Yes, Sam! 6. rész /Jinyoung/

/Sziasztok! Bocsi, hogy ilyen lassú volt, és ez sem túl hosszú. Nem érzem, hogy még teljesen visszanyertem volna saját magamat, de ígérem, majd összeszedem magam. Ezen kívül még két rész lesz szerintem, nem igazán akarom tovább húzni :)/

6. rész

- Apa?- vontam fel a szemöldökömet. Nem értettem egyáltalán a helyzetet.

- Igen, ő az apám- vakarta meg a tarkóját, majd mikor látta, hogy mennyire imbolyog a férfi, gyorsan elkapta.

- Ez az én Jinyoungom…- szűkítette össze a szemét a kicsit ittas férfi- A drága fiam eljött értem…

- Ti ismeritek egymást?- kapkodta a fejét apa.

- Hát igazából…- haraptam ajkamra- A kistanárom… véletlenül futottunk össze ma este…

- Nem azt mondtad, sehova nem mész ma este? Gyanúsak vagytok nekem…- húzta össze a szemöldökét, egy kis mosollyal.

- Ne gondolj bele semmit…- forgattam a szemem, majd Jinyoungra néztem, aki igyekezte megtartani az apját- Viszont ti, öregek, honnan ismeritek egymást?

- Mondtam, hogy régi, katonai találkozó lesz. Ott, találkoztam az akkora Jung századossal. A felettesem volt! Már egy ideje meg akartam szerezni az elérhetőségét, de nem tudtam. Most végre újra összefutottunk- nevetett apa- Gondoltam, hogy meg kéne hívni őket valamikor hozzánk, hogy ti is megismerkedhessetek, de ha már titeket is összehozott a sors…

Laposan a fiúra pislogtam, hogy lássam a reakcióját, de csak fél füllel figyelhettek csak ránk.

- Nem tudom, mennyire jó ötlet… - motyogtam.

- Na majd megbeszéljük… Most vigyük őket haza!- majd átvette a sráctól az apját- Te ülj DaSeom mellé, hogy mondani tudd, merre laktok!- veregette meg a vállát, majd a két felnőtt beült hátra, kis nehézségek árán.

- Kiszállsz, mihelyst odaértünk, mi?- mondtam kicsit gunyorosan, Jinyoung felé sem fordulva.

- Magadtól is kitalálhatod, hogy merre lakunk, én majd fogok egy taxit!- jött a reposzt, mire csak a szemem forgattam, majd beindítottam a kocsit. Igazából nem nagyon beszéltünk, csak ő mondta az irányokat. Egy kedves kis családi házban laktak, annyira nem is messzi kerületben. Bár ebben a korom sötétben nem is láttam nagyon a környéket.

- Itt is vagyunk!- oldotta ki a biztonsági övet. Apával igyekeztek az apját bevonszolni a házba, elég csöndben ahhoz, hogy a felesége ne ébredjen fel. Én csak az ajtóban vártam őket. Pár perc múlva ismét megjelentek.

- Köszönjük, jó éjt uram!- hajolt meg Jinyoung apa előtt.

- Jó éjt, fiam- mosolygott vissza rá, majd elindult vissza az autóhoz. Én is fordultam volna utána, ha nem fogja meg a karomat a fiú, hogy visszatartson.

- Figyelj… DaSeom… A mai este, amiket mondtam… sajnálom, semmivel nem akartalak megbántani…- állt velem szembe, és mélyen a szemembe nézett.

- Én sem akartam kiabálni….- motyogtam halkan, fejemet lehajtva. Kicsit felnevetett, mire felkaptam a tekintetemet.

- Ki gondolta volna, hogy ennyire nem tudunk megszabadulni egymástól…

- Nem is nagyon próbálkoztunk… kéne?- suttogtam elhaló hangom. A szemei megbabonáztak.

- Nem tudom…- lépett volna közelebb, de még időben észbe kaptam, és hátráltam gyorsan egy lépést, és ismét lesütöttem a szememet.

- Jó éjt!- majd gyorsan kitéptem a karomat a markából, és az autó felé rohantam.

Apa már kicsit be is pilledt a kocsiba ülve, így csendesen szálltam be, de még mielőtt elhagytam volna a helyszínt, muszáj volt egy utolsó pillantást vetnem a házra. A világító ablakban láttam még egyszer Jinyoung sziluettjét.

*

- Kislányom, ébresztő!- jutott el hozzám apa hangja, mire mérgesen morogtam egyet.

- Hagyjál…- motyogtam vissza.

- DaSeom, már dél van. Estére meghívtam a Jung családot vacsorára, és mivel anyád még mindig nincsen a háznál, szeretném, ha főznél valami finomat!- rántotta le rólam a takarót.

- Hogy főzzek?- pislogtam fel, majd leesett a merészebb elképzelés is- A JUNG CSALÁD?- visítottam, hirtelenjében felülve.

- Igen. Mivel tegnap kiderült, hogy ismeritek ti is egymást Jinyounggal, gondoltam összehozhatnánk egy találkát. Hisz tegnap végülis nem sikerült olyan sokat beszélgetnem a századossal…

- De hát… Ez nem jó ötlet!- ráztam a fejem rémülten. Hogy Jinyoung idejöjjön? Az ki van zárva.

- De hát miért? Hisz tegnap is olyan aranyosak voltatok egymás mellett.

- Apa, ő a tanárom. Ha bármilyen pletyka kap szárnyra, akkor…

- Mégis, ki tudná meg? Az apád már vén ahhoz, hogy olyan oldalakra posztoljon, mint amikre ti, fiatalok szoktatok…- borzolt a hajamba- Ne félj, semmilyen pletyka nem fog elindulni. Az apukád amúgy is vigyáz rád, rendben?- tartotta viccesen a kisujját.

- Rendben… De csak vacsorát főzök, táncelőadást nem tartok…- szálltam ki nagy nehezen az ágyból.

Gyorsan bekaptam valamit reggeli és ebéd gyanánt egyszerre, majd belegörnyedtem a szakácskönyvbe, hogy találjak valami egyszerű, de nagyszerű kaját, és közben végig azt mantráztam magamba, hogy Jinyoung úgysem fog eljönni, hisz vágja mi a szitu, és hogy nagyon nem jó ötlet minket összezárni.

Végül elég guszta lett a vacsora, amit mégis abban a szellemben csináltam, hogy mi van, ha a fiú/férfi, ki minek tekinti, mégis eljön. Nehogy már azt mondja, hogy még főzni sem tudok. Ne keressetek bennem logikát, mert nincs. Miért készültem ilyen lelkesen, mikor neki is megmondtam, hogy ez lehetetlen közöttünk? Nem tudom…

Apa azt mondta, hogy este hétre jönnek, és már hatra befejeztem a dolgokat, még a lakást is tessék-lássék kitakarítottam. Ez azt jelentette, hogy mindent bedobáltam oda, ahol nem látták. Az vesse rám az első követ, aki még sosem csinált ilyet…

Fél hétkor csörgött a telefonom. KwangSoo nevét láttam, mikor rápillantottam. Már leráztam Jolie-t is és HeeJunt is, akik el akartam ma este hívni iszogatni valahová.

- Szia!- vettem fel a telefon végül. Ha nem veszem fel az gyanúsabb. Bevallom, átfutott az agyamon.

- De rég hallottam a hangodat…

- Alig 24 órája…- forgattam a szemem.

- Azért hiányzott…- hallottam, hogy mosolyog. Hirtelen mintha a szívembe facsartak volna.

- Miért hívsz?- úgy döntöttem, inkább erre nem reagálok semmit.

- Visszajöttem. Van kedved találkozni most velem? Elmehetnénk… valahová kettesben- mintha kicsit feszengett volna.

- Uh… most nem alkalmas. Találkozóm van valakivel.

- Jolie-val?- kérdezett rá.

- I… igen- vágtam rá, és felírtam az agyam egyik kis noteszébe, hogy értesítsem Jolie-t, mert fedeznie kell.

- Ez esetben nem rondítok bele a csaj buliba. Vigyázzatok magatokra ma este.

- Így lesz… Holnap, suliban találkozunk. Délután elmehetünk valahova- mosolyogtam.

- Rendben, akkor holnap randizunk- majd letette, mielőtt helyesbíthettem volna, hogy ez nem randi.

Fejemet megrázva dobtam le a telefont a kanapéra. Nem, nem becsapás, amit csinálok. Csak így vagyok biztonságban. Már emeltem volna fel a telefont, hogy gyorsan írjak egyet Jolie-nak, de apa megakadályozott, aki szerint a terítés közben nagyon jó munkát végeztem, csak az evőeszközöket felejtettem el. Így ezt gyorsan pótolni kellett. Aztán még egy csomó minden mást. Hiába…. anya nélkül nehéz volt otthon. De őt csak másnapra vártuk haza.

A Jung család csak 5 percet késett. Az anyuka kedves, nagyon csinos nő volt, nem látszott meg rajta a kor egyáltalán. Jinyoung apja, ezúttal józanon, sokkal inkább megbízható férfinak tűnt. Láttam a szemén a néma könyörgést, hogy ne nagyon emlegessük a legutóbbi éjszakát, mikor kicsit kirúgott a hámból. El is gondolkoztam, hogy vajon ki viseli náluk a nadrágot.

Végül pedig… mikor már azt hittem, hogy tényleg csak kettecskén jöttek, hirtelen megjelent az ajtóban Jinyoung is.

- Bocsánat, csak jó parkolóhelyet kerestem…- szabadkozott, miközben levette a cipőjét.

- Minden rendben, gyertek beljebb!- invitálta őket apa, én meg kicsit szerencsétlenül elálltam az útból. A felnőttek azonnal a nappaliba indultak, szinte rögtön valami régi témát előhozva, én csak álltam ott, és néztem a fiút, aki szintén engem fürkészett.

- Nem tudtam kikerülni, pedig otthon akartam maradni…- mondta halkan.

- Megértem… sebaj… csináltam elég kaját, szóval még az asztalhoz férsz...- nyeltem egyet, így nem sikerült teljesen fél vállról a mondat.

- Te főztél?- mosolyodott el halványan.

- Igen, csak nem meglepődtél?

- Én? Meglepődni? Ha rólad van szó, semmi nem lep meg!- majd megfogta a vállamat, a nappali irányába fordított, és elkezdett tolni felé, a felnőttek után- Ha eltűnünk, még a végén azt hiszik, hogy…- itt megakadt, és elgondolkozott.

- Még azt hiszik, hogy máris unokákat gyártunk nekik…- fejeztem be morogva, mire kicsit felnevetett, majd morgott valamit, amit nem igazán tudtam kivenni, de valami olyasmire hasonlított, hogy „nem is olyan rossz ötlet.”

A nappaliból máris átköltöztek az étkezőasztalhoz, és le is telepedtek.

De mihelyst megjelentünk, a figyelem ránk irányult.

- Te vagy DaSeom, igaz?- nézett rám a nő, kedves szemekkel.

- Igen- ültem le az asztalhoz.

- Hallottam, ti is ismeritek egymást a fiammal… hol találkoztatok először?

- Hát először…- gyorsan végigpörgettem az agyamban, hogy történt, majd segélykérően Jinyoungra néztem.

- Nyugi, DaSeom, a szüleim nem esznek embert…- nevetett a fiú lazán- Először egy bulin találkoztunk. Szilveszteri bulin… Ahol azt mondta, hogy egyetemista… és később ő lett az, akit ebben az évben megcsókoltam…

- Jinyoung!- csattantam fel, mikor leesett, hogy pont most mondta el, amit nem igazán szívesen teregettem volna ki a felnőtteknek.

- Jinyoung? Azt mondtad, többé nem hívsz így!- vigyorodott el, mire még mindig csak tátogni tudtam- Amúgy meg semmi gond, ez csak a családunk- majd mikor látta, hogy jelenleg nem vagyok képes választ adni, akkor visszafordult, és folytatta- De aztán az expasija, mikor ezt meglátta, akkor odajött, és behúzott nekem egyet. DaSeom pedig felszívódott. Legközelebb mikor találkoztunk, akkor kiderült, hogy csak egy gimis lány, én pedig pont az ő kistanára lettem. Hát… ennyi a történet…- mosolygott. Legalább a későbbi dolgokat kihagyta.

- Miért nem mesélted eddig DaSeom?- nézett rám apa döbbenten.

- Mert én eddig abban a hiszemben éltem, hogy ez magánügy…- néztem szúrós szemmel a fiúra.

- Ugyan már kedveském! A családra mindig számíthattok! Akkor ti most együtt vagytok!?- csacsogott az anyuka- Mindig is egy hozzád hasonló lányt képzeltem el a fiamnak…

Most komolyan mindenki megőrült?

- Dehogy!- vágtuk rá egyszerre, nagyon gyorsan. Ez legalább szinkronban volt.

- De hát miért?- kíváncsiskodott Jinyoung apukája.

- Mert… amúgy nem érdeklődünk egymás iránt. Csak barátok vagyunk- mondtam gyorsan, mielőtt a fiú még több dolgot kitálalt volna- Már amennyire barátkozhat a tanár a tanítványával.

- Így van!- bólintott Jinyoung is, de megéreztem lábát az asztal alatt. Csak kicsit bökte meg vele a vádlimat, de eléggé, hogy tudjam, szándékos volt. Dühösen felnéztem rá, de ő csak csibészes vigyort villantott.

Mi a franc ütött belé? Tegnap nem lezártuk a kapcsolatunkat?

- Legjobb lesz, ha hozom a vacsorát!- sóhajtottam, mert úgy gondoltam, ha betömik a szájukat kajával, akkor kevésbé leszek én téma… Még inkább mi.

Végül persze nem maradtak csendben. De nem is volt zavaró, mert az én számban mindig volt valami, így csak a fejem rázásával és bólogatással tudtam kommunikálni. Jinyoung is csak néha szólt hozzá a dolgokhoz. De akkor is olyan félreérthető dolgokat, amiket a többiek bár nem érthettek, én pontosan tudtam, hogy az eddigi közös élményeinkre utal vele. Hát szép, mondhatom…

- Hozok még inni!- álltam fel az asztaltól, mikor már láttam, hogy megint nyitná a száját, és gyorsan kisiettem a konyhába. Felkaptam egy rostos üdítőt, felráztam, és felbontottam, majd egy szénsavas vízért nyúltam.

- Finoman főzöl- hallottam a hátam mögül a hangot, mire kicsit ledermedtem.

- Nem tudtál megülni a fenekeden?- pillantottam hátra Jinyoungra a vállam fölött.

- Mit tegyek, egy percet sem bírok ki nélküled!- szorította színpadiasan a szívére a kezét.

- Chh- fintorogtam rá, de egy apró mosolyt nem tudtam elrejteni, és kicsit transzban felráztam a vizet is, majd abban a pillanatban, mikor elfordítottam a kupakját, mint egy gejzír előtört a bubis víz, és megtámadott.

Rémülten visítottam fel, hátam mögött meg hangos röhögést hallottam. Dühösen toppantva vágtam le az asztalra az üveget, és mérgesen pillantottam a srácra.

- Hé, ne nevess!

- De hát ha nevetséges vagy, akkor mit tegyek?- vont vállat vigyorogva.

- Nevetséges?- fújtattam sértetten.

- De mindezt aranyosan…

- Nézd…- haraptam ajkamra- Ezt megbeszéltük… ha tegnap nem derül ki, hogy a szüleink régről ismerik egymást, akkor már semmi közünk nem lenne egymáshoz… Ne kezdjük előröl, csak fájni fog a végén. Ha neked nem is… nekem igen- sóhajtottam, mire pislogás nélkül meredt rám, majd felsóhajtott.

- Át kéne öltöznöd…

- Igen…- bólogattam.

- Várj egy percet!- felkapta az üdítőt és a vizet, és kivitte az étkezőbe, onnan hallottam a hangjukat.

- Mi volt ez a visítás?- kérdezte apa.

- Csak agresszív volt a szénsavas víz!- nevetett Jinyoung- DaSeom megmutatja azt a feladatot a matekfüzetben, amit nem értett…

- Rendben, menjetek!- mondta apa.

Hogy mi? Ez most mi a francért…?

A fiú visszatért hozzám, és rám mosolygott.

- Mehetünk?

- Te nem vagy normális!- csóváltam a fejem- Most a szobámba akarsz jönni? Ott nem tettem rendet…

- Nem is leendő feleséget jöttem nézni!- csúszott ki a száján, ami ismét szíven ütött, és láttam, hogy ő sem így tervezte. Igen, már tisztáztuk, hogy nem akar tőlem nagyon semmit, de akkor miért ilyen? Ha meg csak meg akar fektetni, azt pont nem családi vacsora idején kéne…

- Egy seggfej vagy!- közöltem vele, majd sarkon fordultam, és a lépcső felé siettem, ahol az emeleten a szobám volt. Hallottam, hogy követ, de nem érdekelt. Szobámhoz érve be akartam vágni előtte az ajtót, de még időben megfogta az ajtót, és betolta, hogy be tudjon lépni.

- Figyelj, DaSeom…- akarta megragadni a karomat, de elhúzódtam tőle.

- Át kell öltöznöm.

- Beszéljük meg…

- Ameddig beszélünk, jobban szeretném, ha a szemembe néznél, nem vizes pólóban közszemlére tenni a minyonos melltartómat…- sóhajtottam, majd mikor láttam, hogy nem moccan meg, előkaptam egy másik pólót a szekrényemből, és egy nadrágot kezdtem kutatni.

- Amúgy meg… mindent értek a matekban- mondtam hirtelen.

- Jól tudom… te nem jössz általában oda órák után, hogy korrepetáljam…- forgatta a szemét- Mint az egyik osztálytársad… Valami…

- Sun Hye…- feleltem. Csak ő lehetett. Más akkora ribanc nem is volt. Ő biztosan kihasználná most a lehetőséget, és azonnal rávetette volna magát Jinyoungra. Bár én is ilyen lazán venném a dolgokat, és belemennék a dolgokba úgy, hogy ne vágyjak mellette valami többre- Próbálkozz nála… És mire visszajövök, készíts elő magadban valami magyarázatot, hogy miért szúrtál engem ki, hogy kiéld rajtam a szeszélyeidet- majd kirántottam egy farmert, és a fürdőbe vágtattam, ami a folyosó végén volt. Gondosan bezárkóztam, és a homlokomat a csempének döntöttem.

Túlságosan is megkedveltem már, amiért minden egyes szava még jobban fájt...

Oké, megoldom!- gondoltam végül két perc múlva, majd, mivel a szobámban egyedül hagytam a srácot, és ott voltak olyan dolgok is, amiket szerettem volna magamnak megtartani, ezért gyorsan átkaptam a száraz ruhát, és már indultam is vissza a szobám felé. Halkan mentem, hátha az ajtó résén keresztül láthatom, mit csinál, de amit én nyitva hagytam, az most zárva volt. Felhúzott szemöldökkel nyitottam volna be, de ekkor eljutott hozzám a hangja.

- Adelaine! Komolyan, fejezd be, mindjárt visszajön!- mondta kicsit ingerülten, de halkan. alig hallottam. Nem értettem, mi a francot csinál, de aztán leesett, hogy valószínűleg telefonál. Közelebb húzódtam az ajtóhoz- Persze, hogy nem csináltam vele semmit, elvégre még csak egy… kislány…- jött a hangja.

Mintha valami tompa, sok fájdalmat okozó tárgyat szúrt volna a szívembe.

- Nézd, mondtam, hogy ez lehetetlen, mert ő csak egy kis gimis liba, és ha kiderülne, hogy bármi közöm van hozzá, akkor aztán hallgathatnánk életünk végéig, és érezhetnénk magunkon a megrovó tekinteteket…

Gimis liba?

- Adel, hagyd abba! Ezerszer jobb csajokat is találnék, bárhol… Hozzám valókat...- lett ingerült, ahogy én is.

- Na, ide figyelj… ne próbáld megoldani az életemet… A francba Adel…. Ez a csaj nem is kedvel engem… Észre sem veszi, hogy… Jaj, ne hagyd, hogy kimondjam… A rohadt életbe, azt hiszem belezúgtam… Igen, belezúgtam ebbe a kiscsajba…- szemem elkerekedett, akkor most az egész...- És igazából a helyzet az, hogy nem is távolodni akarok ezért tőle, hanem még közelebb kerülni hozzám. Mindent tudni akarok róla… Basszus, annyi csajom volt már, és ő egyszerűen kifogott rajtam. Ezt még egyik sem érte el, hogy ennyire… magamhoz akarjam láncolni, hogy csak velem lehessen… - sóhajtott, én meg csak álltam ott földbe gyökerezett lábakkal, majd lassan benyitottam, és hálát adtam, hogy nem nyikorog, így nem láthatott, mert az ablakon bámult kifelé, füléhez tartva a telefont. Lassan, a vastag szőnyegen mögé sétáltam, miközben csak hallgattam a sok sületlenséget, amit összehordott- Nagyon kedvelem… de hagynom kéne, hogy azzal jöjjön megint össze, aki hozzá való… Nem akarom ekkora bajnak kitenni… Borzalmas vagyok, hogy itt vagyok a szobájában most is, és nem mondhatom el mindezt neki, mert... nem akarom bajba keverni... Csak így meg undorító embernek tart... A francba, hogy így alaku…- de nem tudta tovább folytatni, mert két karomat hátulról a derekára fontam, és szorosan megöleltem, arcomat hátába fúrva. Éreztem a mély lélegzetet, amit a meglepettségtől vett.

- Adel, visszahívlak!- majd leejtette a földre a telefonját, nem is foglalkozva vele, majd kezeimre simította az övét, és hangosan kifújta az előbb beszívott levegőt majd pár perc, vagy csak pillanat múlva kicsit erőt fejtett ki rá, hogy le tudja fejteni magáról, mert szembe akart velem fordulni. A szeme kicsit zavarodott volt.

- DaSeom… te meg mióta…?

- Elég régóta…- feleltem be sem fejezett kérdésére.

- De hát…- látszott, mennyire zavarban van.

- Gimis liba?- húztam kicsit el a számat.

- Figyelj…

- Tudom… az vagyok. Egy hisztis, sértődékeny, hirtelen, gimis liba…- néztem mélyen a szemébe- Amit a telefonba mondtál, az…

- Az elég gáz volt… neked akartam elmondani őket előbb, nem úgy, hogy így halld…

- Így valahogy őszintébbnek tűnt… Szóval… igaz?- néztem pislogás nélkül arcát.

- Hogy igaz-e? Hogy kedvellek?- kicsit felnevetett, mire bevallom megrémültem, hogy színjáték volt az egész.... megint- Istenem, olyan bolond vagy! Teljes mértékben. Vak vagy, ha nem látod, hogy nézek rád, már első alkalomtól fogva. Nem tudom, mi van benned, amiért ennyire ragaszkodok hozzád. De úgy tűnt, te félreértettél… És már valamennyire vissza is pártolhattál Kwang Soo-hoz. Amiért nem tudlak hibáztatni. Mert… Ő hozzád illőbb, és megértem, hogy nem akarsz olyan emberrel lenni, aki csak a bajt hoz a fejedre…

- Ó, Jinyoung!- sóhajtottam, majd ismét derekát átölelve, ezúttal a mellkasába fúrtam a fejemet, jól esően szippantva férfias illatából- Most akkor ki a vak? Imádom a veszélyt, amit okozol nekem!

/folyt.köv/

Yes, Sam! 5. rész /Jinyoung/

5. rész

A zsákszerű melegítőmben dobáltam magam a kanapén, és azon gondolkoztam, hogy már javában tarthat Gongchan partija. Igen, Baro folyton hívogatott, hogy menjek, de én végül csak elküldtem rá Jolie-t, nekem eszembe sem jutott részt venni rajta. Mindazok után, ami történt, örültem, hogy egyáltalán volt kedvem reggel felkeni, és a héten még iskolába menni.

Igaz, nem láttam az egész héten Jinyoungot már, de még mindig a szemeim előtt lebegett, ahogy átkarolta annak a nőnek a derekát. És… éreztem a csókját is! Nem mondtam el senkinek, valahogy túlságosan is megszégyenítettnek éreztem magam. Így Jolie, bár furcsállta, hogy miért változott meg hirtelen a véleményem, azt mondta, hogy nem erőszak a disznótor, és a jó pasi. Bár szerinte megérdemelném.

Hát nem érdemelném meg, mert egy idióta ribanc voltam, aki naivan azt hitte, hogy a kedves és aranyos férfi, aki igazából most még a tanárja is, biztos teljesen odavan egy totál átlagos diáklányért… Aish, így visszagondolva még hülyébb voltam…

Ahj, ez így nem lesz jó!- fordultam egyet a kanapén, mire az belereccsent.

- Kislányom!- jött be apa a szobába, épp az inge ujját gombolva be- Neked meg mi a bajod? Hétvége van, azt hittem, a barátaiddal leszel… Anyád is elment a szüleihez… én is elmegyek a találkozóra… egyedül akarsz lenni?

- Nem tudom apa…- sóhajtottam- Olyan bolond vagyok. Azt hiszem… azt hiszem most elrontottam valamit. De nem kell aggódnod. Menj csak nyugodtan a találkozóra. Tudom, hogy milyen régen láttad a katonaságbeli barátaidat…

- Biztos, hogy megleszel?

- Igen!- erőltettem magamra egy mosolyt, majd felálltam, és odasétáltam hozzá, hogy begomboljam az ingje ujját, amit hálásan fogadott.

- Na, majd ha találok valakit, akinek van korod beli fia, majd beajánllak!- kacsintott rám.

- Meg ne próbáld!- tettem fel az ujjamat figyelmeztetően, de ő csak nevetett, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

- Na, akkor kaja a hűtőben, de hagyj nekem is belőle, mire hazajövök!

- Szia apa!- köszöntem el tőle, majd mikor hallottam az ajtó csukódását, akkor visszavetődtem a kanapéra.

Valamivel el kellett terelnem a figyelmemet, hogy most éppen akár egy bulin is lehetnék azzal a tökéletes férfivel, aki most valószínűleg a csajával… vagy csajaival szórakozik… Nem! Akkor egy lettem volna közülük.

A telefonom zavart meg, KwangSoo írt üzenetet.

„Hogy vagy?”

Elmosolyodtam. KwangSoo is elutazott valahová a hétvégén. Egész héten nagyon rendes volt velem. Már-már azon gondolkoztam, hogy talán tényleg kéne adni neki egy esélyt rendesen… Hisz nem éreztem szerelmet, de nem minden esetben alakult ki azonnal… De még nem mertem elhatározni magam.

„Jól. Mindjárt megyek aludni”- írtam vissza.

„Akkor aludj jól, majd holnap beszélünk!”

„Te is aludj jól!”

Ezután nagy sóhajjal dobtam el a telefonomat, majd gondoltam, hogy beteszek valami filmet, de egyszerűen nem tudtam rá koncentrálni. Utáltam a helyzetet, nem szerettem amúgy sem egyedül lenni. De nem bántam, hogy nem mentem el abba a buliba. Igazából így sem tudtam, hogy fogok szembe nézni Jinyounggal legközelebb.

Éjfél már elmúlt, mikor már majdnem álomba szenderültem, de a telefonom hangosan kezdett üvöltözni a fülem mellett. Összeráncolt szemöldökkel pislogtam rá.

Jolie.

Ez meg mit akar ilyenkor? Azt hittem, már Gongchannal hempereg valahol…

- Mi bajod?- vettem fel a telefont fáradtan.

- Alszol már?- hallottam a hangját, de valami nem stimmelt vele. Pont olyan volt, mint aki most tört össze.

- Te jó ég, Jolie mi történt?- lettem hirtelen teljesen éber.

- Gongchan… egy akkora paraszt…- mondta szakadozottan. Komolyan megijedtem. Mit művelt vele?

- Hol vagy?- kérdeztem gyorsan.

- Még itt… a házba… El tudsz értem jönni…? Nem merek… egyedül elindulni…

- Persze, apa itthon hagyta a kocsit, ne aggódj, megvan a cím, tíz percen belül otthon leszek!- majd le is tettem, és gyorsan beleugrottam egy viszonylag normális kopottas farmerbe, és egy kapucnis kulcsit húztam magamra, majd leakasztottam a kulcsot a helyéről, bezártam az ajtót, és máris rohantam a kocsi felé. Nem rég szereztem jogsit, de apa nem nagyon engedte, hogy a autót használjam. De most muszáj volt elmennem Jolie-ért, nem tudtam, mennyire lehet maga alatt.

Szerintem gyorsabban hajtottam az utcákon a megengedettnél, fél szemmel a beállított gps-t figyelve, és közbe reméltem, hogy nem találkozok részeg sofőrökkel. De szerencsére odaértem a megadott cím elé. Már messziről kihallatszott a zene, csodálkoztam, hogy a szomszédok nem jelentették fel csendháborításért.

Mivel kertes ház volt, ezért belöktem az amúgy is nyitott kertkaput, és a bejárati ajtó felé siettem. Ahogy benyitottam, azonnal megcsapott a pia, cigi szaga, és a még hangosabb zene súlya. Szememmel azonnal Jolie-t kerestem, közben magamon éreztem az emberek furcsa pillantását. Nyilván nem illettem a társaságba. Nyilván…

A nőkön alig takaró ruha, és két kiló smink volt, férfiakból csak dőlt a pia szag, és szemükkel azt a nőt keresték, aki hajlandó egy éjszakára félredobni az erkölcseit…

Jolie sem volt egy angyal, de ha valamit tettek vele…

Nagy nézelődésemben nekem jött egy szőkített hajú agyonsminkelt csaj.

- Nem látsz a szemed elé? Mi vagy te, általános iskolás, törpe! Nem szóltak, hogy ez a nagyok bulija?- nevetett rám gúnyosan, majd elnézett a vállam fölött- Ó, Jinyoung! Milyen jól nézel ki, jössz táncolni?- vigyorodott el csábosan. Hát ez undorító!

De a név, amit hallottam, sokkal jobban megrázott, így hátralestem a vállam fölött, és nem tévedtem. A srác tényleg ott állt, alig két lépésre tőlem, menő farmerban, és egy felül kigombolt fekete ingben (ahogy először megismertem… furcsa volt az iskolai öltözék nélkül), és engem bámult. A lány, vállat vont, mikor nem reagált, és ellibbent, más áldozat után nézve.

- DaSeom… tényleg te vagy az?- a francba, erre nem is számítottam.

- Hol van Jolie? Ha Gongchan bármit is tett, akkor…- támadtam volna neki egyből, de ő csak, mint valami huncut kisfiú, elvigyorodott.

- Mit tett volna azon kívül, hogy egész este a barátnőd szájában van?- vont vállat, és az egyik sarok felé mutatott, ahogy egy kanapén ült Gongchan, ölébe a lánnyal. Nem akartam hinni a szememnek. Hisz halál lazán smároltak…

- Ez nem lehet igaz…!- morogtam, és el akartam sétálni a srác mellett, de az megragadta a karomat.

- DaSeom, beszélnünk kéne…

- Nem, nem kéne. Soha többet. Jelen pillanatban nem vagy az „emberek, akikkel szívesen töltöm az időmet” listán, így eresszel el, és tűnj az életemből…- mondtam megőrizve a hidegvéremet, és végre sikerült kiszabadulnom a markából. Ismét Joliékra néztem.

Nagy léptekkel igyekeztem feléjük, kezdve kapizsgálni a dolgot.

- Jolie!- kiáltottam rá, mire elhúzódtak egymástól. Barátnőm arca felvirult.

- DaSeoooom! Végre itt vagy!- ugrott a nyakamba, mire én kicsit ellöktem magamtól. Ő is elég ittas volt már.

- Mi folyik itt?

- Nagyszerű színésznő vagyok! Csak azt akartam, hogy végre kimozdulj… ne haragudj, amiért aggódni kellett! De most szórakozzunk együtt!- ragadott volna meg, de hátráltam egy lépést. Féltem, hogy hiába vagyunk barátnők, most felpofoznám.

Lehunytam a szemem, és kifújtam a levegőt. Én tényleg bírtam Jolie-t, de az ilyen húzásai… gyűlöltem őket.

- Én most inkább haza megyek!- morogtam, majd dühösen hátat fordítottam, és az ajtó felé indultam. Már kinyitottam az előszoba ajtót, mikor valaki megragadta a kezemet.

Azonnal hátrafordultam, hogy hátranézzek, ki az, és meglepődve láttam, hogy a csaj ragadta meg a karomat, aki a legutóbb csak úgy elrabolta tőlem Jinyoungot. Vagyis az a csinos, gyönyörű hajú és bőrű csodanő. És nagyon jól állt neki a rövid ruha is, amit magára aggatott.

Azonnal ellenszenvet éreztem, és ki akartam rántani a kezemet, de túl erősen fogta.

- Engedj el!- rivalltam rá egy kicsit erősebben a kelleténél, de a hangos zene miatt úgysem számított. Csak ő lepődött meg.

- Mutatni akarok valamit!- szólt vissza hangosan, csak ő épp nem az idegtől, hanem azért, hogy meghalljam.

Mit? A hitvesi ágyukat, basszus? Marhára nem érdekel!

De mielőtt gondolkodni tudtam valami ellenvetésen, már húzott is egy lépcső felé, ami úgy tűnt, kicsit el van zárva, hogy a részeg emberek ne nagyon járkáljanak fel. De a lány nyilván bejáratos volt mindenhova… Biztos, hogy jól ismeri Jinyoung haverjait. De akkor miért nem mondták, hogy már foglalt? Még Baro sem…

Mennének a fenébe…

De a lány csak húzott tovább, míg az emeleten egy szobába nem értünk. Valószínűleg Gongchan szobája lehetett, mert először is, kupi volt, másodszor pedig feltűnt pár bikinis csaj képe a falon.

- Mit akarsz tőlem?- kérdeztem, mikor becsukta mögöttünk az ajtót, és végre hallottam a gondolataimat. De ő csak mosolygott, és figyelmesen végignézett rajtam- Mit bámulsz?

- Ennél jobban is kiöltözhettél volna- felelte, de valahogy meglepett, hogy ebben a mondatban egy szemernyi gúny sem volt. Sőt, akár kedvesnek is nevezhettem volna, ha épp nem utálom ennyire.

- Minek kellett idejönni? Haza akarok menni, semmi kedvem itt lenni! Gyorsam mondd, amit akarsz, aztán engedj az utamra…

- Elég temperamentumosnak tűnsz… már értem, miért történt mindez- kuncogott, mire csak a szememet forgattam.

- Remek, ha megengeded, akkor most távoznék…- sétáltam volna el mellette.

- Várj! Beszélni akarok veled. Igazából… Jinyoungról…- mondta a körülményekhez képest halkan. Erre megtorpantam, és hátrapillantottam rá.

- Jinyoungról? Jinyoung tanár úrról? Mégis, mi közöm nekem hozzá? Hozzátok? Ide is csak a barátnőm miatt jöttem…

- Nekem nem tudsz hazudni- mondta ezúttal határozottabb hangon- Maradj itt pár percet, mindjárt visszajövök… a bizonyítékkal…- majd elsietett mellettem, ki a szobából.

Milyen bizonyítékról beszél ez? Bizonyíték, hogy Jinyoung és én…? A fenébe is, mibe keveredtem? Mindenesetre úgy gondoltam, tudnom kell, mire megy ki a játék, így a szobában maradtam, és fel-alá járkáltam. Mikor meguntam, az ablak elé álltam, és meredten bámultam ki az éjszakai utcára.

Ekkor nyílt az ajtó.

- Adel, és komolyan nem tudom, hogy mire jó ez ne…- hallottam az ismerős hangot a hátam mögül, mire megpördültem. Nekem is, és neki is a torkunkon akadt a levegőnk.

- Te nem is Adelaine vagy…- motyogta Jinyoung, az ajtóban. Egyedül volt, és csak bámult rám.

- Nem, sőt az sem tudom, ki az, akit ilyen nagy vehemenciával keresel…- fontam össze a karom magam előtt, mintegy védekezésképpen.

- Ő a…

- Ja, a barátnőd? Én is őt várom, azt mondta, maradjak itt…- fordítottam el a fejemet, hogy ne kelljen ránéznem.

- Nekem meg azt mondta, hogy jöjjek ide, mert valami baj van…- sóhajtott, és megmasszírozta az orrnyergét. Mintha ő tudta volna, mi folyik itt- Ezt direkt csinálta.

- Miért akarná a csajod, hogy kettesben legyél velem? Ennek semmi értelme nincs… Nem is maradok, egy percet sem tovább- el akartam sétálni mellette, hogy kinyissam az ajtót, és meneküljek, csak egy baj volt. Az ajtó nem nyílt.

- Te zártad be?- lettem ingerült.

- Hogy mi?- jött ő is oda mellém, és igyekezett lenyomni a kilincset, hogy utána az nyíljon is. De egyértelmű volt, hogy bezárták.

- Hjá! Adel! Azonnal nyisd ki, és ne szórakozz!- ütött rá egy nagyot az ajtóra, és igyekezte túlordítani a kinti zenét is, de nagyon úgy tűnt, hogy nem sikerült neki.

- A fenébe is!- túrt a hajába, és leült a szobában lévő ágy szélére, és tenyerébe temette arcát.

- Most mi van?- kérdeztem kicsit hisztérikus hangon.

- Az van, hogy itt ragadtunk…- nézett fel rám.

- Hát én biztos nem töltök veled tovább egy percet sem…!- csattantam, fel, majd az ablak felé néztem, és megítélésem szerint nem volt magasan az első emelet, így felnyitottam, és azonnal megcsapott a hideg téli éjszaka.

- Te meg mit csinálsz?- hallottam, hogy a fiú feláll mögöttem.

- Menekülök tőled...- morogtam, majd felültem az ablakpárkányra, magam sem tudtam, mit akarok elérni, majd már a lábamat akartam átlendíteni, mikor hirtelen hátulról megragadott két kar, és lerángatott onnan.

- Te tényleg megőrültél?- hallottam Jinyoung hangját a fülemnél, mire megborzongtam, de most nem vesztettem el az eszemet, így azonnal ki akartam szabadulni a karjai fogságából.

- Eressz el…- vergődtem tehetetlenül, de csak erősebben ölelt hátulról, mintha attól tartana, hogy ész nélkül kivetem magam az ablakon. Amúgy tényleg eszembe jutott.

- Nyugodj meg!- morogta a fülembe, de ettől csak még jobban kiakadtam.

- Azt mondtam eressz el, eressz el, eressz el!- már szinte visítottam tehetetlenségemben, és mérgemben, mire úgy tűnt, ő is megelégelte a helyzetet, és megragadva szembefordított magával, és egészen a falhoz tolt, ő maga pedig nekem préselődött, karjaimat meg lefogta, hogy ne kalimpáljak.

A mellkasom a meglepettségtől fel alá száguldozott, és a pulzusom is az égbe repült. Teljesen kiakadtam, de ezzel együtt a szavam is megakadt. Felnéztem rá, és belemerültem a szemeibe, amivel annyira áthatóan tudott nézni. Fogalmam sincs, mennyi ideig bámultunk így egymásra, de éreztem, hogy csillapodik a dühöm is, és a meglepettségem is.

- Most már megnyugodtál?- kérdezte halkan, lágyabb hangon.

Csak bólintottam egyet bizonytalanul, mire eleresztett, és hátralépett. De abban a pillanatban, hogy már nem tartott, a lábaim felmondták a szolgálatot, és a földre estem.

- Te jó ég, minden rendben?- hajolt le azonnal hozzám, és megragadta a vállamat, hogy kicsit megrázzon- Miért reszketsz?- simított végig a karomon, amitől csak még jobban rázott a hideg.

- Hagyj békén… és ne csinálj úgy, mintha olyan fontos lennék...- mondtam halkan, de határozottan.

- Te meg miről beszélsz?- ült le mellém, mire én sóhajtva nekidöntöttem a hátamat a hűvös falnak.

- Barátnőd van… akkor foglalkozz vele, ne velem. Undorító amit csinálsz…- néztem végre rá- Minek csinálsz úgy, mintha tetszenék? Nem hinném, hogy komolyan gondolod. Csak egy játékszer vagyok neked! Ennyire nem bírod ki, hogy ne törd össze az embereket? Minek ölelsz meg, miért csókolsz meg? Láthatod, hogy én… egyszer sem toltalak el… de csak mert nem tudtam, hogy ilyen vagy… Utálom az ilyen embereket, mint te, Jinyoung… nincs benned tartás, és hűség, és tudod, hogy mi a legundorítóbb, az, hogy mindezek ellenére te vagy felháborodva, mikor egy szerencsétlen puszit adtam annak a szerencsétlen KwangSoonak!- mire a végére értem, egészen felemeltem a hangomat, közben észre sem véve, mennyire ideges lettem ismét. De jó volt végre kiadni magamból, és nem csak tűrni, hogy ezt tegye velem.

- DaSeom…- mondta halkan, és kicsit az ajkába harapott a nagy gondolkozásban- Sajnálom…

- Sajnálod, mi? Hát én is sajnálom… hogy ennyi időt fecséreltem rád- álltam volna fel, és el akartam ismét sétálni, de visszahúzott.

- Valamit tudnod kell… Igazából… szóval a legutóbb, a tanteremben… fájdalmat akartam okozni neked. Csak mert láttam a jeleneteteket az ablakból. De Adelaine… soha nem volt, és nem is lesz a barátnőm. Csak egy barát, akit rég láttam… Szerinted miért zárt be ide minket? Mert látta, hogy megcsókoltalak, és úgy vélte, hogy ez már elég ok arra, hogy összehozzon minket…

- Nem a barátnőd? Csak barátság extrákkal?- húztam el a számat, mire megforgatta a szemét.

- Jól figyelj, DaSeom… az utóbbi időben te voltál az egyetlen, akit megcsókoltam, akit magamhoz öleltem, akit annyira kívántam… de… tudom, hogy ezt nem szabad. Tulajdonképpen nem is ismerlek… hogy mit szeretsz, hogy milyen vagy valójában… és az ég szerelmére, tényleg a tanárod vagyok! Ha ez kiderülne, még utólag is a rossz nyelvek célpontjai lennénk…

Nem a barátnője… nem a barátnője, sem senkije, csak egy barát…? Akkor… akkor…

- Kí… kívánsz?- jutott eszembe a szó, amit mondott.

- Igen, szóval ne harapdáld ilyen szexin az ajkadat, mert különben ledoblak erre az ágyra, és olyat teszek veled, amit nem biztos, hogy meg fogsz köszönni…- mondta egy szemrebbenés nélkül, amitől teljesen felháborodtam.

- Szóval neked csak ennyi vagyok… Remek! Valaki, akit alig vársz, hogy lefeküdjön veled, mert te kívánod… De nem akarod, hogy megtudják, mert a karriered, akkor el sem kezdődne… úú, megrontott egy diáklányt… micsoda bélyeg lenne rajtad!

- DaSeom, figyelj…

- Nem, te figyelj… Igaz…- fintorogtam rá- Nem vagyunk sem egy súlycsoport, sem összeillő páros. Nem érdemes egymásra fecsérelnünk az időnket. Majd a suliban találkozunk néha… azt meg kibírjuk. Lehet, hogy újra kéne kezdenem KwangSooval? Lehet, hogy bunkó volt, de végülis, melyik pasi nem az? Legutóbb nagyon jól elvoltunk. És ő legalább nem csak kíván, hanem érdeklem is, milyen vagyok belülről, nem csak kívülről… És tudod mit? Nagyon is…

Végül nem tudta meg, hogy a nyakába akarom zúdítani a többi keservemet is, mert megszólalt a telefonom. Ingerülten halásztam elő, és felvontam a szemöldökömet, mikor megláttam rajta apa nevét.

- Igen?- szóltam bele.

- Szia kincsem, remélem nem aludtál még…

- Nem, apa, bár már ideje lenne! Baj van?- lettem hirtelen aggodalmas. Hisz mi másért keresett volna?

- Esetleg… Eljönnél értünk? Már késő van, a busz pedig, ami még járna, most nem jár, egy baleset miatt… a taxi meg drága… és végre használhatod a kocsit.

- Persze, elmegyek… Csak add meg a címet, és ott leszek…

Gyorsan lediktálta, amit én memorizáltam, majd letette.

- Baj van?- nézett rám a fiú.

- Semmi olyan, ami miatt aggódnod kéne… Én megyek. És felejts el, ne viselkedj úgy az iskolában sem, mint akihez bármi közöd van. Mert ma utoljára hívtalak a neveden… seonsaengnim!

Majd az ajtóhoz léptem, és mivel még mindig zárva volt, ezért elkezdtem püfölni ismét.

- Hahó, valaki! Itt vagyunk bent, nyissák ki!

Vagy öt percig püföltem, és kezdtem arra gondolni, hogy visszahívom apát, és megmondom neki, hogy a kistanárom haverjának a szobájában ragadtam, az említettel, egy házibuli kellős közepén, mikor hirtelen nyílt az ajtó, és Baroval találtam magam szemközt.

- DaSeom… nem is láttalak!- vigyorodott el, de elhalt a mosoly, mikor meglátta, hogy milyen szánalmasan festek, ráadásul Jinyoung is a szobában tartózkodik, az ágyon ülve, összeszorított szájjal, mint akinek komolyan vissza kell fognia magát, hogy ne kezdjen el ordibálni.

- Mi történt?- pislogott rám a fiú, de csak megráztam a fejemet, és kisiettem mellette, egyenesen a lépcső felé. Hallottam még, hogy valamit kiabál a másik srácnak, de már nem érdekelt.

Kiszaladtam az ajtón, és a kocsimig meg sem álltam. Zaklatott voltam, és összetört. Jelen pillanatban meg tudtam volna fojtani Jolie-t egy kiskanál vízben, amiért ide hívott. Akkor nem történt volna meg ez egyáltalán. A zsebembe kotorásztam a kulcsom után, majd beszálltam, és egy percre a fejemet a kormányra hajtottam, hátha megnyugszok, de nem nagyon sikerült.

Csak azt vettem észre, hogy nyílik az anyósülés felöli ajtó, és valaki behuppant mellém. Félrefordítottam a fejemet, hogy lássam, ki az, aki csak lazán bepattan, és elakadt a szavam.

- Most komolyan? Előbb közöltem, hogy nem akarok veled tovább semmiféleképp kapcsolatba kerülni!- sziszegtem Jinyoungra.

- Nem fogom hagyni, hogy csak így elhajts! Még a végén baleseted lesz, amilyen zaklatott vagy- közölte kicsit kimérten.

- Én nem vagyok zaklatott! Sőt! Nyugodt vagyok, nem látod?

- Persze, azért szorítod így a kormányt…- bökött fejével a műszerfal felé

- Nagyon gyorsan szállj ki… el kell mennem az apámért…

- Veled megyek addig. Utána kiszállok az autóból is, és az életedből is… kérlek…

Erre ránéztem, és elakadt a szavam. Valahogy sokkal ijesztőbben hangzott a dolog az ő szájából.

Csak sóhajtottam egyet, és beindítottam a motort, közben a srác elé toltam a mobilomat, és elismételtem a címet, amit apa mondott.

- Írd be a gps-be.

Némán tette, amit mondtam, majd meghallottam a géphangot, ami elkezdett vezetni az utakon.

- Jött egy üzeneted KwangSootól- mondta hirtelen.

- Ne foglalkozz az üzeneteimmel!- vágtam vissza.

- Nem foglalkoztam, csak megjegyeztem…- vont vállat, majd tovább nyomkodta a telefonomat.

- Hagyd abba!- szóltam oldalra.

- Te csak figyelj az utakra…

- Te meg tedd le a telefonomat!

- Ünneprontó…- morogta, majd letette a készüléket, hogy az továbbra is láthatóan mutassa az utat.

Az út végéig csendben maradtunk, bár párszor mintha meg akart volna szólalni. Én alig vártam már, hogy kiszálljunk a járműből, és menjen mindenki a maga útjára.

- Itt vagyunk- állítottam le a kocsit, és ki szálltam. A srác követte a példámat, és már éppen közöltem volna vele, hogy most már felszívódhat, mikor apa hangját hallottam meg a hátam mögül.

- DaSeom! Itt vagyok!- dülöngélt ki a jobb időket is látott bárból, ahol gondolom a találkozójuk végződött, de a meglepőbb az volt, hogy egy társát támogatta a vállán.

- Apa!- futottam oda hozzá, és segítettem a férfival.

- Haza kéne vinni őt is, jó? Kicsit többet ivott a kelleténél, mindenkivel akart együtt inni egyet!

- Persze!- mosolyogtam rá, és egyhamar, kettőnkre támasztva a férfi súlyát, könnyen a kocsihoz értünk. Azt hittem, Jinyoung már el is ment, de még mindig ott állt, és furcsán bámult hármunkra.

- Most már elmehetsz!- mondtam kicsit foghegyről. Nem akartam, hogy apa kérdezősködni kezdjen.

- Persze, egy pillanat csak még egy dolgot aka…- ekkor azonban a férfi a vállunkon feléledhetett, és kicsit nevetgélve előretántorodott, így az arca is láthatóvá vált. A fiú csak döbbenten nézte a pasast, majd egy hitetlen nevetés szaladt ki belőle.

- Apa?