Mission 001- 9. rész /C.A.P/

/Halihó! Most tudtam egy kicsivel a megszokott előtt hozni a történet utolsó előtti részét, már tényleg csak egy van hátra. Nem terveztem ezt a történetet ilyen hosszúra, de így alakult. Nem mondom, hogy nem így volt a fejemben a sztori, de még én is meglepődtem rajta... Van az úgy, hogy a történet írja magát, én csak eszköz vagyok. Remélem az utolsó részt még lesz kedvem megírni a jövő hét elejére, csak sajnos tényleg sok a dolgom mostanában, ritkán van időm. De azért mindent megteszek :) Az utolsó rész után akkor vagy Niel-es, vagy Changjo-s történetet fogok írni, hogy pontosan melyiket, ezt majd... ahogy a sors hozza, amelyikükre az adott pillanatban jobban fanolok :D/

9. rész

Tehetetlenül vergődtem a bilincsben, könnyeim patakzottak az arcomon, a dühtől, a fájdalomtól, az félelemtől. A kezemet már szinte véresre horzsolta a fém, de a csuklóm még mindig nem fért ki rajta. És a kormány sem akart a helyéről kiesni.

Egyre jobban felhergeltem magamat, már gondolkozni nem tudtam tisztán. Min Soo… baja lesz. Mi van, ha kinyírják? Azt nem tudnám elviselni! Szükségem van rá! Meg kell, hogy védjem.

Nyugodj le Hae Ra! Gondold át, hogy mit tehetsz. Mi a legjobb, amit ebben a helyzetben csinálhatsz?

A telefonom a másik ülésen elkezdett csörögni. Telefon. Igen, szólni kell valakinek.

A kezeim hátra voltak bilincselve, így azzal képtelenség volt érte nyúlni. Lerúgtam lábamról a magas sarkú cipőt, és a lábammal igyekeztem átnyúlni a kis táskám felé. Egyik lábujjamat beleakasztottam a táska szélébe, hogy kirázhassam belőle tartalmát az anyósülésre. Igyekeztem nyugodt lenni, hisz ha kapkodok, még ezt a lehetőségemet is elvesztem. Kiestek az irataim, és a telefon is. Még mindig csengett, de mihelyst meg tudtam fordítani a lábammal, a készüléket, megnyomhattam valamit, mert a csengés abbamaradt.

- Francba!- morogtam, és próbáltam közelebb húzni magamhoz. Még szerencse, hogy Min Soo hagyta a belső világítást, még ha ez kockázatos is volt neki. Vagy ezerszer végighúztam lábujjamat a képernyőn, mire az érzékelte, hogy fel akarom oldani. De végül sikerült. Remek. Egy nem fogadott hívás. Megnyitás. Most hasznát vettem, hogy néha a lábammal nyomtam ki a telefont, mikor otthon döglöttem, és nem volt kezem kézzel odanyúlni. Ki hívhatott? Ráfókuszáltam a kis betűkre.

Rokhyun…

Hogy a francba nem jutott hamarabb eszembe. Rokhyun… Most aki segíthet, az ő!

Megint bénáztam egy sort, mire végre nem kitörölni akarta a névjegyet a telefonom, hanem tárcsázni a számot. Kicsöngött.

Vedd fel, vedd fel, vedd fel!

- Hallo?- hallottam kicsit halkan, elvégre nem közvetlen a fülem mellett volt, de igyekeztem olyan közel hajolni, amennyire csak tudtam.

- Rokhyun!- a megkönnyebbültségtől, egy hisztérikus zokogógörcs tört rám.

- Hae Ra! Jesszus, mi a fene baj van?- a hangján hallottam, hogy azonnal bepánikolt.

- Segítened kell. Azonnal oda kell jönnöd, ahol vagyok. A telefonomon van beállítva GPS nyomkövető, meg tudod nézni, hogy hol vagyok. Érted? Hozz valamit, amivel el tudsz vágni egy bilincset. És valami ruhát. Egy nadrágot, egy cipőt és egy pólót. Ne kérdezz semmit, csak csináld. Nagyon szar helyzetbe kerültem. Könyörgöm, segíts nekem- sírtam a telefonba.

- Ez természetes. Még valami?- hallottam az aggódó hangját.

- Nem… vagyis… Nem tudom, mivel ártok, vagy segítek!- legszívesebben a hajamat téptem volna idegességemben, és elveszettségemben, csak ugye a kezem le volt kötve- De… hívd fel Bang Igazgatót. Nem érdekel, hogy hány óra van. Készítsen elő egy csapatot. A fia veszélyben van. De egy valamit mondj el neki. Min Sok csoportvezető ezt semmiképpen nem tudhatja meg. Mert ő a WIND besúgója. Ők is jöjjenek ide. Megteszed?

- Min Soo? Min Sok? Hae Ra, mibe keveredtél?

- Kérlek, mindent megmagyarázok, de most siess ezzel.

- Rendben. Sietek!- azzal kinyomta a telefont.

Oké, Hae Ra, nyugodj meg, nem lesz semmi gond. Gyorsan idejönnek. Addig nem lesz semmi baja Min Soo-nak. Nem fognak senkit sem megölni.

Nem tudom, meddig ülhettem ott, de éveknek tűnt. Igyekeztem arra gondolni, hogy bizony nekünk sem 10 perc volt, mire ideértünk, ráadásul Rokhyunnak még Bang Igazgatót is meg kell győznie, hogy igazat beszél. És nincs más bizonyítéka neki, mint a szava… meg az én szavam. Csak remélni mertem, hogy fia biztonsága elég fontos lesz, hogy ne merjen kockáztatni.

Végül az őrületemből autók fényszórója riasztott fel. Itt vannak. Itt vannak. Megnyugodhatok?

Valaki hirtelen hatalmas erővel tárta ki a vezető ülést, ahol ültem.

- Hae Ra! Te jó ég!- hallottam meg a legjobb barátom hangját, mire egy megkönnyebbült sóhaj tört elő belőlem.

- Rokhyun? Itt vagy?- néztem fel rá. Ő meg végignézett rajtam. Szemét lehunyta egy pillanatra, ahogy látta a helyzetemet. Nyilván elképzelni sem akarta, hogy kerültem ilyen szituációba. Majd a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy kulcsot.

- Az igazgató adta, azt mondta, hogy ilyen kulcs nyitja a rendőrségi bilincseket- mondta egyszerűen, majd a hátam mögé nyúlt és gyorsan kiszabadított a bilincsből. Karom, ami teljesen bezsibbadt, fájdalmasan eset mellém. Éreztem, hogy valami meleg csurog le a kézfejemre. Egészen kikezdte a bilincs.

- Mi történt?- fogta meg a vállamat, hogy ne pattanjak ki azonnal. Pedig láttam, hogy a kocsi mögött ott állnak páran a csoportból, az Igazgatóval az élen. Egy egész csapatot sikerült összegyűjteni. Remek.

- Elmondom. Csak engedj el. Sietnünk kell!- és hiába neki köszönhettem az egyetlen reményemet, most mellette kislisszantam a kocsiból, és mezítláb indultam az igazgató felé, futó lépésben, és mikor odaértem, megragadtam a kezét.

- Uram, a fia… a fia veszélyben van...!- vágtam azonnal a közepébe, de nem tudtam tovább mondani, mert a férfi egy hatalmas pofont kevert le nekem, hogy a földön kötöttem ki, és éreztem, hogy felreped a szám.

Nem volt már több könnyem, hogy sírva fakadjak a fájdalomtól. Inkább csak igyekeztem felállni, de végül két kar segített ebben. Az illatból azonnal tudtam, hogy Rokhyun áll most is mögöttem.

- Ez nem Hae Ra hibája!- mondta azonnal, elég ingerült hangon. Nyilván nem tetszett neki, hogy az igazgató felpofozott.

- De az enyém!- mondtam azonnal- Én rángattam ebben bele Min Soo-t. És most az én hibámból lehet baja- néztem kérlelően a férfi kőkemény szemeibe. Úgy döntöttem, hogyha már valakinek el kell vinnie a balhét, akkor az legyen én, C.A.P maradjon ki belőle. Legalább ő maradhasson a helyén.

- Mondd, mi történt!- morogta végül az igazgató, de nem úgy tűnt, mint aki szimpátiát érez irántam. Gyorsan, amennyire a körülményektől tellett, elmeséltem neki, hogy hogyan kezdődött ez az egész. Persze, azokat kihagytam, hogy közben mennyire összemelegedtem a fiával. De az egész történetet úgy adtam elő, mintha én erőltettem volna. Mintha az én kérésem lett volna, hogy hallgassunk el dolgokat. Hogy belerángattam a nyomozófiút is. Min Sok csoportvezetőről is kitálaltam az igazságot.

- És mi erre a bizonyíték?

- Csak a szavam. De abban bízhat. Én is féltem a fiát. Én is aggódok érte.

- Ha már belerángattad, aggódhatsz is. Vegyél fel valami rendes ruhát, és mutasd az utat, hová kell mennünk!- fordított hátat, és szállt be a kocsiba. Rokhyun felém nyújtott egy kis táskát.

- Hoztam neked dolgokat, amit kértél- mondta halkan. Nyilván észrevette, hogy mennyire a padlón vagyok, és igyekezett kedvesen beszélni velem, holott a tekintetében láttam, hogy legszívesebben ő is felpofozna azért, amit csináltam. Csak ő épp nem a fiúért aggódott, hanem értem.

- Köszönöm- mondtam, majd kivettem a kezéből a batyut, és a kocsi takarásában gyorsan lehámoztam magamról azt a piros csodaruhát, és felvettem a kényelmes nadrágot és pólót, amit hozott a barátom, a cipőmmel egyetemben. A kesztyűtartóból pedig elővettem C.A.P egyik kését, és míg nem figyeltek, az övembe rejtettem.

Majd beültem az igazgató mellé a kocsiba, Rokhyun-nal együtt.

- Egyenesen kell menni, a romos gyárépületig- mondtam- Ott volt az illegális szerencsejáték rendezve.

- Mihelyst vége ennek, ugye tudod, hogy számolunk? Hogy hazudtatok, hogy titokban végeztetek akciót. Úgy, hogy te még nem is végeztél a rendészetin- morogta felém az igazgató.

- Bármilyen büntetést elfogadok!- hajtottam le a fejemet- De most meg kell mentenünk Min So…

- Miért beszélsz ilyen közvetlen hangon róla? A felettesed! Tiszteld meg őt azzal.

- Elnézést!- nem ellenkeztem. Igaza volt. C.A.P nem lehetett nekem senki másom. Csak a tanárom. Csak a felettesem. El kellett felejtenem minden mást. Hiába mondta, hogy fontos vagyok neki. Talán jobb is, ha kirúgnak az iskolából. Talán jobb is lesz, ha elmegyek. Csak adja ég, hogy még semmi baja ne legyen most.

Rokhyun észrevehette, hogy remeg a kezem, mert megszorította, és bátorítóan rám mosolygott.

Igyekeztem viszonozni, de nem ment.

Megérkeztünk a gyárépület elé. Furcsán kihalt volt az egész.

- Mondd, hogy még nem késtünk el!- motyogtam, és alighogy megállt a kocsi, ki akartam pattanni, de az igazgató megfogta a karomat.

- Miféle viselkedés ez egy nyomozó tanonctól? Hét semmit nem tanult az órán? Akárki élete is forog kockán, nem rohanhat fejjel a falnak. Nyugodjon le, Park kisasszony, vagy kénytelenek leszünk itt hagyni, nehogy bajt hozzon ránk a forrófejűségével.

- Igenis- haraptam ajkamba.

Mindenki kiszállt, még a fák takarásában, az igazgató meg kiosztotta a csoportnak a teendőket. Vagy 10 ember lehetett ott.

Meg volt, hogy ki melyik oldalról kerüli az épületet, és fedezi a kijáratokat.

De valami nem stimmelt. Már nem állt senki az ajtó előtt, és az egész kísértetiesen elhagyatott volt.

- Maguk velem jönnek, és a hadnaggyal!- mondta az igazgató, a mellette álló férfira mutatva, amit már ismertem az Örsről, elővéve a fegyverét, és a kocsiba visszahajolva, egy-egy kis revolvert nyomott a kezünkbe- Csak mert rendhagyó a helyzet. De nehogy elmerjenek bármit is rontani. Azért nem csak kicsapás, hanem komolyabb büntetőeljárás is járhat- mindig úgy beszélt, mintha az irodájában lenne. Hogy képes ilyen higgadt lenni, mikor a fia veszélyben lehet? Én képtelen lennék…

Lassan elindultunk a fegyverrel a kezünkben a raktár felé. Tudtuk, hogy ez kockázatos, hisz ha mégsem most terveznék a leszámolást a WIND-től, hanem mégis másnap, akkor lehet, hogy ismét elveszítenénk a bűnbandát, mert rájönnének, hogy valaki rájött a tervükre.

De az ajtó is félig nyitva volt, egy hang sem hallatszott bentről. A játékosok már elmehettek. De akkor…

Beljebb lökte a hadnagy a lábával az ajtót, és beljebb léptünk, nesztelenül, óvatosan. Odabent korom sötét volt. Egyikük elővette a zseblámpáját, és azzal világított körbe.

A nagyterem felé mutattam, mikor a fény felém vetült, jelezve, hogy odabent volt a játéktér.

De néma csend honolt odabent is. Valamiben megbotlottam, de két pillanat múlva odavetült a fény. És a szám elé kellett kapnom a kezemet, hogy fel ne visítsak.

Annak a férfinak a holtteste volt ott, aki a mai estét megszervezhette. Üveges szeme meredten bámult a semmibe. Ebben a pillanatban valaki felkapcsolhatta a villanyt, mert a terem világosságba merült. Láthattam, hogy a hadnagy volt. Nyilvánvaló volt, hogy már nincsenek itt, ezért nem kellett kitől tartani. De a fényben nem csak egy holttestet láthattam. Legalább négy volt. Mindegyikükön még meleg, vérző seb. Nem rég ölhették meg őket. Piros vérük befestette helyenként a padlót.

- Már mind halott!- mondta az egyik nyomozó, a testeket vizsgálva.

- Min Soo…- motyogtam, és elkezdtem körbejárni az egész termet. De ő sehol nem volt- Hol vagy?- kezdtem el remegni.

- Ha nincs sem itt, sem odakint, akkor elvihették magukkal- mondta a hadnagy.

- De hová?- suttogtam.

Nem fog adódni semmi baj, de ha esetleg mégis, arra az esetre, mindkettőnknek a telefonjába nyomkövetőt szerelek. Mi látjuk egymás helyzetét majd, és itt bent az egyik gépen is elérhetővé teszem. De ez persze nem lesz szükséges. Egyszerű óvintézkedés, felesleges formalitás.

Ahogy eszembe jutott, átkoztam magamat, amiért nem jutott korábban az eszembe. Tudtam, hogy az én GPS-em be volt kapcsolva, de kiment a fejemből, hogy a mi telefonunk még össze is van kötve ilyen szempontból. Direkt ő csinálta így. Előkaptam a zsebemből, és azonnal a helyzetét mértem be.

- Igazgató!- futottam azonnal hozzá- Ez Min Soo tartózkodási helye. Halad valamerre- mutattam a kis pontra a telefon képernyőjén.

- Induljunk, még nincsen messze. Nem tudhatjuk, hogy magától megy, vagy viszik. Elég gyorsan halad, valószínűleg valamilyen járműben van- sorolta Bang igazgató- Gyerünk!

Újra kocsiba ültünk, hogy kövessük a jelet. Közben a férfi hívott erősítést a gyárhoz, hogy kezdjék el a holttestek eltakarítását, és a terepszemlét. Hátha találnak valami nyomot még, ha esetleg mi most nem járnánk sikerrel a WIND ellen.

Egyre idegesebb lettem. A gyomrom összeszorult, ahogy a kis mozgó pontot néztem. Valamiért egyre távolibbnak éreztem. És bűnösnek magamat, amiért ismét nem tudtam nyugodtan megülni. Holott ez érte van. Miért gondolta, hogy egyedül szembe megy az óceánnal? Miért volt ilyen makacs? Miért féltett engem ennyire? Miért nem hagyta, hogy mellette álljak? Miért?

Mondd, hogy életben vagy még, Min Soo!

- Megállt!- mutattam a pontra, és közelebb hoztam a helyet, hogy lássam, mi a pontos koordinátája, és a műholdas felvétele.

- Ez a városhatáron lévő, még a háborúból megmaradt raktár. Mármint szerintem…- mutattam a többieknek.

- Igen, ez az. De minek jött ide?- mondta a hadnagy.

- Reméljük, még életben van!- mondta tárgyilagosan a fiú apja. Megijesztett.

Ismét messzebb parkoltunk le, itt már nagyobb élet volt sejthető.

Világítás szűrődött ki a rozsdás nagy ajtó mögül. De senki nem állt az ajtó előtt. Gyorsan megbeszélte a csapat, hogy ki fedez kit, mi a hátsó bejárathoz lettünk osztva Rokhyun-nal. Ahol valószínűleg semmi baj nem lesz. Elfogadtam, mert nem akartam az időt húzni. De magamban nem értettem a helyzetet, hogy miért nem mehetek én is be. Látni akartam a két szememmel, hogy a fiú még életben van. Minden bizonytalanságban töltött perc, egy átok volt.

Már vagy öt perce ott álltunk, de semmit nem hallottunk.

- Rokhyun, félek!- morogtam a legjobb barátomnak.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj- szorította meg a kezemet.

- Nem attól félek, hogy történik valami, hanem attól, hogy nem történik semmi. Elegem van. Látod azt az ablakot?- mutattam a földel egymagas kis ablakra alul- Simán ki lehet nyitni innen is. Olyan régi. Ez valószínűleg egy hátsó raktárba vezet. Bemegyek.

- Dehogy mész be- ragadott meg Rokhyun, mikor látta, hogy már indulnék is- Nem engedhetem. Hae Ra, nem akarom, hogy bármi…

- Rokhyun- simítottam le magamról a kezét, mire csalódottan leejtette őket maga mellé- Szeretem őt. Te nem mennél be azért, akit szeretsz?

Talán pofátlanság volt kijátszani a ki kit szeret kártyát a fiúval, főleg, mikor össze volt zavarodva az irántam érzett kicsit több, mint barátság miatt.

De ez használt. Lehajtotta a fejét, és ajkát harapdálta.

- Ígérem, hogy még fogunk együtt filmeket átszinkronizálni, órákon aludni, és nevetni együtt. Te vagy a leges legjobb barátom- felé hajoltam, és nyomtam egy puszit az arcára- Ha bajom van, azonnal jelzek valahogy. Ne aggódj!- majd megfordultam, és elővettem a zsebkést, amit még Min Soo-tól zsákmányoltam, és elkezdtem az illesztést feszegetni a kis alagsori ablaknál. Nem sokára meg is adta magát. Kiesett a helyéről. Nem volt nagy hely, de pont elég ahhoz, hogy beférjek. A raktár alja, kicsit mélyebben volt, de éreztem, hogy papírdobozokra esek. Szerencsére nem csaptam vele zajt. Volt bennük valami. Kis zseblámpám fényénél néztem meg őket. Mindben valami kis fehér por volt. ezek szerint tényleg ez a WIND főhadiszállása. Itt rejtik el az anyagot, és innen szállítják tovább. Természetes, hisz ezt a régi lelakott gyárépületet mindenki rossz ómennek tartotta, az emberek nagyon a közelébe sem merészkedtek. Jó választás.

Hangok ütötték meg a fülemet. Lassan elindultam, amerre a kijáratot sejtettem. Láthattam, egy apró fénycsík szűrődött ki alóla.

Egészen közel mentem, amennyire tudtam, de így sem hallottam rendesen. Kockáztattam, és egy aprót kijjebb hajtottam az ajtót. Hálát adtam az égnek, amiért nem nyikorgott. Így lett 3 cm hely, ahol ki tudtam lesni.

Egy nagy üres tér közepén, egy szék volt felállítva. Körülötte férfiak álltak. Közvetlen előtte, meg Lee Min Sok csoportvezető.

A székbe pedig Min Soo volt kötözve… de még életben volt. Épp az egyik férfi kevert le neki egy hatalmas pofont, ő meg köpött egyet, oldalra. Szemei szikrákat hánytak.

- Tud még valaki erről? Ezt kérdeztem- a csoportvezető olyan volt, mint amilyennek még sosem láttam. Rideg, ellenszenves, undorító. Remegni kezdtem. Ez az az ember, akiben annyi ideig megbíztam…

C.A.P nem felelt. Csak nézett rá gyilkos szemekkel.

- Így is játszhatunk. Te nem beszélsz. Akkor beszélek én. A legutóbb, ott az iratraktárba, Hae Ra-val… Oh, ettől a névtől úgy tűnik már felkaptad a fejedet. Szóval a kislány… a kedvenc tanítványom… Fájna, ha meg kéne öletnem…

- Ha egy ujjal is hozzá mer nyúlni, akkor…!- C.A.P hangja idegesebb nem is lehetett volna. És az, hogy éppen engem próbált védeni, a szívemet facsarta össze.

- Akkor mi lesz? Neked már nincs itt szavad. Olyat láttál, amit nem kellett volna. Ezért te már mindenképpen meghalsz. Áruld el, hogy ki tud még róla. Tud egyáltalán valaki? Amennyiben később derül ki, Hae Ra napjai meg vannak számlálva. Nem is tudom, hogy minek örülnél a jobban. Ha a kislány egyszer csak belefulladna a Han-ba, vagy valami csoda folytán eltűnne, és Kínába vinnék prostituáltnak.

Nem akartam hinni, a fülemnek. Ezt komolyan az eddigi példaképem mondta? Rólam? Engem, aki a kedvence voltam? Csak hogy szóra bírja a fiút? És hol vannak Bang igazgatóék?

- Nem tudja őt elkapni- mondta a fiú egyszerűen- Van esze nem belesétálni a csapdákba.

- Ó, szóval ő is tud erről?- tárta szét a karját.

- Hogyan tudná?- nevetett fel a fiú.

- Remek, ha senki más nem tud róla, akkor ideje ezt az egyet is kiiktatni. Sajnálom, fiam, hogy rosszkor voltál rossz helyen, most apád szíve meg fog hasadni. Következő életedben legyél kicsit óvatosabb!

Felemelte a pisztolyt, és már épp lőni készült. Ezernyi lehetőség suhant át az agyamon, és már majdnem berontottam, mikor lövés hallatszott. De ez nem a csoportvezető fegyvere volt. Ez a másik oldalról jött.

És szinte azonnal fegyveres nyomozók betódultak a terembe.

Ebben a pillanatban szabadult el a pokol. Mindenki támadott, mindenki rohant, amerre menekülhetett, a bent lévőek közül. Többször is fegyver dörrent. De én a szememet Min Soo-n tartottam. Meglepődött. Látszott rajta. Nem számított felmentő seregre.

Már azon voltam, hogy a kavarodásban odaslisszanok, és kioldom a kezén a köteleket, és kihozom magammal, de ebben a pillanatban, ezt megtette helyettem a Sólyomnak nevezett férfi, és a csoportvezetővel egyetemben elkezdték húzni a fiút arrafelé, amerre én voltam. A falhoz simultam, a bejárat mellett. Pár másodperc múlva belökték az ajtót, és így a kis raktár fénybe borult, így láthattam, hogy a fal tele van ezekkel a dobozokkal, de csak egy pillanatra. A következőben zárult az ajtó ismét. De valaki ismerhette a kapcsoló helyét, mert ismét mesterséges világítás vakította el a szememet. Nem láthattak, pont pár doboz takarásában voltam. Min Soo-t, akinek kezei még mindig hátul össze voltak kötözve, a földre lökték, úgy, hogy szinte hallottam a csontjait roppanni.

- Fiam… vége a játéknak!- ismét feltartotta a pisztolyt.

- Igen!- léptem ki a dobozok mögül, szintén felemelt pisztollyal- Vége a játéknak, Csoportvezető!

Erre mindenki felém kapta a fejét. Sólyom dühösen, a csoportvezető meglepetten, Min Soo pedig hitetlenül.

- Mit keresel itt?- kérdezte idegesen, feltápászkodva  földről, nem törődve a többiekkel- Miért nem maradtál a seggeden?

- Csak fogd be- mondtam, szememet le sem véve a másik kettőről- Ha nem szeretnélek annyira, esküszöm, hogy beleröpíteném a te fejedbe is a golyót, azért, amit tettél.

- Micsoda rendhagyó szerelmi vallomás!- csóválta a fejét Sólyom, és rám szegezte a stukkerét. Így álltunk. Én a Lee Min Sok-ra, az a fiúra, a gyilkos férfi pedig rám szegezett pisztollyal. Remek kilátások.

- Hae Ra!- kezdte a csoportvezető, első döbbenetén túltéve magát- Te meg mit keresel itt? Tedd el azt a fegyvert.

- Gondoltam megbeszéljük a részleteket, hogy mikor visz Kínába. Már alig várom.

- Mindent hallottál?- szűkítette össze a szemét.

- Igen. Már régóta tudom, hogy maga a besúgó.

- Oh! Nem hiába voltál a kedvenc tanítványom. És tudom, hogy én voltam a kedvenc tanárod.

- Csak volt!- morogtam, egyre jobban szorítva azt a pisztolyt.

- Egy rossz lépés, Hae Ra, és a szerelmed alulról szagolja az ibolyát.

- Egy rossz lépés, csoportvezető, és folytathatják a harcukat a síron túl.

- Képes lennél megölni?

- Maga tehet róla, hogy ezentúl már senkiben nem merek megbízni. Persze, hogy képes lennék. Mi oka lenne megölni minket? Már nem csak mi tudjuk a titkukat, hanem az egész csoport. Az igazgató. Mind itt vannak. Innen nem menekülnek.

Mondtam óvatosan. Nem akartam azért annyira felhúzni, hogy tettlegességhez folyamodjon, csak ki akartam billenteni az egyensúlyából.

- Te kis szajha! Kinek képzeled magadat?!- morogta Sólyom, és közelebb lépett hozzám, a fegyvere már majdnem a fejemnél volt. Egy aprócska húzás, és már nem élek. De igyekeztem nyugtatni magamat.

Odakintről ismét lövöldözés hallatszott. Valahogy az időt kellett húznom, hogy mire végeznek odakint, még ne legyünk kukaceledelek. Vagy pedig egy pillanatnyi megingásukban lefegyverezni őket.

- Jobb, ha leteszik még most a fegyvert, és feladják. Akár életben hagynak, akár nem, maguk innen nem jutnak ki.

- Nem olyan biztos ez, Hae Ra. Te vigyázz. Te egyedül vagy. Sajnos a fiúd épp nem használható!

C.A.P-re néztem. Egész testét sebek borították. Lehet, hogy csak felületi sérülések, de akkor sem nézett ki rózsásan. Tekintetünk találkozott. Láttam, hogy a háta mögött, valamivel próbálja elreszelni a kötelékét. Szemével intett, hogy tereljem el a figyelmet. És csak egy dolog jutott eszembe hirtelen.

- Van még egy fiúm- vontam vállat tettetett lazasággal, és a pisztolyomat hirtelen az ablakra szegeztem, az amellettire, amin nem olyan régen bejutottam, és belelőttem, hogy az üveg ezer darabra repült.

Pár másodperc múlva hallottam, ahogy Rokhyun lehuppan a dobozokra. Elmosolyodtam kicsit. Igen, rá bármikor számíthatok. Ő ha hívom, akkor jön. Ő egy adomány, amit az égtől kaptam. Miért is nem értékeltem eddig jobban?

- Hae Ra!- nézett rám nagy szemekkel, fegyverét Sólyomra és a csoportvezetőre felváltva szegezte, akiket meglepett a csoporttársam megjelenése. Nem mertem Min Soo-ra nézni, csak a szemem sarkából, de ő sem örülhetett túlzottan a barátom megjelenésének. De nem hinném, hogy ez a legjobb alkalom elkezdeni féltékenykedni. Szükségem volt a legjobb barátomra, hogy megmentsem magunkat, és a fiút, akit szerettem.

- Rokhyun! Emlékszel, mit csináltunk az első napunkon az akadémián?- suttogtam oda neki, tekintetemmel felmérve mostani helyzetünket.

- Rohadt nagy felfordulást- vonta össze a szemöldökét. Igen, már az első nap balhéba keveredtünk felsőbb évesekkel. Aznap lettünk jóba.

- Képes vagy rá most is?

- Bármikor, mikor velem vagy!- mondta halkan.

- Megteszed értem?- léptem közelebb hozzá, szememet még mindig a célpontra szegezve.

- Ez csak természetes- hangja mintha elcsuklott volna. Ebben a pillanatban láttam, hogy C.A.P keze megszabadult. Szememmel jeleztem neki. Bólintott egyet, majd a következő pillanatban elkiáltotta magát.

- Most!

A két fiú azonnal rárohant Sólyomra, akit meglepett, hogy Min Soo szabad lett, így kiesett a koncentrálásból. Én meg a váratlan fordulattól pillanatnyilag összekavarodott csoportvezető kezéből rúgtam ki a fegyvert. És a sajátomat a fejéhez szegeztem.

- Mondtam, itt a játék vége! Többen vagyunk. Felnéztem magára, de maga mindenkit átvert. Ez nagyon fáj. Remélem, önnek is fájni fog, majd odabent a börtönben.

Ebben a pillanatban kicsapódott az ajtó, és egy feketébe öltözött alak száguldott be.

- Főnök!- lepődött meg a látványon, de én későn reagáltam. A csoportvezető ütésére kirepült a kezemből a fegyver, majd csak azt hallottam, hogy Rokhyun elordítja magát.

- Hae Ra, vigyázz!

Először nem is értettem, hogy mire gondol, de a következő másodpercben megláttam, hogy az éppen megjelent férfi felém tartja beélesített fegyverét, és meghúzza a ravaszt. Esélyem sem volt megmozdulni már, minden túl gyorsan történt. Ezt követően túl sok minden történt egyszerre. A felmentő sereg berohant a teremben, lefogta a férfit, aki már kilőtte felém a gyilkos golyót. Rokhyun-t láttam fél szemmel, hogy leterítette a Sólyom nevezetű férfit. Min Soo meg hatalmas lendülettel rám vetette magát, hogy a földre zúgtunk. És fájt. Pedig biztos voltam benne, hogy a golyó eltalál, és már semmit nem fogok érezni. Helyettem a fiú nyögött fel fájdalmasan.

- Min Soo…- motyogtam meglepetten. Elhiszem, hogy védeni szeretett volna, de túl kockázatos volt a földre küldenie- Bolond vagy!- mosolyodtam el egy kicsit megkönnyebbülten, már amennyire a helyzettől tellett. De ő nem viszonozta. Összeszorította szemét, és egész testében remegni kezdett. Hirtelen kizártam mindent, ami körülöttünk történt. Mér nem hallottam, hogy tartóztatják le a WIND tagjait, és a csoportvezetőt. Nem is érdekelt.

- C.A.P! Mi a baj?- simítottam hátára a kezemet, elvégre még mindig rajtam feküdt. A kezem azonban valami nedvességre tévedt. Elkerekedett a szemem, és magam elé emeltem a kezemet. Véres volt. Mégsem sikerült kikerült kikerülni a lövést. Min Soo-t lőtték le helyettem.

- Hae Ra…- motyogta felettem, fájdalmasan gyenge hangon, és minden erejét összeszedve legördült rólam. A szememből előtörtek a könnyek, ahogy azonnal felültem, és megragadtam a vállát.

- Eszedbe ne jusson meghalni! Hallod?- ráztam meg visítva- Minek ugrottál elém? Téged akartalak megmenteni! Még nem rúgtalak seggbe, amiért egyedül hagytál!

- Tényleg szeretsz?- nyögte alig hallhatóan, erőtlenül. De mintha egy apró mosoly játszott volna a szája sarkában.

- Szerinted? Nem lehet téged nem szeretni. Igen, szeretlek. Maradj velem, rendben?

- Nem is tudom, Hae Ra… lehet nem tudom betartani az ígéretemet. Lehet, hogy nem tudom elvenni a szüzességedet...- felköhögött. Szívszorító volt. Hogy van még kedve ilyenkor is viccelődni?

- Te idióta- zokogtam fel, és ijedten néztem az egyre kevésbé emelkedő mellkasát- Meg ne halj! Érted?

- Hae Ra… Én is szeretlek!- motyogta szinte önmagán kívül, majd a következő pillanatban a földre esett a feje, és szeme lecsukódott.

Meredten bámultam rá. Nem tudtam, hogy most meghalt, vagy csak elájult. Nem is mertem megtippelni. 

Azt éreztem, hogy nem kapok levegőt, szédülni kezdtem, és éreztem, hogy többé nincs, ami fent tartson, éreztem, hogy benyel valami sötét, hideg üresség. De számomra semmiképp sincs fény a végén.

/folyt. köv/  

Mission 001- 8. rész /C.A.P/

/Tadamm~ Inkább nem is mondok semmit... lusta vagyok. Ne haragudjatok rám :D )

8.rész

Egy könyvtárban találkoztunk végül, ezúttal már nem nála. Nem is hiányzott. Fura lett volna a történtek után csak egy becsöngetni oda, hogy "helló haver, beszélgetés közben toljunk be egy pizzát is!" Ezért én javasoltam, hogy a gangnami fővárosi nagykönyvtárba találkozzunk. Bele is ment. Nyilván neki sem hiányzott, hogy a lakásába serte-pertéljek. 

Szerencsére nem voltak sokan, mikor odaérkeztünk, az olvasóteremben ültünk le, ahol pár diák tanult. Elég közel kellett hajolni egymáshoz, ha beszélgetésünkkel nem akartunk senkit sem zavarni.

- Mi ez az egész póker parti?- kérdeztem, félénken ránézve.

- Szóval... Minden egyes beszélgetését lehallgattam a csoportvezetőnek, míg végül felhívta az az ember, akivel az incidens napján találkoztunk a sikátorban. Azt mondta, hogy van egy illegális szerencsejátékokat tartó társaság, a város szélén egy lepukkant gyárépületben, amiről úgy olvastam, hogy jövő évben le fogják bontani. Most hétvégén is három napos szerencsejátékot fognak tartani. Főleg kártya lesz. És mivel ők is foglalkoznak drogkereskedelemmel emellett... őket is fel akarják számolni. Szombatra tervezik a támadást. Estére. Így mi elmegyünk pénteken, és megnézzük, hogy hogyan megy ez. Felmérjük a terepet. Utána, szombatra szólunk az apámnak. És akkor semmiképp nem fog a csoportvezető észrevenni. De látnunk kell a viszonyokat, hogy mit mondjunk a csoportnak. Hisz ketten kevesek vagyunk megállítani őket. Nem fog adódni semmi baj, de ha esetleg mégis, arra az esetre, mindkettőnknek a telefonjába nyomkövetőt szerelek. Mi látjuk egymás helyzetét majd, és itt bent az egyik gépen is elérhetővé teszem. De ez persze nem lesz szükséges. Egyszerű óvintézkedés, felesleges formalitás.

- Ez mind szép és jó! De hogyan jutunk be egy ilyen helyre? Gondolom ellenőrzik az oda tévedőket.

- Nem is lehet odatévedni. Csak az előre meghívott tagok mehetnek. De ne aggódj, ennyi kapcsolatom még van, hogy elintézzem, hogy álnéven bejussunk. Te a barátnőm leszel. Mármint... a barátnőmnek leszel beállítva. Kérlek, fektess nagyobb hangsúlyt az dekorativitásra... hidd el, az ilyen helyeken mindenkinek van egy vagy több ilyen macája, bármennyire is szexista a dolog. Ezért ne rám haragudj!

- Egy szót sem szóltam...- mondtam, nem is értve a mentegetőzését. Én is beláttam, hogy igaza volt, bármennyire is nem fűlött a fogam az ilyen szerephez... megint...

- Csak egy gond van...- sóhajtott fel, és körbe nézett, de még mindig nem volt senki a közelünkben.

- Mi lenne az?- suttogtam vissza, mikor már túl hosszúra nyúlt a hatásszünet.

- Ezután új meló után nézhetek. Te pedig újra felvételizhetsz valamilyen egyetemre...

- Ezt hogy érted?- kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél, mire magamon érezhettem a könyvtárosnő szúrós tekintetét.

- Szerinted, ha megtudják, hogy hazudtunk, és eltitkoltuk a dolgokat, fogja az őket érdekelni, hogy a siker érdekében tettük? Biztos, hogy olyan fejmosást kapunk, amiről eddig gondolni sem mertünk... Az apám tutira kitagad.

Elszorult a torkom a gondolatra, hogy már olyan veszélyes játékot űzünk, ahol ki is csaphatnak.

- Biztos vagyok benne, hogy lesz, aki befogad- suttogtam inkább magamnak, mint neki, de érdeklődve rám pillantott.

- Magadra gondoltál?

- Nem, Sung Mi nyomozónőre...

- Hae Ra, te komolyan...

- Hae Ra? Hol a kölyök? Vagy a közlegény?

- Tényleg fárasztó vagy! El sem tudom képzelni, milyen lesz, ha nem kell minden nap veled foglalkozni...

- Ó, ki tudja! Ha kirúgnak az akadémiáról, téged pedig az Örsről, hidd el kicsi a világ, bármikor összefuthatunk egy night klubban, ahol te chippendale fiú leszel, én meg barista...

Erre pár másodpercig csak rám pislogott, majd széles mosolyra húzta a száját. Ezért valahogy megkönnyebbültem. Láttam rajta, hogy feszült, ezért akartam valahogy jobb kedvre deríteni. Úgy tűnt, sikerült is. Még ha a szívem bele is fájdult abba a gyönyörű mosolyba.

- Azért eddig csak nem fajul a helyzet- csóválta a fejét.

- Nagyon remélem, hogy igazad lesz. Nincs kedvem minden este a kockáidat nézni- mondtam helytelenítően, mire kitágultak a szemei. Rájöttem, hogy mennyire kétértelmű volt, amit mondtam- Mármint... Úgy értem, ha chippendale fiú lennél... Nem máshogy, esténként, hisz mi ugye...

- Ne hozz zavarba a saját zavaroddal, könyörgöm- mondta fapofával végül- Ezt már megbeszéltük. Ráadásul te még az egyik diákom is vagy...

- Igenis, sonsaengnim!- szalutáltam neki kis fintorral, majd felálltam- Majd hívj, a konkrétumokért. Most mennem kell.

- Helyes. A póker tudásosat meg elevenítsd fel.

- Oké, majd nézek pár tutorial videót a neten- morogtam, majd szó nélkül hátat fordítottam, és elsiettem. Nem bírtam már sokáig. Tényleg borzalmas volt, hogy minden nap látnom kellett, és minden nap rejtegetnem előle, hogy igazából nagyon is belezúgtam. És hogy miért is rejtegettem? Nem tudom. Féltem. Féltem, hogy ez semmin nem változtatna. Féltem, hogy úgysem lehetnék együtt vele. És féltem, hogy csak még több fájdalmat okozna.

*

- Haneul!- szóltam a szobatársnőmöz péntek délután- Ki tudnál festeni?- pislogtam rá.

- Megint készülsz valahova?

- Igazából... bulizni egy barátommal. És szeretném, ha most kicsit erősebb lenne a smink, mint a múltkori...

- Még annál is erősebb? Nem lesz az már túl kihívó?- furcsa volt, hogy pont ő, aki imádott sminkelni, mondta ezt.

- Nem, direkt úgy szeretném.

- Oké, legyen. És milyen ruhához lesz?

Erre a szekrényemhez léptem, és kivettem belőle azt a ruhát, amit a héten vettem, direkt erre az alkalomra. Mivel nem túlzottan rendelkeztem olyan szerkóval, ami megfelelt volna egy ilyen helyre. A ruha piros volt, szűk, és alig takart valamit. Úgy néztem ki benne, mint egy ribanc. De annak legalább első osztályú…

- Hae Ra, mostanában kicsit furcsa vagy… azelőtt sosem jártál el sehova… se bulizni, se senki mással. Mostanában alig vagy itt, és ez a ruha is…. nem mondom, hogy nem örülök, hogy társaságibb lettél, de remélem nincsen semmi baj, és…

- Haneul… nyugi, semmi baj nincsen. Csak találkoztam egy régi barátommal, aki a városba költözött nem olyan régen, vele vagyok mostanában olyan sokat. Ez a ruha meg… direkt egy olyan buli lesz, csak kevés emberrel, aminek az a lényege, hogy ki tud durvábban felöltözni… valószínűleg én leszek még a szolidabb változat.

- Biztosan?- nézett rám a lány gyanakodva, amit meg is értek, mert szín tiszta hazugság volt, amit mondtam. Mégis, kegyes hazugság.

- Jaj, ne csináld már! Miért hazudnék?- biccentettem félre a fejemet.

- Nem is tudom… de maradj ilyen társasági lény a továbbiakban is. Akkor sokkal jobban fogunk szórakozni. Ha meg valami pasi van a háttérben, akkor meg el ne felejtsd nekünk bemutatni. Értve vagyok?

- Persze, Haneul!- mosolyogtam, és próbáltam nem arra gondolni, hogy a jövőben lehet, hogy nem leszünk szobatársak.

*

A saját személyes kérésem volt, hogy ne a kolinál találkozzunk, ahol egy csomóan megbámulnak minket, hanem egy utcával arrébb lévő buszmegállóban. Igen, nekem is sok eszem volt… buszmegállóban szétfagyni egy falatnyi ruhában. Még a kiskabátom alatt is fáztam. Nem beszélve az emberek furcsa tekintetéről, mikor végig néztek rajtam. De már nem érdekelt. Azt akartam, hogy vége legyen ennek az egésznek, és ismét olyan életet élhessek, ahol nem kell többet hazudozni.

5 perc késéssel fordult be a buszmegálló elé, ezúttal egy másik kocsival. BMW volt, és fekete. Először nem is tudtam, hogy ő az, csak mikor lehúzta az ablakot, és intett, hogy szálljak be…

Hát, kihalt a lovagiasság, hogy kinyissák előttem az ajtót, nagyon úgy tűnik.

Mikor beültem a fűtött kocsiba, megkönnyebbült sóhaj tört elő belőlem.

- Szóval ilyen lehet egy ribancot felvenni az út széléről… Itt elől, vagy hátul szeretnéd?- vigyorgott rám, gondtalanul, mire a meglepődöttségtől elkerekedtek a szemeim, majd a következő pillanatban a kistáskámat a fejéhez vágtam.

- Te perverz disznó!- sziszegtem őt csapkodva. Ő a kezével próbálta magát védeni, ütéseim ellen, majd végül sikerült lefognia a karomat.

- Nyugi. Csak próbáltam menteni a síri hangulatot, nem kell azonnal kiakadni…

Fújtattam egyet, majd visszaültem rendesen a helyemre, és tüntetően elfordultam.

- Bocsi, hogy várnod kellett. Még el kellett mennem ezért az autóért…

- Ne is mondd. Csak induljunk- legyintettem.

- Amúgy csinos vagy… Mármint nem az én stílusom az ilyen típusú női szerkó, nem vagyok annyira ’könnyen kapható nő’ párti, de tudva, hogy te milyen áldozatot hozol, hogy ezt viseld, te nagyon jól nézel ki.

- Ezzel is a hangulatot akarod feldobni? Mert akkor inkább ne próbálkozz, nagyon gyenge volt.

- Azt hiszed? Pedig csak őszinte voltam- vonta meg a vállát, majd az útra koncentrált. Nem is szóltunk sokáig egymáshoz, mindketten a saját gondolatainkba voltunk merülve.

Vagy egy órát utazhattunk, mikor egy kihalt, szinte földúton, ahol közel s távol, senki nem volt, leállította a kocsit.

- Min Soo?- néztem rá érdeklődve, mire kicsit jobban szorította a kormányt.

- Hae Ra… ugye tudod, hogy ez, hiába csak terepmunka, és semmi akció… nagyon veszélyes?

- Hogyne tudnám? Parázok is egy kicsit- vallottam be.

- Ez normális. De kérlek… nagyon kérlek! Semmi mást ne csinálj, mint amit mondok neked. Rendben? Ígérem, vigyázok rád, semmi bajod nem fog esni, ezért ne is keresd a lehetőséget. Tudom, hogy te vagy a legjobb a csoportotokból… Ezért is akartam veled lenni, ha már volt ez a feladat. Nem benned nem bízok. Hanem nem akarom, hogy bajod essen. Érted?

Meghatottak a szavai. Elmosolyodtam.

- Ne aggódj. Te vagy a főnök, és ezt be is tartom. Igyekszek bármiben segítségedre lenni.

- Köszönöm- suttogta, majd pár másodpercig összekapcsolódott a tekintetünk. Néztük egymás arcát, a sötétben, próbáltunk rájönni, hogy mit érez a másik. Mármint, én személy szerint ezen igyekeztem. De a mellettem ülő, csak megköszörülte a torkát, és előrefordult.

- Akkor, Park Hae Ra közlegény. Fighting!

*

Tényleg nem volt egy összkomfortos hely. Akár úgy is mondhatnám, hogy ide még az aranyhalamat sem temetném, akkor meg pláne nem hoznám ide, mikor még életben van. Tipikus régi gyárépület volt, a közelében már minden lepusztult, a négy fal még épp hogy csak állt. Legalábbis kívülről ezt a hatást keltette. Nem volt ablaka a helynek, a kapunál láttam, hogy állt két ember. Legalább ennyi életre utaló jel volt. Kicsit messzebb álltunk meg a kocsival, ne legyünk túl feltűnőek.

- Készen állsz?- pillantott rám C.A.P.

- Természetesen- mosolyogtam rá bátran, mire ezúttal kisegített a kocsiból. Már megszoktam a magas sarkúban való járkálást így ismét nem jelentett gondot. Az inkább, hogy mihelyst kiszálltam, Min Soo a derekamnál fogva magához húzott, és végig ott pihentette a kezét, miközben az ajtó felé indultunk.

Biztonságot nyújtott erős keze, ugyanakkor tudtam, hogy veszélyes is lehet. Ha nem tudok neki ellenállni.

- Kérem az iratokat!- állított meg minket a férfi. Bíztam C.A.P-ben, hogy egy ilyen ügyet simán elintéz, és nem is csalódtam. Halál lazán átnyújtott két papírlapot, majd szórakozottan, mint akinek nincs jobb dolga, a halántékomra csókolt. Felmosolyogtam rá, játszva az üresfejű csaját.

- Oppa, remélem ma hagysz engem is nyerni- kuncogtam.

- Persze, édesem. Ma szerencsét fogsz hozni nekem- csapott a fenekemre, és rajta is hagyta a kezét a hátsómon, ami miatt normál esetben lenyomtam volna a torkán a tűsarkú cipőmet, de most csak tovább nevetgéltem.

- Az iratok rendben vannak- mondta a fekete ruhás férfi- Először jöttek ide?

- Ide igen.

- Akkor jó szórakozást, és sok szerencsét. Bemehetnek.

- Köszönjük- biccentett a párom, majd behúzott az ajtón. Odabent, egy homályos előtér után, amin érezhető volt a doh szaga, egy nagy, tágas tér tárult elénk, szintén nem túl erős fénnyel, tele emberekkel. Különböző részekre volt osztva a terem, különböző szerencsejátékoknak.

- Na, cicám, melyiket szeretnéd kipróbálni?- suttogta a fülembe C.A.P, leheletével csiklandozva.

- Amit te szeretnél, édes- ironizáltam alig hallhatóan, mire kicsit felnevetett.

- Remek színésznő lennél. Oppa…- utánozta a szavam járását.

- Rohadj meg!- néztem rá szerelmesen, majd nyomtam egy puszit a szája sarkába… csak, hogy ne legyen feltűnő. Kicsit megrezzent, de amúgy töretlenül mosolygott rám.

Végül a póker mellett lukadtunk ki. Az volt az, aminek még a szabályait is tudtam, és általában szerencsém volt benne. Meg nem is volt egy „nyersz ellenem, akkor fejedbe eresztek egy tárat” társaság.

Már a harmadik menetet nyertük, valami isteni csoda folytán, de közben észrevétlen járt a szemem, feltérképezve az összes kijáratot, az itt lévő embereket, társaságokat. És a főnököket. Őket is ki lehetett szúrni, már messziről, elvégre mindenhatóan jártak körbe, néha leültek, egy-egy játékra. Az idősödő férfiak, akiről úgy véltem, hogy ennek az egész kócerájnak a megálmodója, a szájából mindig egy cigaretta lógott ki, és irtózatosan büdös volt. Egyszer eljött mellettünk is, és megsimogatta a fejemet, végigtapogatva hajamat. Nem mondom, az asztal alatt meg kellett szorítania C.A.P-nek a kezemet, hogy nehogy kiverjem az ipse fogait. Undorító volt. De tűrnöm kellett, sőt, jó képet vágni hozzá. Jesszus, ha a szüleim még élnének, és ezt tudnák… De még a bátyámnak, vagy Rokhyun-nak sem biztos, hogy be merném vallani.

- Nagyon szerencsés a kicsi hölgy keze- nevetett fel az egyik tag az asztalnál. Látszott, hogy már egy ideje benne van a szerencsejáték szakmában- Nincs kedved feltenni őt az egyik körben?- kacsintott rám, de a társamhoz beszélt. Persze, én itt annyira nem voltam emberszámba véve.

- Hogy őt?- nézett rám C.A.P- Sajnos csak és kizárólag az enyém- birtokló tekintete csak úgy égetett, bele is pirultam.

- Oppa, ugye nem adsz oda senkinek?- pislogtam rá.

- Dehogy, szívem, csak velem lehetsz, senki mással.

- Ugyan, ki mással lennék?- csaptam meg a kezét nevetve.

- Hát akkor ehhez is tartsd magadat- majd a következő pillanatban közel hajolt, és nyomott egy puszit a fülem tövére. Forró ajkai szinte bélyeget sütöttek belém. Igen, csak vele lehetek, mással nem… még ha ez az egész színjáték volt is.

Bevallom, nem volt veszélyes ez az este egyáltalán, de végig a gyomromban éreztem egy feszítő érzést. Féltem, hogy bárkinek is feltűnhet, honnan vagyunk. De úgy tűnt, nem voltunk senkinek sem gyanúsak. Simán felmértük a terepet úgy, hogy nem vett ebből észre senki semmit. Kezdtem megnyugodni. Igen, C.A.P is mondta, hogy az óvintézkedések itt csak formalitások.

Egészen jól ment minden… addig, míg már majdnem menni készültünk. Mocskosnak éreztem az egész helyet, már hányni lett volna kedvem, magamtól is. Ráadásul úgy gondoltuk, hogy már semmi nem fog történni. Nem is beszélve arról, hogy egy csinos összeget nyertünk. Így felvettük magunkra a kabátot, és lassan kezdtük szedni a sátorfánkat. Viszont, mikor az ajtó felé indultunk, akkor egy ismerős embert láttunk besétálni, pár fekete ruhás férfival kiegészülve.

Sólyom.

A férfi, aki aznap este a sikátorban szétvert minket. A szeme sasként cikkázott a teremben, felmérve a bent lévőket, társasága hamar szétszóródott. Min Soo-val egyszerre néztünk egymásra. És az ő arcán is ugyanazt a francba érzést láttam átsuhanni, mint az enyémen. De ha most elkezdtünk volna feltűnően pánikolni, azzal csak a saját helyzetünkön rontunk. De rá kellett jönnünk, hogy mire készülnek, ha másnapra tervezték az akciót. Csaknem... változott a terv?

Min Soo mosolyogva átvetette vállamon a kezét, és nyakamhoz hajolt.

- Csak nyugodtan… Elsétálunk, és nem fog észrevenni…

- Minek megyünk el, ha itt van?- értetlenkedtem, közben nem túl feltűnően a férfi felé fordultam. Megindult az egyik asztal felé.

- Most!- mondta C.A.P, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet, és a bejárat felé húzott. Elbúcsúztunk az ajtón állóktól, C.A.P adott még nekik valami papírt, amit nem láttam jól, majd az autó felé sétáltunk. 3 perc múlva már bent is ültünk, és hirtelen kifújtam az eddig bent tartott levegőmet.

- A jó büdös…- Min Soo száját ekkor egy elég összetett káromkodás hagyta el, amibe még én is belepirultam. Idegesen rácsapott a kormányra- Eszembe sem jutott, hogy itt lehetnek. Még jó, hogy éppen menni készültünk!- elfordította a kulcsot, és beindítva a kocsit, kikanyarodott a már ismert föld útra.

- Miért kell elmennünk?- kérdeztem ismételten- Mi van, ha mégis ma akarnak valamit csinálni? Sőt, ha itt vannak, nyilván nem ok nélkül, és…

- Hae Ra, kérlek, hagyd abba! Éppen gondolkozok!

- Segítségnek voltam itt, vagy dekorációnak? Hogy legyen kit csókolgatnod? Hah?- tudtam, hogy nem szép dolog, amit csinálok, mégis muszáj volt valahogy hatni az eszére.

- Csókolgatni? Mondtam már, hogy ami a másé, az…

- És ha nem másé?- kiáltottam felé fordulva, mivel kijöttem a sodromból. A fiú erre befékezett, úgy, hogy a fejemet majdnem belevertem a légzsákba.

- Nem másé? Akkor…

- El kellett volna már mondanom!- gesztikuláltam kiakadva. Már úgy véltem, minden mindegy. Hiába volt ez most másodlagos, ki kellett adni magamból- Az igazság az, hogy… Hogy…- kezdtem zavarba jönni.

- Hogy? Mi a francról hadoválsz, az isten szerelmére!- kezdett ő is kijönni a béketűréséből.

- Arról, hogy Rokhyun és én soha a büdös életben nem jártunk!

- Hogy… mi?- arcán döbbenet suhant át.

- Először azért hitettem veled el ezt, mert szekáltál, hogy biztos nincsen senkim. Aztán… nem akartam, hogy kikezdj velem… és végül vitte magát tovább a dolog… ez egy félreértés. Rokhyun csak segített nekem. De már vele is megbeszéltem, hogy véget vetek ennek, csak te… nem is tudom, folyton azt hajtogattad, hogy Rokhyun meg én így, Rokhyun meg én úgy… és nem volt alkalmam bevallani…

- Ez tényleg igaz?- arcán a vonások megfeszültek, látszott, hogy legszívesebben felrobbanna. Szemét meg le sem vettem volna az útról, amin most egy helyben álltunk.

- Igen… de a lényegen végül is nem változtat…- motyogtam zavaromban, mire az ajtónak csapódtam. C.A.P éles kanyarral leállt a földútról, pár fa takarásába.

- Nem változtat?- fordult végre felém, fortyogó tekintetével szétégetve. Alig láttam valamit a kocsi nem túl erős lámpafényében.

- Miért, tán tévedek?- préselődtem bele az ajtóba, hogy legalább egy kicsivel nagyobb hely legyen közöttünk.

- Igen, nagyon tévedsz. Szóval, közlegény, összehoztad, hogy most te legyél az az ember, akit a világon legjobban utálok… Ugye tudod, hogy ez mit jelent?- hajolt ijesztően közel az arcomhoz, mire a hátam mögé tapogatóztam, hogy ki tudjam nyitni az ajtót. De a kilincset sem sikerült megtalálnom.

- Nem tudom- suttogtam.

- Azt, hogy még életben kell, hogy tartsalak, hogy még megbosszuljam!

- Életben tartani?- motyogtam belemerülve a nem túl sok jót sejtető tekintetébe, amivel egyre közelebb hajolt. Már alig volt pár centi kettőnk között.

- Bizony, kölyök. De esküszöm, hogyha Rokhyun-t látom, neki nem fogom ugyanezt mondani- majd a következő pillanatban magához húzott tarkómnál fogva, és megéreztem puha ajkait az enyémen. Nem gondolkoztam túl sokat. Hisz én is vágytam rá, és nem voltam sosem elég erős ahhoz, hogy ellökjem őt. Bármennyire is fájt utána. Ismét szabad utat engedtem neki.

Először csak finoman kóstolgattuk egymást, majd kezdett a dolog egyre jobban durvulni. Egy egyszerű mozdulattal áthúzott az ölébe, de nem zavartatta sokáig magát, folytatta, ahol elkezdte. Kezével derekamat vagy épp lábaimat simította végig, míg csókjaival ellepte a számat, az arcomat, nyakamat…

Ajkamba haraptam, nehogy túl hangosan sóhajtsak fel.

- Hae Ra…- suttogta a nyakamba- Annyira, de annyira utállak. Hogy tehetted ezt velem? Én tényleg borzalmasan éreztem magam, amiért azt hittem, mással vagyok. Ígérd meg, hogy soha többet nem csinálod!- kicsit eltávolodott és a szemembe nézett. Én még mindig nem tudtam egy értelme szót sem kinyögni, ezért csak bólintottam egyet zihálva. Nem értettem, hirtelen miért lett ilyen.

- Akkor…- kicsit perverz mosoly terült szét az ajkán, majd egyik kezét elkezdte felvezetni a szoknyám alá. Ezen kicsit megrémültem.

- Azért… nem akarom a szüzességemet egy kocsi vezetőülésén elveszíteni- úgy tűnt, megjött a hangom, és elkaptam a kalandozni induló kezét. Ennyi eszem legalább volt.

- Még szűz vagy?- lepődött meg.

- Hát nem is fekszek le minden szembejövővel.

- Remek!- csókolt meg ismét, ezúttal kicsit több érzelemmel, de csak pár másodpercig. Nem tudtam, mire megy ki a játék. De nem is tudtam miatta gondolkozni.

- Nem itt fogod elveszíteni a szüzességedet, közlegény. De ígérem, ami késik, nem múlik- morogta homlokát, az enyémnek támasztva, majd a kezeimet a hátam mögé szorította, hogy ezentúl ne gátoljam őt semmiben. A következő pillanatban azonban fémes zörejt hallottam, és valami hideg a kezemhez ért. Ezután csak azt vettem észre, hogy C.A.P abbahagy mindent, és hátradől, rám vigyorogva… én viszont a kezemet nem tudom megmozdítani. Valami fémes dolog fonta körbe.

- Te rohadék!- ordítottam rá észhez térve, mikor leesett, hogy mi is történt- Te komolyan a kormányhoz bilincseltél?

Magamon kívül voltam dühömben, de a fiú úgy tűnt, jól szórakozott.

- Megmondtam. Életben akarlak tartani. Nézd... Igazad volt. Nem hagyhatjuk, hogy bármit is csináljanak ott. De neked nem lehet megparancsolni, hogy maradj a helyeden. Ezért kellett valahova odakötözni. Fel voltam készülve a helyzetre- beszéd közben a kesztyűtartóba nyúlt a fegyveréért, és övébe csatolta- Visszamegyek, te pedig itt maradsz.

- De miért?- legszívesebben már elsírtam volna magam dühömben. Komolyan erre ment ki az egész? Hogy elvegye az eszemet a raktáras dolgokról? Ennyire jól kiismerne? Hogy voltam képes ezt hagyni neki?

- Hogy miért?- nézett mélyen a szemembe- Mert nem bocsájtanám meg magamnak, ha egy hajad szála is görbülne. Ide is alig mertelek elhozni, de szükségem volt rád... sajnálom, hogy kitettelek ennek. Hae Ra… fontos vagy nekem, bármennyire is szeretnél ebben kételkedni. És most… Mennem kell!- kikászálódott alólam, és előrébb tolta az ülést, hogy ne törjön ki a kezem a kényelmetlen helyzettől.

- Min Soo! Nem teheted ezt!- kiáltottam rá- Egyedül nagyon kevés vagy. Ki fognak nyírni. A vesztedbe rohansz!

- Vigyázok magamra- búcsúzóul behajolt és homlokon csókolt. Ekkor elkezdtek a szememből folyni a könnyek.

- Min Soo ne…- nyögtem elfúló hangon.

- Ne aggódj, visszajövök hozzád- mondta egy apró mosollyal, majd hátat fordított, és elindult visszafelé, a gyárépület felé. Én meg addig néztem a hátát, míg pár lépés után el nem tűnt a sötétben. Furcsa, szúró érzés támadt a szívem környékén. Féltem, hogy utoljára láthatom. Pedig még csak most jöttem rá, hogy szeretem.

/folyt. köv/ 

/tényleg bocsi, amiért ilyen rendkívül lassú vagyok ezzel a többihez képest. Valahogy nem az lett az egészből, amit terveztem, és ez néha engem is annyira összezavar, hogy nem tudok a történettel mit kezdeni :D Tudom, elég hülyeség, na de... értitek :) Ha jól kalkulálok, akkor már csak 2 rész van a  történetből (aztán ki tudja...). Ha esetleg van olyan Teen Top tag, akivel utána olvasni szeretnétek, akkor írjátok meg nyugodtan, én mindegyiküket egyformán szeretem, és mindegyikükkel van a fejemben még kismillió hosszabb-rövidebb történet. Szóval ha van valami szívetek vágya, akkor nyugodtam tessék megírni, hogy kedvetekre tegyek :) És igyekszem a végét hamarabb megírni. Becsszó!/