Yes, Sam! 1. rész /Jinyoung/

/Ezt még szilveszterkor írtam, de egyszerűen akkor nem volt kedvem befejezni az első részét, és most találtam meg az "irományok" mappában. Tudom, nem Teen Top, de Jinyoung-ot legalább annyira szeretem :) És valahogy, mikor elképzeltem a történetet, ő volt az első, aki eszembe jutott. Nem tudom, mikor fog jönni az ihlet, hogy folytassam, de most, ha már befejeztem, gondoltam felteszem, megkésett boldog újévet felkiáltással :'D/

1. rész

- Annyira nem tartom nagy dolognak ezt a szilveszteri csók dolgot- vontam vállat, miközben a sminkemet igazítottam a tükörben.

Láttam, hogy a két barátnőm a hátam mögött összenéz. Ők nem osztották a nézetemet.

- Csak mert nem próbáltad még, DaSeom!- okoskodott Jolie, a szabadabb felfogású. Amerikában nevelkedett, ezért volt amcsi neve. Na, ő biztosan minden buliban szerez valakit, akivel csókolózhat, és ki is használja adottságait. Persze kereteken belül. Amúgy egy ribancnak tartottam volna. A másikuk, a kicsit visszafogottabb Hee Jun, neki már két éve volt barátja, és ő vele osztotta meg mindig a szilveszteri csókjait, most egyetértően bólogatott.

- Csókolóztam már eleget. Miben különbözik egy szilveszteri?- értetlenkedtem. Hisz már sok barátom volt, de valahogy mindig szilveszter előtt szakítottam velük, vagy szilveszter után jöttünk össze.

- Van benne valami varázs- mosolygott Hee Jun.

- Ahha- bólogattam kicsit elhúzva a számat- Varázs…

- Jaj, keress magadnak ma valami pasit, és próbáld ki, hogy ez más, mint a többi…- sóhajtott Jolie, és még egyszer végighúzta a vörös rúzsát a már így is kirívó száján.

- Nem kell pasi…- motyogtam a tükörbe.

- Félsz?- vigyorgott a lány.

- Mitől félnék?- nevettem fel hitetlenül.

- Úgy értem nem bátorságod csak úgy lesmárolni valakit…- forgatta meg a szemét.

- Nagyon kevés dolgot nézel ki akkor belőlem. Megcsinálom. Hogy bebizonyítsam!- vágtam rá.

- Ez a beszéd, DaSeom!- csapott a vállamra, minek következtében megcsúszott a kezemben a szemceruza, és csak azért nem vágtam hozzá ezért a fekete festéket, mert akkor még többet kell várni, hogy elinduljunk. Így csak sóhajtva letöröltem a kéretlen vonalat.

- Kinézem ma a leghelyesebb pasit a buliban!- motyogtam, és elhatároztam, hogy nem fogok szégyenkezni a barátnőm előtt.

Igen, DaSeom, a szilveszter éjszakája csak rád vár!

*

- Sziasztok!- köszönt ránk Hee Jun barátja a szórakozóhely előtt, ahol a találkozót beszéltük. De nem volt egyedül, vele volt egy másik osztálytársunk is, Kwang Soo. Végzősök voltunk a gimiben, már mindannyian betöltöttük már a tizennyolcat.

Kwang Soo igazából az exem volt, még két éve jártunk, de végül békés úton különváltunk, semmi veszekedés nélkül, mert annyira nem passzoltunk egymáshoz. Azóta is beszéltünk, elvoltunk együtt, de külön utakon jártunk.

Legalább, mikor Jolie lelép majd valami pasihoz, a szerelmespárunk meg össze van nőve, valakivel elszórakozhatok. Ha nem lép le ő is valami nőcskével… Vagy nem ő lesz Jolie kiszemeltje… De tudtam, hogy barátnőm nem lő házi nyúlra.

- Hogy vagy DaSeom?- sétált elém, egy mosollyal.

- Jobban lennék, ha nem másznál a képembe- toltam el a vállamnál fogva egy ujjammal, mosolyogva.

- Még mindig édes vagy!- nevetett fel, mint aki jól szórakozik rajtam.

- Még mindig?- vontam fel a szemöldökömet.

- Mert ugye mindig is az voltál!

Erre megforgattam a szememet, és kicsi kellett volna hozzá, hogy hangosan felnevessek. Legalább tudtam, hogy ezzel ő csak szórakozik, nem gondolja komolyan.

Láttam, hogy a válla felett Jolie helytelenítő fejrázását. De nem akartam hangosan megnyugtatni, hogy már nem érzek semmit iránta.

- Bemegyünk akkor?- nézett körül Hee Jun, mire bólintva beálltunk a sorba, hogy végre valahára bejuthassunk a szórakozóhelyre.

*

A buliba iszonyatos volt a hangerő, és rengeteg ember volt. Ha valaki nem foglalt előre helyet, akkor be sem jutott. Elég nívós hely volt, mégsem került egy vagyonba.

Hee Jun a barátja kezét szorongatta, aki szintén velünk jött a szórakozóhelyre. Jolie meg azonnal sasszemével a szóba jöhető férfiegyedeket kezdte el szemrevételezni. Csak mosolyogni tudtam rajtuk. Annyira különböztünk mi hárman barátnők, mégis imádtuk egymást.

A rengeteg ember között nem is tudtunk hogyan szlalomozni, ezért Kwang Soo meg is ragadta a kezemet, gyanítom, hogy ne vesszek el a tomboló tömegben. Hálás is voltam neki, mert talán össze is tapostak volna.

Nagy nehezen találtunk egy szabad asztalt, és leültünk, Hee Jun barátja meg azonnal felajánlotta, hogy hoz nekünk inni valamit, így elment Kwang Soo-val együtt.

- Nézd őket inkább az exed helyett- bökött hirtelent a könyökével oldalba Jolie, és a fejével a mellettünk lévő asztal felé mutatott. Egy fiútársaság ült ott, és elég hangosan nevettek valamin. Ja, és említettem, hogy helyesek voltak? Nagyon… Bár annyira egyik sem az én igazi stílusom.

- Akkor vesd ki valamelyikre a hálódat, te ribi…- csóváltam meg nevetve a fejemet.

- Van ott elég kettőnknek is- vonta fel a szemöldökét a barátnőm.

- Pár perce vagyunk még csak itt!- próbáltam csitítani.

- De ne pazaroljuk a drága időnket- kacsintott, majd felpattant, és egyenesen a fiúkhoz sétált, és lehuppant egy szabad székre, és azonnal beszédbe elegyedett velük. Mondjuk, én ilyesmire nem vagyok képes. Akárhányszor barátom volt, mindig a fiú kezdeményezett. De talán olyan lazának kellett volna lennem, mint Jolie-nak. Talán követnem kellett volna, és szintén a fiúkhoz mennem, de inkább maradtam Hee Jun-ékkal.

- Jolie valami hihetetlen pasifaló!- nevetett mellettem Kwang Soo, aki visszatért a piával.

- Különleges ismertetőjele- forgattam a szememet.

- És te? Nem vagy már ilyen a hatására?- lesett felém.

- Ugyan… én még mindig hagyományos úton pasizok!- legyintettem, mire összenevettünk. Tekintetem ismét Jolie-ék felé vándorolt, és láttam, hogy a lány mi asztalunk felé int, mire az összes srác az asztaltól, szám szerint öt, felénk nézett.

Csöppet sem gáz… kicsi fintorba ugrott az orrom, de… ekkor megpillantottam… eddig az egyik srác betakarta, azonban most, hogy kicsit előrébb hajolt, elállt a szavam…

Azok a szemek… A srácnak szőkésbarna haja volt, ami a homlokába lógott. Te. Jó. Ég… gyönyörű volt. Pont az, akiből szobrot faragtatnék a nagyapámmal, és kitenném a szobám közepére. Vagy valami hasonló…

Száját féloldalas mosolyra húzta, mikor találkozott a tekintetünk. Nem tudom, hogy rám mosolygott, vagy a fintoromon, magában, de lényegtelen volt. Azonnal zavarba jöttem, és lekaptam a tekintetemet róla.

Ő ült pont Jolie mellett, és láttam, hogy barátnőm keze a karján pihent… Jackpot… Tuti, hogy ez a srác ma Jolie-val fog csókolózni, ha nem meleg.... Úgy tűnt, a csaj pont rá hajt. Hát, szerencsés lesz, ha meglesz neki…

Zavaromban, hogy mellettem éppen Hee Jun-ék egymásba voltak feledkezve, lehúztam a vodka narancsomat, és felálltam.

- Kwang Soo, nem jössz táncolni?- néztem a fiú felé, aki azonnal mosolyogva bólintott, és derekamra téve a kezét elkezdett tolni a parkett felé, ami tele volt emberekkel. Belevetettük magam a táncolók közé, és azonnal felvettük a ritmust. Ez volt az egyetlen, ami teljesen ki tudott kapcsolni. És akár táncolhattam volna egy régi seprűnyéllel, az is ugyanolyan jó lett volna. De főleg jól szórakoztam, hogy Kwang Soo várakozáson felüli tánctudással rendelkezett. Vagyis fejlődött az elmúlt két év alatt. És mivel táncnál mindent lehet… ezért nyugodtan simultam a fiúhoz, nem érdekelve, hogy ezt normál esetben nem tettem volna meg.

Láttam, hogy Jolie a táncolók közé vetette magát, az egyik sráccal, de nem tudtam kivenni, hogy melyikkel. Talán a szépszeművel… de mindegy, engem hidegen hagy… Nem mintha lett volna esélyem egy ilyen jó pasinál. Nem is érdemes megpróbálni sem.

Időközben nem egy felest húztam le, és egyre jobban éreztem magam. De közeledett az éjfél. Tulajdonképpen nem sok kedvem volt az egyik körülöttem lévő srácot sem megcsókolni, de azt sem akartam, hogy Jolie kinevessen, amiért, szerinte, nem vagyok elég bátor. Éppen az italpultnál támaszkodtunk a fiúval, mikor kicsit közelebb húzott magához, és a fülembe suttogott.

- Éjfélkor legyél a közelben…

Felvontam a szemöldökömet.

- Talán meg akarsz csókolni?- kérdeztem rá nyíltan. Volt már bennem elég pia, hogy ne érezzem magam kínosan a kérdésem miatt.

- Aha- volt őszinte velem a fiú is.

- Meglátjuk- mondtam sejtelmesen- De menjünk vissza a többiekhez!- majd elindultam az asztalunk felé, közben Kwang Soo-n agyaltam. Nem volt a zsánerem újfent, de végül is csak egy csókot kerestem, nem tartós párkapcsolatot. Ahogy valószínűleg ő sem akarta velem újrakezdeni. Reméltem, hogy ő is elég lesz Jolie-nak.

Közelebb érve a többiekhez, láttam, hogy két asztalt összetoltak, és most az előbbi fiúk társaságában beszélgetnek ott.

Megláttam azonnal a szépszeműt, mondjuk őt is kerestem a szememmel akaratlanul is. Éppen a telefonján pötyögött, majd felnézve ismét találkozott a tekintetünk.

Hogy tud már a pillantásával zavarba ejteni? Én nem vagyok olyan lány, aki nem tudná tartani a szemkontaktust. De most nem ment. El kellett kapnom. Remek.

Lassan sikerült felvennem a fonalat, amiről beszéltek, de mivel nem tudtam hozzászólni, ezért elkezdtem körbetekingetni. Még volt negyed óra éjfélig.

- Elmegyek a mosdóba!- mondtam a mellettem ülő Kwang Soo-nak, majd felálltam, és kiszlalomoztam a székek között.

Valami csoda folytán nem volt nagy sor a mosdóban, így hamar el tudtam végezni a dolgomat. Éppen kifelé tartottam, mikor egy csaj támolygott velem szemben, gyomrára szorított kézzel. Szinte láttam, hogy azonnal kidobja a taccsot.

De valaki megragadta a kezemet, és elrántott onnan, mielőtt még az a csaj sugárba hányt volna. Elfintorodtam. Hogy ütheti ki valaki magát ennyire, hogy még éjfél előtt… fintorogva felnéztem az emberre, aki tulajdonképpen elrántott onnan, és a szemem tágra nyílt, mikor láttam, hogy ki áll velem szemben.

- Sokat fintorogsz- vigyorgott rám a szépszemű. Ujjonganom kellett volna a szerencsének. De valamiért azonnal a védekező mechanizmusom lépett életbe.

- Te sem vágnál szebb képet, ha valaki majdnem lerókázna- mondtam hangosan, hogy meghallja a hangzavarban. Meglepett arccal vette tudomásul a pattogó hangomat, de nem eresztette el a kezemet.

- Szívesen- húzta el ő is a száját. Már bántam, hogy nem voltam vele kedvesebb. De már nem tudtam magamra erőltetni a mosolyt. Nem. Szépfiúkkal nem kezdek. Legutóbb is ez volt, és csúfos véget ért.

- Örülök, hogy szívesen segítettél!- vontam meg a vállam, mire hitetlenül felnevetett.

- Hihetetlen vagy… a pasid hogy visel el?

- Úgy, hogy nem létezik!- sóhajtottam.

- Megértem…- húzta most már gúnyos mosolyra a száját, és elengedte a kezemet- Tetszett, ahogy táncoltál, fel akartalak kérni. De keresek valaki mást, aki…

Azonban nem tudta tovább mondani, mert hirtelen felgyülemlett a nép a közelben, és a tömeg szinte fellökött minket. Vagyis engem a falhoz lökött, a fiút meg hozzám.

Szinte nyekkentem egyet a csapódástól, és láttam rajta, hogy őt is sikerült meglepni. Nagy szemekkel nézett rám, arcaink között is csak egy leheletnyi hely volt.

- DaSeom- böktem ki, mikor megbabonázott a szemeivel.

- Tessék?- kérdezte kicsit beszorult levegővel.

- Ez a nevem- vállat vontam volna, ha van rá helyem. De a tömeg nem oszlott. Mi van itt a mosdók környékén? Na, nem mintha kényelmetlen lett volna, hogy hozzám préselődik, azért mégiscsak jobb, ha nem halok meg fulladás miatt.

- Jinyoung- mondta kis mosollyal az arcán- Örülök, hogy megismerhetlek…

- Örülj Jolie-nak!- forgattam a szememet.

- Ja, a csajszi… neki is örülök, de ő Gongchan-nak jobban… egyik haverom!- vont vállat.

- Á!- nyögtem ki elmésen, és bólintottam egyet.

- Hogy tetszik az egyetem?- kérdezte.

Egyetem? Még csak gimis vagyok, jövőre megyek egyetemre… Ez meg mégis honnan…?

- Jolie mondta, hogy a Hangkuk egyetemre jártok, onnan tudom- folytatta.

Jolie… minek kamuzol? Idősebbnek akarsz tűnni?

- Jó, annyira nem nehéz, mint gondoltam!- mentem bele a játékába.

- Hidd el, menni fog!- mosolygott. Te jó ég, az a mosoly! Hagyja abba, mert remeg a lábam, hiába vagyok a falnak ékelve. Én képes voltam első benyomás alapján belezúgni valakibe, így féltem, hogy előbb utóbb itt is problémák lehetnek.

- Te…?- kérdeztem lassan.

- Harmadéves vagyok. Nem sokára végzek!

- Az… jó!- böktem ki, majd hallottam, hogy elkezdik a visszaszámlálást tíztől. Már ennyi lenne az idő?- Szerinted idén fulladunk meg, vagy jövőre?- próbáltam elütni egy viccel.

- Bírd ki, mindjárt vége!

- 6… 5…

- Lehet, hogy mégiscsak hagynom kellett volna lehányatnom magamat- forgattam a szememet, egyre jobban beleékelődve a falba.

- 2… 1…

- Annyira hisztis vagy!- nem tudtam válaszolni a sértésére, mert a következő pillanatban hatalmas ordítás ütötte meg a fülemet, ahogy éjfél lett, és beléptünk a következő évbe. Valami tényleg lehetett akkor a levegőben, mert egy másodperc reakcióidő után egyszerre hajoltunk egymás arca felé, a következő pillanatban pedig már éhesen csókoltuk a másikat. Az ajkai finomak voltak, hogy napokig ellettem volna azzal, hogy csókolom. Szabad utat engedtem nyelvének is, és én sem fogtam vissza magam.

Remek, megvolt a szilveszteri csókom is… de még milyen csók! Egy sráccal, akiről nem tudok többet, mint a neve és hogy harmadéves egyetemista… Felülmúltam magamat. De egy szilveszteri csóknak lehet, hogy rövidebbnek kellett volna lennie. De mi nem hagytuk abba, csak azt vettem észre egy idő után, hogy karjait is derekamra vezeti... nyilván oszlott a tömeg. Ezért én is nyakába fűztem a karomat, hogy még közelebb simulhassak hozzá.

- Lehet, hogy összefuthatnánk az egyetemen- suttogta a számra kuncogva, majd hajolt volna vissza, mikor hirtelen valaki megragadta karját, és maga felé fordítva a képébe ütött.

- Hogy képzelted ezt, rohadék?!- ordította Kwang Soo.

- Azt mondta, nincs barátja!- bosszankodott Jinyoung dühös szemekkel, szájára tett kézzel, ami kicsattant.

- Nincs is! Mi a bajod?- néztem mérgesen az exemre. Nem tetszett, hogy így félbeszakítottak minket ezzel a tökéletes pasival.

- Ne csináljatok balhét!- sietett mellénk Jolie, majd megragadta a kezemet, és Kwang Soo pólóját, majd húzott minket maga után, egészen a kijáratig.

- Mi ütött beléd Kwang Soo?- támadtam a fiúnak.

- Minek csókolgat téged?

- Van közöd hozzá?- lettem még mérgesebb.

- Igen, van!

- Hagyd, DaSeom, sokat ivott!- legyintett a barátnőm- Megkérem Hee Jun-ékat, hogy dobják haza most- majd elkezdte venni a kabátját.

- Hé, nem maradunk?- kérdeztem ijedten.

- Nem. Megyünk egy másik buliba, nem messze!- vigyorgott, majd megigazította a sálját.

- Én legalább elbúcsúzo…- indultam volna vissza.

- DaSeom!- szólt rám összehúzott szemekkel- Ez csak egy csók volt. Nem ezt mondtad? Ne kavarodj bele, nem a te súlycsoportod. Ráadásul hazudtunk a korunkról! Ezek minden buliban csajokat szednek fel. Ne ilyen fiúba zúgj bele, kérlek! A te érdeked!

- Igaz…- bólogattam, majd egy apró sóhaj hagyta el a számat. Csak egy csók volt… Még egyszer visszanéztem a srácokra, már Jinyoung is ott volt velük, a száját húzva az ütéstől. Biztos fájt neki, és már bánja, hogy egyáltalán kikezdett velem. Pedig csak egy éjféli csók volt, a fenébe is, szilveszterkor szabad, nem? Mintha megérezte volna, hogy nézem, az ajtó felé pillantott. Két másodpercre találkozott is a tekintetünk, de több idő nem volt. Gyorsan dobtam neki nagy mosollyal egy csókot, mire rám villantotta gyilkos mosolyát. Ez volt az utolsó emlékem róla, mert Jolie már húzott is ki minket, hogy valahol máshol folytassuk a bulit az új évben.

*

Reggel automatikusan vettem magamra a ruháimat. Fáradt voltam, és ismét korán kellett kelni, és a suliba menni.

Az utóbbi két napban, míg szünet volt, inkább csak egyik oldalamról a másikra fordultam, és átkoztam magamat, amiért semmilyen elérhetőséget nem kértem a sráctól… De végülis… így terveztem. Nem értettem, miért idegesít, hogy nem látom többet… Az arca mondjuk a szemem előtt lebegett, ha lehunytam azt. Annyira tökéletes volt. Mint az a csók. Még egy csókot nem élveztem ennyire.

Csizmámmal a havat rugdosva indultam a suliba, és alig negyed óra alatt oda is értem. Szekrényembe bevágtam a táskámat, és a büfé felé indultam, hogy vegyek egy kávét, mert a reggeli kapkodásomban ez nem jött össze.

- DaSeom- huppant le mellém a székre Hee Jun- Hát téged is látni! Látom, fáradt vagy!- nevetett.

- Nem vagyok a toppon!- csóváltam a fejemet, és ebben a pillanatban éreztem, hogy valaki a hátamra ugrik.

- DaSeoooom!

Rémülten ugrottam fel, mert az összes kávém az iskolai egyen ingemen landolt.

- A francba, Jolie!- csattantam fel nevetve, mikor láttam döbbent arcát.

-  Bocsi!- nevetett fel- De ezen a gatyi egyenruhán csak javít az a barna folt…

- De most vehetem át, és egy perc múlva kezdődik az óránk- húztam a számat, és lassan feltápászkodtam- Menjetek előre, van egy váltás ingem- indultam meg a szekrényem felé, és kivéve a ruhadarabot a női mosdóba siettem, hogy már hiába telt el pár perc az órából, azért időben beérjek. Matekóra volt, és így is képes voltam néha elveszni az anyagban. Idős tanárnőnk meg tett róla, hogy elég gyorsan haladjunk. Órámra néztem, és láttam, hogy öt perce kezdődött a matek, így végigrohantam a kihalt folyosón, egészen a tantermünkig. Oké. Csak bekopogok, és kimentem magam valami idióta magyarázattal.

Felemeltem a kezemet, és kettőt ütöttem az ajtóra, majd benyitottam. Mindenki arca azonnal felém fordult, mire lehajtottam a fejemet.

- Elnézést tanárnő, csak ma reggel nem volt időm kávézni, ezért a büfében vettem, de véletlenül magamra borítottam, ezért muszáj volt átvennem a…- ekkor felnéztem a tanerőre, hogy lássam, mennyire hatotta meg elhadart mondandóm, de abban a pillanatban, hogy megláttam a mellette álló alakot, elakadt a szavam. Hogy a fenébe kerül ide… a szépszemű?

- Semmi baj, Son DaSeom, csak ülj le a helyedre. Pont most mutatom be az új kistanárotokat! Matematikát fog oktatni!

Arcomra fagyott a mosoly, de ezt az ő arcán is láttam, ahogy engem bámult. Fenébe is, hogyan fogok ebből kimászni? El akarok süllyedni…

/Folyt. köv/

Win or fail? /Niel OS/

 /Sziasztok! Nem tudom mi ütött belém... Ez annyira nem az én stílusom. De ki kellett írni magamból, mert... életemben először megbuktam egy vizsgán. :D És ez olyan "mókás és sorsdöntő fordulat" volt az életemben, hogy megihletett. Valószínűleg a lehető legsablonosabb és legsemmilyenebb történetem, de úgy gondoltam, már hiányzott az életemből az ilyesmi :D szóval, ez cseppet sem az a Niel-es sztori, amit terveztem, de remélem, azért valamennyire olvasható. De CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE! :D

És sajnálom, hogy ennyi ideig hanyagoltam ezt a blogot, ígérem, hogy majd ha jön az ihlet, ide is írok :)/

- Annyira elrontottam… elhibáztam, mellélőttem, elbénáztam, szerencsétlenkedtem… annyira elcsesztem!- sírt fel az üres pohár mellett, mikor odaértem a bárhoz, és meglátott. Jó késő volt már, alig voltak mások ott. Hétköznap is volt, és már éjfél is elmúlt. Akkor lettem ideges, mikor a lakótársam nem jött haza, pedig már jócskán besötétedett, és a telefonját sem vette fel. Ráadásul nem is mesélte, hogy sikerült a mai vizsgája. Hát most megtudtam. Nagyon elrontotta. Életében először.

- Haza kéne mennünk!- fogtam meg finoman a vállát. Tudtam, hogy hamar becsíp, és olyankor beszámíthatatlanná válik. És képes minden hülyeséget megcsinálni, ami az eszébe jut.

- Nem akarok! Inni akarok még- nyöszörgött, pedig látszott, hogy már így is annyit ivott, hogy jócskán másnapos lesz holnap.

- Figyelj, biztos nem lehetett olyan vészes….

- Niel!- szakított félbe, és olyan szúrós szemekkel nézett rám, amitől kicsit még így is megijedtem. Adott az érzésnek, ha arról volt szó- Lehet, hogy neked nem nagy dolg…dogl…dolog- nyögte ki végül a megfelelő szót- megbukni, de én, ismétlem, én, Kwon YeJi, még sosem buktam meg semmiből. És ez most övön aluli volt- ejtette a fejét az asztalra. 

Igazából aranyos volt, hogy siránkozik egy vizsga miatt, amiből simán javíthat. Mindig is büszke volt a jegyeire, és most kellemetlenül érte egy csalódás. Amúgy imádnivaló lány volt, még a szülővárosunkból ismertük egymást, és jöttünk fel tanulni a nagyvárosba, Szöul belvárosába költözve. Igen, együtt laktunk, de nem volt közöttünk semmi. Vagyis… nem úgy tűnt, mintha ő át akarna lépni bármilyen határt. Hát az én részemről benne lettem volna, de talán tényleg jobb volt nem kísérletezni. Mert az ha nem jött volna össze… A francba is, azért érdemes lett volna megpróbálni. De YeJi-nek én a haver voltam, akire mindig támaszkodhat. És hazaviszi, ha részeg. De ugyanígy volt ez visszafelé is. Imádtuk egymás, és szinte mindent elmondtunk egymásnak.

- Na gyere, nagylány! Hazamegyünk, és azonnal elkezdünk tanulni a javítóvizsgára- nyúltam a hóna alá.

- Jó, tanuljunk. Nem akarok többet megbukni…- motyogta, és rám helyezte a testsúlyát. Fizettem a csaposnak, de elhűltem, mikor közölte, hogy a csaj mennyit bevedelt ma este. Szegény YeJi… ilyenkor mindig nagyon borzalmasan érzi magát másnap… Hiába érdemli meg, sajnálom olyankor.

- Niel…- motyogta a lány, mikor kiértünk a hűs levegőre.

- Igen? Talán köszönetet akarsz mondani, alkoholista?

- Nem, én csak… annyira utálom… annyira utálom a vodkát…

- Pedig ma megittál három vodkanarancsot is- morogtam.

- Tudom, de… utálom. Utálom a tanárokat is… utálom a szakomat. Utálom az egyetemet. Utálok mindent. Csak téged szeretlek, Niel…- motyogott.

- Ez megtisztelő…- sóhajtottam, és próbáltam nem túlságosan beleélni magam abba, amit mondott. Hahó, részeg!

- De én tényleg annyira igyekeztem…

- YeJi…. gondolj inkább valami szépre. Mi van Chunji-val?

Chunji volt a srác, aki most bejött YeJi-nek. Én nem túlzottan bírtam… érthető okokból.

- Neki jól sikerült a vizsga… utálom, kell a fenének!- nyöszörgött siralmasan. Egy kicsit el is mosolyodtam, hogy ilyet mond róla, de aztán rendeztem a vonásaimat, na nem mintha észrevett volna bármit is.

- Igaz… múltkor láttam egy másik lánnyal- idéztem fel az emléket. Nem is tudom, miért mondtam el most, mikor eddig inkább magamban tartottam.

- Szoknyapecér… - motyogta- De annyira nem is baj. Most úgyis tanulnom kell, nem pasizni…

- Tudod… a megfelelő pasi nem veszi el az idődet!- végre megálltunk a házunk előtt, és bepötyögtem a kódot, majd igyekeztem úgy betolni, hogy YeJi könnyű teste se csússzon ki a kezemből. Örültem, hogy a kis barátnőm csak a sarki bárig ment el, nem tovább.

És még szerencse, hogy az első emeleten laktunk csak.

- Niel, nem tudok most lépcsőzni- dobbantott egyet, mire kicsit felnevettem.

- Akkor pattanj a hátamra- guggoltam le előtte, mire hálásan a hátamra mászott, és megkapaszkodott a nyakamban.

- Köszi!- suttogta a fülembe, amitől kissé összerezzentem. Ezt észrevehette, mert felbátorodott, és még párszor belefújt a fülembe, nevetve.

- YeJi!- szóltam rá, bár fenyegetőnek készült, inkább nevetős lett, mert csiklandozott lehelete.

- Olyan édes vagy, oppa!

Kezdi már! Nem vagyok sokkal idősebb nála, de részegen néha rájön, hogy így nevezzen. Nagyon kedves tőle, hogy legszívesebben agyoncsókolnám... vagyis mi? Agyonütném!

- Egyszer még sírba viszel!- motyogtam, és megálltunk az ajtónknál. Kihalásztam a zsebemből a kulcsot, és a zárba illesztettem, majd kinyitottam. Letehettem volna a hátamról a kis barátnőmet, de édes teher volt, egészen addig, míg…

- Tanulnom kell…- motyogta, mikor a szobájába léptem, hogy letegyem az ágyára.

- Néha lazíthatnál egy kicsit- sóhajtottam.

- Hogy tudnék lazítani, mikor így is megbuktam…

- Le kéne vezetni a feszültségedet! Akkor végre nyugodtan aludnál!- lehuppantottam az ágyára, és azon voltam, hogy kiforduljak a szobából, mikor megragadta a kezemet, és visszarántott.

- Niel oppa!- te szentséges…- Segíts levezetni a feszültségemet!

Te. Jó. Ég! Most komolyan megnyalta a szája szélét is? Csak pislogtam rá, ahogy kislányos arcával nézett rám. Segítsem levezetni a feszültségét…

- Okés, akkor holnap elmegyünk teniszezni.

- Nem, Niel, most akarom!- csúszott közelebb az ágyon, hogy egészen az arcomban volt a feje- Tetszik a szemed. Mindig is tetszett.

- Sokat ittál!- nyeltem egy nagyot.

- Meg a szád is. Jó lenne beleharapni...- kuncogott. Elkerekedett a szemem, és nagyjából sokkot kaptam. Tényleg nagyon nem lehet magánál. És basszus, bár én is ittam volna, mert akkor lelkiismeret furdalás nélkül megcsókoltam volna, ott és akkor. De így nem engedhettem meg magamnak, hogy kihasználjam a helyzetet, miszerint ő lehet, nem is emlékszik majd arra, mennyi hülyeséget hordott össze.

- YeJi…- motyogtam, és én is a száját kezdtem el nézni, ami szintén nagyon hívogató volt.

- Nem akarsz megcsókolni?- biccentette félre a fejét a lány. Te jó ég! Mit tettek a piájába? YeJi még sosem volt ilyen! Nem kéne ilyennek lennie! YeJi nem szerethet engem… Mégis, most olyan rajongó szemekkel nézett rám.

Ezt most kell abbahagyni.

- Nem, nem akarlak!

Dehogynem akarlak, csak kiherélnél holnap, hogy hozzád értem!

Már azon voltam, hogy kisétálok, mikor YeJi színpadiasan hátravágta magát az ágyon, és kínkeserves hangon megszólalt.

- Okos sem vagyok, mert megbuktam, és még szép sem, mert nem akarsz megcsókolni!

Hajaj. Most befolyásolni akar?

Visszafordultam és felé hajoltam, két kezemet megtámasztva a feje mellett, mélyen a szemébe nézve, hogy végre kiosszam, és elmondjam neki a nézeteimet.

- Nézd, YeJi, nem foglak megcsókolni, csak mert éppen ilyen kedved van, ráadásul nem is fogsz emlékez…- azonban nem tudtam tovább mondani, amit akartam, mert gyorsan, a nyakamnál fogva magához húzott, és gyorsan a számra nyomta a sajátját. Mit ne mondjak…. köpni nyelni nem tudtam. Eddig, éveken keresztül semmi, most meg egy éjszaka hirtelen bekattan, és megcsókol!

De… finom ajka volt. És én, mi mást tehettem volna, mint kiélveztem az a pár pillanatot, ami megadatott, és visszacsókoltam, sőt, átvettem az irányítást. Szinte azonnal felmondták karjaim a szolgálatot, és ráestem szegény lányra, de nem nagyon érzékelte. Ő az egyik kezével a nyakamat ölelte, a másikkal pedig a pólóm alá nyúlt, és végigsimította a hasfalamat.

Túl sok volt már. Egy pillanat alatt ellöktem magam az ágytól, és felegyenesedtem, mire ő kicsit kótyagosan nézett fel rám, a csóktól megduzzadt szájjal.

- Niel…- motyogta, de én közbevágtam, mielőtt egy újabb csókkal hallgattattam volna el.

- Nem, YeJi! Meg ne szólalj! Egy őrült vagy!- majd kirohantam a szobából, és a hátamat a falnak vetettem. Te úr isten! Hogyan jutottunk idáig?

Ye Ji szemszöge

Reggel, mikor felkeltem, úgy éreztem, hogy szétesik a fejem. Halványan rémlett valami arról a sok piáról, amit bevedeltem, de ha jobban vissza akartam gondolni, akkor éreztem, hogy a fejem hasogatott. Okés, biztos nem történt semmi eget rengető…

Lassan feltápászkodtam az ágyamról, és a fürdőbe vetettem magamat, hogy lemossam az arcomat, hátha attól éberebb leszek.

Eszembe jutott a tegnapi vizsgám, amit olyan hihetetlenül elrontottam.

Annyira elrontottam, pedig rohadt sokat tanultam rá! Mi a fenéért?

Ráfintorogtam a tükörképemre, és úgy, ahogy voltam, pizsibe (mikor öltöztem át?) kicsoszogtam a konyhába. Már messziről láttam Niel fejét, amint bámul a távolba, kezében, a már valószínűleg kihűlt kávéjával. Ennek meg mi baja?

- Hé, bebambultál az univerzumba, vagy mi bajod?- böktem vállon, mire felnézett rám. Szeme alatti karikák arról tanúskodtak, hogy nem aludt valami sokat.

Nagyon kedveltem Niel-t. Már mikor először találkoztunk, még gyerekekként, akkor éreztem, hogy nagyon jóban leszünk mi ketten. Aztán felnőttünk, összenőve. És elkezdtem vonzódni hozzá. Tudom, hülyeség lett volna így elrontani a barátságunkat, így nem szóltam egy szót sem.

- Semmi…- motyogott vissza, lekapva rólam a szemét. Komolyan…. mintha valamit titkolna.

- Nem aludtál jól? Valami csaj nem hagyott?- folytattam a haveri beszédet, hisz így nem volt gyanús, ahogy néha arcán felejtem a szememet. Vagy épp a testén, vagy akármilyén… Igazából nem is tudom, mi tetszett benne. Bolond volt, játékos, jófej, és nekem pont az esetem volt a kinézete is… Bárcsak az álmom valóság lett volna…

Álmomban megint csókolóztunk. Mondjuk ez előfordult már párszor. De hát mindig megdolgoztatja a fantáziámat, akárhányszor csak a szájára nézek…

- Igen, egy csaj nem nagyon hagyott békén…- sóhajtott, és belekortyolt az italába.

- Hát… - húztam el a számat alig észrevehetően- Jól nézel ki, biztos beléd zúgott!- majd felálltam, hogy nézzek magamnak valamit a hűtőben- Hogy jöttem haza?

- Chunji kísért el!- válaszolt a fiú.

- Hogy kísért volna el, ha tegnap azt ecsetelte nekem, hogy milyen menő buliba megy?- forgattam a szemem, ahogy eszembe jutott a fennhéjázó stílusa. Igen, helyes volt, de egy barom. Nielnek azt mondtam, hogy bejön nekem, de csak hogy ne legyen gyanús, hogy érte csorog a nyálam- Te hoztál el?- fordultam felé.

- És ha igen?- nézett rám kicsit frusztráltan.

- Milyen morcos vagy! Mintha legalább lehánytam volna a cipődet…! Oh, ugye nem tettem meg!- néztem rá félve.

- Nem… Akkor már nem laknánk egy házban- mosolyodott el, de láttam rajta, mennyire kényszeredett. Ezért közelebb hajoltam az arcához, hogy szemügyre vegyem, de vállamnál fogva eltolt, és felcsattant- Ne mássz a képembe, YeJi!

Összerezzentem a váratlan kifakadásától, és arrébb húzódtam.

- Történt valami tegnap este?- ráncoltam a szemöldökömet értetlenül.

- Nem emlékszel semmire?- kérdezte kicsit túlzott intenzitással.

- Szóval történt- sóhajtottam- Ugye nem csináltam semmi hülyeséget…?- haraptam az ajkamba.

- De, eléggé!

- Ugye nem írtam fenyegető üzenetet a tegnapi vizsgáztató tanáromnak? Te jó ég, ki fognak rúgni!- nyüszítettem hirtelen jött ijedtségemben.

- Dehogy, hazajöttél, és szinte azonnal elaludtál.

- Szinte azonnal... Az nálam pont elég, hogy hülyét csináljak magamból- fintorogtam.

- YeJi…. zárd már be a hűtőt, ha nem akarsz onnan semmit, és ejtsük a témát!- szólt erélyesen, mire vállat vonva elvonultam a jegyzeteim felé. Nem volt étvágyam, így inkább tanulásba akartam ölni az időt. Volt még pár vizsgám, de most az egésztől elment a kedvem. Unottan bámultam a papírokat, és azt vettem, észre, hogy már fél órája bámulom ugyanazt az írásjegyet.

Hát ez valami pazar. Nem hagyott nyugodni valami, de nem tudtam, mi lehet az.

Nem voltam sokáig egyedül, mert Niel berontott a nappalinkba, és kirántotta a kezemből a jegyzetet.

- Szánalmasan festesz!- mondta ismét erőltetett mosollyal- Menj, és egyél valamit, akkor majd jobban tudsz koncentrálni.

- Nem vagyok éhes!- nyúltam a papírjaimért, de ő magasabbra tudta emelni- Kérlek, Niel, tanulnom kell!- néztem rá nagy szemekkel, ami általában meghatotta, de most megacélozta az arcát.

- Akarod, hogy felhívjam anyukádat?- fenyegetőzött.

- És mit mondanál neki?- tártam szét a kezem nevetve.

- Hogy nem eszel, és hogy rám másztál éjszaka…- olyan volt, mintha csak kicsúszott volna a száján, és már abban a pillanatban megbánta volna a tettét.

- Hogy mi?- nevettem fel erőltetetten- Valami hihetőbbet hazudj!- forgattam meg a szemem, de valami furcsát láttam a szemében. Megbánást. Zavart. Kényelmetlenséget…

- Ugye nem…?- hűltem el. Nem tehettem meg. Miért másztam volna rá pont tegnap, mikor annyiszor visszafogtam már magam- Tegnap este csináltam valamit?- estem vissza a fotelbe, és éreztem, hogy megfordul velem sok minden.

- Figyelj, YeJi… nem akartam mondani, de egyszerűen nem tudok továbblépni rajta…- nyalta meg idegességében a szája szélét- Megcsókoltál tegnap este. Miután egy csomó hülyeséget hordtál össze. És én… visszacsókoltalak. De aztán leállítottalak, nyugi! Csak… úgy tűnik, te nem emlékszel erre…

- Azt hittem, csak álmodtam- nyüszögtem, és égő fejemet a tenyerembe simítottam- Bocsáss meg Niel- szűrtem az ujjaim között- Annyira sajnálom, nem tudom, mi ütött belém. Nem akarok semmit tönkretenn…- lefagytam, mire elért az agyamig az előző mondata, és felnéztem rá. Még mindig ott állt- Mi az, hogy visszacsókoltál? Miért?

- Csak… így hozta…- látszott, hogy nagyon kellemetlen neki a dolog. És ezért még jobban szégyelltem magamat. Hogy tehettem meg a barátságunkkal?

Éreztem, hogy kibuggyan egy könnycseppem. Majd még egy… és követte még pár.

- Te… sírsz?- ijedt meg Niel, és elém térdelt.

- Már hogy ne sírnék…- törölgettem a szememet- mindent tönkretettem. Akkora hülye vagyok. Nem csoda, hogy tegnap is megbuktam. Most megbuktam barátságból is…

- Miről beszélsz?- simította a tenyerét az arcomra, hogy rá nézzek. A szája olyan közel volt hozzám. Olyan egyszerű lett volna megint megcsókolni. De nem tehettem.

- Nem azért mondtam, hogy emészd magad, elfelejthetjük... nem lesz belőle semmi…- fájdalmas volt a tekintete- csak nem értettem, hogy miért pont engem!- nézett rám nagy szemeivel.

- Ki mást?- kérdeztem halkan.

- Chunji?

- Ő nem érdekel. Sosem érdekelt igazán. Mindig is csak egy emberre néztem. De most őt is elriasztottam valószínűleg magamtól- álltam fel, és kikerülve elképedt arcát, a szobám felé igyekeztem, de elkapta a karomat, és szembefordított magával.

- Te most… rólam beszélsz?

- Kiről másról?- sóhajtottam, és összeszedve maradék büszkeségemet igyekeztem lelépni, de nem engedte. Meddig kell még tartanom magam előtte, hogy nem fáj ez az egész nekem?

- Te neked bejövök?- kérdezte hitetlenül tovább.

- Nem akartam elmondani…- csóváltam a fejemet összetörten- De a tegnapi után úgy is rájöhettél. Bocsáss meg, ha ez neked ez kellemetlen! Ha akarod, akkor elmehete…- túrtam a hajamba zavartan.

- Sehová nem mész!- kiáltott rám kicsit erősebben a kelleténél, és a csuklómnál fogva, amit még mindig szorongatott, magához húzott szorosan, hogy megöleljen- Nem mész sehová sem innen. 

Nem tudtam megszólalni sem a döbbenettől. Csak pislogtam a pólójába, hallgatva a gyors szívverését.

Majd lassan eljutott a tudatomig, hogy ez az ölelése most mit is jelent.

- Niel, téged… nem zavar, hogy kedvellek… jobban, mint egy barátot?- kérdeztem halkan.

- Nem, dehogy, YeJi… sőt! Attól féltem, hogy sosem tudom neked elmondani, hogy mennyire imádom minden mozdulatodat!

Megdermedtem, amit érezhetett, mert eltolt magától, hogy a szemembe nézzen.

- Szeretlek, YeJi!- mosolygott rám szélesen, hogy azt hittem, felrobbanok a boldogságtól. Komolyan, odabent pillanatokként estem darabokra, és tevődtem újra össze. Legalábbis ilyen érzés volt. 

Mióta éltünk egymás mellett abban a hiszemben, hogy csak barátokként gondolunk a másikra…

- Úgy örülök, hogy megbuktam…- tört fel belőlem a sóhaj, egy idő után, míg csak bámultunk egymás szemébe, mire hitetlenül felnevetett.

- Én nem, mert tegnap este borzalmas voltál. Többet ne bukj meg, szóval menj is tanulni!- nyomta a kezembe vigyorogva a tanulnivalómat. Nem értettem, mire fel ez a hirtelen változás.

- Niel! Nem hagyhatjuk a témát ennyiben!- tettem csípőre a kezem, földhöz vágva a tételsorom, amit szintén vidáman nézett végig a fiú.

- Mit szeretnél még?- bazsalygott, mire megforgattam a szememet.

- Bevallottuk, hogy szeretjük egymást, és ennyi...? Most akkor mi mik vagyunk egymásnak?

- Lakótársak…- felvontam a szemöldökömet- barátok…- folytatta, mire leesett az állam- és… egy pár?- kicsit elmosolyodtam, mikor kimondta.

- De nem is viselkedünk úgy, mint egy pár…- motyogtam, kicsit zokon véve a helyzetet, mire a derekamnál fogva magához húzott.

- Igen… mert csak két perce számítunk annak. De már mondani is akartam… az a tegnapi csók…- nézett a szemembe mélyen- Sajnálom, Kwon kisasszony, de megbukott belőle… Senki sem kap jó jegyet, mikor csak ilyen rövid ideig produkálja magát.

- Helyes, Ahn Daniel úr- fontam a nyakába a kezemet, és éreztem, hogy a szívem kiszakad a helyéről- Mikor van a javítóvizsga?

- Most!- mondta, majd ajkamra hajolt, hogy ezúttal józanon, mégis egymástól részegen folytassuk, amit tegnap félbehagytunk.