My first love 2. rész /Chunji/

2. rész

Egy egész hét telt el, hogy nem láttam Chunji-t, bár inkább Changjo-nál loptam a napot, mert féltem, hogy hátha összefutnék vele. A legutóbbi óta... egyszerűen nem ment ki a fejemből az arca, ahogy rám nézett, amikor rajtam feküdt. 

Meg eleve égett a képem, ha rágondoltam, mi is történt, így inkább nem akartam őt újra látni. De tudtam, hogy nagyon rosszul jönne ki, ha nem mennék el a szülinapjára, így még a héten megvettem az ajándékát. Bár tudtam, hogy úgy is csak az azt követő napon fogom neki odaadni, mikor a tényleges szülinapja van.
Chunji minden évben házibulit tartott, egy csomó vendéggel. Nem is csodálkozom, hogy ekkora haveri köre volt, amilyen jó fej, menő, jóképű srác volt... Egészen tavaly előttig nem voltam rá meghívva, elvileg kislány vagyok még a bulihoz... Tavaly meg nem tudtam elmenni, mert pont akkor betegedtem meg. De mivel Chunji-nak akkor éppen volt valami bombázó barátnője, nem is sajnáltam, hogy nem kell végignéznem a műsort.

Aztán eljött a szombat este, mikor úgy gondoltam, hogy teljesen mindegy, hogy nézek ki, akár egy papi csuhába is elmehetnék, akkor talán előbb feltűnnék Chunji-nak. Azonban Changjo ezt másképp gondolta.

- Ezt nem gondolhatod komolyan- mondta, mikor meglátta, hogy egy egyszerű farmerben akarok elindulni a partira.

- Ennek az egésznek nincs értelme, megyünk, jövünk- vontam a vállamat, de a legjobb barátom csak felsóhajtott.

- Nem hiszem el, hogy ezt teszem érted. Vedd ezt fel- hajított felém egy zacskót.

- Mi ez?- vettem fel, és belenéztem. Egy fekete mini ruha volt benne, és egy hozzá illő magassarkú cipő. 

- Changjo...- motyogtam- Tudom, hogy mindenkinek vannak titkai, de mégiscsak elmondhatnád, hogy... neked honnan van ilyen koktélruhád? Tudtommal te is jobban szereted a kényelmes...- nem tudtam befejezni a mondatot, mert barátom a számba tolta az éppen majszolt pattogatott kukoricát.

- Ja, rám nem volt jó, így gondoltam elhozom neked- ironizált, majd a ruha felé bökött- Próbáld fel, aztán mutasd meg, hogyan áll- ment ki a szobámból. 

Sóhajtottam egyet, majd gyorsan magamra húztam a ruhát, amit ugye nem volt olyan egyszerű magara operálni, mint egy kezes lábast lett volna, de hát öt perc alatt sikerült. Felvettem a cipőt is, közben magamban vigyorogva, hogy honnan tudja a méretem Changjo, és belenéztem a tükörbe. Mintha nem is magamat láttam volna. Furcsán állt rajtam, mégis valamiért, úgy éreztem, hogy nőies vagyok benne. Leengedtem a hajamat, és áthúztam párszor a fésűt rajta. Már elég hosszú volt, a hátam közepéig ért.

- Kész vagy már?- kérdezte odakintről Changjo.

- Ahha, azt hiszem- kiáltottam ki, mire benyitott. Mikor meglátott, pislogott párat, majd feltartott hüvelykujjal jelezte tetszését.

- Már csak a smink hiányzik! Ülj le!- vette kezébe a szemceruzámat.
- Öhm... inkább megcsinálom én- motyogtam.

- Miért, nem bízol bennem?- vonta fel a szemöldökét.

- Tudod, én vagyok a padtársad rajzórán, és...

- Oké, értettem, csináld meg magadnak!- vágott közbe, és leült az ágyamra. Pedig már el akartam mondani, hogy a Mona Lisája jobban hasonlított egy körtéhez, mint egy bájosan mosolygó nőhöz. Elmosolyodtam, majd a tükörhöz léptem, hogy a szememet kihúzzam egy kicsit. Mikor készen lettem a fiú felé fordultam.

- Na, milyen vagyok?- kérdeztem.

- Furcsa, de olyan vagy mint egy lány!- motyogta, mire vágtam rá egy grimaszt, és felkaptam a táskámat. A magas sarkú ugyan nem volt kényelmes viselet, de kibírtam. Ma este kibírtam. 

- Chango...- szólítottam meg a haveromat.

- Hmm?- nézett fel rám a telefonjából.

-  Köszönöm a ruhát! Te vagy a legjobb barát!

- Aztán el ne felejtsd, hogy a sulibüfében a sonkás pizza a kedvencem- vigyorgott rám, majd kisiettünk a szobából.

*

- Nem mész be?- intett a legjobb barátom Chunji-ék ajtója felé, mikor látta, hogy megszeppenve állok előtte. Hallottam, hogy bent már dübörög a zene, és egyszerűen inamba szállt a bátorságom. Hát mennyi idegen ember lesz ott bent? És ki vagyok én hozzájuk képest? 

Okés, önbizalom kérdése- mantráztam magamban, majd benyitottam a nagy kertes ház ajtaján. Bent vagy ezer ember táncolt, ivott, vagy épp beszélgetett. Szinte észre sem vették, hogy kettővel több lett a létszám.

- Öhm… van terved?- üvöltötte a fülembe Changjo a hangerő miatt, de csak a fejemet ráztam. Őszintén fogalmam sem volt, hogy mit csináljunk. Ekkor láttam meg a bátyámat, aki felénk közeledett.

- Na, végre idetoltátok a képeteket?- nevetett, majd végignézett rajtam- Húgi, nem is sejtettem, hogy valaha azt gondolom majd, csinos vagy, de túlteljesítetted önmagadat- kacsintott rám.

- Dugulj el!- löktem meg a vállát.

- L.Joe, nem láttad véletlenül…- lépett mellénk Chunji, de abban a pillanatban, hogy meglátott minket, belé fagyott a szó. Mondjuk én is megnémultam egy pillanatra, elvégre mindig jól nézett ki, de most valamiért még ezerszer jobban.

- Pöttöm…- motyogta, de a szeme leragadt a ruhám dekoltázsánál. Tipikus fiú...

- Szia Chunji! Boldog szülinapot!- törtem meg a csendet, és odahajoltam, hogy nyomjak az arcára egy puszit is. Elvégre régen ez szokás volt köztünk. De ő csak mozdulatlanul állt, és bámult rám. Ettől kicsit elszontyolodtam.

- Chunji, ledöbbentél, hogy a húgom képes nőként megjelenni valahol?- lökte oldalba a szőke fiút Byung Hun.

- Changjo érdekes dolgokra képes rávenni az embert- vigyorodtam el én is, elvégre nekem is fura volt, hogy így nézek ki. Erre bátyám vállba veregette a legjobb barátomat, a szőke meg csak felvonta a szemöldökét

- Hát… akkor…- mondta mindegy mellékesen Chunji- Nekem most mennem kell, érezzétek magatokat jól, Pöttöm- azzal el is tűnt a tömegben. Hát nem erről beszélek? Nem is érdekli, hogy mi van velem.

- Gyere!- intett Changjo- Nézzünk körül. 

Bólintottam, és követtem a tömegbe. Már az komoly megmérettetésnek számított, hogy átvágjak a teren, a sok táncoló ember között. Úgy tűnt mindenkinek jó a hangulata. De ehhez gondolom a sok alkoholnak is köze volt, ami az este alatt elfogyott.

- Az ott...- motyogta mellettem Changjo- Ha Ni?- hűlt el. Arra néztem, amerre ő is, és meg is láttam az alattunk járó lányt, amint épp valakivel beszélgetett.

- Hogy kerül ide? Miért lett meghívva? Ismer valakit? Talán valamelyik srác a barátja?- pörgött fel teljesen a fiú idegességében.

- Tuti, hogy nincs barátja. Ezt te is tudhatnád, elvégre együtt jártok arra a zongoraórára, csak mondta volna, nem?- vontam fel a szemöldököm.

- Lehet... odamegyek hozzá, üdvözlöm, jó? Nem baj, ha itt hagylak pár percre?- fordult felém.

- Ugyan, menj csak a szívszerelmedhez- nevettem, és löktem rajta egyet, hogy menjen már.

Mikor elment körbenéztem, és gondoltam, keresek valami ülőhelyet, míg nem visszajön Changjo. Találtam is az egyik sarokban egy kanapét, ami elég kihaltnak tűnt. Azonban alig voltam ott két percet, valaki máris ledobta magát mellém. Ránéztem a magas, barna hajú fiúra, akit eddig még sosem láttam. Jóképű volt a maga nemében, a szeme kifejezetten tetszett.

- Nem láttalak még sosem Chunji partiján- fordult felém.

- Mert még nem voltam eddig- válaszoltam meg az igen elmés okát a dolognak- Byung Hun húga vagyok- tettem hozzá, és rámosolyodtam.

- Byung Hun? Az a szemétláda, jól elrejti a húgát. Bár megértem, hogy nem mutogatja minden jöttmentnek- nevetett fel- A nevem...- igen, mondott valamit, hogy mi a neve, de fogalmam sincs, hogy mi is volt, mert pont akkor ragadt meg a szemem Chunji-n, aki épp egy nagyon csinos lánnyal beszélgetett. Kellett nekem eljönni!

- Táncolunk?- nézett rám a fiú és felém nyújtotta a kezét. Ekkor jöttem rá, hogy fogalmam sincs, mit mondott az utolsó 2 percben.
Két pillanatig mérlegeltem a helyzetet. Talán éppen itt az ideje, hogy megismerjek másokat, és ne epekedjek folyton olyan után, aki rám sem néz. Ezért mosolyogva felálltam, és a kezébe csúsztattam a kezemet.

Az elkövetkező fél órát vele töltöttem. Kiderült, hogy igazából nagyon jó fej srác, sokat nevettem rajta, bár néha kicsit nyomulós volt, azért annyira nem idegesítettem fel magam rajta. Később a haverjaihoz ültünk le, bemutatkoztam nekik is. Changjo... na őt láttam Ha Ni-val táncolni, és semmiképp nem akartam megzavarni a békés idill-t, elvégre hátha neki összejön a nagy első szerelem dolog. Már éjfél után járhatott, mikor a fiú, akinek nézzétek el, de egyszerűen még mindig nem tudtam a nevét, azt mondta, hogy menjünk ki az udvarra levegőzni. Nem tiltakoztam, mert már én is úgy éreztem, hogy kevés bent a levegő. A hátsó kertben lévő tornácra telepedtünk ki, én a hátamat a házfalnak vetve néztem fel az égre.

- Hé!- lépett elém a fiú- Mi ez a némaság?- kérdezte.

- Csak gondolkozok- válaszoltam, mire még közelebb lépett. Már szinte beszorultam tőle.

- És miről?- kérdezte csintalan félmosollyal.

- Hát...- nyögtem ki, ahogy egyre közelebb hajolt.
- Rajtam?- suttogta pár centire az arcomtól. A következő másodpercben rájöttem, hogy meg akar csókolni. De... az első csókomat mindig Chunji-val képzeltem el, csak úgy, mint az egész életemet, így... belegondolni, hogy mégis egy olyan sráccal történjen meg, akinek még a nevét sem tudom... az utolsó pillanatban elfordítottam a fejemet, hogy ajkunk ne érjen össze, de ő az állam alá nyúlt, és visszafordított.

- Miért viselkedsz úgy, mint egy szende kislány?

- Mert nem akarom ezt- motyogtam.

- Ugyan már- tartotta erősen az államat, majd előrehajolt, de ekkor valaki megragadhatta, és elhúzta tőlem.

- Ha jól hallottam, azt mondta, hogy nem akarja- hallottam Chunji édes hangját, ami ezúttal ideges volt. A szép szemeit pedig vádlóan a srácra emelte. Hogy került ide pont, mikor szükségem volt segítségre? De szinte azonnal zavarba jöttem, hogy látta ezt a kis közjátékot. Miért kell beégnem előtte mindig?

- Ugyan már, csak szégyenlős- legyintett a fiú, miközben próbálta lerázni Chunji szorítását, de az csak ellökte magától, mire a srác majdnem hátraesett.

- Az a csaj, akit én ismerek, nem szégyenlős. Ha azt mondja, hogy, nem, akkor nem. Szóval kopj le róla, haver!- intett a fejével a szőke fiú, mire a másik vágott rám egy fintort, és elsétált. Hátra sem nézett.

- Jól vagy, Pöttöm?- fordult felém Chunji. Az igazat megvallva... ne tudtam, hogyan érezzem magam. Egyszerre voltam mérges és megkönnyebbült. Elvégre, miért avatkozik bele az életembe, ha utána úgy csinál, mintha nem is ismernénk egymást évek óta?

- Semmi bajom- mondtam végül vállat vonva.

- Hol van ilyenkor Changjo? Láttam egy másik lánnyal táncolni, akkor kezdelek téged keresni. Miért nincs veled?

- Miért lenne?- ültem le a kerti padra- Remélem, hogy összejön azzal a csajjal- motyogtam.

- Hogy mi?- túrt a hajába zavartan, és rám nézett- Nem jártok?

Erre a kérdésére először elkerekedett a szemem, majd kitört belőlem a nevetés. Hogy én és Changjo? Jó vicc.

- Nem, sosem jártam vele.
- De hát ti már ezer éve egymás nyakán lógtok... - értetlenkedett. Ez most komoly?
- A legjobb barátom, se több, se kevesebb- mondtam neki miután napirendre tértem a tévedése felett.

- Már azt hittem... Mindig együtt voltatok, te Changjo miatt még ilyen rövid ruhát is felvettél...

- Nem miatta, csak az ő unszolására- javítottam ki. Erre öntudatlanul az ajkába harapott, amiről nem is sejtette, hogy a gyomrom összeszorul tőle, és felsóhajtott.

- Hát... akkor tévedtem- nevetett fel egy kicsit erőltetetten. Pár perc csönd szállt közénk, nem tudtam mit mondhatnék, és látszólag ő sem.

- Köszi, hogy jöttél, kedves srác volt, de túlságosan nyomult- húztam el a számat az emlékére. Tényleg nem találok normális fiút magamnak Chunji-n kívül?

- Ugyan már, semmiség. Ezért vagyok, ne aggódj, többet ilyen nem történik- mosolygott rám, hogy a pillangók a gyomromban, vagyis, mit pillangók, egy egész mamutcsorda kezdett mocorogni. Ilyen többet nem történik? Ez hogyan értette? De még mielőtt megkérdezhettem volna, megragadta a karomat, és felhúzott.

- Ugye tudod, hogy ez az első közös bulink, és még nem is táncoltál velem. Ez tarthatatlan állapot- kacsintott rám, és már húzott is be a házba. Ott a táncolók közé vezetett. Szerencsémre/szerencsétlenségemre pont egy összebújós szám volt, de Chunji-t ez egyáltalán nem zavarta, magához húzott, karomat a nyaka köré fonta és átölelte a derekamat.

Hihetetlenül zavarban voltam, elvégre még sosem voltam vele ilyen helyzetben. Nem csak vele, mással sem. Ezért, hogy ne lássa vörös fejemet, az arcomat a mellkasába fúrtam.

A fülemnél hallottam, hogy felnevet, és belesuttogta:

- Mit kezdjek veled, Pöttöm?

Mit kezdjen velem? Lett volna pár ötletem. Maradjon így egész életében, engem átkarolva, csókoljon meg, vallja be, hogy szeret, kérje meg a kezem... és így tovább... De sajnos nem voltam ilyen tökös gyerek, aki ezt el is merné mondani. Azonban élveztem azokat a perceket, míg a karjait magam körül éreztem.

- Nem furcsa ez?- szólalt meg pár perc csend után, mire az arcára néztem. Túl közel volt az enyémhez, a szeme meg egyszerűen megigézett- Hogy így táncolunk?- folytatta.

- De- suttogtam- Elvégre, nem olyan vagy nekem, mintha a bátyám lennél?- mondtam kicsit keserűen, amit hittem. Erre megdermedt, és egy kicsit eltolva magától rám bámult.

- Mintha a bátyád lennék?- kérdezett vissza kicsit hidegen.

- Nem úgy viselkedsz velem?- kezdtem én is elveszíteni a türelmemet. Kit akar áltatni? Elég volt már abból, hogy félreértsem a barátságos megnyilvánulásait.

- Ide figyelj...!- kezdte, de ekkor az egyik bombázó lépett mellénk, és megfogta a fiú karját.

- Oppa, egy pillanatra ráérsz?- pislogott nagyokat. Chunji ránézett a lányra, és sóhajtott egyet.

- Várj egy percet, Haewon, éppen beszélgettünk!

- Menj- intettem a fejemmel a lány felé- Biztos fontos dolog...- motyogtam, majd kitéptem magam a szorításából, és hátat fordítottam. Ennyit erről...

Byung Hun állt elém az ajtónál.

- Hová mész?- kérdezte.

- Haza- válaszoltam egyszerűen.

- Ne menj még. Megígértem Chunji-nak, hogy segítünk majd a buli után takarítani. Kérlek, ne hagyj minket magunkra, húgi!- mosolygott rám- Maradsz, ugye?

- Hát persze!- sóhajtottam, és ezredszerre is átkoztam magamat, hogy képtelen vagyok ennek a kettőnek nemet mondani.

*

Hajnali négy körül tűnt el az utolsó ember. Changjo is hamarabb haza ment, hazaküldtem, mikor láttam, hogy nagyon el akarja kísérni Ha Ni-t. Megfogadtam, hogy holnap kifaggatom arról, hogy mi volt közöttük. 

Chunji... nem beszéltem vele többet az este, de az feltűnt, hogy utána nagyon berúgott. Ki is dőlt a kanapén. Körbenéztem a házon, mintha egy katasztrófaövezet lett volna. Mindenhol üres poharak, üvegek, kajás zacskók... Holnap reggel mindenképpen ki kellesz takarítani...

- Húgi, felvinnéd Chunji-t a szobájába?- kérdezte Byung Hun, miután kikísérte az utolsó vendéget.

- Persze- rángattam fel a fiút a kanapéról, aki nagyon nem volt magánál, és hagyta, hogy oda vezessem, ahova akarom. Kellett ennek berúgnia...

Nehezen, de végül sikerült felvonszolni a srácot a lépcsőn, aki néha olyanokat motyogott, hogy szereti a tavaszi gyepet, és holnap elmegy a kutyakozmetikába.

Miután lelöktem az ágyára, beverhette a fejét az ágykeretbe, mert feljajdult.

- Pöttöm, te vagy itt?- ült fel kómásan, és rám emelte az álomittas tekintetét.

- Hamarabb is kijózanodhattál volna... Ha ezt tudom, hamarabb a falba vágom a fejedet, hogy ne kelljen holnap izomláztól szenvednem- ültem le az ágya szélére.

- Mindenki elment?- kérdezte de megcsuklott a hangja. Reméltem, hogy holnap fájni fog a feje a másnaposságtól. Megérdemli, ha ennyit ivott.

- Igen, holnap kitakarítunk közösen. Mondd csak, minden bulid ilyen?- kérdeztem elmélázva.

- Nem. Ez most nekem is új volt. Az eddig bulikon felszabadult voltam. Ezen meg ideges- nevetett fel furcsán. Szóval részegen Chunji őszintévé válik. Remek. Ezt is megtudtam.

- Ideges?- puhatolóztam.

- Igen,  nagyon ideges. Valaki felhúzta az agyamat. Eddig ilyesmi nem fordult elő... ráadásul ez a buli másképp is végződött, mint a többi- húzta a száját huncut mosolyra.

- Hogyan?- kérdeztem, és nem tudtam leküzdeni a késztetést, hogy a homlokába lógó tincsei felé nyúljak. De nem értem el odáig, mert egy pillanat alatt elkapta a csuklómat, az ágyra rántott,  és leszorított a testével. Fene tudja, hogy mozgott ilyen állapotban, ilyen gyorsan, de tény, hogy egy ijedt kiáltásra sem volt időm. Az igazság az, hogy a felettem lebegő feje, a féloldalas mosollyal, teljesen elvette az eszemet. Ha akartam volna sem tudok szabadulni. És ha nem lettem volna ilyen döbbent, talán rájövök, hogy mire készül.

- Hogyan végződött?- vigyorgott- Így!- mondta, majd ellenkezésemre időt sem hagyva lehajolt, és az ajkamra tapasztotta a száját.

/Folyt. köv/

My first love 1. rész /Chunji/

1. rész

Meredten bámultam ki a osztályterem ablakán. Még teljes 45 perc volt hátra a mai napból, de már most úgy éreztem, hogy végem van. Miért rakják a matekórát a pénteki nap végére? Kész kínzás... Mellettem a legjobb barátom, Changjo hajtogatott a matekfüzete lapjaiból hajókat, már majdnem egy egész hadiflottája volt. Igen, ez a mai nap termése. Tegnap repülőket hajtogatott. Nem is csoda, mindjárt itt az év vége, a tanár meg a sinus-cosinus egyenletekről beszél. Fárasztó...
Inkább lehunytam a szemem, és elkalandoztam a gondoltaimmal. Eszembe jutott a szőke haja, a mókás nevetése... Hogy lehet valaki ennyire aranyos?

Arra eszméltem, hogy egy papírgalacsin landol az arcomon. Changjo felé néztem, ahonnan valószínűleg érkezhetett. Ő csak egy mondatot tátogott felém:

- A tátott szádra céloztam, csukd be.

Csak egy fintorral válaszoltam, és visszanéztem az ablak felé. Már csak 40 perc...

Talán furcsa, hogy egy fiú a legjobb barátom, de hát fiúk között nőttem fel. És még mielőtt bárki is azt hinné, hogy valaha volt vagy lesz esetleg most van valami több is barátságon kívül közöttünk Changjo-val, akkor most tisztázom: ez nincs így. Igenis lehet barátság fiú és lány között. Meg ő amúgy is az egy évvel alattunk járó Ha Ni- ba volt belezúgva már majdnem egy éve. De pont olyan szerencsétlen mint én (bár én még mindig tartom a rekordot azzal a 7 évvel) így még mindig nem merte bevallani neki az érzéseit. Igen, a 7 év nekem is hosszú idő, de nem olyan egyszerű a helyzet, mint hinnétek. Ez nem olyan, hogy elé állok, és megmondom, ha meg nem akarja a dolgot, nem kell többet látnunk egymást. És nyilván nem akarná. Azt hittem, hogy mikorra 17 éves leszek, addigra lesz egy barátom, őt meg elfelejthetem végre. Sajnos nem így történt. Még most is ugyanannyira vágytam annak a fiúnak a közelségére, mint pár éve. Sőt, ha lehet, jobban is.

Végül, fogalmam sincs, hogy telt el az a 40 perc, de mikor kicsöngettek, az egész osztály egyszerre hallatott egy megkönnyebbült sóhajtást. Valahogy éreztem, hogy nem vagyok egyedül, és a többiek is úgy vannak vele, hogy a hátuk közepére sem kívánják a matekot.

Changjo sétált mellém, és felült a padom tetejére, pont mikor a kockás mateklapot próbáltam kihúzni alóla, de elkéstem. A papír kettészakadt, de csak a vállamat vonva összegyűrtem, és megcéloztam vele a kukát. Úgysem írtam rá semmit, felesleges lenne sírni érte.

- Mitől van ilyen rossz kedved?- dobta felém az üdítősüvegét, mire meghúztam. Tudta, hogy az a kedvencem.

- Csak fáradt vagyok- ráztam meg a fejem, és a vállamra kaptam a táskám, majd megindultunk az iskolából kifelé.

- Akarod, hogy megmutassam a tegnap vett videó-játékot?- kérdezte Changjo, mire felcsillant a szemem. Már régóta kíváncsi voltam rá, hogy milyen, de még nem volt alkalmam kipróbálni.

- Igen, de azt mondtam anyának, hogy hazamegyek suli után, szóval miután beugrottunk hozzátok, menjünk hozzánk! Tegnap amúgy is csináltam pizzát, remélem Byung Hun nem ette meg az összeset- gondolkoztam el, mikor eszembe jutott az éhes feje, ahogy tegnap rávetette magát.

- A bátyádat ismerve már nem maradt belőle sok- nevetett a legjobb barátom.

- Mostanában nagyon sokat eszik, a vizsgaidőszakkor mindig ilyen. El sem hiszem, hogy pár év múlva mi is ott fogunk tartani- sóhajtottam fel. Elvégre még fogalmam sem volt, merre tovább a középsuli után.
Az út tegnapi részében megbeszéltük azokat a dolgokat, amiket a napközben nem tudtunk, a tegnapi focimeccset, a Naruto új részét, és azt, hogy sikerült helyet foglalnia a következő sziklamászás tanfolyamra. Igen, csupa fiús dolog, mégis ezek közben éreztem magam jól, hiába mondta Changjo és Byung Hun is, hogyha nőiesebben öltöznék, akkor gyönyörű lány lehetnék, minden fiú belém esne. De én jobban szerettem a tornacipőt, rövidnadrágod, kényelmes felsőkkel. Elvégre az egyetlen, aki nekem tetszett, azt úgysem néz rám nőként, hiába vennék fel toronymagas sarkú cipőt. Csak hülyét csinálnék magamból előtte. Bár igaz (bár a bátyámat elnézve ez nem is olyan hihetetlen), hogy szép arcom volt. De minek?

Beugrottunk hazafelé Changjo-ék házába, még szerencse, hogy pont útba esett, majd 5 perc múlva otthon is voltunk. Ez a szerencséje azoknak, akik nem laknak messze a sulitól.

- Sziasztok!- kiáltottam be a házba és ledobtam a kanapéra a táskámat. Bár nem értettem, hogy minek a többes szám, elvégre csak a bátyámnak kellett otthon lennie, anyuék sokáig dolgoztak.

- Szia húgi!- dugta ki a fejét a konyhából Byung Hun, a kezében egy pizzaszelettel. Sejtettem, hogy most is tömi a fejét. Bementem a konyhába, hogy megnézzem, mennyit hagyott a tegnapi alkotásomból, mikor megpillantottam egy szőke fejet. Lépteimre hátranézett, és megvillantotta tökéletes mosolyát.

- Szia Pöttöm!

Kész. Meghaltam. Még pizzaevés közben is jól néz ki. Pedig maszatos az arca a paradicsomszósztól. És az elmaradhatatlan becenevem...

- Szia Chunji!- nyögtem ki nehezen. Mindig ezt a hatást váltotta ki belőlem. Ledermedek, és zavarba jövök. 

Chan Hee (akit a haverjai, és én is Chunji-nak hívtunk) mióta a világ világ, a bátyám, Byung Hun (hogy menőbb legyen, L.Joe) legjobb haverja. Csak 3 évvel idősebbek nálam, de ez a korkülönbség még kis taknyos kölykökként nagy volt. De én akkoriban mindig velük akartam játszani. Így történt, hogy fiús lány lettem. Lassan bevettek a játékokba, és igazán jóban voltam Chunji-val is. Együtt játszottunk Star Wars-osat, együtt legóztunk, együtt rohangáltunk a játszótéren. Csak aztán... 10 éves koromban kezdtem fiúként gondolni a szőke srácra. Helyes lett az évek alatt, mostanra meg kész casanova. Az ő szemében pedig, mint ahogy azt a Pöttöm elnevezés is mutatja, még mindig a kis hugica voltam. Így egyre többször húztam ki magam a közös játékokból, egy idő után meg már, mikor nagyobbak lettek ők is, ők hagytak engem. A pubertás 16- 17 éves fiúknak nyilván gáz volt a kishúgot magukkal rángatni valahova. Ezért én csak élménybeszámolókat hallgattam a jobbnál jobb bulikról, és a srácok szebbnél szebb barátnőikről. És közben fájt a szívem. Az utóbbi időben ráadásul megint nagyon sokat volt nálunk a srác. Persze, hogy még egy egyetemre is mentek. Örültem, ha láthatom, de igazából fájt is, mert így sosem tudom elfelejteni. De hát hogy is lehetne őt...

Örültem, hogy a gimiben legalább megtaláltam Changjo-t, aki olyan volt, mint én, így kiegészítettünk egymást. 

- Milyen napod volt?- kérdezte Byung Hun.

- Szerinted?- kérdeztem vissza még mindig zavarban, amit az első pár perc okoz, ha látom őt.

- Na, maradt abból a pizzából?- jött be mögöttem Changjo a konyhába.

- Á, te is itt vagy?- nézett fel Chunji és intett a barátomnak.

- Ne viccelj, össze vannak nőve!- nevetett a bátyám- Konkrétan alig látom őket külön külön.

- Nem annyira, mint ti- vágtam vissza- Remélem hagyatok a pizzából- néztem meg a pizzám... helyét.

- Majd csinálok neked valamit Pöttöm- nézett rám engesztelően mosolyogva Chunji. Bár ne lennél ennyire hatásos!

- Nem kell- csóváltam a fejemet- Mit terveztek a hétvégére?- kérdeztem, miközben öntöttem magamnak és Changjo-nak egy kis innivalót.

- Holnap buliba megyünk- felelt a tesóm.

- Akkor ismét újabb csajjal állítotok haza- húztam el a számat. Istenem, de sokszor végignéztem már ezt a jelenetet. És mindig ugyanannyira zavart. És mindig ugyanannyira nem tudtam ellene mit tenni. Elvégre mi lenne, ha elmondanám Chunji-nak, hogy bele vagyok zúgva? Visszautasítana, utána persze furcsa lenne ide jönnie a bátyámhoz... kész katasztrófa lenne.

- Miért nem jössz el, és nézed meg, hogy nem vagyunk olyan szörnyűek, mint hiszed?- vonta fel a szemöldökét Chunji, és beleborzolt a hajamba. Helyes, már megint ott vagyunk, ahol 5 éve... Remek.

- Semmi kedvem ilyen helyekre járni- motyogtam.

- Jövő héten kénytelen leszel. Te is Changjo. Tudjátok, akkor lesz a szülinapi bulim!- vigyorgott a szőke fiú. Kelletlenül bólintottam, majd felmarkoltam egy zacskó chipset, a poharainkat, majd a szobám felé húztam a legjobb barátomat. 

- Fent leszünk, de nem hinném, hogy hiányozni fogunk- szóltam vissza.

A szobámban letörten dőltem el az ágyamon.

- Reménytelen vagy. Én azért 7 éven keresztül ezt nem bírnám!- csóválta a fejét Changjo, mire kapott a képébe egy párnát.

- Inkább játszunk- sóhajtottam reményvesztetten- Abban legalább van sikerélményem.

*

Másnap Changjo elutazott vidékre a nagyszüleihez, így egyedül maradtam. Tanuláshoz nem sok kedvem volt, így kiborítottam a még szülinapomra kapott 1000 darabos puzzle-t, és azt kezdtem el kirakni. Közben végig Chunji-n járt az eszem. Ma este megint elmennek bulizni. Pedig már két hónapja nem volt barátnője. 

Na nem mintha reménykedtem volna valamiben. Mondjuk már 20 éves volt, én meg 17, az ilyen korban már nem számítana sokat, de nyilván látott milyen voltam, így sosem leszek a szemében nő. Ez van. Nekem is ilyen srácot kellett találnom...

Gondolataimból kopogás riasztott fel.

- Igen?- szóltam ki, mire gondolataim tárgya dugta be a fejét- Chunji? Mit keresel itt?- lepődtem meg.

- Szia Pöttöm! L.Joe?- kérdezte.

- El kellett mennie valahová, azt mondta, egy órán belül itt lesz- válaszoltam. Hát persze... már azt hittem, hogy hozzám jött? Nem is áltatom magam ilyennel.

- Puzzle?- lépett beljebb, és megnézte a képet, amit éppen ki akartam rakni. Egy éjszakai felvétel volt Szöul egyik palotájáról. Bólintottam, és elfordítottam a fejemet.

- Csatlakozhatok, míg a bátyád megjön?- kérdezte. Az ő hangja is kicsit távolságtartó volt. Nem értettem, hogy miért. Társaságban mindig közvetlen, egy kicsit pimasz és pofátlan. Mint mindig volt. De én így szerettem. Bár már nagyon régen volt, hogy csak ketten csináltunk valamit. Régen mindig hármasban játszottunk.

- Szeretnél?- lepődtem meg.

- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, hogy mennyire szeretem a puzzle-t. Nem emlékszel régen hányszor versenyeztünk, hogy ki rakja ki hamarabb?- ült mellém, és vállával meglökött. Hát persze, hogyne tudnám, mennyire szerette az ilyesmit. Miatta kedveltem meg az ilyen tevékenységeket.

- Akkor csatlakozz- vontam meg a vállamat, mintha teljesen mindegy lenne. Holott a pulzosom hirtelen megugrott, hogy ő is a szobában tartózkodott. Pár percig csendben kerestük a darabokat, mikor felnevetett.

- Emlékszel, mikor az egyik versenynél nyerésre álltam, de te nem akartál veszíteni, így bekaptad lenyelted a kirakósom egyik darabját?

- Hogy felejthetném el- nevettem fel én is- Mondjuk annyira nem volt vicces, mert a torkomon akadt- kacagtam még jobban.

- Bizony Pöttöm, nagyon megijesztettél minket akkor... És a kórházban azt mondtam neked, hogy te nyertél, csak hogy felvidulj!

- Bolondok voltunk!- pirultam el.

- Még most is azok vagyunk!- kacsintott rám- És... Changjo-val jól megvagytok?- kérdezte.

- Changjo-val? Mi baj lenne?- néztem rá, mire csak megvonta a vállát. Oké.

- Megváltoztál- motyogta mosolyogva- Már nem istenítesz L.Joe-t és engem.

- Volt valaha így?- nevettem fel.

- Igen. Oppa, hadd játsszak veletek- imitálta kislányos hangon, mire a vállára csaptam.

- Ilyen sosem volt- húztam fel az orrom.

- Dehogynem. Most már nem sok időt töltünk együtt, Pöttöm, pedig szórakoztató veled lenni!- vigyorgott rám, amitől ismét el kellett fordulnom, ha nem akartam, hogy meglássa a vörös fejem. Miért kell ilyeneket mondania? Csak hamis remény költözik a szívembe.

- Ti vagytok már nagyfiúk, akik nem foglalkoznak a hugicával- mondtam gúnyosan.

- Szeretnéd, ha foglalkoznék veled?- vonta fel a szemöldökét, mire ismét zavarba jöttem.

- Inkább rakjad a puzzle-t- böktem a kirakós felé, és belemélyedtem én is, már amennyire emellett a tökéletesség mintaképe mellett lehetett. Főleg nem azt nézni, ahogy teljesen rákoncentrál a darabok keresésére...

Nem beszéltünk utána magunkról, csak próbáltuk megtalálni a kép szélének összes darabját.

- Már csak egy hiányzik- motyogta Chunji, miközben beletúrt a darabok közé. 

- Okés, az nyer, aki előbb megtalálja, és berakja a helyére- húztam vigyorra a számat, és elkezdődött a darabka keresése. Vagy öt percig némán kerestük, majd egyszerre nyúltunk a darabért.

- Én láttam meg hamarabb!- próbáltam magamhoz húzni a darabot, de a másik végén ő fogta erősen.

- Ez nem számít- vigyorgott rám, amitől általában defibrillátor kell hozzám, de erőt vettem magamon és nem gyengültem el.

- Na, oppa!- próbáltam rá hatással lenni, de csak felnevetett. Egy váratlan pillanatban sikerült kihúznom az ujjai közül, de mivel kikerült a szorítása alól, ezért a váratlan engedéstől hátradőltem. Chunji ezt azonban úgy élte meg, hogy még mindig megy a harc a darabkáért, ezért szinte rám vetődött.

- Úgyis az enyém lesz, Pöttöm- nevetett, mire én próbáltam a markomba rejteni a bizonyos darabot.

- Csak szeretnéd!- próbáltam lerázni magamról, de csak annyi lett az eredménye, hogy véletlenül hátravágódtam, ő meg egész testsúlyával rám esett. Ettől a váratlan közelségtől ledermedtem. Pár centire volt az enyémtől a feje. Látszólag ő is meglepődött, mert kicsit eltátotta a száját. Csak képzelődtem, vagy tényleg gyorsan vert a szíve? Vagy csak a sajátom dobog a fülembe is? Így feküdtünk pár másodpercig, némán, egymást bámulva, tele kérdésekkel, mikor rájöttem, hogy valami nem stimmel. Egy pillanat után arra is rájöttem, hogy mi ez.

- Chunji...- motyogtam döbbenten.

- Igen?- kérdezett vissza halkan, visszafogottan.

- A mellemet fogod- préseltem ki magamból.

- A melledet fogom...- motyogta utánam, majd lenézett a kezére, ami valóban a mellemen nyugodott. Erre azonnal elkapta a kezét, és felpattant.

- Bocsi, Pöttöm! Nem volt szándékos- nevetett fel zavarban.

- Tudom- húztam el a számat.

Pár percig csak néztük egymást, és azon gondolkoztunk, hogy mit mondjunk, mármint én személy szerint ezen gondolkoztam.

- Öhm...- köszörülte meg a torkát- Hol van a darabkája?

Erre körbenéztem. A kezembe már nem volt.

- Fogalmam sincs!- motyogtam, mire összenéztünk, és már kitört volna belőlünk a nevetés, mikor hallottam, hogy a bejárati ajtó csapódik.

- Azt hiszem itt van Byung Hun- mondtam, és hátat fordítottam neki, hogy ne lássa a csalódott arcomat.

- Akkor megyek- hallottam a hátam mögül, majd nyílt az ajtó- A bulira meg mindenképpen várlak. Nélküled nem lenne ugyanaz, Pöttöm!- tette hozzá, majd kisietett.

Nem lenne ugyanaz? Dehogynem. Ő ugyanúgy nem vesz észre.

Pöttöm... mikor esik már le neki, hogy már nem is vagyok olyan pöttöm, mint hiszi?

/Folyt. köv/