Dream trip 4. rész /Changjo/

 /Sziasztok! Már tegnap akartam feltenni, de egy oldal maradt még hátra, és el kellett mennem otthonról... -.-  De végül elkészültem ezzel is. Igazából fogalmam sincs, mennyi van még belőle hátra... Ez olyan spontán dolog lesz most. Remélem tetszeni fog :)/

4. rész

Meredten álltam ölelésében, nem tudtam, mit tegyek. Nem akartam sírva fakadni a karjai között, hisz annyira nem voltam gyenge. Mégis… olyan jó érzés volt, ahogy átölelt, finom, férfias illata orromba szökött, és kellemesen megborzongatott. Teljesen más volt vele, mint In Soo-val. Vele minden olyan... természetes volt.

- Öhm… tudom, hogy nem akarod hallani…- köszörülte meg a fülemnél a torkát a fiú- De én tényleg megmondtam…

Véget ért a varázs, és meg sem várva, hogy végigmondja, egyszerűen ellöktem magamtól dühösen, és sietős léptekkel elhaladtam mellette.

- Hé, Yun-ah!- ragadta meg a karomat, hogy visszahúzzon- Nem úgy értettem. Tudod… az én hibám is, hogy ma valami rossz történt veled. Ugye… ugye nem… erőszakoskodott?- kérdezte félve.

- Changjo, azért meg tudom védeni magamat- nevettem fel erőltetetten- És már miért lenne a te hibád, nem te mondtál igent a randira. És igen, csak meg akart fektetni. Boldog vagy?

Megfeszült az álla erre egy kicsit. Mintha ideges lett volna.

-  Az a rohadék... Tegnap… elmentem inni egyedül. És láttam őt. Egy másik lánnyal volt. Egészen közel egymáshoz. Azonnal felismertem azt a nyálas fejét. Úgy tűnik, neki csak nyári trófeák kellettek. Ezt akartam elmondani tegnap este, mikor hazaérkeztünk, de te olyan makacs voltál… Sajnálom, tennem kellett volna valamit, csak mikor észbe kaptam, már elmentél, aztán elkezdtelek keresni, mert én nem akartam, hogy…

- Mit? Mit nem akartál?- néztem fel rá. Hisz miért félt engem, mikor nem is vagyunk barátok?

- Yun, 14 évig voltál szinte az ikertestvéremként hozzám nőve. Nehéz ezt elfelejteni.

- Hát persze… - bólogattam- De tudod mit? Felejtsük el ezt az éjszakát. Nem akarok ebben a tudatban szenvedni, hogy milyen bolond voltam. Te, ha akarsz, akkor nevess ki, vagy…

- Miért tenném? Jó, talán bunkó voltam, és örültem volna, ha pofára esel, de azért én sem vagyok kegyetlen.

- Tudom!- néztem rá visszafordulva hozzá- Már felnőttél azóta, igaz?

- Igen, azt is bánom, amit akkor tettem. Meg kellett volna beszélnem veled ezt, de… akkor még gyenge voltam hozzá.

- Felejtsük el. Nincs felesleges energiám, amit arra pazarolhatok, hogy utállak. Szóval… próbáljunk meg normálisan viselkedni?- vontam fel a szemöldökömet.

- Rendben- engedte el a karomat, amit eddig tartott, de tekintetéve foglyul ejtett- Próbáljuk meg.

*

Reggel arra keltem, hogy valami piszkálja az orromat.

- Bessy! Menj a fenébe!- morogtam, majd igyekeztem átfordulni a másik oldalamra, de az érzés tovább folytatódott. Lassan kinyitottam a szememet, hogy lássam, mi a fene nem hagy aludni, és szembe találtam magam Changjo fejével. Először csak elmosódott foltokban láttam, de mikor kitisztult a látásom, észrevettem, hogy egy tollal piszkál, és a feje is egészen közel van az enyémhez. Ekkor egy hatalmas sikoltás kíséretében löktem le az ágyamról.

Hogy került ez ide? És miért kelt hamarabb, mint én?

Tegnap este leültünk még a partra, és beszélgettünk. Lényegtelen dolgokról. Csak két téma nem jött szóba. In Soo és az a négy évvel ezelőtti levél. Na meg Sol Bin sem. Akkor az három. De amúgy olyan jól el tudtunk beszélgetni, mint annak idején. Annyi különbséggel, hogy a néha elkalandozó gondolataimat, aminek középpontjában általában a jóképű mosolya, vagy az izmos felsőteste állt, ki kellett szorítanom a fejemből. Elvégre, hahó Yun, valaki mást szeret! Felejtsd el hamar! Amúgy is, még mindig nem bocsájtottam meg neki teljesen.

Így későn kerültem az ágyba. Nyilván ezért aludtam sokáig. De ez akkor sem indok arra Changjo-nak, hogy az ágyamba másszon felkelteni, ráadásul csak egy egyszerű atlétában.

- Milyen heves vagy így reggelente! Örülj neki, hogy rám ébredtél, nem In Soo nyálas fejére!- fintorgott, visszamászva az ágyamra. Eddigre már én is felültem, és úgy néztem rá.

- Lehet, hogy egy seggfej volt, de attól még jól nézett ki!- húztam fel az orromat.

- Ki festi már a haját szőkére? Mint valami virágfiú… Ilyen az eseted?

- Hajlamos vagyok külső alapján ítélni- gondolkoztam el- Ezért neked nem kell félned. A te külsődtől nem fogok hanyatt vágódni- ütöttem tarkón. Vagyis ütöttem volna, ha nem kapja el a kezemet.

- Ó, dehogynem. Hisz milyen jó pasi vagyok már!- vigyorgott, és közelebb hajolt az arcomhoz- De most van nagyobb bajod is.

- Mégis mi?- kérdeztem nagyot sóhajtva.

- Nincs rajtad melltartó- közölte egyszerűen.

Erre lenéztem magamra, és láttam, hogy az egyszerű pizsama felsőm tényleg elég átlátszó.

- Te perverz!- rúgtam le megint a lábammal az ágyról, majd magamra húztam a takarót- Tűnés kifelé!

A fiú nevetve feltápászkodott, és az ajtó felé indult, de még visszafordult.

- Nekem tetszett…!

- Kifelé!- visítottam, és már kerestem az éjjeliszekrényen valami mozdíthatót, ami azért elég nehéz ahhoz, hogy szétlapítsa, de nem kellett ilyesmit használni. Kisurrant magától.

Nagyot sóhajtva dőltem hátra, és valamiért nem tudtam levakarni egy kis mosolyt az arcomról. Tulajdonképpen elég abszurd helyzet volt, hisz dühöngenem kellett volna, de az igazság az volt… hogy nagyon hálás voltam neki a tegnapiért. Hisz ha ő nem lett volna akkor ott, akkor nagyon magamba zuhantam volna In Soo miatt. Ő, elmondása szerint barátként, felhúzott engem, még ha utáltuk is egymást. Aggódott értem. Miattam rohangált, hogy hol lehetek, mert nem akarta, hogy bajom essen. Ez azért értékelendő, négy éve meg… az régen volt, nem igaz? Sosem tudom elfelejteni majd, de az tényleg nem tegnap volt. Talán lehetünk még barátok.

De valamit nem értettem. A barátok csorgatják a nyálukat a másik mellkasa láttán?

Áh, teljesen mindegy, vegyétek úgy, hogy ez a gondolatmenet nem tőlem származik!

Gyorsan összekaptam magam, és lementem reggelizni. Szinte már mindenki ott volt, csak unnie nem.

- Jin Hee?- kérdeztem.

- Tanul ma, azt mondta, nem jön le velünk fürdeni- mondta Choi mama.

- Milyen volt a tegnapi randid?- kérdezte anya mosolyogva, én meg elejtettem a kanalamat, amit a müzlimhez vettem fel.

- Nem volt rossz!- mondtam lassan, kerülve Changjo tekintetét.

- Hjá, mi az, hogy nem volt rossz? Nekem azt mondtad, hogy totál unalmas volt- vágott közbe a fiú szájába tömve a croissantot.

- Nem unalmasabb, mint te!- vágtam vissza.

- Akkor izgalmas volt?- kérdezte gúnyolódva, mire az asztal alatt bokán rúgtam.

- Mi a tervetek mára?- szakítottam meg anya rögtönzött vitánkat.

- Ma elmegyünk a közeli hegyre túrázni Yun-nal, aztán délután megnézzük azt a híres öblöt, ami olyan szép- mosolygott Changjo.

- És ezt velem mikor akartad megbeszélni?- kérdeztem.

- Hmm… most. Kapd össze a cuccaidat, ma túrázunk egyet. Tudom, hogy szeretsz kirándulni, szóval ne is tagadd. Mi lenne, ha úgy mennél haza, hogy nem is voltál szép helyeken?

Igaza volt, tényleg kíváncsi voltam másra is itt, mint a part.

- Jó móka lesz, meglátod!- mosolygott rám biztatóan. Én meg kezdtem ebben kételkedni. Hisz amiben mi ketten vagyunk… az minden lesz, csak mókás és gondtalan nem.

*

A terv az volt, hogy felmegyünk egy közeli hegyre, ahol van egy szupi kilátó, és belátni a szigetnek ezen részét, majd a másik oldalon lemegyünk, ott van egy kis kikötő, ott veszünk jegyet egy sétahajóra, elevezünk a gyönyörű öbölig, majd onnan könnyű visszaérni a mi városunkba.

Igen, a terv az volt.

A hegyet, és az ösvényt meg is találtuk, bár nem sokat beszéltünk egymáshoz.

- Szokatlanul szótan vagy- mondta a fiú egy fél óra gyaloglás után a fák között.

- Miről beszéljek?- kérdeztem vissza.

- Tegnap este ez nem volt gond…- folytatta.

- Ki is merítettem minden témát. Ráadásul nem bocsájtok meg ilyen gyorsan!- utaltam a reggeli incidensre.

- Ne már, hogy én legyek hibás, amiért átlátszó a pólód, és láttam alatta a…

- Nem kellett volna így közölni!- haladtam előre töretlenül.

- Igazad van. Ha nem mondom, tovább nézhetem! Micsoda női logika!- gúnyolódott rajtam.

- Borzalmas alak vaaa…- akartam kifejezni nemtetszésemet, csak sajnos egy kiálló gyökeret nem láttam, és hasra estem benne.

Ilyenkor azt gondolnák, hogy minden férfi úriemberré válik, és felsegíti a csajt a földről. Ahha, persze, miután jól kiröhögte.

- Na, gyere te szerencsétlen!- nyújtotta a karját még mindig röhögve Changjo, mikor már felültem, de ellöktem, és felálltam magamtól.

- Menni fog egyedül is!- húztam fel az orrom, majd elindultam előtte.

- Piszkos lett a nadrág a fenekeden- jegyezte meg.

- Már a seggemet is stírölöd?- kérdeztem vissza unottan.

- Kiszúrta a szememet. De ha téged nem is, engem zavar!- majd mögém lopózott, és rávert egy nagyot a hátsómra. Kikerekedett szemekkel néztem hátra, hogy megfojtsam, amiért hozzám mert érni így, de ő elugrott lendülő kezem elől.

- Jong Hyun… ugye tudod, hogy hosszú még ez a nap!- szűrtem a fogaim között, mire a fiú csak elvigyorodott, majd elindult az ösvényen.

- Nem félek tőled, kisanyá…- ebben a pillanatban megfejelt egy kiálló ágat- Mi volt ez?- masszírozta a homlokát fájdalmas arckifejezéssel.

- Mi is?- sétáltam mellé egy hatalmas nagy széles mosollyal- Csak nem isteni igazságszolgáltatás?- vontam vállat, majd győztesen továbbhaladtam.

*

Délre értünk fel a hegytetőre, addigra rendesen leizzadtunk, még jó, hogy anya gondoskodott arról, hogy vigyünk kellő folyadékot magunkkal.

- Á, azt hittem sosem érünk fel!- sóhajtottam a kilátó korlátjának dőlve- De megérte!- itta szemem a látványt.

- Látod, ebből maradtál volna ki, ha én nem vagyok!

- Persze, te vagy a mindenható, felfogtam!- forgattam a szemem, de közben mosolyogtam. Changjo mindig is ilyen egoista volt.

- Anya mondta, hogy a Szöuli Filmművészeti Főiskolára fogsz menni továbbtanulni.

- Igen, bár nem színésznek akarok állni. Jobban érdekel a filmek készítése, rendezése- vontam vállat- És te? Hová mész?

- Amerikába kaptam ösztöndíjat gazdasági területre.

- Ó, az nagyon jó!- bólogattam elismerően.

- Igen, anyáék is örültek neki, hogy így sokra vihetem!- támaszkodott a korlátra, és elnézett a messzi óceán felé.

- Hát gondoltam. Ez egy nagyon jó lehetőség, és…

- Igen, mindenki ezt mondja, de én még nem döntöttem. Bár bolond lennék nem elfogadni!- vágott a szavamba. mintha kicsit zavarban lett volna a téma miatt.

- Igazán gratulálok. Mondanám, hogy kíváncsi leszek rád az egyik általános iskolás osztálytalálkozón, de én oda ugye nem szoktam eljárni…

- Igen, feltűnt.

- Nem mondod?- morogtam kicsit gorombán, felelevenítve az emlékeket- Hisz te vagy az oka!

- Na jó! Itt és most tisztázzuk, hogy az nem csak az én hibám volt. Neked nem kellett volna azt tervezned, hogy átvágsz valami baromsággal!. lett ő is ingerült.

- Miről beszélsz? Én csak írtam neked egy szerelmeslevelet, mi ebben az átvágás?- tettem csípőre a kezemet, és igyekeztem fenyegető állást felvenni.

- Ó, így gondolod? Akkor mi volt az amit Mi Young mondott? Hogy csak csőbe akarsz húzni, mert igazából nem is vagy oda értem, csak egy fogadás miatt szórakozol velem?

- Hogy mi van? Ezt mondta neked Mi Young?

- Pontosan. Ezért lettem olyan ideges, hogy megtettem, amit tettem.

- Mekkora egy ribanc! Azt hittem a legjobb barátnőm. Pontosan tudta, hogy mennyire odavoltam érted! De mivel őt pont akkor utasította vissza a szíve szerelme, ezért ilyet hazudott, hogy én se legyek boldog? Sosem tudtam, kivel kell barátkoznom!- ingerülten belerúgtam a korlátba, miközben magamon éreztem Changjo tekintetét.

- Te tényleg szerelmes voltál belém?- kérdezte lassan.

- Igen, az voltam. Csak féltem elmondani neked, mert tartottam tőle, hogy te nem is gondolsz rám úgy. A fogadás miatt vállaltam be mégis.

- Én meg azt hittem, hogy szórakozol, és csak ki akarsz nevetni, ezért tűztem ki oda. Ezért haragudtam rád. Tudom, ronda dolog volt, de a büszkeségemen gázoltál át. Hisz én is… kedveltelek.

- Ez remek!- nevettem fel hitetlenül a helyzet abszurditásán- Jong Hyun, totál feleslegesen utáltuk egymást.

- Jong Hyun? Miért nem hívsz Changjo-nak?

- Mert nem szereted- vontam vállat. Teljes letargiába voltam a történtek miatt.

- Tőled egészen megszoktam… Szóval… tényleg szerettél?- akadt le még mindig a témánál.

- Igen, szerettelek.

- A múltban?

- Igen, a múltban. Azóta már volt egy csomó kapcsolatom, és közben rájöttem, hogy gyerekes érzések voltak, amit irányodba tápláltam. Hisz ilyen ez az első szerelem dolog, nem?- nevettem fel kényelmetlenül. Nehogy azt higgye, hogy még most is érzek iránta valamit! Az borzalmas lenne! Elvégre nem igaz! Ugye nem igaz?

- Nekem is sok barátnőm volt közben. De egyik sem volt olyan béna, mint te!- nevetett fel- Az első szerelmem nekem is te voltál… Mondjuk egyik másik lánnyal sem tudtam úgy bolondozni azóta sem, és filmeket átszinkronizálni, mint veled!

- Az ilyen dolgokat a barátok teszik, nem szerelmespárok!- sóhajtottam fel.

- Igaz. És mivel már egyikünk sem érez a másik iránt semmit, miért ne lehetnénk megint haverok? Na?

Elgondolkoztam. Végül is...

- Miért is ne!- adtam be a derekamat- Csak akkor ne bámuld a seggemet, és a mellemet ilyen tüzetesen, ha barátnőd van!

- Sol Bin még ne a barátnőm!- kezdett tiltakozni.

- De az lesz!- utánoztam a szava járását, mire elmosolyodott. Gyönyörű mosolya volt. El lehetett benne veszni, így hogy ne csorogjon a nyálam is, elfordítottam a fejemet- Na, menjünk le a hegyről, ebédeljünk, és nézzük meg azt az öblöt- majd el is löktem magam a korláttól, de Changjo gyorsabb volt nálam, és még elém lépett, amitől belegyalogoltam.

- Hé, mi bajod…?- kérdeztem volna, de átölelt, és elnevette magát. Olyan erősen, hogy minden pircikánk összeszorult. És egyáltalán nem volt kényelmetlen, sőt! Túl jó és otthonos érzés volt.

- El sem hiszem!- vigyorgott rám, a szeme csillogott.

- Mit?- pislogtam rá nagyokat, de a kezem magamtól csúszott fel a hátára.

- Hogy visszakaptam a barátomat, Yun-ah!

Elszorult a torkom, és kibontakoztam az ölelésből.

- Hé, mióta vagy ilyen nyálas? Még a végén visszavonom, amit mondtam. Na indulás!- majd hátat fordítottam, és elindultam a lefelé vezető ösvényen.

De egy hang a fejembe azt ordította: A vesztedbe rohansz, a saját magad ásta sírba fogsz borulni!

*

Végül leérve a hegyről egy kisebb városban lyukadtunk ki, ahol egy gyorsétterembe ültünk be, majd elindultunk a kikötő felé.

- Van egy olyan hajó, ami elvisz minket az öbölig, majd onnan egy híres és szép szigetre, ahol szét lehet nézni, majd visszahoz. Jó lesz?- nézett rám a fiú a táblából felnézve.

- Nekem jó!- mondtam vállat vonva.

- Ez az utolsó hajó, ami ma megy, még jól kifogtuk- jegyezte meg a fiú, majd jegyet vettünk, és fel is szálltunk az éppen indulni készülő vízi járműre.

Sokan voltak rajta, sok turista, kattogtatták a gépeiket. Mi nem hoztunk fényképezőt, mindketten egyetértettünk, hogy az igazi emlékek úgysem képi formában maradnak meg nekünk. Az igaziak velünk maradnak, belénk ivódva. Persze ettől függetlenül imádtam fotózni. De azt inkább egyedül, elvonultan. Ezért is akartam filmekkel foglalkozni, de ez most más helyzet volt. 

Így inkább csak csendben ültünk egymás mellett a fedélzeten, és néztük a gyönyörű kék vizet alattunk.

Az öböl is csodaszép volt. Fehér homok, csillámló víz, pálmafák. Mint a mennyország, békés idilli kép. Ott is kiszálltunk a hajóból, de nem túl sokáig, csak éppen a bokánkig gázoltunk a vízben.

- Ah, le tudnám itt élni az életemet!- sóhajtottam nagyot a messze óceánba nézve.

- Akkor már nem is lenne olyan érdekes, ha minden nap ezt látnád- sétált mögém a fiú, és a vállamra tette az állát. Kicsit megfeszültem, nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Pedig megbeszéltük, hogy barátok leszünk, nem kéne az ilyesmin kiakadnom. És nem az volt a baj, hogy kényelmetlen a közelsége. Hanem az, hogy teljesen át tudom adni magam az érzésnek. És nem minden esetben, mint jó barátok.

Hisz hiába mondtam, hogy nem érzek iránta semmit, barátságon kívül… nagyon gyorsan vissza tudnak térni az egykor elfojtott érzések.

- Nehéz a fejed!- motyogtam.

- De édes teher- vigyorgott a fiú, mire megfordulva tarkón csaptam, én is nevetve.

- Javíthatatlan vagy- csóváltam a fejemet.

- Csak rosszul próbálkozol- mosolygott sejtelmesen, majd elsétált a hajó felé, mert hallottuk a vezetőnk szavát, hogy ideje felszállni.

Nem kellett messze hajózni ahhoz, hogy elérjük a szigetet, de azért elég messze volt a sziget partjától.

Elég nagy sziget volt, azt mondták, az élővilága is egyedi, volt időnk körülnézni.

Ott azt mondták, nyugodtan nézzünk szét, majd egy óra múlva találkozunk a kikötőben.

- Nézzük meg az erdőt!- mondtam nagy lelkesen.

- Én lehet, hogy a parton maradnék, kicsit elfáradtam ebben a nagy túrában ma- vont vállat a fiú- De ha akarsz, akkor menj! De tudnod kell valamit. Úgy olvastam, hogy ezen a szigeten elég nagy populációban él az a óriáspók, aminek a mérge halálos.

- Nincsenek is ilyenek!- vágtam rá szememet forgatva. Nagyon jól tudta, mennyire utálom a pókokat. Csak be akart ijeszteni.

- Jó, nincsenek. Csak aztán össze ne fuss eggyel sem- majd vigyorogva elfordult. Én meg vágtam rá egy fintort, majd elindultam az erdő felé. Pár lépés után azonban megtorpantam, és elgondolkoztam. Mi van, ha tényleg vannak itt nagy pókok? Elvégre…

- Changjo, várj!- futottam utána, majd szembetaláltam magam győzedelmes arckifejezésével- Menjünk inkább együtt, nézzük meg a partot- mosolyogtam angyalian.

- Látom, nélkülem sehová sem mersz menni!

- Ne bízd el magad!- biccentettem félre a fejemet- Verseny addig a fáig!- mutattam előre egy elég messze lévő pálmára, majd elkezdtem futni. Hallottam, hogy a fiú pár másodperc késéssel követ.

Elég gyorsan tudtam futni, de ő is, így mielőtt a pálmához értünk volna, leelőzött. Ezt nem hagyhattam, így ráugrottam a hátára, így mindketten a földön kötöttünk ki, a part homokjában.

- Csalsz?- nevetett rám a fiú, mikor látta, hogy én is a saját csapdámba estem, és a földön heverek.

- Ha én nem nyerhetek, akkor te sem!- nyújtottam rá a nyelvemet, majd elnyújtózkodtam a homokban- Milyen megnyugtató! El tudnék aludni!

- Akkor aludj!- feküdt mellém a fiú- Majd felkeltelek!

Míg a felhőket nézte, addig én az arcát fürkésztem. Túl jóképű. És feleslegesen voltam rá mérges. Ráadásul ő is kedvelt engem annak idején. Miért alakult így ez az egész?

De már más lány tetszik neki! Verd ki a fejedből! De... Miért fáj egy kicsit emiatt a szívem? Miért akarok annak a lánynak a helyébe lenni? Miért félek, hogy ha elmegy Amerikába, nem fogom többet látni? Miért érzek így? És mióta?

Miért kellett újból felbukkannia az életembe, mikor minden sínen volt? Miért éri el megint, hogy kedveljem?

Lehunytam a szememet, hátha akkor kérdéseim is tovaszállnak, és hamar elragadott a fáradtság.

Arra keltem, hogy valaki nagyon rázogatja a vállamat.

- Yun-ah, a francba! Kelj már fel. Nagy szarban vagyunk!

- Mi az?- néztem kipislogva az álmosságot a szememből Changjo-ra.

- Elaludtunk.

- Nem mondod, Sherlock!

- De többet aludtunk, mint egy óra!- szembesített az igazsággal.

- És akkor?- ásítottam még egyet.

- Itt hagytak minket!- mutatott egy távoli pontra a vízen. Az lenne a mi hajónk? Elkerekedett a szemem.

- De… majd mehetünk a következővel is…- motyogtam hitetlenül.

- Mondtam, hogy ma ez az utolsó járat!- rúgott a homokba ingerülten a fiú.

- Ez azt jelenti, hogy…- kezdtem lassan, de a szavamba vágott.

- Ez azt jelenti, hogy itt ragadtunk egy lakatlan szigeten!- nevetett fel kínjába Changjo.

Francba!

/folyt. köv./

Dream trip 3. rész /Changjo/

/Sziasztok! :) Végre sikerült befejeznem ezt a fejezetet is, kicsit lassan ment, de végre itt vagyok vele! :) Véleményeket szívesen fogadok, mert most én magam sem tudom, hogy sikerült... /

 

3. rész

- Így ni!- mondta In Soo, és rásimította a talpamra a ragtapaszt.

- Köszönöm- mosolyogtam rá, de még mindig zavart Changjo utolsó mondata. Mégis, miért ő van kiakadva, mikor ő tiport a lelkembe még anno… ki is őrült meg? Ki is nem tudja eldönteni, hogy kedves legyen, vagy bunkó?

Nevetséges vagy, Jong Hyun…

- Rá tudsz állni azért?- nézett rám a szőke fiú, ezzel visszarántva a valóságba.

- Persze. Szerencsére pont olyan helyen van a vágás, hogy nem zavar. De azt hiszem, ma már többet nem megyek a vízbe- sóhajtottam.

- Ne emészd magadat emiatt. Kitalálunk valami programot mára, rendben? Van egy ötletem. Gyere velem- fűzte össze az ujjainkat, és meglepődni sem hagyott időt, húzott maga után.

- Várj, messze megyünk?- kérdeztem.

- Lehet, hogy sok időbe fog telni. Ez probléma?- vonta fel a szemöldökét.

- Dehogy. Csak beszólok a családomnak, hogy ne keressenek. Egy perc, rendben?

Bólintott, én meg gyorsan visszasiettem a házba, felvettem egy kis szandált, ami kényelmesebb lábbeli volt, egy strandruhát, és mivel épp senkibe nem futottam bele, hagytam egy üzenetet az asztalon, hogy elmentem egy időre.

- Mehetünk!- sétáltam mellé ismét.

- Remek!- ismét kezemért nyúlt, de én csak felvontam a szemöldökömet, amit észre vett- Csak, hogy a nagy tömegbe ne veszítsük el egymást!- erre elmosolyodtam, és kezébe csúsztattam az enyémet.

Elindultunk a parton, a kikötő irányába, ami nem volt túl messze, és mikor odaérkeztünk, rámutatott egy kikötött, egészen kicsi kis vitorlásra.

- Az a családomé.

- Családodé?

- Igen, van itt nyaralónk, ide jöttünk most is a srácokkal. Megyünk vele egy kört?

- Naná!- vidultam fel. Imádtam a hajókat. Voltam is régebben vitorlás táborban, így együtt könnyen ment a hajó előkészítése. Közben végig beszélgettünk, nagyon megkedveltem a fiút.  Úgy éreztem, teljesen egy húron pendülünk. Hamar kijutottunk a nyílt vízre a vitorlással. Élveztem, ahogy a hajamba kap a szél, és mi siklunk a vízen.

El is feledkeztem a bajaimról, és csak élveztem a pillanatot. Gyakran láttam, hogy In Soo engem bámul, ami eléggé zavarba hozott, de hamar levágtam a szitut, hogy bejövök neki. Hisz mi másért hozott volna el hajókázni? Volt már dolgom pasikkal, volt pár barátom, de egy ilyen kis románctól azért féltem. Mármint normális esetben kicsit féltem volna, de most kicsit elengedtem magamat.

De megnyugtatott, hogy a fiú nem egyből letámadott, nem úgy, mint ahogy Changjo jósolta… 

Már megint Changjo-nál tartok. Miért nem tudom kiverni a fejemből azt az idiótát?

- Köszönöm, hogy elhoztál!- fordultam a fiú felé, pár óra múlva, mikor újra kikötöttünk.

- Nekem öröm, hogy ilyen csinos lány volt a társaságom.

Mondanom sem kell, erre fülig pirultam.

- De esetleg, kapok érte valamit?- mosolygott rendületlenül.

- Nem is tudom- kacérkodtam- Mit szeretnél?

- Hmm…- egy pillanat alatt megragadta derekamat, és magához húzott, hogy mellkasának csapódtam- Most már van ötleted?- suttogta ajkaimra. Nem mondanám, hogy meglepődtem tettétől, ezért kicsit közelebb hajoltam, hogy nyomjak a szájára egy puszit, hisz nagyon is kedvemre volt a feladat, de ebben a pillanatban megcsörrent a zsebében a telefonja.

- A francba!- engedett el, majd elővette bosszúsan a készüléket- Mit akarsz, Ji Hoo?- szólt bele kicsit ingerülten, majd hallgatta a választ- Értem, megyek, tíz perc, és ott vagyok!- majd letette.

- Baj van?- kérdeztem.

- Nem, csak a barátom egy idióta. El kell mennem. Nem baj, ha egyedül kell visszamenned?- nézett rám, mintha zavarban lett volna.

- Dehogy, menj csak- legyintettem, bár sajnáltam, hogy elmaradt az a csók.

- Pedig ma este találkozni akartam veled. De így még a holnap délelőtt is ugrott- bosszankodott- Esetleg, holnap este ráérsz?

- Persze!- lelkesültem fel.

- Akkor találkozzunk itt, hétkor. Megfelel?

- Tökéletes! Hová megyünk?

- Meglepetés!- majd intett egyet, és hátat fordított, hogy elsiessen, de egy lépés után visszafordult, és nyomott egy apró puszit az arcomra- Addig jó legyél!- kacsintott egy aprót, majd elsietett. Rózsaszín ködömben néztem utána, teljesen átszellemülve. Hogy lehet egy pasi ennyire aranyos?

Lábfájásomról elfeledkezve sétáltam vissza a parthoz, ahol nem láttam a családomat, ezért bementem a házba, ahol a nagy asztalt ülték körbe. Jöttömre felnéztek.

- Hol császkált a kisasszony?- nézett rám anya, aki éppen a köretet szervírozta az asztalra, de mihelyst letette, csípőre tette a kezét. Ez nem jelentett túl jót.

- Írtam, hogy elmegyek- mentegetőztem.

- Ó, igen, írtad, hogy elmész. Majd egy nap meg írsz egy üzenetet, hogy: bocsi anya, felcsaptam hippinek, többé ne keress, harcolok a világbékéért.

- Csak az egyik barátommal voltam. Tegnap ismertem meg, és elvitt vitorlázni- mondtam boldogan.

- Ez egy fiú?- vonta fel a szemöldökét anya.

- Egy nyálas fiú- morogta Changjo, miközben az újabb szelet húsért nyúlt. Igyekeztem rá csúnyán nézni, de ettől nem szégyellte magát össze.

- Igen, a neve In Soo. És nagyon aranyos. Kedvelem!- majd leültem az egyetlen helyre, ex legjobb barátom, és So Hyun közé.

- Nem bánom, ha programot gyártasz. De legközelebb két szónál többet írj, rendben?

- Oké. Akkor előre bejelentem, hogy holnap este randizok vele- mondtam unottan.

- Illetek egymáshoz- motyogta Changjo félvállról. Kezdett idegesíteni.

- Igen, illünk. Szóval inkább tömd a fejedet- mosolyogtam rá gúnyosan.

- Jó, ezt most hagyjátok abba!- rúgott mindkettőnket bokán az asztal alatt Jin Hee unnie. Mire mindketten lehajtottuk a fejünket. De tudtuk, hogy harcunknak még közel sincsen vége.

*

Délutáni csendes pihenőben az ágyon feküdtem, ilyenkor volt a legmelegebb odakint, nem is volt tanácsos a napon tartózkodni ilyenkor.

Magamban In Soo-ról álmodoztam, az izmos testéről, az szép szemeiről, a…

Ekkor nyílt az ajtóm, és besétált rajta a rémálmom, majd egy mozdulattal bevetette mellém magát az ágyba.

- Mit akarsz, Changjo? Eltévesztetted a házszámot?- sóhajtottam.

- A szobámban dög meleg van. Itt jobb- mondta egyszerűen, majd bedugta a fülébe a fülhallgatóját, és kényelmesen elhelyezkedett. Ez azt jelentette, hogy oldalt feküdt, felém fordított testtel, és rezzenéstelenül bámult tovább.

Nem akartam ezen kiakadni, úgy akartam viselkedni, mint akit hidegen hagy, hogy egy ilyen jó pasi fekszik centiméterekre tőle az ágyban (ami még szerencse, hogy franciaágy), és bámul. Vagy öt percig sikerült is, de aztán mérgesen felültem, és kihúztam a füléből a zenelejátszót.

- Mit akarsz tőlem?- sóhajtottam.

- A szobádat!- válaszolta nyugodtan.

- Ó, értem. Hát nem kapod meg. És tőlem mást sem- tettem hozzá pár pillanat múlva.

- Aranyos vagy- támaszkodott a könyökére- Mégis, mi mást akarnék tőled? Azt hiszed, nőként nézek rád? Nem kell az, ami csak az ilyen harmadosztályú nyálgépeknek jön be…

- Remek. Bár ebben néha kételkedek…- motyogtam.

- Ezt hogyan érted?

- Még ha nem is bírsz, mint embert, azért te is pasiból vagy- mondtam, kibámulva az ablakon.

- Ó, szóval úgy érzed, hogy kísértésbe tudsz ejteni?- vigyorgott- Hát akkor mutasd meg!

Francba, a saját csapdámba estem, ha most visszautasítom, akkor minek kezdtem bele a témába egyáltalán, ha meg megteszem, akkor… akkor…

- Nem megy?- szórakozott jól, mikor látta, hogy ajkamat harapdálom, majd ő is felült- Yun-ah, annyira látszik rajtad a bizonytalanság. Ha el akarsz valakit csábítani, akkor azt nem így kell csinálni. Várj, megmutatom!- majd arcomhoz emelte kezét, hogy fülem mögé tűrje egyik tincsemet, de még időben kapcsoltam, és elcsaptam a kezét.

- Ne érj hozzám, hagyj békén!- csattantam fel, mire kikerekedett a szeme.

- Yun, ennyire utálnál? Pedig csak visszafordítottam azt, amit ellenem akartál tenni, négy éve- csóválta a fejét.

- Hogy mi? Mi a fenéről beszélsz te?- néztem rá hitetlenül.

- Az igazság az, hogy…- beszívta kicsit az ajkát zavarában, de nem tudta tovább mondani, mert ebben a pillanatban kicsapódott az ajtóm, és berontott a kishúgom, Bessy-vel együtt.

A kutya azonnal rám ugrott, és össze-vissza nyalta az arcomat, húgom pedig Changjo ölébe pattant.

- Unnie, játszunk valamit! Játsszuk azt, hogy te vagy az anyukám, Changjo meg az apukám!

- Te jó ég, So Hyun, már nyolc éves vagy, ne légy ilyen gyerekes!- hűltem el, de közben el is vörösödtem. Még hogy papás-mamásat!

- Mi lenne, So Hyun-ah, ha azt játszanánk, hogy elváltam anyádtól?- morogta Changjo, de úgy, hogy a húgom ne hallja. Hisz mindkettőnk apja lelépett a családtól, nem kell ezt fel is eleveníteni.

- Na, kérlek! Játsszunk!- nyafogott húgom.

- Ha leszeded rólam ezt a vakarékot- mutattam a kutyusra, ami közben megette a magamnak nasinak odakészített sonkás chips papírját. (Igen, a kutyánk vonzódott a papírhoz, és mindig felzabálta).

- Jól van!- derült fel a kiscsaj, és egy mozdulattal lekapta rólam a falatozó állatot- Anya, most puszild meg apát, mert el kell vinned az iskolába, és apa egész nap dolgozni fog!- adta ki az utasításokat.

- So Hyun, anya most beteg, apa el fog kapni tőle valamit- mondtam hogy ne kelljen ilyen butaságokat csinálnom.

- De nem vagy beteg!- mondta átlátva sunyiságomon- Puszild meg. Most szeretitek egymást. Azt játszunk. Gyerünk, anyu. Elkésünk az iskolából- rángatta meg a karomat. Én sóhajtottam egy hatalmasat, és Changjo arcához hajoltam, és egy nagyon rövid és felszínes puszit nyomtam rá, amin ő is meglepődött, de visszahúzott magához, és ő is az arcomhoz nyomta a száját, majd kicsit eltávolodott, és vigyorogva a fülembe suttogta.

- Majd ha este hazajövök a munkából, csinálunk még egy kis So Hyun-t.

Megforgattam a szememet idióta viccén, és a fejéhez vágtam egy párnát.

- Párnacsata!- visított fel húgom, egyből elfelejtve a papás-mamás játékot, és megragadott egy díszpárnát, és a fejemet kezdte el csapkodni, amihez hamarosan Jong Hyun is csatlakozott.

- Ezt nem vicces!- nevettem fel, mikor már az egyik párna szét is szakadt, és tollak helyett, valami undi tömőanyaggal ment tele a szám.

- Megérdemled, asszony. A gyerek miattad késik el az iskolából- röhögött rajtam Changjo, mire visszavigyorogtam rá.

- Te rontottad el a nevelését!- mutattam a kislányra, aki már az ágyon ugrált a párna darabjai között.

- Dehogy, olyan kis örökmozgó, mint az anyja. Ugyanolyan imádnivaló!- mondta mélyen a szemembe nézve.

Erre megdermedtem, és csak bámultam rá. Nyeltem egy nagyot, hogy válaszoljak, de megcsörrent a telefonja. Egy mozdulattal felkapta, épp csak rápillantva a kijelzőre.

- Szia, Sol Bin. Már hiányzott a hangod!- felállt, és az ajtó felé igyekezett. Kedves, már-már nyálas hangja ritka furcsa volt. És azonnal eszembe jutott, hogy nem kéne bedőlnöm Changjo-nak. Hisz eleve egy másik csajra hajt, egy bunkó, és nekem is mással lesz holnap este randim. Egy, nála százszor rendesebb sráccal.

*

Aznap este Jin Hee-vel ismét elmentünk sétálni. Nagyon jó volt a hangulat, sok helyivel ismerkedtünk meg, mind szórakoztatóak voltak. Imádtam Új-Kaledónia esti hangulatát. 

Unnie ugyan hívta az öccsét is, de az azt mondta, hogy mást akar csinálni, máshova megy. Én meg nem erősködtem, hogy tiszteljen meg a társaságával, hisz nem hiányzott.

Későn értünk haza, és a koktéltól kicsit szédültem is. Vagyis nem volt semmi bajom, csak a szokottnál jobb kedvem.

Ami meglepő volt, hogy Changjo is akkor esett haza, mikor mi. Fáradt volt, ideges, és szerintem ő is jobban a pohár aljára nézett, mint kellett volna. Nem szólt hozzánk az ajtóban, egyszerűen csak berobogott, és felrohant az emeletre.

- Mi baja van?- kérdeztem fintorogva unnie-tól.

- Nem is tudom… A B vértípusától bármi kitelik- vont vállat- Na fürödj le, aztán menj aludni, mert fáradt leszel holnap- mosolygott, majd a lépcső tetején elváltak útjaink.

Összeszedtem a fürdős cuccomat, majd a mosdó felé indultam, de Changjo bevágódott elém, és hamarabb belépett a fürdőbe.

- Hé!- ragadtam meg a karját, hogy visszahúzzam- Én voltam itt előbb.

Csak rám nézett, és felvonta a szemöldökét.

- Menj a másik fürdőbe- morogta, majd becsapta az ajtót. Teljesen elhűltem. Egyszer kedves, egyszer bunkó, egyszer teljesen szívdöglesztő, máskor meg utálatos… Hogy változhat ilyen gyorsan?

De nem akartam cirkuszolni, kedvem nem volt vele foglalkozni, ezért elmentem a másik fürdőbe. Hadd legyen meg magának.

Viszonylag gyorsan végeztem, majd indultam is vissza a szobámba, hogy egy jó nagyot aludjak, de mikor benyitottam, láttam, hogy a fiú az ágyamon ül. Megtorpantam, nem tudtam, mit akarhat még.

Ő felnézett rám, és elém sétált. A haja vizes volt, és árasztotta magából a sampon és tusfürdő illatát. Nyelnem kellett egyet, hogy ne vegyen le a látvány túlságosan a lábamról.

- Mondanom kell valamit- mondta végül.

- Nem biztos, hogy akarom hallani- válaszoltam.

- De ez fontos… a te érdekedben van…

- Az én érdekem volt valaha neked egyáltalán fontos?- kezdtem visszafojtott hangon, hogy ne ébresszek fel vele senkit, de még is csattanósan- Nézz már magadba, Jong Hyun. Miért csinálod ezt velem?

Erre fújtatott egy nagyot, mint valami felbőszült vad.

- Annyira odavagy magadtól te is. Csak segíteni akartam. De tudod mit? Annyira makacs vagy, akkor ess pofára, de jó nagyot!- majd kisietett a szobámból. Miről beszélt ez?

*

Másnap, hisz tudtam, hogy In Soo-ék nem lesznek lent a parton, úgy döntöttem, elmegyek búvárkodni, hisz mindig is szerettem volna kipróbálni. A lábamon a seb szerencsére nem volt nagy, ráadásul hamar be is hegesedett, így már nem fájt annyira. Nem volt kedve senkinek csatlakozni, egyedül Changjo-t nem kérdeztem meg, de ő egész nap olyan furcsa volt velem, felém sem nézett, még csak nem is köszönt, és reggel, mikor rányitottam a fürdőben, mikor fogat mosott, ahelyett, hogy kizavart volna, azonnal ott hagyta a helyet, egy szó nélkül. Nem értettem, mi baja van, hisz aki elégedetlen kellett volna, hogy legyen, az én lehettem volna. Megalázott, most meg össze-vissza szórakozott velem. És még ő sértődött be? Na, mégis, hol él ez?

Így délelőtt a korallokat néztem a víz alól, amik gyönyörűek voltak, egy helyi, nálam nem is sokkal idősebb lány vezetésével.

Ebédnél végig róluk áradoztam a családnak, akik csak mosolyogtam lelkesedésemen.

Délután már hamar otthagytam a fürdőzést, és inkább elkezdtem készülni a randimra. Meleg volt esténként is, így egy egyszerű, de csinos nyári ruhát vettem fel szandállal. A hajamat megmostam, hogy ne legyen sós, és egyenesen, kiengedve hagytam. Csak egy kevéske sminket tettem magamra, nem akartam azonnal úgy kinézni, mint aki Gangnam egyik nightclub-jába indult.

Végül rámosolyogtam az eredményre. Hisz csinos voltam. És In Soo-nak már eddig is bejöttem. Kész főnyeremény.

Kicsit késni akartam, mert az úgy menő, de azért nem túl sokat, mert a végén már nem várna tovább. Így felkaptam a kis-táskámat, és elindultam a kikötő felé, ahol megbeszéltük, hogy találkozunk.

Hamar oda is értem, és már messziről kiszúrtam a fiú szőke haját, ahogy az egyik oszlopnak támaszkodott. Elmosolyodtam attól, hogy milyen jóképű, de valahogy az agyamba kúszott Changjo mondata, miszerint: „Azt hiszed, nőként nézek rád? Nem kell az, ami csak az ilyen harmadosztályú nyálgépeknek jön be…”

Hah csak féltékeny! In Soo-ra, hogy jobban néz ki nála. Ami igazából nem igaz. Mert mind a ketten nagyon helyesek, csak…

Jó, elég Choi Jong Hyun-ból.

- Szia!- mosolygott rám a fiú, mikor észrevett, és nyomott az arcomra egy puszit, amitől jóleső borzongás futott végig a hátamon.

- Szia!- köszöntem én is neki halkan, kicsit zavarban.

- Nagyon szép vagy- fűzte össze ujjainkat újfent, amivel ismét meglepett.

- Te is- mondtam öntudatlanul- Vagyis… úgy értem… jól nézel ki… szóval…

- Értem, Yun-ah. Totál odavagy értem- somolygott, mire felnevettem.

- Azért ne szállj el magadtól- karoltam belé- Szóval, hová megyünk?

- Táncolni!- húzta száját mosolyra.

Végül a városba sétáltunk, egy közeli táncos helyre. Sokan voltak, mindenféle nemzetiségűek, a nyelvek annyira összekeveredtek. Mindenki a saját magáét mondta, és valahogy mégis, mindenki megértett mindent.

Először kértünk két italt, és miután elkortyolgattuk egy asztalnál, felkért táncolni. Latinos zene volt, és én mindig szerettem az ilyen dallamokat.

Jól esett, ahogy átkarolt, ahogy együtt mozogtunk, és közben néha vicces dolgokat suttogtunk egymás fülébe. Vicces volt például a mellettünk táncoló idős házaspár, akik már órák óta tangóztak, még ha a zene nem is olyan volt.

Jól éreztem magam vele.

Az egyik lassabb számnál teljesen magához húzott, és mélyen a szemembe nézett.

- Teljesen lenyűgöztél, Min Yun.

Ahogy kimondta a nevemet, a lábujjamig pirultam.

- Én is megkedveltelek, In Soo…- suttogtam, mire nyertes vigyort villantott, és lehajolt, hogy szánkat összeérintse. Elég felemelő érzés volt, és hiába nem ez volt az első, hanem elég sokadik csókom, teljesen bele tudtam élni magam. Először finom volt, aztán kezdett egyre inkább szenvedélyessé válni. Elvált tőlem, és mélyen a szemebe nézett. Majd  megfogta a kezemet, és elkezdett húzni, ki a táncoló tömegből, majd ki az épület hátsó kijáratán. Ott a falnak tolt, és ismét megcsókolt. Egyre sürgetőbben, egyre erőteljesebben, ami annyira már nem tetszett. Jobban élveztem, míg finomkodott.

- Menjünk el hozzám!- suttogta két csók között, ami kicsit megijesztett. Hisz nem régóta ismerem a fiút, még csak nem is volt a barátom, és elég egyértelmű, hogy mit akart. Voltak már fiúim, de addig még sosem jutottam, és... 

De In Soo olyan kedves, és akkor lehet, hogy összejönnénk. Szöulban tanul ő is, és…

Csak meg akar fektetni…

Changjo mondata nem hagyott nyugodni. És be akartam bizonyítani, hogy ez nem így van.

- In Soo, én még nem akarok…- motyogtam, de ő belém fojtotta egy csókkal, és kezét combomon felvezetve, kicsit feljebb tűrte a szoknyámat.

- Nyugi, semmi gond nem lesz!

- De én tényleg nem akarom!- próbáltam lerázni magamról.

- Hallgass már, élvezni fogod! Komolyan, eddig teljesen normális voltál, most mitől lettél egy ilyen szende szűz?- kérdezte kicsit ingerülten.

- Te pedig eddig egészen normális voltál, nem tudom, miért akarsz egy nap után az ágyadba vinni!- vágtam vissza, és hátat akartam fordítani neki, de visszarántott, és ismét az ajkamra tapadt.

- Velem ne szórakozz!- morogta, én pedig igyekeztem kiszakadni a szorításából- Az enyém vagy! Szeretem a makacs lányokat, de már elég lesz.

- Eressz!- löktem el magamtól, mire kicsit megtántorodott, és kapva az alkalmon visszaszaladtam az épületbe, majd a főbejáraton ismét ki a levegőre. Ott sem álltam, meg, egészen a vízpartig futottam, és közben éreztem, ahogy a könnyeim elkezdenek folyni.

Igen, túl szép volt, hogy igaz legyen. De hát mit vártam a nyaraláson? Hosszú életű románcot? Ugyan már!

Mikor elég messzire jutottam, megálltam. Csak bámultam bele az esti óceán fényeibe. Próbáltam lenyugodni, de a zokogás egyre inkább rám tört. Lassan indultam el a parton a lakásunk felé.

Nem akartam az igazat bevallani a családomnak. Anya kiakadt volna, Changjo pedig jól szórakozna, és a fejemhez vágta volna, hogy ő megmondta.

Ebből nem kértem. Főleg, hogy igaza volt.

Lassan mentem, közben igyekeztem a könnyeimnek gátat vetni, de nem ment. Egyre csak folytak. Nem is tudom már, hogy miért. Az eset miatt, vagy úgy minden miatt? Talán az utóbbi...

Fájt, hogy In Soo-t is félreismertem. Fájt, hogy tényleg csak egy kaland lettem volna neki. Fájt, hogy tévedtem...

Futó léptek zaját hallottam magammal szemben, mire felpillantottam, és attól, amit láttam, elkerekedett a szemem.

Changjo volt az. Mihelyst meglátott, megtorpant, pár méterre tőlem. Úgy tűnt, zaklatott, és már eléggé kifáradt. Mennyit futott? És miért?

Meglepetten nézett rám, majd lassan elindult felém.

Én meg automatikusan próbáltam hátrálni.

- Igen. Igazad volt- mondtam, könnyeimet nyelve- Remélem, most boldog vagy, hogy így látsz, és azt hiszen elmondhatod, hogy…- nem tudtam tovább mondani, meg elém ért, és egy mozdulattal magához húzott, mire a mellkasának estem, és szorosan átölelt, arcát nyakhajlatomba temetve.

Elakadt a szavam, és csak pislogtam, ernyedt kezeim meg magam mellett lógtak.

- Cha…Changjo?- kérdeztem suttogva pár másodperc után, még mindig könnyeimmel küszködve- Mi…mi ez…?

- Yun-ah!- majd utána valami olyasmit suttogott a fülembe, amitől még sírni is elfelejtettem- Annyira aggódtam érted.

/folyt. köv/