- Kelj fel, Yoora!- noszogatott az anyám.
- Nem akarok visszamenni oda- motyogtam a párnámba.
- Márpedig muszáj- lehúzta rólam a takarót, hogy megéreztem a
lábamon a hideget. Így kénytelen voltam kikászálódni az ágyból, a fejemet a
hideg víz alá dugni, hogy valamivel éberebb legyek. És Ricky azt mondta, ma
reggel még fel is kell mosnom... Annyira, de annyira idegesített annak a
fiúnak a gondolata is, hogy az arckrémes tubust a földhöz csaptam.
Csak mert ő annyira emberbarát, akkor már ő valaki? Azt hiszi
elvigyorodik, és az ölébe esik minden? Azt hiszi, hogy lealázhat engem? Engem,
Kwon Yoorát? Hát majd lesheti.
Mikor készen lettem, felkaptam a táskámat, és elindultam a
kávézó felé. 35 perccel hamarabb érkeztem, még öt perccel hamarabb is odaértem,
mint az a Hobbit kérte. A baj az volt, hogy ő ezt nem láthatta, mert bent sem
volt. Sőt, egész végig nem volt ott, míg felmostam a padlót. Pedig tényleg
nagyon igyekeztem, hogy az orra alá dörgölhessem, hogy nem vagyok olyan, akinek
a munkától letörik a körme. Épp a takarítószertárba pakoltam a sötétben
(persze, hogy nem találtam a villanyt) mikor hallottam, hogy valaki besiet a
pult mögé. Na végre, itt van Ricky!- gondoltam magamban, magam sem értve, miért
örülök a társaságának.
Azonban, mikor valaki két másodperc múlva a nyakamba ugrott,
egy hatalmas: Meglepetés! felkiáltással, azonnal tudtam, hogy házszámot
tévesztettem, ez nagyon nem az a fiú. Ijedtemben nekiestem a polcnak, mire
valami kemény a fejemre esett.
- A francba..- motyogtam a fejemet tapogatva, hogy egyben van
e még. majd felnéztem a támadómra. Egy szőkés hajú, ismeretlen fiú állt
felettem tátott szájjal, és meredten bámult rám. Nyilván őt is meglephette a
dolog.
- Te nem Ricky vagy...- motyogta.
- Örülök, hogy rájöttél!- mondtam, miközben még szédelegtem.
- Nagyon sajnálom!- harapott a szájába a fiú.
- Á, Changjo, itt vagy?- hallottam a pult felől Ricky hangját,
és nemsoká megjelent a feje a szertárajtóban- Mit csináltok ti itt kettesben?
És Yoora... miért vérzik a homlokod?- nézett rám kérdően.
- Vérzik a homlokom?- nyúltam az említett testrészemhez, és
valóban éreztem, valami nedveset.
- Letámadtam, mert azt hittem, hogy te vagy az!- mondta a
szőke fiú, Changjo még mindig bűnbánó arccal.
- Te szerencsétlen- csóválta a fejét Ricky, majd a karomnál
fogva kihúzott a pult mögé, és leültetett- Hozok valami fertőtlenítőt, várj egy
percet.
Úgy tettem, ahogy mondta, majd egy perc múlva vattapamaccsal
és egy elsősegélydobozzal jelent meg.
- Szóval, Yoora, ez itt az idióta haverom, Changjo. Changjo,
ez pedig a tegnap felvett csaj, Yoora.
- A beképzelt?- kérdezett vissza a szőke.
Remek. El lettem könyvelve. De fáradtnak éreztem magam ahhoz,
hogy vitát nyissak, így lehunytam a szememet, és hagytam, hogy Ricky bekenje
valamivel a sebemet a fejemen. Egy szisszenés sem hagyta el az ajkamat.
- Nem olyan vészes...- motyogta Ricky, de nem tudhattam,hogy
ez válasz Changjo-nak, vagy az én sebemnek az értékelése. De kíváncsi voltam,
ezért kinyitottam a szememet. Azt azonban nem is sejtettem, hogy ilyen közel
lesz hozzám az arca, ahogy épp ráfúj egyet a sebemre. Ő is meglepődött, mikor
találkozott a tekintetünk.Csak meredten bámult rám, és én meg rá.
Valami furcsa érzés kerített a hatalmába, de nem tudtam
megmondani, hogy mi is az pontosan. Egyszerűen csak... volt valami ebben a
fiúban, amire nem tudtam rájönni. De könnyű volt belemerülni a tekintetébe.
Várjunk... mi?
- Öhm... ha meguntátok egymás bámulását, akkor esetleg
válaszoltok a kérdésemre?- jutott el hozzám Changjo hangja, mire egyszerre
néztünk el másfelé. Ricky megköszörülte a torkát, és fejbe vágta barátját.
- Legközelebb ne ugorj rá a kollégáimra- morogta- Amúgy mi
volt a kérdés?
- Kapok egy kávét?- támaszkodott a pultnak a fiú.
- Persze, Yoora csinál neked egyet. De legközelebb ne gyere be
nyitás előtt!- majd hátra ment az irodába. Utána néztem, és fintorogtam egyet.
Micsoda kiskirály!
Visszafordultam Changjo felé, és gyorsan készítettem neki egy
hosszú kávét, amit kért, papírpohárban.
- Annyira nem vagy szörnyű, mint tegnap Ricky leírt- nézett
rám áthatóan a fiú- Sőt, igazából azt mondta, hogy "Jött egy új
alkalmazottunk. Nagyon szép, de beképzelt, hisztis, és nem érdekli az egész
kávézó. Nem csípem az ilyen lányokat!"- utánozta Ricky hangját, ami
önmagában elég vicces lett volna.
- Valamiért nem lepődtem meg, hogy a Hobbit ilyesmiket gondol
rólam!- sóhajtottam, és Changjo elé toltam a kávét.
- Hobbit?- nevette el magát.
- Olyan kis édes manó- csúszott ki a számon, mielőtt
gondolkozhattam volna.
- Édes?- nevetett még jobban.
- Nem úgy értettem- morogtam, majd mikor ki akarta fizetni a
kávét, csak eltoltam a kezét- Meghívtalak rá!- vontam vállat.
- Ricky tényleg tévedett. Lehet, hogy elhívlak randizni is!-
csapott az asztalra mókásan a fiú.
- Van barátnőd, ember- jelent meg Ricky a pult mögött.
- Hát, ha esetleg már nem lenne, akkor visszatérünk a
témához!- ütögette meg a kezemet- Ne aggódj!
A másik már éppen készült fejbe vágni, de az arrébb csusszant,
és már az ajtónál is volt
- Majd még jövök a napokban!- intett egyet, és már kint is
volt. Elmosolyodtam.
- Bocsi, Changjo kicsit idióta- fordult a kávéfőző felé Ricky.
- Kedves srác!- vontam a vállam- Jó fej.
- Pedig nem vagytok egy "kategóriában"-
macskakörmözött a levegőbe apró kis mosolyával.
- Nem. És akkor mi van?- néztem rá kihívóan, mire
elvigyorodott.
- Fejlődsz, Kwon Yoora. De most fordítsd meg a táblát.
Kinyitunk.
*
Végül egész nap nem sokat beszéltünk. Néha feltűnt ugyan, hogy
rajta hagytam a szememet a fiún, magam sem értve a tettemet. Minden emberrel
annyira közvetlen volt, mindenkire őszintén mosolygott, mindenkihez volt egy
két kedves szava, igen, feltűnt, hogy gimis lányok csoportjai kérték tőle a
kávét, és pirultak el, ha megdicsérte a hajpántjukat. Milyen nevetségesek!
Mégis, mi olyan nagyszerű ebben a fiúban? Jó, nyilván nekem is
imponálna, ha éppen azzal a kis jogvédett mosolyával mondana valami kedveset,
de hát ugye... jelek szerint egyetlen ember vagyok a földön, akit valamiért nem
bír, és csak szórakozik rajtam. Hogy miért? Jó ég tudja...
Délután kellemes meglepetés fogadott. A legjobb barátnőim
jöttek be hozzám, So Hee és Kyung Mi.
- El sem hiszem hogy tényleg itt dolgozol!- húzta a száját So
Hee, mikor üdvözöltem őket.
- Én azt nem hiszem el, hogy belementél!- mondta Kyung Mi, és
mikor elkészítettem a kávét kérlelően néztem Ricky-re aki csak egy legyintéssel
mutatta, hogy odamehetek hozzájuk az asztalhoz.
Kivittem nekik a kávét, aminek habjába Ricky két kis koronát
rajzolt, ezzel utalva valamilyen szinten arra, hogy üvegkalitkában felnőtt
hercegnőknek tart minket. És lehet, hogy igaza is volt.
- Jól néz ki- szagoltak bele barátnőim- Hogy bírod?
Valahogy úgy éreztem, hogyha találkozok majd velük, akkor
kiakadok, hogy mennyire utálok itt lenni, és mennyire megalázó, most viszont
úgy éreztem, hogy meg kell védenem a helyzetemet.
- Nem olyan vészes. Sőt, egész jó.
- Ez tényleg te vagy?- tette a homlokomra a kezét So Hee- Te
voltál az, aki mindig lenézte az ilyen munkákat. Most meg…?
- Tényleg vannak pillanatok, mikor érdekes. Sok ember fordul
meg itt, jó őket figyelni.
- Sosem hittem volna, hogy bejön neked egy ilyen meló!-
fintorgott kicsit Kyung Mi.
- Ne mondjatok semmi rosszat a munkámra. Inkább próbáljátok ki ti is!- dőltem hátra a széken összefont
karral. Tudtam, hogy számukra furcsa a viselkedésem, de… számomra is furcsa
volt.
- Jó, rendben, elhisszük, nem kell ilyen messzire menni- vigyorogtak.
- És ki ez a kis tündérfiú? Nagyon édes!- kérdezte So Hee.
- Ő Ricky…
- Már kellően beléd zúgott?- nevetett Kyung
Mi.
- Nem ilyen egyszerű a helyzet. Nem
bírja a gazdag csajokat- nyögtem.
- Nem hinném… Most is erre felé bámul!
Erre odakaptam a fejemet, és megláttam,
hogy a fiú valóban minket néz. De úgy tűnt, hogy inkább csak elbambult, mert
nem vette észre, hogy felé nézek, csak pár másodperc múlva találkozott a
tekintetünk, mikor felvonta a szemöldökét, majd elfordult. Mi a baja?
- Bár úgysem nagyon esélyes, de azért
aranyosan mosolyog- vigyorgott So Hee.
- Mi a tervetek mára?- tereltem a témát
a hobbitomról. Vagyis…. miről beszélek, ő nem az én hobbitom.
- Délután elugrunk abba a szaunába,
ahol a múltkor is voltunk. Meg egy szépségszalonba. Kár, hogy nem jössz
velünk!- biggyesztette le a száját Kyung Mi.
- Bizony kár… De majd gyertek be, ha
tudtok, hozzám, rendben?- néztem rájuk kérlelően, mire hevesen bólogattak.
- Nyugi, mindennap bejövünk. Te meg
mutasd meg annak a srácnak, hogy ki Szöul királynője!
Ezen elmosolyodtam, de magamban
valahogy úgy éreztem, hogy pont a csillogás az, ami nem nyűgözi le a fiút.
Nem soká elmentek a lányok, én meg
visszamentem a pult mögé. Kicsit furcsának éreztem most a lányokat. Valamiért
zavart, hogy olyan lenézően beszéltek erről a helyről, holott magamban én is
szidom. Mintha más nem szidhatná, csak én. Elvégre… annyira nem rossz tényleg.
- Ha befejezted a gondolkozást, ami
mellesleg nem áll jól, kiszolgálnád a vendégeket- bökött meg a vállával a fiú
viccelődve, mire bólintottam egyet, rá sem nézve megindultam a vásárlók felé.
Az arcomra varázsoltam egy mosolyt, elvégre nem akartam, hogy bajt okozzak,
kirúgjanak, és örökre szégyenben éljek, hogy még ennyit sem tudok megtenni. Meg
hát vártam, hogy vége legyen majd ennek a munkának, és én visszatérjek ahonnan
jöttem. És utána irány az álomutazás.
*
Másnap Ricky nem volt munkába, helyette
egy másik lány volt, Hyori, aki hétvégenként szokott lenni főleg (én heti 4
napot dolgoztam, a hétvégéim mindig szabadok lehettek, és még egy nap a
hétköznapok közül). Velem egyidős volt, és mint kiderült, ő volt Changjo
barátnője. Azonnal megkedveltem, cserfes, mosolygós csaj volt, be nem állt a
szája, ráadásul pont nem érdekelte, hogy honnan jöttem, nem tett gúnyos
megjegyzéseket rám, egyszerűen elfogadott. Hamar összebarátkoztunk, valahogy én
is könnyebben megszoktam az ő társaságát, mint a nyársat nyelt sznob
fiatalokat. (Mint már említettem, nekem nem sok olyan barátom volt, aki nem
tartozott a felső 10000-be.)
Így a szerda hamar elrepült. Az
egyedüli, ami fájt, hogy hiába ígérték a barátnőim, hogy eljönnek, nem
jelentkeztek. Mikor meg sms-t írtam nekik, akkor egyszerűen csak egy „bocsi, sajnos közbejött valami” választ
kaptam. És ez nagyon nem tetszett.
Csütörtökön volt a szabadnapom, alig
vártam akkor is, hogy végre valami olyat csináljak, ami a régi életemhez köt.
Felhívtam a lányokat, hogy találkozzunk, de egyikük sem vette fel a telefont, a
hívott szám, nem is volt elérhető. Végül hívtam a szüleiket, és ők csodálkozva
kérdezték, hogy én miért nem tudom, hogy Busan-ba mentek két napra, még tegnap
este, és azt sem értették, hogy én miért nem mentem velük. Motyogtam valamit
arról, hogy tudtam, de nem voltam benne biztos, és épp nem érek rá, majd
letettem.
Mi ez? Már nem is szólnak? Lehet, hogy
tényleg nem tudnék menni, de attól még szólhattak volna igazán. Hisz mondtam
nekik, hogy csütörtökön szabadnapom lesz.
Így persze elment a kedvem a
kimozdulástól, pedig szívesen beköszöntem volna Hyori-nak, aki ma Ricky-vel
dolgozott együtt, de így maradtam otthon. Mivel nem tudtam magammal mit
kezdeni, elkezdtem a neten nézni, hogyan kell a kávéhabból olyan csodákat
csinálni, mint amit Ricky szokott. Találtam is videót a neten, nem is tűnt
olyan nehéznek. Persze, mikor én álltam neki, hogy majd megmutatom a világnak,
hogyan kell, hát nekem teljesen katasztrofális eredményt sikerült elérnem. A bejárónőnk
állt mellettem a konyhába, próbált segíteni, és jót nevetett a bénázásomon. De
hát… együtt nevettünk. Tényleg nem pincérnek születtem.
Pénteken már szinte vártam, hogy a
munkában legyek. Ismét én voltam az első, aki érkezett, és itt ismét
megpróbáltam alkotni valamit a kávés tejes dologból. Annyira belemerültem
(mondjuk még mindig csak egy amorf paca lett), hogy nem is hallottam, hogy
valaki a hátam mögé lép.
- Mit csinálsz?- hallottam a fülembe
Ricky semmivel nem összetéveszthető hangját, mire ijedtemben kiesett a kezemből
a kis hegyes végű szerszám, amivel a vonalakat húzogattam. Megfordítottam a
fejemet, ezzel remélve, hogy a fiú kimászik az aurámból, de csak továbbra is
nézte a csészémet, nem is zavartatva magát, hogy az orrom az arcát súrolja. Mivel a munkájáról van szó, úgy tűnt nem érzékel semmi mást.
- Ezt nem így kell csinálni!- mondta-
Sokkal inkább a technikán van a hangsúly. Megmutatom- hátulról megragadta a kézfejemet,
megfogott vele egy másik hegyes eszközt, és a kezemet mozgatva, vonalakat
húzott vele. Az igazság az, hogy nagyon nem tudtam koncentrálni arra, amit mond
és mutat. Hanem sokkal inkább arra, hogy az arcunk egymásnak préselődött, és a
karja is körülöttem van. Miért hoz ez a fiú mindig zavarba? És én miért hagyom,
hogy zavarba hozzon? Mi van velem? Ki ez a fiú?
- Így már világos?- nézett rám végül
elengedve. Én még mindig úgy álltam, ahogy hagyott, magam elé bambulva.
- Mi van hercegnő? Sokkos állapotba
kerültél egy közönséges pór érintésétől?- kuncogott, mire arcára néztem. Mosoly
bujkált a szája szélén- Tudod, kicsit már hiányoztál, két együtt töltött nap
után. De most végre újra együtt dolgozhatunk. Szóval mi lenne, ha először is
lemosnád az asztalokat?- kacsintott rám, mire sóhajtottam egyet. Hosszú lesz ez
a nap is.
*
Estefelé betoppant So Hee, nagy
vigyorral az arcán, és azonnal elkezdte mondani, hogy mennyi minden jó dolgot
láttak Busanban. Nem igazán volt hozzá hangulatom, elvégre engem elfelejtettek.
- És annyira helyes srác kérte el a
telefonszámomat. Az apja a Park Hyatt Hotel egyik fejese- fejezte be a
mondandóját So Hee.
- Rólam elfeledkeztetek?- kérdeztem
durcásan.
- Hogy mi?- nézett rám nagy szemekkel.
- Mondtam, hogy csütörtökön nem
dolgozok. Akár veletek mehettem volna…
- Nem dolgoztál? Nem is emlékeztem rá…-
döntötte el a fejét a lány- De amúgy is azt mondtad, hogy annyira szeretsz itt
dolgozni. Nem akartuk, hogy miattunk hiányozz… Meg amúgy is csak két hely volt
már a repülőn- adta a jobbnál jobb indokokat, mire gúnyosan felnevettem. Nem
ilyennek ismertem ezeket a lányokat. Fájt, hogy ilyen egyszerűen hagytak a
fenébe… Minden megbánás nélkül.
- Akkor legközelebb is menjetek
nélkülem, mert én annyira rohadtul szeretek itt dolgozni!- álltam fel idegesen.
- Nem értem, hogy miért kell így felkapni
a vizet!- akadt ki ő is- Ha valami nem tetszik, akkor mondjad!
- Most mondtam! De ezentúl talán nem is
tudom mondani… Mert már nem is fogjuk látni egymást, annyira el vagytok
magatokkal!
- Hah, nevetséges vagy és féltékeny. Ha
ilyen vagy, nem is jövök többet!- majd felállt és kicsörtetett az ajtón. Utána
néztem, és ajkamba haraptam. Tényleg nem foglalkoztak velem, és bármennyire
tudtam, hogy belőlem is a sértettség szólt, tudtam, hogy nem voltak ők igaz
barátok. Eszembe jutott, amit anya mondott.
„- Elhiszem, Yoora, hogy azt hiszed,
jobb vagy náluk, de apáddal rájöttünk, ha még most, nem teszünk semmit azért,
hogy megváltozz, később sem fogsz elboldogulni az életben. Szerinted olyan
sokan akarnak majd egy ilyen személyiségű lánnyal barátkozni?”
Egészen egy héttel ezelőttig hittem
benne, hogy a barátaim nem a pozícióm miatt vannak velem. De hát ismertem őket
jól. Kibeszéltük gyakran az embereket, főleg, akiket nem szívleltünk. Ezek
után, hogy ilyen helyen dolgozok, és úgymond bemocskolom a kezemet, rólam is
pletykákat terjesztenek majd? Azok, akikről azt hittem, jóban, rosszban együtt
leszünk?
Nevetségen. Majdnem előtörtek a
könnyeim, így motyogtam valamit Ricky-nek arról, hogy a raktárból kell szalvéta,
aki mellesleg valószínűleg végig hallotta a beszélgetést, és beléptem a
helységbe, majd leültem az egyik ládára. Hagytam, hogy kibukjanak a
könnycseppjeim. Tudtam, hogy gyengeség sírni, de… csak úgy csorogtak. Nem
tudtam megálljt parancsolni nekik.
- Menne a fenébe az összes hülye,
beképzelt picsa!- sírtam fel belerúgva egy üres üvegbe. Majd rájöttem, hogy én
is egy vagyok közülük. Nem! Én akkor is más leszek- határoztam el magamban.
Ezentúl nem érdekel semmi, azt teszem, amit jónak látok, és nem azt, amiről azt
hiszem, hogy a rétegem jónak látja.
- Nocsak, ha a hercegnőből Hamupipőke
lesz, akkor a barátai cserbenhagyják?- hallottam egy hangot az ajtóból.
- Ricky, hagyd abba…- nyögtem, és felé fordítottam
az arcomat. A szeme elkerekedett, mikor meglátta a könnyeimet. Az ajkába
harapott zavartan, és közelebb lépett, majd mellém ült, és esetlenül átölelte a
vállamat.
- Ne sírj! Hallottam a beszélgetést, és
megértelek. Most mérges vagy, de biztosan ki fogtok békülni, és kiderül, hogy csak félreértés volt…-
motyogta, közben a vállamat simogatva. Az arcomat a mellkasába temettem zavaromban, amitől kicsit meglepődhetett. Vagyis a keze megállt, és a lélegzete is furcsán rendszertelen lett.
- De annyira utálom őket!- sírtam az ingébe.
- Tudom. Tudom milyen érzés, ha a barátok otthagynak. Ezért te próbálj meg más
lenni, jó? – tolt el magától, és nézett a szemembe. Az arcomhoz emelte a kezét,
és letörölte a lecsorgó könnyeket. Most annyira más volt, mint szokott lenni.
- Nem hiszem el, hogy ezt mondom, de azt
hiszem ez a legtöbb, amit érted tehetek. Gyere el velem holnap valahová!- mosolyodott el édesen.
- Hogy mi?- döbbentem meg, és egy percre
a sírásról is megfeledkeztem- Most randira hívsz?
- Isten ments, hercegnő!- nevetett fel jóízűen-
Csak valahová készültem, a munkával kapcsolatos, de nagyon szuper hely, miért
nem jössz velem? Eleve két embert hívtak. Egyedül akartam menni, de jó lenne, ha te is jönnél.
- Miért hívsz magaddal?- kérdeztem
gyanakodva.
- Mert úgy érzem, hogy most szükséged van
barátokra. Olyanokra, akikre számíthatsz. Olyanokra, akik igaziak. Na? Benne
vagy? Legyünk... öhm... barátok?
- Rendben! De aztán ne kritizálj
közben!- mondtam összehúzott szemekkel, még mindig a csapdát keresve.
- Ígérem, nem foglak, ha normálisan
viselkedsz. Na, gyere zárjunk be. Aztán holnap legyél 11-kor délelőtt a kávézó
előtt. Menjünk együtt!- ragadta meg a csuklóm, majd húzott magával ki, hogy
minél hamarabb otthon lehessünk, és eltegyük magunkat holnapra.
Valamiért úgy éreztem, hogy Ricky-vel ezentúl sem lesz a kapcsolatunk egyenletes, de boldog voltam, amiért egy kicsit megváltozott a hangneme velem szemben. Azt meg hogy miért érzem magam kicsit furán zavarban, ha vele vagyok, majd kiderítem...
/Folyt. köv./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése