!

- Én meg Yun-t fogom megenni, olyan éhes vagyok!

- Meg fognak enni mindenképpen!- visítottam- Kannibál a legjobb barátom!

- Az én legjobb barátnőm meg tök jó csaj lett!

- Egy perverz disznóval ragadtam egy szigeten!

- Nem is tudom, ki a perverzebb!?

Már nem bírtuk tovább, elnevettük magunkat. Mindketten elfáradtunk a kiabálásban, és leestünk a földre.

- De most tényleg, mit tegyünk?- kérdeztem ismét rájőve, hogy a helyzet nem túl rózsás.

- Keressünk bennszülötteket?- nevetett a fiú mellettem.

- Komolyan beszélek, Changjo!- ütöttem a karjára.

- Akkor… használjuk ki, hogy csak ketten vagyunk a szigeten?- szívta be az ajkát csábosan, amitől legszívesebben megcsókoltam volna, de inkább csak sóhajtottam egyet.

- Azt mondtam, hogy komolyan!

- Fogalmam sincs!- vett ekkor le egy kicsit magából- Még sosem voltam lakatlan szigeten. Ó, emlékszel még a Karib-tenger kalózaira? Együtt néztük moziba még régen!

- Hogyne emlékeznék?- néztem rá.

- Ott is volt egy ilyen jelenet. Ott hogyan is jutottak ki?

- Elégették a rumot.

- Sajnos nekünk nincs rumunk. Egyéb ötlet? Nem akarok itt éjszakázni!

- Hát… anyáéknak csak feltűnik, hogy nem mentünk haza, akkor csak küldenek értünk valakit…- reménykedtem. Hisz ez nem a Kék Lagúna! Nem akartam itt maradni este, hisz ki tudja, milyen bogarak, és egyéb állatok jöhetnek elő este. Ahogy ezt végig gondoltam, kezdtem egyre jobban kétségbe esni.

- Valahogy csak megoldódik- mondta kicsit bizonytalanul.

Végül csendben ültünk egymás mellett, és bámultunk a vízbe, hátha a part felől jön valami hajó. De nem jött. És az idő egyre csak telt és telt. Kezdtem egyre jobban elveszíteni a reményemet. És egyre jobban tartottam attól, hogy nem leszünk olyan szerencsések, hogy kimentsenek.

Csak ritkán szóltunk egymáshoz, kezdett bennünk realizálódni, hogy ez bizony nem tréfa dolog.

Fogalmam sincs, mennyi ideje ülhettünk már ott, némán, magunkba merülve.

- Szerintem-…- kezdte, mikor a nap kezdett lebukni a horizonton- Menjünk vissza a kikötőrészhez, kezd sötétedni- állt fel, és a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon.

- Rendben- mondtam, és hagytam, hogy felsegítsen.

Visszasétáltunk a mólóhoz, és ott leültünk egymás mellé, lábunkat lelógatva a víz felé. Kezdett az idő is egy kicsit lehűlni.

- Ha nem te, és nem is mérges pókok fognak megenni… akkor a szúnyogok!- morogtam bosszúsan, érezve, hogy egyre többen vettek célba, és eleresztettem egy ásítást is.

- Fáradt vagy?- kérdezte egy kicsit mosolyogva a fiú.

- Kicsit… de kibírom! Itt úgysem fogok tudni elaludni még egyszer…- motyogtam.

- De ha aludni akarsz, akkor aludj csak, majd én őrködök!

- Ezt mondtad délután is! Aztán nézd meg mi lett!- tártam szét a karomat kicsit ingerülten.

- Most azt mondod, hogy az én hibám?- pislogott rám nagyokat felháborodva. Igazából el akartam kerülni ezt a kellemetlen helyzetet, ezért csak elfordítottam a fejemet- Az én hibám?- kérdezte tovább. Na, tessék, ez van, ha kitör Changjo-ból a B vértípus. Totál felidegesíti magát.

- Miért? Az enyém?- kérdeztem vissza- Azt hittem, tényleg figyelsz!

- Ó, igen, én vagyok mindenért a hibás ezek szerint. Jó, kend rám az egészet, és utáljál, sokkal jobb lesz!- fújtatott.

- Most még te rágsz be rám?

- Dehogy, épp azon gondolkozok, hogy miből kötözzek össze neked egy csónakot, hogy visszaevezz, és ne fárassz tovább, ha már MIATTAM ragadtunk itt!

- Az ilyen kitöréseid miatt vesztünk össze akkoriban is. Mert előbb cselekedtél, mint gondolkoztál volna!- majd felálltam, hogy arrébb sétáljak egy kicsit, és hagyjam a fiút fejét kigőzölni, de már annyira besötétedett, hogy nem is láttam hová lépek, így egy óvatlan mozdulatban pont a móló szélére sétáltam, így egyensúlyomat vesztve egy rémült kiáltás kíséretében belezúgtam a vízbe. Számba azonnal bele tódult a most cseppet sem melegnek tűnő tengervíz, és ijedten kapkodtam a felszínre. Magam mellett egy csobbanást hallottam, majd éreztem, hogy valaki megragad, és vissza, felsegít a mólóra. Egy fél percig csak köhögtem fel a vizet, ami a számba került, de végül sikerült nem megfulladnom.

- Yun-ah, jól vagy?- kérdezte Changjo aggodalmasan.

- Tudok úszni, nem volt szükség hősködésre- álltam fel végül, hogy kifolyjon a víz a ruhámból, és hogykifacsarjam a hajamat. Megjegyzem, a hideg víztől csak jobban elkezdtem fázni. De nem telt bele pár pillanatba, és máris a fiú ölelésében találtam magam.

- Olyan bolond vagy, te csaj!- suttogta a nyakamba.

- Mondja ezt a csapat pszichopatája...- morogtam kicsit meglepetten az ölelésében, lelógatva a kezemet- De jó, bevallom, egy kicsit tényleg megijedtem…

- Nyugi, te kismacska- szorított magához erősebben..

- Nem is vagyok kismacska…- motyogtam, de nem húzódtam el jóleső karjai közül.

- Igaz. Te egy nagy, büdös, szőrgombóc vagy…

- Te vagy a bókolás nagymestere!- nevettem fel egy kicsit a helyzet abszurditásán. Hisz itt vagyunk, ketten, egy lakatlan szigeten, nekem csurom víz a ruhám, és nem tudni, melyik pillanatban esünk egymásnak az állítólagos legjobb barátommal.

- Csak neked tartogatom!- szórakozott ő is, és kisimította vizes hajamat az arcomból. Ahogy arcom a tenyerei között volt, egy pillanatig mintha tekintete a számra vetült volna. Na jó, ez közel sincs rendben!

- Sol Bin-nak azért másképp tedd a szépet- jutott eszembe, és kicsit el is húzódtam- Nem mindenki olyan jó fej, mint én!- tűrtem a hajamat a fülem mögé. Erre ő is kapcsolt, és kicsit arrébb húzódott.

- Igen… Sol Bin… biztos hívott is, de most nem tudja, hogy hol vagyok…- motyogta zavarában. Csak pislogtunk egymásra, teljesen szerencsétlenül, nem tudva, hogy mit mondjunk, de a következő pillanatban valami isteni hangot hallott a fülünk. Más esetben talán ez a zúgás cseppet sem lett volna különös, de a következő pillanatban villogó fényekkel megjelent a láthatáron egy motorcsónak, piros-kék fényekkel.

- Itt vagyunk!- ordította el magát a fiú, majd észbe kapva előkapta a telefonját, és ha már eredeti funkciója itt hasznavehetetlen volt, felkapcsolta rajta a legnagyobb erősségű fényt, és azzal villogott a csónaknak.

- Ez rendőrség?- csodálkoztam- Szerinted minket keresnek?- csodálkoztam.

- Vagy valami más idióta is itt ragadt!- integetett továbbra, aminek meg is lett az eredménye. A csónak egyre közelebb jött, legnagyobb megkönnyebbülésünkre.

- Meg vagyunk mentve- sóhajtott a fiú, mikor már csak pár méter választott el minket.

- Miss Min és Mr. Choi?- kérdezte az egyik egyenruhás kihajolva az ablakon, angolul, mire mi bólintottunk egyet- Szálljanak be!- állt a móló mellé, mire mi beszerencsétlenkedtük magunkat a vízi járgányba.

- Nagyon köszönjük, hogy eljöttek értünk!- kezdett azonnal hálálkodni a fiú. Nem is tudtam, mennyire örültem ennek a csodának, hogy ránk találtak…

- Jó nagy felfordulást okoztak!- nevetett egy másik parti őrnek tűnő fószer. De jó, hogy ő ilyen jól szórakozott rajtunk!

- Miért?- kérdeztem vissza angolul én is.

- A szüleik nagyon megijedtek, hogy eltűntek. Szerencsére a hajótársaságnál utána jártak, hogy ide jöttek. De ők is felelősségre lesznek vonva, amiért nem ellenőrizték az utasokat, hogy mindenki meg van-e. De emiatt ne aggódjanak. A szüleik miatt jobban félnék! Főleg a kisasszony anyukája volt dühös és aggódó.

- Valóban?- mosolyogtam, majd Changjo felé fordultam- Anya ki fog nyírni!

- Csak nem. Akkor hagyott volna a szigeten!- próbált nyugtatni, kevés sikerrel.

- Amúgy, maga, kisasszony, miért ilyen vizes?- kérdezte a vicces kedvű- Ki akart úszni a szigetről?- nevetett saját poénján, mire én csak fintorogtam egyet, bármennyire is hálás voltam, nem szerettem, ha ércelődnek szerencsétlenségemen.

- Nem, gondoltam fogok egy halat vacsorának!- válaszoltam, mire még jobban nevetett. Hát jó. Biztos nevető jógán van… De a lényeg az… hogy megmenekültünk.

*

Haza is vittek magukkal vagány kis parti felügyeleti kocsival, és talán az egészet élveztem volna, ha… na, ha előtte nem nyomnak a kezembe egy telefont, hogy hívjam fel anyát, hogy mindjárt megérkezünk, és megvagyunk.

- Muszáj?- kérdeztem bizonytalanul, mire csak bólogattak, így jobb hamar túl lenni rajta elven gyorsan tárcsáztam a számot.

- Halló?- hallottam anya hangját a túloldalról alig egy csengés után. Tuti rajta lógott a telefonon, hogy mikor csörren ki.

- Anya… én vagyok az.

- Yun-ah!- sóhajtott bele- Végre, hogy megvagytok! Annyira aggódtam! Gyertek csak haza, és ígérem, életed végéig szobafogságban lesztek, hogy ennyire ránk hoztátok a frászt!- majd lecsapta. Igen, anya kedves nő volt, de ha feldühítették… akkor nagyon ijesztő tudott lenni.

- Végünk van!- húztam el a számat ijedten, Changjo-ra pislogva.

- Csak túléljük valahogy- mosolygott a fiú kicsit bizalmatlanul.

Így az utazás kicsit feszülten telt, és hamarabb megérkeztünk haza, mint kellett volna. Anya már a tornácon állt, a család többi tagjával.

- Akkor… Legyen szép estéjük!- köszönt a parti őr, majd intett egyet, és elhajtottak a járgánnyal.

- Yun-ah!- csattant anyám hangja. Mellette Choi mama állt, szintén elég morcos ábrázattal. A háta mögül So Hyun pislogott ránk, Jin Hee kezét szorongatva. Remek, senki nem alszik még, nyugodtan lehet ordibálni, senki nem fog rá felébredni, maximum a szomszéd.

- Milyen napotok volt?- próbáltam elütni egy szép mosollyal, de nem értékelték nagyon.

- Mi a fenét műveltetek ti? Hogy lehet lemaradni egy hajóról? És miért nem hívtatok?

- Nem volt térerő… és elaludtunk…- próbált Changjo mellém állni.

- Ebben a korban már érettebben kéne gondolkozni!- majd elém sétált anya, és nagyon szorosan megölelt, hogy azt hittem, összeroppant- Komolyan, nagyon megijedtem. Soha többet ne csinálj ilyet. Ezek után percre pontos menetrendet kell írnod, hogy mikor, és mit csinálsz, kisasszony. Gondold át tetteidet!- majd besietett a házba, szemét törölgetve. Igen, ilyenkor nem tudja sosem eldönteni, hogy jól meggatyázzon, vagy megölelgessen.

Choi mama meredt ránk, majd lassan elmosolyodott.

- Anyád tényleg nagyon féltett titeket, azért ilyen. Majd megenyhül! Ne aggódj!- igen, mindig ő volt a higgadtabb közülük.

Bólintottam egyet, mire ő is eltűnt. Ketten maradtunk a tornác előtt.

- Az anyukád… ijesztő…- motyogta Changjo.

- Az…- sóhajtottam, majd elnéztem a part felé, fejemben végig gondolva a napot. Ez komolyan megtörtént? Hallottam, ahogy a fiú mellém áll, és érzelemmentes arcomra függesztette tekintetét.

Így bámultuk egymást a holdfénybe vagy egy percig. Majd egyazon századmásodpercben tört ki belőlünk a nevetés.

Annyira abszurd volt az egész helyzet… Eddig aggódtunk, de most… nevetségesnek tűnt az egész. Hisz ki még olyan szerencsétlen rajtunk, és Robinson Crusoe-n kívül, hogy egy szigeten ragad?

- Annyira bénák vagyunk!- suttogtam a röhögő görcsömben.

- Csak hoztuk a formánkat!- fuldokolt a fiú is.

Akárhányszor egymásra néztünk mindig újabb nevetőrohamok jöttek ránk.

- Most már ágyba, gyerekek!- kiabált ki a házból anya, mire végre lecsitítottuk magunkat.

- Ma nagylelkű vagyok, és használhatod először a fürdőnket- mondta Changjo, mikor elindultunk.

- Tényleg nagy áldozat részedről- mosolyogtam, majd a szobánk előtt szembefordultam vele- Tudod… igazából örülök, hogy elrángattál magaddal ma. Jó buli volt! Köszi.

- Igazából… én örülök, hogy hagytad magad elrángatni. Rég nem éreztem magam ilyen jól!

Ahogy ezt kimondta, hirtelen összeugrott a gyomrom. Ez azt jelenti, hogy jól érzi magát velem. Vagyis…

- Jó éjt, Yun-ah- suttogta mosolyogva, majd belépett a szobájába. Ajkamba haraptam, és az ajtajához léptem meggondolatlanul, és bekopogtam. Azonnal kinyitotta, így kis híján ráestem, mert ott állt közvetlen előttem.

- Van még valami?- mosolygott túlságosan aranyosan.

-  Csak… azt akartam még mondani, hogy… Szóval… Neked is jó éjt, Changjo!- majd magamra csaptam a fürdőszoba ajtót, és belül neki támasztottam a hátamat a falnak idegességemben. De még így is hallottam a halk kis kuncogását odakintről.

*

Másnap reggel megint nem tudtam sokáig aludni, így inkább kikeltem az ágyból, bocsánatkérő reggelit készítettem a tegnapiért, század koordinátapont-szerű pontossággal leírtam, hogy a strand melyik részére terítem a plédemet, és elindultam a víz felé.

Ma nem terveztem semmi különöset a tegnapi után, inkább csak ki akartam pihenni a dolgot, egy kis fürdőzéssel és semmittevéssel. Már épp ledobtam magamról a strandruhámat, hogy bemenjek a vízbe, mikor meghallottam, hogy valaki a nevemet kiáltva.

- Yun-ah!- erre megfordultam, és elkerekedett szemekkel, és egy kicsit mérgesen néztem a közeledő fiúra.

- In Soo… Hát te meg?- a hangom kicsit hűvös volt.

- Figyelj, a tegnapelőttit akartam megmagyarázni, de… tegnap nem találtalak, és gondoltam teszek ma is egy próbát…

- Remek. Mit lehet ezen magyarázni? Nekem elég egyértelmű volt!- fintorogtam, majd megfordultam, hogy elsiessek, de elkapta a karomat, és visszahúzott.

- Jó, kicsit túllőttem a célon, és ittam is, ezért… figyelj, jóvá akarom tenni!

- Hogy a következő este megint egy másik csajjal legyél? Tudom, hogy ez így megy nálad!- suttogtam megbántottan.

- Igaz, előtte lévő este, tényleg egy másik csajjal voltam, de… hozzá semmi közöm! És… nekem te tényleg bejössz. Meg mindketten koreaiak vagyunk, és…

- Mindhárman…- jött egy másik hang oldalról, és megláttam, hogy Changjo közeledik felénk. Az már rég rossz jel volt, ahogy a száját összeszorította.

- Már megint itt van? Figyelj, haver. Ez a mi dolgunk a Yun-nal, szóval kérlek, most lépj le!- mondta barátságtalanul In Soo.

- Több közöm van hozzá, mint gondolod. És nem fogok elmenni. Menj el te!- vágott vissza.

- Fiúk, hagyjátok abba- próbáltam leállítani a kezdetleges vitát.

- Nem. Nem hagyom, hogy még egyszer átverjen!- mondta Changjo ingerülten. Na de jó, B vértípus!

- Nem hagyom magamat átverni többet!- vágtam rá.

- Én meg nem verem át többet, csak még egy esélyt szeretnék!- szólt közbe In Soo.

- Ne is álmodj róla, soha nem lesz a tiéd!- a barátom nagyon bepöccent, még én is megijedtem volna tőle. De miért véd ennyire?

- Na, mi van? Csak nem te is odavagy érte? Tán gyáva vagy bevallani?

- Te rohadék!- Changjo ökle ekkor találkozott In Soo orrával, mire az hátraesett. De csak addig, míg fel nem tápászkodott, és vissza nem ütött. Én tátott szájjal néztem, ahogy verekszenek... tulajdonképpen miattam, és egyre idegesebb lettem.

- Hagyjátok már abba!- próbáltam szétszedni őket, kevés sikerrel. Ekkor már többen is minket bámultak a partról, és ez nagyon kellemetlen volt.

- In Soo- ragadtam meg a fiú karját- Menj el, kérlek. Nem haragszok azért, amit tettél, csak menj el!- mondtam határozottan.

- De akkor…

- Kedvelem őt!- hajtottam le a fejemet, és úgy suttogtam, hogy a mögöttünk álló fiú ne hallja meg.

- Kit? Ezt a srácot?- mutatott Changjo felé, aki nem érthette, miről van szó.

- Igen. Szóval kérlek…- suttogtam, mire ingerült pillantást vetett felénk, de végre megfordult, és dühösen elsétált.

Én meg mérgesen fordultam a mellettem maradt fiú felé.

- Mi a fene ütött beléd? Elintéztem volna szép szóval, te meg nekiállsz verekedni- kezdtem bele, mire ő felvont szemöldökkel nézett rám- Komolyan, mit ártott ő neked? Nekem volt dolgom vele, nem őfelségének! Esküszöm meg tudsz őrjíteni az idióta viselkedéseddel, ha nem zavarna, ez az én életem, nem a tiéd, és hadd mondjak még valamit! Ha azt hiszed, hogy ettől hős…- nem tudtam tovább mondani, mert hirtelen tenyerébe fogta az arcomat, és nyomott a számra egy puszit. Nem az arcomra, a számra. De amilyien gyorsan kezdte, olyan hamar ért is véget, szinte azt sem tudtam, hogy tényleg megtörtént-e. Megilletődöttségemtől pislogni sem tudtam, de mikor az arcára néztem, úgy tűnt, hogy ő sem. Mintha még nálam jobban meg lett volna lepődve.

- Figyelj, Yun…- kezdte rémülten- Nem tudom, hogy... hogy mi ütött belém, csak beszéltél, és olyan szépen mozgott a szád, és én… Én nekem most mennem kell!- mondta zavarában, és elindult a ház felé.

- Hé, Jong Hyun!- kiáltottam utána, de mikor nem fordult meg, utána futottam. Pont mikor utolértem, akkor trappolt ki a teraszra Jin Hee is, mérges arccal, és az öccse elé állt.

- Figyelj, nem hittél nekem, mikor azt mondtam, hogy Sol Bin egy ribi, igaz? Na tessék, itt a bizonyíték!- mutatta elé a telefonját, amin épp egy közösségi oldal volt megnyitva. A képen egy buli lehetett, de elől egy párocska csókolózott. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a lány Sol Bin, ezek szerint.

Changjo arca dühtől lett ködös, még a keze is elkezdett remegni, majd bevágtatott a házba, fel a lépcsőn, és szerintem a szomszéd városba is hallották, hogy bevágta az ajtót maga mögött. Kicsit megijedtem, földbe is gyökerezett a lábam

- Jin Hee… ennyire kiakasztotta, hogy Sol Bin valaki mással van?- kérdeztem értetlenül.

- Az igazság az, hogy muszáj voltam ilyen kíméletlenül közölni, hogy végre észbe kapjon. Nem Sol Bin itt a legnagyobb probléma. Hanem a srác. Ő elvileg Jong Hyun legjobb barátja… aki pontosan tudta, hogy mennyire oda van az öcsém Sol Bin-ért... Talán kedvesebben kellett volna megmutatnom?- rágta a szája szélét.

Döbbenetemben lerogytam a tornácra, és ott ültem a földön.

- Kedveled őt, igaz?- kérdezte halkan Jin Hee, mire egy alig láthatót biccentettem.

- Nem is tudom, mit kéne tennem…- suttogtam.

- Csak légy mellette. Annak fog örülni a legjobban- paskolta meg unnie a hátamat kedvesen, majd besietett a házba. Na, és most hogyan tovább?

/folyt. köv./

Dream trip 4. rész /Changjo/

 /Sziasztok! Már tegnap akartam feltenni, de egy oldal maradt még hátra, és el kellett mennem otthonról... -.-  De végül elkészültem ezzel is. Igazából fogalmam sincs, mennyi van még belőle hátra... Ez olyan spontán dolog lesz most. Remélem tetszeni fog :)/

4. rész

Meredten álltam ölelésében, nem tudtam, mit tegyek. Nem akartam sírva fakadni a karjai között, hisz annyira nem voltam gyenge. Mégis… olyan jó érzés volt, ahogy átölelt, finom, férfias illata orromba szökött, és kellemesen megborzongatott. Teljesen más volt vele, mint In Soo-val. Vele minden olyan... természetes volt.

- Öhm… tudom, hogy nem akarod hallani…- köszörülte meg a fülemnél a torkát a fiú- De én tényleg megmondtam…

Véget ért a varázs, és meg sem várva, hogy végigmondja, egyszerűen ellöktem magamtól dühösen, és sietős léptekkel elhaladtam mellette.

- Hé, Yun-ah!- ragadta meg a karomat, hogy visszahúzzon- Nem úgy értettem. Tudod… az én hibám is, hogy ma valami rossz történt veled. Ugye… ugye nem… erőszakoskodott?- kérdezte félve.

- Changjo, azért meg tudom védeni magamat- nevettem fel erőltetetten- És már miért lenne a te hibád, nem te mondtál igent a randira. És igen, csak meg akart fektetni. Boldog vagy?

Megfeszült az álla erre egy kicsit. Mintha ideges lett volna.

-  Az a rohadék... Tegnap… elmentem inni egyedül. És láttam őt. Egy másik lánnyal volt. Egészen közel egymáshoz. Azonnal felismertem azt a nyálas fejét. Úgy tűnik, neki csak nyári trófeák kellettek. Ezt akartam elmondani tegnap este, mikor hazaérkeztünk, de te olyan makacs voltál… Sajnálom, tennem kellett volna valamit, csak mikor észbe kaptam, már elmentél, aztán elkezdtelek keresni, mert én nem akartam, hogy…

- Mit? Mit nem akartál?- néztem fel rá. Hisz miért félt engem, mikor nem is vagyunk barátok?

- Yun, 14 évig voltál szinte az ikertestvéremként hozzám nőve. Nehéz ezt elfelejteni.

- Hát persze… - bólogattam- De tudod mit? Felejtsük el ezt az éjszakát. Nem akarok ebben a tudatban szenvedni, hogy milyen bolond voltam. Te, ha akarsz, akkor nevess ki, vagy…

- Miért tenném? Jó, talán bunkó voltam, és örültem volna, ha pofára esel, de azért én sem vagyok kegyetlen.

- Tudom!- néztem rá visszafordulva hozzá- Már felnőttél azóta, igaz?

- Igen, azt is bánom, amit akkor tettem. Meg kellett volna beszélnem veled ezt, de… akkor még gyenge voltam hozzá.

- Felejtsük el. Nincs felesleges energiám, amit arra pazarolhatok, hogy utállak. Szóval… próbáljunk meg normálisan viselkedni?- vontam fel a szemöldökömet.

- Rendben- engedte el a karomat, amit eddig tartott, de tekintetéve foglyul ejtett- Próbáljuk meg.

*

Reggel arra keltem, hogy valami piszkálja az orromat.

- Bessy! Menj a fenébe!- morogtam, majd igyekeztem átfordulni a másik oldalamra, de az érzés tovább folytatódott. Lassan kinyitottam a szememet, hogy lássam, mi a fene nem hagy aludni, és szembe találtam magam Changjo fejével. Először csak elmosódott foltokban láttam, de mikor kitisztult a látásom, észrevettem, hogy egy tollal piszkál, és a feje is egészen közel van az enyémhez. Ekkor egy hatalmas sikoltás kíséretében löktem le az ágyamról.

Hogy került ez ide? És miért kelt hamarabb, mint én?

Tegnap este leültünk még a partra, és beszélgettünk. Lényegtelen dolgokról. Csak két téma nem jött szóba. In Soo és az a négy évvel ezelőtti levél. Na meg Sol Bin sem. Akkor az három. De amúgy olyan jól el tudtunk beszélgetni, mint annak idején. Annyi különbséggel, hogy a néha elkalandozó gondolataimat, aminek középpontjában általában a jóképű mosolya, vagy az izmos felsőteste állt, ki kellett szorítanom a fejemből. Elvégre, hahó Yun, valaki mást szeret! Felejtsd el hamar! Amúgy is, még mindig nem bocsájtottam meg neki teljesen.

Így későn kerültem az ágyba. Nyilván ezért aludtam sokáig. De ez akkor sem indok arra Changjo-nak, hogy az ágyamba másszon felkelteni, ráadásul csak egy egyszerű atlétában.

- Milyen heves vagy így reggelente! Örülj neki, hogy rám ébredtél, nem In Soo nyálas fejére!- fintorgott, visszamászva az ágyamra. Eddigre már én is felültem, és úgy néztem rá.

- Lehet, hogy egy seggfej volt, de attól még jól nézett ki!- húztam fel az orromat.

- Ki festi már a haját szőkére? Mint valami virágfiú… Ilyen az eseted?

- Hajlamos vagyok külső alapján ítélni- gondolkoztam el- Ezért neked nem kell félned. A te külsődtől nem fogok hanyatt vágódni- ütöttem tarkón. Vagyis ütöttem volna, ha nem kapja el a kezemet.

- Ó, dehogynem. Hisz milyen jó pasi vagyok már!- vigyorgott, és közelebb hajolt az arcomhoz- De most van nagyobb bajod is.

- Mégis mi?- kérdeztem nagyot sóhajtva.

- Nincs rajtad melltartó- közölte egyszerűen.

Erre lenéztem magamra, és láttam, hogy az egyszerű pizsama felsőm tényleg elég átlátszó.

- Te perverz!- rúgtam le megint a lábammal az ágyról, majd magamra húztam a takarót- Tűnés kifelé!

A fiú nevetve feltápászkodott, és az ajtó felé indult, de még visszafordult.

- Nekem tetszett…!

- Kifelé!- visítottam, és már kerestem az éjjeliszekrényen valami mozdíthatót, ami azért elég nehéz ahhoz, hogy szétlapítsa, de nem kellett ilyesmit használni. Kisurrant magától.

Nagyot sóhajtva dőltem hátra, és valamiért nem tudtam levakarni egy kis mosolyt az arcomról. Tulajdonképpen elég abszurd helyzet volt, hisz dühöngenem kellett volna, de az igazság az volt… hogy nagyon hálás voltam neki a tegnapiért. Hisz ha ő nem lett volna akkor ott, akkor nagyon magamba zuhantam volna In Soo miatt. Ő, elmondása szerint barátként, felhúzott engem, még ha utáltuk is egymást. Aggódott értem. Miattam rohangált, hogy hol lehetek, mert nem akarta, hogy bajom essen. Ez azért értékelendő, négy éve meg… az régen volt, nem igaz? Sosem tudom elfelejteni majd, de az tényleg nem tegnap volt. Talán lehetünk még barátok.

De valamit nem értettem. A barátok csorgatják a nyálukat a másik mellkasa láttán?

Áh, teljesen mindegy, vegyétek úgy, hogy ez a gondolatmenet nem tőlem származik!

Gyorsan összekaptam magam, és lementem reggelizni. Szinte már mindenki ott volt, csak unnie nem.

- Jin Hee?- kérdeztem.

- Tanul ma, azt mondta, nem jön le velünk fürdeni- mondta Choi mama.

- Milyen volt a tegnapi randid?- kérdezte anya mosolyogva, én meg elejtettem a kanalamat, amit a müzlimhez vettem fel.

- Nem volt rossz!- mondtam lassan, kerülve Changjo tekintetét.

- Hjá, mi az, hogy nem volt rossz? Nekem azt mondtad, hogy totál unalmas volt- vágott közbe a fiú szájába tömve a croissantot.

- Nem unalmasabb, mint te!- vágtam vissza.

- Akkor izgalmas volt?- kérdezte gúnyolódva, mire az asztal alatt bokán rúgtam.

- Mi a tervetek mára?- szakítottam meg anya rögtönzött vitánkat.

- Ma elmegyünk a közeli hegyre túrázni Yun-nal, aztán délután megnézzük azt a híres öblöt, ami olyan szép- mosolygott Changjo.

- És ezt velem mikor akartad megbeszélni?- kérdeztem.

- Hmm… most. Kapd össze a cuccaidat, ma túrázunk egyet. Tudom, hogy szeretsz kirándulni, szóval ne is tagadd. Mi lenne, ha úgy mennél haza, hogy nem is voltál szép helyeken?

Igaza volt, tényleg kíváncsi voltam másra is itt, mint a part.

- Jó móka lesz, meglátod!- mosolygott rám biztatóan. Én meg kezdtem ebben kételkedni. Hisz amiben mi ketten vagyunk… az minden lesz, csak mókás és gondtalan nem.

*

A terv az volt, hogy felmegyünk egy közeli hegyre, ahol van egy szupi kilátó, és belátni a szigetnek ezen részét, majd a másik oldalon lemegyünk, ott van egy kis kikötő, ott veszünk jegyet egy sétahajóra, elevezünk a gyönyörű öbölig, majd onnan könnyű visszaérni a mi városunkba.

Igen, a terv az volt.

A hegyet, és az ösvényt meg is találtuk, bár nem sokat beszéltünk egymáshoz.

- Szokatlanul szótan vagy- mondta a fiú egy fél óra gyaloglás után a fák között.

- Miről beszéljek?- kérdeztem vissza.

- Tegnap este ez nem volt gond…- folytatta.

- Ki is merítettem minden témát. Ráadásul nem bocsájtok meg ilyen gyorsan!- utaltam a reggeli incidensre.

- Ne már, hogy én legyek hibás, amiért átlátszó a pólód, és láttam alatta a…

- Nem kellett volna így közölni!- haladtam előre töretlenül.

- Igazad van. Ha nem mondom, tovább nézhetem! Micsoda női logika!- gúnyolódott rajtam.

- Borzalmas alak vaaa…- akartam kifejezni nemtetszésemet, csak sajnos egy kiálló gyökeret nem láttam, és hasra estem benne.

Ilyenkor azt gondolnák, hogy minden férfi úriemberré válik, és felsegíti a csajt a földről. Ahha, persze, miután jól kiröhögte.

- Na, gyere te szerencsétlen!- nyújtotta a karját még mindig röhögve Changjo, mikor már felültem, de ellöktem, és felálltam magamtól.

- Menni fog egyedül is!- húztam fel az orrom, majd elindultam előtte.

- Piszkos lett a nadrág a fenekeden- jegyezte meg.

- Már a seggemet is stírölöd?- kérdeztem vissza unottan.

- Kiszúrta a szememet. De ha téged nem is, engem zavar!- majd mögém lopózott, és rávert egy nagyot a hátsómra. Kikerekedett szemekkel néztem hátra, hogy megfojtsam, amiért hozzám mert érni így, de ő elugrott lendülő kezem elől.

- Jong Hyun… ugye tudod, hogy hosszú még ez a nap!- szűrtem a fogaim között, mire a fiú csak elvigyorodott, majd elindult az ösvényen.

- Nem félek tőled, kisanyá…- ebben a pillanatban megfejelt egy kiálló ágat- Mi volt ez?- masszírozta a homlokát fájdalmas arckifejezéssel.

- Mi is?- sétáltam mellé egy hatalmas nagy széles mosollyal- Csak nem isteni igazságszolgáltatás?- vontam vállat, majd győztesen továbbhaladtam.

*

Délre értünk fel a hegytetőre, addigra rendesen leizzadtunk, még jó, hogy anya gondoskodott arról, hogy vigyünk kellő folyadékot magunkkal.

- Á, azt hittem sosem érünk fel!- sóhajtottam a kilátó korlátjának dőlve- De megérte!- itta szemem a látványt.

- Látod, ebből maradtál volna ki, ha én nem vagyok!

- Persze, te vagy a mindenható, felfogtam!- forgattam a szemem, de közben mosolyogtam. Changjo mindig is ilyen egoista volt.

- Anya mondta, hogy a Szöuli Filmművészeti Főiskolára fogsz menni továbbtanulni.

- Igen, bár nem színésznek akarok állni. Jobban érdekel a filmek készítése, rendezése- vontam vállat- És te? Hová mész?

- Amerikába kaptam ösztöndíjat gazdasági területre.

- Ó, az nagyon jó!- bólogattam elismerően.

- Igen, anyáék is örültek neki, hogy így sokra vihetem!- támaszkodott a korlátra, és elnézett a messzi óceán felé.

- Hát gondoltam. Ez egy nagyon jó lehetőség, és…

- Igen, mindenki ezt mondja, de én még nem döntöttem. Bár bolond lennék nem elfogadni!- vágott a szavamba. mintha kicsit zavarban lett volna a téma miatt.

- Igazán gratulálok. Mondanám, hogy kíváncsi leszek rád az egyik általános iskolás osztálytalálkozón, de én oda ugye nem szoktam eljárni…

- Igen, feltűnt.

- Nem mondod?- morogtam kicsit gorombán, felelevenítve az emlékeket- Hisz te vagy az oka!

- Na jó! Itt és most tisztázzuk, hogy az nem csak az én hibám volt. Neked nem kellett volna azt tervezned, hogy átvágsz valami baromsággal!. lett ő is ingerült.

- Miről beszélsz? Én csak írtam neked egy szerelmeslevelet, mi ebben az átvágás?- tettem csípőre a kezemet, és igyekeztem fenyegető állást felvenni.

- Ó, így gondolod? Akkor mi volt az amit Mi Young mondott? Hogy csak csőbe akarsz húzni, mert igazából nem is vagy oda értem, csak egy fogadás miatt szórakozol velem?

- Hogy mi van? Ezt mondta neked Mi Young?

- Pontosan. Ezért lettem olyan ideges, hogy megtettem, amit tettem.

- Mekkora egy ribanc! Azt hittem a legjobb barátnőm. Pontosan tudta, hogy mennyire odavoltam érted! De mivel őt pont akkor utasította vissza a szíve szerelme, ezért ilyet hazudott, hogy én se legyek boldog? Sosem tudtam, kivel kell barátkoznom!- ingerülten belerúgtam a korlátba, miközben magamon éreztem Changjo tekintetét.

- Te tényleg szerelmes voltál belém?- kérdezte lassan.

- Igen, az voltam. Csak féltem elmondani neked, mert tartottam tőle, hogy te nem is gondolsz rám úgy. A fogadás miatt vállaltam be mégis.

- Én meg azt hittem, hogy szórakozol, és csak ki akarsz nevetni, ezért tűztem ki oda. Ezért haragudtam rád. Tudom, ronda dolog volt, de a büszkeségemen gázoltál át. Hisz én is… kedveltelek.

- Ez remek!- nevettem fel hitetlenül a helyzet abszurditásán- Jong Hyun, totál feleslegesen utáltuk egymást.

- Jong Hyun? Miért nem hívsz Changjo-nak?

- Mert nem szereted- vontam vállat. Teljes letargiába voltam a történtek miatt.

- Tőled egészen megszoktam… Szóval… tényleg szerettél?- akadt le még mindig a témánál.

- Igen, szerettelek.

- A múltban?

- Igen, a múltban. Azóta már volt egy csomó kapcsolatom, és közben rájöttem, hogy gyerekes érzések voltak, amit irányodba tápláltam. Hisz ilyen ez az első szerelem dolog, nem?- nevettem fel kényelmetlenül. Nehogy azt higgye, hogy még most is érzek iránta valamit! Az borzalmas lenne! Elvégre nem igaz! Ugye nem igaz?

- Nekem is sok barátnőm volt közben. De egyik sem volt olyan béna, mint te!- nevetett fel- Az első szerelmem nekem is te voltál… Mondjuk egyik másik lánnyal sem tudtam úgy bolondozni azóta sem, és filmeket átszinkronizálni, mint veled!

- Az ilyen dolgokat a barátok teszik, nem szerelmespárok!- sóhajtottam fel.

- Igaz. És mivel már egyikünk sem érez a másik iránt semmit, miért ne lehetnénk megint haverok? Na?

Elgondolkoztam. Végül is...

- Miért is ne!- adtam be a derekamat- Csak akkor ne bámuld a seggemet, és a mellemet ilyen tüzetesen, ha barátnőd van!

- Sol Bin még ne a barátnőm!- kezdett tiltakozni.

- De az lesz!- utánoztam a szava járását, mire elmosolyodott. Gyönyörű mosolya volt. El lehetett benne veszni, így hogy ne csorogjon a nyálam is, elfordítottam a fejemet- Na, menjünk le a hegyről, ebédeljünk, és nézzük meg azt az öblöt- majd el is löktem magam a korláttól, de Changjo gyorsabb volt nálam, és még elém lépett, amitől belegyalogoltam.

- Hé, mi bajod…?- kérdeztem volna, de átölelt, és elnevette magát. Olyan erősen, hogy minden pircikánk összeszorult. És egyáltalán nem volt kényelmetlen, sőt! Túl jó és otthonos érzés volt.

- El sem hiszem!- vigyorgott rám, a szeme csillogott.

- Mit?- pislogtam rá nagyokat, de a kezem magamtól csúszott fel a hátára.

- Hogy visszakaptam a barátomat, Yun-ah!

Elszorult a torkom, és kibontakoztam az ölelésből.

- Hé, mióta vagy ilyen nyálas? Még a végén visszavonom, amit mondtam. Na indulás!- majd hátat fordítottam, és elindultam a lefelé vezető ösvényen.

De egy hang a fejembe azt ordította: A vesztedbe rohansz, a saját magad ásta sírba fogsz borulni!

*

Végül leérve a hegyről egy kisebb városban lyukadtunk ki, ahol egy gyorsétterembe ültünk be, majd elindultunk a kikötő felé.

- Van egy olyan hajó, ami elvisz minket az öbölig, majd onnan egy híres és szép szigetre, ahol szét lehet nézni, majd visszahoz. Jó lesz?- nézett rám a fiú a táblából felnézve.

- Nekem jó!- mondtam vállat vonva.

- Ez az utolsó hajó, ami ma megy, még jól kifogtuk- jegyezte meg a fiú, majd jegyet vettünk, és fel is szálltunk az éppen indulni készülő vízi járműre.

Sokan voltak rajta, sok turista, kattogtatták a gépeiket. Mi nem hoztunk fényképezőt, mindketten egyetértettünk, hogy az igazi emlékek úgysem képi formában maradnak meg nekünk. Az igaziak velünk maradnak, belénk ivódva. Persze ettől függetlenül imádtam fotózni. De azt inkább egyedül, elvonultan. Ezért is akartam filmekkel foglalkozni, de ez most más helyzet volt. 

Így inkább csak csendben ültünk egymás mellett a fedélzeten, és néztük a gyönyörű kék vizet alattunk.

Az öböl is csodaszép volt. Fehér homok, csillámló víz, pálmafák. Mint a mennyország, békés idilli kép. Ott is kiszálltunk a hajóból, de nem túl sokáig, csak éppen a bokánkig gázoltunk a vízben.

- Ah, le tudnám itt élni az életemet!- sóhajtottam nagyot a messze óceánba nézve.

- Akkor már nem is lenne olyan érdekes, ha minden nap ezt látnád- sétált mögém a fiú, és a vállamra tette az állát. Kicsit megfeszültem, nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Pedig megbeszéltük, hogy barátok leszünk, nem kéne az ilyesmin kiakadnom. És nem az volt a baj, hogy kényelmetlen a közelsége. Hanem az, hogy teljesen át tudom adni magam az érzésnek. És nem minden esetben, mint jó barátok.

Hisz hiába mondtam, hogy nem érzek iránta semmit, barátságon kívül… nagyon gyorsan vissza tudnak térni az egykor elfojtott érzések.

- Nehéz a fejed!- motyogtam.

- De édes teher- vigyorgott a fiú, mire megfordulva tarkón csaptam, én is nevetve.

- Javíthatatlan vagy- csóváltam a fejemet.

- Csak rosszul próbálkozol- mosolygott sejtelmesen, majd elsétált a hajó felé, mert hallottuk a vezetőnk szavát, hogy ideje felszállni.

Nem kellett messze hajózni ahhoz, hogy elérjük a szigetet, de azért elég messze volt a sziget partjától.

Elég nagy sziget volt, azt mondták, az élővilága is egyedi, volt időnk körülnézni.

Ott azt mondták, nyugodtan nézzünk szét, majd egy óra múlva találkozunk a kikötőben.

- Nézzük meg az erdőt!- mondtam nagy lelkesen.

- Én lehet, hogy a parton maradnék, kicsit elfáradtam ebben a nagy túrában ma- vont vállat a fiú- De ha akarsz, akkor menj! De tudnod kell valamit. Úgy olvastam, hogy ezen a szigeten elég nagy populációban él az a óriáspók, aminek a mérge halálos.

- Nincsenek is ilyenek!- vágtam rá szememet forgatva. Nagyon jól tudta, mennyire utálom a pókokat. Csak be akart ijeszteni.

- Jó, nincsenek. Csak aztán össze ne fuss eggyel sem- majd vigyorogva elfordult. Én meg vágtam rá egy fintort, majd elindultam az erdő felé. Pár lépés után azonban megtorpantam, és elgondolkoztam. Mi van, ha tényleg vannak itt nagy pókok? Elvégre…

- Changjo, várj!- futottam utána, majd szembetaláltam magam győzedelmes arckifejezésével- Menjünk inkább együtt, nézzük meg a partot- mosolyogtam angyalian.

- Látom, nélkülem sehová sem mersz menni!

- Ne bízd el magad!- biccentettem félre a fejemet- Verseny addig a fáig!- mutattam előre egy elég messze lévő pálmára, majd elkezdtem futni. Hallottam, hogy a fiú pár másodperc késéssel követ.

Elég gyorsan tudtam futni, de ő is, így mielőtt a pálmához értünk volna, leelőzött. Ezt nem hagyhattam, így ráugrottam a hátára, így mindketten a földön kötöttünk ki, a part homokjában.

- Csalsz?- nevetett rám a fiú, mikor látta, hogy én is a saját csapdámba estem, és a földön heverek.

- Ha én nem nyerhetek, akkor te sem!- nyújtottam rá a nyelvemet, majd elnyújtózkodtam a homokban- Milyen megnyugtató! El tudnék aludni!

- Akkor aludj!- feküdt mellém a fiú- Majd felkeltelek!

Míg a felhőket nézte, addig én az arcát fürkésztem. Túl jóképű. És feleslegesen voltam rá mérges. Ráadásul ő is kedvelt engem annak idején. Miért alakult így ez az egész?

De már más lány tetszik neki! Verd ki a fejedből! De... Miért fáj egy kicsit emiatt a szívem? Miért akarok annak a lánynak a helyébe lenni? Miért félek, hogy ha elmegy Amerikába, nem fogom többet látni? Miért érzek így? És mióta?

Miért kellett újból felbukkannia az életembe, mikor minden sínen volt? Miért éri el megint, hogy kedveljem?

Lehunytam a szememet, hátha akkor kérdéseim is tovaszállnak, és hamar elragadott a fáradtság.

Arra keltem, hogy valaki nagyon rázogatja a vállamat.

- Yun-ah, a francba! Kelj már fel. Nagy szarban vagyunk!

- Mi az?- néztem kipislogva az álmosságot a szememből Changjo-ra.

- Elaludtunk.

- Nem mondod, Sherlock!

- De többet aludtunk, mint egy óra!- szembesített az igazsággal.

- És akkor?- ásítottam még egyet.

- Itt hagytak minket!- mutatott egy távoli pontra a vízen. Az lenne a mi hajónk? Elkerekedett a szemem.

- De… majd mehetünk a következővel is…- motyogtam hitetlenül.

- Mondtam, hogy ma ez az utolsó járat!- rúgott a homokba ingerülten a fiú.

- Ez azt jelenti, hogy…- kezdtem lassan, de a szavamba vágott.

- Ez azt jelenti, hogy itt ragadtunk egy lakatlan szigeten!- nevetett fel kínjába Changjo.

Francba!

/folyt. köv./