My first love 2. rész /Chunji/

2. rész

Egy egész hét telt el, hogy nem láttam Chunji-t, bár inkább Changjo-nál loptam a napot, mert féltem, hogy hátha összefutnék vele. A legutóbbi óta... egyszerűen nem ment ki a fejemből az arca, ahogy rám nézett, amikor rajtam feküdt. 

Meg eleve égett a képem, ha rágondoltam, mi is történt, így inkább nem akartam őt újra látni. De tudtam, hogy nagyon rosszul jönne ki, ha nem mennék el a szülinapjára, így még a héten megvettem az ajándékát. Bár tudtam, hogy úgy is csak az azt követő napon fogom neki odaadni, mikor a tényleges szülinapja van.
Chunji minden évben házibulit tartott, egy csomó vendéggel. Nem is csodálkozom, hogy ekkora haveri köre volt, amilyen jó fej, menő, jóképű srác volt... Egészen tavaly előttig nem voltam rá meghívva, elvileg kislány vagyok még a bulihoz... Tavaly meg nem tudtam elmenni, mert pont akkor betegedtem meg. De mivel Chunji-nak akkor éppen volt valami bombázó barátnője, nem is sajnáltam, hogy nem kell végignéznem a műsort.

Aztán eljött a szombat este, mikor úgy gondoltam, hogy teljesen mindegy, hogy nézek ki, akár egy papi csuhába is elmehetnék, akkor talán előbb feltűnnék Chunji-nak. Azonban Changjo ezt másképp gondolta.

- Ezt nem gondolhatod komolyan- mondta, mikor meglátta, hogy egy egyszerű farmerben akarok elindulni a partira.

- Ennek az egésznek nincs értelme, megyünk, jövünk- vontam a vállamat, de a legjobb barátom csak felsóhajtott.

- Nem hiszem el, hogy ezt teszem érted. Vedd ezt fel- hajított felém egy zacskót.

- Mi ez?- vettem fel, és belenéztem. Egy fekete mini ruha volt benne, és egy hozzá illő magassarkú cipő. 

- Changjo...- motyogtam- Tudom, hogy mindenkinek vannak titkai, de mégiscsak elmondhatnád, hogy... neked honnan van ilyen koktélruhád? Tudtommal te is jobban szereted a kényelmes...- nem tudtam befejezni a mondatot, mert barátom a számba tolta az éppen majszolt pattogatott kukoricát.

- Ja, rám nem volt jó, így gondoltam elhozom neked- ironizált, majd a ruha felé bökött- Próbáld fel, aztán mutasd meg, hogyan áll- ment ki a szobámból. 

Sóhajtottam egyet, majd gyorsan magamra húztam a ruhát, amit ugye nem volt olyan egyszerű magara operálni, mint egy kezes lábast lett volna, de hát öt perc alatt sikerült. Felvettem a cipőt is, közben magamban vigyorogva, hogy honnan tudja a méretem Changjo, és belenéztem a tükörbe. Mintha nem is magamat láttam volna. Furcsán állt rajtam, mégis valamiért, úgy éreztem, hogy nőies vagyok benne. Leengedtem a hajamat, és áthúztam párszor a fésűt rajta. Már elég hosszú volt, a hátam közepéig ért.

- Kész vagy már?- kérdezte odakintről Changjo.

- Ahha, azt hiszem- kiáltottam ki, mire benyitott. Mikor meglátott, pislogott párat, majd feltartott hüvelykujjal jelezte tetszését.

- Már csak a smink hiányzik! Ülj le!- vette kezébe a szemceruzámat.
- Öhm... inkább megcsinálom én- motyogtam.

- Miért, nem bízol bennem?- vonta fel a szemöldökét.

- Tudod, én vagyok a padtársad rajzórán, és...

- Oké, értettem, csináld meg magadnak!- vágott közbe, és leült az ágyamra. Pedig már el akartam mondani, hogy a Mona Lisája jobban hasonlított egy körtéhez, mint egy bájosan mosolygó nőhöz. Elmosolyodtam, majd a tükörhöz léptem, hogy a szememet kihúzzam egy kicsit. Mikor készen lettem a fiú felé fordultam.

- Na, milyen vagyok?- kérdeztem.

- Furcsa, de olyan vagy mint egy lány!- motyogta, mire vágtam rá egy grimaszt, és felkaptam a táskámat. A magas sarkú ugyan nem volt kényelmes viselet, de kibírtam. Ma este kibírtam. 

- Chango...- szólítottam meg a haveromat.

- Hmm?- nézett fel rám a telefonjából.

-  Köszönöm a ruhát! Te vagy a legjobb barát!

- Aztán el ne felejtsd, hogy a sulibüfében a sonkás pizza a kedvencem- vigyorgott rám, majd kisiettünk a szobából.

*

- Nem mész be?- intett a legjobb barátom Chunji-ék ajtója felé, mikor látta, hogy megszeppenve állok előtte. Hallottam, hogy bent már dübörög a zene, és egyszerűen inamba szállt a bátorságom. Hát mennyi idegen ember lesz ott bent? És ki vagyok én hozzájuk képest? 

Okés, önbizalom kérdése- mantráztam magamban, majd benyitottam a nagy kertes ház ajtaján. Bent vagy ezer ember táncolt, ivott, vagy épp beszélgetett. Szinte észre sem vették, hogy kettővel több lett a létszám.

- Öhm… van terved?- üvöltötte a fülembe Changjo a hangerő miatt, de csak a fejemet ráztam. Őszintén fogalmam sem volt, hogy mit csináljunk. Ekkor láttam meg a bátyámat, aki felénk közeledett.

- Na, végre idetoltátok a képeteket?- nevetett, majd végignézett rajtam- Húgi, nem is sejtettem, hogy valaha azt gondolom majd, csinos vagy, de túlteljesítetted önmagadat- kacsintott rám.

- Dugulj el!- löktem meg a vállát.

- L.Joe, nem láttad véletlenül…- lépett mellénk Chunji, de abban a pillanatban, hogy meglátott minket, belé fagyott a szó. Mondjuk én is megnémultam egy pillanatra, elvégre mindig jól nézett ki, de most valamiért még ezerszer jobban.

- Pöttöm…- motyogta, de a szeme leragadt a ruhám dekoltázsánál. Tipikus fiú...

- Szia Chunji! Boldog szülinapot!- törtem meg a csendet, és odahajoltam, hogy nyomjak az arcára egy puszit is. Elvégre régen ez szokás volt köztünk. De ő csak mozdulatlanul állt, és bámult rám. Ettől kicsit elszontyolodtam.

- Chunji, ledöbbentél, hogy a húgom képes nőként megjelenni valahol?- lökte oldalba a szőke fiút Byung Hun.

- Changjo érdekes dolgokra képes rávenni az embert- vigyorodtam el én is, elvégre nekem is fura volt, hogy így nézek ki. Erre bátyám vállba veregette a legjobb barátomat, a szőke meg csak felvonta a szemöldökét

- Hát… akkor…- mondta mindegy mellékesen Chunji- Nekem most mennem kell, érezzétek magatokat jól, Pöttöm- azzal el is tűnt a tömegben. Hát nem erről beszélek? Nem is érdekli, hogy mi van velem.

- Gyere!- intett Changjo- Nézzünk körül. 

Bólintottam, és követtem a tömegbe. Már az komoly megmérettetésnek számított, hogy átvágjak a teren, a sok táncoló ember között. Úgy tűnt mindenkinek jó a hangulata. De ehhez gondolom a sok alkoholnak is köze volt, ami az este alatt elfogyott.

- Az ott...- motyogta mellettem Changjo- Ha Ni?- hűlt el. Arra néztem, amerre ő is, és meg is láttam az alattunk járó lányt, amint épp valakivel beszélgetett.

- Hogy kerül ide? Miért lett meghívva? Ismer valakit? Talán valamelyik srác a barátja?- pörgött fel teljesen a fiú idegességében.

- Tuti, hogy nincs barátja. Ezt te is tudhatnád, elvégre együtt jártok arra a zongoraórára, csak mondta volna, nem?- vontam fel a szemöldököm.

- Lehet... odamegyek hozzá, üdvözlöm, jó? Nem baj, ha itt hagylak pár percre?- fordult felém.

- Ugyan, menj csak a szívszerelmedhez- nevettem, és löktem rajta egyet, hogy menjen már.

Mikor elment körbenéztem, és gondoltam, keresek valami ülőhelyet, míg nem visszajön Changjo. Találtam is az egyik sarokban egy kanapét, ami elég kihaltnak tűnt. Azonban alig voltam ott két percet, valaki máris ledobta magát mellém. Ránéztem a magas, barna hajú fiúra, akit eddig még sosem láttam. Jóképű volt a maga nemében, a szeme kifejezetten tetszett.

- Nem láttalak még sosem Chunji partiján- fordult felém.

- Mert még nem voltam eddig- válaszoltam meg az igen elmés okát a dolognak- Byung Hun húga vagyok- tettem hozzá, és rámosolyodtam.

- Byung Hun? Az a szemétláda, jól elrejti a húgát. Bár megértem, hogy nem mutogatja minden jöttmentnek- nevetett fel- A nevem...- igen, mondott valamit, hogy mi a neve, de fogalmam sincs, hogy mi is volt, mert pont akkor ragadt meg a szemem Chunji-n, aki épp egy nagyon csinos lánnyal beszélgetett. Kellett nekem eljönni!

- Táncolunk?- nézett rám a fiú és felém nyújtotta a kezét. Ekkor jöttem rá, hogy fogalmam sincs, mit mondott az utolsó 2 percben.
Két pillanatig mérlegeltem a helyzetet. Talán éppen itt az ideje, hogy megismerjek másokat, és ne epekedjek folyton olyan után, aki rám sem néz. Ezért mosolyogva felálltam, és a kezébe csúsztattam a kezemet.

Az elkövetkező fél órát vele töltöttem. Kiderült, hogy igazából nagyon jó fej srác, sokat nevettem rajta, bár néha kicsit nyomulós volt, azért annyira nem idegesítettem fel magam rajta. Később a haverjaihoz ültünk le, bemutatkoztam nekik is. Changjo... na őt láttam Ha Ni-val táncolni, és semmiképp nem akartam megzavarni a békés idill-t, elvégre hátha neki összejön a nagy első szerelem dolog. Már éjfél után járhatott, mikor a fiú, akinek nézzétek el, de egyszerűen még mindig nem tudtam a nevét, azt mondta, hogy menjünk ki az udvarra levegőzni. Nem tiltakoztam, mert már én is úgy éreztem, hogy kevés bent a levegő. A hátsó kertben lévő tornácra telepedtünk ki, én a hátamat a házfalnak vetve néztem fel az égre.

- Hé!- lépett elém a fiú- Mi ez a némaság?- kérdezte.

- Csak gondolkozok- válaszoltam, mire még közelebb lépett. Már szinte beszorultam tőle.

- És miről?- kérdezte csintalan félmosollyal.

- Hát...- nyögtem ki, ahogy egyre közelebb hajolt.
- Rajtam?- suttogta pár centire az arcomtól. A következő másodpercben rájöttem, hogy meg akar csókolni. De... az első csókomat mindig Chunji-val képzeltem el, csak úgy, mint az egész életemet, így... belegondolni, hogy mégis egy olyan sráccal történjen meg, akinek még a nevét sem tudom... az utolsó pillanatban elfordítottam a fejemet, hogy ajkunk ne érjen össze, de ő az állam alá nyúlt, és visszafordított.

- Miért viselkedsz úgy, mint egy szende kislány?

- Mert nem akarom ezt- motyogtam.

- Ugyan már- tartotta erősen az államat, majd előrehajolt, de ekkor valaki megragadhatta, és elhúzta tőlem.

- Ha jól hallottam, azt mondta, hogy nem akarja- hallottam Chunji édes hangját, ami ezúttal ideges volt. A szép szemeit pedig vádlóan a srácra emelte. Hogy került ide pont, mikor szükségem volt segítségre? De szinte azonnal zavarba jöttem, hogy látta ezt a kis közjátékot. Miért kell beégnem előtte mindig?

- Ugyan már, csak szégyenlős- legyintett a fiú, miközben próbálta lerázni Chunji szorítását, de az csak ellökte magától, mire a srác majdnem hátraesett.

- Az a csaj, akit én ismerek, nem szégyenlős. Ha azt mondja, hogy, nem, akkor nem. Szóval kopj le róla, haver!- intett a fejével a szőke fiú, mire a másik vágott rám egy fintort, és elsétált. Hátra sem nézett.

- Jól vagy, Pöttöm?- fordult felém Chunji. Az igazat megvallva... ne tudtam, hogyan érezzem magam. Egyszerre voltam mérges és megkönnyebbült. Elvégre, miért avatkozik bele az életembe, ha utána úgy csinál, mintha nem is ismernénk egymást évek óta?

- Semmi bajom- mondtam végül vállat vonva.

- Hol van ilyenkor Changjo? Láttam egy másik lánnyal táncolni, akkor kezdelek téged keresni. Miért nincs veled?

- Miért lenne?- ültem le a kerti padra- Remélem, hogy összejön azzal a csajjal- motyogtam.

- Hogy mi?- túrt a hajába zavartan, és rám nézett- Nem jártok?

Erre a kérdésére először elkerekedett a szemem, majd kitört belőlem a nevetés. Hogy én és Changjo? Jó vicc.

- Nem, sosem jártam vele.
- De hát ti már ezer éve egymás nyakán lógtok... - értetlenkedett. Ez most komoly?
- A legjobb barátom, se több, se kevesebb- mondtam neki miután napirendre tértem a tévedése felett.

- Már azt hittem... Mindig együtt voltatok, te Changjo miatt még ilyen rövid ruhát is felvettél...

- Nem miatta, csak az ő unszolására- javítottam ki. Erre öntudatlanul az ajkába harapott, amiről nem is sejtette, hogy a gyomrom összeszorul tőle, és felsóhajtott.

- Hát... akkor tévedtem- nevetett fel egy kicsit erőltetetten. Pár perc csönd szállt közénk, nem tudtam mit mondhatnék, és látszólag ő sem.

- Köszi, hogy jöttél, kedves srác volt, de túlságosan nyomult- húztam el a számat az emlékére. Tényleg nem találok normális fiút magamnak Chunji-n kívül?

- Ugyan már, semmiség. Ezért vagyok, ne aggódj, többet ilyen nem történik- mosolygott rám, hogy a pillangók a gyomromban, vagyis, mit pillangók, egy egész mamutcsorda kezdett mocorogni. Ilyen többet nem történik? Ez hogyan értette? De még mielőtt megkérdezhettem volna, megragadta a karomat, és felhúzott.

- Ugye tudod, hogy ez az első közös bulink, és még nem is táncoltál velem. Ez tarthatatlan állapot- kacsintott rám, és már húzott is be a házba. Ott a táncolók közé vezetett. Szerencsémre/szerencsétlenségemre pont egy összebújós szám volt, de Chunji-t ez egyáltalán nem zavarta, magához húzott, karomat a nyaka köré fonta és átölelte a derekamat.

Hihetetlenül zavarban voltam, elvégre még sosem voltam vele ilyen helyzetben. Nem csak vele, mással sem. Ezért, hogy ne lássa vörös fejemet, az arcomat a mellkasába fúrtam.

A fülemnél hallottam, hogy felnevet, és belesuttogta:

- Mit kezdjek veled, Pöttöm?

Mit kezdjen velem? Lett volna pár ötletem. Maradjon így egész életében, engem átkarolva, csókoljon meg, vallja be, hogy szeret, kérje meg a kezem... és így tovább... De sajnos nem voltam ilyen tökös gyerek, aki ezt el is merné mondani. Azonban élveztem azokat a perceket, míg a karjait magam körül éreztem.

- Nem furcsa ez?- szólalt meg pár perc csend után, mire az arcára néztem. Túl közel volt az enyémhez, a szeme meg egyszerűen megigézett- Hogy így táncolunk?- folytatta.

- De- suttogtam- Elvégre, nem olyan vagy nekem, mintha a bátyám lennél?- mondtam kicsit keserűen, amit hittem. Erre megdermedt, és egy kicsit eltolva magától rám bámult.

- Mintha a bátyád lennék?- kérdezett vissza kicsit hidegen.

- Nem úgy viselkedsz velem?- kezdtem én is elveszíteni a türelmemet. Kit akar áltatni? Elég volt már abból, hogy félreértsem a barátságos megnyilvánulásait.

- Ide figyelj...!- kezdte, de ekkor az egyik bombázó lépett mellénk, és megfogta a fiú karját.

- Oppa, egy pillanatra ráérsz?- pislogott nagyokat. Chunji ránézett a lányra, és sóhajtott egyet.

- Várj egy percet, Haewon, éppen beszélgettünk!

- Menj- intettem a fejemmel a lány felé- Biztos fontos dolog...- motyogtam, majd kitéptem magam a szorításából, és hátat fordítottam. Ennyit erről...

Byung Hun állt elém az ajtónál.

- Hová mész?- kérdezte.

- Haza- válaszoltam egyszerűen.

- Ne menj még. Megígértem Chunji-nak, hogy segítünk majd a buli után takarítani. Kérlek, ne hagyj minket magunkra, húgi!- mosolygott rám- Maradsz, ugye?

- Hát persze!- sóhajtottam, és ezredszerre is átkoztam magamat, hogy képtelen vagyok ennek a kettőnek nemet mondani.

*

Hajnali négy körül tűnt el az utolsó ember. Changjo is hamarabb haza ment, hazaküldtem, mikor láttam, hogy nagyon el akarja kísérni Ha Ni-t. Megfogadtam, hogy holnap kifaggatom arról, hogy mi volt közöttük. 

Chunji... nem beszéltem vele többet az este, de az feltűnt, hogy utána nagyon berúgott. Ki is dőlt a kanapén. Körbenéztem a házon, mintha egy katasztrófaövezet lett volna. Mindenhol üres poharak, üvegek, kajás zacskók... Holnap reggel mindenképpen ki kellesz takarítani...

- Húgi, felvinnéd Chunji-t a szobájába?- kérdezte Byung Hun, miután kikísérte az utolsó vendéget.

- Persze- rángattam fel a fiút a kanapéról, aki nagyon nem volt magánál, és hagyta, hogy oda vezessem, ahova akarom. Kellett ennek berúgnia...

Nehezen, de végül sikerült felvonszolni a srácot a lépcsőn, aki néha olyanokat motyogott, hogy szereti a tavaszi gyepet, és holnap elmegy a kutyakozmetikába.

Miután lelöktem az ágyára, beverhette a fejét az ágykeretbe, mert feljajdult.

- Pöttöm, te vagy itt?- ült fel kómásan, és rám emelte az álomittas tekintetét.

- Hamarabb is kijózanodhattál volna... Ha ezt tudom, hamarabb a falba vágom a fejedet, hogy ne kelljen holnap izomláztól szenvednem- ültem le az ágya szélére.

- Mindenki elment?- kérdezte de megcsuklott a hangja. Reméltem, hogy holnap fájni fog a feje a másnaposságtól. Megérdemli, ha ennyit ivott.

- Igen, holnap kitakarítunk közösen. Mondd csak, minden bulid ilyen?- kérdeztem elmélázva.

- Nem. Ez most nekem is új volt. Az eddig bulikon felszabadult voltam. Ezen meg ideges- nevetett fel furcsán. Szóval részegen Chunji őszintévé válik. Remek. Ezt is megtudtam.

- Ideges?- puhatolóztam.

- Igen,  nagyon ideges. Valaki felhúzta az agyamat. Eddig ilyesmi nem fordult elő... ráadásul ez a buli másképp is végződött, mint a többi- húzta a száját huncut mosolyra.

- Hogyan?- kérdeztem, és nem tudtam leküzdeni a késztetést, hogy a homlokába lógó tincsei felé nyúljak. De nem értem el odáig, mert egy pillanat alatt elkapta a csuklómat, az ágyra rántott,  és leszorított a testével. Fene tudja, hogy mozgott ilyen állapotban, ilyen gyorsan, de tény, hogy egy ijedt kiáltásra sem volt időm. Az igazság az, hogy a felettem lebegő feje, a féloldalas mosollyal, teljesen elvette az eszemet. Ha akartam volna sem tudok szabadulni. És ha nem lettem volna ilyen döbbent, talán rájövök, hogy mire készül.

- Hogyan végződött?- vigyorgott- Így!- mondta, majd ellenkezésemre időt sem hagyva lehajolt, és az ajkamra tapasztotta a száját.

/Folyt. köv/