My first love 3. rész [END] /Chunji/

3. rész

 

Ledermedtem, mikor a szája az enyémhez ért. Egyszerűen nem voltam képes felfogni, hogy ez most tényleg megtörténik. Igaz, Chunji épp egy kicsit ittas állapotban van, de... akkor is megcsókolt!

Képtelen voltam neki ellenállni, pedig nagyon jól tudtam, hogy az ilyennek sosincs jó vége. Nem tudtam nem viszonozni a csókot. Felemeltem a kezemet, és beletúrtam a puha hajába, még közelebb húzva magamhoz. Éreztem, ahogy belemosolyog a csókba, és megborzongtam, mikor végigsimított az oldalamon. Képes lettem volna egész életemben őt csókolni, és azt kívántam, bár megállna az idő. És csak ő létezne meg én. Mikor levegőhiány miatt eltávolodott kicsit, alig mertem a szemébe nézni. Ez meg mi a fészkes fene volt?

- Mintha a bátyád lennék, mi? Hát, ha Byung Hun-nal így viselkednél, ott már bajok lennének, Pöttöm- nevetett, és hajolt volna vissza egy újabb csókra, de hirtelen elfordítottam a fejemet.

- Ezt akartad tesztelni?- motyogtam- Hogy mit reagálok?

- Ezt is, és...- nem hagytam, hogy folytassa, lelöktem magamról, és felálltam. Megint úgy éreztem, hogy hogy én húztam a rövidebbet. Miért viselkedek ilyen szánalmasan? Egy pillanat alatt elvette az eszemet, és csókjával képes volt leigázni... anélkül, hogy tudná, mit érzek. Vagy ezek után akár sejtheti is... még jó, hogy illuminált állapotban van. Elvégre a srácok az ilyesmit elfelejtik, nem?

- Kérlek, ne szórakozz velem, Chunji! És felejtsd el holnapra, ami történt- szóltam vissza a vállam fölött, majd kiléptem az ajtón. Azonnal lerogytam a földre, és hátamat a falnak támasztottam. 

Okés, beszív, kifúj, beszív, kifúj, ez az, rendben, csodálatos, ráéreztem, csak így tovább- mondogattam magamnak, és próbáltam nem arra gondolni, hogy talán ez volt életem egyetlen olyan lehetősége, hogy közel kerüljek Chunji-hoz. De semmiképp nem akartam, hogy ez legyen belőle. Hogy Chunji szemében én is olyan legyek, aki egyszer megvolt, utána el van felejtve. Elvégre... hogy néznék utána a szemébe. Igen, jól tettem, hogy nem mentem bele jobban, mert aztán képtelen lettem volna megállni.

- Jól vagy?- lépett mellém Byung Hun, és leguggolt elém.

- Igen, csak fáradt vagyok- kamuztam, és rá mosolyogtam- Lehet, hogy hazamegyek most, és holnap reggel korán kitakarítok, míg ti aludtok...

- Szó sincs róla, hogy ilyen későn hazamenj. Aludj a vendégszobába- mutatott a folyosón kettővel arrébb lévő ajtóra.

- Ebben a ruhában kényelmetlen aludni- próbálkoztam új indokkal.

- Várj egy pillanatot- lépett be Chunji szobájába, majd két perc múlva vissza is jött, egy nagy pólóval, és egy női  sport rövidnadrággal.

- Chunji-nál mindig minden van- vigyorgott rám, majd összehúzta a szemöldökét- Amúgy nem tudod, mi baja a srácnak? Meredten bámulja a plafont, és ha kérdezem sem válaszol.

Megvontam a vállam, mert tényleg nem tudtam, mitől kerülhetett ilyen katartikus állapotba (biztos nem tőlem, elvégre nem hinném, hogy ilyen lenyűgöző nő lennék a szemébe, ráadásul még a csókolózási technikáim sem túl fejlettek...). Felkaptam a pólót és a nadrágot, majd a vendégszoba ajtót magamra zártam. Beleszagoltam a felsőbe... remek, Chunji illata volt. Garantált, hogy ma este is róla fogok álmodni...

*

Reggel korán keltem, ahhoz képest, hogy milyen későn feküdtünk le. 10-kor támolyogtam ki a fürdőbe, hogy lemossam az arcomat, vele együtt a tegnapi sminkemet. Nem vettem vissza a ruhámat, inkább maradtam Chunji pólójában és a rövidnaciban. A konyhába siettem, és csináltam egy kávét, majd az asztalra előkészítettem az aspirint. Elvégre a szőke fiúnak szüksége lesz rá. Majd a nappaliba siettem, és csípőre tett kézzel csináltam egy terepszemlét, majd egy szemetes zsákot előhalászva elkezdtem takarítani. Egy csomó szemetet, üveget, zacskót szedtem össze még a szobanövények földjébe ásva is... (én sem értem, hogyan kerültek oda) . Már két órája takarítottam, mikor a lépcső felől hangokat hallottam. És mivel régről ismerem mindkét fiút, azt is meg tudtam mondani, kinek a léptei ezek. Nem is mertem felnézni. Hallottam, hogy megtorpan, mikor észrevesz, és a tekintete szinte lyukat égetett a hátamba.

- Ott az aspirin az asztalon, Chunji- mutattam az asztal felé, folytatva a takarítást. Erre szó nélkül odament, lehúzta a gyógyszert az odakészített vízzel, és felült a pultra, hogy onnan bámuljon engem. 

- A kedvenc pólóm van rajtad- mondta- Jól áll. Szívesen neked adom.

Nem emlékszik rá! Nem emlékszik semmire!- mondogattam magamban, és egyre jobban idegesített, hogy úgy bámul rám, mintha tudna valamit, amit én nem. De nem néztem rá. Egészen öt percig bírtam...

- Mi baj?- néztem felé idegesen. Az arca nyugalmat tükrözött, ami meglepett, ezért azonnal le is kaptam róla a tekintetem.

- Nem én vagyok furcsa, hanem te- válaszolt.

- Én?- csodálkoztam.

- Hozzám sem szólsz, felém sem nézel. Nem szoktál ilyen lenni. Nem akarsz végre rám nézni?- sétált elém.

- Rád nézni?- nevettem fel- Nem is sejted, milyen régóta nézek csak rád!- szaladt ki a számon, mire megdermedt.

- Ezt hogyan érted?

Nem jöhet rá, az nagyon gáz lenne!- futott át az agyamon.

- Úgy, hogy folyton a közelben vagy, és a képedet kell bámulnom- vágtam ki magam.

- Idegesítelek?- nevetett fel hitetlenül- Vagy esetleg a tegnap esti dolog... Figyelj, az a csók...- biccentette félre a fejét. Tudtam! Nem menekülök ilyen egyszerűen.

- Sejtettem, hogy emlékszel- szakítottam félbe-  Nem kell szabadkoznod. Részeg voltál. Én meg pont kapóra jöttem volna neked egy kis szórakozásra. Elvégre nem sikerült az este becsajoznod. Felejtsük el- legyintettem- Amúgy, rájöttem, hogy tegnap bunkó voltam azzal a sráccal, akit elküldtél. Fel kéne hívnom, neked megvan a száma?- kérdeztem, csak hogy ne tűnjek olyan szánalmasnak.

- Hagyd abba!- szólt rám, szemét lehunyva.

- Miért, egész jól nézett ki, bár nem pontosan az esetem. De mindenki érdemel egy esélyt...

- Azt mondtam, hagyd abba, Pöttöm!- már szinte kiabált, és dühös szemeit rám szegezte.

- Ne hívj többet így...- akadtam ki én is- Nem vagyok már olyan kicsi, mint hiszed!

- Azt hiszed nem tudom? Szerinted egy gyereket látok benned?

- Nagyon úgy tűnik- fújtattam.

- Ezek szerint nagyon tévedsz- állt közvetlen elém- Azt hiszed a tegnapi azért történt, mert nem volt nálad alkalmasabb a közelbe? Igen, együtt nőttünk fel, és ezzel együtt változtál meg a szemem előtt. Mindig is vártam arra, hogy meglássam, mi lesz belőled. Nem olyan voltál, mint a többi lány. Ráadásul mióta a gimi elkezdődött, csak Changjo-val láttalak, persze, hogy úgy gondoltam, hogy együtt vagytok. És mivel boldognak láttalak, eszem ágában sem volt közbeszólni...

- Ez nem volt túl meggyőző- fontam össze a karomat- Nem tudsz meggyőzni. Egyszerűen csak próbálsz indokot találni arra, amit tegnap este tettél, de mondtam, hogy ez nem szükséges. Szükséged volt valakire, aki...- azonban nem tudtam befejezni a mondatot, mert a derekamnál fogva magához rántott egy csókra. Ahogy a puha ajkai ismét az enyémhez értek, elfelejtettem, mit is akartam mondani. 24 órán belül már másodjára éreztem magam a mennyországban. Azonban nem tartott tovább pár másodpercnél, mert eltávolodott, és a homlokát az enyémhez támasztotta.

- Nem engedem, hogy újra felkeresd azt a srácot. Nem engedem, hogy bárki is a közeledbe menjen. Önző vagyok, de mit tehetnék... És továbbra is Pöttöm leszel... a világ legédesebb, legdögösebb, legszebb, legimádnivalóbb Pöttöme- mosolyodott el. Az én szívem meg megállt egy pillanatra. Ez azt jelenti, hogy... ez mit jelent? Csókolóztunk egyet, mert jól esett, vagy ez akár már leánykérésnek is felfogható volt...? Eleve az nyűgözött le, hogy valamit érez irántam. És nem úgy, mint egy idegesítő kistestvér iránt.

- Mi ez a fej? Pedig életem legszebb vallomása volt...- sóhajtott.

- Csak nekem találtad ki, vagy már évek óta ezzel hódítasz?- húztam el a számat, mire a vállamnál fogva eltolt magától.

- Te aztán tudod, hogyan öld meg a hangulatot!- nevetett hitetlenkedve, és a kezemet megragadva, ujjainkat összefűzve elkezdett húzni az emelet felé.

- Chunji nem hinném, hogy… ez jó ötlet- motyogtam, mikor a szobájába rántva elengedett, az ágy alá hajolt, és kihúzott egy dobozt.

- Csak így tudlak meggyőzni- vonta meg a vállát, kinyitotta a dobozt, és két perc keresgélés után a kezembe nyomott egy kicsit réginek tűnő borítékot- Nyisd ki!- sürgetett a fiú, mire feltéptem a borítékot. Pár formára vágott papírfecni hullott ki. Pont, mint egy kirakós. Kérdőn néztem rá, ő meg csak a vállát vonta.

- Nyugi, nem ezer darabos- vigyorgott, én meg visszafordultam a handmade puzzle felé. Valami írás volt rajta, pár perc alatt meg is találtam az összes darab helyét. Még jó, hogy tényleg csak 10 darabja volt. És meredten néztem a szöveget, ami kijött.

Pöttöm,

Ne mondd el Byung Hun-nak, de… azt hiszem szeretlek.

De nem ez volt a legmegdöbbentőbb, hanem a dátum. 7 évvel ezelőtt íródott.

- Chunji…- motyogtam- Ez meg mi?

- Életem első és egyetlen szerelmes levele- pirult el egy kissé.

- És miért nem kaptam sosem kézhez? Meggondoltad magadat? Vagy…

- Hogy adtam volna oda, mikor pont akkor jelentetted be, hogy belezúgtál valakibe? 13 éves voltam, és reménytelenül szerelmes beléd. Ne szórakozz, hiába voltál nálam jóval fiatalabb, mindig magadra vontad a figyelmet. Ilyen voltál, és vagy még ma is…

- Ez azt jelenti, hogy…- gondolkoztam el.

- Igen, Pöttöm, azt jelenti, hogy marhára bejössz- lépett közelebb- Próbálkoztam, más lányokkal, de egyik sem volt olyan, mint te. Belőled csak egy van, Pöttöm. Tudod, mennyire utáltam Changjo-t is, amiért boldognak tűnsz mellette?

- Nem tudom elhinni…- motyogtam. Ez tényleg velem történik? A fiú, akit annyira szerettem, tényleg viszontszeret.

- Akkor jól figyelj- nézett mélyen a szemembe- Szeretlek…- ragadta meg a derekamat- Szeretlek...- hajolt közel az arcomhoz, majd a következőt már az ajkamra lihegte- Szeretlek!- ekkorra már teljesen magához húzott és megcsókolt. Az én szívem meg hevesen dübörgött, szinte kiszakította a mellkasomat. Szeret. Chunji szeret! Egyre szenvedélyesebbé váltunk, majd ismét az ágyon kötöttünk ki.

- Amúgy ki volt az a seggfej, akibe belezúgtál?- suttogta, mikor egy percre eltávolodott.

- Az a seggfej te voltál- nevettem fel, mire hitetlenül nézett rám, majd mikor leesett neki a dolog csodálkozással vegyes ámulattal nézett rám, ezért folytattam- Igen, Chunji nagyon régóta várok erre a percre én is…

- Én azonban reméltem, hogy ez a perc sosem jön el- hallottuk az ajtó felől, mire rémülten odakaptuk a fejüket, és egy ajtófélfának támaszkodó, bíráló tekintetű Byung Hun-t pillantottunk meg. Kicsit zavarba jöttem. Na jó, rohadtul zavarban voltam.

- Haza kell mennünk. Láttam, már rend van. Leszállnál a húgomról?- kérdezte Chunji-t.

- Nem igazán akarok. Nagyon kényelmes- vigyorgott vissza a szőke fiú, amitől vörösre gyúlt a képem.

- Öhm… majd folytatjuk a beszélgetést Chunji- másztam ki alóla, mire csalódottan elengedett.

Byung Hun mellé sétáltam, közben megigazítottam az itt ott elcsúszódott ruhámat, de még visszafordultam a szőke fiú felé.

- Gyere át délután. Még oda kell adnom a születésnapi ajándékodat- vigyorogtam rá.

- Már megkaptam a legszebbet, amit lehetett- kacsintott rám, mire a bátyám felsóhajtott.

- Húgi, mit műveltél a legjobb haverommal? Csak az arcára kell nézni, hogy lássuk, milyen menthetetlenül szerelmes. Ez undorító- motyogta, mire vállba vertem.

- Menjünk- pironkodtam- Te meg majd gyere!- kiáltottam hátra, és kifutottam a házból

- Igen, szeretem Chunji-t, már 7 éve- mondtam bátyámnak, mikor utolért- És nem érdekel, hogy mit mondasz, akkor is vele akarok lenni- szegtem fel a fejem.

- Boldog leszel így?- húzta a száját a bátyám.

- Én vagyok a világ legboldogabb embere- suttogtam a rózsaszín ködömben.

- Akkor ki vagyok én, hogy az utadba álljak?- borzolt a hajamba, és nyomott egy puszit a homlokomra, de még elmotyogta- Kezdhetek új legjobb havert keresni, mert ezentúl Chunji sem miattam jön majd hozzánk! De hát régen is elvoltunk hárman…

Erre egyszerre nevettünk fel, és legszívesebben belekiabáltam volna a világba, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere.

*

Chunji azt mondta, hogy átjön ötre, ezért már tűkön ültem. Legalább egy órát beszéltem Changjo-val, mondjuk inkább csak én szövegeltem. Nem volt olyan ugyan, mint amilyen egy lány lett volna, elvégre nem kérdezett olyanokat, hogy részletezzem a csókot, de tudtam, hogy együtt örül velem. Persze azt azért közbeszúrta, hogy azalatt a 7 év alatt, míg én végre elértem az álmaimat, hány Windows operációs rendszer frissítés volt, hány Harry Potter rész jött ki, majdnem két kormányváltás volt, és ő is 10-szer vágta azóta a kutyája szőrét. Igen, számítottam tőle valami hasonlóra. De nem bántam. Ha 7 év kellet,t hát 7 évet adtam neki. Megérte. 

Ő is elmondta, hogy elhívta végre randizni Ha Ni-t a következő zongoraóra előtt. Ennek én is örültem, elvégre tudtam, hogy mennyire ette a fene azután a lány után.

Mikor csöngettek, szinte rohantam ajtót nyitni és a fiú nyakába ugrottam.

- Hiányoztam?- vigyorgott rám a kisfiús mosolyával.

- Ugyan, 7 évet tudtam rád várni, ez a pár óra már semmiség volt- ragadtam meg a kezét, és húztam magammal a házba. A szüleim meglepődve nézték a jelenetet, mire Chunji megtorpant.

- Öhm.. Jó napot, szeretnék bemutatkozni- motyogta félszegen.

- Ismerünk, Chunji, 20 éve, még mindig nem ment ki az összes alkohol a tegnap este után?- nézett fel anyukám vigyorogva a fiúra, aki tényleg mintha a fia lett volna.

- De nem úgy ismeritek, mint a leendő vejeteket- szólt közbe Byung Hun gonoszan vigyorogva. Köszi tesó, rád is lehet számítani…

- Igen, anya, mától Chunji a barátom- mondtam a döbbent képű szüleimnek, majd húztam magam után a szobámba a fiút, hogy hagyjuk az ősöknek megemészteni az információt. Az asztalhoz léptem, a becsomagolt dobozhoz, és odaadtam a fiúnak.

- Boldog szülinapot, Chunji- mosolyogtam rá, és nyomtam egy puszit az arcára.

- Ennyi? Egy puszi, semmi több?- nézett rám kihívóan.

- Nézd meg előbb!- intettem a doboz felé, mire elkezdte széttépni a csomagolást, és a doboz láttán elvigyorodott.

- 1000 darabos puzzle?- vonta fel a szemöldökét.

- Igen, gondoltam ne unatkozz. Inkább puzzle-zz, mint más lányok után rohangálj- csaptam a vállára.

- A helyzet az, hogy a puzzle kezd már egy kicsit unalmas lenni- sóhajtott.

- Unalmas?- csodálkoztam.

- Éppen ezért új szabályokat kéne bevezetni- folytatta huncutul vigyorogva.

- Megreformálod a kirakós játékszabályait?- nevettem hitetlenül.

- Igen. Első szabály: ezentúl csak közösen rakjuk ki. Második szabály: minden berakott darabka után kapok egy csókot. Na, mit szólsz?

- Hmm- gondolkoztam el- Ezer csók nem túl sok egy ilyen kirakósért?

- Dehogy… Csak azt ne tudom, mit tegyünk, ha ki van rakva az egész…- gondolkozott el.

- Akkor majd szakítsunk- vontam meg a vállam pimaszul, de a fiú azonnal rám kiáltott.

- Hjá! Bolond vagy?

- Jól van. Van más mód is. Tudod, a boltban ahol vettem, volt még nagyon sok puzzle. 1000, 2000, 5000 darabos… Azt hiszem nem kell félni- vigyorogtam, mire a derekamnál fogva magához húzott, és a szemembe nézett.

- Remek! Akkor azonnal elmegyünk abba a boltba, és megvesszük az összeset- húzta féloldalas vigyorra a száját.

- Ennyire szereted a puzzle-t?- nevettem fel.

- Nem. Ennyire szeretném, azt az 1000, 2000, 5000 csókot- kuncogott, majd ajkamhoz hajolt, hogy az elsőt be is hajtsa.

[THE END]